A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TÚRÓ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TÚRÓ. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 25., péntek

Fánkparádé






A farsang a fánkok parádéja. Felidézve kislánykori emlékeimet az jut eszembe, hogy minden éven, farsangkor, nagymamám fánkot sütött.  És arra is tisztán emlékszem, hogy mekkora felhajtás volt a „siskasütés”: be kellet jól fűteni a konyhát, nehogy huzatot kapjanak a kelő fánkok, semmi ajtó- és ablaknyitogatás, mert a lisztet és az összes hozzávalót is langyosan, sőt melegen kellett tartani, hogy jól sikerüljön minden. Nagy volt ám a bábáskodás, s ennél már csak a hosszan tartó olajszag volt nagyobb, amely a házban keringett ez idő tájt. Anyukám azért jóval sportosabban vette a fánkkészítést, ügyesen gyártja a fánkokat a mai napig, természetesen olajban süti őket, merthogy úgy az igazi.
Én pedig most két olajmentes változatot ajánlok, ráadásul az első egy nem szokványos hozzávalóval készül, ez pedig a túró, amely kellemesen lággyá és ízletessé teszi a tésztát. Sőt mi több, ezt a fánkot még keleszteni sem kell.

TÚRÓFÁNK:

HOZZÁVALÓK:
·         500g tehéntúró
·         250g finomliszt vagy más, egészségesebb fajta, pl.teljes kiőrlésű liszt, zabliszt, gluténmentes
·         130g cukor vagy 150g eritrit
·         2 egész tojás
·         1 csipet só
·         ½ csomag sütőpor
a tetejére: fehér vagy tejcsokoládé, lekvár, porcukor, áfonyaszemek
ELKÉSZÍTÉSE:
1.       Morzsoljuk össze a lisztet a túróval, cukorral, sóval és sütőporral.
2.       Adjuk hozzá a tojásokat és gyúrjuk a masszát cipóvá. Picit ragacsos lesz a tészta, de ne ijedjünk meg tőle, hiszen a lágy tészta a cél, hogy a fánkok puhák legyenek. Ha nagyon ragadna a tészta, enyhén hintsünk rá lisztet.
3.       Nyújtsuk ki a tésztát 1,5 cm vastagságúra.
4.       Egy kb. 3,5-4 cm átmérőjű pohárral szaggassunk fánkokat belőle. A pohár száját érdemes kicsit beolajozni, hogy ne ragadjon rá a lágy tészta.
5.       A kiszaggatott fánkokat hozzuk formába, ha netán a szaggatás nem tett jót az alakjuknak; hüvelykujjal nyomjuk be a közepüket – készítsünk kis mélyedést, ez lesz majd a lekvár helye.
6.       Helyezzük őket sütőpapírral bélelt tepsibe. A sütőpapírt is kicsit olajozzuk meg, hogy a fánkjaink ne ragaszkodjanak túlságosan hozzá.
7.       Ne rakjuk őket egymáshoz túl közel, mert sülés közben még nőni fognak, és nem szeretnénk, ha összeérnének. 
8.       160-170 fokra előmelegített sütőbe küldjük őket kb. 20-30 percre. Ez persze sütőfüggő. Akkor jók, ha szép színt kapnak.
9.       Díszíthetjük őket bármivel, például csokoládéval – a sütőből frissen kivett fánkok közepébe nyomjunk egy-egy kocka fehér vagy tejcsokoládét. A kis kockák gyönyörűen elolvadnak, majd tegyünk mellé egy-egy kis kanálka lekvárt, s még pár szem áfonya is elfér rajta. S ha szeretjük a porcukrot, hinthetünk rá azt is.
Finom is, szép is, egyszerű is, és ami nekem külön öröm, hogy nincs olajszag, csak kellemesen édeskés illat járja be az egész házat.



Ez a másik fánk sokkal jobban hasonlít a klasszikus fánkhoz. A különbség a sütésében rejlik, ahogy a nevéből is kiderül, tepsiben sül, nem pedig bő olajban.

TEPSIS FÁNK


HOZZÁVALÓK:
·         500 g simaliszt vagy valamilyen más, egészségesebb verzió
·         50 ml olaj (nem olíva, mert annak túl markáns az íze)
·         80 g cukor
·         1 kocka élesztő
·         2 egész tojás
·         250 ml tej
·         csipetnyi só

Ha megsült, lekvár vagy mogyorókrém a tetejére.
                ELKÉSZÍTÉSE:
1.       A cukrot elkeverjük a langyos tejben, majd ebbe belemorzsoljuk az élesztőt, melyet óvatosan elvegyítünk. Hagyjuk, hogy felfusson.
2.       Ezalatt kimérjük a lisztet, csipetnyi sót adunk hozzá, melyet jól elkeverünk, s ha felfutott az élesztő, hozzáöntjük a liszthez,majd ehhez hozzáadjuk a tojásokat és az olajat.
3.       Jól összedolgozzuk a hozzávalókat. Lágy tésztát kapunk. Ha túlságosan ragacsos a tészta, adhatunk még hozzá lisztet, hogy tetszés szerint beállíthassuk az állagát.
4.       Cipót formálunk, letakarjuk és hagyjuk, hogy a tészta duplájára keljen. Ez körülbelül 20 perc alatt meg is történik.
5.       A megkelt cipót lisztezett deszkára borítjuk, 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, majd lisztezett szájú, kb. 4 cm átmérőjű pohárral kiszaggatjuk.
6.       Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket úgy, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz, mert még nőni fognak. Mindegyik fánk közepébe ujjal egy mélyedést készítünk – ez a lekvárnak lesz.
7.       Az így felsorakoztatott fánkokat még kb. 10-15 percig állni, kelni hagyjuk.
8.       Ezután 160-170 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük őket.
9.       Miután szép aranyosra sültek, kivesszük őket a sütőből, hűlni hagyjuk, és tetszés szerinti lekvárral vagy mogyorókrémmel díszítjük őket.

2015. május 2., szombat

Nutellás sajttorta





Van  már a blogomon egy klasszikus, világos  ’summer edition’ sajttorta. Ő a szöszi…És ha van blondie verzió, úgy gondoltam, hogy a ’brunette’ sem hiányozhat a repertoárból.
 

Ezúttal a gazdagon mogyorós Nutella és a krémesen simogató Mascarpone csábításának engedtem, övék a főszerep, melyeket megkoronáznak az aranybarnára pirult, ropogós mogyorószemek. 
Egyszerűen elkészíthető, sütés nélküli ez is. Néhány óra pihentetés a hűtőben és kész is.
 

HOZZÁVALÓK:

Az alaphoz:

·         200 g háztartási keksz (legutóbb vajas kekszet használtam- nem volt rossz döntés)

·         110 g olvasztott vaj

A javához:

·         500 g krémtúró

·         250g Nutella( esetleg valami hasonló mogyikrém)

·         250 g Mascarpone

·         2 EK kakaópor

·         2EK zselatin 100 ml forró vízben feloldva

·         2 EK cukor- ha édesen szeretjük

·         JAAA, és ne feledkezzünk meg a 2 csipetnyi sóról sem, mert nélküle íztelen marad a desszert, és nem tud érvényesülni a többi íz

 

Feltét, dísz:

·              pirított mogyorószemek - egy bő maréknyi

 

 

ELKÉSZÍTÉSE:

A háztartási kekszet aprítógépben morzsásítjuk, és összedolgozzuk az olvasztott vajjal. Egy 26-28 cm-es átmérőjű, csatos tortaformát kibélelünk folpackkal , és a kekszes-vajas keveréket arányosan az aljára rendezzük, kanállal lepréseljük, hogy a tortaforma aljához simuljon, és a hűtőbe tesszük dermedni.

Ezután a krémtúrót sózzuk, majd hozzáadjuk a Mascarponet, jöhet a mikróban enyhén megolvasztott Nutella és a kakaópor. Mindent jól, alaposan, de érzéssel elkeverünk.  Ezen a ponton  következik a zselatin, amelyet jól felolvasztunk a forró vízben úgy, hogy teljesen feloldódjanak a kis kristályok. A zselatinos vizet hozzáadjuk a krémkeverékünkhöz, és gyorsan, ügyesen, lazán úgy elvegyítjük benne, hogy az minden atomjához eljusson, hogy a krémet megfelelő állagúra varázsolja. Botmixerrel jól átdolgozzuk a keveréket. Ha megtörtént az alapos kavarás, akkor ideje előkapnunk a hűtőből az időközben megdermedt kekszes-vajas alapunkat, és ripsz-ropsz töltsük fel a formát a krémünkkel, és küldjük őket vissza a hüssbe… Egy éjjel alatt biztosan eléri a megfelelő állagot,  de elég neki kb. 2 óra is.

Tálaláskor kenjük meg a tetejét vékonyan Nutellával, erre szórhatunk darált mogyorót és gazdagon rakjuk meg ropogósra pirított mogyorószemekkel, és, ha tetszik, még erre is lehet Nutellával dedikálni…;)

2014. július 24., csütörtök

Sajttorta…summer edition




Komoly kutatást végeztem, hogy megtaláljam a legjobb sajttorta receptjét. Egy kerti partira készülődtem, és valami könnyű, hűs, üdítő édességet akartam készíteni, ami sütés nélkül készül, mert ebben a kánikulában az ember leánya azért jól meggondolja, hogy befűtse-e a konyháját… Szóval a sajttortára esett a választásom.   A kutatás és a fejlesztés már hónapok óta tart, és pont erre a kerti partira sikerült tökélyre fejleszteni. Ügyesen, gyorsan, nagyjából 20 perc alatt elkészül, na meg a behűtés ideje... Ez a recept több receptnek a fúziója, íme: 

 HOZZÁVALÓK:

Az alaphoz:

·         200 g háztartási keksz

·         110 g olvasztott vaj

A javához:

·         500 g krémtúró

·         2 púpos EK  kristálycukor

·         1 EK reszelt citromhéj

·         2EK zselatin 100 ml forró vízben feloldva

·         200 g olvasztott fehércsokoládé

·         250 g Mascarpone

·         fél rúd vanília kikapart belseje

·         JA, és ne feledkezzünk meg a 2 csipetnyi sóról sem, mert nélküle íztelen marad a desszert, és nem tud érvényesülni a többi íz

Feltét, dísz:

·         bármilyen bogyós gyümölcs


ELKÉSZÍTÉSE:

A háztartási kekszet aprítógépben morzsásítjuk, és összedolgozzuk az olvasztott vajjal. Egy 22 cm-es átmérőjű, csatos tortaformát kibélelünk folpackkal ,és a kekszes-vajas keveréket arányosan az aljára lappogatjuk, és a hűtőbe tesszük dermedni.

Ezután  megolvasztjuk a fehér csokoládét, lehet gőz fölött is vagy mikróban.  A krémtúrót elkeverjük a cukorral, a reszelt citromhéjjal, sóval, vaníliával, hozzáadjuk a Mascarponet is, és  jöhet az olvadt, ídőközben langyosra hűlt fehér csoki. Mindent jól, alaposan, de érzéssel elkeverünk.  Ezek után  következik a zselatin, amelyet jól felolvasztunk a forró vízben úgy, hogy teljesen feloldódjanak a kis kristályok. A zselatinos vizet hozzáöntjük a vaníliától és citromtól illatozó krémkeverékünkhöz, és gyorsan, ügyesen, lazán úgy elvegyítjük benne, hogy az minden atomjához eljusson, hogy a krémet megfelelő állagúra varázsolja. Ha megtörtént az alapos kavarás, akkor ideje előkapnunk a hűtőből a 22-es csapdájában vacogó kekszes-vajas alapunkat, és ripsz-ropsz töltsük fel a formát a krémünkkel, és küldjük őket vissza a hüssbe… Egy éjjel alatt biztosan eléri a megfelelő állagot, meglátásom szerint azonban elég neki kb. 2 óra is.
Ribizlivel, eperrel, málnával, szederrel díszíthető és kiegészíthető. Színekben és ízekben egyaránt kiválóan harmonizálnak.

2014. június 6., péntek

Túrógombóc másképpen



Június – gyümölcsözön: még mindig illatos eper, itt a zamatos málna, van ropogós cseresznye és már a meggy is érik. Ezekhez a csodás gyümölcsökhöz méltó 'gardedám' lehet a szerényen egyszerű, isteni túrógombóc.

Szeretem a változatosságot, és ettől vezérelve keresgéltem valami más, egyszerűen elkészíthető túrógombóc receptet. És aki keres, az talál! Az alapötlet a turogomboc.hu oldalról származik. Ez a recept igazi nyárias, gyors és gyümölcskímélő. Teljesen más a hagyományos elkészítési módhoz képest. Nem kell a gombócokat főzni, ezért a közepükbe rejtett gyümölcs friss marad, nem esik össze. Ami meg külön előnye: 20 perc alatt kész!

Epres –mákos túrógombóc vaníliasodóval


 

HOZZÁVALÓK:


 

4 személyre

·         200 g babadara (a durvább szemcséjű felnőtt dara gyermeke ;))

·         1 l tej

·         500 g tehéntúró

·         1MK só

·         1-2 EK vaníliacukor

·         1 TK reszelt citromhéj

·         1-1 szem gyümölcs a közepébe: eper, meggy, málna…ami csak tetszik

·         100 g cukrozott, darált mák a gombócok bevonására

Vaníliaöntet:

·         300ml főzőtejszín

·         2 egész tojás

·         2 EK vaníliacukor

·         csipetnyi só

·         diónyi vaj

A TÚRÓGOMBÓC ELKÉSZÍTÉSE:

A tejben elkeverjük a cukrot és a babadarát és nemes egyszerűséggel darakását készítünk belőlük. Hagyjuk teljesen kihűlni. Ezalatt az idő alatt megtörjük a túrót,hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és megsózzuk, csak mértékkel ugyan, de ez fontos, hogy ne legyen a gombóc íztelen. Ha kihűlt a darakása, jól összedolgozzuk vele a túrót, az így kapott masszából nedves kézzel gombócokat formálunk, a belsejükbe finom kicsi gyümölcsöt teszünk, meghempergetjük őket a mákban… és készen is vagyunk.
 

A SODÓ ELKÉSZÍTÉSE:

A tejszínben elkeverjük a cukrot, sót meg a tojásokat, és lassú tűzön (ha óvatosak vagyunk, lehet gőz fölött is) sűrű masszává főzzük. Ha kész a massza, dobunk hozzá diónyi vajat és botmixerrel egyneműsítjük. Fényes, lágy sodó válik belőle, amely finom kiegészítője a könnyed gombócoknak, és kiválóan lekerekíti a túró és a gyümölcs savanykás ízét.


2014. május 23., péntek

Zabpehelylisztes-almás palacsinta túróval, eperrel és Limoncellós mézzel



Úgy indult, hogy valami egészségeset akartam készíteni...Gondoltam, palacsinta lesz zabpehelylisztből...lassan felszívódó szénhidrát, az jöhet. Fehérje is kell –túró joghurttal ,az  is jöhet! Egy kis gyümölcs - eper, hiszen szezonja van... Meg  egy kis méz, hogy édes legyen. Mértékkel,de ez is jöhet. Volt otthon jó kis erdei mézem, csak túl sűrű volt. Na, ezt fel kellett okvetlenül hígítani. De egy ilyen jófajta erdei mézet nem lehet ám bármivel hígítgatni...Akkor jött az ötlet, hogy milyen nedü is lehetne méltó erre. Végignézve a repertoárt az az ötletem támadt, hogy számomra a tavasz hangulatát fokozó Limoncello bizton jól illene a túróhoz és az eperhez is. Így hát néhány evőkanál mézhez löttyintettem a csodásan sárga, napfényszínű Limoncellóból...

 

Zabpehelylisztes-almás palacsinta túróval, eperrel és Limoncellós mézzel


HOZZÁVALÓK:

Kb.10-12 db nagyobb palacsinta lesz belőle

·         200 ml tej

·         2 tojás

·         200g zabpehelyliszt

·         1 maréknyi reszelt alma

·         csipetnyi só

·         szódavíz – annyi, hogy a palacsintatészta megfelelő állagú legyen

A túrötöltelékhez:

·         250 g túró

·         2-3 EK görög joghurt

·         Cukor vagy méz vagy édesítőszer tetszés szerint

A díszítéshez: pár szem eper, 3 EK méz egy kis löttyintésnyi Limoncello

ELKÉSZÍTÉSE:

A palacsinta hozzávalóit összekeverjük, majd pihenni hagyjuk. A zabpehelyliszt duzzad majd, ezáltal sűrűsödik a massza. Tetszés szerint felönthetjük még vízzel, hogy a palacsinta tésztája megfelelő állagú legyen.

A túrótölteléket is bekeverjük.  Ezek után a tészta is készen áll már a sütésre.

Van nekem egy jó kis palacsintasütőm, ami olyan csodás, hogy nem ragad bele a palacsinta. Még zsiradék sem kell bele. Gondolom, sokunknak van ilyen jó kis palacsintasütője... Én mégis-mielőtt az első palacsintát elkészíteném- egy darabka teavajat teszek a serpenyőbe. Ez egyfajta rituálé... Az első palacsinta máris csodás illatokat varázsol a konyhába- az olvadó vaj illata lágyan keveredik a zabpehely és az alma zamatával. Csalogatja a család éhes kosztosait...Könnyű, finom  és nyugtató illatok. Terápia?!...és mondanom sem kell, hogy az elsőt meg is kell azonnal kóstolni, hogy meggyőződjünk, jó-e az irány. Nem csak az illatok, hanem az ízek is nagyon harmonikusak. Hmm minden rendben…

Na szóval,ha már elkészülnek a palacsinták , a lányaim lesben állnak, hogy betölthessék őket. Szeretik, ha a saját adagjukat maguk töltik meg és díszítik fel. Lehet tekerni, hajtogatni, kinek mi tetszik...
 

Én most így tálaltam...
 

Finom is lett meg egészséges is...;)Jó étvágyat!