Elfogyott a tótkomlósi lisztem. Újabb adag beszerzésére hétvége előtt nem lesz lehetőségem. Emiatt pedig nem állhat meg az élet a sütőmben. Azon töprengtem, hogy mit is süssek, ami anyámnak reggelire, unokámnak iskolába, nekünk meg bármikor előkapható.
A briós mellett döntöttem.
Mivel BL55 (sima) és BFF55 lisztem (rétes) bőven van itthon. A rétes liszt még a tótkomlósi kirándulásomból van. Ennek a két liszt keverékéből készítettem a tésztát.
Kóstolót is vittem az ismerőseimnek. Örömmel fogadták.
Megígértem, hogy fázis fotókkal együtt felteszem a blogomra.
Hozzávalók:
40 dkg sima liszt (BL55)
20 dkg rétes liszt (BFF55)
2 dl tejszín
2 dl tej
3-4 evőkanál cukor
2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
3 dkg élesztő
csípet só
1 tojás+ 1 sárgája a lekenéshez
késhegynyi aszkorbin sav
A langyos tejben az élesztőt kicsi cukorral felfuttatom, addig a kenyérsütőgépbe belemérem a hozzávalókat. A tojást villával kicsit felverem (éppen hogy ne legyen egyben a sárgája).
A géppel 20 perc alatt megdagasztatom. Kelesztőtálba teszem és duplájára kelesztem.
Mikor kellő nagyságúra megdagadt a tésztám 11 db (11 dkg) vagy 17 db 7 dkg-osra adagolom. Gömbölyítem őket és 10-15 percig letakarva pihenni hagyom. Könnyebben nyújtható azaz sodorható lesz.
Körülbelül 35 cm-re sodrom a tészta gombócokat. 2 féleképpen szoktam formázni. Az egyik a csomózás a másik a csigába tekerés. Laza csomót kötök a tésztacsíkból és jobboldali fülecskét alulra hajtom és a bal oldalit alulról felülre, a végét beledugom a közepébe.
Ha csiga formát csinálok, bár azok nekem részegessé válnak, akkor simán feltekerem és a végét ellapítom és aláhajtom.
Sütőpapírral bélelt tepsikbe rakom és kb. 40 percig kelesztem. Egy csepp vízzel elkevert tojássárgájával lekenem és 180 fokos légkeveréses sütőben egyszerre a két tepsivel 25 perc alatt pirosra sütöm.
Félidőben felcserélem a tepsiket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: briós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: briós. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. szeptember 14., kedd
2009. október 10., szombat
26 briós
A mai nap a briós jegyében telt el. Azon gondolkodtam, hogy mit süssek unokámnak reggelire. Rögtön beugrott, hogy a múltkori briósom, amit Limaránál láttam meg, nagyon ízlett unokámnak. Igaz akkor csokilencsével, fahéjjal és nutellával töltöttem.
Mivel még mindig elég sok dióm van, úgy gondoltam most ez lesz a töltelék.
A vajrétegre porcukorral összekevert diót szórtam. A formázás nem lett tökéletes, mert azt most nem néztem meg. Kissé részegesek lettek a briósok és óriásiak. Ahogy így nézegettem a csálé óriás briósokat, rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Ebből csak egy felet fog megenni az unokám, túl nagy.
Nekiálltam egy újabb adagnak és azt találtam ki, hogy muffin sütőben sütöm meg és kisebbeket készítek.
A számolással gondjaim vannak. Valamiért a 12 db-os muffin sütőt 16 db-osnak vettem.
Eszerint osztottam el a tésztát kb. 6 dkg-osakra vágtam. Szintén diós töltelékkel készült, de azért pár darabot nutellával is töltöttem. Miközben szépen rakosgattam a tésztacsigákat a muffin sütőbe akkor vettem észre, hogy itt valami nem stimmel, maradt még 4 db. A fiók mélyén megbújt 4 db különálló szilikon muffin sütőforma, abba került a maradék tészta. Szerencsére a tepsi mellett még elfértek a sütő rácson.
Egy részét lefagyasztottam és a többit, már el is vitték. Sajnos én sem tudtam ellenállni neki, így aztán a mai diétámnak lőttek.
Különben is szétverték a fürdőszobám mennyezetét, mert fűtés korszerűsítés van nálunk. Kellett valami stresszoldónak. Erre nagyon megfelelt a diós briós.
2009. szeptember 7., hétfő
Hol van a briós?
Az én változatomban 2 evőkanál burgonyapehely került. Készült, fahéjjal, csokilencsével, mogyoró krémmel (ez alá nem kentem vajat) töltött briósok.
Miután megkelt, tojás sárgájával megkentem és sütőcukorral megszórtam. 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsültek. Egy tepsiben sütöttem, bár tudtam, hogy össze fognak sülni, de ez mit sem rontott az ízén.
Nincs belőle már egy darab sem. Nagyon finom lett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)