...nem, nem a country stílusról akarok most írni, hanem arról, hogy én itt, a Dél-alföldön hogyan látom a fiatal lányok, nők helyzetét, ami a divatot, a stílust, és egyáltalán az öltözködést illeti.
Mostanság, hogy napi szinten újdonsághegyekkel találkozik az érdeklődő, amikor a londoni vagy a milánói divathét tudósításait szemezgeti, még élesebbé válik a kontraszt a látottak, és a tapasztaltak között. Csodás anyagok, színek, formák, ötletek- egy mesevilág, amelynek már a figyelemmel követése is színtiszta örömöt ad- szemben minden mással, ami a valóságban elénk kerül. Értem én, persze, az utca nem kifutó, és nem is várom el, hogy mindenki, akivel találkozom, folyamatosan elkápráztasson az outfitjeivel.
Csak fáj a szívem picit. Mert amikor kimegyek az utcára, mást sem látok, csak egyen-leggingsben és egyen-csőtopban csoportokba verődő tizenéveseket a zebránál. Ugyanolyan (amúgy borzasztó!), egybefodrosblúz-fűző-kreációkat a fiatal nőkön. Kriminális színekben pompázó, selymes dzsörzé anyagból készült, élére vasalt nadrágokat a munkába járó feleségeken. Jó, mondhatjuk, hogy ízlés dolga. De szerintem itt ennél többről van szó.
A legelemibb és legnagyobb fajsúlyú probléma persze a pénz.
A bankó, amiből egy-egy csinos, ránk szabott vagy éppen hangulatunkhoz passzoló darabot vásárolhatnánk. De nem tesszük. Most jöhetnék itt gazdasági mutatókkal, meg átlagfizetésekkel (ami országosan átlag 202ezer, itt örül egy diplomás, ha 90-100at hazavisz), és egyéb csacskaságokkal, de úgy érzem, felesleges. Mindazonáltal ruházkodni kell, és az itteni, oly soványka fizetésekből is fordítanak a szükséges ruhadarabokra. Extrémen hangzik, de ilyen körülmények között már alapból első számú szemponttá lép elő a kombinálhatóság, a semlegesség, mert ugye ha kevés ruhánk van, azok legalább passzoljanak egymáshoz. Hagyományos, egyszínű, univerzális és OLCSÓ legyen- ezek a szempontok vezérlik a vásárlót, míg végül sikerül egy tökéletesen jellegtelen darabra szert tennie (magyarázat a dzsörzénadrágokra-pipa:).
Aztán ugye a csordaszellem...szerintem egy serdülő lánykának két választása van. Vagy arra teszi fel mindenét, hogy PONTOSAN ugyanúgy öltözködjön-fésülködjön-sminkeljen, mint a MENŐ társai, vagy, ha a gyerkőcbe szorult elég önérzet, akkor pedig minden erejével azon lesz, hogy CSAK ÚGY NE. Ennyi. Ha az első lehetőséget választja, akkor ő egy lesz azokból a lányokból, akiket a minap a zebránál láttam (csőtop, legging, gumióra, oldaltáska- pipa:);
ha pedig nem, akkor is elnyeli a rocker-metálos-darkos-deszkás közösségek homályos füstje, amelytől minél később szakad el, annál nehezebben találja meg felnőtt kori saját stílusát. Ami a legnagyobb gond, hogy sokszor soha nem találja meg. Mert mire kinő a (leginkább)zenei stílusból, amelynek jegyeit az öltözködésében teljesen átvette, már új szerep elé állítja az élet, és segítség, tanácsok, iránymutatás nélkül ilyenkor már nagy öngólokat lőhet magának az ember lánya (pl. munkába állás). Jó lenne, ha minden tinilánynak volna egy kifogástalan ízlésű divattanácsadója....vagy a realitások talaján maradva legalább lenne egy kis kapcsolatuk a divattal, akár művészettörténet órán.. Néhány divatház története, a Dior-look születése, Audrey Givenchy-kalapja és Jackie Kennedy Birkin-táskája, vagy a N°5 legendája lehetetlen, hogy ne fogja meg a lányokat, és onnan már csak egy lépés, hogy egy divatmagazint a kezükbe véve ne csak az árakat nézzék, hanem a színeket, formákat látva inspirációt szerezzenek.
A harmadik tényező a divat elérhetősége.
Vágyakozva nézegettem a minap a Glamour-ban azokat az márkákat, melyeknek csak Budapesten, vagy csak a régiók nagyvárosaiban vannak üzletei. Itt nálunk, a megyeszékhelyen csak a legelterjedtebb, legnagyobb és legkommerszebb márkák vannak jelen, azok is leginkább egy üzletközpontra centralizálódva. Minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen, aki szeretne mondjuk egy Mango vagy egy Pimkie darabot (direkt őket említettem, a pénztárcabarátság miatt:), de mivel ritkán járok Pesten, sajnos ismét lemaradok az őszi kollekciókról. Elképesztő, hogy öltözködés tekintetében mekkora hátrányt jelent az, ha valaki nem a fővárosban él. Persze, értem én az okokat, hogy kisebb a vásárlóerő, szűkebbek a piaci lehetőségek, és egyebek. De amikor minden egyes huszonéves lányon ugyanazt a fűzős blúzt(igen, pipa!), feliratos vagy leopárdmintás felsőt látom, amit, ha szerencsések, és van állásuk, a saját bérükből a plázában vettek, mert nem tudnak, vagy nem mernek neten rendelni (holott itt van például a Teszvesz női ruha és cipő oldala, telis-tele jobbnál jobb új és használt darabokkal), a turkálók színvonala pedig meg sem közelíti errefelé a felvehető, egyedien vintage kategóriát,- nos, akkor elgondolkozom, hogy lehet-e egyáltalán erre megoldást taláni azon kívül, hogy szervezett buszokkal járkálnánk el innen a Vharsarokból divatos, csinos ruhákért Pestre, mint anno a szülők az NDK-ba....:)
...ti mit gondoltok erről, miért lett mindenki egyenkatona...?
Egy következő posztban a stílusérzékről, ízlésről és az itteni kritikus hozzáállásról isszeretnék majd írni. Úgy érzem, ezek is hatással vannak a "vidéki" leányokra, errefelé ugyanis szabályosan vakmerőnek kell lenni például egy hagymaszoknya vagy egy kalap viseléséhez...
Ez a bejegyzés a
TeszVesz blogger versenyén indul:
www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot
ITT! Köszönöm!:)