Vignetták.

Tegnap este baromi büszke voltam magamra. A Tita új szekrényébe való ruhaarchiváló fiókokat átnéztem (már folyamatosan ilyenekbe gyűjtöttem a kinőtt ruhákat), elrámoltam, ami még szanaszét volt, felmatricáztuk, elpakoltunk.

Az előbb P. írt chaten:

öhm.....
te
ott felejtettük a Rita szobájában a polcon a vignettákat

Felmászott érte az ágyra és a 2x4-es Kallax tetejéről levadászta.


"Hogy ne üssem be a fejem.
Nem baj?"

Azért vitt be kézenfogva, hogy légyszi, tegyem vissza a polcra 

Szegényke amúgy rögtön kérdezte, hogy nem baj, apuka? nem baj?

Másfél órával azután, hogy a papája lerakta aludni. Végülis ennyi idő alatt bármit is csinálhatott volna... 

Temető.

Kíváncsi lennék, mit fog fel az egészből. Mármint hogy nekem még gyerekkoromban meghalt anyukám. Az megvan neki, hogy a családi fotókon ott van Zsuzsimama, meg a dolgozószobában a falon a babakorú Zsuzsimama, a nappaliban a felnőtt Zsuzsimama, aki anya anyukája. Mert hát van anya apukája, aki a(z egyik) L. papa, meg van a T. mama, aki a papa-mama páros egyike, de nem anya anyukája.

Na, mindenesetre májusban voltunk a temetőben, vittünk virágot. Az elején fogta a kezem, kis visszafogott volt, de a virágöntözésbe végül csak beszállt. Utána már nagyon élvezte a temető labirintusát, rohangált a sírok között, alig bírtuk leszedni a sírokról... mert persze mászókának akarta használni őket. Meg talált díszkavicsot is, amit nagyon szeret túrni bárhol, bármikor.
Én épp a sírnál álltam és próbáltam nem bőgni, amikor is visszajött egy felfedező köréről Kavicsmániás Tita, és letett egy marék kavicsot a sír szélére.
- Tessék Zsuzsi mama, hoztam kavicsot.