A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 9.

Otília kenyér


Az Otília kenyér egy igazi klasszikus sütemény nagyanyáink korából. Egyszerűen elkészíthető, hosszabb ideig eltartható sütemény, sőt az is hasznára válik, ha néhány nappal előbb elkészítjük. Bármilyen ünnepi alkalomra, karácsonyra, húsvétra is süthetjük.
Az Otília kenyér receptje a Kifőztük 2013. évi márciusi számában jelent meg.




Hozzávalók 30 cm hosszú őzgerincformához:

25 dkg liszt
20 dkg cukor
25 dkg puha vaj
15 dkg szeletelt mandula
10 dkg olvasztott étcsokoládé
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál vaníliás cukor
5 dkg apróra vágott cukrozott citromhéj
4 tojás
1-2 evőkanál rum
1 kis üveg sárgabaracklekvár
10 dkg tejcsokoládé

továbbá:
vaj
zsemlemorzsa





A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a tojásokat, a sót, a rumot. A lisztet elkeverjük a sütőporral, és a masszához adjuk. Végül hozzákeverjük az olvasztott étcsokoládét, a cukrozott citromhéjat és a 10 dkg szeletelt mandulát. A sütőformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és beleöntjük a tésztát. 180 fokra melegített sütőben, annak alsó részén, 1 órán keresztül sütjük. 10 percig hagyjuk hűlni a formában, majd rácsra borítjuk. A sárgabarack lekvárt szitán átnyomjuk, majd felmelegítjük, és a tésztára kenjük. A tejcsokoládét gőz felett felolvasztjuk, bevonjuk vele a süteményt és megszórjuk a maradék mandulával. Néhány óra pihentetés után szeletelhetjük.

Tipp: a sütemény ízei jobban összeérnek, ha fogyasztás előtt néhány napig állni hagyjuk. Tejcsokoládé helyett étcsokoládét is használhatunk.

2012. június 24.

Egy cseresznyetorta, egy ribizlitorta


Két tortát hozok egyszerre, amelyeknek a tésztája és a krémje ugyanaz. A gyümölcstortákat vajas linzertésztával és (pudingmentes) főzött krémmel készítem, és az éppen érő gyümölccsel pakolom meg. Ki lehet próbálni málnával, szederrel, áfonyával, őszibarackkal, nektarinnal, sárgadinnyével stb., kinek mi tetszik:)


Hozzávalók 
24 cm átmérőjű sütőformához:
a tésztához:

15 dkg liszt
12,5 dkg hideg vaj
2,5 dkg cukor
1 evőkanál hideg víz
a krémhez:
2 db nagyobb tojás
4,5 dl tej
4-5 evőkanál keményítő
fél rúd vanília vagy 2 csomag vaníliás cukor 
18 dkg cukor
a torta tetejére:
  30 dkg ribizli (lehet fekete és piros vegyesen) vagy magozott cseresznye
1 csomag fehér tortazselé
2-3 evőkanál cukor
1 evőkanál pirított mandulaforgács (elhagyható)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 30 percre hűtőbe tesszük. A hideg tésztát két fólia lap között vékonyra nyújtjuk és kibéleljük vele a sütőformát úgy, hogy az oldalát is jól fedje. 10 percre ismét hűtőbe tesszük, majd alufóliával letakarjuk, és babot vagy lencsét öntünk rá nehezékként.180 fokra melegített sütőben 15-20 percig sütjük, majd leemeljük az alufóliát a babbal együtt. További 10 percig sütjük a tésztát, majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez a tojások sárgáját 15 dkg cukorral, a vaníliás cukorral vagy a vanília rúd kikapart magjaival, a keményítővel,  a tejjel csomómentesre keverjük, és folytonosan kevergetve krémmé főzzük. A tojások fehérjét habbá verjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a maradék cukrot. A felvert habot a még meleg főzött krémbe forgatjuk és langyosra hűtjük, majd a tésztalapra öntjük és hagyjuk, hogy teljesen kihűljön. Ezt követően legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük.
 A megmosott, kimagozott cseresznyét vagy a leszemezett ribizlit lecsöpögtetjük, majd leitatjuk róla a nedvességet. A gyümölcsöt tetszés szerint a megszilárdult töltelékre rakosgatjuk.  A tortazselét a csomagoláson leírtak szerint elkészítjük és bevonjuk vele a cseresznyét vagy a ribizlit. A tortát ismét hűtőbe tesszük legalább 1-2 órára, majd megszórjuk pirított mandulaforgáccsal és szeletekre vágjuk.
Tipp: a tészta sütéséhez - ha tehetjük -  kivehető aljú sütőformát használjunk, könnyebb lesz a dolgunk:)

2012. március 15.

Kossuth-kifli

A Kossuth-kiflinek ez a kevert tésztás, mandulás fajtája gyerekkorom kedvelt süteménye volt. Keresztanyám gyakran sütötte. Március 15-ére én is elkészítettem. Egyszerű, gyors és finom. Csak ajánlani tudom.

Hozzávalók:

18 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
18 dkg cukor
20 dkg vaj
4 tojás
1 citrom reszelt héja
10 dkg szeletelt mandula

A tojások fehérjét habbá verjük. A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját és a reszelt citromhéjat. A liszthez keverjük a sütőport. A vajas keverékbe forgatjuk a tojáshabot, majd a sütőporos lisztet. Egy 20 x 30 cm nagyságú tepsit kivajazunk majd lisztezünk, és belesimítjuk a tésztát. Végül szeletelt mandulával meghintjük a tészta tetejét. 180 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Miután kihűlt, 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kifliket szúrunk ki belőle. Porcukorral megszórva kínáljuk.

2012. február 14.

Mandulás csirkemell körtés zellersalátával

A csirkemell csíkokat előzőleg joghurtos-krémsajtos pácban érleljük, majd mandulával, aprított petrezselyemzölddel kevert morzsába forgatjuk és kisütjük. A páctól belül szaftos marad a hús, kívül pedig finom ropogós lesz. Elkészítése jóval egyszerűbb, mint a hagyományos módon készített rántott húsé, a végeredményben szinte alig észlelhető különbség.

A recept a Kifőztük 2012. évi februári számában jelent meg. A magazin továbbra is ingyenesen letölthető a www.kifoztuk.hu oldalról.

Hozzávalók a csirkemellhez:

1 egész filézett csirkemell


a páchoz:

2 dl joghurt

2 evőkanál szobahőmérsékletű krémsajt

1 gerezd zúzott fokhagyma

csipet őrölt chilipaprika

a panírhoz:

10 dkg zsemlemorzsa

5 dkg őrölt mandula

1 evőkanál aprított petrezselyemzöld

a sütéshez:

olaj


Hozzávalók a körtés zellersalátához:

2 közepes zsenge zeller

2 db körte

frissen facsart citromlé

1 kis csokor petrezselyemzöld

5 dkg aprított pirított dió

A dresszinghez:

1 dl joghurt

2 evőkanál olívaolaj

1-2 teáskanál magos dijoni mustár

1 evőkanál méz

A csirkemellet 1,5-2 cm széles csíkokra vágjuk, enyhén megsózzuk. A pác hozzávalóit elkeverjük és beleforgatjuk a húscsíkokat és legalább 20-30 percig pihentetjük. A morzsát elkeverjük a mandulával, a petrezselyemzölddel, beleforgatjuk a pácolt csirkemellet és mind két oldalát ujjnyi, forró olajban kisütjük. Melegen, körtés zellersalátával kínáljuk.

Tipp: A húst hosszabb ideig, akár egy napig is pácolhatjuk, ekkor frissen, mindig csak a szükséges mennyiséget süssük ki.

A meghámozott zellert vékony csíkokra vágjuk vagy reszeljük. Forró, enyhén sós vízzel leöntjük, 1-2 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük, lecsöpögtetjük, és papírtörlőre terítve leitatjuk róla nedvességet. A hámozott körtét lereszeljük, a zellerhez keverjük és meglocsoljuk citromlével. A dresszing hozzávalóit összekeverjük, majd beleforgatjuk a zelleres keveréket. Aprított petrezselyemmel és pirított dióval megszórjuk.

2011. december 31.

Sajtos-mandulás lóhere keksz szilveszterre, újévre

Az egyik karácsonyi aprósütemény (keksz) receptjét dolgoztam át, és kaptam ezt finom sajtos tésztát, amelyből szerencsehozó lóheréket sütöttem. Szilveszteri és újévi házibulikra ajánlom. A megadott mennyiségből - 5 cm átmérőjű szaggatóval - 170 db keksz készíthető.
Hozzávalók: 50 dkg liszt és még amennyit felvesz a gyúrásnál, 2 kávéskanál sütőpor, 20 dkg reszelt sajt (egy rész lehet füstölt is),10 dkg őrölt mandula (dióval is helyettesíthető), 12 dkg vaj, 7 dkg fagyos zsír, 2 tojás, 2 teáskanál só.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 1 órát hűtőben pihentetjük. Ezt követően lisztezett felületen vékonyra kinyújtjuk és lóhere formájú szaggatóval kiszaggatjuk. A leeső tésztadarabokat ugyancsak összegyúrjuk, nyújtjuk és szaggatjuk. A lóheréket sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 190 fokra melegített sütőben halványpirosra sütjük, kb. 10-15 perc.
(A sütést lényegesen meggyorsítja, ha légkeveréssel tudjuk sütni a kekszeket, ekkor 160 fokon, két tepsivel, kb. 10 perc alatt elkészül 60 db. Majd így járunk el a többi keksszel is.)
Ha a tésztát vékonyabbra nyújtjuk és kicsit pirosabbra sütjük, ropogósabb kekszeket kapunk. Mindenki ízlése szerint süsse.

Ezzel a recepttel el is köszönök. Teljen jól a szilveszter, a következő évhez kívánok mindenkinek bölcsességet, erőt és sok jókedvet, vidámságot!

ÁLDOTT BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

2011. november 2.

Csopaki almás pite

A csopaki almás pite alul omlós tésztából, középen szeletelt almás töltelékből, míg legfelül mandulás piskótás rétegből áll. Erre a finom süteményre Szakál László: Régi ünnepek a konyhában című szakácskönyvében bukkantam rá. A finom összetevők, és az almás pitének ez a különleges elkészítési módja felkeltette a kíváncsiságomat. Továbbá szimpatikus volt, hogy az alma reszelés, párolás nélkül, vékonyra szeletelve kerül a süteménybe.
Kicsit módosítottam a recepten, különösen az omlós tésztán változtattam, illetve a pitékhez használt, jól bevált tésztából készítettem. (Véleményem szerint az omlós tészta hozzávalói tekintetében elírás lehet, túl soknak találtam a 2 dl tejfölt. 1-2 evőkanál is elég az omlós tésztához. Valamint a 3 egész tojást is sokallom 25 dkg liszthez.)
Aki egy különleges almás pitére vágyik, csak javasolni tudom, hogy készítse el ezt a süteményt. Frissen, langyosan is nagyon finom, de másnapra sem veszít élvezeti értékéből, ekkorra az ízek kissé összeérnek, finoman puha lesz a pite állaga.
Következzék a recept az általam módosított változatban.
Hozzávalók az omlós tésztához: 30 dkg liszt + amennyit még felvesz a gyúrásnál, 1 kávéskanál sütőpor, 12 dkg fagyos zsír vagy 15 dkg vaj, 1-2 evőkanál tejföl, 1 tojás, 2 evőkanál cukor, fél citrom reszelt héja, szükség esetén 1 evőkanál hideg víz; a töltelékhez: 1 kg alma, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3 csomag vaníliás cukor vagy fél rúd vanília kikapart belseje és 2 evőkanál porcukor; a piskótához: 4 tojás, 12 dkg cukor, 10 dkg durvára őrölt hámozott mandula, 1 evőkanál szeletelt hámozott mandula (elhagyható); az omlós tészta szórásához zsemlemorzsa, a sütemény hintéséhez porcukor.
Az omlós tészta hozzávalóit összegyúrjuk és legalább 30 percig hűvös helyen pihentetjük. Majd lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy egy közepes (Kb: 21 x 31 cm-es), sütőpapírral bélelt tepsibe elférjen. A tésztát megszórjuk zsemlemorzsával. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és vékony szeletekre vágjuk. Elkeverjük a fahéjjal, a cukorral és a tésztára öntjük. Ezt követően 180 fokra melegített sütőben rövid ideig elősütjük a pitét. (Ezt a mozzanatot az eredeti recept nem tartalmazza, kihagyható. Én azért sütöttem elő a pitét, mert kicsit vastagnak találtam az almás tölteléket. Az elősütés ideje nálam addig tartott, amíg a mandulás piskótát elkészítettem.) A mandulás piskótához a tojások fehérjét habbá verjük. Közben fokozatosan adagoljuk a cukrot, majd hozzákeverjük a tojások sárgáját. Végül beleforgatjuk az őrölt és a szeletelt mandulát, majd az almára öntjük és elsimítjuk. 170 fokon 40-45 perc alatt készre sütjük. Ügyeljünk arra, hogy az omlós tészta és a piskóta is jól átsüljön.
Langyosan már szeletelhetjük. Porcukorral megszórva kínáljuk.
Megjegyzés: A sütés ideje sütőktől függően változhat. A mandula őrölt dióval, mogyoróval is helyettesíthető. Az eredeti recept a piskótás réteghez 1 evőkanál grízes lisztet javasol, ezt én kihagytam, illetve 1 evőkanál szeletelt mandulával helyettesítettem.

2011. augusztus 30.

Kelt tésztás szilvás szelet

A kelt tésztához jól illik a fahéjas szilva savanykás íze. Kevés mandulával megszórva egyszerű, ugyanakkor finom süteményt készíthetünk akár ringlóval, akár sárga szilvával is. Második fogásként gazdagabb levest is kísérhet, és akár vasárnapi ebédek desszertjeként is megállja a helyét.

A recept a Kifőztük 2011. évi augusztusi számában jelent meg.

Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt, 3 dl langyos tej, 3 dkg élesztő, 1 tojás, 1 nagy evőkanál zsír, 4 evőkanál cukor, 1/2 citrom reszelt héja , csipet só; a tésztára: 60 dkg magozott szilva , 1-2 teáskanál őrölt fahéj, 6 evőkanál kristálycukor, 4 evőkanál szeletelt mandula; a szóráshoz: porcukor

A langyos tejhez 1 teáskanál cukrot adunk, belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. Tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot, a tojást, a reszelt citromhéjat, a zsírt és a felfutott élesztőt. Bedagasztjuk a tésztát, letakarjuk, és langyos helyen duplájára kelesztjük.

Vékonyan kizsírozunk egy 28 x 36 cm-es tepsit. Átgyúrjuk a megkelt tésztát, majd a tepsibe nyomkodjuk. A magozott szilvát összeforgatjuk a cukorral kevert fahéjjal, és a tésztára szórjuk. További 20 percen át kelesztjük, majd meghintjük szeletelt mandulával és kristálycukorral.

180 fokra melegített sütőben 40-45 perc alatt készre sütjük.

Langyosan, nagyobb szeletekre vágva, porcukorral szórva kínáljuk.


2010. november 17.

Brownie

Bevallom, eddig nem sütöttem ezt a klasszikus amerikai süteményt, a brownie-t. Hétvégén vendégségbe készültem, és a gyerekeknek kedveskedtem ezzel a sütivel. Úgy láttam nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagy kedvvel fogyasztották:) A klasszikus brownie receptet vettem alapul, picit módosítottam rajta (pici kakaópor is, kevesebb cukor, kesudió helyet mandula került bele). Nagyon elégedett voltam a végeredménnyel, bár nekem picit tömény ez a sütemény, de nagyon finom. Sütésben kevésbé jártasak is hozzáfoghatnak:) Karácsonyra is elkészíthető.
Hozzávalók: 15 dkg liszt, 10 dkg durvára szeletelt hántolt mandula, 1 evőkanál kakaópor, 1 kávéskanál sütőpor, 15 dkg magas kakaótartalmú csokoládé, 18 dkg vaj, 22 dkg kristálycukor, 1 rúd vanília, 3 db tojás, csipet só.
Elkészítés: A csokoládét a vajjal vízgőz felett felolvasztjuk. Hozzáadjuk a vanília kikapart belsejét, a kristálycukrot és a sót. A lisztet elkeverjük a sütőporral, a kakaóporral és a mandulával. A csokoládés masszához keverjük egyenként a tojásokat, majd apránként adagoljuk hozzá a lisztes keveréket. Egy 18 X 26 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük. Kihűlés után legalább egy éjszakát hűvös helyen pihentessük, (így jól összeérnek az ízek) majd ezt követően szeleteljük.

2010. szeptember 11.

Körtés-krémsajtos omlós pite

Ennek rusztikus formájú, omlós pitének a tésztája krémsajtos, tejfölös alapon gyümölcsöket rejt magában. Most körtével készítettem, de ízlés szerint, bármilyen gyümölccsel megtölthetjük a pitét. A friss gyümölcsök helyett télen használhatunk szilva, barack, körtebefőttet is. A krémsajtos réteget csöpögtetett tejfölből és krémsajtból is elkészíthetjük, de használhatunk mascarpone sajtot is. A receptben a tejfölös, krémsajtos változat szerepel.
A pite a Kifőztük 2. számában jelent meg, "Gyümölcsös rusztikus pite" néven. Az újság ingyenesen letölthető a http://www.kifoztuk.hu/ oldalról.

Hozzávalók: A tésztához 20 dkg liszt, 12 dkg vaj, 1 db tojás, 4 dkg cukor, csipet só, 1 kisebb citrom reszelt héja, 1 evőkanál víz. A töltelékhez 2,2 dl tejföl, 5 dkg krémsajt (a tejföl és krémsajt 20-25 dkg mascarpone sajttal is helyettesíthető), 30 dkg körte (kb. 5 db) vagy más gyümölcs, 4 dkg porcukor, 2 dkg vaj, 1 kávéskanál fahéj,1 csomag vagy 1 evőkanál házi vaníliás cukor, 8 dkg darált dió, 6 evőkanál fekete ribizli lekvár. A tészta kenéséhez 1 tojás, a szóráshoz 2 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál szeletelt mandula.

Elkészítés: A szobahőmérsékletű tejfölt egy vékony, ritka szövésű anyaggal bélelt, magasabb tálra helyezett szűrőbe öntjük és 3-4 órán keresztül, de legjobb, ha egy éjszakán keresztül csöpögtetjük. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 1 órára hűtőbe tesszük. A meghámozott körte magházát eltávolítjuk, nagyobb darabokra vágjuk és vajon cukorral és vaníliás cukorral karamellizáljuk, majd összekeverjük a dióval. A lecsöpögtetett tejfölt, a krémsajttal, a porcukorral és 4 evőkanál lekvárral jól elkeverjük. A lehűtött tésztát 28 cm átmérőjű kör alakú lappá nyújtjuk. (Tipp: egy lábos, vagy tortasütő forma segítségével szabályos kör alakú lappot vághatunk a tésztából.) A tésztalapot egy sütőpapírral bélelt nagy tepsire fektetjük, vagy egy kivajazott piteformába tesszük. A krémsajtos keveréket a tészta közepére kenjük úgy, hogy 5-6 cm széles peremet hagyjunk. A krémre kenjük a diós-körtés keveréket, majd a maradék lekvárból kis halmokat teszünk a gyümölcsre. Végül a tészta szélét felhajtjuk a gyümölcsös keverékre. Megkenjük a tésztát felvert tojással és megszórjuk kristálycukorral, a töltelékes részét szeletelt mandulával. 200 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Porcukorral megszórva kínáljuk. (Tipp: a tészta nagyon omlós, melegen könnyen repedhet, ezért ha melegen szeretnénk kínálni, mutatósabb, ha piteformában, vagy egy kerek lapos formában sütjük, abban tálalni is tudjuk.)

2010. augusztus 9.

Mandulás tekercs

Barátnőm nagyon szereti a kelt tésztából készült péksüteményeket. Ha sós, legyen sajtos vagy pirított szezámmagos, az édes viszont jó gazdagon legyen porcukrozva. Egyik találkozásunkkor ezzel a mandulás tekerccsel kedveskedtem neki:) A tésztája egyszerű kelt tészta, olyan mint a darázsfészeké, csak mazsolás töltelék helyett (mivel barátnőm azt nem szereti:) mandula került a tekercsre.
Hozzávalók: a tésztához 60 dkg liszt, 3 dl tej, 3 dkg élesztő, 2 tojás sárgája, 3-4 evőkanál étolaj, 2 evőkanál cukor, csipet só. A töltelékhez 10 dkg puha vaj, 6-8 dkg porcukor. A tekercsek kenéséhez 1 kisebb tojás, szórásához 5 dkg szeletelt mandula, 5 dkg kristálycukor. A tészta locsolásához 1,5 dl langyos tej, 1 evőkanál vaníliás cukor. A megsült tekercsek szórásához porcukor.
Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és kb. 5 percig pihentetjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a tojások sárgáját. Az élesztős keverékhez adjuk az olajat, elkeverjük, majd a lisztre öntjük és bedagasztjuk a tésztát, letakarjuk és kb. 1 óra alatt duplájára kelesztjük.(Ha a tészta dagasztáskor ragadna, adjunk hozzá lisztet.) A puha vajat elkeverjük a porcukorral. A megkelt tésztát lisztezett felületen ujjnyi vastagságú, kb. 55x35 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk, egyenletesen rákenjük a vajas tölteléket, feltekerjük és 2 cm széles szeleteket vágunk belőle. Az így kapott tekercseket sütőpapírral bélelt közepes tepsibe fektetjük, 10 percet pihentetjük, majd megkenjük tojással, megszórjuk szeletelt mandulával, kristálycukorral és 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt aranysárgára sütjük, de mielőtt teljesen megsülnének a tekercsek, meglocsoljuk langyos vaníliás tejjel és így sütjük még 5-8 percig. Amikor elkészültek a mandulás tekercsek 10-15 perc pihentetés után, melegen, porcukorral megszórva kínáljuk.

2010. május 5.

Csokis kekszes kocka

A csokis kekszes kocka egy sütés nélküli édesség, aprósütemény. Az elkészítésekor hasznosíthatjuk a megkezdett vajas kekszeket, csokoládékat. Aszalt gyümölcsökkel, durvára vágott dióval, mandulával is ízesíthetjük. Most az egyszerű csokis, kekszes változatnál maradtam, a tetejét olvasztott fehér csokoládéval vontam be. Amikor nincs kedvük a sütőt bekapcsolni, egyszerűen elkészíthetjük ezt az aprósüteményt is.

Hozzávalók: 60 dkg vajas keksz, 30 dkg keserű csokoládé, 10 dkg vaj, 2 evőkanál cukor, 4 evőkanál tej. A bevonathoz 10 dkg fehér csokoládé, 5 dkg szeletelt mandula.
Elkészítés: A vajas kekszet összetörjük úgy, hogy nagyobb darabkák is maradjanak benne. A csokoládét, a tejet, a cukrot és a vajat egy kisebb edénybe tesszük és tűzhelyen felolvasztjuk, közben kevergetjük. Az olvadt csokis keveréket az összetört kekszre öntjük és jól elkeverjük. Egy kisebb tepsit (én 25X17 cm nagyságút használtam) kibélelünk sütőpapírral, majd beleöntjük a kekszes keveréket és belenyomkodjuk a tepsibe. A tetejét elegyengetjük. A fehér csokoládét 2-3 evőkanál vízzel felolvasztjuk mikrohullámú sütőben. A felolvadt fehér csokoládét kevergessük, ha összeugrik, adjunk kevés vizet hozzá, hogy szép sűrű massza legyen belőle. Ezt a masszát a kekszes keverékre öntjük és egyenletesen szétfolyatjuk, majd a süteményünk egyik felét megszórjuk szeletelt mandulával. (Ha kedvünk úgy tartja, akár az egész süteményt is beszórhatjuk mandulával, vagy akár el is hagyhatjuk.) A süteményt hűvös helyre tesszük. Kicsit sokáig tart, míg a fehér csokoládé megdermed, de másnap már szeletelhetjük 4x4 cm-es kockákra. Nem tűnik nagy mennyiségnek, de elegendő lesz, mert igen laktató sütemény.

2010. február 7.

Pithiviers

Ismét egy nagyszerű francia süteményén. Pithiviers (ejtsd: pitivié) nem más, mint francia Pithivier járásból származó mandulás, leveles tésztás finomság. Készíthetjük bolti leveles tésztából is, bár én most saját készítésűt használtam, de még így is egyszerűen elkészíthetjük, ha betartjuk a Pithivier készítés szabályait. (Most nem térek ki a leveles tészta készítésére, csak megemlítem, hogy 25 dkg margarin, 25 dkg liszt + amennyit a készítésnél felvesz,1,2 dl boros víz az összetevője. Bevallom mandula helyett most mogyorót használtam, lustasági okokból, mivel volt kellő menyiségü mogyoró darálva:) A recept az "egy falat Franciaország" című szakácskönyvből származik.
Hozzávalók: kb. 60 dkg levelestészta, a töltelékhez 14 dkg vaj, 13 dkg kristálycukor, 2 db tojás, 2 evőkanál rum, 1 narancs reszelt héja, 14 dkg őrölt mandula (vagy mogyoró) 1 evőkanál liszt. A tészta kenéséhez 1 kisebb tojás, a szóráshoz porcukor.
Elkészítés: A töltelékhez a szobahőmérsékletű vajat összekeverjük a cukorral hozzá adjuk a tojásokat, a rumot, a reszelt narancshéjat. Jól összekeverjük, majd bele forgatjuk az őrölt mandulát/mogyorót és a lisztet. Amíg a tésztát előkészítjük, hűtőbe tesszük a tölteléket. A tésztát két felé osztjuk. Az egyik felét lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy egy 28 cm átmérőjű kört ki tudjunk vágni belőle. Könnyen kivághatjuk a kört, ha egy 28 cm átmérőjű tortasütő formát a tésztára helyezünk, és derelyevágóval körbevágjuk a forma mellett. Ekkor a kör alakú lapunkat egy sürőpapírral bélelt nagyobb tepsire fektetjük. A tészta közepére kenjük a tölteléket úgy, hogy a tészta szélén körben 2 cm-es peremet üresen hagyunk. Ezt követően kinyújtjuk a másik tésztát, és az előzőek szerint kivágjuk a másik kör alakú lapot is. Egy vékony pengéjű kés segítségével (a képen látható) rozetta mintát karcoljuk a tésztába úgy, hogy nehogy átvágjuk a tésztát. Az alsó lap üresen hagyott peremét megkenjük tojással, ráfektetjük a rozetta mintás lapot, úgy hogy teljesen egymáshoz illeszkedjenek. Ekkor a Pithivierst 1-2 órára, de legjobb ha egy éjszakára, hűtőbe, vagy hűvös helyre tesszük. A sütéshez 220 fokra előmelegítjük a sütőt. A tészta tetejét megkenjük felvert tojással úgy, hogy az oldalára ne csorogjon le, mert akkor nem tud szépen megemelkedni. 25-30 percig sütjük, amíg szépen feljön a tészta és aranybarnásra nem sül. Hűtjük, porcukorral megszórva, szeletekre vágva kínáljuk.

2009. december 29.

Hópelyhek

A hópelyhek alapja is egy mandulás vajas tészta, amelybe hámozott őrölt mandula kerül. A tésztából virágformákat szúrunk ki, díszítéshez a Karácsonyi csillagnál leírt cukros mázat használhatjuk.

Hozzávalók: A tésztához 25 dkg liszt, 5 dkg hámozott őrölt mandula, 7 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, reszelt citromhéj (elhagyható), 17 dkg vaj (vagy 10 dkg vaj és 5 dkg zsír) 1 tojás. Díszítéshez 1 tojás fehérje és 20 dkg porcukor összekeverve.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és egy órára hűtőbe tesszük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen 3 mm vastagságúra kinyújtjuk, kiszaggatjuk a virágokat és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük, kihűtjük és ezt követően díszítjük. A dízsítéshez a tojásfehérjét és a porcukrot jól elkeverjük. Egy zacskó egyik sarkán apró lyukat vágunk, beleöntjük a cukros keveréket és a képen látható módon díszítjük a virágformákat

Havas fenyők

A Havas fenyők tésztája ugyan az mint a Karácsonyi csillag tésztája és az ott leírtak szerint járunk el vele. A megsült és kihűlt fenyőfákat olvasztott fehércsokoládéba és kókuszreszelékbe mártjuk.
Hozzávalók:A tésztához 22 dkg liszt, 10 dkg porcukor, csipet só, 1 csomag vaníliás cukor, 1 kávéskanál sütőpor (elhagyható), 10 dkg őrölt mandula, 17 dkg vaj (vagy 10 dkg vaj és 5 dkg zsír), 1 tojás, reszelt citromhéj ízlés szerint (elhagyható). A díszítéshez kb. 10 dkg olvasztott fehércsokoládé, 2 dkg vaj, 10 dkg kókuszreszelék.
Elkészítés:A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és egy órára hűtőbe tesszük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen 3 mm vastagságúra kinyújtjuk, kiszaggatjuk a fenyőfákat és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük, kihűtjük és ezt követően díszítjük. A dízsítéshez a fehércsokoládét a vajjal és kevés vízzel felolvasztjuk. A fenyőfák oldalait először az olvasztott fehércsokoládéba, majd a kókuszreszelékbe mártjuk és rácsra helyezzük.

Karácsonyi csillagok

Karácsonyra sok-sok aprósüteményt sütöttem, amelyeknek jelentős részét elajándékoztam. Az aprósütemények alapja vajas linzeres tészta mandulával, mogyoróval, vagy dióval ízesítve. Ezek a sütemények bármikor megsüthetőek, a díszítés természetesen lehet alkalomhoz illő:).(Ha többfélét sütünk, célszerű egyszerre díszíteni az aprósüteményeket, mert pl. a cukros-tojásfehérjés máz többféle sütemény díszítéséhez is elég lehet.)Következzék most néhány recept.

Hozzávalók: A tésztához 22 dkg liszt, 10 dkg porcukor, csipet só, 1 csomag vaníliás cukor, 1 kávéskanál sütőpor (elhagyható), 10 dkg őrölt mandula, 17 dkg vaj (vagy 10 dkg vaj és 5 dkg zsír), 1 tojás, reszelt citromhéj ízlés szerint (elhagyható). A díszítéshez kb. 10 dkg olvasztott fehércsokoládé, 2 dkg vaj, fehér cukorgyöngy, 1 tojás fehérje és 20 dkg porcukor összekeverve.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és egy órára hűtőbe tesszük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen 3 mm vastagságúra kinyújtjuk, kiszaggatjuk a csillagokat és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük, kihűtjük és ezt követően díszítjük. A dízsítéshez a fehércsokoládét a vajjal és kevés vízzel felolvasztjuk és egy ecset segítségével a csillagokra kenjük, majd gyöngyökkel díszítjük. Miután a fehércsokoládés máz megszáradt, díszíthetjük a tojásfehérjés cukros keverékkel. (A tojásfehérjét és a porcukrot jól elkeverjük. Egy zacskó egyik sarkán apró lyukat vágunk, beleöntjük a cukros keveréket és tetszés szerint díszítjük a csillagokat.)

2009. július 7.

Kókuszos mandulás pite (lehetetlen pite)

Ezzel a pitével Lúdanyónál találkoztam "Lehetetlen pite" néven szerepelt. Nagyon megtetszett az egyszerűsége és az, hogy gyorsan elkészíthető. Mivel Lúdanyó írta, hogy náluk pillanatok alatt elfogyott, én úgy gondoltam, hogy dupla adagot készítek és tepsiben sütöm, nem kerek sütőformában (már csak azért sem, mert nincs ilyen nagy kerek formám). Nálunk nagy sikere volt, amelyről az is árulkodhat, hogy kétszer is elkészítettem:) A dupla adag pite receptjét írom le. (Maga az elkészítés és a jellege is az intelligens krémesre emlékeztet, csak még annál is egyszerűbb:)
Hozzávalók: 15 dkg liszt, 22 dkg cukor, 12 dkg kókuszreszelék, 8 db tojás, 4 csomag vaníliás cukor (vagy 2 teáskanál vaníliakivonat), 25 dkg olvasztott vaj (esetleg margarin), 8 dkg szeletelt mandula, 1 liter tej.

Elkészítés: A tojásokat a cukorral, a liszttel, a kókuszreszelékkel, a mandula felével, az olvasztott vajjal, vaníliás cukorral összekeverjük és végül hozzáadjuk a tejet és jól elkeverjük. Egy magas falú közepes tepsit kivajazunk (én 24 cm X 36 cm nagyságút használtam), beleöntjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük. (Légkeveréssel 160 fok.)Ekkor rászórjuk a maradék mandulát és tovább sütjük kb. 15-20 percig, amíg át nem sül a massza. Hagyjuk hűlni, majd szeleteljük. Porcukorral meghintve kínáljuk.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails