A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kifli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kifli. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 12., kedd

Tönkölykiflik

Egy újabb adag kifli. De csak egy mini adag. :) Felhasználandó élesztő lapul a hűtőben, így hát sütni kell. Mostanában igyekszem kisebb adagot sütni, mert az tuti, hogy elfogy. Egy-két fő nem eszik hadseregre való mennyiséget, ezért is kell mindig úgy osztani-szorozni, hogy ne süssem túl magam, de azért kevés se legyen. Most 3 kifli sült. De ha gondoljátok, ebből a mennyiségből 4 darabot is süthettek, de akár duplázhatjátok is a hozzávalók mennyiségét. :) Mostanában nagyon szeretek tönkölylisztből sütni. Jobban ízlik a teljes kiőrlésű változata is, mint a sima liszté. És talán megtaláltam a legjobb, illetve számomra eddig legjobban szemléltetett formázást. Most már mindig így fogom csinálni. Ebben a videóban Ti is megnézhetitek. Ha egyszer Budapesten járok, akkor szeretnék majd abba a kézműves pékségbe ellátogatni, amelynek a tulajdonosa a videóban szerepel. 

Elkészítése

Langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Majd kissé megolvasztott margarinnal és a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk. Letakarva kb. 45 percig kelesztjük olajjal kikent tálban. Majd 3 egyenlő részre vágjuk a tésztát és lazán gömbölyítjük. Letakarva további 10 percig pihentetjük. Ezután olajjal lekent felületen nagyon vékony háromszög alakúra nyújtjuk, szélesebb végénél feltekerjük és kiflit formázunk. Míg a sütő előmelegszik, 10-15 perc, addig is lefedve pihentetjük a kifliket. Mielőtt beraknánk sülni, vízzel lekenjük. 230 fokon kb. 14 percig sütjük.

Hozzávalók:
140 g tk. tönkölyliszt
45 g sima tönkölyliszt
3 g só
8 g eritrit
15 g élesztő 
110 ml langyos (házi) növényi tej
csipetnyi cukor
14 g kissé megolvasztott margarin




2019. február 25., hétfő

Túrós-cukkinis omlett padlizsánkrémes kiflivel

A mai reggelim nem csupán valamivel megkent kifli volt, hanem készítettem hozzá egy kis omlettet is. 
A kiflik receptjét ebben a bejegyzésben találjátok. Most nem házi "kencével" kentem meg, hanem a Müllerben kapható Alnatura padlizsános szendvicskrémmel. Nem eszek mindig ilyet, de Glamour napokon vagy Müller szombaton szoktam vásárolni egy-egy üveggel 15-20%-os kedvezménnyel. Bár nem túl nagy az üveg, de nekem több reggelire vagy uzsonnára is elég szokott lenni, akkor is, ha nagyobb szendvicset eszek, és mást nem. 
Tojást sem szoktam sűrűn enni, de most szerettem volna megkóstolni egy kis felturbózott változatot. :) Le is írom, hogyan készítettem.

Elkészítése

Egy egész tojást túróval, reszelt cukkinivel felverünk, összekeverünk. Sóval és borssal ízesítjük. Majd pici olajon serpenyőben kevergetés nélkül mindkét oldalán pirosra sütjük. És már kész is a fehérjedús(abb) vegetáriánus reggeli.

Hozzávalók 1 főre:
1 tojás
20-25 g laktózmentes túró
20-25 g cukkini
só, bors 
kb. 1 ek. kókuszolaj





2019. február 24., vasárnap

Alakbarát tönkölykiflik

Feltöltöttem a lisztraktáraimat, és most már igyekszem visszatérni a nem bűnözős, hanem egészséges pékárukhoz is. :) Bár azért nem tudom garantálni, hogy nem készítek egyáltalán hagyományos módon valamit, de igyekszem nagyban csökkenteni a cukros, fehér lisztes ételeket. Esetemben több szempontból se jó. Egyébként is nagyon várjuk a tavaszt, amikor a vastag kabát már nem fogja elrejteni a hasunkat. Úgyhogy itt az ideje elkezdeni figyelni arra, hogy mivel tápláljuk testünket. 
Néha próbálkozom én is zabkásás reggelivel, de jobban szeretem sós ételekkel kezdeni a napot. Mondjuk egy házi kifli humusszal és paprikával sokkal jobban esik, mint más. :)

Elkészítése

A langyos vízben felfuttatott élesztővel a többi hozzávalót kézzel vagy géppel összegyúrjuk, bedagasztjuk és lefedve, meleg helyen 40 percig kelesztjük. Majd 4 egyenlő részre vágjuk, gömbölyítjük és 10-15 percig letakarva pihentetjük. Ezután (enyhén) lisztezett felületen kinyújtjuk, és kifli alakúra felcsavarjuk. További 15 percig pihentetjük letakarva. Vízzel lekenjük a kifliket és 190 fokos előmelegített sütőben 26-28 percig sütjük. (A sütési idő tájékoztató jellegű.)

Hozzávalók 4 db-hoz:
140 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
60 g fehér tönkölyliszt
13 g friss élesztő
160 ml langyos víz
1 csapott tk. só
1 csapott tk. eritrit
1/2 ek. puffasztott amarant
1-2 ek. olíva olaj





Készítés fázisai egy képen


2019. február 11., hétfő

Bacon-ös stangli

Nagyon szeretem a Tesco-ban kapható bacon-ös stanglit. Igaz, nem egészséges, és ki tudja, miből van... Nem is sűrűn szoktam venni, csak ritkán, ha akciós. De akkor se mindig. Viszont szerencsére otthon is megsüthető, és akkor nem csak egyet ehetünk, hanem rögtön többet is. :) Na, jó. Azért bánjunk csínján vele, mert nem diétás fogás. De hát néha ilyenekkel is kedvezhetünk magunknak. :)

Az eredeti receptet ITT találtam. Így nem is írom hosszan az elkészítését, vagy a hozzávalókat. Csak néhány apró eltérést, ahogy én sütöttem. 
Egy nagyobb csipet cukorral futtattam fel az élesztőt, és többet nem tettem bele. A liszt egy részét lecseréltem. Nálam: 60 g fehér búzaliszt (mert csak ennyi volt :)), 165 g fehér tönkölyliszt, 225 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt.
A tetejére füstölt sajtot szórtam.
A sütést a sütőmhöz igazítottam. A hozzáadott kis könyv szerint a kenyeret 190 fokon kell sütni. Így én a kifliket is 190 fokon sütöttem kb. 35 percig.

Már nem először sütöttem ezt a kiflit. Nagyon finom! Próbáljátok ki Ti is! Útravalónak is tökéletes hami. :)





2019. január 29., kedd

Szafi kiflik

Gondolom, sokan ismeritek Szafi lisztkeverékeit. Én is kipróbáltam már többféle lisztet és más termékeit is. Általában a csomagoláson található recept alapján készítek valamit, de most a honlapon találtam egy jó kifli receptet. Én expressz lisztkeverékből sütöttem. 
A receptet ITT találtam.


2019. január 15., kedd

Virslis kifli (IR-barát)

Boltban járva ritkán elcsábulok valami fehér lisztes pékárura. De tudom, hogy ez sem az egészségemnek nem jó, sem a pénztárcámnak. Tudok én itthon is készíteni. :) A bolti csak azért egyszerűbb, mert ha egyet megkívánok, akkor veszek egyet. Itthon meg olyan pici mennyiségben nem lehet sütni. De azért lehet redukálni a mennyiséget. Több receptet megnéztem, mind nagyon hasonló volt és végül megalkottam a saját IR-barát verziót. :)

Elkészítése

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, bedagasztjuk. (Én változatlanul a kenyérsütőt használom erre.) Majd letakarva, meleg helyen kb. 30-40 percig kelesztjük. Lisztezett felületen négyzet alakúra kinyújtjuk, feldaraboljuk és beletesszük a virsliket. (Mérettől és kedvünktől függően tehetünk bele egész virslit, de én pl. 3 részre vágtam el.) Felcsavarjuk és a tetejét lekenjük felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől is függ.)

Hozzávalók:
1,5 dl langyos víz
18 g élesztő
180 g teljes kiőrlésű liszt
70 g búza fehér liszt
1 tk. só
0,25 dl olaj
3 virsli (9 db-ba vágva)
1/2 ek. tejföl 

tetejére felvert tojás, szezámmag

Zöldségek, pici sajt és cukormentes ketchup. A szemfülesek hópihét is láthatnak a fehéren. :)


2016. december 26., hétfő

Házi teljes kiőrlésű kifli

Nem szokásom új évi fogadalmat tenni. Azt sem mondom, hogy olyan célokat tűzök ki magam elé, amit muszáj megcsinálni 2017-ben. Természetesen vannak céljaim, álmaim, feladataim. Van, aminek 2017-ben jön majd el az ideje, és van, aminek később. De nem ragaszkodok görcsösen a megvalósításukhoz, mert ha valamilyen okból mégsem sikerülnének, akkor nagyon szégyellném magam, magam előtt... Amit meg kell tenni, azt megteszem, ahogy tőlem telik és akár erőmön felül is. Amit az Univerzum is jónak lát, abban úgy is fog támogatni. Azt viszont tudom, hogy minél többet szeretnék itthon sütni, és a lehető legkevesebbet boltból vásárolni. Az egészségem javítása és megőrzése mellett, még a pénztárcámnak is kedvez. :)
Mostanában nagyon rohanós napokat élünk. Ezért lehet, furcsa is, hogy én pont Karácsony másnapján sütöttem kifliket. De higgyétek el, hogy az én lelkemnek most ilyen törődés kellett. És nagyon jól érzem magam, mert szerintem jól sikerültek a kiflik. :) Lehet, hogy lehetne csinosabb, de én sütöttem. Ugyan a kenyérsütőm gyúrta be, de mentségemre legyen, hogy addig egy gyors, töpörtyűs pogit állítottam össze. :)
A kifli receptjét a Nosalty-n találtam, és IR-baráttá tettem.

Elkészítése

Tejszínt és vizet langyosítottam, majd beletettem a kenyérsütő üstjébe. Ebbe tettem az olvasztott margarint. A liszteket, a sikért és sót összekevertem, és egyenletesen rátettem a nedves hozzávalókra. Rámorzsoltam az élesztőt és hagytam, hogy kibontakozzon a kenyérsütőm. :)
Miután megkelt a tészta, kettévettem és kör alakúra nyújtottam. Mindkét részt négybe vágtam és a háromszögeket szélesebb részüknél kezdve felcsavartam.
Margarinnal kikent, lisztezett tepsibe helyeztem a kifliket. Vízzel megkentem a tetejüket és 210 fokos előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütöttem.

Hozzávalók:
25 dkg tk. búzaliszt (Nagyi Titka)
8 dkg fehér liszt
2 dkg sikér
2,5 dkg élesztő
0,5 dl tejszín
1,5 dl víz
2,5 dkg margarin
1 tk. só

+margarin és liszt a tepsihez
+ víz a kiflik kenéséhez