A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 2., vasárnap

Házi diótorta



















Nagyon ritkán van nálunk diós, mert senki sem akar diót pucolni. Ez már az utolsó adag diónk volt, több nem lesz, mivel diófánk is másnak ontja majd a termést ősszel. Ez egy nagyon becses süti ezáltal.

Hozzávalók a piskótához

6 egész tojás
6 evőkanál liszt
4 evőkanál darált dió
1 sütőpor
6 evőkanál cukor
2 evőkanál étolaj

Hozzávalók a krémhez

5 evőkanál liszt
6 dl tej
10 dkg vaj vagy ráma
15 dkg porcukor
20 dkg darál dió + 10 dkg a díszítéshez

Elkészítés

A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, az étolajat. A lisztet összekeverjük a sütőporral, darált dióval és lazán a felvert habhoz adjuk. 180 fokos előmelegített sütőben, egy nagy tepsiben ( 40x30) megsütjük 8-10 perc alatt kész. Amíg hűl elkészítjük a krémet.
A lisztből és tejből sűrű fehér alapot főzünk, majd kihűtjük. ( Ezt helyettesíthetjük akár főzött vaníliapudinggal is). A rámát a porcukorral kihabosítjuk és a kétféle krémet összekeverjük. Végül a darált diót is hozzáadjuk.

Összeállítás

A piskóta lapot keresztben 3 egyforma lapra vágjuk. Nekem 13 cm széles és 28 cm hosszú lapok lettek. Félretesszük a krém harmadát, a többivel megtöltjük a lapokat. a maradék krémmel kívülről is megkenjük, a tetejét is, majd az oldalát darált dióval díszítjük.

2014. január 19., vasárnap

Tejszínes-túrós piskóta





















Ez valami nagyon finom túrós sütemény. És egyszerű, hiszen csak piskóta. A túrókrém mennyisége bőven elég lenne nagyobb méretű piskótához is vagy egy nagy túrótortához. 

Hozzávalók a piskóta lapokhoz ( 2 db )
6 tojás
18 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
2 evőkanál étolaj
8 dkg cukor

Túrókrém:
50 dkg túró
1 citrom
1 tejföl
2 dl tejszín
10 dkg porcukor
2 csomag zselatin-fix

A piskóta hozzávalóit kétfelé osztjuk és sütünk belőle 2 piskóta lapot közepes tepsiben. Ha nagyobb méretűt akarunk, növeljük arányosan a mennyiségeket,( 4-4 tojás, 10-10 dkg lisz, 1-1 tk sütőpor. stb.)
Én először felverem a fehérjét, hozzáadom a cukrot és tovább verem keményre. Ekkor belerakom a sárgáját és az étolajat végül lazán belekeverem a sütőporos lisztet is. 180 fokon sütöm 8-10 percig. ( tűpróbáig)
Amíg a lapok kihülnek elkészítem a túrókrémet.
A túrót, tejföllel, citrom levével és reszelt héjával, porcukorral botmixerrel simára pépesítem. Krémszerű legyen, túródarabok nélkül. A keményre felvert tejszínt a végén hozzákeverem és a 2 csomag zselatin-fixet is. Így könnybb szeletelni. 
Összerakásnál jól jön egy sütőkeret, ha nincs akkor abban a tepsiben rakjuk össze amiben sültek a lapok.

2013. június 14., péntek

Hósipkás krémes



















Régen jártam erre tény. Oka nemigazán van, talán csak annyi, hogy bizony kevés újdonság kerül ki konyhánkról manapság. Végigfutva a blogot, már szinte mindent feltettem, amit csak ismerünk és szeretünk. Nem fejezem be blogírást, de felesleges dolgokat nem szeretnék feltenni. Az is lehet, nyáron többet jövök. 
Hoztam egy sütit. Finom, mutatós, egyszerű.

Hozzávalók:
6 tojásból sütött piskóta
1 üveg baracklekvár
1 csomag babapiskóta
1 vaníliapuding
1/2 liter tej
20 dkg ráma
20 dkg porcukor
3 dl tejszín

Elkészítés:
A piskótát megsütjük, mindenkinek van tuti piskóta receptje.
A kihült lapot megkenjük lekvárral, kirakjuk babapiskótával. A pudingból krémet főzünk, majd simára keverjük a porcukorral kihabosított rámával. Ezt a krémet kenjük a babapiskótára. Végezetül 3 dl tejszínből habot verünk és tetszőlegesen feldíszitjük a sütinket.
 

2013. április 21., vasárnap

Kinder Paradiso szelet






















Nagyon sok receptet tanulmányoztam át a neten, sőt ki is próbáltam. Ennek a sütinek létezik egy olyan változata is, ami mascarponés, én most az olcsóbbik variációt készítettem el, de nagyon finom ez is. Az eredeti recepttől mennyiségileg tértem el, mert a vékony piskótát félbevágni, hát hm.... nem egyszerű. Meg lehet sütni nagy gáztepsiben, akkor keresztbe is vághatjuk, viszont így nekünk kevés volt. Ezért megemeltem az adagot, 2 vékony piskótát sütöttem nagy tepsiben és dupla adag krémet készítettem. 

Hozzávalók 2 vékony piskótához: ( nagy tepsi)
6 egész tojás
24 dkg cukor
15 dkg ráma
1 csomag sütőpor
10 dkg étkezési keményítő
20 dkg liszt
csipet só
1 egész citrom 

Krém:
5 dl tej
5 evőkanál liszt
12 dkg cukor
1 citrom
5 dl tejszín
1 csomag zselatin fix
2 vaníliás cukor
Elkészítés:

A piskótához valókat megfelezzük, majd a következőképpen készítünk 2 lapot. A tojás sárgákat a rámával, cukorral kikeverjük, hozzászitáljuk a sütőporos, keményítős lisztet, majd beleforgatjuk a felvert fehérjét, végül a citrom reszelt héját és levét. 180 fokon 6-8 perc alatt megsütjük.
A krémhez a tejből, lisztből alapot készítünk, azaz sűrűre főzzük, beletesszük a cukrot, majd kihűtjük. Felverjük a tejszínt, összeforgatjuk a főzött krémmel, majd ízesítjük citrom héjjal és lével. Ha zselatin fixünk van, akkor csak keverjük bele a végén, ha sima zselatinunk, akkor 1 evőkanállal oldjunk fel langyos tejben és úgy adjuk a krémhez. A zselatin nem teszi szilárddá a krémet, viszont nagyon jó tartást ad és nem nyomódik szeletelésnél.

2013. március 24., vasárnap

Fűszeres almás szelet karamell szósszal




















Nagyon szeretem lapozgatni a Good Food magazinokat. Mindegyik megvan, a hétvégén egy levest és ezt a különleges sütit csináltam meg a magazin receptjei közül. Ez a süti isteni, tényleg állíthatom. Langyosan a legjobb.
Hozzávalók:
20 dkg datolya
2 dl tej
25 dkg liszt
2 tk sütőpor
1 vaníliás cukor
1 evőkanál mézeskalács fűszer
20 dkg barna cukor
25 dkg ráma 
4 tojás 
karamellhez:
2 dl tejszín
10 dkg cukor
1 evőkanál ráma
Elkészítés: 
A datolyát apróra vágjuk és 2 dl tejben felforraljuk. Kihűtjük, majd pépesre turmixoljuk. Ebbe beletesszük a lágy rámát, a cukrot a sütőporos lisztet, vaníliás cukrot, mézeskalács fűszert és 4 egész tojást és kézi mixerrel eldolgoizzuk. Egy 20X30-as tepsibe simítjuk, amit kibélelünk sütőpapírral. A tetejét szeletelt almával kirakjuk és 180 fokon 50-55 perc alatt megsütjük. 
A szószhoz a cukrot karamellizáljuk sötétre , majd felöntjük tejszínnel és sűrűre főzzük. Végül egy kanál rámát elkeverünk benne.

2012. augusztus 15., szerda

Házi krémes




















A krémest mi nagyon szeretjük és én nagymamám receptje szerint csináltam is már nem egyszer. Minap Farkas Vilmos blogján fedeztem fel egy számomra egészen más elkészítési módot, kipróbáltam és állíthatom, hogy nagyon finom. Elkészíteni egyáltalán nem nehéz, igazi sikerélmény sütemény. A párom kifogásolta, hogy középre is tettem lapot, mert így nehezebb volt szépen enni. A gyerekek ették kézzel-lábbal. A blogon videón lehet megtekinteni az elkészítés menetét.

2012. május 13., vasárnap

Sztracsatella szelet





















Krisztinél láttam meg a receptet, olyan jó dolgokat találok mindig nála. A legjobb ebben a sütiben, hogy nem is kell sütni tulajdonképpen. Hatalmas adag lett belőle, nem tudom hogy bírunk el vele. Legközelebb vendégváráskor fogom készíteni. Az eredeti receptért ide látogassatok el! Én annyit változtattam rajta, hogy  csak a tetjére került tejszínhab. Közé nem raktam. És reszelt csoki helyett tortadarát használtam.

2012. április 6., péntek

Zsuzsi szelet



















Nagyon régen szerettem volna már Zsuzsi szeletet készíteni. Amikor Egycsipetnél megláttam, rögtön elmentettem a várakozó receptjeim közé. A tésztája mézes, tulajdonképpen én ezt az alapot használom a Lajcsi süteményhez is, csak ott a krém más. Rengeteg van belőle, 24 nagy szelet, de széleket sem kell sutba dobni, minden falatja csodás. Ez most az ünnepekre készült, csak egy lekváros piskótát sütöttem mellé.
Egycsipetnél található a recept aprólékos leírása.  

2012. március 18., vasárnap

Habroló

















  
Rengeteg fehérjém volt a fagyasztóban, és már a köretet csináltam az ebédhez, de még nem tudtam mi lesz a desszert. Nem izgattam magam, gondoltam majd délután sütök valamit. Ez tényleg egy "rest asszony" édesség, hiszen kész leveles tésztából készült, amit csak kinyújtottam 24X40 cm nagyságúra és felvágtam 12 db 2cm széles, 40 cm hosszú csíkra. Rátekertem a roló formákra, körben bekentem vizezett tojás sárgájával és 150 fokon, légkeverésen 15 perc alatt megsütöttem.
habtöltelék:
4 tojás fehérjét 15 dkg cukorral gőz fölött keményre vertem, majd habzsákból megtöltöttem a rolókat. 
Nagyon könnyű édesseg, könnyen el is pusztítottuk. Ja, most látom még van kettő.:)) 

2012. március 15., csütörtök

Túrós-lekváros piskóta



















Piskóta, de nem a hagyományos módon. Egyszerűen, egy lépésben készült. 10 perc alatt előkészíthető, 25 perc alatt megsül.
Hozzávalók:
8 tojás
8 evőkanál liszt
8 evőkanál cukor
4 evőkanál olaj
1/2 kg túró
1 üveg baracklekvár
Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjéket keményre felverjük. A végén hozzáadjuk a cukrot és tovább verjük. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, az étolajat és végül lazán hozzákeverjük a lisztet. Egy kizsírozott tepsibe öntjük a massza felét és elegyengetjük. Erre rámorzsoljuk a cukorral elkevert túrót. A túró tetejére rákanalazzuk a lekvárt és a maradék piskótamasszával befedjük. Előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük.

2012. március 6., kedd

Piskótatekercs




















Biztosan nálatok is lejátszódik a következő jelenet olykor-olykor. Kisded hazatér az iskolából, rendületlenül keres-kutat, benéz minden fiókba. Valamit úgy enne, valami finomat. Egy kis nasi, de jó lenne neki. Persze a vasárnapi sütinek márcsak hűlt helye. De miért kell hétfőn is sütire vágyni? Anya akkor hoznál egy kis csokit, ha vásárolni mégy? Micsoda? Csokit? Hétfőn? És akkor a csoki összes káros hatását ecsetelem, pattanásos bőr, elhízás stb. Kisded elvonul tanulni, valami pudingról még motyog menet közben. Meg sem hallom. Délután 3 óra és én kényelmesen elhelyezkedem a heverőn, főzni nem kell, nincs mosnivaló. Hát ez az. Pihenni fogok. Hétfőn. Miért is ne? Már el is fekszem, takaró az orromig ér, 5 percre még a szemem is lecsukódik. Aztán fészket rak fekjembe egy gondolat. Hétfő délután én fekszem? Na ne szórakozzunk már. Itt fekszem, amikor süthetnék is? Hát így sütöttem hétfő délután piskótatekercset. 
Hozzávalók:
5 tojás
5 kanál cukor
5 kanál liszt
csipet só
1 kanál vanília kivonat
Elkészítés:
 A tojásokat szétválasztjuk és elkezdjük kemény habbá verni. hozzáadjuk a cukrot és teljesen felverjük. Egyenként belekeverjük a tojások sárgáját még mindig tovább habosítva, majd a végén lazán belekeverjük a lisztet. A masszát sütőpapíros teősibe símitjuk és 10 perc alatt 180 fokon megsütjük. Nedves konyharuhára borítjuk és felcsavarjuk így hűtjük ki. Aztán megkenjük jó házi baracklelvárral és készen is vagyunk.

2012. március 4., vasárnap

Csokis-mascarponés kosárka




















2 hete árválkodik az akciós mascarpone a hűtőben, ahhoz kevés volt, hogy tiramisut készítsek, valami nagyon csokisra vágytam ma. Tücsökbogárnál láttam meg a kosárkákat, ideje volt felavatni a kosárformáimat, amit még tavaly vettem. 
A linzerkosár leírása itt található. 
A krém hozzávalói:
2 dl tejszín
1 tábla étcsoki
25 dkg mascarpone 
2 dl tejszínt lassú tűzön melegítünk, majd beleolvasztunk 1 tábla étcsokit. Ez a csokis keveréket jól behűtjük. Amikor már hideg felverjük habverővel, hozzáadagoljuk a mascarponét és azzal is tovább verjük.  
A tésztamennyiségből 25 kosárka készíthető, viszont a krém csak a felébe elég kb. Ezt vegyétek figyelembe. Én a maradék tésztakosárt, majd később megtöltöm egyszerű pudinggal. 

2012. február 11., szombat

Bakacsók













Azt mondta a gyermekem amikor megkóstolta sütit, hogy na ez olyan falusias ízű. Persze hogy az, hiszen a mamánál kóstóltuk először, én ott szerettem bele 25 éve. Akkor még azt sem tudtuk, mi az az internet, ez a recept anyósom réges-régi füzetéből került hozzám. Mindezt csak azért írom le, nehogy receptlopási ügybe keveredjek. 
Hozzávalók egy közepes tepsihez:
5 tojás
10 kanál cukor
5 evőkanál forró víz
15 dkg darált dió
5 evőkanál liszt
1 sütőpor
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 vanília
1 tojás sárgája
1 dl fekete kávé 
Elkészítés:
5 tojás sárgáját a cukorral és a vízzel jó habosra keverjük., majd hozzáadunk 10 dkg darált diót, 5 evőkanál sütőporos lisztet majd lazán belekeverjük a tojások felvert habját. Előmelegített sütőben, 180 fokon tűpróbáig sütjük.
Közben elkészítjük a krémet: A vajat a cukorral habosra keverjük 1 vaníliával, 1 tojás sárgájával. Hozzácsepegtetjük a feketekávét és krémesre kevergetjük. 
A krémet a megsült diós piskóta tetejére kenjük és megszórjuk a maradék darált dióval. 
Tudom, hogy sokak szemében a margarinnal való sütés egyszerűen szentségtörés, én csak azt tudom mondani, jó lenne ha mindig megengedhetnénk magunknak a vaj használatát. Tudjátok mire gondolok. Ez a krém most rámával készült, de aki teheti készítse vajjal.

2012. január 8., vasárnap

Csokis mignon




















Tegnap este mignon készítésbe fogtam, a gyerekek látták valamelyik tévéújságban. Örültem, hogy nem cukormázas a borítása, mert annak nehezebben álltam volna neki. Tulajdonképpen csak egy 5 tojásos piskótát sütöttem és csokikrémet csináltam. Csokimikulásokból, nemszeretem tejcsokikból készült most a máz.
Hozzávalók a piskótához:
5 tojás
15 dkg cukor
18 dkg liszt
csipet só
2 evőkanál kakaó
3 evőkanál étolaj
Először a fehérjét verjük fel kemény habnak a cukor hozzáadásával, majd a sárgájukkal még tovább habosítjuk. Ezután kerül bele a száraz anyag, a kakaóval, sóval elkevert liszt. Ezt lazán belekeverjük a habba, majd az étolajat is eloszlatjuk benne. 180 fokon, egy közepes tepsiben 30 perc alatt megsütjük. kb 30 db kockára vágjuk. Minden kockát kettévágunk és megtöltjük krémmel. Én az oldalára is kentem körbe, bőven jutott. Végül a csokimázba mártjuk és rácson hagyjuk dermedni.
Csokikrém:
3 tojás
20 dkg cukor
1 ráma
6 dkg kakó 
A tojásokat elhabarjuk a cukorral és vízgőz felett folyamatosan keverjük, amíg forró nem lesz. Forralni tilos! Aztán kihűlésig habosítjuk habverővel. A rámát  a kakaóval krémesre keverjük, majd a tojáskrémet is hozzáadjuk. Töltés előtt a hűtőben dermesztjük kb 1 órát.
Csokimáz:
30 dkg étcsoki
6 evőkanál olaj
Vízgőz felett a csokit megolvasztjuk, hozzákeverjük az étolajat és belemártogatjuk a kockákat. 

2011. december 11., vasárnap

Mézes puszedli-advent harmadik vasárnapjára




















Nálunk is elérkezett a puszedligyártás ideje. Sok-sok recept van a birtokomban, főleg blogokról, és azt hiszem ez a Sütis néne receptje. Innen is köszönet érte.
Még éppen szikkad, ezért a csokisakat nem tudtuk kidekorálni. 
Hozzávalók 45 db-hoz:
3 tojás 
fél ráma
12,5 dkg méz
1 narancs és citrom reszelt héja
20 dkg porcukor
fél sütőpor
40 dkg liszt
4 evőkanál tejföl
fél csomag mézes fűszerkeverék
Bevonatokhoz:
2 tábla étcsoki
2 tojásfehérje+ 15 dkg porcukor
Elkészítés:
Sütés előtti este állítjuk össze a tésztát. A rámát a mézzel összemelegítjük. A tojásokat, porcukorral, mézes fűszerkeverékkel, tejföllel habosra keverjük, összedolgozzuk a mézes alappal és végül a sütőporos liszttel. Nagyon ragacsos lesz, nem kell megriadni. Folpackkal lefedve éjszakára mehet a hűtőbe. Másnap lisztes kézzel diónyi göböket formázunk és egymástól  3 cm-re a sütőlapra helyezzük. 180 fokos sütőben 15 perc alatt elkészülnek. Vigyázat meg ne égessük az alját!
Két tábla étcsokit vízgőz fölött megolvasztunk, fél dl étolajat keverünk hozzá, majd a puszedlik felét belemártogatjuk. 
A fehérjéket porcukorral, pár csepp citromlével nagyon jól felverjük. Ebbe a mázba mártogatjuk a maradék puszedlit. Nekem maradt egy kevés étcsokim, azt bele ügyeskedtem egy kis zacskóba, a sarkán tűhegynyi lyukat vágtam és a habcsókos puszedlikre csigavonalat rajzoltam. Aztán egy fogpiszkálóval a tetejétől kiindulva megcifráztam.
 

2011. november 13., vasárnap

Vaníliakrémes roló



















Olyan régen szerettem volna roló formákat vásárolni, de sehol nem láttam. Aztán a neten rábukkantam, rendeltem is gyorsan. Már többféle töltelékkel és tésztával kipróbáltam. A gyerekeknek nagyon ízlett a hagyományos fehérjehabos is, de ma vanília krémmel töltöttem. Nem igényel nagy sütőtudományt, én készen vettem a leveles tésztát hozzá. 
Hozzávalók: 12 db-hoz
1 csomag leveles tészta
1 vaníliás puding
2 dl tejszín
fél liter tej
A leveles tésztát kinyújtjuk kb 40X24 cm-re. Felvágjuk 2 cm széles, 40 cm hosszú csíkokra. Ezeket a csíkokat tekerjük a rolóformára úgy, hogy egy kicsit mindig fedje az előző csíkot. A  formákat én kicsit megkentem vajjal,hogy ne ragadjanak. A feltekert rolókat vizezett tojássárgájával lekenjük és megsütjük előmelegített 200 fokos sütőben. Forrón lehúzzuk a tésztát a formáról.
Főzünk egy sűrű vaníliás pudingot, majd lazán belekeverjük az előzőleg felvert tejszínhabot. Ezzel töltjük a rolókat.

2011. november 5., szombat

Verdens Beste

















Amikor nincs semmi ötletem a hétvégi sütit illetően, mindig tudom hova kell bekukkantanom egy új ötletért. Illéskrisz csodás sütijei engem gyakran elcsábítanak. Ezt a különös nevű krémes sütit is nála fedeztem fel. Enyém nem lett olyan szép kinézetű, de állíthatom hogy nagyon finom és a látszat ellenére nem is bonyolult az elkészítése. 
Itt a recept.

2011. október 9., vasárnap

Csokis pöfeteg



















Nagyon régóta őrizgetem már ezt a receptet, ősrégi, így azt sem tudom kitől származik. Valószínüleg még a netezés előtti időkből való. Sajnálom, hogy nem készítettem el hamarabb, mert rendkívűl egyszerű, ugyanakkor nagyon finom. Állagra kekszes, de ízvilága a brownit idézi.
Hozzávalók kb 25 db-hoz:
10 dkg étcsoki
10 dkg ráma
10 dkg cukor
1 tojás
15 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 teáskanál sütőpor
csipet só
2-3 evőkanál tej
A hempergetéshez: 5-5 dkg kristály és porcukor.
Elkészítés:
A lisztet, kakaóport, sütőport elvegyítjük. A csokit vízgőzön felolvasztjuk és a lisztes keverékhez adjuk.
A rámát habosra keverjük a cukorral és a tojással, majd összegyúrjuk a lisztes keverékkel. Kissé ragacsos lesz a masszánk, ezért folpackba csavarva tegyük a hűtőbe 1-2 órára. Ezalatt megszilárdul. Diónyi gömböket formázunk belőle és először kristálycukorban majd porcukorban megforgatjuk. A porcukorral nem kell spórolni, mindenütt befedje. Előmelegített 180 fokos sütőben 10-12 percig sütjük. Hagyjuk a tepsin kihűlni.

2011. október 2., vasárnap

Marlenka



















Rajongója vagyok a marlenkának. Csakis azért nem sütöm minden héten, mert biza elég macerás és időigényes. Többféle receptem is van, amit már próbáltam, de nálam a Lenka marlenkája viszi el a pálmát. Nekem most nagyon magas lett, lehet hogy nagyobb tepsi kellett volna, de féltem hogy nem lesz elég a krém. Isteni lett és rengeteg van belőle. A sűrített tejet ott felejtettem a gázon, közben bevásároltam, ezért ilyen sötét a krémem, intenzív karamell ízű. Nem rontott rajta.
Köszönöm Lenka!

2011. szeptember 4., vasárnap

Kekszes krémes


















Az úgy volt, hogy már kinéztük Tücsökbogárnál a hétvégi sütinket és én meg is vettem hozzá mindent. Aztán meg úgy volt, hogy csak utólag jöttem rá, hogy az én sűrített tejem nem cukrozott, így aztán 6 órás főzés után sem lett belőle más csak egy egyszerű karamellás tej. Így aztán a 3-Bit-ről le kellett mondanunk.Tehát este 8-kor volt egy fél liter karamellás tejünk, 1 tasak kekszünk, némi tejszínünk. A következő sült ki belőle. A karamellás tejből 3 ek liszt hozzáadásával sűrű krémet főztem, majd 15 dkg rámával habosra kavartam. 1 csomag vaníliás pudingot megfőztem, 4 dl tejjel és ahhoz is tettem 15 dkg rámát. Elkészült a két krém.
Rétegezés:
A négyszögletes tortakeretemet kb 30X20 cm-esre állítottam és alulra leraktam pontosan 15 db teljes kiörlésű kekszet. Erre került a karamellkrém, majd újra egy sor keksz és aztán a vaníliakrém. Lezártam egy sor keksszel és 2,5 dl tejszínből egy habfixálóval habot készítettem amit a tetejére kentem. Egyszerű tortadarával szórtam meg. Néhány óra alatt csodás puha lett. 
A karamellkrémet legegyszerűbb karamell pudingból csinálni.