A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 5., vasárnap

Sült kacsamell




















Augusztus 19. óta nem posztoltam. Semmi újdonsággal nem tudtam előrukkolni. Azon tünődtem, hogy talán itt az ideje, hogy bezárjam a blogot, hiszen lassan ez is idejétmúlt lesz. A facebook lesöpri a színről. Végül úgy döntöttem adok még néhány hónapot magamnak, hogy legalább teljesíteni tudjam az induláskor tett igéretemet: A gyerekeimnek gyűjtöm a recepteket. Most majd elkészítem és felteszem még a hiányzó családi kedvenceket, talán karácsonyra egy szakácskönyv is készülhet csakis személyes használatra vagy ajándékozási célra. 
Most a kacsamellet hoztam, ahogy mi szeretjük, főleg karácsonykor. ( Ja , mindig szeretjük, csak főleg karácsonykor készítem)
Hozzávalók:
2 kacsamell
2 ág rozmaring
só, bors
Elkészítés:
A kacsamellek bőrét beirdalom, alaposan beborsozom, besózom mindkét oldalát, majd tepsibe teszem. 2 dl vizet öntök alá, ráteszem a rozmarinot és alufóliával lefedem. 160 fokon lassan sütöm, kb másfél óráig. Akkor már jó puha a hús és omlós. A fóliát leszedem és időnként árforgatva megpirítom. Vigyázni kell, nehogy kiszáradjon. 
Legfinomabb hozzá a hagymás tört burgonya és párolt káposzta.

2012. november 25., vasárnap

A legfinomabb sült csirke



















Ezer meg egy éve nem jártam erre, egyszerűen nem készült mostanában újdonság a konyhában. Olyan "konyhakerülő" hangulatban tengetem napjaimat, másrészt hétvégente karate versenyre visszük Gergőt, a maradék egyszem vasárnap csak valami egyszerűre törekszem. 
Ez a sült csirkecomb a kedvencünk. A combokat sóval és borssal fűszerezem beleteszem a tepsibe, 4-5 negyedekre vágott hagymát dugdosok a húsok közé. Fél óráig fólia alatt párolom, majd fólia nélkül ropogósra de nem szárazra sütöm. A hagyma nagyon különleges zamatot ad neki. 

2012. szeptember 20., csütörtök

Mustáros-tejszínes csirkemell



















Ha már unjuk a csirkemellet rántva, baconosan, sajtosan és stb, akkor készítsük el dijoni magos mustárral! Kezdő szakácsoknak is merem ajánlani, mert szerintem elronthatatlan. Sütőben sült krumplival a legfinomabb. 
Hozzávalók:
2 egész csirkemell
4-5 evőkanál dijoni magos mustár
1 fej hagyma
só, bors
3 dl tejszín 
Elkészítés:
A hagymát felszeleteljük és kevés olajon pirítani kezdjük. Aztán hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott csirkemellet és együtt pirítjuk tovább. Megvárjuk míg a levét nagyjából elfővi és sózzuk, borsozzuk. Ekkor tessszük bele a dijoni mustárt, jó bőven mérve 4-5 kanállal. Felöntjük a tejszínnel és fedő alatt készre főzzük. Ez akkor van, amikor a tejszínes mártás szépen bevonja a húst és már nincs sok leve.

2012. május 6., vasárnap

Csülökpörkölt



















Csülökpörköltet leginkább bográcsban főzünk, de állíthatom, hogy konyhai körülmények között is pompás. Amikor ma ebédhez ültünk, Molly kutyánk eszét vesztette az illatoktól. Keservesen sirdogált, majd harciasan ugatott. Asztalról nálunk kutya nem kap, de a végén pár finom falat neki is jutott. Még tele volt az etetője "isteni" kutyatáppal, ami nem igazán keltette fel az érdeklődését. De hogy milyen csodát tesz a száraz kutyakajával néhány falat csülök és egy kis szaft!?  Na de inkább a receptre térek.
Hozzávalók:
1 kg nyers csontozott csülök
1 nagy fej hagyma
1 paradicsom
1 paprika
őrölt piros paprika, só, bors, babérlevél, őrölt kömény
Elkészítés:
Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, megszórjuk piros paprikával beletesszük a tetszőleges darabokra vágott csülköt és felöntjük vízzel, hogy ellepje. A paradicsomot és a paprikát darabokra vágva beletesszük, őrölt köménnyel, babérral, sóval, borssal ízesítjük. Ezután jó puhára főzzük. Ha kell még pótoljuk a vizet. A végére jól zsírjára pirítjuk.

2012. február 23., csütörtök

Dubarry csirkemell


















  
Ma igyekeztem összeszedni magam, a tegnapi ünnepi vacsorát el kellett halasztani a fránya influenza miatt, ami teljesen kiütött, de úgy rendesen megrogytam. Nem jellemző rám a tartós ágyban fekvés, ma szépen elmentem dolgozni, lázam már nem volt, csak a hátam sajog rettentően. Szóval ma ünnepeltünk. Dubarry csirke készült, szerintem egész jó lett. 
Hozzávalók 4 személyre:
4 szelet csirkemell kiklopfolva
fél karfiol
2 dl tej
8 dkg vaj
6 dkg liszt
10 dkg reszelt sajt
1 dl tejföl
só, bors
Elkészítés:
Először is megfőzzük a rózsáira szedett karfiolt, majd lecsöpögtetjük. A csirkemell szeleteket kevés olajon elősütjük, éppenhogy színt kapjanak, majd sorban lerakjuk egy tepsibe vagy jénaiba. A hússzeleteken elrendezzük a főtt karfiolt, majd elosztjuk rajta a besamelt és előmelegített sütőben 200 fokon 25 percig sütjük. A besamelhez a vajat felhevítjük, beletesszük a lisztet, majd folytonos keverés mellett a tejet. Sűrűre főzzük, majd még melegen beletesszük a reszelt sajtot és tejföllel gazdagítjuk. Sóval és borssal ízesítjük.
A karfiolt érdemes megsózni mielőtt a besamelt rárakjuk, legalábbis a lányom szerint sótlan volt. 

2011. október 30., vasárnap

Csülök Pékné módra római tálban


















 
Mi főleg füstölt csülköt szoktunk enni, ha nyers csülköt kapok inkább pörköltnek készítem el, de ezt is ritkán. Most készült nálunk először sült csülök. De nem utoljára.
Hozzávalók:
1 nyers csülök kicsontozva vagy csonttal
2 kg krumpli
3 fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
só, bors, pirospaprika
2 evőkanál zsír
Elkészítés:
A csülköt 1 óráig előfőzzük. Ha kihült egyenletesen felszeleteljük. A római tál aljára lerakjuk  a hasábokra vágott krumplit és a negyedekre vágott hagymát. A zsírt felolvasztjuk és elkeverjük benne a fűszereket. Ezt ráöntjük a hagymás krumplira. A tetejére pakoljuk a csülök szeleteket és ráöntünk 2 dl húslvest. Rátesszük a római tál tetejét és 1 órán keresztül pároljuk 220 fokos sütőben. Aztán levesszük a tetőt és további 50 percig pirítjuk.

2011. július 30., szombat

Palócpecsenye csirkemellből



















Már többször elkészítettem ezt a finom ételt, eredetileg sertéshúsból, de rájöttem, hogy csirkemellből is nagyon finom. Mindenki szerette. A receptet Palócprovence oldalán találtam, egyik kedvencünkké vált.
Hozzávalók:
Fejenként egy szelet csirkemell, kissé kiklopfolva
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 teáskanál mustár
só, bors
1 teáskanál pirospaprika
2 dl víz
1 dl tejszín
Elkészítés:
A húsokat kevés olajon hirtelen átsütöm mindkét oldalukon, majd félreteszem.
A visszamaradt zsíradékon az apróra vágott hagymát és fokhagymát megdinsztelem, megszórom pirospaprikával, felöntöm a vízzel és tejszínnel, beleteszem a mustárt, ízlés szerint sót, borsot. Visszapakolom a hússzeleteket és készre főzöm. Mire a hús megpuhul, a mártás is besűrüsödik.


 

2011. június 30., csütörtök

Sztroganov csirke




















Két kis csemetémnek ötlete támadt tegnap. Ők szeretnének nekünk vacsorát főzni. Első hallásra kivert a veríték, mert tudom ám, én sem láb lógatva nézem végig az ő konyhai sertepertéjüket. De nem szabad a zsenge gyermek kedvét elvenni, hagyjuk őket kibontakozni. Még késő este is a szakácskönyveket bújták, hogy kiválasszák a megfelelő fogást. S íme erre esett a választás. Nem ám egy egyszerű rántott hús vagy paprikás krumpli. Nem. Sztroganov csirke spagettivel.
Hozzávalók:
50 dkg csirkemell
25 dkg gomba
1 csomag újhagyma
2 dl tejszín
2 dl tejföl
3 db csemege uborka
maréknyi zöldborsó
2 dkg vaj
4 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál mustár
Elkészítés:
A csirkemellet csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A felhevített vaj és olaj keverékén 2 részletben megsütjük a csirkemell darabokat, majd félretesszük. A visszamaradt zsíradékon üvegesre pirítjuk a hagymát, majd  rádobjuk a zöldborsót, felöntjük fél dl vízzel és fedő alatt 5 percig pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a szeletelt gombát és további 10 percig pároljuk. A tejfölt, tejszín, mustárt elkeverjük és a gombás borsóhoz adjuk. Rátesszük a megsült húsdarabokat,a csemege uborkát, sózzuk, borsozzuk, 2-3 percig rotyogtatjuk és kész a finom ragu.
Nagyon finom volt spagettivel.
Nagyon ügyesek voltak, kevés segítséggel remek vacsorát készítettek.
Volt desszert is, azt majd holnap hozom!
A recept Stahl Judit: Büntetlen örömök című könyvéből való kis módosítással.

2011. február 4., péntek

Lecsós csirkemell





















Tudom, hogy nem így kell kinéznie egy igazi lecsós szeletnek, de a gyerekek miatt én bizony a lecsós alapot szépen összeturmixolom. Így egyszerűen imádják nemcsak a húst, hanem a szaftját is. Puha fehér kenyérrel ez az étel fenséges. Egyébként rizzsel szoktuk enni.
Hozzávalók:
2 egész csirkemell, szeletekre vágva
3 paradicsom
5 paprika
1 fej hagyma
kevés liszt
Elkészítés:
A hússzeleteket besózzuk kissé, majd lisztbe forgatjuk és hirtelen kisütjük őket. 2-2 perc mindkét oldalon. A szeleteket félretesszük.
A lecsóhoz a hagymát felszeleteljük, kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a paradicsomot, paprikát és fedő alatt pároljuk. Néhány perc elteltével belehelyezzük a hússzeleteket , kissé sózzuk és egy  pohárnyi vízzel felöntjük. Lefedve puhára főzzük a húst a lecsóban. A csirke nagyon hamar kész van. Kiszedjük a szeleteket, tálalótálra helyezzük. A lecsós alapot ráöntjük, nem muszáj turmixolni.

2010. december 22., szerda

Vörösboros marhapörkölt




Gyerekeink kedvence a vörösboros marhapörkölt, na meg a mienk is. Gergő a főzés folyamatában, mint főkóstoló vesz részt. Ez annyit jelent, hogy 20 percenként kiszalad a konyhába és mintát vesz a készülő műből. Hatalmas bölcsességével megállapítja, hogy "anya ez így tökéletes, semmi nem hiányzik belőle." Hát ennél nagyobb dicséret nem is kell nekem.
Én így csinálom:
1 fej hagymát kevés olajon megdinsztelek, majd 1 egész paradicsomot, 1 egész paprikát felszeletelve hozzáadok. Amikor a lecsós alap megpárolódott, 1 ek pirospaprikát keverek el benne, hozzáadom a kockára vágott húst, felöntöm 3-4 dl vízzel, fűszerezem őrölt köménnyel, babérlevéllel, sóval, frissen őrölt borssal, lefedve főzöm amíg megpuhul a hús. Ekkor fél liter vörösbort öntök hozzá és tovább folytatom a főzést egészen addig amíg jó sűrű szaft képződik. Én egy kis darab chili paprikát is szoktam belefőzni.
Leginkább krumplival szeretjük, de tarhonyávalo sem megvetendő eledel. De én még a köretről is lemondok, ha van kéznél egy jó vastag szelet fehérkenyér.

2010. szeptember 24., péntek

Stefánia vagdalt




Amikor nagyon sűrűre tervezünk egy hétvégét, nem tudok a konyhában időzni túl sokat, na akkor készítem a stefániát. Azért szeretem, mert számtalan varációban tehetjük asztalra. Krumplipürével, főzelékkel,majonézes salátákkal, csak úgy magában hidegen. Egy nagy rudat sütöttem, 4-szer ettünk belőle.
Hozzávalók:
1 kg darált sertés hús
2 zsemle
4 gerezd fokhagyma
só, bors, pirospaprika
4 tojás ( a fasírthoz)
6 tojás keményre főzve
zsemlemorzsa
Elkészítés:
A zsemléket vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk és a darált húshoz adjuk. Beleütjük a tojásokat, belereszeljük a fokhagymát, ízesítjük sóval, borssal, pirosparikával. Annyi zsemlemorzsát tegyünk hozzá, amitől jól formázható, de nem kemény a hús. Egy tepsibe belehalmozzuk, a közepébe végig mélyedést nyomunk egy kanállal és ise rakosgatjuk a tojásokat sorban. Aztán olajos kézzel szépen befedjük, tapogatjuk, amíg csinos formát kapunk. Inkább magasabbra formázzuk, mert ha széles és lapos,, könnyen szénné ég az alja.
220 fokon süssük 1 óráig, vagy amíg szép piros nem lesz. Kevés olajjal meglocsolgathatjuk közben.

2010. július 12., hétfő

Fokhagymás pecsenye




Leköltöztünk a nyári bázisra, hála megkezdődött a közös pihenés. Nincs is egyéb tennivaló,mint strandolás, pihenés,strandolás..... Étkezési szokásainkat idén erőteljesen befolyásolja a hőség és a rengeteg szúnyog. Gyakorlatilag nem lehet kerti sütögetést tervezni, mert amikor az idő enyhül, akkor előmerészkednek a szunyogok, de nem ám 1-2, hanem csapatostul. Jobb lehetőség nem lévén, a kis konyhámban főzök kora reggel. A húst ebben a formában imádja mindenki nálunk. Az a jó benne, hogy melegen és hidegen is finom, elkészíthető csirkéből, pulykából, sertésből is. Anyósomtól tanultam az elkészítését.
Hozzávalók:
1 kg sertéscomb
2 gerezd fokhagyma
majoranna
1 paradicsom
1 paprika
Így készítem:
A húst apróbb szeletekre vágom, majd kevés olajon fehéredésig sütöm. Akkor hozzáadom a szeletekre vágott paradicsomot, paprikát, fokhagymát. Fűszerezem sóval, borssal és majorannával. Nagyon kevés vizet öntök alá ( kb 2 dl-t), majd kis lángon, fedő alatt puhára párolom és a végén zsírjára pirítom. Rizzsel szoktam tálalni.

2010. június 22., kedd

Bakonyi pulyka

 

Hétvégi nagy dilemma: Mit főzzek, hogy sok is legyen, finom is, a gyerekek hétfőn maguknak megmelegíthessék. Persze legfőbb szempont, hogy szeressék, mert ha egyedül vannak hajlamosak eljátszani az ebédet, de ha valami kedvenc van, bízhatok benne, hogy befalják. Így esett a választás a bakonyira. Nokedlivel csúszott ám még ma is.
Hozzávalók:
1 kg pulykamell
50 dkg gomba
1 tejföl
Elkészítés:
A pulykamellett vékonyra szeleteljük, majd paprikás lisztben megforgatjuk és hirtelen mindkét oldalán elősütjük egy teflon edényben. Amikor minden szelet kész, bepakoljuk egy lábasba, vagy magasfalú teflonba, rárakjuk a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk és 1 pohár szénsavas ásványvízzel feöntjük.( állítólag omlósabb a hús tőle ).Nagyon hamar elkészül és jó sűrű mártás képződik. 1 pohár tejfölt borítunk rá. Leginkább nokedli illik hozzá.

2010. május 11., kedd

Burgundi marhatokány


Tavalyi sikerfilmem a Julie & Julia volt. Egyértelmű volt, hogy a burgundi marhatokányt ki kell próbálni. Vágyakoztam nagyon egy olyan igazi, nehéz öntöttvas edény után, de az ára elrettentett időről-időre. Nemrégiben úgy gondoltam, nekem egyhamar nem lesz ilyen lábasom, de nem várok tovább, kipróbálom ezt a különlegességet. Kutakodtam recept után, végül teljes egészében Pákosztos macska után készítettem el.
Nem állítom, hogy "seperces" munka, de a végeredmény egy tökéletesen omlós, szaftos ragu lett.
Lélegzetvisszafojtva vártam a kitörő ovációt, de elmaradt. Röviden és tömören finomnak ítélték, bár a párom szerint egy egyszerű magyaros marhapörkölt bőven felülmúlja.
Na most erre mit lehet mondani?

2010. április 17., szombat

Tejfölös csirkepaprikás




Erre az ételre is igaz, hogy ahány ház annyi recept. Egyet bizton állíthatok: a legfinomabb csirkepörkölt az, amibe a csirke valamennyi részét beletesszük. Persze nálunk mindenki a combját szereti, így gyakran csak abból csinálom. Persze úgy sem megvetendő.
Én így csinálom:
1 fej hagymát apróra vágok és kevés olajon megdinsztelek. Hozzáteszek egy apróra vágott paradicsomot, 1 paprikát és tovább sütöm. Megszórom piros paprikával, majd belerakom a csirkét és lefedem. Nagyon pici vizet öntök bele, kb 1 dl-t, csak azért, hogy az elején oda ne kapjon. Az a legfinomabb, ha a saját levében párolódik meg. Amikor puha a hús, kiszedem és a benne maradt lecsós szaftba belepottyantok egy tejfölt, 1 kanál lisztet és az egészet simává turmixolom botmixerrel. Aztán visszahelyezem bele a húsokat, egyet forralok rajta és tálalom nokedlivel.

2010. március 21., vasárnap

Mátrai borzas


A mátrai borzasba akkor szerettem bele, amikor néhány éve egy ételfutár szállította nekem az ebédet a munkahelyemre. Hetente egyszer ilyet rendeltem. Eredetileg sertéshúsból készül, mi jobban szeretjük a baromfit. Elhihetitek,  hogy ez a könnyű csirkemell ebben a burgonyás bundában, sajttal és tejföllel elég "kemény" fogás volt. Tulajdonképpen olyan, mintha tócsni köntösben sütnénk meg a csirkemellet.
Hozzávalók 4 személyre:
4 szelet csirkemell kiklopfolva, besózva
3 szem krumpli, kislyukú reszelőn lereszelve
4 ek liszt + liszt a hempergetéshez
2 tojás

A reszelt krumplit, tojást, lisztet összedolgozzuk. A csirkemellet megforgatjuk a lisztben, majd valahogy beburkoljuk a burgonyás masszával. Ez nem egyszerű feladat, nehezen tapad rá. De türelem, úgyis megtalálja mindenki a saját maga technikáját.

2010. március 7., vasárnap

Mézes-chilis csirkeszárnyak


Gyönyörű tanyasi csirkeszárnyakat vettem. Nem is keveset, pontosan 20 darabot. Persze a párom szerint már megint túlzásokba esem, ne csináljam meg mindet, hisz nem fog elfogyni. Na jó. 6 darabot kivettem és a maradék 14-et megcsináltam. Csak annyit, hogy ha azt a 6 darabot nem veszem ki, most talán vacsorára még jutna mindenkinek kettő. Nagyon finom lett.
Hozzávalók:
csirkeszárny
4 ek szójaszósz
4 ek chiliszósz
2 ek méz
A csirkeszárnyakat kicsit besózzuk, majd ráöntjük a chiliszósz, szójaszósz, méz keverékét, jól összeforgatjuk és beleöntjük egy tepsibe. Érdemes sütőpapírral kibélelni, kevesebb gondunk lesz a mosogatással.
1 óra alatt pirosra sül. Közben félidőben megforgattam egyszer.

2010. február 24., szerda

Sajtos- baconos csirkemell burgonya párnán



A múlt héten két alkalommal is megihletett a vacsoracsata című műsor. Először is eszembe juttatta az általunk is kedvelt sajtos, baconos csirkét, másodszor pedig egy újdonsággal bővíthettem a köret "repertoáromat", ezzel a bizonyos burgonya párnával. A csirkemell nagyon egyszerűen készült: lisztbe, tojásba majd reszelt sajtba forgattam, leraktam egy tepsi aljára és a végén az egészet betakartam bacon csíkokkal.Vigyázni kell, mert ha túlsül, száraz lesz. 30 perc alatt finom, omlósra sült.
A burgonya "párna":
Megfőzzük a krumplit, megtörjük. Félkilónként 10 dkg liszttel és 1 tojással jól kikeverjük. Forró olajon ( nem sok!!!) sütjük ropogós pirosra a lepénykéket.
Kb másfél centi vastag legyen.
Az íze a gyerekkoromat hozta el, teljesen olyan mint a krumplilángos, amit a sparhelten sütött nagyanyám. Nevezhetnénk így is, de mennyivel elegánsabb burgonyapárnának becézni.

2010. január 3., vasárnap

Kolbászos karaj





Már nagyon régen szerettem volna kolbászos karajt sütni. De olyan macerásnak tünt, hogyan szúrnám fel, stb. Annyira kedves volt a hentes, nemcsak felszúrta, hanem még a megfelelő kolbászt is belegyömöszölte. Ezután következett a neheze, a megfelelő recept megtalálása. Hosszas válogatás után, végül Limara technikáját alkalmaztam. Nem bántam meg. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen finom lesz, belül omlós, kívül ropogós. Rendkívül kiadós étel. Ez volt a szilveszteri vacsoránk majonézes krumplival, majd újévkor lencsefőzelékkel tálaltam. Ezenkívül még egyszer megvacsoráztunk belőle, és a maradékot szendvicsbe raktam a szombati kirándulásunkkor. 1,5 kg volt a karaj nyersen.
A receptet itt találjátok. Én nem tettem alá zöldfélét.

2009. november 4., szerda

Rozmaringos csirke sütőtökös krumplipürével




Nagyon szeretjük a sült csirkét. Mindenki, de Gergőnek különösen nagy kedvence. Gyakran kerül az asztalra nálunk. Amióta kipróbáltuk rozmaringgal sütve, csak így készítem. Különösen finom mellé a sült répa, nemcsak zsenge korában , hanem ilyenkor is. Ami újdonság volt most, az a sütőtökös krumplipüré. Tényleg különleges volt és ízletes. Garantálom, hogy azok is megeszik, akik amúgy nem szeretik a sült tököt. Ezt úgy készítettem, hogy egy kisebb töknek a felét megsütöttem, kikapartam a héjából, majd habosra kavartam a krumplipürével. A krumplipürét én mindíg forró tejjel és vajjal töröm össze.