Circo Soluna - ahogy én láttam

Részletesen az elejétől:
Csütörtök reggel épp Petivel tartottam haza az oviból, amikor a hosszú, egyenes szakaszon valami nagyra lettem figyelmes: nem tudtam eldönteni, mi az, először útjavítókra gondoltam, mert nem nagyon láttam haladni. Aztán csak közelebb kerültek: 3 szekér volt, lovakkal, állatokkal, emberekkel. Mint amilyenek régen, a vándorcigányok lehettek (és itt nem akarok senkit megbántani). Rájuk néztem, hisz Petinek is tetszett a kolompoló ló, és maga az egész látvány, de én nem tudtam hova tenni őket, nem akartam megbámulni, ki tudja hogy direkt, vagy kényszerből élnek így, és az igazat megvallva nagyon meg is döbbentem, hogy a mai világban ilyet lehet látni. Mintha időutazás részese lettem volna ... döbbenet.

Aztán délután jó idő révén kint voltunk a gyerekekkel, amikor kolompszóra lettünk figyelmesek. Gólyalábon, magas biciklivel jött egy férfi, aki a Circo Soluna előadást hirdette péntek és szombat délután 5 órára. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek rögtön kedvet kaptak, és ha vándorcirkusz jelenik meg a faluban, mindig el szoktunk menni. Ó, és igen, mennyivel jobb kedvcsináló volt ez a látvány, mint csak a plakátok, vagy az autóban szóló hangszóróról hirdetve a fellépést.
Aztán másnap reggel oviba menet is megcsodáltuk a métereken magasan bicikliző gólyalábas bácsit, és tény lett, hogy délután a 2 nagyobb biztosan ott lesz a nézőtéren.

 5 óra. Kezdési időpont, de már ebéd utántól szinte csak a cirkuszról hallottam: mert az oviban is ki kellett tárgyalni, hogy ki látta, nem látta a gólyalábast, és hogy ki megy az előadásra ill. marad otthon. Apjukkal indultak, mert én lebetegedtem, de már negyed 5-kor bevackolták magukat a kocsiba ... tűkön ülve várták az indulást. Fél után el is indultak, aztán összeszedték a Zsombit.
A fényképezőgép itthon maradt, de kiderült, hogy az előadásról nem is lehet fényképet készíteni (ezért én másnap délelőtt kimentem, hogy legalább a porondról és a szekerekről csináljak pár képet).

Élményekkel telve jöttek haza: tűzön járt a bácsi, "felmászott a lány az égbe", "majdnem lepisilt a teve" ... és meséltek és meséltek.
Bántam, hogy én nem voltam ott, de elfogadtam. Aprólékos részleteket nem tudtam még ekkor.

Szombaton szüreti felvonulás volt a faluban, Máté kis barátja pedig a fellépésük után nálunk volt. Mit ad Isten, a gólyalábas biciklis épp a műsor közben kolompolt a faluban, és jól látta az összegyűlt népet is, és mivel leleményes, kivárta egy műsorblokk végét, és előre tekerve elmondta a mondandóját. Micsoda reklám! Dőltünk a nevetéstől :)
Ekkor vetődött fel, hogy mi lenne, ha a szombati előadást is megnéznénk a Kristóffal kiegészülve. Eredetileg Mátét vittem volna csak, de persze Sami is jönni akart.
Petit a mamánál hagytuk, mi pedig kivonultunk a focipálya mellé előadást nézni.

Az egész előadás a környezettudatos életmódot hirdette, de nem is biztos, hogy a kicsi gyerekekben ez a rész mély nyomot hagyott, de a felnőtteket elgondolkoztathatta. Nagyon vicces, humoros, jópofa előadás volt, és sok minden kiderült azóta a fellépőkről. Pl. hogy ők egy család, akinek a nagyobb gyerekeik már nem járnak velük, mert gimnazisták, vagy mesterséget tanulnak. Hogy 20 éve hagyták el a német hazájukat, és azóta az ekhós szekereikkel, lovaikkal és gyalog bejárták az olasz, spanyol, francia, német falvak egy részét, most pedig 2-3 éve Magyarországon vannak. Kedvesek (pl. a családfő előadás előtt minden érkező vendéggel kezet fogott), jópofák, szórakoztatóak. Első benyomásom ez volt, ami meg is maradt, csak aztán belegondoltam abba az életmódba, amit ők élnek, és ezek a gondolatok azóta is cikáznak a fejemben.
Milyen lehet így élni, így lenni gyereknek, serdülőnek? Mert az egy dolog, hogy a szülők ezt az életformát választották, de mi a helyzet a gyerekekkel? Persze ők ebbe születtek bele, nekik a mi életmódunk lehet a furcsa, de az emberek jelentős többsége mégsem úgy él, mint ő. Mi járhat a gyerekek fejébe?
Találtam a nete több cikket róluk, képeket is, ahol mindig mosolyognak, bohóckodnak, szóval biztosan jó ez így nekik: szabadok, nem függnek semmitől, és hát évszázadokkal ezelőtt is eléltek így az emberek, ma is kivitelezhető, csak hát furcsa. Nincs tv-jük, mobiljuk, viszont sokat beszélgetnek, együtt vannak, egymásra figyelve töltik az idejüket. Ez a része teljesen irigylésre méltó. Persze meg lehetne ezt valósítani egyébként is, csak a mi rohanó világunkban mennyivel nehezebb ...

Na de vissza az előadásra:
Környezettudatosság: Ne hagyjuk, hogy a mostani hatalmak tönkretegyék a földet! Ne vágjuk ki a fákat, inkább ültessünk! Büdös autók helyett járjunk biciklivel, busszal, vonattal! Ne szennyezzük a környezetet mosószerrel, tusfürdővel, válasszunk természetes tisztítószereket! Volt összevetés is: atomerőmű- szélerőmű, nagyváros- tanya, kukoricaföld- mező, traktor- állattal szántás, stb.

A bohóckodás mellett volt egykerekű biciklin bűvészkedés, zsonglőrködés, kötéltánc, betanított kutyus, vetkőzés viccesen, a magasban légtornászás, gólyalábon ember-marionett (férfi gólyalábon, kislány marionett figuraként mozgatása), zenélés, tűzön járás, szöges deszkán fekvés, csalafinta késdobálás, vicces teve, doktor professzor gumikacsa, aki a víztisztaságot vizsgálta. És mindent fel sem soroltam ...
Szóval igazából nem is cirkusz volt, hanem egy környezetvédelem köré csoportosított, viccesen megfogalmazott, a közönséget is többször bevonó, cirkuszi elemeket is tartalmazó előadás.
Amire aki kilátogatott, biztosan nem bánt meg.
Máténak a tűzön járás tetszett a legjobban, na meg hogy majdnem lepisilte a teve :) Saminak az égben tornázóleány. Nekem is, bár izgultam érte nehogy leessen, mert semmi biztosítókötél nem volt rajt, alatta pedig csak egy szivacs volt. És eléggé hajmeresztő forgásokat is csinált, fejjel lefelé, azonban ha akkor megcsúszik a lába, vagy akármi, akkor sokat biztosan nem ért volna a szivacs. De szerencsére nem történt semmi baleset, és nagyon ügyes volt, tényleg.

Nem kellett előre jegyet venni, hanem a végén elmondták az árakat, és körbeadtak egy kalapot, amibe a pénzt kellett tenni. Mindenki becsületére bízták, hogy tesz-e bele, ill. hogy mennyit. (Sajnálattal olvastam aztán később a neten, hogy egyre több a nem fizető vendég, helyenként van, hogy 40 %. Az irtó sok! Pedig kihirdették, hogy 400 ft a gyerek, 600 ft a felnőtt belépő, és aki az első napon kilátogat, biztosan nem tudja, hogy nem előre kell fizetni, hanem kalapozás lesz a végén. Szégyen, hogy az emberekben ennyi becsület sincs :( Sajnos.)
Az előadás után, amíg a gyerekek az állatokat nézték, elolvastam a kirakott cikket, amit a neten is megtaláltam, és az előző bejegyzésben olvasható, ill. megnéztem a képeket is.
Az előadás alatt fényképezni nem lehetett, de találtam korábbi képeket, ill. délelőttről magáról az ekhós szekerekről én is csináltam párat.

Miután láttam a műsort, nem csodálkoztam, hogy a gyerekek olyan lelkesek voltak, és újra meg akarták nézni. És nem csak mi voltunk az egyetlenek, sőt, a korábbi állomásokon is voltak hasonló lelkes nézők. Ha előbb tudom, milyen híres társulat lesz a falu vendége, biztosan az iskolás gyerekeimet is biztatom a megjelenésre. De majd holnap kifaggatom őket, lehet, a péntekin kint voltak.

képek:
itt , itt és itt

Vándorcirkusz - Circo Soluna (cikk)

Csaknem húsz esztendővel ezelőtt, első gyermekük megszületése után ült ekhós szekérre Petra és Stefan; azóta járják saját útjukat hegyen-völgyön át. Falutól faluig, szerte Európában. Olaszországban tíz éven keresztül vándoroltak családi cirkuszukkal. A legeldugottabb községekbe is eljutottak, nem számított forróság vagy éppen eső, metszően hideg szél. Mindenki szerencséjére Magyarország lett a következő állomás. Nyolctagú a család. A két nagyobbik gyermek gimnáziumba jár Németországban, a kisebbek a társulat tagjaiként szintén fellépnek. Till, Santu, Nis, Fjosok, a kis szőke csodagyerek. Délelőttönként magánóvoda, illetve -iskola hallgatói. Reggel nyolctól délig tartanak a foglalkozások szüleik irányításával, napsütéskor a szabadban, borongós időben a két szekéren berendezett „tanteremben”. Az egyik a nappali, a másik a gyerekszoba. Ebéd után következik az akrobatikai elemek elsajátítása, zsonglőrködés, egykerekű biciklizés, újabb és újabb fortélyok ellesése, elemek gyakorlása. Közben Stefan, a papa hol gólyalábra, hol meg óriásbiciklijére pattan, s így járja az őket éppen befogadó falu utcáit, s toborozza a közönséget a Cirko Soluna – a Naphold cirkusz – esti előadásaira.

Négy lovat, két kutyát, három kecskét, baromfikat, nyulakat, galambokat tart a társulat. Run (az egyik eb) és „Kati néni” (tyúk), valamint „Fecó” (kakas) fel is lép a produkciókban. Kora este ünneplőbe öltöznek a társulat tagjai, miközben kissé bohémosra – meg bájosra – veszik a figurát, s invitálják a nézőket a fedetlen „arénába”, ahol félkör alakú, többszintes, mobil (fából és fémből készült) nézőtéren lehet helyet foglalni. És higgyenek nekem: mindig van még egy hely! Azután kezdődhet a produkció! Petra kiválaszt egy helybeli kisleányt, akinek kifesti az arcát, eközben ő maga bohóccá alakul, majd mindenki orrára tesz egy csipetnyi festéket, jelezve, együtt vagyunk, egyek vagyunk, közös az utunk. Szálljunk fel valamennyien Noé – itt történetesen Charlie – bárkájára, próbáljuk átvészelni az özönvizet (ez ugyanis a kerettörténet) lehetőleg épségben. És ez csak az egyik forgatókönyv, akad a tarsolyukban más is; sosem tanulság nélkül.

Szerelem: Petra és Stefan lírai akrobatamutatványai; légtornász-produkció: a hatéves Nis meghazudtolva kislánykorát, ámulatba ejtően ügyes a „kupolában”, bátyjai ifjú zsonglőrzsenik. A tizenöt éves Till, Charlie Chaplinnek öltözve, kisebb és nagyobb egykerekű biciklin – esendőnek mutatva a figurát, közben fel-felbukik, de mindig föltápászkodik – halad a nem éppen sima porondon, azaz bolygónkon… Kötéltáncos édesanyjával meg Santu öccsével olyan zsonglőrtriót alkot, hogy elakad a lélegzet. Máskor meg a szülők hangszereken (zongorán, szaxofonon, tangóharmonikán, klarinéton) kísérik gyermekeik mutatványait, például azt is, amikor púpútéveként csetlenek-botlanak. A papa átvedlik fakírrá, szögekkel kivert fekhelyre ereszkedik, hasára először deszkát, majd arra téglát fektet, hogy azt egy óriási kalapáccsal kettéhasítsa neje. A sárkánynak öltöztetett Run kutyus még idejekorán elűzi a szörnyet... Peregnek a számok, s előbb-utóbb tényleg Noé bárkáján szorongunk együtt, sikerül(t) mindenkinek fölférnie. S aztán elindulunk, hogy majd valahol kiköthessünk. De hogy pontosan hol is leszünk; ez még nagy kérdés… Sötétedik. Finálé: égő buzogányok szállnak a légben; hiába jő az éj, ugye, azért mégis a fény győzedelmeskedik? Nagy taps. A nézők valahogyan átváltoztak, s nem csupán az orrokon még ott lévő pöttytől, hanem a szemek csillogóbbak, az orcákra mosolykezdemények rajzolódtak. Nehezen jön a szánkra a szó. Utóbb Stefan már a kulisszák mögött megjegyzi: – Először mindenhol kicsit tartózkodóan fogadnak bennünket, ám az első előadás után már látják, hogy milyen család vagyunk, nem harapunk.

Adományokból tartják fenn magukat, szívesen elfogadnak mindenféle élelmet is, kivéve húsféleséget, mert vegetáriánusok. Mondván, a hús sok antibiotikumot tartalmaz, s ezért nem egészséges. Két-három napot töltenek el egy községben (városokba nem mennek), aztán szedelőzködnek, indulnak a szomszéd faluba. A helyi elöljárónál jelentkeznek, többnyire ingyen kapnak olyan területet használatra, ahol a jószágok eleséget találnak maguknak. Nincs televíziójuk, mobiltelefonjuk… Viszont van szép könyvtáruk. Télen pihennek, tavasszal ismét nekiindulnak, különösebb útiterv nélkül, hogy felfedezzenek újabb vidékeket, megmutassák, mennyit fejlődött művészetük, s hogy így is lehet élni, családot összetartani, hivatást gyakorolni. Naphold cirkuszt teremteni, bárkát ácsolni…

Az előadások helyét illetően van egy ügyeletes telefonszám, melyen általában megtudhatjuk, hogy épp merre jár a kis csapat (Sebeő Talán – 06-70/310-2827). A műsorok általában este hat órakor kezdődnek és soha nem érnek véget, mert aki egyszer látta a műsort, többé nem felejti el s napok múltán is a kifestett arcú család mutatványai, viccei ismétlődnek gondolataiban...

A Naphold Cirkusz filmen: http://goldenrootfilm.hu/cikk/8/utolso_eloadas1.html

//Dougal Glendower//

Az eddig olvasottak innen származnak:  http://dougalstower.blogspot.hu/2011/01/irigylesre-melto-elet-circo-soluna.html

bár szó szerint ugyanezt a cikket olvastam kifüggesztve a cirkusz előtt, ott azonban egy újságból volt kivágva ...

És Íme még egy cikk: (bár a keresőbe beírva: Circo Soluna - Naphold cirkusz, számtalan találat előbukkan): http://nol.hu/noller/magyar_vandor_nemet_modra

Fényképezni nem lehetett, de a neten találtam képeket: http://gyorsovenyhaz.network.hu/kepek/circo_soluna_2010_majus_24/ 

Veszprém

Még nyár elején megígértem a dédinek, hogy a nyár folyamán valamikor, egy előre egyeztetett időben elviszem Veszprémbe, hogy láthassak az ottani kis dédunokáit.
Egyeztettünk, mikor érnek rá, ill. hogy az unokatesómék a pici 3 hós Zorával mikor lesznek Veszprémbe. Ők Sopronba laknak, a dédi csak egyszer látta  a babát, én meg élőben egyszer sem. Így feltétlen úgy akartunk menni, hogy ők is ott legyenek.
Egyszer már elhalasztottuk, amikor a Zora kórházba került. Most viszont minden stimmelt.
Egészen péntek 5 óráig, amikor hazaértem az iskolából, és felvettem Petit. Rögtön megéreztem, hogy kicsit meleg ... 38,3 volt a hője. Viszont nem csak ez tűnt fel, hanem az is, hogy feltűnően vájja a száját, matat benne, amit nem szokott. Mint később kiderült, 3* is kakilt aznap: hígabbat, büdit ... fog. Számomra ez egyértelmű volt. Aztán bekukkantottam a szájába: 1 dudor bal oldalt alul, 1 fehérlő fogíny bal oldalt felül a 4. fogacskánál, és 1 fehérlő, hajszálnyit tartó fogínyt jobb oldalt felül szintén a 4. fognál. Plusz a jobb fülét is nagyon dörzsölgette, ami szintén a fogzás jelzője lehet, ha a fájdalom kisugárzik a fülre.
Szóval biztosan a foga. De mégiscsak gyerekek és egy kisbaba közé megyünk. Mit csináljak? Vacilláltam: menjünk, maradjunk, Még véletlenül sem akartam, hogy esetleg mégis tőlünk kapjanak el valamit. A hője nem ment feljebb, 38 körül volt pénteken, és szombat délelőtt is csak hőemelkedése volt, de mégis. Felhívtam a baba anyukáját, és elmondtam neki a dilemmámat. Azt beszéltük, hogyha nem lesz lázas indulásig (egyig), és ha nincs más tünete és a fogára gondolok akkor elmegyünk, legfeljebb nem érintkezik a baba és Pepcsi. Nem lett semmi gond, ott már nem volt lázas, hőemelkedése is alig 37 felett volt, és azóta sem jött elő, úgyhogy tuti a foga miatt volt az egész. Persze a nyugalom emiatt elszállt :)

Az utazást úgy terveztem, hogy alvásidőben megyünk és másnap alvásidőben jövünk haza. Tudom, emnnyire szüksége van mind2-nek a délutáni alvásra. A tervem részben ugyan bevált, de jobbat most sem tudnék.
Fél egy előtt indultunk el, Pepcsi el is aludt nagyon hamar, Sami viszont nézelődött. Mire Siófokra értünk Samci elaludt, viszont Peti felébredt. Persze nekiállt beszélni, így Sami is felébredt :( Viszont nem beszélt, nem nézelődött, csak bámult maga elé, látszott rajta, hogy nagyon álmos, de nem tudott Petitől visszaaludni. Fűzfőnél tért magához, onnan már élénkek voltak, de onnan már nem tartott sokáig az út. 2-re érünk Veszprémbe.
Máté emlékezett rá, hogy 2 éve a zongorázás mellett a futópadon is szaladt, így nagy élmény volt neki, hogy most is megtehette ezt. Sokszor futott, igaz, hogy egyszerre csak keveseket, de az összes fokozatot kipróbálta. Persze Samci sem maradhatott el tőle, neki is futópadra kellett pattannia.
Kertben ugráltak, hintáztak, s közben a bátyus megemlítette, hogy a városban van egy cirkusz. Persze lelkesen jelezték, hogy de jó lenne elmenni. Én sem voltam ellene, másfél órás előadás volt hirdetve. Petit gondoltam simán otthon tudjuk hagyni, nem lesz gond vele. Csak épp azt nem kalkuláltam bele, hogy a délutáni alvása jócskán megrövidült, és hogy 5-6 körül ő szeretne még kumni egy fél órát kb. Szóval ez kimaradt a tervből, így nyugodtan indultam el a nagyobbakkal az 5 órai előadásra. Nekem nem volt nagy szám a cirkusz, bevallom őszintén ... igaz, gyerekkorom óta nem nagyon voltam (Mátéval egyszer, amikor Andocson volt, de persze arról tudjuk, hogy sokat ne várjunk tőle). A gyerekeknek tetszett, bár a második részt Sami csak bámulta, simán elaludt volna, Máté meg nagyon szeretett volna visszamenni a házhoz. Vettünk innivalót, pattogatott kukoricát, Máté pedig a világítós karddal szemezett, de persze nem kapta meg. 1500 ft-ot biztosan nem adok érte. De megértette.
Mik is voltak? Idomított uszkárok, pónik, bohóc, akrobaták, táncoltak, volt zsonglőr, késdobáló (nekem kicsit sok volt ...durva, mi van, ha eltalálja. Pörgött a csaj egy kerékfélén, a pasi meg dobálta a kést. Brrrr). Kb ennyi.
3/4 7-re értünk vissza, és egy rettenetesen síró, és vörösre kisírt szemű Peti várt ránk :( Mert ugye elálmosodott ... a dédi próbálta elaltatni az ölében, de nem sikerült neki, csak sírt. Aztán lefektették az ágyra, és ahogy a hátát simogatta, elaludt. Pihent 3/4 órát, és az érkezésünk előtt kb. 10 perccel kelt fel. Sírt: mert ő sem otthon volt, szerintem ahogy felkelt fogalma sem volt róla, hogy hol van, ill. a körülötte levő emberek közül csak a dédit ismerte. Sajnáltam a kis drágát, és ennek tényleg én voltam az oka, mert ha gondolkodom, akkor tudom, hogy neki még kell egy kis alvás, és nem mentem volna el a nagyobbakkal. Ez így alakult sajnos ...

Viszont Zora babát is megcsodáltuk, a hatalmas szemeivel együtt, csak szegényke nyűgös, sírós volt :( Ami nem csoda, hisz front front volt, nem otthon volt és egy hadseregnyien vettük körül ...aztán a leányzó másnapra sokkal jobb formában volt :) már csak mosolygott.

Vasárnap délelőtt én elmentem a gyerekekkel az állatkertbe. Az elején nem a legjobb volt az idő, elég hűvös volt és a felhők jöttek-mentek, neki is eredt 2-szer jobban ... először épp a benti játszótéren voltam velük,  a második kisebb zutty viszont elért, de nem tartott csak pár percig. Nem csak ennyien voltunk azonban, gimis osztálytársammal volt megbeszélve egy találka. Vagyis vele, a férjével és a 4 gyerkőcével. Persze ennyi gyerek mellett érdemben nem lehet nagyon beszélgetni, és időben is csúsztunk, mert én 9-re az állatkertben voltam velük, ők viszont fél 11-re értek csak oda (Zalaegerszegről), én pedig 3/4 12-kor indultam velük, de így is fél 2 volt, mire elindultunk haza. Csodálom, hogy Peti ilyen jól bírta. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy találkoztunk velük.

 Persze az állatkertet így sem tudtuk végigjárni, de most nem is akartam. eddig ez volt a cél, de beláttam, jobb, ha nem látunk mindent, de nyugiban, jól érezzük magunkat, mint folyamatosan sürgetve loholunk egyik helyről a másikra. Jó volt ez így, a gyerekeknek is tetszett. Sorban, ezeket láttuk: láma, axis szarvasok, játszótér (ahol pihentünk kicsit, hintáztak, miegyebek), mókusmajmok, gyűrűsfarkú makik, medvék, kicsi kenguruk (fajtára nem emlékszem), mosómedve, vízi madarak, kígyók, tengerimalacok, benti játszótér, ahol megint sokat időztünk. Ezután találkoztunk Vandáékkal, és a szavannai terület felé vettük az irányt, így láttunk még zsiráfot, orrszarvút, zebrákat, púpútevét, dromedárt, simogattak a gyerekek kecskéket és barna mittudoménmiket, végül megnéztük a majmokat. Majd indultunk vissza a kocsihoz, mert 3/4 12 volt, és hazaindulás előtt még ebédelni akartunk, ill a kis unokatesóékkal is szerettünk volna találkozni egy picike időre.

Fél 2-kor indultunk haza, 3-re érkeztünk meg. Hazafele megint Siófok volt a választó: addig mind2 kisebb aludt, ott viszont felébredtek ...

Kirándulás szép volt, jó volt, őszi szünetben lehet ismétlés lesz. Vagy valami hasonló :)