A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. október 14., péntek

Füge fagylalt

Végre újra itt! Lassan két év kihagyás után, már nagyon hiányzott a blogolás, és rengeteg új recept is összegyűlt, amit szeretnék megosztani Veletek. Elsőként egy fügés fagyit hoztam, mert ez már nem sokáig lesz aktuális így október közepén, de azért még van füge, és tart a vénasszonyok nyara, szóval hátha valakinek kedve támad hozzá.
A fagyi cukor nélkül készült, mézzel, mert ez az új hóbortom, a hozzáadott cukor kerülése, a kislányom miatt. És bizony ő az oka a hosszabb kihagyásnak is, Biuska, aki decemberben már két éves lesz. Hihetetlen, hogy repül az idő, már beszél, szaladgál, egész nap cukiskodik, alig várom, hogy együtt süssünk-főzzük a konyhában 😊.
A méz a fügéhez nagyon jól passzolt, Biu persze meg sem kóstolta, hiába kínáltam többször is, csak rázta a fejecskéjét. Majd jövőre újra próbálkozom, addigra már biztosan érdekelni fogja.

Hozzávalók:
- A fügeszószhoz:
  300-400 g füge
  50 ml víz
  50 g méz
- A fagyialaphoz:
  250 g mascarpone
  1/2 rúd vanília magjai
  200 ml hideg tejszín

Elkészítés:
A fügét egy kisebb lábasban felteszem főni a vízzel és a mézzel együtt. Néhány perc alatt összeforralom, amikor már kicsit szétfőtt, leveszem és félre rakom hűlni.A mascarponét és a vaníliát kézi habverővel kikeverem, hozzáadom a fügeszószt is.
Végül a tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a fagyialapba. Ha szükséges, pár órára még hűtőbe teszem, hogy biztosan hidegen kerüljön a gépbe.
A fügés krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 percig hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot.

2020. július 20., hétfő

Szilvás tarte tatin






Múlt héten ránk szakadt a szilva szezon, nagy örömünkre, már épp ideje volt. Három éve költöztünk kertes házba, és a szilvafánk idén hozott termést először, igaz, most az előző két évet is bepótolta :).
Főztem belőle egy kevés lekvárt, de mivel a ringló nem annyira lekvárnak való, inkább kimagozva lefagyasztottuk a nagy részét, jó lesz majd sütibe vagy levesbe.
Azóta napi szinten készülnek a szilvás fogások, például szilvás gombóc, ami azért kicsit melós volt, de mindenképpen megérte, hiszen ez a legnagyobb kedvenc. Szilvás pite, szilvaleves is lett belőle, szilvás chutney és clafoutis van még tervben az utolsó friss szemekből, remélem a recepteket is lesz időm megosztani. 
Tegnap pedig egy szilvás tarte tatint sütöttem, most kivételesen leveles tésztából, ami legalább olyan finom lett, mint gyúrt tésztából. Réteges és ropogós állagú, talán még finomabb is, ráadásul sokkal gyorsabban elkészült. 

Hozzávalók:
12-15 szem szilva 
500 g leveles tészta
100 g cukor
100 g vaj
őrölt kardamom
1 csipet só

Elkészítés:
A leveles tésztát, ha fagyasztott, kiolvasztjuk.
A szilvákat megmossuk, félbevágjuk és kimagozzuk. 
A kristálycukorhoz 1 evőkanálnyi vizet adunk, és karamellt készítünk belőle. Hozzáadjuk a vajat és a sót, jól elkeverjük. 
Egy 28 cm-es piteforma aljára öntjük a vajas karamellát, és rápakoljuk a félbevágott szilva szemeket. 
A leveles tésztát sütőforma méretűre nyújtjuk (kb 5-8 mm vastagra)  és lefedjük vele a szilvákat, a szélét kicsit visszahajtjuk.
190 fokosra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük. Ha a piteformánk nem elég mély, érdemes egy üres tepsit alá rakni, hogy a kibuggyanó karamell ne a sütő aljára csepegjen. 
Amikor a tészta már szépen megpirult, kivesszük a sütőből, kb. 5 percet pihentetjük, ha szükséges, leöntjük róla a felesleges levet, és óvatosan egy tányérra borítjuk.

2020. június 7., vasárnap

Epres panna cotta


A múltkori málnás-csokis pohárkrém óta újra felfedeztem a desszert krémeket, mert egyszerűek, gyorsan elkészülnek, jól néznek ki és nagyon finomak. Az egyetlen kihívást a megszilárdulás kivárása jelentheti ezekkel a szép, színes desszertekkel kapcsolatban.
Ezt a panna cotta receptet elsőre eperrel készítettem, amit a következő alkalommal cseresznyére cseréltem, de áfonyával, málnával és szederrel is érdemes lenne kipróbálni. 

Hozzávalók:
- A panna cottához:
  400 ml habtejszín (min. 30%-os)
  250 ml zsíros tej
  4 zselatinlap
  80 g cukor
  1 vaníliarúd magjai vagy vanília aroma
- Az eper szószhoz:
  400 g eper
  50 g cukor
  2 tk. keményítő

Elkészítés:
A zselatin lapokat 10 percre hideg vízbe áztatjuk. 
Az eper szemeket megmossuk fél/negyed darabokra vágjuk.
A tejet, a habtejszínt, a cukrot és a vaníliarudat egy kisebb lábasba öntjük, majd forrásig melegítjük. 
A tűzről levéve hozzáadjuk a kicsavart zselatin lapokat, jól elkeverjük és hagyjuk hűlni.
Fél óra elteltével a vaníliarudat kihalásszuk, és a tejszínes krémet poharakba adagoljuk. A panna cottákat legalább 3 órára (de inkább egy éjszakára) a hűtőbe tesszük.
Az epret a cukorral és a keményítővel közepes fokozaton, kb. 10 perc alatt összeforraljuk. Az eper szószt langyosra hűtjük, és a megszilárdult panna cották tetejére kanalazzuk. 
Az elkészült pohár krémeket hűtőbe tesszük, tálaláskor menta levelekkel díszítjük.




2020. június 1., hétfő

Epres rebarbara krémleves





Elsőre almával készítettem ezt a rebarbara krémlevest, ami almalevesnek indult, de az arányokat tekintve végül rebarbara lett.
A szokásos almalevesemet szerettem volna feldobni valamivel, amitől kicsit különlegesebb lesz, és ehhez pont megfelelt a fagyasztóban talált rebarbara kesernyés íze. Az almához is jól passzolt, az eperhez meg főleg.

Hozzávalók:
400 g rebarbara
200 g eper vagy 2 nagyobb alma
5 ek. cukor
1 tk. só
2 dl tejszín

Elkészítés:
A rebarbarát megmossuk és 1-2 cm-es darabokra vágjuk. Egy fazékba rakjuk, felöntjük 7,5 dl vízzel, hozzáadjuk a cukrot és a sót, lefedve főzzük.
Amikor a rebarbara már szétfőtt, leturmixoljuk az eperrel együtt.
A tejszínnel felöntjük és kicsit összeforraljuk.
Hidegen, apróra vágott eperrel megszórva tálaljuk.
Ha eper helyett almával készítjük, az összeturmixolt rebarbara krémlevesbe beleszórjuk a kis kockára vágott almát, alacsony fokozaton pár perc alatt puhára főzzük, végül a tejszínt is hozzáöntjük.

2020. április 30., csütörtök

Málnás-csokoládés pohárkrém



Egy hosszabb szünet után, de visszatérőben vagyok, talán most tényleg... 
Igazából csak egy kisebb kihagyást terveztem, a ház vásárlás/költözés miatt, ami akkoriban az összes szabadidőmet felemésztette. Aztán a minap igencsak meglepődtem, amikor megláttam, hogy már három éve nem posztoltam... hihetetlen, hogy elrepült ez a pár év. Időnként a barátaim megjegyezték, hogy milyen régen írtam már a blogra, kérdezték, mikor lesz új recept... aztán most felbukkant egy rakás új követő is a semmiből. Először nem értettem, miért, és miért most, aztán rájöttem, hogy a vírus miatti karantén lehet az oka, hogy az otthoni főzés ennyire népszerű lett.
És ha már így alakult, talán itt az ideje, hogy végre lejegyezzem az elmúlt évek során kipróbált, új receptek közül a legjobbakat. Például a kemencében sült, kovászos kenyeret, pizzát, kalácsot, csülköt, vagy a grill, bbq smokerben füstölt oldalast, tépett húst, pisztrángot... 
Most viszont jöjjön egy egyszerű desszert – mert még mindig ez a kedvenc kategóriám – és ha már itt a málna szezon, legyen ez egy málnás pohárkrém, amit csak összekeverek, és kész :). 

Hozzávalók:
(3 pohárhoz)
- A málnás mousse-hoz:
  35 dkg málna
  7 dkg cukor
  1 dkg zselatinpor
  1 evőkanál rózsavíz
  3 dl habtejszín
- A csokoládés mousse-hoz:
  1 dl tej
  2 tojássárgája
  4 g zselatinpor
  10 dkg étcsokoládé
  10 dkg tejcsokoládé
  2 dl habtejszín
- A díszítéshez:
  néhány szem málna
  menta- vagy citromfűlevél


Elkészítés:
Muffintepsi 3 mélyedésébe alufóliát gyűrünk, és ferdén döntve belenyomjuk a poharakat. 
A málnát a cukorral kisebb lábasban 10 percig forraljuk, majd szűrőn átpasszírozzuk. A zselatint kevés vízben feloldjuk, a málnapürét és a rózsavizet hozzáadjuk, állandó kevergetés mellett forrásig melegítjük, majd a tűzről levéve kihűtjük. 
A habbá vert tejszínt hozzákeverjük. 
A poharakat félig töltjük a tejszínes málnakrémmel, és a muffinformával együtt a hűtőbe rakjuk, hagyjuk megdermedni. 
A csokoládémousse-hoz a tojássárgáját elkeverjük a tejjel, és alacsony fokozaton, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük. Közben a hőmérsékletet maghőmérővel ellenőrizzük – a hőfokot 75-80 fok alatt tartjuk. Amikor a tojásos krém már bevonja a fakanalat, a tűzről lehúzzuk, és hozzáöntjük a kevés vízzel elkevert zselatint. 
Állandó kevergetés mellett forrásig melegítjük, majd a tűzről levéve feloldjuk benne az apróra vágott csokoládét, és egyneművé dolgozzuk. 
A kihűlt csokoládékrémhez keverjük a felvert tejszínt, és a megszilárdult málnakrém mellé, a talpukra állított poharakba öntjük, majd hűtőbe rakjuk megszilárdulni. Málnával és mentával díszítve tálaljuk.

2016. március 15., kedd

Eperkrémes-lime-os torta



A Kifőztük magazin márciusi számába készítettem ezt a tortát, ami – a magazin 6. szülinapjának alkalmából – sok-sok ízletes torta receptet tartalmaz.  A szülinapi szám formai megújulást is hozott, aminek köszönhetően a fényképek mostantól sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, és néhány recept az elkészítést segítő, fázisfotót is tartalmaz. Érdemes átlapozni, szerintem szuper lett :)!
A szülinap alkalmából egy egyszerű, de kicsit különlegesebb receptre gondoltam, ezért a szokásos eperkrémes tortám tésztáját egy kevés macha teaporral színezem meg, és máris mutatósabb lett a végeredmény.  A torta tetejét az ehhez színben passzoló, lime szeletekkel díszítem.

Hozzávalók:
(20 cm-es tortaformához)
- A tésztához:
 5 dkg kukoricaliszt
  25 dkg liszt
  2 ½ teáskanál sütőpor
  10 dkg szobahőmérsékletű vaj
  2 lime reszelt héja
  20 dk g porcukor
  4 egész tojás
  1 dl tej
  1 dl lime leve
  1 dkg macha teapor
  10 dkg szobahőmérsékletű vaj
- A krémhez:
  25 dkg mascarpone
  15 dkg fagyasztott eper + 2 evőkanál porcukor
  15 dkg porcukor
  lime a díszítéshez

Elkészítés:
A vajat a porcukorral habosra verjük kézi robotgéppel, hozzáadjuk a reszelt lime héjat, majd egyenként a tojásokat is beleverjük. Pár perc alatt összedolgozzuk, a lime levet is beleöntjük.
A száraz hozzávalókat és a tejet is fokozatosan hozzáadagoljuk, végül macha teaporral színezzük.
A tésztát egy kivajazott, kilisztezett, 20 cm átmérőjű tortaformába öntjük, 180 fokosra előmelegített sütőben kb. 60 percig sütjük.
A krémhez kiolvasztjuk a fagyasztott epret, és 2 evőkanál cukorral félre rakjuk.
A vajat a porcukorral habosra verjük robotgéppel, a mascarponét is belekeverjük.
Az epret összeturmixoljuk, és a mascarponés krémhez öntjük, jól elkeverjük.

A kihűlt tésztát kettévágjuk, a közepét és a tetejét/oldalát megkenjük az epres-mascarponés krémmel, a tetejét lime karikákkal díszítjük.

2016. március 14., hétfő

Citromos kuglóf


Pinteresten nézelődve akadtam erre a receptre, ami állítólag a Starbucks-os citromos süti másolata, sőt, még annál is finomabb! Eddig nem kóstoltam ilyet a Starbucks-ban, de a receptet olvasva, a tésztába kevert citrom rostok egyből megfogtak, és úgy tűnt, a tetejére öntött cukormáz is passzolni fog a savanykás ízvilághoz. Neki is láttam, és nem csalódtam a végeredményben: egy igazán citromos, porhanyós tésztájú kuglófot sütöttem, a citrusosságot megédesítő cukormázzal a tetején. 

Hozzávalók:
(24 cm-es formához)
- A tésztához:
  2 citrom
  45 dkg liszt
  1/2 teáskanál sütőpor
  1/4 teáskanál só
  20 dkg puha vaj
  35 dkg porcukor
  3 egész tojás
  23,5 dkg tejföl
- A cukormázhoz:
  1 citrom leve
  15 dkg porcukor

Elkészítés:
A citromot alaposan megmossuk, a héját lereszeljük, és a porcukorba keverjük. A citrust késsel meghámozzuk, és a gyümölcshúst a gerezdek mentén kivágjuk a hártyából egy tál felett úgy, hogy a lecsöpögő citromlevet is felfogjuk. A kinyert rostot 1 cm-es darabokra vágjuk, és a lével együtt félrerakjuk.
 A tojást héjastól, 10 percen keresztül meleg vízben áztatjuk.
A vajat robotgéppel pár perc alatt habosra verjük, majd 2 részletben a porcukrot is hozzáadjuk, és kb. 5 percig tovább habosítjuk. A tojásokat egyesével a cukros tojáshabhoz ütjük, majd a sóval és sütőporral összeforgatott lisztet, a tejfölt, végül a citromot is beledolgozzuk.
Kivajazott, kilisztezett formába kanalazzuk, majd 160 fokon 60 perc alatt megsütjük.
Amíg sül a tészta, elkészítjük a cukormázat: a citromlébe szitáljuk és kikeverjük a porcukrot. A kihűlt kuglófra öntjük, és hagyjuk, hogy megszáradjon.

2014. szeptember 29., hétfő

Szilvás-rozés csirkemell

































Egy régi Nők Lapjában találtam ezt a jó kis receptet, valami szilvás fogást kerestem, de nem süteményt, hanem főételnek valót. És nem is aszalt szilvásat – amiből kismillió féle van – hanem friss szilvából készülőt. Ez a változat végül minden szempontból megfelelt, finom lett és mutatós, a rózsaszínben pompázó szilva öntetnek köszönhetően.
Az eredeti változathoz képest annyit módosítottam, hogy nálam rozéval készült vörösbor helyett, mert épp az volt itthon, és azóta is azzal főzöm, nagyon jól illik hozzá. Illetve a krumplit petrezselyem helyett friss kakukkfűvel fűszereztem (mert hát az is volt itthon :) ).
Külön öröm, hogy hosszú idő után most végre egy rendes fogás is felkerül a blogra, a kevésbé édesszájú olvasóim örömére. Igazából nem arról van szó, hogy mostanában csak bonbonokat és édességeket készítek reggelire/ebédre/ vacsorára, hanem egyszerűen nincs annyi időm/időnk, hogy a rendes fogásokat frissen, melegében befotózzuk és megosszam – ellentétben a bonbonokkal, amik azért pár nap múlva is fotogének. Majd azért igyekszem nem elhanyagolni a húsokat sem...

Hozzávalók:
1 nagyobb csirkemell
só, bors
2-3 ek. vaj a sütéshez
3 gerezd fokhagyma
1 dl tejföl
30 dkg szilva
1 ek. citromlé
3 ek. cukor
1/2 tk. őrölt szegfűszeg
1/2 tk. őrölt fahéj
1 dl száraz vagy félszáraz rozé
1/2 ek. keményítő
30 dkg kisebb szemű burgonya
friss kakukkfű

Elkésztés:  
A csirkemellet felszeletelem, sóval és borssal fűszerezem. A tejfölbe egy gerezd fokhagymát reszelek és bekenem vele a csirkemelleket, majd legalább fél órára hűtőbe teszem az egészet.
A burgonyákat megmosom, és egy fazékba teszem, felöntöm vízzel, megsózom, majd a forrástól számítva 30 percig főzöm. A megfőtt krumplikat megpucolom és félbe vágom.
Egy nagyobb tepsit kivajazok, az egyik felébe sorakoztatom a megpucolt krumplikat, egy kis vajat vágok rájuk, majd sóval, borssal és kakukkfűvel fűszerezem.
A pácolt csirkemelleket a krumplik mellé helyezem, 200 fokosra előmelegített (gázsütő 4-es fokozat) sütőben 10 percig sütöm, majd letekerem a hőfokot 180 fokosra (gázsütő 2-es fokozat) és még további 20-25 percen keresztül pirítom.
Amíg a csirkemell és a krumpli a sütőben sül, elkészítem a rozés szilvaöntetet. Ehhez először a szilvát megmosom és kimagozom, egy serpenyőbe teszem, hozzákeverek 2 ek. vizet, a citromlevet, a cukrot, a szegfűszeget, a fahéjat és a bort, majd 5 percen keresztül, közepes lángon forralom. Közben belenyomom a fokhagymát is, és egy kis borssal ízesítem. A keményítőt kikeverem fél dl vízzel, a szilvás szószhoz keverem és összeforralom.

2014. augusztus 7., csütörtök

Sárgadinnye fagylalt



A héten mézédes sárgadinnyét kaptunk Kecskemétről, és mivel korábban már több helyen olvastam, hogy csak az igazán ízletes sárgadinnyéből érdemes fagylaltot készíteni, eljött az alkalom, hogy végre kipróbáljam.
Az eddigi legegyszerűbb fagylalt receptet sikerült összehoznom, ami egyben a leggyümölcsösebb is lett, szinte harapni lehet benne a sárgadinnyét :). Talán a színe lehetett volna egy kicsit sárgább, de a halványzöld húsú dinnyéből ennyit tudtam kihozni – egyébként ez csak utólag tűnt fel, miután belekerült ebbe az igencsak kontrasztos sárga dinnyekehelybe.

Hozzávalók:
500 g sárgadinnye
200 ml habtejszín
100 g cukor
fél citrom leve
vanília aroma

Elkészítés:
A sárgadinnyét kimagozom, megpucolom és kockára vágom.
Az összes hozzávalót összeturmixolom és műanyag dobozba öntöm, majd fél órára a fagyasztóba teszem, hogy jól lehűljön.
A hideg sárgadinnyés krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 perc alatt hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot.

2014. június 25., szerda

Málnás pohárkrém

































Nyáron desszertnek a legjobb választás egy pohárkrém (de csak a fagyi után!), amit tele lehet dobálni friss gyümölcsökkel, és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. Egyszerű, gyors, és senki sem tud ellenállni neki, nem csak az íze, a látványa is csábító. Egy málnás változatot néztem ki magamnak, és a végeredmény isteni lett, ajánlom mindenki figyelmébe!

Hozzávalók:
- A málnaöntethez:
  300 g friss vagy fagyasztott málna + friss málna a díszítéshez
  2 ek. kristálycukor
  1 tk. kukoricakeményítő
  60 ml víz
  1 tk. frissen facsart citrom leve
- A krémhez:
  225 g mascarpone
  150 g porcukor
  165 ml habtejszín
  1/2 tk. kukoricaszirup
  1/2 tk. vanília kivonat
- A morzsához:
  150 g zabkeksz
  1,5 ek. barnacukor
  2 ek. sós, olvasztott vaj
  1 csipet őrölt fahéj

Elkészítés:
A málnaöntettel kezdem: egy kisebb lábasba kimérem a vizet, elkeverem benne a kukoricakeményítőt és a cukrot, hozzáadom a málnát és a citromlevet is. Közepes lángon, gyakran kevergetve kb. 5 percig rotyogtatom. Amikor már besűrűsödött, a tűzről levéve egy zárható műanyag dobozba szűröm és átpasszírozom, hogy a magoktól megszabaduljak. Az elkészült málna öntetet hűtőbe teszem.
Elkészítem a krémet. A tejszínhabot habverővel felverem, hozzáadom a kukoricaszirupot is.
Egy másik tálban a mascarponét a porcukorral és a vaníliával kb. 3 percig verem, majd beleforgatom a tejszínhabot is, és jól elkeverem a krémet. Egy zárható dobozba kanalazom, hűtőbe teszem, és legalább 2 órán keresztül pihentetem.
A morzsához a kekszet összetöröm, hozzákeverem a cukrot és a fahéjat, majd egy villával beledolgozom az olvasztott vajat is. Tálalásig ezt is hűtőszekrénybe teszem.
A pohárkrémet közvetlenül tálalás előtt érdemes összeállítani, legegyszerűbben egy habzsák segítségével lehet a krémet és a málna öntetet a pohárba adagolni.
Friss málnával megszórva tálalom.

2014. június 20., péntek

Epres joghurt fagylalt



A legelső fagyim, az Áfonyás joghurtos annyira finom volt, hogy eperrel is elkészítettem. Sok újdonság nem is lesz ebben a receptben, de azért felraktam, mert valószínűleg idén ez lesz az utolsó epres fagylaltom, mondhatni ezzel búcsúzom a szezontól.
Bár… ha jobban belegondolok, az erkélyemen nevelgetett pár tő eper - amit húgom ültetett nekem szülinapomra :) - még csak pár napja kezdett el virágozni, szóval ha ezt nézzük, nálunk még csak most kezdődik a szezon :)...  

Hozzávalók:
- Az eperszószhoz:
  200 g eper
  50 g cukor
- A fagyialaphoz:
  600 g görög joghurt (kapható pl. Fehérvári úti Vásárcsarnok, Auchan, Spar)
  250 g mascarpone
  100 g cukor
  1 kezeletlen citrom reszelt héja
  1/2 rúd vanília magjai
  100 ml hideg tejszín

Elkészítés:
Az epret összeturmixolom és egy kisebb lábasban felteszem főni a cukorral együtt. Néhány perc alatt összeforralom, majd a tűzről levéve (esetleg átpasszírozom), és félre rakom hűlni.
A joghurtot, a mascarponét, a cukrot, a reszelt citromhéjat és a vaníliát kézi habverővel kikeverem, hozzáadom az eperszószt is.
Végül a tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a fagyialapba. Ha szükséges, pár órára még hűtőbe teszem, hogy biztosan hidegen kerüljön a gépbe.
Az epres krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 percig hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot. 



2014. június 12., csütörtök

Cseresznyés mini piték

































Érik a ropogós cseresznye – és persze a meggy, a málna, az eper, a piszke és a rebarbara is csak arra vár, hogy belekerüljön a kipróbálásra váró fogásaim egyikébe ;). Hát igen, itt a nyári gyümölcsözön, és bele kell húznom, hogy minden gyümölcs sorra kerüljön – mert ha csak a fagyi ötleteket számolom, abból is jut minden napra egy :).
De most nem a fagyikról, hanem a múlt héten kapott, szatyornyi cseresznye sorsáról szeretnék írni, aminek egy része mini pitékben landolt, és egész mutatósak lettek (mert ezekben a mini formákban minden jól fest). 
Tészta alapnak az Epres pitém tésztáját vettem alapul, a töltelék pedig lényegében egy egyszerű, frissen főzött cseresznyedzsem lett.

Hozzávalók:
(6 darabhoz)
- A tésztához:
  10 dkg vaj
  5  dkg porcukor
  1 nagy tojás + 1 fehérje a kenéshez
  20 dkg liszt
  1 csipet só
- A cseresznye töltelékhez:
  50 dkg magozott cseresznye
  5  dkg cukor
  2 ek. kukoricakeményítő
  1 ek. vaj
  mandula kivonat (elhagyható)

Elkészítés:
A porcukrot és a szobahőmérsékletű vajat habverővel puhára keverem, beleütöm a tojást is. Fokozatosan hozzáadagolom a lisztet és a sót, homogén tésztát gyúrok belőle, majd folpackba csomagolom, és beteszem a hűtőbe legalább egy órára.
A tésztát lisztezett deszkára borítom, hat részre osztom, és akkorára nyújtom, hogy a kis, kivajazott és kilisztezett formákat kitöltsék a tésztalapok.
Szépen eligazítom, úgy, hogy a tészta fusson fel a formák oldalára is, a felesleget levágom, az aljukat pedig villával megszurkálom. Még egy órára beteszem a pitéket a hűtőbe.
A hűtőből kivett tésztát előmelegített sütőben 180 fokon (gázsütő 2-es fokozat) 10 percig sütöm, majd megkenem a vízzel elkevert tojásfehérjével, és még 5 percre visszateszem a sütőbe.
Amíg a tészta sül, elkészítem a tölteléket.
A magozott cseresznyét egy közepes méretű serpenyőbe öntöm, és fedő alatt felteszem főni. Pár perc elteltével, amikor a cseresznye már levet eresztett, hozzáadom a cukorral elkevert keményítőt, végül a mandula kivonatot is belekeverem.
Időnként megkeverve, lassú fokozaton kb. 10 perc alatt besűrítem, ha szükséges, kevés vízzel hígítom. Amikor már valamennyire kihűlt, rákanalazom a tésztákra. 



2014. június 10., kedd

Eper-rebarbara fagylalt


A legjobb dolog, amit csinálhatunk ebben a nagy melegben, az a fagyi :)! Nálam is beindult a gyártás: ez a harmadik eperfagyim, amióta megvan a fagyigép, most épp egy kis rebarbarával ízesítve. A másik kettő sima epres volt, de mivel ez lett a legfinomabb, nem kérdés, hogy ez a változat került fel végül.
Martha Stewart receptjéből indultam ki: fél adagot készítettem, dupla annyi gyümölccsel, kicsit másképp elkészítve – így nem sok köze maradt az eredeti recepthez :). De legalább a rebarbara elkészítési módjáról kaptam némi útmutatást, mert korábban sosem használtam még, sőt, nem is kóstoltam. Mint kiderült, ezzel nem is árt tisztában lenni, mert a levele mérgező, és csak a szárát szabad felhasználni. Ezen kívül, ha nyersen kerül az ételbe, a vékony, külső héjától is meg kell tisztítani, főzés esetén ez nem szükséges.
A rebarbara Ázsiából származik, a sóskafélék családjába tartozik, íze savanykás, nagyon markáns, ezért érdemes más gyümölcsökkel, például eperrel, almával társítani. Rostokban gazdag, sok vitamint tartalmaz, egyes fajait gyógynövényként is használják. További érdekességek itt olvashatsz róla.

Hozzávalók:
200 g rebarbara
60 g cukor
2 ek. víz
200 g eper
60 ml zsíros tej
200 ml habtejszín

Elkészítés:
A rebarbarát leveleit levágom, megmosom, a szárát ujjnyi vastagra darabolom.  Egy kisebb serpenyőbe teszem a vízzel és a cukorral együtt, felforralom, majd fedő alatt, kis lángon, kb. 10 perc alatt teljesen szétfőzöm. Félre rakom hűlni.
Az epret megpucolom, megmosom, és összeturmixolom.
Egy tálban összekeverem a kihűlt rebarbarát, az eperturmixot és a tejet, majd fél órára a fagyasztóba teszem, hogy jól lehűljön.
A tejszínt felverem és óvatosan belekeverem a lehűtött gyümölcspépbe, előhűtött fagyigépben 30-40 perc alatt kifagyasztom az egészet.  

2014. május 8., csütörtök

Áfonyás joghurt fagylalt

































Ma van a kézműves fagylalt napja! Remélem mostanra mindenkinek sikerül degeszre ennie magát az országszerte feláron kínált fagyikból, már ha volt türelme kivárni a cukrászdák előtt kígyózó sorokat... 
Ennek alkalmából ma én is elkészítettem az első igazi, fagyigépes fagyimat, és azt hiszem – hasonlóan a bonbonozáshoz - új kattanás van kialakulóban: a fagyi gyártás :)!
Korábban már próbáltam a fagyit kézi módszerrel kikeverni, ami abból áll, hogy a fagyit 20 percenként kivesszem a fagyóból, átkeverem és visszateszem, mindezt 4-5 alkalommal megismételve. Nem vált be :(. Hiába kevergettem szorgosan, egy összefagyott jégtömb lett az eredmény, ellenben a fagyigéppel előállított igazi, krémes állagú finomsággal. Olyannyira nagy a kontraszt a két változat között, hogy véleményem szerint nem érdemes fagyigép nélkül belevágni. Persze könnyen beszélek, mert nekem csak fel kellett másznom nagymamámnál a padlásra, hogy előássam az ott porosodó, régi gépünket, amit nem is értek, miért került fel.. Nagyon örülök, hogy végre eszembe jutott!
Visszatérve a fagyigép problémára, tény, hogy manapság nagyon sok felesleges konyhai gép van, ami csak a helyet foglalja, de ez, nem az a gép. Sőt, egyik kedves gasztroblogger ismerősöm arról számolt be a napokban, hogy náluk a mélyhűtő is le lett cserélve nagyobbra, részben azért, hogy állandó helye lehessen a fagyigép tartálynak, és bármikor össze lehessen dobni egy gyors fagyit. Mostantól az enyémnek is bérelt helye van :).
Elsőre egy Áfonyás joghurt fagylaltot választottam Katucitól, ami isteni lett, ez úton is köszönöm a receptet!

Hozzávalók:
- Az áfonyaszószhoz:
  min. 100 g áfonya
  50 ml víz
  50 g cukor
- A fagyialaphoz:
  600 g görög joghurt (kapható pl. Fehérvári úti Vásárcsarnok, Auchan, Spar)
  250 g mascarpone
  100 g cukor
  1 kezeletlen citrom reszelt héja
  1/2 rúd vanília magjai
  200 ml hideg tejszín

Elkészítés:
Az áfonyát egy kisebb lábasban felteszem főni a vízzel és a cukorral együtt. Néhány perc alatt összeforralom, amikor már lekvár állagú, leveszem és félre rakom hűlni.
A joghurtot, a mascarponét, a cukrot, a reszelt citromhéjat és a vaníliát kézi habverővel kikeverem, hozzáadom az áfonyaszószt is.
Végül a tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a fagyialapba. Ha szükséges, pár órára még hűtőbe teszem, hogy biztosan hidegen kerüljön a gépbe.
Az áfonyás krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 percig hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot. 



2014. május 2., péntek

Epres-robbanós cukorkás bonbon

































Mostanában, ha ajándékról van szó, bonbonos cuccokat kapok a barátaimtól, nagyon izgalmas dolgokkal szoktak meglepni :). Legutóbb robbanós cukorkát kaptam – zseniális ötlet – máris azon gondolkoztam, hogy vajon a cukorkát a robbanásveszély miatt a tölteléktől el kell-e majd zárni… Mint kiderült, az aggodalmam jogos volt, a robbanós cukorka levegővel/nedvességgel nem érintkezhet, ezért külön csokiburokba kell elkülöníteni. 
E miatt egy kicsit macerásabb elkészíteni, de érdemes, mert gyerekeknek igazi különlegesség lehet, felnőtteknek pedig, egy kis nosztalgia :).
Ami még a bonbonnal kapcsolatban foglalkoztatott, hogy vajon mitől robban a robbanós cukorka?! Csodálom, hogy ennek korábban még nem néztem utána, a válasz mindenesetre, a szén-dioxid. A gyártás során a megolvasztott cukorba nagy nyomáson szén-dioxidot adagolnak, majd amikor a cukor megszilárdul, buborékokban magába zárja a gázt. Amikor a cukor nedvesség hatására megolvad, a buborékok szétpukkadnak. Ennyire egyszerű :).

Hozzávalók:
(32 darabhoz)
  robbanós cukorka
- Az epertöltelékhez:
  150 g eper
  1 ek. méz
- A burokhoz:
  300 g fehér csoki
  liofilizált eper vagy málna

Elkészítés:
Az eperpürével kezdem: megmosom, megpucolom és összeturmixolom az epret.
Az eperturmixot egy kisebb lábasba öntöm, hozzáadom a mézet, és alacsony hőmérsékleten addig forralom, amíg jó sűrű nem lesz. Közben élvezem az egész konyhát belengő, fantasztikus eper illatot :)!
Amíg az eperpüré hűl, elkészítem a liofilizált málnával márványozott fehércsoki burkot. A liofilizált málnadarabokból egy zacskóba kb. 2-3 teáskanálnyit teszek, amit a húsklopfoló sima részével jól összetörök.
Kb. 30 grammnyi fehér csokit megolvasztok és temperálok, és a málnaporral egyneműre keverem. A rózsaszínű csokiból vékony csíkokat csurgatok a polikarbonát formába, és ecsettel vagy az ujjammal szétkenem, hogy foltokat kapjak.
Amíg a rózsaszín minta megszilárdul, temperálom a fehér csokit, majd elkészítem a bonbon hüvelyeket és hűtőbe teszem egy 10 percre, hogy megszilárduljon.
Ezután a bonbonhüvelyekbe egy-egy késhegynyi robbanós cukorkát adagolok, amit a 31 fokosra újramelegített fehércsokival légmentesen lezárok. Erre azért van szükség, mert különben az epermassza nedvességtartalmától idő előtt felrobbannának a cukorkák.
A formát ismét hűtőbe teszem, hogy a fehércsoki réteg megszilárduljon, majd az eperkrémet is a csoki hüvelyekbe adagolom, ügyelve arra, hogy maradjon hely a lezárásnak.
Az maradék fehér csokit újratemperálom, majd lezárom a bonbonokat. Hűtés után kifordítom a formából a kész bonbonokat.

2014. február 13., csütörtök

Epres "Túró Rudi" bonbon


A Túró Rudi házi változatának elkészítése már korábban is foglalkoztatott, nem véletlenül: ez az egyik kedvenc finomságom, bár bevallom, egy ideje átpártoltam a Cserpes Trudira … ez persze a lényegen nem változtat :).
Jó pár évvel ez előtt már megpróbáltam otthon előállítani, aminek csúnya vége lett, ezért el is ment tőle a kedvem egy időre. Kísérletező kedvű sorstársaim bejegyzéseit olvasva már a legrosszabbra is fel voltam készülve, de sajnos nekem sem sikerült elsőre kellően szilárd túró rudat formázni, zselatin felhasználása nélkül. És mivel az eredeti recept nem tartalmaz zselatint, csak túrót, cukrot és citromolajat, ebből a három összetevőből szerettem volna összehozni a tölteléket.
Most viszont, a bonbonozás kapcsán újra felmerült bennem a Túró Rudi reprodukálása: bonbonba töltve. Bár elfogult vagyok, szerintem nagyon finom lett, és ebben a formában nem okozott problémát a megszilárdulás sem.
Egy epres változatot szeretnék megosztani Veletek, de bármilyen gyümölccsel ízesíthető, vagy akár natúr változatban is elkészíthető.

Hozzávalók:
(21 darabhoz)
- A túró töltelékhez:
  100 g túró
  1-2 ek fevert tejszínhab vagy 1-2 ek habtejszín (elhagyható, ha elég krémes a túró)
  1 csomag vaníliás cukor (elhagyható, 2-3 ek porcukorral helyettesíthető)
  1/2 citrom reszelt héja
  1/2 tk citromolaj vagy 1-2 tk frissen facsart citrom leve
- Az eperpüréhez:
  150 g friss vagy fagyasztott eper
  1-2 ek méz
- A csokiburokhoz:
  200 g étcsokoládé

Elkészítés:
Az eperpüré elkészítésével kezdem. A fagyasztott epret szobahőmérsékleten kiolvasztom, majd villával alaposan összetöröm. Hozzákeverem a mézet, és alacsony fokozaton, gyakori kevergetés mellett addig forralom, amíg jó sűrű állagú nem lesz.  Félre rakom hűlni.
A túrót egy szitán áttöröm, majd a vaníliás cukorral, a tejszínhabbal, a citromolajjal és reszelt citromhéjjal jól összedolgozom.
Az étcsokit temperálom, elkészítem a csokihüvelyeket és 5 percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjenek.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom először az eper, majd a túrókrémet, helyet hagyva a lezárásnak, majd még 15 percre visszateszem a hűtőbe.
Az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Újabb 30-40 perc hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.

2013. április 24., szerda

Epres pite


Kezdődik az eperszezon :)!!! És végre eljött a gyönyörű eprek ideje is, amiket a Vásárcsarnokban vettem szombaton. Egy klasszikus pite receptet választottam hozzá, Marha Stewarttól.
A pite egy rendkívül egyszerű desszert, elkészítése semmiféle konyhai jártasságot nem igényel, a tészta készítésénél csak arra kell figyelni, hogy a vaj hideg maradjon, ugyanis a tészta ettől lesz igazán omlós. 
A lényegét a töltelék adja, ami a végtelenségig variálható, készülhet édes (almás, meggyes, diós, mákos, túrós) vagy akár sós (húsos, halas, szalonnás, zöldséges) változatban is.
Eredete meglepően régre nyúlik vissza. Már Kr. e. 9500 tájáról maradtak nyomai annak, hogy őseink megfelelő szerszámok birtokában gabonaőrleményből tésztát készítettek, amely a mai értelemben ismert piték, lepények ősét jelentette. Ha további érdekességre vagy kíváncsi a történetével kapcsolatosan, klikk ide.

Hozzávalók:
(egy pitéhez)
1 kg friss eper
110 g vaj
110 g porcukor + 2 ek. az eperöntethez
1 nagy tojás + 1 sárgája a kenéshez
235 g liszt
1 késhegynyi só
2,5 dl tejszín 1 ek. cukorral felverve

Elkészítés:
A porcukrot és a szobahőmérsékletű vajat habverővel puhára keverem, beleütöm a tojássárgáját is. Fokozatosan hozzáadagolom a lisztet és a sót, homogén tésztát gyúrok belőle, majd folpackba csomagolom, és beteszem a hűtőbe legalább egy órára.
A tésztát lisztezett deszkára borítom, tepsi méretűre nyújtom, a szélére ráhagyok egy keveset. 
Egy 28 cm-es tortaformát kivajazok és megszórok liszttel.
A kinyújtott tésztát feltekerem a nyújtófára, és óvatosan beleengedem a piteformába. Szépen eligazítom, úgy, hogy a tészta fusson fel a forma oldalára is, a felesleget levágom, az alját pedig villával megszurkálom. Még egy órára beteszem a hűtőbe.
A hűtőből kivett tésztát egy réteg sütőpapírral beborítom, és a töltelék helyére száraz babot teszek. Előmelegített sütőben 180 fokon (gázsütő 2-es fokozat) 15 percig sütöm, majd a babot kiöntöm belőle, megkenem a vízzel elkevert tojássárgájával, és még 5-10 percre visszateszem a sütőbe.
Amíg a tészta sül, elkészítem a tölteléket. Az epret megmosom, a zöldet levágom róla úgy, hogy nagyjából egyforma méretű darabokat kapjak.
A megpucolt epret serpenyőbe teszem, közepesen alacsony fokozaton kb. 3 percig párolom, hogy egy kicsit megpuhuljon, majd kiszedem egy tányérra.  
A serpenyőben maradt eperléhez egy hozzáadom a két evőkanálnyi porcukrot, és kicsit összeforralom, hogy besűrűsödjön.
A kihűlt epret a tésztára rendezem, és megkenem az eperöntettel, hogy szép fényes legyen.
Tejszínhabbal a tetején, porcukorral megszórva tálalom. 

2013. április 19., péntek

Legegyszerűbb leveles almás


Jennifer Chong oldalán akadtam erre a gyönyörűségre, és nem csak a süti látványa, hanem az egyszerűsége is azonnal meggyőzött. Megörültem neki, mert mindig akad itthon néhány alma, és leveles tésztát is tartok általában a fagyasztóban (nagyon hasznos alapanyag, édes és sós finomságokhoz egyaránt). Ha mindez megvan, pillanatok alatt illatozó, ropogós finomság készíthető belőle, ami váratlan vendégek esetén különösen jól jöhet :)!

Hozzávalók:
(400 g) 1 csomag fagyasztott leveles tészta
4 nagyobb szem alma
15 dkg kristálycukor (vagy barnacukor)
1 tk. őrölt fahéj
1/4 tk. só
frissen facsart citromlé
porcukor a tetejére

Elkészítés:
A leveles tésztát a fagyasztóból kivéve lisztezett deszkára teszem, 25 perc alatt kiolvasztom.
Az almákat héjastól 2-3 mm vékony szeletekre vágom, és a citromlével meglocsolom. Rászórom a cukrot, sót és a fahéjat is, óvatosan elkeverem az egészet. Pár percre félrerakom.
A leveles tésztát 2-3 részre osztom, és akkorára nyújtom, hogy az almaszeletek kényelmesen elférjenek rajta. Az almák alatti területet villával megszurkálom. A tésztalapokat sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem, az almát szépen a tetejére pakolom.
Előmelegített sütőben 200 fokon (gázsütő 4-es fokozat) 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm.
Porcukorral megszórva tálalom. 

2013. február 24., vasárnap

Citromkrémes habos cupcake


Pár hónapja mentettem le ezt a receptet cupcakesgaren.com-ról, mert nagyon megtetszett a fotó, amit készítettek róla. Egy villával belevágtak a sütibe, és a citromkrém folyt ki belőle, nagyon gusztusosan nézett ki. Ezen kívül az is csábítóan hangzott, hogy 40 perc alatt elkészül az egész.
Ma kipróbáltam, mutatós és finom lett, 40 perc alatt. 
Szóval csak ajánlani tudom :)!

Hozzávalók:
(Kb. 12 db cupcakehez)
- A tésztához:
  250 ml tejszín
  220 g porcukor
  225 g liszt
  2 tojás
  1 citrom reszelt héja
- A citromkrémhez:
  125 ml frissen facsart citromlé
  100 g vaj
  100 g cukor
  1 tojás
  3 tojássárgája
- A habhoz:
  3 tojásfehérje
  110 g porcukor

Elkészítés:
Először elkészítem a tésztát: a tejszínt, a porcukrot és a tojásokat egy nagy tálba teszem, és kézi habverővel jól összedolgozom az egészet. Fokozatosan hozzászitálom a lisztet, végül beleszórom a citromhéjat is. Addig keverem, amíg sűrű, sima állagú tésztát nem kapok.
A muffinformát papírkosárkákkal kibélelem, és szétosztom a tésztát. Előmelegített sütőben 180 fokon (gázsütő 2-es fokozat) 15-20 perc alatt megsütöm őket.
Amíg az elkészült sütiket (tepsistől) félrerakom hűlni, elkészítem a citromos krémet.
Egy serpenyőben a citromlében felolvasztom a vajat, majd hozzáadom a cukorral elkevert tojást, és állandó kevergetés mellett addig főzöm, amíg a krém sűrű, fényes állagú nem lesz. Félrerakom hűlni.
A habhoz felverem a tojásfehérjéket, fokozatosan hozzáadagolom a porcukrot. Ha egy csepp ecetet is cseppentek hozzá, fényesebb habot kapok. 
A kihűlt sütik tetejéből egy kiskanállal kivágok egy  akkora darabot, hogy két evőkanálnyi citromkrém elférjen a mélyedésben. A kivágott lyukakban szétosztom a krémet.
A felvert habot egy zacskóba kanalazom, a zacskó egyik csücskébe rendezem az egészet, majd ollóval kivágom a sarkát (vagy habzsákot használok),és minden süti tetejére nyomok egy spirált a habból.
A feldíszített süteményeket 1-2 percre visszadobom a 180 fokos sütőbe, csak annyi időre, hogy a hab megpiruljon.  

2012. november 24., szombat

Almás tarte tatin
















Hozzávalók:
- A tésztához:
  1 1/4 bögre liszt
  1 tk. cukor
  3/4 tk. só
  10 dkg vaj
  1 nagy tojás
  1 ek. hideg víz
- Az almás feltéthez:
  8-10 alma
  10 dkg vaj
  3/4 bögre porcukor
  egy kis citromlé

Elkészítés:
Elsőként elkészítem a tésztát: a lisztet elkeverem a cukorral és sóval, hozzáadom a szobahőmérsékleten meglágyult vajat, morzsásra keverem a liszttel.
Hozzáadom a tojást és a vizet, jól összedolgozom, majd legalább egy órára a hűtőbe teszem.
Az almákat megmosom, megpucolom, és mindegyiket négyfelé darabolom. Egy kis citromlével meglocsolom, hogy az almák ne barnuljanak meg.
A vajat egy magasabb falú, serpenyőben felolvasztom, beleszórom a porcukort, pár perc alatt összeforralom, majd a  tűzről félre húzom. Az almaszeleteket egyesével a karamellbe rendezem, szép szabályos formát kialakítva.
Visszateszem a tűzre, közepes hőfokon 15-20 perc alatt illatosra főzöm. 
Ez idő alatt a tésztát kb. 3 mm vastagra nyújtom, igyekszem a méretét a serpenyőhöz igazítani. 
Amikor a karamellizált alma már kicsit kihűlt, a tésztát sodrófára tekerem, és óvatosan betakarom az almákat vele. A tészta szélét visszahajtom és lenyomkodom, a felületén néhány vágást ejtek késsel, hogy sütés közben a levegő kiszökhessen belőle. 
Előmelegített sütőben, 200 fokon (gázsütő 4-es fokozat) 25-30 perc alatt aranybarnára sütöm.  
A sütőből kivéve egy kb. akkora tálat rakok a tetejére, amekkora a torta. Az egészet nagyon óvatosan megfordítom  kicsit megütögetem a tetejét, és leemelem róla a serpenyőt. Ha néhány alma a serpenyőbe ragadt, óvatosan felszedem, és a torta tetejére rendezem. 
Tálalás előtt 15 percig állni hagyom.