az ünnepre

Idejegyzem a kedvenc HBB dalom szövegét, az ünnep alkalmából...


Hely a térképen

Európa közepén áll Magyarország, Budapest.
Máshol még azt sem tudják, hogy nem ugyanaz, mint Bukarest,
Az ország neve nem látszik, a városok kis pontok,
Ujjam alatt elférnek a hegyek, apró foltok.
Szülőföldem holdfényben, árnyékba öltözve vár,
Mint a vándormadár Délen, a gép remegve leszáll.
Ez az ország - rémálom ébren,
Ez az ország - kísérleti nyúl,
Ez az ország - gyöngy egy pohár vérben,
Ez az ország - a szívem elszorul,
Ez az ország - lenyilazott szarvas,
Ez az ország - széttaposott kert,
Ez az ország - a Múltban sem olvas,
Ez az ország - zöldre, vörösre vert,
Ez az ország - hazugok temploma,
Ez az ország - vasalt, véres csizmák,
Ez az ország - tolvajok aranya,
Ez az ország - temetők és kocsmák.
Magyarország - alvó lány öle,
Magyarország - viharok asszonya,
Magyarország - két folyó gyermeke,
Magyarország - anyám szép mosolya,
Magyarország - friss hó a sárban,
Magyarország - mulatság dalokkal,
Magyarország - álom puha ágyon,
Magyarország - pincék borokkal,
Magyarország - farkasok prédája,
Magyarország - nagy idők árvája,
Magyarország - márciusi ország,
Magyarország - majomország,
Magyarország - temetetlen,
Magyarország - szeretetlen,
Magyarország - szerethetetlen,
Magyarország - feledhetetlen,
Magyarország - csavargók börtöne,
Magyarország - Európa köldöke,
Magyarország - ne legyen Balkán,
Magyarország - megáll a talpán.

a személytelen virtuális világról

Értem én, hogy "ismeretlenül" könnyű pár kedves sort odabiggyeszteni a másiknak, hogy ez messze van a mélynek mondott emberi kapcsolatoktól, én mégis egyre inkább hálás vagyok ennek a virtuális térnek, és éppen azért, mert lehetőséget kaptam általa olyan emberekkel megismerkedni, mi több, barátságot kötni, akikkel ebben a "nemigazi" világban találkoztam először. Meg aztán van úgy, hogy az ember egyszerűen csak kap egy nagyon kedves levelet, egy nem különben kedves ismeretlentől, mert amit itt ezen a blogon közzé tesz, az gondolatokat ébresztett, kellemes emlékeket idézett, ezért viszonzásul megajándékoz engem ezzel a néhány sorral...

Az ajándékodról egy nagyon kedves könyvrészlet ugrott be. John Steinbeck: Édentől keletre c könyvének ajánlása.

"Kedves Pat!

Odajöttél hozzám, amikor fából éppen valami kis figurát faragtam, és ezt mondtad:
- Miért nem csinálsz valamit énnekem?

Megkérdeztem, mit szeretnél, és azt felelted:

- Egy ládikát.

- Minek?

- Dolgokat beletenni.

- Miféle dolgokat?

- Mindenfélét, amid csak van – felelted.

Nos, itt a ládika, amit akartál. Beleraktam majdnem mindent, amim van, és még sincs tele. Fájdalom és izgalom van benne, jó és rossz érzés, nemes és aljas gondolatok – a tervezés öröme, itt-ott egy kis keserűség, és az alkotás leírhatatlan gyönyörűsége.

És mindezek tetejébe az a sok hála és szeretet, amit irántad érzek.

És a ládika még sincs tele.”

...

Én most kaptam meg a nagymamám lánynevelő intézetben készített tulipános kis ládikáját. Az anyukám beletett néhány családi fényképet is. Most csak nézegetem, simogatom, meghatódom. Örülök neki nagyon.

Szeretettel, és várakozással a további híreidre...

Nos, ez nem kevés, ugye? Az én olvasatomban ez a sok!

új fejezet

Magam miatt kellett lezárnom a régit, hogy valami új kezdődhessen. Már jó ideje azt érzem, hogy szívok magamba mindent, ami kézimunka, ami textil, ami fonal, ami új technika. Nem voltak hasonló terveim korábban, csak sodor ez a nagy szerelem. Nem értettem a kapkodásom, sőt berzenkedtem is magam, magam ellen, hogy idekapok, odakapok és nem horgonyzok le egyetlen téma, technika mellett sem. Aztán mégiscsak oszlani látszik a köd, és lassanként kisimul a fejemben lévő kuszaság. Szeretnék birtokában lenni sokféle tudásnak, hogy szabadságom legyen, és a kezeim megtegyék, amit a lelkemmel alkotok.