A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 27.

Rizspiláf csicseriborsóval, lencsével


Ezt a kelet-törökországi rizspiláfot a hozzáadott karamellizált hagyma teszi különlegessé. A csicseriborsótól és a lencsétől igen tápláló. Előételként hidegen és melegen is kínálják. Ha hidegen kerül az asztalra, joghurtot is adnak hozzá.

A recept a Kifőztök 2013. évi februári számában jelent meg.


Hozzávalók:

10 dkg csicseriborsó
10 dkg lencse
20 dkg hosszú szemű rizs
2 közepes hagyma
2 paradicsom vagy 1dl darabos paradicsom konzerv
1 kis csokor petrezselyemzöld
4 evőkanál olívaolaj
0,5 l húsleves
1 evőkanál citromlé
2 evőkanál cukor
1,5 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál őrölt pirospaprika
frissen őrölt bors






A csicseriborsót hideg vízbe áztatjuk egy éjszakára. A következő nap új vízzel önjük fel és kevés sóval, lassú tűzön puhára főzzük. A lencsét is felöntjük vízzel és lassú tűzön ugyancsak puhára főzzük. A rizst beáztatjuk fél órára, majd leszűrjük. A hagymát és a petrezselyemzöldet felszeleteljük, a paradicsomot meghámozzuk és felkockázzuk. Egy nagyobb serpenyőben, közepes lángon felmelegítjük az olajat, hozzáadjuk a hagymát, a cukrot. Sózzuk, borsozzuk és lefedve, lassú tűzön addig főzzük, amíg a hagyma megpuhul. Hozzáadjuk a citromlevet, és kevergetve addig főzzük, amíg a hagyma megbarnul. Hozzákeverjük a rizst, a paradicsomot, a lencsét, a csicseriborsót, az őrölt köményt és a pirospaprikát. Felöntjük húslevessel, lefedve kis lángon addig főzzük, amíg a rizs felszívja a levet. Hozzákeverjük a petrezselyemzöldet, és lefedve 15-20 percig állni hagyjuk, majd tálaljuk.

2013. február 26.

Grillezett túrós polenta

Az alábbiak szerint főzött polenta kihűtve remekül grillezhető. Salátával önálló ételként is fogyaszthatjuk, de sültek, mártásos húsok mellé remek köretül szolgálhat.


Hozzávalók


1 liter víz

10 evőkanál kukoricadara

25 dkg túró

5 dkg vaj



Vastag falú fazékban felforraljuk a vizet, sózzuk, és folytonos keverés közben hozzáadjuk a kukoricadarát. Lassú tűzön 40-45 percig főzzük, közben néhányszor megkeverjük, hogy ne bőrösödjön. Végül hozzákeverünk 2 dkg vajat, majd a túrót. Egy 18 x 28 cm nagyságú tepsit vékonyan kivajazunk, belesimítjuk a polentát. Miután kihűlt kiborítjuk, és háromszögekre szeleteljük.  A maradék vajat felolvasztjuk, átkenjük a polenta szeleteket és felforrósított grillserpenyőben mind két oldalát grillezzük.

2012. február 16.

Mustáros-paprikakrémes burgonya

Egyszerű, olcsó, gyors étel. Fogyasztható köretként, vagy salátával önálló ételkén is.

A recept a Kifőztük 2012. évi februári számában jelent meg. A magazin továbbra is ingyenesen letölthető a www.kifoztuk.hu oldalról.

Hozzávalók 2 személyre

6 db közepes héjában főtt burgonya
1 evőkanál magos dijoni mustár
1 evőkanál paprikakrém (darált paprikakrém)
8 dkg vaj

frissen őrölt bors

A hámozott, főtt burgonyákat hosszában négyfelé vágjuk. A felhevített vajon sütni kezdjük. Amikor enyhén pirul, a mustárt a paprikakrémmel elkeverjük, és a burgonyára öntjük. Sóval, frissen őrölt borssal fűszerezzük. Addig sütjük, amíg ropogós kérge nem lesz.

2011. március 16.

Hajdina brokkolival

Nálunk nem ismeretlen étel a hajdina, anyukám szokott néha készíteni, főleg köretként. Nem állítom, hogy kezdetektől fogva rajongok érte, de valahogy megkedveltem. Már napok óta járt a gondolataimban egy brokkolis változata. Azzal kezdtem az előkészítését, hogy megmostam a hajdinát és beáztattam éjszakára. Hogy miért áztattam be, azt nem tudom, anyu nem szokta. Mindenesetre reggelre olyan lett a hajdinám, mintha megfőtt volna, szépen kinyíltak, kipattogtak. Szinte már így is fogyasztható lett volna. Az áztatás következtében lényegesen lerövidült a brokkolis hajdina elkészítése, amelyet dinsztelt hagymával pároltam. A brokkolit külön pároltam és ezt követően kevertem a hajdinához. Köretként és önállóan is fogyaszthatjuk ezt az egyszerű, gyors és finom ételt. Aki még nem próbálta, csak javasolni tudom, hogy tegye meg. Nagyanyáink konyhájában szinte rendszeres alapanyag volt, napjainkban méltatlanul veszített ételeink közötti szereplésének népszerűségéből. Pedig igen jó az élettani hatása, emésztést segítő, jó magas vérnyomásra, tisztítja az érfalakat, cukorbetegek is fogyaszthatják.
Hozzávalók: 1 bögre hajdina (2,5 dl), 2 bögre víz (5 dl), 20 dkg brokkoli, 1 kis fej hagyma, 2 evőkanál olívaolaj, só, frissen őrölt bors.

Elkészítés: A hajdinát megmossuk és beáztatjuk a vízbe 6-8 órára (egy éjszakára). Ezt követően megmossuk a brokkolit, kisebb rózsákra szedjük és párolóbetétben vízgőz felett 8-10 percig pároljuk. A megtisztított hagymát apró kockákra vágjuk és a felhevített olívaolajon megdinszteljük és hozzáadjuk a beáztatott, lecsöpögtetett hajdinát. Sózzuk, borsozzuk, 2-3 evőkanál vízzel, fedő alatt közepes lángon, 10-15 percig pároljuk. (A beáztatott hajdinában van kellő nedvesség ezért elég néhány evőkanálnyi víz a párolásához, de ha szükséges párolás közben 1-1 vőkanálnyi vizet adhatunk még a hajdinához.) A hajdina párolását követően, hozzákeverjük a párolt brokkolit és már tálalhatjuk is. Fogyaszthatjuk köretként, de önálló ételként is.

2010. december 16.

Csőben sült spenótos burgonya

Karácsonyi sültek köreteként egyszerűen elkészíthetjük a csőben sült spenótos burgonyát. A főtt, karikára szeletelt burgonyát spenótos, tejszínes, tojásos öntettel leöntjük és összesütjük. Ennyi az egész. Lehetőleg friss spenótból készítsük. Aki húsmentes ételre vágyik, önálló fogásként, főételként is elkészítheti.

Hozzávalók: 6-8 db közepes főtt burgonya, 30 dkg spenót, 3 db tojás, 2 dl tejszín, 1 dl tej, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 evőkanál liszt, só, frissen őrölt bors, 3-4 dkg vaj.
Elkészítés: A főtt burgonyát meghámozzuk és felkarikázzuk. A spenótot alaposan megmossuk, megtisztítjuk és forró sós vízben 3-4 percig főzzük (blansírozzuk), majd lecsepegtetjük és felszeleteljük. A lisztet a tejjel, majd a tejszínnel jól kikeverjük, hozzáadjuk a felvert tojásokat. Sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük és hozzákeverjük a spenótot. Egy sütőtálat kivajazunk, belerakjuk a felkarikázott burgonya felét, ráöntjük a spenótos öntet felét, majd ismét burgonya, majd öntet következik. 180 fokon 25-35 perc alatt készre sütjük. Sültek mellé, szeletelve kínáljuk.

2010. augusztus 9.

Mézes-mustáros újburgonya vajban sült hagymával

Ez az étel egyszerűen csak megszületett a gondolataimban, majd végül el is készítettem. Fogyaszthatjuk önálló ételként is, hiszen kellőképpen laktató, de tálalhatjuk köretként is, főleg grillezett vagy natúr húsok mellé.

Hozzávalók: két adaghoz 20-25 db diónyi újburgonya, 10 dkg vaj, 10 dkg füstölt szalonna, 1-1,5 evőkanál mustár, 1-1,5 evőkanál méz, só, frissen őrölt borskeverék, 2 db közepes hagyma.
Elkészítés: A burgonyát alaposan megmossuk, egy fedeles serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a csíkokra szeletelt szalonnát, 5 dkg vajat, sózzuk, borsozzuk és felöntjük kb. 1 dl vízzel. Fedő alatt elkezdjük párolni, közben a vizet pótoljuk. Amikor már majdnem puhára párolódott(kb. 10-15 perc) hozzákeverjük a mustárt és a mézet és együtt rotyogtatjuk tovább, amíg szép sűrű mázat nem kapunk (kb. 7-10 perc). A megtisztított és felszeletelt hagymát vajon megsütjük, közben sózzuk. Amikor a burgonya elkészült, tálra szedjük és megszórjuk vajban sült hagymával. (Ha a burgonyák között némelyik nagyobb, tálaláskor a már elkészült burgonyát keresztben félbe vághatjuk, jól mutat az egészek között:)

2010. április 19.

Vajban sült uborka petrezselyem pestóval

Szeretem kipróbálni a zöldségeknek számunkra nem megszokott módon történő elkészítését. Az uborkának vajban sütése felénk nem egy szokványos felhasználási mód. A spanyolok a citromos vajban sült uborkát tapaszként fogyasztják. Kicsit tovább gondoltam, petrezselyem pestóval ízesítettem, sült hús mellé kiváló köret kerekedett belőle. (Meglepően kellemes ízű lett:)
Hozzávalók: Két adaghoz 1 nagyobb vagy 2 kisebb kígyóuborka, 5 dkg vaj, só, kevés frissen facsart citromlé, 3-4 evőkanál petrezselyem pesto.

Elkészítés: Az uborkát meghámozzuk, hosszában félbe vágjuk, kiskanállal kiszedjük a magházát és 1-1,5 cm-es szeletekre vágjuk. Besózzuk és 10-15 percig állni hagyjuk, majd papírtörlővel leitatjuk róla a sós levet. A vajat felhevítjük és 4-5 percig sütjük rajta az uborkát, közben kevergetjük, hogy minden oldala süljön az uborkaszeleteknek. Ezt követően egy tálba szedjük, csepegtetünk rá citromlevet, hozzákeverjük a petrezselyem pestót. Melegen fogyasztjuk.

2010. február 17.

Kakukkfüves, vajban sült sütőtök

A kakukkfüves, vajban sült sütőtökkel gazdagíthatjuk a húsokhoz kínált köreteket, de önálló ételként is fogyaszthatjuk.

Hozzávalók: 4 adaghoz 1 db közepes sonka sütőtök, 10 dkg vaj, 2-3 ágacska kakukkfű, 6-8 szelet bacon szalonna csíkokra vágva, 2 db pfefferóni paprika, só, frissen őrölt bors, 1 dl pezsgő, vagy fehérbor (édes).
Elkészítés: A sütőtököt hosszában félbe vágjuk, magját eltávolítjuk, meghámozzuk, majd ismét hosszában elfelezzük és végül keresztben 1 cm széles szeletekre vágjuk. A vajat - egy akkora edényben, hogy a sütőtök elférjen benne - felolvasztjuk, és kisütjük benne a szalonna csíkokat. A pörcöt kivesszük. A sütőtök szeleteket a vajon elkezdjük sütni, meghintjük a felszeletelt pfefferóni paprikával. A kakukkfű ágakról lehúzzuk a leveleket és kétharmad részét a sütőtökre szórjuk, majd sózzuk, borsozzuk. A sütőtök szeleteket sütés közben egy kanállal forgassuk, keverjük, hogy egyenletesen süljenek. Kb. 10-12 perc alatt megpuhulnak a tökszeletek, ekkor felöntjük pezsgővel (lehetőleg édessel, mert az egy máz réteget képez a sütőtökön) és rázogatva az edényt, hagyjuk hogy a pezsgő lesüljön és mázat képezzen. A maradék kakukkfűvel megszórva tálaljuk. Aki szereti a szalonna pörcöt is rászórhatja.

2009. november 18.

Zsírban sült csirkemáj almaszósszal és zelleres krumplipürével

A kissé száraz és karakteres ízű sült csirkemáj harmonikus kísérője az almaszósz és a zellergumóval megbolondított krumplipüré. A csirkemáj helyett természetesen kacsa, és libamájjal is készíthetjük. Aki még nem kóstolta ezt a párosítást, annak bátran tudom ajánlani.
Hozzávalók: Négy személy részére kb. 60-70 dkg csirkemáj, zsír a sütéshez. A püréhez Kb. 1,5 kg krumpli, 1 kisebb zellergumó, 5 dkg vaj, 1-1,5 dl tej, só. Az almaszószhoz 3-4 db alma, 5 dkg vaj, 0,5 dl húsleves, 2-3 evőkanál krumpli keményítő, só, cukor, fél citrom leve, víz, 2-4 evőkanál tejföl.
Elkészítés: A püréhez a krumplit és a zellert meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben megfőzzük. Miután megfőtt, áttörjük a zelleres krumplit, vajjal és tejjel összekeverjük és ízlés szerint sózzuk. Az almaszószhoz az almákat meghámozzuk, szeletekre, majd kis cikkekre vágjuk, amelyeket a vajon elkezdjük párolni. Kb. 5 perc párolás után megszórjuk keményítővel, felöntjük húslevessel és 1-2 dl vízzel. Ízesítjük sóval, cukorral és ciromlével, majd mérsékelt tűzön 20-25 percig főzzük és végül ízlés szerint 2-4 evőkanál tejfölt keverünk hozzá. A szárazra törölt csirkemájakat bő zsírban 4-5 perc alatt kisütjük, úgy hogy ne legyen kemény. Sütés után sózzuk.

2009. október 6.

Pulykamell csípős, mézes, boros szőlőmártással és sütőtökös, krumplis, müzlis rétessel

Ez az étel valójában a VKF-re készült egy desszert kíséretében, de a recept megírása valahogy elmaradt. Sebaj, most bepótolom. Számomra izgalmas dolog volt szőlős ételt főzni mert a mindennapjainkban ritkán készítek ilyet. Igaz, hogy húskedvelő vagyok, de ez egy olyan étel, ahol a köret - vagyis a mártás és a rétes - kapta a főszerepet.
Hozzávalók: Két személy részére a húshoz 2 db kb. 15 dkg nagyságú pulykamell, só, bors, 5-8 dkg vaj, vagy margarin. A szőlős mártáshoz egy nagy fürt, kemény, nagyszemű csemegeszőlő (lehet pl. hamburgi muskotály), 1 teáskanál csípős (ha van házi) paprikakrém, 2-3 evőkanál méz, 0,5 dl száraz fehérbor, 1 evőkanál keményítő, 1 dl tejszín, 1-1,5 dl víz. A réteshez 4-6 db réteslap, 4-6 szem közepes krumpli, 20 dkg margarin, só, kb. 15 dkg megpucolt és felkockázott sütőtök, 1 kis fej hagyma felkockázva, kevés reszelt gyömbér, 2 evőkanál fehérbor, 3-4 evőkanál mazsolás müzli.
Elkészítés: A krumplit megtisztítjuk és felkockázzuk. Feltesszük főni annyi vízben, amennyi ellepi, adunk hozzá kb. 5 dkg margarint és sót. Igazából inkább pároljuk. (Ha a víz elpárolog és a krumpli még nem puhult meg, pótoljuk a vizet.) A felaprított hagymát 8-10 dkg margarinon feltesszük párolni, amikor üveges hozzá adjuk a felkockázott sütőtököt, a kevés reszelt gyömbért, a bort, ha szükséges kevés vizet és puhára pároljuk. A húst sózzuk és jól beborsozzuk, a vajon mind két oldalát hirtelen megsütjük (kb. 2-2 perc alatt) majd közepes lángon kb. 15 percig sütjük. Tehetünk rá fedőt is. Amikor megsült a hús, kivesszük az edényből (melegen tartjuk) és a visszamardt vajon készítjük el a szőlős mártást. A szőlőszemeket félbe vágjuk - aki nem kedveli, kiszedheti a magját - és beletesszük a hússütésből maradt vajba. Hozzá adjuk a csípős paprikakrémet, a mézet, átmelegítjük, majd megszórjuk a keményítővel, átforgatjuk, felöntjük a tejszínnel és kevés vízzel, majd végül a bort adjuk hozzá. Összeforraljuk és melegen tartjuk. A réteshez a maradék margarint felolvasztjuk. A réteslapokat egymásra fektetjük úgy, hogy minden másodikat megkenünk olvasztott margarinnal. A megpuhult sütőtököt pépesre összekeverjük, hozzá adjuk a müzlit, majd beleforgatjuk a megpárolt krumplikockákat. A tölteléket a réteslapok egyik oldalánál egy csíkban felhalmozzuk és feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, a tetejét megkenjük olvasztott margarinnal és 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. A hús vékony szeletekre felszeleteljük, szőlős mártással és sütőtökös, krumplis rétessel kínáljuk.

2009. június 7.

Rozmaringos fokhagymás újkrumpli

Gyakran készítem az újkrumplit ebben a formában, különösen ha vendégeknek főzök. Igen mutatós, illatos és finom. Van, hogy a rozmaring és a fokhagyma elmarad és csak simán margarinban forgatom át, és pirítom a krumplit. A mai fő fogás méltó kísérőjének bizonyult a rozmaringos, fokhagymás változat.
Hozzávalók: 1 kg újkrumpli, 8-10 dkg margarin, 1-2 ágacska friss rozmaring, 4-5 gerezd fokhagyma, só.

Elkészítés: Az újkrumplit héjában sós vízben megfőzzük és megpucoljuk. A margarint egy nagyobb lábosban felolvasztjuk, hozzáadjuk a megtisztított krumplit, a zúzott fokhagymát, az ágacskákról lehúzott rozmaring leveleket és megsózzuk. Addig sütjük a krumplit, míg szép pirosas színt nem kap.

2009. május 14.

Cukkinis zöldségtorta

Zöldségtorta sokféle zöldségből készíthető. A cukkinis zöldségtorta egy egyszerűbb, gyors változat. Fogyaszthatjuk főételként, pl. hideg kapormártással, vagy sült húsokhoz tálalhatjuk köretként, változatosabbá téve köretkínálatunkat. A nyári időszakban, amikor bővelkedünk a zöldségekben, gyakran készítem. Akkor minden zöldséget (hagyma, krumpli, sárgarépa, paprika, karalábé, petrezselyem zöldje stb.)nyersen teszek bele, amit előtte ledaráltam, vagy lereszeltem illetve felaprítottam. Most ennél az egyszerűbb változatnál a krumplit kicsit elődinszteltem, mivel a cukkininek nem olyan nagy a sülési ideje.
Hozzávalók: 1 db kisebb cukkini, 4-6 közepes krumpli, 10 dkg reszelt sajt, 2-3 tojás, 2 gerezd zúzott fokhagyma,2-3 evőkanál tejföl, 10 dkg margarin, só, bors,1 evőkanál liszt, zsemlemorzsa az edény szórásához (bár most én enyhén száraz kiflit használtam, amit vékony karikákra vágtam, és a sütőedény alját kiraktam vele, ez jól beszívta a tortánkban lévő nedvességet és könnyen szeletelhető és kiszedhető volt a zöldségtortánk.)
Elkészítés: A megtisztított krumplikat kb. fél cm-es csikokra vágjuk, vagy reszeljük (én reszeltem) és kb. 8 dkg felhevített margarinon kicsit átdinszteljük. (kb. 10 perc) Ha nagyon ragad kevés vizet adhatunk hozzá, de az párologjon el a végén. Ezt követően a megmosott cukkininket héjastól egy tálba reszeljük, hozzáreszeljük a sajtot, ráütjük a tojásokat, hozzáadjuk a tejfölt, a lisztet, majd a dinsztelt krumplit, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és jól összekeverjük. A maradék margarinnal egy kerek sütőformát kikenünk, megszórjuk zsemlemorzsával (vagy a fent leírt kiflis módszert is alkalmazhatjuk, nekem nagyon bevált:) és beleöntjök a zöldségtotra masszánkat, előmelegített sütőben kb. 20-30 perc alatt készre sütjük és tálaljuk.

2009. április 7.

Vichy sárgarépa


Szeretem azokat az egyszerű ételeket, amelyeknek az íze - az egyszerűsége ellenére, mondhatjuk azt, hogy - nagyszerű. Ugyanakkor az alapanyag - jelen esetben a sárgarépa - elkészítési módja kicsit más az általunk megszokottól.
Marhahúst készítettem és ahhoz kerestem köretet. Ismét az "egy falat Franciaország" című szakácskönyv nyújtotta a segítséget a "vichy sárgarépa" receptjével. Van a francia ételek elkészítési módjában egyfajta könnyed elegancia, amitől még egy egyszerű sárgarépa is lehet főszereplő.

Hozzávalók: Két fő részére: 2-3 db sárgarépa személyenként, 5-7 dkg vaj, 1 csapott evőkanál cukor, só ízlés szerint, apróra vágott zöldpetrezselyem, víz.

Elkészítés: A megtisztított sárgarépát vékony karikákra vágjuk, beletesszük egy lábosba, hozzáadjuk a vajat, a cukrot, a sót és annyi vizet, hogy ellepje. Addig pároljuk, amíg a víz el nem fő és a répa szép fényes nem lesz. A főzés vége felé inkább rázogassuk a lábost, nehogy a keveréssel összetörjük a répát. Ezután rászórjuk a petrezselymet és tálalhatjuk.

A sárgarépa amúgy is kicsit édeskés ízét a hozzáadott cukor felerősítette, ugyanakkor a vaj egy lágy ízt kölcsönzött neki. Méltó partnere volt a marhahúsnak, sőt mintha kicsit háttérbe is szorította volna zamatával, frissességével, könnyedségével.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails