A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EGYSZERŰ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EGYSZERŰ. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 25., péntek

Fánkparádé






A farsang a fánkok parádéja. Felidézve kislánykori emlékeimet az jut eszembe, hogy minden éven, farsangkor, nagymamám fánkot sütött.  És arra is tisztán emlékszem, hogy mekkora felhajtás volt a „siskasütés”: be kellet jól fűteni a konyhát, nehogy huzatot kapjanak a kelő fánkok, semmi ajtó- és ablaknyitogatás, mert a lisztet és az összes hozzávalót is langyosan, sőt melegen kellett tartani, hogy jól sikerüljön minden. Nagy volt ám a bábáskodás, s ennél már csak a hosszan tartó olajszag volt nagyobb, amely a házban keringett ez idő tájt. Anyukám azért jóval sportosabban vette a fánkkészítést, ügyesen gyártja a fánkokat a mai napig, természetesen olajban süti őket, merthogy úgy az igazi.
Én pedig most két olajmentes változatot ajánlok, ráadásul az első egy nem szokványos hozzávalóval készül, ez pedig a túró, amely kellemesen lággyá és ízletessé teszi a tésztát. Sőt mi több, ezt a fánkot még keleszteni sem kell.

TÚRÓFÁNK:

HOZZÁVALÓK:
·         500g tehéntúró
·         250g finomliszt vagy más, egészségesebb fajta, pl.teljes kiőrlésű liszt, zabliszt, gluténmentes
·         130g cukor vagy 150g eritrit
·         2 egész tojás
·         1 csipet só
·         ½ csomag sütőpor
a tetejére: fehér vagy tejcsokoládé, lekvár, porcukor, áfonyaszemek
ELKÉSZÍTÉSE:
1.       Morzsoljuk össze a lisztet a túróval, cukorral, sóval és sütőporral.
2.       Adjuk hozzá a tojásokat és gyúrjuk a masszát cipóvá. Picit ragacsos lesz a tészta, de ne ijedjünk meg tőle, hiszen a lágy tészta a cél, hogy a fánkok puhák legyenek. Ha nagyon ragadna a tészta, enyhén hintsünk rá lisztet.
3.       Nyújtsuk ki a tésztát 1,5 cm vastagságúra.
4.       Egy kb. 3,5-4 cm átmérőjű pohárral szaggassunk fánkokat belőle. A pohár száját érdemes kicsit beolajozni, hogy ne ragadjon rá a lágy tészta.
5.       A kiszaggatott fánkokat hozzuk formába, ha netán a szaggatás nem tett jót az alakjuknak; hüvelykujjal nyomjuk be a közepüket – készítsünk kis mélyedést, ez lesz majd a lekvár helye.
6.       Helyezzük őket sütőpapírral bélelt tepsibe. A sütőpapírt is kicsit olajozzuk meg, hogy a fánkjaink ne ragaszkodjanak túlságosan hozzá.
7.       Ne rakjuk őket egymáshoz túl közel, mert sülés közben még nőni fognak, és nem szeretnénk, ha összeérnének. 
8.       160-170 fokra előmelegített sütőbe küldjük őket kb. 20-30 percre. Ez persze sütőfüggő. Akkor jók, ha szép színt kapnak.
9.       Díszíthetjük őket bármivel, például csokoládéval – a sütőből frissen kivett fánkok közepébe nyomjunk egy-egy kocka fehér vagy tejcsokoládét. A kis kockák gyönyörűen elolvadnak, majd tegyünk mellé egy-egy kis kanálka lekvárt, s még pár szem áfonya is elfér rajta. S ha szeretjük a porcukrot, hinthetünk rá azt is.
Finom is, szép is, egyszerű is, és ami nekem külön öröm, hogy nincs olajszag, csak kellemesen édeskés illat járja be az egész házat.



Ez a másik fánk sokkal jobban hasonlít a klasszikus fánkhoz. A különbség a sütésében rejlik, ahogy a nevéből is kiderül, tepsiben sül, nem pedig bő olajban.

TEPSIS FÁNK


HOZZÁVALÓK:
·         500 g simaliszt vagy valamilyen más, egészségesebb verzió
·         50 ml olaj (nem olíva, mert annak túl markáns az íze)
·         80 g cukor
·         1 kocka élesztő
·         2 egész tojás
·         250 ml tej
·         csipetnyi só

Ha megsült, lekvár vagy mogyorókrém a tetejére.
                ELKÉSZÍTÉSE:
1.       A cukrot elkeverjük a langyos tejben, majd ebbe belemorzsoljuk az élesztőt, melyet óvatosan elvegyítünk. Hagyjuk, hogy felfusson.
2.       Ezalatt kimérjük a lisztet, csipetnyi sót adunk hozzá, melyet jól elkeverünk, s ha felfutott az élesztő, hozzáöntjük a liszthez,majd ehhez hozzáadjuk a tojásokat és az olajat.
3.       Jól összedolgozzuk a hozzávalókat. Lágy tésztát kapunk. Ha túlságosan ragacsos a tészta, adhatunk még hozzá lisztet, hogy tetszés szerint beállíthassuk az állagát.
4.       Cipót formálunk, letakarjuk és hagyjuk, hogy a tészta duplájára keljen. Ez körülbelül 20 perc alatt meg is történik.
5.       A megkelt cipót lisztezett deszkára borítjuk, 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, majd lisztezett szájú, kb. 4 cm átmérőjű pohárral kiszaggatjuk.
6.       Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket úgy, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz, mert még nőni fognak. Mindegyik fánk közepébe ujjal egy mélyedést készítünk – ez a lekvárnak lesz.
7.       Az így felsorakoztatott fánkokat még kb. 10-15 percig állni, kelni hagyjuk.
8.       Ezután 160-170 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük őket.
9.       Miután szép aranyosra sültek, kivesszük őket a sütőből, hűlni hagyjuk, és tetszés szerinti lekvárral vagy mogyorókrémmel díszítjük őket.

2019. január 23., szerda

Egyszerű túrós pogácsa






Ez a „nem lehet elrontani” kategóriás pogácsa. Egyébként nagyon szeretjük ezeket az egyszerű, pár hozzávalós pogácsákat, ugye!? Gyors, ízletes, könnyen készül. Mi is kellene még? Hát a HOZZÁVALÓK:
·         250 g liszt (sima, rétes, teljes kiőrlésű, búza, tönköly… amit csak akarunk)
·         250 g túró (ez lehet tehéntúró vagy juhtúró is)
·         250 g vaj vagy margarin
·         1 MK só



ELKÉSZÍTÉSE:
1.       A hozzávalókat összemorzsoljuk, majd tésztává gyúrjuk. Nem szükséges pihentetni.
2.       Ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, és késsel tetszés szerinti kockákra vágjuk.
3.       Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, a tetejüket megkenjük egy felvert tojással, és még szórhatunk rájuk reszelt sajtot, biggyeszthetünk rájuk egy fél amerikai mogyorót vagy pici darab diót… ahogy tetszik.
4.       170 fokra előmelegített sütőben pirulásig sütjük (kb. 20 percig, de ez sütőfüggő).
Ugye, milyen egyszerű?!

2019. január 15., kedd

Sütőtökkrémleves... egyszerűen



Sokszor készítettem már sokféle sütőtökkrémlevest. Kísérleteztem különféle izgalmasnak tűnő hozzávalók felhasználásával, csak hogy érdekessé, pikánssá, különlegessé, színessé tegyem a levest. Aztán rájöttem - már egy jó ideje -, hogy teljesen felesleges ez a cicoma és cécó, mert a sütőtök az önmaga egyszerűségében is olyan szép színű és olyan jellegzetesen finom illatú és ízű, hogy tényleg csak néhány egyszerű hozzávaló, és egy apró főzőstrükk kell neki ahhoz, hogy eme szép tulajdonságai érvényre jussanak. Ez az egyszerű hozzávaló nem más, mint só,na és esetleg csipetnyi fahéj …És a főzőstrükk? Az a továbbiakban kiderül. Annyit ígérhetek, hogy elkészítése roppant egyszerű és gyors. Jó kis őszi-téli leveske.


HOZZÁVALÓK:
·         500 -800 g hámozott, kockára vágott sütőtök
·         só ízlés szerint, 1TK ételízesítő, ha szeretjük
·         csipetnyi fahéj (elhagyható, ha félünk tőle)
·         100-150 ml zsíros tejszín
·         víz
·         2-3EK napraforgóolaj
·         a díszítéshez pár csepp tökmagolaj és néhány szem pirított tökmag
ELKÉSZÍTÉSE:
1.       Egy lábasban felhevítjük az olajat, és ha jó forró, hozzáadjuk a kockára vágott sütőtököt. Ne ijedjünk meg, de sisteregni fog ám rendesen - és ezzel az a cél, hogy a forró olaj sokkolja a tököt, piruljanak a kis kockák. Kapassuk meg őket, hogy karamellizálódjanak! Igen, igen, ez az a kis trükk, amelyet a fentiekben említettem. Erre bizony nagy szükségünk van, mert a  sütőtök csak egyszerűen édes ízét ez teszi markánsabbá,füstösebbé, teljesebbé, és ez nagyban hozzájárul a leves ízeinek harmóniájához.
2.       Szóval keverjük-kavarjuk, pirítsuk, karamellizáljuk, aztán sózzuk, és öntsük fel picike vízzel. Ezután lefedett edényben lassú tűzön pároljuk őket puhára. Ez az állapot hamarosan beáll, nem kell túl sokat várni rá.
3.       Ezután botmixerrel pürésítsük a vajpuha kockákat, és öntsük fel tejszínnel, amelytől lágyulnak a színek és az ízek, illetve vizet is öntsünk hozzá, és ezáltal állítsuk be a levesünk sűrűségét. Hozzuk forrásba, majd tálaljuk!
4.       Az ízeket még jobban kikerekíti néhány csepp tökmagolaj, és nagyon kell a krémes ízhez és állaghoz valami ropogós – a pirított, hántolt tökmag…
Letisztult, egyszerű, ízes, laktató, illatos és színes… ennyi kényeztetést mindannyian megérdemlünk! ;)


2018. december 15., szombat

Ropogós krumpliszirmok



Ez a történet is úgy indult, mint sok hasonló, miszerint megláttam ez a csodát egy képen, s hagytam magam elcsábítani… Megszólított. Nem volt nehéz dolga, ugyanis nagyon szimpatizálok ilyen vékonyra szeletelt, ropogósra és aranyszínűre sült krumplikarikákkal.

Hozzávalók:
·         8-10-szem krumpli
·        
·         1-2 EK olaj

ELKÉSZÍTÉSE:
Az egész titok abban áll, hogy vékonyra kell felszeletelni a krumplit. Ehhez a robotgépemet hívtam segítségül, mert így gyorsan megvan, másrészt kellően vékony karikákra tehetünk szert, ha gépre bízzuk a szeletelés dolgát.
A karikázás után enyhén sózzuk a vékonyra szelt karikákat,sütőpapírral bélelt tepsibe rendezzük őket a képen látható módon. Megcsepegtetjük olajjal és beküldjük kb. 160-170 fokra előmelegített sütőbe, amíg meg nem puhul, majd pirul. Ez kb. 45-50 percet vehet igénybe.
Egyszerű, imádom.

2017. december 30., szombat

Mákos guba torta


A mákos guba egy hagyományos és egyszerű étel. Egy pici újítással csinos desszertet varázsolhatunk belőle. Tortaformába öltve egy kis sodó társaságában elegáns fogás lehet bármilyen alkalomra. Az eredeti ötlet nem tőlem származik, viszont a recept a sajátom- egyszerű.

HOZZÁVALÓK:
·         1 fonott kalács (kb.  400g), jó, ha kissé szikkadt
·         1 liter tej
·         3 egész tojás
·         150 g cukor
·         200 g darált mák
·         1 zacskó vaníliacukor
·         1 citrom és 1 narancs héja reszelve
·         csipetnyi só
A SODÓHOZ:
·         3 egész tojás
·         300 ml tej
·         3 EK cukor
·         1 zacskó vaníliacukor
·         120 g mascarpone
·         csipetnyi só

ELKÉSZÍTÉSE:
MÁKOS GUBA ALAP:
1.       A tejet felmelegítjük maximum 50 fokosra, s közben feloldjuk benne a cukrot, vaníliacukrot, alaposan elkeverjük benne a tojásokat, hozzáadjuk a reszelt citrushéjakat, sót, s végül a mákot.
2.       Ebbe az elegybe beleadjuk a kb. 2x2-es kockákra vágott fonatost. Óvatosan elkeverjük, törekedve arra, hogy a kis kockák minél jobban teleszívják magukat az ízes, illatos, tejes keverékkel, ugyanakkor ügyeljünk arra, hogy nehogy kása legyen belőlük.
3.       Előkészítjük a tortaformánkat: kibéleljük sütőpapírral. Ebbe beletöltjük a masszát. 

A masszával teli tortaformát mindenképpen tegyük egy tepsire, s úgy tegyük be sülni, mert szivároghat belőle a lé.
4.       160 fokra előmelegített sütőbe küldjük kb. 30-40 percre. Ez az idő tudjuk, sütőfüggő. Az a cél, hogy a gubatorta átsüljön, de ne száradjon ki.
A SODÓ:
1.       A tejbe belekeverjük a tojásokat, cukrot, sót, majd folytonosan kevergetve forrásba hozzuk. Így szépen besűrűsödik. Vigyázzunk, nehogy odakapja az alját.
2.       Vegyük le a tűzről/ hőről, ha ez megtörtént. Nem kell megijedni, ha a fehérje enyhén kicsapódik.

3.       Ha picit lehűlt, adjuk hozzá a mascarponet, és botmixerrel egyneműsítsük. Ez az eljárás egy csoda, mert a végeredmény egy fantasztikusan selymes, lágy sodó, amely méltó kísérője a kicsit rusztikus  gubatortának.

2017. november 5., vasárnap

Sokgombás tarhonya


Lehetett volna ez bizony akár rizottó is. Eredetileg  pirított hajdinával képzeltem el. A hajdinának erős, jellegzetes íze van, ezért most nem rá esett a választás – egyébként gluténmentes verziónak kiváló.  Maradtam tehát a tarhonyánál!


HOZZÁVALÓK:

·         300 g tarhonya
·         200 g csiperke
·         200 g rókagomba
·         1 fej vöröshagyma apróra vágva
·         100 g húsos szalonna picike kockákra vágva
·         petrezselyem zöldje apróra vágva
·         só, bors ízlés szerint
·         olaj


ELKÉSZÍTÉSE:

1.       A tarhonyát érdemes megpirítani, mert sokkal finomabb így, tehát pici olajon  megpirítjuk a tarhonyát.
2.       Egy másik serpenyőben 2EK olajon megpirítjuk a kicsike kockákra vágott szalonnát, majd hozzáadjuk a hagymát, melyet üvegesre pirítunk.
3.       Ehhez a finoman illatozó alaphoz adjuk a feldarabolt, felszeletelt gombát, sózzuk- ne feledjük, hogy a szalonna sós. Nehogy elsózzuk! Borsozzuk is!
4.       A só és a hő hatására a gomba levet ereszt, s ebbe küldjük a pirított tarhonyát.
5.       Kevergetjük, s adunk hozzá vizet, mindig egy keveset, s ha kell, többször is,hogy a tarhonya elfője ezt a levet, s kellően meg is puhuljon, de ne főjön szét. Közben kóstolgassuk, hogy elég sós-e, elég ízes-e.
6.       Ha elkészült, zárásként meghintjük apróra vágott petrezselyem zöldjével, s ezt el is keverjük benne.

7.       Ez kész is! Tálaljuk! Szórhatunk a tetejére parmezánt vagy más reszelt sajtot. Bármilyen salátával nagyon finom! … s jöhet hozzá egy pohárka hűs rozé bor…

2017. október 31., kedd

Csóró pogácsa -expressz, egyfalat, egyszerű


Összegyúrni, kiszaggatni és megsütni – ennyi! Semmi pihentetés, semmi macera. Omlós, gyors, finom, szerény,picike és egyszerű…  mindössze 1 óra alatt!


HOZZÁVALÓK:

·         300g félgrízes búzaliszt (mással is lehet próbálkozni)
·         250g margarin… de a vaj az igazi… kókuszzsír is megteszi
·         1MK só
·         1 EK ecet
·         5 EK víz
·         a tetejére: 1 egész, felvert tojás( én mindig  teszek rá mogyorót vagy diót, parmezánt… hiába csóró ;))


ELKÉSZÍTÉSE:

1.       A lisztet a vajjal összedolgozzuk, s közben hozzáadjuk a sót is, ecetet is meg a vizet is.
2.       Kisodotjuk, kiszaggatjuk  –én szeretem, ha pici, egyfalat- aranyos, kicsi pogácsa
3.       Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és belesorakoztatjuk a kis pogikat, megkenjük a tetejüket a felvert tojással, s megkoronázzuk egy fél szem amerikai mogyoróval. Lehet rá reszelt sajtot is szórni. Mindegy mit teszünk rá, csak finomabbá teszi.
4.       160 fokos, előmelegített sütőbe tesszük, kb. 25 percig (vagy amíg aranybarnák lesznek)sütjük őket.

Langyosan a legfinomabbak. Vendégvárónak, borkorcsolyának kiválóak!


2017. október 21., szombat

Serpenyős, fűszeres csirkefalatok olivával és koktélparadicsommal




A kép magáért beszél. Roppant egyszerűen elkészíthető, könnyed, színes és ízes húsfogásról van szó. Csirkecomb helyett csirkemellet is használhatunk, sőt vegyesen is elviselik egymást, s akkor kedvében járhatunk mindkét húsfajta imádóinak.

HOZZÁVALÓK:
·         4-5 csirkemell vagy csirkecomb (kicsontozva), vagy vegyesen mindkettő 
·         3-4 EK grillfűszerkeverék
·         1 marék zöld, illetve fekete olivabogyó
·         2 marék apró koktélparadicsom
·         4-6 EK olaj/ zsiradék
·         2 kisebb gerezd fokhagyma apróra vágva
·         1MK oregánó (szárított)
·         1 rozmaringág
·         2-3 zsályalevél

ELKÉSZÍTÉSE:
1.       A konyhakész, kicsontozott húst egyforma, kb. 0,5 cm vastagságú, kisebb tenyérnyi falatokra vágjuk.
2.       A grillfűszert az olajjal összekeverjük, majd az így kapott masszával alaposan bedörzsöljük a húsokat.
3.       Felhevített, teflonos serpenyőben mérsékelt lángon/ hőfokon sütni kezdjük a húsokat, menet közben hozzáadjuk az olívabogyók háromnegyedét, a rozmaringágat, zsályaleveleket , oregánót, fokhagymát és a koktélparadicsom felét. Összerázogatjuk a serpenyő tartalmát, hogy ez a sok finomság egyenletesen legyen benne. Le is takarhatjuk, hogy a húsok gyorsabban átsüljenek.
4.       Ha fehéredni kezdenek a húsok szélei, meg is fordíthatjuk őket, és a másik felüket is szépen pirosasra sütjük.
5.       A végén adjuk hozzá a félretett olívabogyókat meg a koktélparadicsomokat – ezek szépen épen maradnak, és sokkal esztétikusabbá, szebbé teszik az ételt.

Tálalhatjuk bármivel! Csak ízlés kérdése. 

2017. augusztus 14., hétfő

Mediterrán csirkemelltekercsek






Szeretjük a csirkehúst, mert sokféleképpen el lehet készíteni, rengeteg ötlet áll az ember lányának rendelkezésére, és nem elhanyagolandó tény, hogy egészséges is.  Most néhány, a mediterrán ízvilágra jellemző hozzávalóval hangoljuk ezt a finom fehér húst a nyári hangulathoz.

HOZZÁVALÓK:
·         személyenként egy csirkemell
·         csirkemellenként egy szelet sült vagy grillezett, vastag húsú paprika (konzerv is lehetséges), ha nincs kéznél paprika, használhatunk szárított paradicsomot is
·         1-1 teáskanál pesztó
·         1-1 levélke bazsalikom
·         kb. 500 ml paradicsomlé
·         só, bors – ízlés szerint


ELKÉSZÍTÉSE:
1.       A csirkemelleket hosszában bevágjuk, kinyitjuk, hogy minél nagyobb felületet kapjunk. Kicsit ki is klopfolhatjuk, hogy egyenletes vastagságúak legyenek.
2.       Az így kapott szeleteket picit sózzuk, borsozzuk, majd 1 kanálka pestoval megkenjük őket. Mindegyik szeletre ráhelyezünk egy csinos paprikát vagy szárított paradicsomot és egy levélke bazsalikomot.

3.       Feltekerjük a szeleteket, s megtűzhetjük fogpiszkálóval, nehogy kinyíljanak sülés közben. ( Tálaláskor a fogpiszkálókat okvetlenül távolítsuk el!)
4.       A tekercseket egy megfelelő méretű, tűzálló tálba rendezzük, 

    majd nyakon öntjük paradicsomlével.

5.       Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 35 percig sütjük.


TIPP: Aki szereti a sajtot, szórjon rá bátran azt is!


2017. június 29., csütörtök

Meggyeske


Itt a nyár! Érik a meggy, tán már meg is érett... Van egy jó receptem! Gyors: meggymagozással, sütéssel együtt 35-40 perc. De ha a meggy konyhakész, akkor csak röpke fél óra.
Ez egy morzsasüti, és a jó hír az, hogy nem csak meggyből lehet készíteni.

HOZZÁVALÓK:
·         400-500g kimagozott meggy vagy valamilyen szaftosabb gyümölcs darabolva
A SZÓRATHOZ - MORZSÁHOZ:
·         80 – 100 g durvára tört mandula
·         60 g zabpehely
·         50 g zab(pehely)liszt ( vagy tetszés szerint másmilyen)
·         60 g kristálycukor
·         50-60 g olvasztott vaj
·         2 csipetnyi só
·         Tetszés szerint csipetnyi fahéj
ELKÉSZÍTÉSE:
1.       Egy  kb.25 cm-es átmérőjű pitesütő tálba beletesszük a meggyszemeket, elrendezgetjük őket, hogy egyenletesen  borítsák be a tál alját.
2.       A morzsa hozzávalóit összekeverjük és rászórjuk a szaftos meggyszemekre.

3.       180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 15-20 percig sütjük addig, amíg a morzsa és a benne lévő manduladarbkák aranybarnára sülnek.
4.       És kész is!


Picit hűlni hagyjuk. Vaníliafagyival kínáljuk. Az enyhén langyos süti gusztán megolvasztja a fagyit. A roppanós manduladarabkák, a savanykás meggy és a lágy, édes vaníliafagyi csodás ízélményt nyújtanak. Érdemes kipróbálni!