Úgy rémlik, hogy már regéltem egyszer arról, hogy régen mennyire nem kedveltem ezt a csoda zöld gyümölcsöt. Érdemes megjegyezni, hogy a még éretlen termés mérgező, ha pedig megfőzzük az avokádót, akkor az állítólag keserű lesz. Azt hiszem, hogy ez a leves jól behűtve esélyes arra, hogy idén nyáron a kedvencek közé kerüljön. Csodálatosan selymes és simogatja az ember torkát. Egyszerűen oda vagyok érte! A fűszerezéssel lehet bátran játszani, viszont arra figyeljünk, hogy ne olyan legyen levesünk állaga, amiben megáll a kanál! Éppen ezért csak a tetejére került egy kevés kókusztej, a levest pedig kókuszvízzel készítettem. Ízlés szerint dobjuk fel frissen őrölt borssal, chilivel vagy tequilával.
Hozzávalók:
2 kicsi érett avokádó
500 ml kókuszvíz
1 thai citromfű
1 lime
1/2 csokor menta
chili
tequila
2-3 evőkanál kókusztej
só
bors
A kókuszvízet a darabokra vágott citromfűvel felfőzzük és fél órát állni hagyjuk. Az
avokádót félbevágjuk és kikaparjuk a héjából. A már kihűlt kókuszvizet
leszűrjük és az avokádóhoz adjuk a lime reszelt héjával, a mentával és
ízlés szerint chilivel együtt és az egészet pürésítjük. Ha túlságosan
sűrű lenne, akkor hígítsuk kókuszvízzel, esetleg zöldség alaplével.
Ízesítsük sóval, borssal és limelével. Aki úgy érzi adjon hozzá 1-2
evőkanál tequilát és hűtsük jól le! Mentalevéllel és kókusztejjel
tálaljuk.
Showing posts with label avokádó. Show all posts
Showing posts with label avokádó. Show all posts
Thursday, March 7, 2013
Wednesday, February 20, 2013
Cayenne borsos csirkemell mangóval, avokádóval, szezonális salátákkal és bazsalikomos joghurtöntettel
Ha
már úgy alakult, hogy kakaós csigát sütöttem és jól betettem vele a
cukormentes hónapnak, úgy gondoltam akkor ma visszafogom magam és
salátát csinálok ebédre. Télen dőzsölhetünk az egzotikus gyümölcsökben,
igazából nyárom nem is kívánja őket az ember annyira. Ti is így vagytok
vele? Arról nem beszélve, hogy élvezzük a téli salátafajtákat, amíg még
lehet! Hiszen madársalátát is talán már csak 1-2 hétig árulnak, persze
tudom, hogy szinte egész évben kapható, na de az messze nem olyan, mint a
mostani. A csirkét cayenne borssal fűszereztem és mit ne mondjak, jó
csípősre sikerült. Ezt hivatott enyhíteni a mangó, avokádó és a bazsalikomos
joghurtöntet.
Hozzávalók:
fejenként:
egy fél csirkemell
1 marék madársaláta
1 radicchio
1 piros cikória
1/2 mangó
1/2 avokádó
1 kisebb hagyma
só
cayenne bors
földimogyoróolaj
az öntethez:
100 ml joghurt
1/2 gerezd fokhagyma
1 marék bazsalikomlevél
1/2 lime leve és héja
3 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
só
bors
A csirkét sózzuk és cayenne borsba forgatjuk. Ízlés szerint keverhetjük pirospaprikával, ha nem szeretnénk, hogy túl csípős legyen. A salátákat megmossuk, a radicchiot és a cikóriát leveleire szedjük. A mangót és az avokádót szeletekre vágjuk, utóbbit limelével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. Az öntethez mindent összekeverünk és botmixerrel pürésítjük. A csirkemellet közepes hőfokon megsütjük és szeletekre vágva a salátaágyon tálaljuk.
Wednesday, November 28, 2012
Halrudacska avokádómajonézzel
Mostanában nagyon, de nagyon rá vagyok kattanva az avokádóra. Egyszerűen citromlével, póréhagymával, jó sok borssal, kevés olajjal. Persze mehet bele még egy csomó minden, de nálam most így kedvenc. Régen egyébként egyáltalán nem szerettem, aztán csináltam egy guacamole-t, ami aztán lendített egyet a barátságunkon. Tegnap valami könnyű és gyors ebédet akartam főzni, abból amit otthon találok. A halfilék farokrészét általában le szoktam fagyasztani és töltelékként felhasználni. Mivel lapult a hűtőben egy csomag briktészta, így jött az ötlet, hogy a maradék halból krémet csináljak és a tésztába tekerve süssem ki. Mellé a szokásos tartármártás helyett avokádómajonézt dobtam össze és egyszerűen salátával tálaltam.
Hozzávalók:
a halrudacskához:
250 g halfilé
50 ml tejszín
1 tojásfehérje
4-5 bazsalikomlevél
só
bors
briktészta
1 tojássárgája
olaj a sütéshez
az avokádómajonézhez:
1 avokádó
1-2 evőkanál zöldcitromlé
5 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
só
bors
A halat, tejszínt, tojásfehérjét és bazsalikomot mixerben pürésítjük, sóval és borssal ízesítjük. A briktésztát, amennyiben köralakú negyedekre vágjuk és az egyik oldalára nyomózsákkal egy csíkot nyomunk, a tészta széleit megkenjük tojássárgájával és feltekerjük. Forró olajba kisütjük. A majonézhez az avokádót kipaparjuk, hozzáaadjuk az olajat, citromlevet, sót és borsot és pürésítjük.

Friday, June 1, 2012
Garnéla kókuszos-avokádós risottoval, epres mangó salsával és fűszeres kókuszhabbal
Igazából három spárgás étel volt tervben mára. Az egyiket meg is valósítottam: vékony tárkonyos omlett benne spárga, pármai sonka chips az egész frissen reszelt parmezánnal. Aztán elkezdtem tervezgetni az ebédet. Órákon keresztül fekete risotto lebegett szemeim előtt fehér spárgadarabokkal és a garnélával a tetején. De ebben a formában nem akart sehogy sem összeállni a fogás. Valahogy aztán képbe került a mangó, ami húzta maga után az epret és a chilit. Tegnap ugyanis főztem két üvegnyi mangós eperlekvárt és annyira befészkelte magát ez a két gyümölcs a fejembe, hogy még ma sem tudtam tőlük szabadulni. Viszont túl soknak tűnt mellé a spárga, úgyhogy rögvest elvesztette helyét az ebédben. Helyette avokádó és kókusztej lépett színre és azt hiszem jól tettem, hogy végül kihagytam a tavaszi zöldségek királyát ebből az egészből. Ugyanis nem akartam sem sajtot, sem vajat tenni a risottoba, így jött a kókusztej és az avokádó. Viszont zöldborsópürével is nagyon jól el tudom képzelni ugyanabben a kombinációban a risottot. A fekete szín azonban sehogy sem hagyott nyugodni, így aztán úgy gondoltam, hogy fehér kókuszhab helyett legyen inkább szürke! Így került tinthal tinta a habhoz, amit garam masalával ízesítettem.
Hozzávalók:
a risottohoz:
100 g risotto rizs (pl. carnaroli)
1 salotta
1 szál zellerszár
1 teáskanál vaj
50 ml fehérbor
500 ml hal vagy zöldség alaplé
70 ml kókusztej
1/2 avokádó
só, bors
Egy lábosban olvasszuk fel a vajat ás adjuk hozzá a finomra reszelt salottát, zellert és a rizst. Keverjük addig míg a vaj jól bevonja a rizsszemeket. Egy másik lábosban alacsony hőfokon hagyjuk az alaplevet gyöngyözni. Öntsük fel a borral, itt állítsuk a lángot közepesre, és keverjük. Ha elfőtt a bor adjuk egy merőkanálnyi alaplevet. Szórjunk rá egy kevés sót, borsot. Ha elfőtt a leves, adjunk hozzá megint, és folytassuk ezt addig, amíg már majdnem megfőtt, ekkor adjuk hozzá a kókusztejet és főzzük még néhány percig. Keverjük bele a pürésített avokádót és ízesítsük sóval, borssal és ízlés szerint még egy-két evőkanál kókusztejjel.
az epres mangó salsához:
30 g eper
70 g mangó
1/2 chili vagy ízlés szerint
1/2 lime
kevéske gyömbér
Az epret és mangót vágjuk apró kockákra, majd keverjük el benne a finomra vágott chilit és ízesítsük a lime levével, héjával és kevés gyömbérrel.
a fűszeres kókuszhabhoz:
50 ml hal alaplé
1 salotta
1 teáskanál vaj
1/2 teáskanál garam masala
50 ml kókusztej
50 ml tejszín
4 g tinthal tinta
só, bors
A habhoz pároljuk meg vajban a kockára vágott salottát, adjuk hozzá a garam masalát és öntsük fel hal alaplével majd főzzük felére. Adjuk hozzá a kókusztejet, tejszínt és főzzük 5-7 percig. Szűrjük le, keverjük bele a tintát és főzzük fel újra, ízesítsük és habosítsük botmixerrel. A garnélákat ízlés szerint fokhagymával és cayenni-e borssal süssük meg vaj és olívaolaj keverékében.

Tuesday, December 13, 2011
Kókuszos tempura garnéla, citromfüves csicsókapürével, avokádó-maracuja salsával és maracuja mártással
Régebben egyáltalán nem rajongtam a garnéláért, sőt még a homárért sem, viszont a langusztát egyenesen imádtam. Aztán megváltozott a helyzet, most épp virágzik a garnéla korszak, ami azt jelenti, hogy hetente egyszer biztosan terítékre kerül. Sajnos, vagy inkább szerencsére?! a család többi tagja nem rajong érte, még megkóstolni sem hajlandóak, mindegy, hogy milyen formában tenném eléjük. Sebaj, több marad nekem, nem igaz? Tegnap úgy gondoltam, hogy szabadnapot tartok és nem gondolok se az aprósütikre, se a két nagy tortára amit a héten meg kell sütnöm.
Így aztán elidőztem a konyhában és élvezve a vihar előtti csendet összedobtam ezt a könnyű garnélás fogást ebédre. Alig, hogy befejeztem, már csörgött is a telefon, és rám zuhant egy 6 kg-os aprósütirendelés. Ennyit a szabadnapról! De térjünk vissza a recepthez. Kivételesen nincs benne cékla, a szerepét a csicsóka vette át, amit sós vízben héjastól megfőztem. Közben a kókusztejet felfőztem citromfűvel, persze főzhettem volna együtt az egészet, de nem volt kedvem nyersen megpucolni a csicsókát. Aztán fogtam a citromfüves kókusztejet és óvatosan adagoltam belőle a csicsókához, majd pürésítettem. A garnélát marináltam majd tempura tésztába mártottam és megforgattam kókuszchipsben. Már csak mártás hiányzott, ami mellé került még egy avokádós-maracujás salsa, amiből bizony a friss chili hiányzott, de mivel nem volt itthon, ezért cayenne-i borsot használtam.
Hozzávalók:
2 maracuja
150 ml barna borjú alaplé
100 ml tejszín
só, bors
Vágjuk félbe a maracujákat és kaparjuk a belsejét egy kis fazékba, majd öntsük fel az alaplével és főzzük a felére. Adjuk hozzá a tejszínt, majd főzzük addig, amíg besűrűsödik. Szűrjük le és ízesítsük sóval, borssal.

Monday, November 8, 2010
Avokádós bajor krém
Már elég régóta kíváncsi vagyok az avokádó-csokoládé kombinációra. Az eredeti tervem az volt, hogy sütök valami nagyon csokoládés tortát és megkenem avokádós krémmel, de aztán kedvem szottyant kísérletezni.

Arra gondoltam, hogy kókuszt, avokádót és csokoládét kombinálok majd egy desszertben. Alapnak egy egyszerű kókuszos habcsókot sütöttem, ezt gyorsan meg is kentem étcsokoládés ganache-al. Erre került az avokádós bajor krém, amit aztán egy mogyorós dacquoise-al takartam le, erre szintén egy réteg ganache került. Az egészet pedig kókusz mousse koronázta, amit pirított kókuszreszelékkel szórtam meg. És ez a pirított kókuszreszelék bizony szerte-szét repült az asztalon, ahol fotózni készültem. Ecsettel próbáltam megszabadulni tőle, de egyszerűen mindenhol ott voltak! Van egy olyan érzésem, hogy most utoljára díszítettem tortát kókuszreszelékkel!
Hozzávalók:
240 ml tej
3 tojássárgája
1 1/4 ek zselatinpor
50 g cukor
1 avokádó
1/2 lime leve
200 ml tejszín
Pürésítsük az avokádót, majd passzírozzuk át egy szűrőn, adjuk hozzá a lime levét és esetleg cukrot (én nem adtam hozzá extra cukrot). Oldjuk fel a zselatint hideg vízben és hagyjuk állni kb 10 percig, vagy ahogyan a zacskón leírtak kívánják. Keverjük ki a sárgájákat a cukorral majd adjuk hozzá a felforrt tejhez. Főzzük közepes hőmérsékleten 10 percig, amíg besűrűsödik. Ezután keverjük hozzá a zselatint és hagyjuk kihűlni. Adjuk hozzá az avokádó pürét és forgassuk bele a felvert tejszínt majd hagyjuk néhány órán át a hűtőben állni.
Arra gondoltam, hogy kókuszt, avokádót és csokoládét kombinálok majd egy desszertben. Alapnak egy egyszerű kókuszos habcsókot sütöttem, ezt gyorsan meg is kentem étcsokoládés ganache-al. Erre került az avokádós bajor krém, amit aztán egy mogyorós dacquoise-al takartam le, erre szintén egy réteg ganache került. Az egészet pedig kókusz mousse koronázta, amit pirított kókuszreszelékkel szórtam meg. És ez a pirított kókuszreszelék bizony szerte-szét repült az asztalon, ahol fotózni készültem. Ecsettel próbáltam megszabadulni tőle, de egyszerűen mindenhol ott voltak! Van egy olyan érzésem, hogy most utoljára díszítettem tortát kókuszreszelékkel!
240 ml tej
3 tojássárgája
1 1/4 ek zselatinpor
50 g cukor
1 avokádó
1/2 lime leve
200 ml tejszín
Subscribe to:
Posts (Atom)