Őszi köd

 

Útközben, útszélen

Még nyáron, Észak-Lengyelországból hazafelé, valahol Németországban álltunk meg pihenni. Autópálya, végtelen hosszúságú szürke betonkígyó, szélén magas töltés természetes zajfogóként. Igen, muszáj volt felmászni. Fentről "csak" ez volt a látvány...

Színek az esőben

Homokvihar a Kunságon

... volt még a tavasszal. Most talán csak avarvihar...

József Attila

Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
 

Csak a tárgyakat fedi a por

... a nagyszüleimmel kapcsolatos emlékeimet nem. Közeledik a Halottak Napja, de nem ezért. Mert velem vannak mindennap. A mozdulataimban, a hangomban, a gondolataimban. A főztömben. Ahogy hajtogatom a tiszta ruhát, locsolom a házi dzsungelemet. Ahogy őrzöm az emléktárgyaikat. A hangjukat. A szeretetünket.

Nyárbúcsúztató

Bár abszolút nem hiányzik a hőségtől égő nyár, azért még megosztom veletek ezeket a képeket. Somogyra emlékeztetnek, ahol amíg egy tájház kulcsosnénijére várakoztunk, én jól szórakoztattam magam. Mindenesetre, a vészhelyzetben vásárolt papucsaim roppant szerencsések és százszorszépek lettek.

Francis Jammes: A ház rózsával lenne teli

A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal.
Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;
a szőllőfürtök áttetsző kövek ilyenkor, s lassan
szundítanának benn az árnyékos lugasban.
Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész
huszonnégy évem, gőgöm és egész
fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd;
és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.
Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,
velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,
nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,
mellettünk hűs patak, s a lombok összeérnek.
A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,
mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre,
s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna
szerelmünk, és a szánk némán egymásra forrna;
s érezném ajkaid pirossán, mily varázslat!
a rózsát, szőllők jóízét s mérgét a vad darázsnak.

Fordította: Radnóti Miklós

Nagy László: Tűz

Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!

Fekete ruhás nő színei

Szent István-bazilika, Budapest

Az előző munkahelyemről mindig a Szent István-bazilika, más néven Lipótvárosi plébániatemplom tornyaival szemeztem. Mára csak ezek a fotók maradtak, de még így is kedves ez az épület.

Fordulj lovam...

Egy vonat mosolyai

Smileys of the train