N
o, hát megint eltelt egy év, megint itt egy összefoglaló. Jubileumi, a tizedik! Időspórolás czéljából javaslom, vegyétek igénybe a vastag betűs eligazítótáblákat a bejegyzés során! ;)
Ezt a sok dumát át lehet ugrani:D
Tíz éve van velem ez a blog. Sokat változtak a szokásaim, az már biztos. Már régóta nagyon zavart, hogy az egész nem minőségre megy, hanem ha te idenyalsz nekem egyet, akkor én is nyalok neked egyet. Mindenben így működik, tudom, de mégis. Én nem fogok körbekommentelni mindenkit, hogy cserébe nálam is magas legyen a látogatottság, de épp ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bejön hozzám, és akár hozzászól, akár nem, tudom, hogy az őszinte érdeklődés hajtotta. És ezt szeretném nagyon-nagyon megköszönni!
Szeretem ezt a blogot, igaz, ezzel párhuzamosan a Ravelryn azért vezetem külön a kötéseket és horgolásokat, szerintem zseniális dolog, hogy mindenki megmutatja, hogyan sikerült egy-egy darab, mivel helyettesítette az eredeti fonalat, hogyan módosította a mintát, stb, nagyon gyakran onnan jön az ihlet, nem a mintához tartozó hivatalos képpel. És ha már sokat veszek el onnan, akkor vissza is kell adni, hát nem?:)
Emellé idén decemberben meg beüzemeltem az én "Offline Ravelry"-met, ahova visszamenőleg is felírtam pár fontos projektet és azok fontosabb adatait, amikhez néha visszatérek (ez főleg a csipkéimre vonatkozik), beragaszthatom a csellengő mintákat, fonaldrabokat, kötéspróbákat, beleírhatom a jegyzeteimet, meg mindent, amit szeretnék egy helyen tudni. Nagyon könnyen sikerült belakni, nem értem, miért nem csináltam eddig, rengeteg időt spórolhattam volna vele, hogy nem rosszabb esetben valamelyik régi, káoszos, mindenes jegyzetfüzetemben kell keresgélnem az adott dolgot, jobb esetben a blogon vagy a ravelryn, a netről kell kikeresnem. Az utóbbi egyszerűen azért, mert nem akarom, hogy a gyerek azt lássa, hogy az anyja állandóan a képernyőt bámulja, számítógépről, tabletről, telefonról, akármiről. Nem akarok rossz példát mutatni, hogy aztán én legyek az első, aki morog, ha később semmit sem csinál, csak a képernyő előtt van. Ha mindent online vezetek, akkor ott is leszek, a virtuális világban, csak az a bökkenő, hogy nekem kötelességeim vannak a valós életben. Sokat stresszeltem, nem is tudatosult bennem, mi a baj, aztán rájöttem, nem tudom összehozni a két világot, a virtuálisat és a valósat, mintha két helyen kéne léteznem, dupla dolgokat észben tartanom, így sem jut idő mindenre, amire akarok, kötés, horgolás, hímzés, csipkeverés, olvasás, mert azért valakinek ki kell takarítania meg kaját is kell főznie, a mosógépet egyébként is hajlamos vagyok elfelejteni (hogy én milyen hálás vagyok a 10 kilót elbíró mosógépünkért!!!), de ha még emellé bepaszírozok még egy időrabló dolgot, ami ráadásul még felesleges is, akkor ne csodálkozzak, hogy nem jutok semmivel sem egyről a kettőre. Mellesleg most olvasom Szécsi Noémi és Géra Eleonóra könyvét A modern budapesti úrinőt, na, egy szavam nem lehet, vétek a neten lógni, amikor olyan Hawaii a életem! Meg igazából semmi sem történik, ha nem szólok hozzá ehhez vagy ahhoz - amit nem is nekem címeztek. Nem történik semmi, ha nem mondom ki a véleményemet. Ha kimondom, nagyon kevés az esélye, hogy egy építő, érdekes beszélgetés alakul ki, viszont annál nagyobb az esélye, hogy magamra haragítok egy csomó szövegértési problémával kűzdő marhát, amitől meg ideges leszek. Szóval nem érdemes kiírni, megváltozni a világ nem fog. Ráadásul a kaja sem lesz kész és a gyerekkel sem rajzolgattuk a B betűt. Pedig egyben biztos vagyok, a még nincs 4 éves társaságában lerajzolt B-nek sokkal nagyobb hatása van a való világra, mint a virtuális világba belepötyögött ezer betűnek. Legkedvesebb példám, hogy egy ismerősöm azért törölt az ismerősei közül, mert túl libsik a nézeteim, kis idő múlva egy másik meg amiatt, mert túl náci vagyok. Ősszel meg belémharapott egy légy, és elveim ellenére, ártatlanul hozzászóltam egy ismeretlen molyos karcához, hogy a videóban bemutatott, BuJonak nevezett dolog nem BuJo, hanem határidőnapló. Elmagyaráztam én a két tárgy ismertetőjegyeit, még ha igazából teszek is rá, hogy mások minek nevezik, felőlem lehet mákosrétes is, csak hát fogalomzavar, na, én meg egy precíz tanítónéni vagyok. Ebből akkora kálvária lett, mert nem tiszteltem valakinek a véleményét, hogy három napig remegtem az idegességtől. Mert egy olyan világban élünk, ahol a konkrét tárgyak konkrét elnevezései véleménynek számítanak, és ha egy véleményt nem tisztelsz, megnézheted magad, jön a feljelentés, a gerinctelen, kommunikáció-mentes kigolyózás az arctalan, névtelen senkiktől. Kinek van kapacitása minderre? Mit nyerek ezzel? A kiscsaj a zárt kis profiljában továbbra is szentül meg van győződve, hogy az a határidőnapló BuJo, én meg maga vagyok a gonosz, aki csak abban találja örömét, hogy őt bántja (csak nekem tűnt fel, hogy napjaink zászlajára az áldozat szó van írva?) Egy ilyen világban van-e értelme komolyabb, súlyosabb kérdésekről értekezni a virtuális térben? Ennyi. Fontosabb, hogy legyen vacsora meg ne felejtsem el megint a mosógépet, nem vagyok egy Don Quijote, a szélmalomharc nem az én világom, nekem nem az a mantrám, hogy "engedd el". Jószagúmálnabokor, a legcsodálatosabb hozzászólást kaptam, hogy engedjem el a helyzetet, és törődjek bele, hogy valaki nem ért egyet velem a kérdésben, hogy mi a határidőnapló és mi a BuJo, mert különben nehezen fogok boldogulni az életben! Édes szentem, három hozzászólás után rátapintottál személyiségem leggyengébb pontjára, burokban eltöltött életemből meg majd fájdalmasan fogok kizuhanni :D Nagyon sajnálom, hogy nem mentettem el azt a hozzászólást, felidézett egy 10 évvel ezelőtti helyzetet, amin megint nevethetek, annyira, amennyire akkor nevettem, Laura, you are a bad, bad, bad girl, mondta az a lány akkor. Mintha egy kis csivava odajönne hozzám, megugatna, aztán elszaladna fülét-farkát behúzva, én meg csak röhögök, kicsim, valamit nagyon félreértettél, de azért szép próbálkozás volt. Na de vissza az internethez, gyűjtöm a hülyeség komoly tanulmányozásáról szóló könyveket, mert engem eszméletlenül szórakoztatnak és kíváncsivá tesznek a hülyék, de annyira nem vagyok én magam is hülye, hogy magamra is szabadítsam őket, bőven elég alapanyagot szolgáltatnak a tanulmányozáshoz a ketrecen kívülről figyelve is. Minek nyissam magamra az ajtajukat? Mert ugye hülyékkel nem érdemes vitatkozni, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal, mondta Mark Twain. Ha hozzátesszük, hogy az idő pénz, nem kéne pocsékolni felesleges vitákkal, akkor meg is van a válasz, miért kerülöm az internet bizonyos lehetőségeit, egyes felhasználási módját. Ha dolgoznék, ugyanúgy távol lennék a háztartástól meg a gyerektől, csak azért legalább fizetnek, ha a neten lógok és ontom magamból az észt, ugyanúgy semmit sem csinálok otthon, utolsó pillanatban kapok észbe, hogy valami kaja kell, ugyanúgy nem rajzolgatunk, ugyanolyan ideges vagyok, hogy nincs időm semmire, csak nem a főnök cseszi fel az agyamat pénzért, hanem egy arctalan, névtelen troll ingyen. És még a gyereknek is rossz példát mutatok. Úgy döntöttem, inkább kiélvezem a munkanélküliséget meg az internet más lehetőségeit, pl a legálisan letöltött kézimunka könyveket. Sajnálom, hogy ennyi időt elpocsékoltam addig, amíg mindez nem tudatosult bennem, de jobb később, mint soha.
Aztán tessék, hiányzik néha az elmélkedős blogolás, most volt időm, lehetőségem, ki is jött a sok mondanivaló. Mint ahogy az ünnepek alatt mennyi édességet ettem, pedig majdnem teljesen leálltam már a cukorral. Vannak ilyen napok. Hát mennyi időmbe telt mindezt most megírni! És hányszor hajtottam el a purdét, hogy menjen a nagyanyját fárasztani azzal, hogy talált egy szúnyogot, ami igazából pók? Hány sort meg tudtam volna kötni inkább, és még a pókot is megtárgyalni közben, de én ha testileg jelen is vagyok, agyilag a virtuális világba pötyögök bele éppen. Ráadásul ha írok, válaszolni fognak! És az még a jobbik eset, ha kedves, megértő válaszokat kapok! És azokra a válaszokra válaszolni kell, és akkor megint sok idő elmegy. Neeeeem, maradjunk inkább a fonalaknál meg a fakanálnál. Na, hát így kell elijeszteni a hozzászólókat :D még jó, hogy a fent említett adok-kapok elven működik minden, nekem már csak a kitartók maradtak itt, és nem tudom eleget ismételni, hálás vagyok ezért nektek, mert igaziak vagytok! És nyugtasson meg a tudat, hogy gondolatban mindig válaszolok mindenkinek! :D
Most meg akkor jöjjön a lényeg, amiért itt vagyunk:)
Nem olyan sok, de legalább egész jók szerintem. Nekem legalábbis tetszenek:) Van pár nagy projekt, és ennek örülök, nem apróztam el. Elsőnek lássuk a nagy kedvenceket:
Ó, hát a kabátom, ami teljesen véletlenül jött, nem is volt igazán betervezve, csak tetszett, most meg a legnagyobb szerelmem! A szintén spontán, előzetes tervezés nélkül készült Fürge ujjak első számának a csipkekesztyűje? Ajjjj, szerelem! Még ha nincs is hova hordani :D Az óóóó, megláttam, óóóóóó kell nekem, még ha fölösleges is, de elő a fonalat ír csipke kalapka? Szelerem! Aroha knits kötésminta-tervező workshopjának eredénye is körbe van szeretve (most készül az erősen módosított testvére, és ha nem ez a blogbejegyzés, már be is lenne fejezve, mert négy sor maradt. Jajj, meg körbe kell horgolni. Mindegy.). Aztán ott A Csipkeblúz. Azt előre tervezgettem, vágyakoztam, imádtam, rajongtam, és kész állapotában sem lanyhult a szerelem! A minik meg hát az örök szerelmeim.
És ha már szerelemről beszélünk. Csipke. Nem, a csipke nem szerelem. A csipke diagnózis, ahogy Máté Julcsi mondja. Ő tudja, ő súlyosan beteg. Az év legjobb pillanata volt, hogy együtt betegeskedtünk Írországban! És olyan jó volt beszélgetni, mindenféléről, és sokat és nyíltan és őszintén és természetesen és nem is horgoltunk közben! Az egy plusz élményt adott, egy párhuzamosat.
Ezek kicsik, de azért van bennük munka, főleg a két csetnekiben. A sok apró rózsácskát és egyebet nem mutattam, majd ha egyszer összeállnak valamivé. Majd. Egyszer. Mert azokat nem egy konkrét dologhoz csinálom, csak csinálom, és aztán egyszer majd lesz valami.
Végül pedig itt vannak a mindenféleségek, kategória nélkül.
Jane Austen idejéből egy szütyő, kalocsai hímzés a 80-as évekből, zokni, sapka, kesztyű, hogy a modern időket is idézzük.
Vigyázat, megint duma jön!!
A vintage! Na az még 2017-ben vált tudatossá, de 2018-ban már teljesen elhatalmasodott rajtam, meghatározó vonalat képvisel szerény munkásságomban. Imádom, mert nagyon különböző, minden évtizedből, minden divatirányzatból lehet lopni valamit, belekeverni az egyébként is... ömm... eklektikus, fekete farmerre/szoknyára és fekete pamutpólókra alapuló ruhatáramba :D Egyéb igen pozitív tulajdonsága a könnyű fellelhetősége, ráadásul nagyon gyakran ingyenesen. Megjegyzem, ha már ennyit beszélek, idén (tavaly, na, 2018-ban) olvastam Caitlin Moran egy könyvét, és ahhoz kapcsolódott egy interjú, amiben volt egy nagyon érdekes gondolata (több is, de na). Az emberek nem becsülik azt, ami ingyenes, pedig abban rejlenek a legnagyobb lehetőségek néha. Például ott a könyvtár, azt hozol ki, amit akarsz, még akkor is hazaviheted elolvasni, ha nem is érdekel különösebben, és lehet, hogy kellemesen csalódsz, lehet, hogy egy új húrt pendít meg, miközben ha csak vásárolsz, akkor sokkal megfontoltabban válogatsz, szűkebbek a korlátok, nem akarsz kockáztatni a pénzedért, biztosra mész. És ha megnézzük, mennyi ingyenes, lejárt jogdíjas könyv, minta van teljesen legálisan az interneten? Micsoda technikák, micsoda leírások! Nem vintage, de elég különleges a kabátom, ha nem lett volna ingyenes a minta, ami egy beszerezhetetlen, hiperdrága japán fonalhoz készült reklámnak, sosem kockáztatom meg, dehogy veszem meg, kötöttem volna valami unalmas pulóvert a fonalból, aztán sosem hordom. Ezt a kabátot meg próbáld lerángatni most rólam! Laura próbál beleolvadni a tömegbe... hahaha. Ez is idén tudatosult bennem, próbálok hétköznapian kinézni, beleolvadni a tömegbe, aztán véletlenül meglátom magam egy kirakatüvegben és jájj, mint a falu bolondja. Vagy mint aki egy másik évtizedből szökött, de nem annyira, mert ha megpusztulok sem lesz soha az a minden hajszálam katonásan hullámzik a tökéletesen sminkelt arcom körül, miközben a cipőtől a kalapig minden korhű. Na ez pont annyira áll távol tőlem, mint a 10-es kötőtűvel kötött pulóver, még ha sokkal jobban is tetszik. De nem baj, végülis azt hiszem, még sikerül a normális kereteken belül maradni furcsaságban, annyira nem bámulnak meg, mint a lila sörényű öreglányt a második kerületben. Néha már kicsit lelkiismeretfurdalásom van amiatt, hogy nem vásárolok mintákat, mindig csak ingyérből élek, de ha azt sem tudom befejezni, amit akarok az ingyenesek közül????? *pánik* na jó, Jennie Atkinson könyve must have volt nekem, meg is van papírban. Ez volt az év egyetlen könyvbeszerzése kézimunka terén. Karácsonyra anyóstól megkaptam (kértem...) a Picot Bigouden könyvet, abból majd lesznek apróságok, meg mutatom, elmesélem, JB-től meg egy másik könyv, vintage pulóveres, de az még mindig nincs a kezemben. Anglia messze van, a posta meg nem sieti el. Vagy csak Lyon van messze, ki tudja.
Most pedig jöjjenek az elmaradhatatlan kollázsból kimaradt dolgok.
Apropó ingyen minta, van még egy dolog, amivel elpepecseltem 2018-ban, nem mutattam, mert még nincs nagyon mit mutatni, még ha az előkészületek a munkához viszonylag aktív három hónapot vettek igénybe. kb 35 ezer 15/0 méretű gyöngy, 1 mm-es kötőtű, viktoriánus minta. Laura legújabb mazochista delíriuma. Vagy nem is annyira új, de erről majd akkor, amikor kész lesz. Ne kérdezzétek, mikor lesz kész, felfűzni kismiska volt a kötéshez képest.
És most ugrott be, kimaradt ez az április első felében készült, ujjatlan kesztyű a Burdából. Igazából csak csináltam, hogy csináljak valamit, amit be is tudok fejezni, mert éppen a végeláthatatlan csipkefölsőm kellős közepén voltam, éppen befejeztem a gyöngyeim felfűzését, de a kötés elkezdésekor a reménytelenség fekete lyukjába pottyant a projekt, és igen sötét időket éltünk, és sajnos még kicsit nagy is lett rám, de májusban, amikor a legjobb barátnőm meglátogatott, megmutattam neki, lecsapott rá, és nagyon-nagyon örülök, hogy jó hasznát veszi a hideg templomukban a gitározgatásai alatt! Véletlenül pont a mérete, pont a kedvenc színe és még szüksége is volt rá! A véletleneket tetézve a gyűrű, amivel fényképeztem, az ő ajándéka volt nekem :) Keep looking up, that's the secret of life. Snoopy tudja, nem véletlen, hogy ő az egyetlen, aki bekerülhetett az én fekete egyenzoknijaim mellé.
Csak az eleje van kész, a háta az alig halad, mert az csak sima háló, borrrrrzasztóan unalmas, azért megmutatom, ha már Instagramon megosztottam még augusztusban félkész állapotában. Az Írországban vásárolt vintage len cérnából készül ez az operába való vintage ír csipke szütyő. Nagyon szeretem ezt a képet, itt a helye!
Bon, kb ennyi volt a lényegi rész, akkor lehet egy kicsit elmélkedni a magunk mögött hagyott, lezárt évről. Egyebekben mi is volt még? A karbonlábnyomom 2018-ban sokat nőtt, mondjuk úgy, nagy volt az amplitúdó. Ha nem lett volna olyan kimagaslóan rendkívül szar, még jó is lehetett volna. De azóta is az egyetlen, amit akarok, az pókhálót növeszteni magam köré a sarokban, kezem ügyében a fonalaimmal és a hangoskönyvemmel. Mindig ezt akartam, de most még a szokásosnál is jobban.
Mi volt még? Annyit köhögtem a nyáron, hogy augusztusban a bordám is megadta magát, változó erősséggel még mindig velem van a köhögés, de már majdnem megvannak a technikák rá - anyósorvos szerint ez szamárköhögés, rögtön megmondta, én nem hittem el, azóta az idő igazolta, megint beletrafált. Ideje lenne hinni már neki. Mostanra már csak a maradványai bosszantanak, de még mindig nem tudok görkorcsolyázni, vagy ilyesmi. Fél év alatt ezzel is megtanul együtt élni az ember, a propoliszos gumimacik, amiket gyártok, igen hatékonyak egyébként! Kop-kop. A purdé ovis lett, amivel együtt jár az összes ovisbetegség, amit kedvesen megoszt velem is és én meg kiélvezem minden cseppjét... éljen a vakáció, egy kicsit fel lehet lélegezni! Szó szerint, végre nincs bedugulva az orrom. JB augusztus végén eltörte a lábát, két hónapig otthon volt, ami igaz, hogy rossz, de én örültem kicsit. Csupa rosszat írok, ejnye. Kaptam egy tiszteletpéldányt az általam annyira csodált és tisztelt amerikai Piecework magazin őszi számából, kétszer kirándultunk Párizsba, abból egyszer koncertre, de micsoda koncertre! Viszont nagyon kevés könyvet olvastam. Fájdalmasan keveset. De amit olvastam, azok jók voltak legalább, a minőségre nem lehet panaszom!:D
A párizsi kirándulásról még egy kép, mert imádom, és boldoggá tesz, ahányszor meglátom. Ó, hát persze hogy az én szívem csücske, az én nyugtató-tablettám, Philippe Jaroussky. Ráadásul Patricia Petibonnal. Még egy szelerem!:)
Az év legtöbbet hallgatott darabja. Ha kazetta lenne, már csak nyávogna.
Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek, aki erre téved, még egyszer köszönöm, és ha még végig is olvastad ezt az agymenést, akkor meg még egy nagy puszit is küldök, megérdemelted :D Ha nem olvastad, az se baj, azért legyen nagyon jó éved, hiszen köztudott, új év, új élet, csupa jó jön már csak! Jöjjön mindenkinek!;)
o, hát megint eltelt egy év, megint itt egy összefoglaló. Jubileumi, a tizedik! Időspórolás czéljából javaslom, vegyétek igénybe a vastag betűs eligazítótáblákat a bejegyzés során! ;)
Ezt a sok dumát át lehet ugrani:D
Tíz éve van velem ez a blog. Sokat változtak a szokásaim, az már biztos. Már régóta nagyon zavart, hogy az egész nem minőségre megy, hanem ha te idenyalsz nekem egyet, akkor én is nyalok neked egyet. Mindenben így működik, tudom, de mégis. Én nem fogok körbekommentelni mindenkit, hogy cserébe nálam is magas legyen a látogatottság, de épp ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bejön hozzám, és akár hozzászól, akár nem, tudom, hogy az őszinte érdeklődés hajtotta. És ezt szeretném nagyon-nagyon megköszönni!
Szeretem ezt a blogot, igaz, ezzel párhuzamosan a Ravelryn azért vezetem külön a kötéseket és horgolásokat, szerintem zseniális dolog, hogy mindenki megmutatja, hogyan sikerült egy-egy darab, mivel helyettesítette az eredeti fonalat, hogyan módosította a mintát, stb, nagyon gyakran onnan jön az ihlet, nem a mintához tartozó hivatalos képpel. És ha már sokat veszek el onnan, akkor vissza is kell adni, hát nem?:)
Emellé idén decemberben meg beüzemeltem az én "Offline Ravelry"-met, ahova visszamenőleg is felírtam pár fontos projektet és azok fontosabb adatait, amikhez néha visszatérek (ez főleg a csipkéimre vonatkozik), beragaszthatom a csellengő mintákat, fonaldrabokat, kötéspróbákat, beleírhatom a jegyzeteimet, meg mindent, amit szeretnék egy helyen tudni. Nagyon könnyen sikerült belakni, nem értem, miért nem csináltam eddig, rengeteg időt spórolhattam volna vele, hogy nem rosszabb esetben valamelyik régi, káoszos, mindenes jegyzetfüzetemben kell keresgélnem az adott dolgot, jobb esetben a blogon vagy a ravelryn, a netről kell kikeresnem. Az utóbbi egyszerűen azért, mert nem akarom, hogy a gyerek azt lássa, hogy az anyja állandóan a képernyőt bámulja, számítógépről, tabletről, telefonról, akármiről. Nem akarok rossz példát mutatni, hogy aztán én legyek az első, aki morog, ha később semmit sem csinál, csak a képernyő előtt van. Ha mindent online vezetek, akkor ott is leszek, a virtuális világban, csak az a bökkenő, hogy nekem kötelességeim vannak a valós életben. Sokat stresszeltem, nem is tudatosult bennem, mi a baj, aztán rájöttem, nem tudom összehozni a két világot, a virtuálisat és a valósat, mintha két helyen kéne léteznem, dupla dolgokat észben tartanom, így sem jut idő mindenre, amire akarok, kötés, horgolás, hímzés, csipkeverés, olvasás, mert azért valakinek ki kell takarítania meg kaját is kell főznie, a mosógépet egyébként is hajlamos vagyok elfelejteni (hogy én milyen hálás vagyok a 10 kilót elbíró mosógépünkért!!!), de ha még emellé bepaszírozok még egy időrabló dolgot, ami ráadásul még felesleges is, akkor ne csodálkozzak, hogy nem jutok semmivel sem egyről a kettőre. Mellesleg most olvasom Szécsi Noémi és Géra Eleonóra könyvét A modern budapesti úrinőt, na, egy szavam nem lehet, vétek a neten lógni, amikor olyan Hawaii a életem! Meg igazából semmi sem történik, ha nem szólok hozzá ehhez vagy ahhoz - amit nem is nekem címeztek. Nem történik semmi, ha nem mondom ki a véleményemet. Ha kimondom, nagyon kevés az esélye, hogy egy építő, érdekes beszélgetés alakul ki, viszont annál nagyobb az esélye, hogy magamra haragítok egy csomó szövegértési problémával kűzdő marhát, amitől meg ideges leszek. Szóval nem érdemes kiírni, megváltozni a világ nem fog. Ráadásul a kaja sem lesz kész és a gyerekkel sem rajzolgattuk a B betűt. Pedig egyben biztos vagyok, a még nincs 4 éves társaságában lerajzolt B-nek sokkal nagyobb hatása van a való világra, mint a virtuális világba belepötyögött ezer betűnek. Legkedvesebb példám, hogy egy ismerősöm azért törölt az ismerősei közül, mert túl libsik a nézeteim, kis idő múlva egy másik meg amiatt, mert túl náci vagyok. Ősszel meg belémharapott egy légy, és elveim ellenére, ártatlanul hozzászóltam egy ismeretlen molyos karcához, hogy a videóban bemutatott, BuJonak nevezett dolog nem BuJo, hanem határidőnapló. Elmagyaráztam én a két tárgy ismertetőjegyeit, még ha igazából teszek is rá, hogy mások minek nevezik, felőlem lehet mákosrétes is, csak hát fogalomzavar, na, én meg egy precíz tanítónéni vagyok. Ebből akkora kálvária lett, mert nem tiszteltem valakinek a véleményét, hogy három napig remegtem az idegességtől. Mert egy olyan világban élünk, ahol a konkrét tárgyak konkrét elnevezései véleménynek számítanak, és ha egy véleményt nem tisztelsz, megnézheted magad, jön a feljelentés, a gerinctelen, kommunikáció-mentes kigolyózás az arctalan, névtelen senkiktől. Kinek van kapacitása minderre? Mit nyerek ezzel? A kiscsaj a zárt kis profiljában továbbra is szentül meg van győződve, hogy az a határidőnapló BuJo, én meg maga vagyok a gonosz, aki csak abban találja örömét, hogy őt bántja (csak nekem tűnt fel, hogy napjaink zászlajára az áldozat szó van írva?) Egy ilyen világban van-e értelme komolyabb, súlyosabb kérdésekről értekezni a virtuális térben? Ennyi. Fontosabb, hogy legyen vacsora meg ne felejtsem el megint a mosógépet, nem vagyok egy Don Quijote, a szélmalomharc nem az én világom, nekem nem az a mantrám, hogy "engedd el". Jószagúmálnabokor, a legcsodálatosabb hozzászólást kaptam, hogy engedjem el a helyzetet, és törődjek bele, hogy valaki nem ért egyet velem a kérdésben, hogy mi a határidőnapló és mi a BuJo, mert különben nehezen fogok boldogulni az életben! Édes szentem, három hozzászólás után rátapintottál személyiségem leggyengébb pontjára, burokban eltöltött életemből meg majd fájdalmasan fogok kizuhanni :D Nagyon sajnálom, hogy nem mentettem el azt a hozzászólást, felidézett egy 10 évvel ezelőtti helyzetet, amin megint nevethetek, annyira, amennyire akkor nevettem, Laura, you are a bad, bad, bad girl, mondta az a lány akkor. Mintha egy kis csivava odajönne hozzám, megugatna, aztán elszaladna fülét-farkát behúzva, én meg csak röhögök, kicsim, valamit nagyon félreértettél, de azért szép próbálkozás volt. Na de vissza az internethez, gyűjtöm a hülyeség komoly tanulmányozásáról szóló könyveket, mert engem eszméletlenül szórakoztatnak és kíváncsivá tesznek a hülyék, de annyira nem vagyok én magam is hülye, hogy magamra is szabadítsam őket, bőven elég alapanyagot szolgáltatnak a tanulmányozáshoz a ketrecen kívülről figyelve is. Minek nyissam magamra az ajtajukat? Mert ugye hülyékkel nem érdemes vitatkozni, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal, mondta Mark Twain. Ha hozzátesszük, hogy az idő pénz, nem kéne pocsékolni felesleges vitákkal, akkor meg is van a válasz, miért kerülöm az internet bizonyos lehetőségeit, egyes felhasználási módját. Ha dolgoznék, ugyanúgy távol lennék a háztartástól meg a gyerektől, csak azért legalább fizetnek, ha a neten lógok és ontom magamból az észt, ugyanúgy semmit sem csinálok otthon, utolsó pillanatban kapok észbe, hogy valami kaja kell, ugyanúgy nem rajzolgatunk, ugyanolyan ideges vagyok, hogy nincs időm semmire, csak nem a főnök cseszi fel az agyamat pénzért, hanem egy arctalan, névtelen troll ingyen. És még a gyereknek is rossz példát mutatok. Úgy döntöttem, inkább kiélvezem a munkanélküliséget meg az internet más lehetőségeit, pl a legálisan letöltött kézimunka könyveket. Sajnálom, hogy ennyi időt elpocsékoltam addig, amíg mindez nem tudatosult bennem, de jobb később, mint soha.
Aztán tessék, hiányzik néha az elmélkedős blogolás, most volt időm, lehetőségem, ki is jött a sok mondanivaló. Mint ahogy az ünnepek alatt mennyi édességet ettem, pedig majdnem teljesen leálltam már a cukorral. Vannak ilyen napok. Hát mennyi időmbe telt mindezt most megírni! És hányszor hajtottam el a purdét, hogy menjen a nagyanyját fárasztani azzal, hogy talált egy szúnyogot, ami igazából pók? Hány sort meg tudtam volna kötni inkább, és még a pókot is megtárgyalni közben, de én ha testileg jelen is vagyok, agyilag a virtuális világba pötyögök bele éppen. Ráadásul ha írok, válaszolni fognak! És az még a jobbik eset, ha kedves, megértő válaszokat kapok! És azokra a válaszokra válaszolni kell, és akkor megint sok idő elmegy. Neeeeem, maradjunk inkább a fonalaknál meg a fakanálnál. Na, hát így kell elijeszteni a hozzászólókat :D még jó, hogy a fent említett adok-kapok elven működik minden, nekem már csak a kitartók maradtak itt, és nem tudom eleget ismételni, hálás vagyok ezért nektek, mert igaziak vagytok! És nyugtasson meg a tudat, hogy gondolatban mindig válaszolok mindenkinek! :D
Most meg akkor jöjjön a lényeg, amiért itt vagyunk:)
Nem olyan sok, de legalább egész jók szerintem. Nekem legalábbis tetszenek:) Van pár nagy projekt, és ennek örülök, nem apróztam el. Elsőnek lássuk a nagy kedvenceket:
Ó, hát a kabátom, ami teljesen véletlenül jött, nem is volt igazán betervezve, csak tetszett, most meg a legnagyobb szerelmem! A szintén spontán, előzetes tervezés nélkül készült Fürge ujjak első számának a csipkekesztyűje? Ajjjj, szerelem! Még ha nincs is hova hordani :D Az óóóó, megláttam, óóóóóó kell nekem, még ha fölösleges is, de elő a fonalat ír csipke kalapka? Szelerem! Aroha knits kötésminta-tervező workshopjának eredénye is körbe van szeretve (most készül az erősen módosított testvére, és ha nem ez a blogbejegyzés, már be is lenne fejezve, mert négy sor maradt. Jajj, meg körbe kell horgolni. Mindegy.). Aztán ott A Csipkeblúz. Azt előre tervezgettem, vágyakoztam, imádtam, rajongtam, és kész állapotában sem lanyhult a szerelem! A minik meg hát az örök szerelmeim.
És ha már szerelemről beszélünk. Csipke. Nem, a csipke nem szerelem. A csipke diagnózis, ahogy Máté Julcsi mondja. Ő tudja, ő súlyosan beteg. Az év legjobb pillanata volt, hogy együtt betegeskedtünk Írországban! És olyan jó volt beszélgetni, mindenféléről, és sokat és nyíltan és őszintén és természetesen és nem is horgoltunk közben! Az egy plusz élményt adott, egy párhuzamosat.
Ezek kicsik, de azért van bennük munka, főleg a két csetnekiben. A sok apró rózsácskát és egyebet nem mutattam, majd ha egyszer összeállnak valamivé. Majd. Egyszer. Mert azokat nem egy konkrét dologhoz csinálom, csak csinálom, és aztán egyszer majd lesz valami.
Végül pedig itt vannak a mindenféleségek, kategória nélkül.
Jane Austen idejéből egy szütyő, kalocsai hímzés a 80-as évekből, zokni, sapka, kesztyű, hogy a modern időket is idézzük.
Vigyázat, megint duma jön!!
A vintage! Na az még 2017-ben vált tudatossá, de 2018-ban már teljesen elhatalmasodott rajtam, meghatározó vonalat képvisel szerény munkásságomban. Imádom, mert nagyon különböző, minden évtizedből, minden divatirányzatból lehet lopni valamit, belekeverni az egyébként is... ömm... eklektikus, fekete farmerre/szoknyára és fekete pamutpólókra alapuló ruhatáramba :D Egyéb igen pozitív tulajdonsága a könnyű fellelhetősége, ráadásul nagyon gyakran ingyenesen. Megjegyzem, ha már ennyit beszélek, idén (tavaly, na, 2018-ban) olvastam Caitlin Moran egy könyvét, és ahhoz kapcsolódott egy interjú, amiben volt egy nagyon érdekes gondolata (több is, de na). Az emberek nem becsülik azt, ami ingyenes, pedig abban rejlenek a legnagyobb lehetőségek néha. Például ott a könyvtár, azt hozol ki, amit akarsz, még akkor is hazaviheted elolvasni, ha nem is érdekel különösebben, és lehet, hogy kellemesen csalódsz, lehet, hogy egy új húrt pendít meg, miközben ha csak vásárolsz, akkor sokkal megfontoltabban válogatsz, szűkebbek a korlátok, nem akarsz kockáztatni a pénzedért, biztosra mész. És ha megnézzük, mennyi ingyenes, lejárt jogdíjas könyv, minta van teljesen legálisan az interneten? Micsoda technikák, micsoda leírások! Nem vintage, de elég különleges a kabátom, ha nem lett volna ingyenes a minta, ami egy beszerezhetetlen, hiperdrága japán fonalhoz készült reklámnak, sosem kockáztatom meg, dehogy veszem meg, kötöttem volna valami unalmas pulóvert a fonalból, aztán sosem hordom. Ezt a kabátot meg próbáld lerángatni most rólam! Laura próbál beleolvadni a tömegbe... hahaha. Ez is idén tudatosult bennem, próbálok hétköznapian kinézni, beleolvadni a tömegbe, aztán véletlenül meglátom magam egy kirakatüvegben és jájj, mint a falu bolondja. Vagy mint aki egy másik évtizedből szökött, de nem annyira, mert ha megpusztulok sem lesz soha az a minden hajszálam katonásan hullámzik a tökéletesen sminkelt arcom körül, miközben a cipőtől a kalapig minden korhű. Na ez pont annyira áll távol tőlem, mint a 10-es kötőtűvel kötött pulóver, még ha sokkal jobban is tetszik. De nem baj, végülis azt hiszem, még sikerül a normális kereteken belül maradni furcsaságban, annyira nem bámulnak meg, mint a lila sörényű öreglányt a második kerületben. Néha már kicsit lelkiismeretfurdalásom van amiatt, hogy nem vásárolok mintákat, mindig csak ingyérből élek, de ha azt sem tudom befejezni, amit akarok az ingyenesek közül????? *pánik* na jó, Jennie Atkinson könyve must have volt nekem, meg is van papírban. Ez volt az év egyetlen könyvbeszerzése kézimunka terén. Karácsonyra anyóstól megkaptam (kértem...) a Picot Bigouden könyvet, abból majd lesznek apróságok, meg mutatom, elmesélem, JB-től meg egy másik könyv, vintage pulóveres, de az még mindig nincs a kezemben. Anglia messze van, a posta meg nem sieti el. Vagy csak Lyon van messze, ki tudja.
Most pedig jöjjenek az elmaradhatatlan kollázsból kimaradt dolgok.
És most ugrott be, kimaradt ez az április első felében készült, ujjatlan kesztyű a Burdából. Igazából csak csináltam, hogy csináljak valamit, amit be is tudok fejezni, mert éppen a végeláthatatlan csipkefölsőm kellős közepén voltam, éppen befejeztem a gyöngyeim felfűzését, de a kötés elkezdésekor a reménytelenség fekete lyukjába pottyant a projekt, és igen sötét időket éltünk, és sajnos még kicsit nagy is lett rám, de májusban, amikor a legjobb barátnőm meglátogatott, megmutattam neki, lecsapott rá, és nagyon-nagyon örülök, hogy jó hasznát veszi a hideg templomukban a gitározgatásai alatt! Véletlenül pont a mérete, pont a kedvenc színe és még szüksége is volt rá! A véletleneket tetézve a gyűrű, amivel fényképeztem, az ő ajándéka volt nekem :) Keep looking up, that's the secret of life. Snoopy tudja, nem véletlen, hogy ő az egyetlen, aki bekerülhetett az én fekete egyenzoknijaim mellé.
Csak az eleje van kész, a háta az alig halad, mert az csak sima háló, borrrrrzasztóan unalmas, azért megmutatom, ha már Instagramon megosztottam még augusztusban félkész állapotában. Az Írországban vásárolt vintage len cérnából készül ez az operába való vintage ír csipke szütyő. Nagyon szeretem ezt a képet, itt a helye!
Bon, kb ennyi volt a lényegi rész, akkor lehet egy kicsit elmélkedni a magunk mögött hagyott, lezárt évről. Egyebekben mi is volt még? A karbonlábnyomom 2018-ban sokat nőtt, mondjuk úgy, nagy volt az amplitúdó. Ha nem lett volna olyan kimagaslóan rendkívül szar, még jó is lehetett volna. De azóta is az egyetlen, amit akarok, az pókhálót növeszteni magam köré a sarokban, kezem ügyében a fonalaimmal és a hangoskönyvemmel. Mindig ezt akartam, de most még a szokásosnál is jobban.
Mi volt még? Annyit köhögtem a nyáron, hogy augusztusban a bordám is megadta magát, változó erősséggel még mindig velem van a köhögés, de már majdnem megvannak a technikák rá - anyósorvos szerint ez szamárköhögés, rögtön megmondta, én nem hittem el, azóta az idő igazolta, megint beletrafált. Ideje lenne hinni már neki. Mostanra már csak a maradványai bosszantanak, de még mindig nem tudok görkorcsolyázni, vagy ilyesmi. Fél év alatt ezzel is megtanul együtt élni az ember, a propoliszos gumimacik, amiket gyártok, igen hatékonyak egyébként! Kop-kop. A purdé ovis lett, amivel együtt jár az összes ovisbetegség, amit kedvesen megoszt velem is és én meg kiélvezem minden cseppjét... éljen a vakáció, egy kicsit fel lehet lélegezni! Szó szerint, végre nincs bedugulva az orrom. JB augusztus végén eltörte a lábát, két hónapig otthon volt, ami igaz, hogy rossz, de én örültem kicsit. Csupa rosszat írok, ejnye. Kaptam egy tiszteletpéldányt az általam annyira csodált és tisztelt amerikai Piecework magazin őszi számából, kétszer kirándultunk Párizsba, abból egyszer koncertre, de micsoda koncertre! Viszont nagyon kevés könyvet olvastam. Fájdalmasan keveset. De amit olvastam, azok jók voltak legalább, a minőségre nem lehet panaszom!:D
Az év legtöbbet hallgatott darabja. Ha kazetta lenne, már csak nyávogna.
Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek, aki erre téved, még egyszer köszönöm, és ha még végig is olvastad ezt az agymenést, akkor meg még egy nagy puszit is küldök, megérdemelted :D Ha nem olvastad, az se baj, azért legyen nagyon jó éved, hiszen köztudott, új év, új élet, csupa jó jön már csak! Jöjjön mindenkinek!;)