A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gomba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gomba. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 23., kedd

Gombás-céklás rizottó


Van egy céklás recept elmaradásom, amit most S.O.S. meg kell osztanom, mert a piacok és a zöldségesek már roskadoznak a friss zöldségektől, a cékla meg, valljuk be, az ínségesebb téli napokra való.
Egy rizottót készítettem belőle, amiben az erdei gomba íze dominált, a cékla inkább csak a színe miatt került bele, illetve, ha már itt tartunk, azért adott egy kellemes, édeskés, földes ízt az egésznek. A színét azt hiszem, nem kell firtatnom, brutálisan intenzív lett, öröm volt nézni, ahogy a céklapüré lilasága szétterjed a rizottóban.

Hozzávalók:
- A rizottóhoz:
  2 közepes cékla
  olívaolaj
  1 közepes vöröshagyma
  2-3 gerezd fokhagyma
  7,5 dkg vaj
  1,2 l csirke- vagy zöldségalaplé
  25 dkg arborio rizs
  1 dl vörösbor
  3 dkg szárított gomba
  5 dkg parmezán
 
  frissen őrölt bors
- A tálaláshoz:
  rukkola
  parmezánforgács

Elkészítés:
A céklát megpucoljuk, feldaraboljuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Sózzuk, borsozzuk, kevés olívaolajjal meglocsoljuk, és 180 fokon 1 óra alatt megsütjük. Kihűtjük, majd késes aprítóban daraboljuk, vagy kis lyukú reszelőn lereszeljük. A szárított gombát legalább 1/2 órára vízbe áztatjuk.
2,5 dkg vajat serpenyőben felolvasztunk, hozzáadjuk az apróra vágott vörös- és fokhagymát, megdinszteljük. A rizst is rászórjuk, pár percen keresztül pirítjuk, majd a vörösbort is hozzáöntjük. Megvárjuk, amíg az alkohol elpárolog, és az alapléből is teszünk hozzá. Közepes lángon rotyogtatjuk, időnként megkeverjük, és az elfőtt levet folyamatosan, merőkanálnyi adagonként pótoljuk. 10-15 perc elteltével hozzáadjuk a lecsepegtetett gombaszeleteket, sóval, borssal ízesítjük. Amikor a rizs kezd puhulni – kb. 20 percnyi főzés után –, belekeverjük a céklapürét, a reszelt parmezánt, és fokozatosan hozzáadagolunk 5 dkg kockára vágott, hideg vajat. A tűzről lehúzzuk, és még 5 percen keresztül lefedve pihentetjük.

A recept a Kifőztük magazinban is megjelent.

2017. február 6., hétfő

Gombás-fetás-olívás tészta


Hétköznapokra való, gyors tésztafogást készítettem a hűtőben talált – már majdnem elfelejtett – csiperkegombákból, egy kis fetával és olajbogyóval felturbózva, dióval megszórva.
Az augusztusi bazsalikom szüretből készült házi pesztóm sajnos már elfogyott, ezért most boltit használtam, de a házi változat receptjét is mellékelem, hogy a napsütéses nyári napokon, szezon idején kéznél legyen. Már alig várom, hogy újra teleültessem a teraszt fűszernövényekkel, és végre a koriander termesztéssel is megpróbálkozzak. 
A recept a Kifőztük magazinban is megjelent. 

Hozzávalók:
- A tésztához:
   25 dkg orsó tészta
   25 dkg gomba
   1 evőkanál olívaolaj
   2-3 gerezd fokhagyma
   15-20 szem fekete olívabogyó
   7,5 dkg feta
   3 dkg dió
- A pesztóhoz:
   2,5 dkg friss bazsalikom
   5 dkg parmezán
   2-3 evőkanál frissen facsart citromlé
   3 evőkanál olívaolaj
   2-3 gerezd fokhagyma
   frissen őrölt bors

Elkészítés:
A gombát megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk.
Az olívabogyókat háromfelé vágjuk, a fetát is feldaraboljuk és félre rakjuk.
A bazsalikomot, a parmezánt, a citromlevet, az olívaolajat és a fokhagymát késes aprítóba vagy turmixgépbe tesszük, és jól összedolgozzuk, borssal ízesítjük.
A tésztát megfőzzük.
Egy serpenyőben olívaolajat melegítünk, és megpirítjuk a felszeletelt gombát.
A pesztót a tésztához keverjük, hozzáadjuk a gombát, az olívabogyót, a fetát és a diót is.

2016. október 27., csütörtök

Gombával töltött burgonyás tésztakorong


Gombás receptek után kutatva akadtam erre a töltött burgonyás receptre, a „Zrazy” egyik, hús helyett burgonyával készülő változatára.
Az eredeti „Zrazy” a lengyel/litván/belorusz konyha hagyományos ételeként vált ismertté, ami egy különféle zöldségekkel töltött marhaszelet. Az ukrán változat hús helyett burgonyás tésztával készül, gombával, káposztával, vagy hússal megtöltve. Általában petrezselyemmel fűszerezik – én most kaporral ízesítettem, ami nagyon jól passzolt hozzá – tejföllel vagy paradicsomszósszal tálalják.
A recept a Kifőztük magazin októberi számában is szerepelt.

Hozzávalók:
(8 db-hoz)
- A tésztához:
  90 dkg burgonya (tisztítva mérve)
  15 dkg liszt
  1 teáskanál só
  2-3 babérlevél
  a sütéshez:
  kevés olaj
- A töltelékhez:
  2 evőkanál olaj
  50 dkg gomba
  1 nagyobb vöröshagyma
  aprított kapor
  só
  frissen őrölt bors
- A szószhoz:
  50 dkg passata paradicsomszósz
  1 evőkanál olívaolaj
  3 gerezd fokhagyma
  1 teáskanál barna cukor
  1 evőkanál vörösborecet
  morzsolt oregánó
  só

Elkészítés:
A felkockázott burgonyát feltesszük főni, a főzővizet babérlevéllel és sóval ízesítjük. Amikor a krumpli megpuhult, áttörjük és kihűtjük. 
A gombát megmossuk és felszeleteljük, a vöröshagymát apróra vágjuk. Serpenyőben olajat melegítünk, a vöröshagymát megpirítjuk rajta, majd a gombát is hozzáadjuk. 15-20 percet dinszteljük, amíg a levét elforrja, majd kaporral, sóval és borssal ízesítjük.
A szószhoz a felforrósított olívaolajon az apróra vágott fokhagymát 1/2 perc alatt megpirítjuk, beletesszük a cukrot, a vörösborecetet és az oregánót, majd felöntjük a paradicsomszósszal. 1 csipet sót szórunk bele, és fedő alatt, lassú tűzön 20 percig rotyogtatjuk.
A kihűlt burgonyát elkeverjük a liszttel és a sóval. A jól összedolgozott tésztát 16 részre osztjuk, gombócokat formálunk belőlük. 1 tésztakoronghoz kinyújtunk 2 gombócot, az egyikre gombatölteléket kanalazunk, a másikkal befedjük, és a széleket összenyomkodjuk. 
Kiolajozott, előmelegített serpenyőben, közepes lángon a korongok mindkét oldalát megpirítjuk. Paradicsomszósszal meglocsolva tálaljuk.

2013. április 25., csütörtök

Sertéscsíkok Stroganoff módra



Vicces dolog történt ma velem. Sertés Stroganoffot akartam főzni, amit általában fejből dobok össze, de most úgy gondoltam, ha már feltöltöm a receptet, kicsit körbenézek a neten, mások hogyan készítik.
Az első találat Mindmegettéről származott. Ahogy elkezdtem olvasni, már a hozzávalókat is ismerősnek találtam, az elkészítésről nem is beszélve… Aztán a recept végére érve láttam, hogy ezt a receptet még én küldtem be régen, hat évvel ezelőtt :)…
A recepthez tartozó hozzászólásokban páran firtatták, hogy milyen hozzávalók férnek bele a Stroganoff elkészítési módba.
Már csak ezen felbuzdulva is utánanéztem az eredetének, és fél óra böngészés után teljesen összezavarodtam, annyi féle sztori, és variáció létezik. Aztán Flatcat-nél találtam egy nagyon jó kis történelmi áttekintést, akit érdekel klikk ide.

Hozzávalók:
tej + 2 gerezd reszelt fokhagyma a páchoz
50 dkg sertéskaraj
2 ek. zsír
1 nagy ek. mustár
1 nagy fej vöröshagyma
25 dkg gomba (lehetőleg erdei)
1 ek. liszt
2 dl marhahúsleves alaplé (készülhet egy 1/3 marhahús leveskockából is)
1,5 dl tejszín (vagy tejföl)
1,5 dl tejföl
1 dl fehérbor vagy rozé (elhagyható)
10 dkg (3 db) csemegeuborka

Elkészítés:
A sertéshúst 1 cm vastag csíkokra vágom, sóval és borssal megszórom. Előző este bepácolom annyi fokhagymás tejbe, amennyi éppen ellepi.
Másnap a húst lecsöpögtetem, hozzáadom a mustárt, egy kis sót és borsot, jól elkeverem, és beteszem a hűtőbe pácolódni, amíg előkészítem a többi hozzávalót.
A zsír felét egy serpenyőben felhevítem, beleteszem a csíkokra vágott húst, közepesen magas fokozaton addig pirítom, amíg aranysárga kérget nem kap, nekem ez kb. 10-15 percbe telt. A megpirult sertéscsíkokat kiszedem egy tányérra és alufóliával letakarom.
A serpenyőben felolvasztom a zsír másik felét, majd rászórom az apróra vágott hagymát és üvegesre pirítom. 
Következő lépésként hozzáadom a felszeletelt gombát, egy kis só és bors kíséretében. A lángot lejjebb tekerem a serpenyő alatt, és fedővel lefedem, 10 percig párolom az egészet, időnként megkeverem.
Amikor a gombáról már minden lé elfőtt, megszórom a liszttel, elkeverem, 1-2 percet pirítom, utána ráöntöm a bort is. 1-2 percig fedő alatt, a borban is párolom, majd hozzáöntöm a húsleves alaplevet.
A tejfölt a tejszínnel elkeverem, ezt is ráöntöm, végül a vékony csíkokra vágott csemegeuborkát és a húst is beleteszem. Fedő alatt, alacsony fokozaton, időnként megkeverve még 15 percig rotyogtatom, a végén sóval, borssal ízesítem.
Díszítésként friss petrezselyemzölddel megszórom, tésztával, sült krumplival vagy főtt rizzsel tálalom.

Megjegyzés:
Ha csirkemellből készítem, nem szoktam tejbe pácolni, mert anélkül is megpuhul.

2012. november 4., vasárnap

Gombás csirkemáj fészkek

Hozzávalók:
3 ek. napraforgóolaj
3 vöröshagyma apróra vágva
250 g gomba
3 gerezd fokhagyma
40 dkg csirkemáj
10 dkg zsemlemorzsa
1 csokor petrezselyem
1 marék apróra vágott dió
12 db császárszalonna
3 ek. brandy

Elkészítés
A hagymát olajon megpirítom, hozzáadom a felszeletelt gombát, és kb. 10 percig főzöm, amíg a leve elpárolog. 
Az apróra vágott fokhagymát is hozzáadom, és további 1 percig főzöm, majd a gombás keveréket kiszedem egy tányérba. 
A serpenyőbe még egy kis olajat teszek, a csirkemájat mindkét oldalán 20-20 másodperc alatt megpirítom, majd kiszedem és apróra vágom.
A májat, gombás keveréket, zsemlemorzsát, petrezselymet, a brandy-t és a felaprított diót összekeverem.
Muffin formát a császárszalonnával kibélelem, majd a májas-gombás keveréket ráhalmozom, 170-190 fokon (gázsütő 3-as fokozat), kb. 20-25 percig sütöm, petrezselyemmel díszítve tálalom.