arról, hogy nem megy. és hogy de

Szentencia: minél többet mozogsz, annál kevesebb az időd. Rövidtávon legalábbis. Mert erre mondta a férjem, hoyg hosszútávra tekintve viszont egyre több, értsd, nő az élethossz.

Ezzel megmagyarázottnak vélem a kevesebb blogbejegyzést.

Elmondom, hol bringázom az utóbbi időben, s inkább bringázásról írok, semmint futásról, utóbbi valami katasztrófa, nem megy, nem esik jól, nem tudom lefutni, a hócipőm tele van magammal, erről majd, holnap(után) mesélek.

Az egész bringázás úgy kezdődött, hogy kellett valami keresztedzés a futás mellé, csak afféle kiegészítés, semmi komoly, néha egy kis tekerés és kész. Én nem vagyok bicajfan, az a férjem reszortja, fog a fene tekerni, hát az fáj. Én meg mindig is szerettem a gyengébb megoldás felé hajolni, ugye.  

Azt még csak-csak el tudtam volna képzelni, hogy lent Csongrádon, apósomnál, ahol a legnagyobb kiemelkedés a fekvőrendőr, az oké, ott még nekem is menne, bár legyünk észnél és húzzuk meg 20 km-nél a határt, 10 oda, 10 vissza, a kettő között esetleg valami halászcsárdás látogatás.

De itt? Az utcából nem tudok kimenni, hogy ne felfelé kelljen mennem, kegyetlen.

Az első bringázások valami rettenetesek voltak, a férjem régebbi bringája, nem méretem, férfinyereg, ilyen finomságok, mindegy, mondjuk azt, hogy összeszoktunk. A muszáj nagy úr.

Nagyjából a harmadik alkalommal törtem össze magam, remélem, egyszerre elintéztem mindent, nem lacafacáztam, mindenem ment a röntgen alá. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez mennyivel másabb, mint a futás.

Szerintem bringázáskor sokkal jobban ott kell lenni fejben. Futáskor kimegy az ember, teszi egyik lábát a másik után, halad így vagy úgy. Elbambul, zenét hallgat, tájat néz, beszélget másokkal *, akármi.

Bicajozáskor mindenre figyelni kell és folyamatosan. 

Figyelni kell a forgalmat, jó, hát lehet menni terepen is, de még nem tartok ott, forgalomban megyek, egyik utam sem pesti viszonyokat rejt magában, de azért itt is vannak pökhendi autósok.

Figyelni kell az útfelületet, kell ehhez hozzáfűznöm valamit?  Gödrök, kátyúk, lyukak, árkok, minden van. Abban a pillanatban, ahogy letérek a frissen felújított főútról, csökken az autók száma, s ezzel párhuzamosan romlik az út minősége. Határozottan veszélyes tud lenni. Ráadásul meg kellett szoknom, hogy bringázás közben 5 méterrel előbbre nézzek, mert ha az orrom elé figyelek, akkor mire észreveszem a gödröt, már az út szélén heverek.

Azért ez elég fárasztó. Viszont remekül pörgeti a kalóriát. Elfele. Jó, ehhez kellenek emelkedők, de abban itt nincs hiány. Van egy most már lassan megszokottnak nevezhető utam, ez 34 km, 19 emelkedő van benne, mit is mondhatnék. Emelkedőnek nevezem azt a domborulatot, amikor vissza kell váltanom, ezt azért tisztázzuk. :)

Errefelé járok:

Bajnáról indulva pontosan 10 km-t kell megtennem, hogy lekanyarodhassak a főútról, ezt mutatja is a térkép, itt menetrendszerűen érkezik egy kis megkönnyebbülés a forgalom jelentős csökkenése miatt, de semmi baj, a szint fenntartása érdekében az útfelület minősége jelentősen romlik. 

Valahol a 12. km körül van egy tó, ott pihenek egyet, nagyon szép, nagyon nyugodt, itt szoktam azt gondolni, hogy én itt elücsörgök és felhívom a férjem, hoyg majd jöjjön értem valamikor.

úgy érzem, tudnék itt gondolkodni az élet értelmén

Itt olyan kellemes állapotba kerülök, hogy eddig még mindig elfelejtettem, mi vár rám és útnak indulok. Pedig itt jön a java. Van egy olyan emelkedő, kettővel - hárommal a vége előtt (mármint ennyi emelkedővel), hogy 4-500 méter, eleinte alattomosan, lassan emelkedik, mindig csak annyira, hogy éppen belehalj, aztán a vége meg, mikor már azt hiszed, hogy most már bármelyik pillanatban el kell kapni a kicsúszni készülő tüdődet,  váratlanul rátesz egy lapáttal és csak az tart életben, hogy látod a végét. Valahol a távolban.

Na, és ez olyan, hogy már km-ekkel korábban arra gondolok, hogy nem baj, az lesz a 16. emelkedő, de azt már nem kell megmásznom, akár fel is tolhatom, nem gáz, átmentem egy csomón már, ezt már akár így is, szóval, így indulok neki és ez az engedékenységem, hogy nem muszáj, nem kötelező, csak ha akarom, na, ez mindig felvitt idáig. De ez az emelkedő, ahol azt érzem, hoyg mi a frásznak van rajtam sisak és kesztyű, berohadok, olyan melegem van benne, vizet facsarok a kormányból.

Viszont javuló tendenciát mutatok, az első alkalommal talán a 16 km / h-t sem értem el. Azonban az a helyzet, hoyg personal best-et csak és kizárólag Péntek Enikős torna utáni napon tudok menni, esetleg dombfutás utánin. A lényeg, hoyg nagyon fájjon.

Így bicajozom én.

* mármint vannak ilyenek, ilyen futók, én ugyan nem, de szoktam elszörnyedve olvasni

mégis mozog a Föld*

Na, hát itt megint változás van, biztosan azért, mert elengedtem azt a sok, szép, színes lufit, egyesével és fájó szívvel, most pedig olybá tűnik, hogy egyesével (mintegy jutalomfalatként) kapom vissza őket, nehéz is ezt feldolgoznom, tudom, nekem semmi nem jó.

Ha eddig azon pörögtem, hogy sérülés és baleset és mit nem, akkor most lehet azon pörögni, hogy mit igen, és akkor ezzel elárulom, milyen versenyekre készültem, én, az anti-versenyző. De hátha levisz egy kis súlyt a sok izgalom.

Először is volt ez a füredi éjszakai, 7 km, nem kell röhögni, még nem futottam ennyit**, lehet, hogy most sem? Hogy beleséta lesz Eh. Jövő szombaton, csak mondom. Viszont jó lesz a körítés, majd mesélek.

Utána augusztus 2-án lesz a túratriatlon, nem bírok betelni a szóval. Arra készülök rendesen, járok bringázni, tessék, a múlt héten 83 km-t bicajoztam és nem ám a laposon, hanem itt, ahol az utcából nem tudok kimenni emelkedő nélkül. Tiszta hullámvasút az egész környék. Nem csoda, ha volt olyan esti bringázás, amikor hazaérve, még sisakban, odaléptem a hűtőhöz és beleharaptam a kolbászba.

 

A tablicskuban a bemelegítő kocogások nincsenek benne és ne feledjük, hogy múlt héten kezdtem az óvatos visszatérést, ennek fényében különösen szép a jövő hétvégi 7 km-es - viszont túráztam is egyet, életemben másodszor. 31 fokban.

a célban 3 (!) szelet zsíroskenyeret ettem meg. lilahagymával, csalamádéval.

 Utána való hétvégén lesz a Suhanj, nem kispályáztunk, párban indulok Zolival***, merjünk nagyok lenni, esetleg hülyék. Mentségemre szolgáljon, hogy egy vidám hangulatú baráti találkozón dőlt el ennek sorsa, emlékeim szerint én nem ittam. Jó, azért ez nem olyan verseny, futunk, aztán lesz valami, mit tudom én, tavaly 2 km-t vállaltam és 8-at futottam le egyben, de a 7. km-nél még tudtam a Fibonacci - számsort. Hátha idén is.

Augusztus végén lesz a Panorámafutás, 8 km, mégis mi történhetett velem a nevezések idejében? De ezen még nem kell parázni, gondoskodtam köztes stresszfaktorról. Egyszer majd megszokom szerintem. Egyszer majd. Egyszer. Majd.

Az ősz már egy másik évszak, nem akarok róla beszélni, szépen abszolváljam a most előttem lévő versenyeket, küzdjek meg magammal, bőven elég ez nekem, így is azt érzem, hoyg sokat akar a szarka, meg hogy merjünk nagyok lenni, meg hogy kis lépés az emberiségnek, satöbbi. Meg azt is, hogy mégis mi a tökömet akarok én.

* az ismert per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: „Eppur si muove!” („Mégis mozog!”)

** ilyenkor nem számítom a tavaly nyári 10 -11 km-eket, mert az egy másik időszámítás volt, nem tudom, hogy csináltam, ill. mégis, 9 percesekkel,  még inkább afölött

*** Zolit meg olvassátok, please, állati jókat ír itt

a legnagyobb télben tanultam meg, hogy legyőzhetetlen nyár lakozik bennem*

Remélem, ősszel lesz valami részidős postásállás, mert most a következő faluig simán elfutok, az utána következő kettőig pedig simán elkerekezek, már csak egy hátizsák kell és lassan pénzt is kereshetek ezzel a... hobbival.

Áh, baromi meleg van, szenvedek, mint a kutya. 

Tegnap este rávettem magam a bringázásra, este fél 8 - kor, a futás szóba sem került, fusson, aki 35 kilós és beépített légkondija van, különben is kell a keresztedzés. 23 km-t mentem, s bár van egy kb. 4 km-es szakasz, ahol éppen sík a terep, a többi azonban emelkedős, főleg az az alattomos fajta, amelyik úgy tesz, mintha nem is, pedig dehogynem. Ezeket még csak-csak "megmászom", de van egy számomra kiemelt kategóriás HEGY, azon még nem bírtam, tudom, hogy van váltó a bringán, de így sem. Viszont van ebben fejlődés, mert amikor először voltam itt, a lábánál megálltam, másodjára felmentem valamennyit, most harmadjára pedig még tovább mentem. 

Egyszer majd jól megeszem.

olyan kis kedélyes, de nem szabad a látszat alapján ítélni. a látszat alapján én is olyan kis  kedves vagyok

Bicajozás közben sokat lehet gondolni az alföldre. A combizmok (vagy hogy hívják azokat, amelyek a térd fölött / mellett vannak), ríttak, mint a kismalac, a víz dőlt rólam a szélrózsa minden irányába és amikor a legszarabb volt, akkor jött három pasi lefelé a hegyről, mit mondhatnék. Lefelé könnyű, úgy én is tudok.

nemcsak szép, sík is. azon a 4 km-es szakaszon

Mindenesetre már majdnem elöntött a tudat, hoyg egyre jobb vagyok, hiába, nincs ezen mit tagadni, ne legyünk álszerények, ugye, azonban az univerzum mindig is az egyensúlyra törekedett, ma kimentem reggel** futni - hát, hagyjuk is. 7-kor már kint voltam, ittam eleget, és nem ment, hazabattyogtam. Elég mérgesen, úgy emlékszem.

Mennyit izzadhattam azon a súlyos 4 km-es szakaszon, ha a futás előtti és utáni súlyom között 1,7 kg hiátus mutatkozott, miközben 0,5 liter folyadékot még magamhoz is vettem? Eh.

Szóval, itt a nyár. Egész ősszel azon aggódtam, hogy én, akinek a férjem szerint 20 fok alatt lilul a körme, hogyan fogok futni télen és milyen cucc kell, hogy meg ne fagyjak és hány réteget öltsek magamra, és akkor kiderült, hogy annyi hőt termelek, hoyg  erőművet lehetne üzemeltetni velem és kiderült, hogy a legjobb dolog télen futni és a - 5 a best ever -  és itt állok meglőve. 

Van már baseball sapkám, van napszemüvegem, van kulacsom, van kulacstartó övem, van hatezer technikai felsőm, meg érkezik mindjárt a térd fölötti futógatyám és az ujjatlan trikóm (idáig ragadtattam magam), már csak valami elszántságot kellene magamra öltenem, szóval, itt a nyár.

Pedig micsoda remek kis tervek vannak a második félévre. Halál a 35 fokra.

* Albert Camus

** félek, hoyg nem érződik a lényeg: este bringa, reggel futás, csak mondom

és törvényei vannak a szeleknek*

Biztos úr, én akartam, tényleg akartam, csak nem bírtam magam rávenni, hogy a rendes mellett még keresztbe is eddzek, nem vagyok én sztahanovista.

Meg különben is, egy faluban nem olyan egyszerű ez, mert most már van ugyan a kapálás, de ebben nagyjából ki is merül a lehetőségek tárháza, bár a minden házban fellelhető norbitorna még jelenthet opciót, egyébként meg csak az nem talál magának megoldást, aki nem akar, úgyismint én.

Rövidre vágva: elmentem bringázni. Ezzel, ni:

Dehogy az enyém. Ez a férjem bevásárlós bringája, volt jobb pozíciója is a családban, az, hogy most már időnként nálam van, a karriere leáldozóban létét jelenti. Jó kis bringa ez, hát férfi, na és, én meg baromi ügyes nő vagyok. Például már egyedül kezelem a hátsó váltót, az elsőre még gyúrunk a férjemmel.

Kétszer voltam vele tekerni, az azonnali benyomásom az volt, hogy ez nem futás, egyszerűen falom a kilométereket, szuper. A második, nem sokkal az előbbi reveláció után érkező pedig az volt, hogy bicajjal a legkisebb emelkedő is érezhető. Az egyetlen viszonylag sík terepen mentem 15 km-t mindkét alkalommal, ehhez azonban át kellett kelnem a kiemelt kategóriás hegyen, az egyetlen púpon, amely valamilyen apropóból Epöl falu mértani közepére került. Az első alkalom nem hozott sikert, olyan szembeszél volt, én meg rendes testfelülettel rendelkezem (van összefüggés e három között, csak nem esik jól kimondanom), hogy iszonyú nehéz volt a sík részeken is menni, úgy képzelem, hogy ezért nem tudtam átverekedni magam a Nagy Vízválasztón.

A második során már átkecmeregtem olyan tempóval, hogy a fűszálakat megszámolhattam volna. Innen szép a győzelem.

Szerintem beiktatom, na, tök komolyan, keresztedzés kell, én nem tudom, de ezt mondják, hát akkor tekerni fogok. Lehet, hogy ha elég kitartóan végzem, úgy járok vele, mint a futással, hogy megszeretem, nagyon komoly rizikófaktorral bír manapság elkezdeni egy mozgásformát.

* Wass Albert

keresztbe kellene

Ez most egy frusztrált bejegyzés lesz, nem árulok zsákbamacskát, magára vessen, aki mégis elolvassa. És a számolás sem segít.

Úgy van, ugyebár, hogy hetente 3500 kcal-val kell kevesebbet magamhoz venni, ha ugyanennyi idő alatt fél kilót szeretnék fogyni, ami szerintem teljesen reális és elvárható és megvalósítható. És mivel a karácsony témakörben felugrott ez-az, most nagyon figyelek mindenre és számolom a kalóriákat és úgy képzeltem, hogy mivel én rendes vagyok, majd a mérleg testem is az lesz, ez színtiszta racionalitás.

Így aztán a múlt héten a futásokkal égettem 1700 kcal-t (nyilván, ha többet és / vagy gyorsabban, még többet lehetne) és az egyenletbe bal oldalába még beillesztettem a - 2400 kcal-t, amivel kevesebbet adtam a testnek és gondoltam, hogy állati király vagyok, így kell ezt csinálni, ez a - 4000 kcal barátok közt is megér fél kilócskát.

Megmondjam, mennyit ér?  Plusz 1 kilót.

Értem én, hogy ez bármi lehet, víz, PMS, bármi, tisztában vagyok a fiziológiával, legalábbis azt hiszem, de azért ezt így belenyomni a képembe szerintem nem fair a világegyetemtől, ezért reggel 8-kor (pucéran a mérlegen) úgy döntöttem, hogy én most már örökre kövér maradok. Aztán mikor az ősellenséget toltam be a komód alá, megláttam azt a két súlyzót, amit előző nap takarításkor találtam (nálunk érdemes  takarítani) és (mivel gyorsharagú vagyok, de nem hülye) arra a következtetésre jutottam, hogy ezt válaszolta az Univerzum. Tudtam, hoyg van súlyzónk, de a 3 kilósra emlékeztem, jó, hoyg nem ezt tolta elém, mert azt legfeljebb gurítani tudtam volna, nem játszadozni vele.

Keresgéltem, hogy mit lehet tenni ezekkel a szörnyekkel, végül erre esett a választásom, olyan megvalósíthatónak tűnt (vö. a a megvalósítást a fentebbi fogyásos szöveggel), különben is csak egy percig kell csinálni egy gyakorlatot és nem bírt eszembe jutni, hoyg amikor elkezdtem futni, akkor a kezdők edzéstervében lévő egy perces futás is a beláthatatlanság túloldalán volt. Végül azt választottam, hogy minden gyakorlatot mindkét karomra / lábamra 20- szor megcsinálok, az egy fekvőtámasz kivételével, ott 5, azaz öt darab szabálytalan volt a limit és az is nagy sírás és fogcsikorgatás közepette. A 3 teljes kört 2-re kanyarítottam le, még szerencse, mert mostanra csak csúsztatni tudom a kezem a klaviatúrán, emelni nem. A belső combizmom pedig még nem is tért magához.

Nagyon-nagyon nehéz kövérnek lenni, barátaim.

a vízhólyag teszi a futót

Sportsérülésem lett. Rögtön kettő is.

A futáshoz van nekem cipőm, pulzusmérőm, fejlámpám, futóprogramom, de most már van sebtapaszom is. Ágira hivatkozva elmondhatom, hogy mivel van vízhólyagom, már hívhatom magam futónak.

Egyébként meg ez egy szar nap, szépen idepötyögöm a konkrétat. Eleve nem tudtam felkelni reggel, pedig még elég hűvös volt, de ez még csak hagyján, mert (szintén) Ági mondta, hogy tényleg ne fussak mindennap, nem tesz jót az ízületeknek, végezzek keresztedzést.

Gondoltam, hogy lenyomok egy Péntek Enikőt, bemelegítettem*, aztán megnéztem kettő percet a  kritikus has- comb részből, végül a light-kardio mellett döntöttem, hogy végig azt érezzem, ez rosszabbul ment, mint első alkalomra. Mi jöhet még ma?...

Na, hogy a vízhólyagra visszatérjek, ha valaki azt gondolja, hogy már annyira felnőtt, hoyg egyedül öltözik fel, annak ajánlom ezt a videót. Mit is akarok, hát még a cipőm sem tudom rendesen bekötni.

              

Holnapra futás van betervezve, igazi, rendes, mert elméletileg megyek a DK-s futótársaimmal futni a szigetre. Este 6-ra. Már csak az a kérésem, hogy az eseményről (születésnapján mentő szállította el a hőségben futó nőt) csak a rádió adjon hírt, televízió ne.

* leírni sem esik jól, 40 fokban...

hogy nézni is tereh*

Tegnap mégis megérkezett hozzám Péntek Enikő light kiadásban, hosszan szerveztük, de csak ideért. 

Ismerkedtünk egymással, melynek keretén belül én kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és megnéztem, hogyan mozog és hogy bírja a dolgot, hát, elég jól, azt kell mondjam. Ma reggel aztán lenyomtam a light kardio-t, és aki szidni meri, hogy csak lájt, azt a tabatára száműzöm. Minimum három hétre.

Még a végén olyanokat kell majd írnom, hogy jólesett. De az már a vég lesz.

* Arany

keresztbe - kasul

Tehát kell a keresztedzés, oké. Menni fog, no para.

Azt mondja a Györgyi,  hogy azért kell más edzés is a futás mellé*, hogy nehogy kiégj, hogy mindig csak futsz. Na jó, nem teljesen ezt mondja. Utánaolvastam a dolognak, és tényleg kell, mert kell, hogy más legyen a mozgásforma, kell a testednek (más izmok) és kell a lelkednek (más célok). Én ugyan vitatkozom azzal, mert ne mondják már meg, hoyg nekem mi kell, az én testem és az én lelkem nem kíván több mozgást, mondták tegnap.

Csak hát nem hagy békén a dolog, mert az is a céljaim között volt (46 a- lájkolták a céljaim? ah, akkor muszáj), hogy hetente egyszer valamit tornázom is vagy úszom vagy lapozgatok egy könyvben, vagy valami egyéb mozgás és ez azért mostanában elmaradt, szóval, ugorjunk neki.

Kézenfekvő megoldás, hogy ha már kaptam dvd-ket, akkor kezdjek magammal velük valamit, legyen a norbi.** Értem én, hogy PéntekEnikő, de megnéztem néhány műsorát, hogy úgy mondjam, nem várható el tőlem, hogy hasizomgyakorlat közben a bal kezemmel még súlyzózzak, miközben a jobb lábam belső combizmait külön edzem, egyáltalán, hol vannak ezek az izmok, talán valami sok pénzért vásárolt külső merevlemezen, mert itt bennem nem. Majd megnézem a lájt vörzsönt, állítólag az elvégezhető.

Szóval, a norbi. Borzalmas, nem részletezem. Én most a kickbox I-et csináltam, jóindulatú hármas alát kaptam, 70 %-os teljesítménnyel. Dőlt a víz rólam, de ez már lassan minden bejegyzésemben benne lesz, már csak copy-past-olom. A végére, mint egy jobb erotikus filmnél, ledobáltam magamról a ruhát, bugyiban- melltartóban nyomtam, és nagyon hálás vagyok, hogy senki nem balettozott nálunk és nincs falat beborító tükör.

Az a helyzet, hogy a futásnál is rossz látni az árnyékom, az árnyékom ugyanis semmivel sem vékonyabb, mint én, ráadásul ő is fene lassan kocorászik, de valahogy mégis úgy érzem, hoyg egyben vagyok, egy a testem, egy a lelkem, hogy olyan összeszedettebben egy.  Most meg... irgalom. Ha balra dőltem, baloldalt gyűrődtem, ha jobbra, akkor jobbra, váratlan helyekről derült ki, hogy ott is háj van / ott sem izom van. Végigcsináltam. Reggel 8-kor. A mai fürdőkádba ereszkedés szava a mászás.

Nagyon ajánlom norbikának, hogy ez beváljon, mert ha ettől nem megy jobban a futás, akkor Fitch Ratings énemet elővéve kapcsolatunkat egy éjszakás kalanddá minősítem le. Na jó, megelégszem, ha kilók mennek le, hagyom magam korrumpálni.

(estére futást tervezem még)

*figyelitek: mellé...

** vö.:nemecsek

nyílt levél

Kedves Zsolt!

Leveled megkaptam, a csomagolt dvd-t is. Hosszan (értsd: hetekig) nézegettem a "mozogj, zazi!"  szerintem nagyon-nagyon cuki feliratot rajta, mire kipróbáltam. Mármint mire betettem a lejátszóba, hoyg egyáltalán megnézzem. Nem mondhatnám, hogy égtem a vágytól, mindenesetre az asztalomra, a falhoz állítottam, hogy meredjen rám szemrehányóan. Mert hát azért ez milyen kedves gesztus, hogy egy virtuális ismerős elküld nekem egy dvd*-t, mert tudja, hogy kellene nekem.

A kialakulni készülő lelkifurdit magamról lepergettem, ebben jó vagyok, különben is kocorászom, nem vágyom egyéb tornára, ugye. Mivel azonban nemhogy egy reggel sem ébredtem karcsún és fiatalon, de még a mérleg sem mutatott kellő motivációt, kénytelen voltam bevetni az ország Norbiját. Először is betettem a laptopba (nem a Norbit, a dvd-t)  és ágyban, párnák közt munka közben megnéztem, nekem ez bevett taktikám, szeretek felkészülni jó előre a megmérettetésre, különben pedig szeretem előre szidni az ellenfelet, Norbit meg egyébként sem nehéz, könnyen, gördülékenyen törnek ki belőlem a szavak.

Hogy nem az eszéért tartjuk a pasit, azt mindenki tudja, nem az intelligencia a legelső, ami eszembe jut róla, most sem tagadta meg magát. Paraszt. Hogy  a saját viccein remekül nevetgél, váljon egészségére, oké, meg hogy elhiszi, hogy Merlene Ottey (aki mint egy afrikai gazella, ruganyosan és hajlékonyan, láthatólag erőfeszítés és lihegés nélkül végzi a gyakorlatokat) gyengébb hiéna nála, hát jól van, rendben, kell az egot építeni, tudjuk magunkról is.

De hogy Tamást, a kövér résztvevőt rendszeresen megalázza, az szerintem durva. Beszólogat neki, miközben azt mondja, hogy  szereti a duci embereket, ezt én hallgatni sem bírom. Meg is mondom neki a magamét, nyugodj meg, a pufik / ducik / kövérek / túlsúlyosak nevében kikérem ezt a hangot. Egy kicsit mindig abba is hagyja.

Mindazonáltal azt kell mondjam, hogy éppen erre van szükségem, 25 perc, belefér a napi (heti) ritmusba, a gyakorlatok jók rohadt nehezek, könnyen el tudom hinni, hogy hatásosak. Merlene-vel ellentétben én lihegek, nem vagyok gazella, ez lehet a baj.. Fáj a combom, a hasam, a fenekem. Utálom Norbit. Utálom a súlyomat. A tornát. Az izomlázat  Az univerzumot.

Téged viszont nem. Mindig segítesz, mindig támogatsz, százszor is leírod ugyanazt, ha ez kell nekem, mondja valaki, hoyg nem egy jó kis csapat verbuválódik itten, kedves Zsolt.

zazi


* többet kaptam, én a Gladiátorok 2. részét nyomom most