A gyerekekkel

Nehéz napjaim vannak, Imre kórházban.  Ténfergek ebben a nagy házban, és Bálintnak megígértem, hogy ezen a héten itt lehet. Hogy lesz így nekem türelmem egy gyerekhez? De minden megoldódik, Imre hazajöhet, Bálint pedig az első nap összebarátkozik ezzel a két kislánnyal az utcából. 

Réka szintén majdnem kilenc éves, egy eleven kisördög, de a kedvesség, és jóság egy tömörgumi testben. A gyöngyöző nevetése a halottakat felélesztené, és a világon mindent tud. (Imrének elmagyarázza, hogy működik a vércukormérője, nagyinak is ilyen van) Hogy milyen gyönyörű, az csak ráadás. 

Anna 11. Ő a nagyinál nyaral. Ő már komolyabb, érzem rajta, hogy gyerekkorának utolsó nyara, alabástrom bőrén már ott vannak a kamaszodás jelei, de még nagyon önfeledten lóg a játszótér játékain. Még nem tudja, milyen szép, és még milyen szép lesz...

Öt perc alatt életre szóló barátságok köttetnek, különösen, mert mind a három imád biciklizni, tele vannak energiával, és mindenre vevők, amit az ujjacskáikkal csinálni lehet. Én pedig elhatározom, hogy megismertetem őket a gyapjúval.  Úgy kezdjük, hogy Réka apukájának a birtokán (itt a szomszédban) meglovagoljuk a kost. Ennél közvetlenebb kapcsolat a gyapjúval aligha lehetne, sajna kép nem készült. Aztán a kapott gyapjút kimossuk (na ezt inkább én, de megnézik a különbséget a piszkos, és a mosott közt. )

Eddig fel se tűnt nekem, hogy milyen jó helyen lakunk gyerekszemmel. Zsákutcában, ahol forgalom alig, és a végén egy játszótér. Tehát biciklizni mindenki jól tud, de közlekedni meg kell tanulni konvojban, ha messzebb is el akarunk menni. A távolságtartás nehezen megy, mennek egymás nyakára, az erőmű 250 méteres kéménye alatt hallom, hogy a hátam mögött azt taglalják, hogy van-e ékezet az AES-en a kémény tetején. Hogy mit látnak így az útból, nem tudom, de nem mennek egymásnak, ami nagy csoda.  

Másnap reggel kezdjük a játszóházat a fonalaimmal, cérnáimmal, meg mindennel, ami van. Először Bálint tanítja meg a lányokat a sámánásfonásra. 

Aztán Réka tanít minket az ötösfonásra. Ezt én se ismertem, eddig 12 éves kisfiú volt a legfiatalabb, aki nekem újat tudott tanítani (nekem a nagymamám úgy csinálja a pizzát, hogy megfagyasztja a húskonzervet, és ráreszeli) de most ezt Réka a 8 és fél évével űbereli. Szerencsére meg tudom tanulni, nagy szégyen lenne, ha nem. 

Közös reggeli, mivel Réka kiharcolta, hogy itt is alhat míg Imre bácsi haza nem jön. Az étvággyal nincs baj, válogatni se válogatnak, sőt, vegyesen, össze vissza mindent, csak hát sokszor mint két röfike. Találgathatjuk, hogy az abroszon mit ábrázol a kakaófolt, és mit a lekvárfolt.

Ezért a vacsoránál elhatározzuk, hogy a röfikéket száműzzük az asztaltól, és késsel villával eszünk. Íme a hercegi páros.

A gyapjunk közben megszáradt, de tele van szeméttel. Szorgalmasan tisztogatjuk, közben éneklik nekem a mai slágereket, amiknek így végre értem a szövegét is, a rossz füleimmel sajna már rég lemondtam arról, hogy a slágerszövegeket értsem.

Esténként Pista bácsi birtokán a gyerekek szedik össze a tojást, itt Réka éppen a fürjtojást mutatja. Csütörtökön, mikor Réka lovagolni jár, Bálint is vele mehet, ez se semmi élmény!

Itt a körmönfonást gyakoroljuk. Olyan hipsz hopsz

 megtanulják, hogy mire a harmadik gyereknek mutatom, az első már csinálja mint egy gép. Egy óra múlva már nem is nézik az ujjukat közben.- Na ezek aztán a körmönfont gyerekek!!Festjük a gyapjút. Pontosabban  én. Ők csak nézik, és fintorognak, mert büdös. De a mikrosütőt ők állítgatják be hozzá. 

Este az uszodába megyünk. Mennék én a strandra is velük, de félek, hogy nem tudom a tömegben szemmel tartani őket. Mind a hárman égre földre esküsznek, hogy jól tudnak úszni, de mikor egyenként beleugranak a két méteresbe, a gyomrom összeszorul addig a pár másodpercig, míg feljönnek. Na az úszással nem veszkődnek sokat, csak ki a medencéből  és ugrás. Tartok tőle, hogy sok bőr nem marad a hasukon. Nem mondom, hogy nem harsányak egy kissé, de még az úszómester is megdicséri, milyen ügyesek. Bekapcsolja nekünk a jakuzzit, roppant élvezik, én meg a látványt, ahogy Réka tömörgumi-feneke remeg a vízsugárban. 

Itt Réka éppen megméri, hogy hány centi Bálint ötös fonása. 

Akármilyen eleven kisördögök, ha leülnek, igen nagy figyelemmel dolgoznak, így oda merem nekik adni a nemezelőtűket. Mivel az éjjel nagy vihar volt, mindenki villámot és felhőt nemezel, de azért vannak a képeken virágok is. 

A

A befestett gyapjunk közben megszáradt, lehet szétcincálni, és kártolni. A mi kártoló szerszámunk egy reszelőpucolókefe és egy macskapucolókefe (Réka kezében) 

Anna kezén-lábán itt már kötés. Mivel kevesellték a helybeli biciklizéseket, elmentünk a territóriumomra a gáton az M3-as aluljárójáig. Itt egy ívbe menő lejtőn megy le az út az autópálya alá, majd megy fel újra. Na ezt a le-felmenést igen élvezik, már vagy negyedszer jönnek le-fel, mikor Anna elesik, és a nagy sebesség miatt igen csúnyán lehorzsolja a tenyerét, térdét,  könyökét is. Vizünk van, hogy kimossam, de még igen messze kell hazajönni. Anna hősiesen tűri a fájdalmat, csak mikor itthon a nagyi nyakába borulhat, akkor törik el a mécses. Azért még a gyapjú tépésben részt vesz, de már a vizes nemezelésben nem. De megígérem, hogy ha meggyógyul a keze, csak neki megtanítom. 

 A vizes nemezeléshez "munkaruhát" vesznek fel.
Síkálgatunk, síkálgatunk, de ennyi türelem még sincs, én fejezem be, és varrom fel az alapra a gyapjút mikor megszáradt.  Ime a mindenféle fonások, nemezelések, és tarisznyák, amik az öt nap alatt készültek.

És a két kis büszke alkotó-

Mivel a varrógépemen van nagyon lassú üzemmód, és gombnyomásra is indul, nem kell lábbal taposni, a szegést is rájuk mertem bízni.

Ez itt a bátorságpróba volt, a Tiszán a stégre ezen az ingó-bingó feljáraton lehetett rámenni, de mind a hárman mentek. Aztán én is. 

És mivel a harmadik osztályba menőknek az írást se szabad elfelejteni, leírjuk Anyának a fagyi és a süteményreceptet, ami ízlett. Akartunk kicsit olvasni is, de mindenre nem volt idő. 

A tűnemezelt tűpárnára így kell rávarrni a  fonott akasztót. 

Summa summárum, nincs rossz gyerek, csak unatkozó gyerek van. És ők a napnak egy percében se unatkoztak. Na én se. Megtisztelő volt három ilyen ügyes kis tündért tanítgatni.  

Sárospataki tábor jul 5-10

A Derkovics Műv Ház az idén is megrendezi szokásos táborát  a ház szakkörei részére (felnőttek a foltvarrók, és s hímzők, gyerekek a mazsorettesek, és a fúvósok. 64-en vagyunk.) Itt éppen a bebocsátásra várunk. Apartmanjaink négy személyesek, újak, minden jóval felszereltek, és sűrű fésűvel se tudnánk semmi rosszat találni sem az elhelyezésben, sem az ellátásban. Persze a szép szobákról nem tudok fotót csinálni, mert mire a gépem megtalálnám, a lányok kipakolják a magunkkal hozott felszerelést, és percek alatt katasztrófasujtotta területre emlékeztet az apartman.   

Első délután megkapjuk Marikától az egyenpólókat. Persze még jobb, ha nem vesszük fel, mert kezdődik a borotvahabos festés. 

Néhány kép az eredményekből. Tetszik nekem, és tuti, hogy nagy lehetőség van benne, ha az ember valami tájképet akar, aminek a hátteréhez egy ilyen elmosott  kontúrú anyag kell. Van még mit fejleszteni rajta. 

Ennek örömére megisszuk a karácsonyi buliból megmaradt pezsgőt. 

Másnap esik az eső. De minket nem zavar, fedett, és nem is akármilyen fedett helyen vagyunk, a kemping főépületének teljes tetőtere egy légtérben, kényelmes nagy asztalokkal, csak annyi a bibi, hogy mivel minden oldalon vannak ablakok, a fotók nem sikerülnek. Együtt vagyunk a sárospataki csoporttal, ismerjük már egymást jól, pláne Bogdán Bettit még Zsóka korából, amikor a városban volt védőnő. Hét éves a csoport, de hihetetlen, mit hozott ki  belőlük Zsóka. Csorog a nyálunk a szalaghímzéseiken, és szentül megfogadom, hogy otthon első dolgom lesz elővenni a szalagjaimat, mert az alapokat hajdan megtanultuk, de nem gyakoroltuk. Bezzeg ők...

Én a nuno filcezést mutatom be, két sál készül, részlet az egyikből. 

Ők pedig megtanítanak a Borcsamama által tanított táskára. Nagyon praktikus, és szép darab, vannak vele gondjaink, én másnap még csinálok egyet, mert nem vagyok elégedett az elsővel. A lányok még csinálnak egy filcrátétes munkát is, de erről nincs fotóm.

Harmadik naptól visszavonulunk a házainkba, és csináljuk, amit megtanultunk. Én pedig újra megerősödök abban a hitemben, hogy ha foltvarrók szakköreinek mintájára volna az ország megszervezve, sokkal előrébb lennénk. A lányok - igaz, már évtizedek óta ismerik egymást, és dolgoznak együtt, de akkor is...azt a segítőkészséget, toleranciát, odafigyelést, amit itt látok, nem mindennapi. Én a magam elrontott vackaival is türelmetlen vagyok, ők nem. Akárki megy a másikhoz tanácsér, leteszik az éppen készülő munkát, hogy belemerülhessenek a másik problémájába. Persze megy a heccelődés, viccelődés, de semmi rosszindulatnak még a csiráját se sikerül felfeldeznem az öt nap alatt senkiben. Persze vannak röhögések a bepisilésig, pl mikor a Jutka gépe nem indul, az Annáé meg megy, pedig nem is ül mellette. Naná, az asztal alatt összekeveredtek a lábpedálok.

Nekem csak egy bajom van, de az nagyon. Hogy én éjjel aludni szoktam, mert én úgy tudtam, hogy az éjszaka arra való, de ők nem. Még éjfélkor is mennek a gépek, és ötkor már zúg a kávéfőző. Mikor egyetlen egyszer elhagyjuk a kempinget, hogy megnézzünk egy szabadtéri musicalt testületileg, csak csodálkozok, hogy senki se hozott magával  böködnivalót. 

A hely persze kevés, minden tele van a cuccokkal, (szerencsére szobavizit csak a gyerekeknél van) de Éva így is pontosan mér, és vág. 

az utolsó este szalonnasütés. Nagy bizalomra  utal, hogy a gyerekek külön tűznél sütnek,  tizenöten egy tűznél, tartok tőle, hogy felnyársalják, vagy összecsöpögtetik egymást, de semmi gond. Szerencsére az egész tábor alatt csak két foghúzás volt, két tejfogat kellett Timi néninek lerendezni.

Csinálunk egy rögtönzött kiállítást az elkészült munkákból, aztán elénekeljük az indulónkat, meghallgatjuk a fúvósokat, és megnézzük Zoli bácsi tűzijátékát. Azt nem is mondtam, hogy napról napra egyre melegebb van, de még nem zavaró, viszont a medencében reggelente nagyon jó úszni. Remélem jövőre ugyanitt. De majd próbálok magamnak kevésbé szorgalmas hálótársakat találni.  

Egy rém peches hétvége

Nyugdíjasnak ugyan mindegy, hogy  hét közben van-e rossz idő, vagy hétvégén, de nekem most nagyon kéne a kánikula, mert a kandírozott meggyem megérett az aszalásra, ahhoz pedig meleg kell. Most viszont a hőmérő a 20 fokot se éri el, esős, szeles az idő. A meggyem tehát megy a sütő legenyhébb fokozatára, aztán ha mégis kisüt  a nap gyorsan megyek vele a nagyképűen üvegháznak kinevezett  beüvegezett pincelejáróba, aztán ha beborul, vissza. Szóval hordozható a kandírozott meggyem.
Reggel bemegyek a földszinti vendégszobába, és holtra rémülök. Szárnyas hangyák lepték el a szobát. Pánikban körbefújom chemotoxszal a falak alját, és összeporszívózom a tetemeket, de rájövök, hogy nem kellett volna fújni, csak szívni, mert ez a szag innen egyhamar ki nem megy. Még jó, hogy nem jön vendég.

Délután Katival elmegyünk úszni. Elég sokan vagyunk, mert az eső miatt strand helyett is ide jönnek az úszni vágyók, de még az első adag úszásra van is helyünk. Hanem egyszer csak jön hatvan belga ifjúsági úszóbajnok. Hogy a fenébe találtak ide, nem tudom, de attól kezdve mi már csak kushadunk a székeken. Na jó, még a szaunába beférünk, így van alkalmam megtapasztalni, hogy mennyi idő kell nekem ahhoz, hogy valami kis levet ki tudjanak az izzadságmirigyeim préselni. Egy óra. Kár, hogy negyed óra múlva rosszul leszek a melegben.
Itthon a lakást füstfelhő borítja, Imre "megfőzte" azt a négy cső kukoricát, amit reggel hozott. Van a házban füstjelző, valamelyik sufniban szépen becsomagolva. A lábas kitakarítását nagyvonalúan felvállalja.

Ma grillezés volt tervbe véve, de a szél nemhogy elfújná, de fel is borítaná a grillsütőt.  Így maradunk a kontakt grillnél, és ha már ebben sütök, gondolom, lefotózom, és leírom a nagy okosságot, amit kitaláltam.

Szóval én a kontakt grillt nagyon szeretem, de mikor el kell mosni, sírva fakadok. Ezért kitaláltam, hogy alul felül sütőpapírral bélelem, egyik oldalon kicsit alátámasztom, hogy a sütőpapíron szépen lecsurogjon a zsír, és a finom szaft, (váladék, mondta egyszer valaki, és rajta maradt) szépen belecsurog az oda készített pecsenyéstálba.

 Tehát így. De barna sütőpapírral még jobb, az végképp nem enged át semmit. Balra a bepácolt tarjaszeletek.

 A lecsurgó zsír megy a gombára, ami majd eztán következik. Itt a képen látszik, de én nem vettem észre a malőrt, hogy a vezeték rossz helyen van. A következő adag hús sütése közben szikrázás, sistergés, áram el.
Közé zártam a vezetéket, ami elolvadt, a kontakt grillnek annyi. 1:1

 De a jó háziasszony (az ügyetlen is) válságos esetekben öntevékeny. Vasaló alatt folytattam. A végeredmény elég jó lett, de mikor a lányom azt mondja kenyérdagasztás közben, hogy anya, ne csináljunk kenyérlángost? Mondom, nem. Az ma biztos felrobbanna a kezemben.