három évszakos futóruhámat egy évszakosra cserélném

De az legyen meleg. És nagy.

Mert jön a hideg és nyakunkon az eső, a szél, a hó, meg a mínuszok is, s bár én úgy érzem, hogy a tavasz óta hordott pamut, 3 / 4 -es cicanaci és a férfi, pink színű póló a lehető legjobb válasz az outfit-emet firtató izgalmakra, ráadásul éppen tökéletes erre a mostani 16 fokra is, mégiscsak évszakváltásban vagyok, kell egy másik cucc. Esetleg kettő.

És elmentünk a Decathlon-ba, ahol én törzsvásárló vagyok, de lehet, hogy csak voltam. Állati jó színű futócuccok vannak, igen, én a szín alapján teszem meg az első lépést, volt tehát szürke - kék is, és azt el tudtam képzelni magamon, volt női XL-es is - a képzeletem sokkal jobb, mint a valóság, nem kellett volna annyit olvasnom gyerekkoromban.

Hiába ugyanis a leadott 11 kiló, én iszonyú kövér vagyok még mindig, ezt tolta a képembe a Deca és  nem arról van szó, hogy a tükör ilyen és kövérít, hanem arról, hogy nem jöttek rám a női XL-es cuccok. Persze, ez túlzás, volt, ami rám jött, de bár ne tette volna. Először is alig bírtam beleszuszakolni magam ezekbe a téliesített nadrágokba, nem tudom, miből vannak, de a tököm hócipőm  tele volt azzal, hogy centiről centire kellett küzdenem a felhúzással, bár az igaz, hogy ezzel a procedúrával egyben a bemelegítést is letudhattam, tökre leizzadtam. Nem mondták, hogy ez vazelinigényes cucc.

Amikor meg valahogy belepréseltem magam ebbe a kompressziósnak is beillő futónadrágba, nem vicc, hogy elsírtam magam, ültem a próbafülkében és sírtam, a férjem meg cibálta le rólam a gatyát. Mindeközben a szomszéd fülkében Maráz Zsuzsi próbálgatott.

Hogy mit láttam? Két iszonyú kövér lábat, amelyen a futónadrág feszeng feszül, és nem túlzok, minden narancsbőrös hiba átjött rajta. Mindehhez társult, hogy úgy elszorította  a hájam, hogy mindenhol kidudorodott, a derekam köré akkora réteget varázsolt, mint az óriás traktorkereket idéző úszógumi. És akkor felvettem a felsőket, hogy majd azok takarnak. Rossz hírem van: nem takarnak. Pontosan addig érnek, hogy a a combom kilátszik, s bár hátul valóban hosszabbak, én tudom, hogy futás közben ez semmit sem ér, mert a mozgástól elcsúszik a ruha, minden kilátszik. Nem tudtam felsőt venni.

Nadrágból a férjem (miközben én bugyiban ültem a próbafülkében és sírtam) talált egy férfi 2 XL-eset, felrángattam magamra, b+, Decathlon. Ennyit a kövérekről mint széles társadalmi rétegről, akik hideg időben is futni akarnak, mert dagadékok, de fogyni akarnak. Éppen elég nekik, hogy kövérek, mi a francért nem lehet a méretükre való cuccot kapni? Mert S-es és XS-es, na, az volt.

Egyszerűen nem tudom, hol fogok futni ebben a naciban, mert hogy fényes nappal, az aszfalton nem használom, az biztos, nem létezik, hogy ebben ki merek menni olyan terepre, ahol mások is járnak és nem nagyon vigasztal, hogy de mennyivel több vagyok annál, aki ül a fotelben és chips-et eszik - nem érdekel.

Vert seregként hagytam el a terepet, de ezt már megfigyeltem máskor is, bemegyek nagy örömmel, hogy én! itt! vásárolok!, mert már annyira! sportos! vagyok!, és kisírt szemmel távozom, nem kéne a Deca-nak a tényleg kövérekre odafigyelni? Nem kellene már észrevennie a kereskedelemnek, hogy él és virul  egy (sajnos) elég széles réteg, amely tagjai is szeretnének sportolni, képzeljék el. És azt is képzelje már el a világ (kiterjesztem a felháborodásom), hogy nem minden kövér csinos, hanem vannak olyan kövérek, akiknek igenis nagy a feneke és vastag a combja és nagy a melle és nagy mindene, tehát ha kövérekről beszélünk, ne egy Burdában látható plus size molettet képzeljenek  már el átlagnak.

A Decathlon tervezőit meg elküldeném egy Picasso kiállításra, mert igen, vannak ilyen nők, nahát, kövérek és futnak. Ráadásul tengerparton.

Two running women on the beach