Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta, 10 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál zsír, 1 db közepes hagyma, 3-4 pár virsli, 10 dkg füstölt kolbász (elhagyható), 1-1,5 evőkanál liszt, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál őrölt pirospaprika, só, frissen őrölt bors. Ecet ízlés szerint.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virsli. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 31.
Korhelyleves
Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta, 10 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál zsír, 1 db közepes hagyma, 3-4 pár virsli, 10 dkg füstölt kolbász (elhagyható), 1-1,5 evőkanál liszt, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál őrölt pirospaprika, só, frissen őrölt bors. Ecet ízlés szerint.
2010. január 13.
Frankfurti leves
A frankfurti leves alapjául húslevest, ízesítőül kevés római köményt, a sűrítéshez pedig tejszínt használtam. A felkarikázott virslit és a felcsíkozott szalonnát kevés zsíron megpirítottam. Elégedett voltam a végeredménnyel, a menzai frankfurti leveshez nem sokban hasonlított:)
Hozzávalók: kb. 2 liter leveshez 1,5 liter húsleves, 0,5 dl víz, 1 fél fej kelkáposzta, 2-3 pár virsli, 10 dkg szalonna felcsíkozva, 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, 4 gerezd fokhagyma, 2-3 db közepes burgonya, 1,5-2 dl tejszín, szükség szerint só, kb. 10 szem római kömény, késhegynyi őrölt kömény, frissen őrölt bors.

Elkészítés: A megmosott kelkáposztaleveleket kb. 1,5 cm széles csíkokra szeleteljük és forró vízzel leforrázzuk. Közben a levest a vízzel felmelegítjük, amikor forrni kezd a leszűrt kelkáposzta csíkokat a levesbe szedjük. A virslikarikákat és a szalonnacsíkokat a zsíron kicsit megpirítjuk és a levesbe tesszük. A megtisztított burgonyát kb. 2,5X2,5 cm nagyságú kockákra vágjuk és a leveshez adjuk, fűszerezzük a köményekkel ( a római köménnyel vigyázunk, elég intenzív az íze), borssal és sóval ha szükséges, majd közepes lángon addig főzzük, míg a burgonya meg nem puhul, addigra a kelkáposzta is kellően puha lesz. A zsíron (ami a szalonna és a virsli pirításából megmaradt) a zúzott fokhagymát kicsit átmelegítjük, hozzá adjuk a lisztet, elkeverjük, felöntjük tejszínnel, esetleg egy kevés levessel, csomómentesre keverjük és hozzá adjuk a leveshez, amikor forrni kezd levesszük a tűzről. 15 perc pihentetés után tálaljuk.
2009. július 28.
Majonézes virslis zöldbab saláta
Ez a saláta is egy egyszerű, könnyen, gyorsan elkészíthető étel. Nekem kicsit retro:) gyerekkoromban többször ettünk ilyet anyu jóvoltából. Én szeretem. Ez egy egyszerűbb változat, de adhatunk hozzá főtt tojást petrezselyem zöldet is.
Hozzávalók: 25 dkg zöldbab, 4 szál sajtos füstölt virsli, 1 fej ezüsthagyma, 2 evőkanál majonéz, 2 evőkanál tejföl, só, bors.
Elkészítés: A zöldbabot megmossuk, megpucoljuk és feldaraboljuk és gőz felett megpároljuk., hűtjük. A virslit és a hagymát felkarikázzuk. A majonézt a tejföllel a sóval, borssal elkeverjük és hozzá adjuk a kihűlt zöldbabot, a virslit és a hagymát. Behűtjük és úgy fogyasztjuk, akár pirítóssal.
(A saláta elkészítését lényegesen meggyorsítja, ha van ecetes olajos lében eltett zöldbabunk. Ekkor csak le kell csöpögtetni és a többi hozzávalóval összekeverni.)
A sajtos füstölt virsli (4 szál) 259 Ft, a zöldbab 25 dkg kb. 70 Ft, a 2 evőkanál tejföl és a 2 evőkanál majonéz árát nehéz meghatározni, legyen kb. 40 Ft az, 1db hagyma 15-20 Ft, a saláta ára összesen 390 Ft 2 főre.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)