folyamatban

Végig szaladtam a házon és gyorsan lefotóztam néhány itt-ott heverő folyamatban lévő dolgot. Csak hogy jelezzem, az alkotó nem pihen, éppen ellenkezőleg! Bőszen fog bele ebbe is, abba is...

1. Színekre vágyom! Bár ezt az üdítő színterápiás darabot ajándékba szánom, a készítése közben nagyokat töltődöm, sőt kicsit el is kívánom, így előre, a leendő gazdájától.:))

2. Bolhapiacon botlottam bele néhány kiszuperált fa figurába, amikbe új életet lehelek egy kis csiszolás és illatos méhviasz segítségével. Az oviba gondoltam őket.

3. A panni-íróasztal pedig, egy ódivatú Bonanza fésülködő asztalból formálódik újjá lágyan, kis- , akarom mondani nagylányos stílusban.

lánykuckó (2)

Millió kép következik... Ezért is, hogy olyan nehezen érkezett meg ez a bejegyzés.
Íme, ez a meglepetés várta évkezdésnél a kis kisasszonyokat és a főzni szerető fiatalembereket.

És végül: a dicsőséget semmiképpen sem szeretném magamnak kisajátítani! Volt aki varrt, aki festett, aki horgolt, aki anyagot hajkurászott, aki fúrt, csavart, csiszolt! Sokunk szeretete van ebben a kis kuckóban, de psszt! ... akarom mondani az angyaloké!:)

lányszoba az oviban (1)

Minden évben közös gondolkodás van az óvónénik abszolút vezetésével, mit és hogyan kellene, lehetne a következő évben jobbítani, változtatni az oviban. Idén végre az öltöző beköltözhetett egy eddig feleslegesen (a hivatal szabályainak) fenntartott helységbe, így felszabadult egy nagyon klassz kis napos, ablakos tér, ami a megálmodók szerint nem is lehetett más, mint a lányok új kuckója.

Hát nosza! Augusztus utolsó másfél hetében e körül jártak az én gondolataim, mi több a tevőleges hétköznapok is. Első lépésben kézen-közön szert tettünk 4 éjjeliszekrényféleségre. Állapotuk és stílusuk tökéletes összevisszaságot mutatott. Csetreszeltünk még egy másik mamival a helyi lomiban, ami az egyik ovisunk nagymamájáé, minden a kapcsolatokon múlik kérem szépen!;) Meghallgattuk Viki elképzeléseit, ötletbörzét tartottunk hárman, ott helyben és nekirugaszkodtunk.

Én már előkészítve, azaz lecsiszolva kaptam meg a szekrénykéket. Ilyesformán sikerült életet lehelnem beléjük:

Ezek még az otthoni munkaplaccon (tornácon) készült fotók. Sajnos menet közben nem volt türelmem a folyamatot fotó masinával dokumentálni, így nézzétek el nekem, ha főleg csak a végeredményt tudom megosztani veletek. Azért igyekszem írni, hogyan készültek.

Először is a csiszolt felületet, por alapú fa páccal (dió) lekentem. Száradás után (néhány óra), már lehetett rámenni az olajfestékkel (fehér/türkiz). Egy rétegben vittem fel, mert miután ez is majdnem teljesen megszáradt (másfél nap a nagy melegben), akkor imitt-amott, csiszolópapírral visszacsiszoltam. Így alakult ki az antik hatású felület.

Hét-nyolc éve vettem az Ikeában virágmintás stencileket, hogy valamire majd jók lesznek. Lám, éppen ezekkel a sablonokkal festettem a virágmintákat. Ugye milyen hasznos tud lenni a zsákmányoló (másképpen nevezve, hörcsög) életmód?;) Itt akril festéket használtam.

Közben persze varrtam is a konyhába ezt-azt, mert a zöldség-gyümölcs kell a dolgos ovis kezek alá.

A kancsó, valamikor régen, egyszerű fehér, zománcozott darab lehetett, amit valaki ormótlan bronz színű(!) festékkel lemázolt. Mi így találtunk rá. Én újra fehérre festettem, kicsit visszacsiszoltam (ez esetben jól jött a sötét alap), majd virág mintával díszítettem.

Részletek még...

Ja, igen! Itt van ez a kis babaruha szekrény még. Ennek levettük az ajtaját és Viki ötlete alapján, kitapétáztam és csipkével díszítettem a belső terét. A fotó nem az igazi... gyönyörű papírt találtam hozzá ugyanis, az meg itt nem-igen látszik.

És végül a kosár, amivel a konyha berendezésére, felcicomázására indultam.:) Legközelebb mutatom a "beköltözős" képeket, az itt lemaradt tűzhellyel és más apróságokkal...

Zöldség ügyben Zelnicének jár a köszönet, az inspirációért, az antikolás mikéntjét, pedig Kata izgalmas blogján találtam. Hála érte...

iskolába indulunk mi is...

Hát nálunk is eljött ez a nap, Pannink iskolás nagylánnyá cseperedett. Képtelen vagyok levetni magamról ezt a patetikus hangvételt, mert akárhogy igyekszem lazulni, az a helyzet, hogy irtóra meg vagyok hatva.:)

A mi iskolánkban a szülők "készítik" a gyerekek termét. Értsd: festés, takarítás, berendezés, táblakészítés, minden-minden, természetesen az osztálytanító vezetésével. Az mellett, hogy ez az átlagosnál jóval több feladatot ró a családokra, mégis csoda egy dolog, komolyan mondom. Könnyen belátható, hiszen a gyermekeinkért a szívünket, lelkünket adjuk és ebből csak szép dolgok születhetnek. Mivel most lépünk az első osztályba, így a tennivaló, ha lehet még több. Az én szívemhez, a mesesarok kialakítása állt közel, így azt vállaltuk családilag.

A Vaterán sikerült vennem egy gyönyörű, magyar népi szőnyeget, potom pénzért, persze jó koszosan és egy hangulatos, ámde lepukkant art-deco fotelt. Ez volt a kiindulási alap. A szőnyeg kitisztult, Árpi jótékony hatására (=kisuvickolta ugyanis!:) ) A foteltbe pedig anyukám és én leheltünk új életet. Vettem az Ikeában egy egyszerűen szép és a szőnyeggel harmonizáló ágytakarót, anyukám a polihisztor(!) behúzta ezzel, én még felfrissítettem a karfákat egy kis fa lazúrral, és persze készültek a fotelhoz díszpárnák is. A girlandot se feledjem...

A gyerekek fala sejtelmesen foltos, barack színű. Tegnap vittük be a suliba, jó sok növény társaságában, csoda hangulatos lett az összkép! Rendesen elfogott az irigység, hogy ide én is, én is járni akarok, most, most!:))

Az inspirációt Gabin keresztül, erről a blogról kaptam, köszönöm! A fonalakat főleg Gilicékből állítottam össze, egy csipet Catánival.

Nemsokára mutatom Panka táskájának a tartalmát! Aztán jön az ovis felvonás Ábellel, csak győzzem fotózni!:)

a bolhapiacok vonzásában

Korábban már írtam arról, hogy ez a világ mennyire nagy hatással van rám. Gondoltam, itt folyamatosan mutatok majd egy-egy kincset, szerzeményt...

Ezt a fémdobozt éppenséggel a sokkal kevésbé hangulatos vaterán lőttem (néhány társával egyetemben, jajj!), de az én habitusommal ennek a beszerzési formának is megvannak az előnyei. Két apró gyerkőc mellől elszabadulni egy kis lófrálásra a bolhapiacra, áááá, közel lehetetlen vállalkozás, ráadásul én képtelen vagyok az azonnali döntésre. Rendszerint rovom a köröket, felmérem a teljes piac árukészletét (na persze!) és képes vagyok százegyedszerre is újra szemügyre venni a kiszemelt darabot. Sőt, ezután sokszor inkább hazamennék, ezzel vállalva a szerelmetes haszontalanság elvesztésének súlyos következményeit, de közben meg érezve a bizsergető izgalmat, hogy vajon meg lesz e még, mert ha igen, akkor tényleg meg kell én nékem azt vennem. Szóval, rémes vagyok ezen a téren... már előre látom, hogy a férjem erősen bólogat majd e sorokat olvasva!

Részemről ez itten gyönyörű...:)