A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 4., szombat

Sütőben sült sütőtökös palacsinta kandírozott gyömbérrel

Kipróbáltam a holland almás palacsintát (Pannenkoeken) korábban. Eléggé fontos helyen szerepelnek a palacsinták a preferencia sorrendemben:), szorgosan próbálgatom is a verzióit (pl: Firdotto levesBlini, Szirnyiki), köretként is nagyon fincsi a palacsinta metélt, kimeríthetetlen az ízesítéseinek tárháza, de természetesen a "mezei" baracklekváros pali is jöhet bármikor:)

A nagymamám kertjéből nem régiben szép kis sütőtököket szüreteltem saját kezűleg. Sötét zöld színben pompáztak, de a kis konyhám melegében gyönyörű narancs színűvé értek néhány hét alatt. És olyan édessé váltak, amilyet talán még sosem sikerült vennem. Így jutott eszembe, hogy ha ennyire finom édes nem sértődne meg ha épp palacsintába tenném:)

A kandírozott gyömbér pedig már nagyon várta a további hasznosítást (főleg a fejemben:)), már az almás változatába is bele csempésztem. Őszintén ezt csak gyömbér fan-oknak javaslom, mert erős ízű kandírozott formájában is, én azonban így is szeretem nagyon. A sütőtök önmagában is elrettentő itthon, de Iván kutyi azért szerette:)
Hozzávalók:

200 g sütőtök
2 tojás
70 g liszt (lehet fele-fele arányban teljeskiőrlésű és sima, nálam graham volt fele)
1/2 tk fahéj
15 g kandírozott gyömbér
1 ek barna nádcukor (Demerara)
50 g vaj
1,5 dl tej
2 ek porcukor

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Vágjuk le a sütőtök héját és reszeljük le. Vágjuk fel apró kockákra a kandírozott gyömbért.  A felvert tojásokhoz adjuk hozzá a cukrot, a liszteket,  a fahéjat majd öntsük hozzá a tejet és kézi vagy gépi keverővel dolgozzuk el csomómentesre. Adjuk hozzá 1 evőkanálnyi olvasztott vajat, a reszelt sütőtököt és a gyömbér kockákat. Egy 23 cm átmérőjű vagy ehhez közelítő méretű serpenyőben vagy edényben melegítsük fel a maradék vajat. Amikor felhabzik, öntsük bele a tésztát és tegyük is be rögtön a sütőbe. 15 perc sülés után amikor már szépen kezd barnulni, vegyük ki és szórjuk meg a tetejét 2 evőkanálnyi porcukorral ,majd tegyük vissza még további 2-3 percre a sütőbe. Én csak magában eszegettem, de lekvárral pl. narancs lekvárral és egy pici tejszínhabbal biztos lehet még fokozni az élvezeteket. 

Eredeti recept: Holland almás palacsinta, A Stahl újság 2010 őszi számából származik. 

2010. október 29., péntek

Sütőtökös-spenótós gnocchi, süngomba és harang paprika

Sok idő eltelt megint, minden esetre tetszik az ősz, ilyenkor van szerintem a legszebb kavalkád a piacokon és öltözik a természet a legvadabb színeibe, az őszi fényekről már nem is beszélve. A legutóbbi VKF-nél gyerekkori emlékeket idéztek fel a gombák és úgy látszik ez folytatódik. Gyerekként a Békásmegyeri piacon rendszeresen kaptam a kofáktól egy krumplit, egy almát..stb. mert, hogy a babáimnak akartam belőle főzni, az más kérdés, hogy aztán az öcsém kapott belőle bébipapit, amit én akkor naagyon nehezményeztem:) Az is előfordult, hogy kaptam egy szál szegfűt, aminek letört a szára, de mikor a szüleim rám néztek, addigra már a feje is eltűnt, nem volt rossz ízű:) Azért írok erről mert a címben szereplő süngombát és harang paprikát (amiről a fotót majd pótlom) ajándékba kaptam és tán gyerekkorom óta nem fordult elő velem ilyesmi a piacon.

A süngombát
a közeli piacon nézegettem, amikor előkapott az eladó lányka egy zacsit, beletett vagy 15 dekányit, mert a piac már úgyis záráshoz készülődött és ő meg úgyse tudja azt mind megenni a hétvégén. Hát tényleg nagyon megörültem neki, mert, hogy aztán utána olvastam és gyógyhatású és nem különbben finom gombáról van szó. Nekem nagyon tetszik, annyira mókásan néz ki. Kakukkfűves, fokhagymás vajon sütöttem egy picit és eszegettem meg villám gyorsan. A harangpaprikákat szintén nézelődés közben kaptam, mert nagyon örvendeztem neki, hogy jé ez mennyire szépséges.
Valahogy mostanában kissé csökkent a húsevés iránti vágyam, de történt már ilyen korábban is huszonpár évesen, de 2 hónapnyi vegaságnak végül egy rakott krumpli vetett véget. Úgy gondolom, hogy most ez is átmeneti, addig tart, míg olthatatlan vágyat érezzek rá, hogy egyek. Azt gondolom, hogy később viszont, biztos kevesebb husit fogok enni, mint korábban.  Egyenlőre jól elvagyok a zöldekkel, bár az első két napban többnyire zakuszkán éltem, aztán rájöttem, hogy miért is nem csinálok magamnak valami rendes kaját? Fűszer és Léleknél találtam a receptet, ahol viccesen azt írja egy vega kommentelő, hogy végre örül neki, hogy vega:) hát ezzel, most én is így voltam...

Sült sütőtökös-spenótos gnocchi


Hozzávalók:
35 dkg sült sütőtök
15 dkg túró
15 dkg durum liszt
1 tojás
őrölt bors és szerecsendió

szőlőmag olaj

Spenótos szósz

200 g fagyasztott leveles spenót
2 g fokhagyma
1,5 dl tejszín
50 g krémsajt
szerecsendió

szőlőmaj olaj

                                      
A tököt és a túrót botmixerrel megmixeltem kicsit, nem teljesen egyneműre, hozzáadtam a többi hozzávalót. Lisztezett deszkán rudakká sodorgattam, majd 2 centis kockákra daraboltam a tésztát. Szőlőmag olajon aranybarnára sütöttem mindkét oldalát. 

Legközelebb kipróbálok egy kifőzött verziót is, eredetileg arra gondoltam csak nem olvastam el az elkészítést, csak a hozzávalókat, mikor neki álltam megcsinálni. De nem bántam meg a sütögetést, mert tényleg nagyon finomak.

A spenótós szószhoz, felolvasztom a spenótot majd olajon egy picit még átkevergetem, belereszelem a fokhagymát, szerecsendiót és hozzáöntöm a tejszínt és a krém sajtot. Picit átforralom és kész is.

2010. január 25., hétfő

Spenóttal töltött csirkecomb - Sütőtökös rizzsel


Úgy indult ez az étel, hogy volt itthon egy fél sütőtök, amivel ideje volt kezdeni valamit, meg egy kis főtt basmati rizs is akadt. Nagyon ettem volna valami spenótosat és husit is, volt 2 csirkecombi itthon és egyszer csak összeállt a kép:) Spenóttal töltöm meg a csirkecombot, időnkét szoktam töltött csirkecombot csinálni párféle töltelékkel már próbálkoztam, de eddig nekem ez jött be a legjobban. Rákerestem arra, hogy spenóttal töltött csirkecomb, Tintalevesnél találtam is egy olaszos verziót, ami nagyon tetszett és ki is fogom próbálni, de végül találtam még egy-két szimpatikus dolgot a hűtőben ami belekerült a töltelékbe.

Spenóttal töltött csirkecomb
Hozzávalók:

2 csirkecomb

töltelék

2 ek sós túró Romániából, telemea (esetleg sima túró, ricotta, feta vagy sirene, bolgár sajt)
2 gerezd fokhagyma
1 kis vöröshagyma
1 szelet rozsos kenyér
1 dl tej
10 dkg fagyasztott leveles spenót (5 kis adag)
1/2 csokor petrezselyem
1-2 ek olíva olaj
1 tojás
só, őrölt bors

fűszer
1 ek pirospaprika
1 ek zsemlemorzsa
só, őrölt bors

A csirkecombikat megmossuk. A kenyérszeletet beáztatjuk a tejbe. A spenótot felengedjük és a petrezselyemmel együtt felaprítjuk. A töltelékhez apróra vágjuk a hagymát és egy serpenyőben az olajon píritani kezdjük, hozzá reszeljük a fokhagymákat majd hozzáadjuk a spenótot is, kb. 2 percig együtt pirítgatjuk, majd még további kb 1 percre a petrezselymet is beletesszük. Kiszedjük a készülő spenótos tölteléket egy tálkába, beletesszük a tojást, túrót, kinyomkodott kenyérszelet a héja nélkül, pici sót(mert a túró nagyon sós, ha sima túróval, ricottával készítjük akkor több), őrölt borsot. A csirkecomboknak fellazítjuk a bőrét és alátömködjük a spenótos tölteléket. A bőrét, hogy gyönyörű színű és ropogós legyen, megszórjuk egy evőkanál pirospaprika, zsemlemorzsa, só és bors keverékével. Hőálló tálban a sütőtökök kíséretében alufólia alatt 40 percig 180 fokon, majd fólia nélkül még további 15-20 percig sütjük 200 fokon.

Sütőtökös rizs
15 dkg sült sütőtök
20 dkg főtt rizs (basmati)
só, őrölt bors

A sütőtököt villával összetörögetjük, alaposan összekeverjük a rizzsel majd sózzuk és borsozzuk.



2009. október 22., csütörtök

Sütőtökös-zsályás pogácsa


Vendégségbe jöttek hozzám a barátnőim, mondhatom, jó kis tanulságos nap volt:), először is rá jöttem, hogy a takarítgatást nem az előtte való napon kellett volna elkezdeni, de azóta még az ablakot is lemostam és szép tiszta kezd lenni minden:)) Viszont aznap sikerült egy kicsit megzizzeni már reggel, mert a sok gondolatomba merülve, hogy mit kéne még munkába menés előtt gyorsba letakarítani?, illetve mit kell még vennem a menühöz?...stb, hogy szegény kutyit az ajtó előtt felejtettem... szegénykém az ajtó előtt ült, eléggé súlyos arckifejezéssel, hogy: kizártál!? de aztán összepuszilgatás és jutifalat szájba tömés után, szerintem hamar megbocsájtott..legalábbis remélem:)

Szóval volt ez a pogi, ami meglehetősen viccesen készült, két lányka nagyon aranyos/buzgón neki is látott az elkészítésnek, mondtam nekik, hogy nézzék meg a receptet és pakolják egy tálba a pogi hozzávalóit, én meg közben tudom csinálni a sültpaprikás-aszaltparadicsomos gnoccit. Hallgattam szinte csak őket, ahogy nagy hozzáértéssel pakolászták a tálba a hozzávalókat, de amikor már egy jó 10 percnyi kavargatás után ránéztem a pogácsa tésztára, hát egy kissé elképedtem, ugyanis egy folyékony kis cuccot kavarásztak, hát bevallom rég nevettem ilyen jót:), ugyanis 35 g lisztet sikerült a tálba szösszinteni a 350 g helyett:))))))))))) de aztán korrigálva ezt a kis málőrt:), nagyon finire sikeredett végül ez a pogi. Kellett hozzá, hogy így készüljön!

Hozzávalók:

2,5 dl török joghurt vagy tejföl vagy sima joghurt, illetve ezek szimpatikus keveréke
1 dl olaj+ha szükségesnek érezzük 3 ek olaj
1 dl olvasztott vaj
185 g sült sütőtök
1 egész tojás
35 dkg liszt
2 tk. só
2 kk. sütőpor, bio Alnatura DM-ből
15 dkg feta sajt
15 zsálya levélke

Tetejére: nálam most napraforgó mag, tökmaggal szerettem volna, de sajnos égen-földön nem lehetett kapni a környéken, ha megcsinálom majd újra akkor még lehet beteszek egy képet:)
A lisztet beleszórtam egy tálba, hozzáadtam a sütőport és az egész tojást, a sót és belemorzsoltam a feta sajtot. A sütőtököt először összemixeltük botmixerrel, így a tészta homogénebb és nagyon szép sárga lett (első és utolsó kép), másodszor csak villával alaposan összetörtem így rusztikusabb ám kevésbé látványos lett a végeredmény, azonban mindkét módszerrel finom lesz az kétségtelen:) Végül a sütőtököt és a folyékony összetevőket (olvasztott vaj, joghurt, olaj) és az aprított zsályát is hozzáadtam a tésztához, majd jó alaposan összekevertem.

A plusz 3 evőkanál olajat csak abban az esetben adjuk a tésztához ha nagyon ragadna, így sokkal könnyebb lesz vele bánni. Kézzel formáztam belőle szimpatikus méretű kis közepes pogácsákat, megkentem a tetejüket a felkevert tojássárgával, megszórtam a szotyival és előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt szép nap sárgára sütöttem.

Nagyon jól passzolt hozzá az a száraz merlot, amit iszogattunk hozzá, a Wanda pincészetből hoztunk Egerből.
A pogi az Nők Lapja Café-n régebben begyűjtött és jó néhány variánsban már elkészített török feta sajtos pogácsa alakítgatásával született.

2009. október 5., hétfő

Sütőtökös császármorzsa - malagás mazsolával és mézzel


hát ez nagyon finom lett:) tényleg, amikor megkóstoltam, teljes megelégedéssel nyugtáztam a fűszerek és sütőtök harmóniáját egy morzsában, ami azért narancsos, gyömbéres, fahéjas, mézes illatokat és ízeket is produkál. Rájöttem:) egy desszertnél  milyen fontos, hogy amikor megszagoljuk valami fenséges illatokat érezzünk! és ez nagyon jó szagú volt!  Egy ideje nyomasztott:), hogy nekem sütőtökös morzsát kell csináljak, ha a fene, fenét eszik akkor is:) úgy látszik ez nem volt véletlen, mert az ízében sem csalódtam:)


hát tudom, ennyi mosoly jel miatt már felkéne akasztani, mármint nem volt türelmem végig olvasni azt a hosszú-hosszú cikket és komment hegyeket arról, hogy milyennek is kéne lennie egy bloggernek vagy milyennek nem, na ezzel sajna tényleg nincs már időm foglalkozni. Egyébként egyszer ha tenger időm lesz majd elolvasom:) de cserébe azért én továbbra is főzök egy kicsit mániásabban mint az átlag, sőt ezt még le is írom!

Hozzávalók:
150 g sült sütőtök, ha finom édes az a legjobb
1 ek gyümölcs cukor
5 ek liszt
2 ek búzadara
1 csésze tej
3 tojás
1/2 bio narancs reszelt héja
1 tk reszelt gyömbér
1 tk őrölt fahéj
2 ek vaj
csipet só

5 dkg mazsola
2 ek spanyol malaga bor, de szerintem, jó lehet tokaji aszúval, jobb konyakkal is

tetejére 2-3 ek méz


A mazsolákat a mikroban pár másodperc alatt meg melegítem, majd leöblítem róla a vizet és rá löttyintek egy kis finom édes malagabort. A tojásokat ketté választom. A tojássárgához adom a korábban megsütött és botmixerrel pürésített tököt, amiben azért hagytam egy kis husit is a tök csodás rostjaiból és a tejet, majd jól elkeverem. Belereszeltem a narancshéjat, körömnyi gyömbér darabkát, egy kanálnyi gyümölcs cukrot, csipet sót és a fahéjat is. A tojásfehérjét kemény habbá verem, először kb. az 1/3-ad tojásfehérje habot hozzákeverem a sütőtökös, már a fűszerektől illatozó tojásos masszához. Óvatosan keverem, hogy ne törjön össze. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, egy picit emelek a hőn és beleöntöm a massza felét. Várok pár percig míg az alja megszilárdul és szépen megpirul, aztán megfordítom egy vagy két darabban, aztán egy pár percnyi pirulás után, falatnyi darabokra szedem a fakanállal. Ma a az egyik kolléganőmmel értekeztem a császármorzsa sütési technikáját illetően és ő a folyamatosan kavargatós, majd a végén apró morzsává szétesős módszert alkalmazza, fele-fele arányú búzadara és liszt mennyiséggel, hát legközelebb kipróbálom úgy is egy kis barack lekvár társaságában (csak, hogy kedves barátnőm is megnyugodjon, hogy hagyományos kajákat is lehet nálam találni:)
Tálalásnál megszóróm bőségesen a malagás mazsolával és meglocsolom egy kis mézzel is.

A receptet már régóta a Macitól korábban ellesett és több ízben kipróbált császármorzsa recept módosításaival sikerült össze tenni. Most szilva szezonban már csináltam, olyasmi szilvás karamellás szósszal is mint Macinál, nagggyon finom úgy is.
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz