A férjem egyik kollegájának a jóvoltából csodás fekete csersznyéhez jutottunk váratlanul. Mint kiderült, a tegnapelőtti nagy viharban letört az egyik cseresznyefájuk ága, így kényszerszedést alkalmaztak, és így juttottak a kollegák, az én férjem is ehhez a csodás finomsághoz. Édes mint a méz, roppanós ahogy illik:)
Amit nem ettünk meg tegnap este, mert már pukkadásig jól laktunk - abból ma egy sütit készítettem.
Semmilyen gyümölcsben nem szeretem a húst, így a tisztítást mindig nagyon körültekintően végzem, szemüvegben, erős fénynél, biztos ami biztos alapon. Ám ebben a csersznyében még nagyítóval sem leltem semmilyen állatra, hál Istennek:)
CSERESZNYÉS PITE
Hozzávalók:(3,5 dl-es pohárral mérünk, 3 dl a tiszta mennyiség)
1,5 pohár liszt (BL 80-as)
1 pohár kristálycukor (lehet kevesebb is, ízlés kérdése)
1 csomag sütőpor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só
2 pohár (2x125gramm)meggyes joghurt
1 db nagyobb tojás
2 evőkanál étolaj, vagy olvasztott vaj
Fél pohár tej
Kb. fél kg magozott cseresznye.
Elkészítés:A cseresznyét bő vízben megmossuk, leszárazzuk, majd tiszta vízbe tesszük, amennyi ellepi. 5 percig állni hagyjuk (ha kukac van benne, ilyenkor kimászik..)Kimagozzuk. Ha olyan édes mint amivel most dolgoztam, nem csinálunk semmit, ha kevésbé édes, trükközhetünk: megforgatjuk 1-2 evőkanál kristálycukorban, félretesszük.
A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban. A tojást villával elhabarjuk, hozzáöntjük az olajat, majd a lisztes keverékhez adjuk. A tálba tesszük a joghurtot, a tejet is beleöntjük és gyorsan elkeverjük. (fontos, nem kell agyonkevergetni, csak annyira, hogy ne maradjanak lisztszigetek).
Végül a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, rátesszük a cseresznyét, és előmelegített sütőben, alsó-felső állásnál, 200 C fokon kb. 35 perc alatt világos pirosra sütjük. A sütőt elzárjuk, nyitott sütőajtónál bent hagyjuk még a tésztát 5 percig pihenni. Ezután kivesszük, a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd szépen szeletelhetjük. Ha akarjuk, porcukorral is meghinthetjük a tetejét.
Egyszerű, gyorsan elkészíthető finom sütemény.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
MENGYÜNK STRANDOLNI?
EPRES TÚRÓTORTA
Hozzávalók:
Tészta:
15 dkg vaj
15 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
3 db tojássárgája
2 kávéskanál sütőpor
15 dkg liszt
2 evőkanál tej.
Túrótöltelék:
50 dkg tehéntúró
10 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
Kb. 20 dkg eper (lehetőleg kemény és édes)
2,5 dkg zselatin
2,5 dl tejszín (Hulala)
Tetejére:
Kb. 15 dkg eper (lehetőleg kemény és édes)
2 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál víz
2,5 dl tejszín (Hulala)
1 evőkanál porcukor.
Elkészítés:
Egy kapcsos tortaformát kikenünk vajjal, liszttel meghintjük. A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd beledolgozzuk a tojássárgáját, a sütőport, a lisztet és a tejet. A masszát a kikent tortaformába simítjuk, 15 perce hűtőbe tesszük, majd előmelegített sütőben 180 C fokon kb. 25 perc alatt megsütjük. Ha kész, a formában hagyjuk kihűlni.
Az epret megmossuk, kicsumázzuk, 15 db szép szemet félre teszünk a díszítéshez. A többit mérettől függően kisebb darabokra vágjuk.
A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, és simára keverjük. Beleforgatjuk a darabolt epret is.
A zselatint pár kanál vízben feloldjuk, majd forrásig melegítjük, és a túróba forgatjuk. A tejszínt kemény habbá verjük és ezt is lazán a túrókrémbe keverjük.
A kihűlt tortalapra rákenjük az epres-habos túrókrémet és kb. 4 órára a hűtőszekrénybe tesszük, hogy megdermedjen.
Mikor kellően megdermedt a túrós krém, felverjük a 2,5 dl tejszínt a porcukorral, a felét a torta tetejére kenjük egy cikk-cakkos lapátka segítségével (vagy villával) formázzuk. A félre tett eperszemeket félbe vágjuk, ezekkel díszítjük a torta tetejét.
2 evőkanál cukrot 2 evőkanál vízzel felmelegítünk, kissé beforraljuk. Ezzel a mázzal, egy kis ecset segítségével kenjük be az eperszemeket. (Szép fényesek lesznek, ha nem elég édes az eper, azon is segít, és sokáig szép marad.)
Végül a tortát óvatosan körbevágjuk, eltávolítjuk a kapcsos tortaforma oldalát, és egy tálra csúsztatjuk a torát. A torta oldalát a maradék tejszínhabbal díszítjük.
Nagyon finom, nem túl édes nyári csemege.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)