Már hagyomány nálunk, hogy Marci a születésnapján kap egy szabadnapot, és csinálunk együtt valami programot. Amikor iskolába került, elgondolkodtam, hogy onnan is kivegyem-e egy napra, de mivel egy félévben három napot igazolhatok, és ezt nem igazán szoktam kihasználni, úgy döntöttem, megérdemeljük. Idén bizonyos nézeteltérések és viselkedési problémák miatt halasztottam egy kicsit a programot, de tegnap végre felkerekedtünk mi hárman, Marci, Regő és én, és nagyon jól éreztük magunkat!
Marci nem nagyon szereti a meglepetéseket. Persze eddig még nemigen csalódott, hiszen el szoktam találni azért, hogy minek örülne :) de ha van lehetősége, inkább azt választja, hogy megmondja, hová menjünk, vagy listát ír ajándékokból és abból választunk neki. Tavaly még meglepetésből mentünk a Csodák Palotájába, idén ellenben, amikor ezt megbeszéltük és választhatott, az ő választása alapján :) Mivel én viszont szeretem a meglepetéseket, és szerettem volna még valamit, hogy ne ugyanaz legyen a program, mint tavaly, beiktattuk az esztergomi Duna Múzeumot is, ami Marcinak egészen a megérkezésig meglepetés volt.
A Csodák Palotája látogatása úgy kezdődött, hogy teljesen véletlenül megtaláltam azt a mélygarázst, amelyikből ha feljövünk, épp a bejárati ajtónál találjuk magunkat, szuper! Marci már ismerősként vette birtokba a helyet, a játékokat, eszközöket. Szabadon közlekedett, időnként megkerestük egymást, szólt, hogy merre megy.
Itt Regővel együtt próbálják a golyót a mozgó labirintus közepébe igazgatni:
Ez is olyan eszköz, amit sikerült közösen használni: különböző teljesítményű fogyasztókat kellett beindítani egy tárcsa tekerésével, így érzékelhették a gyerekek, hogy hány watt milyen emberi teljesítményt jelent.
Marci a falon - tépőzárruhában feltapasztva :)
A forgó szobában, ahol Regő és én is benn voltunk, meg még négy ismeretlen gyerek, és egymásnak gurítottunk egy labdát, ami a szoba forgása miatt persze általában célt tévesztett :)
Holdséta (egyes képeket képtelenség volt élesre, mozdulatlanra fotózni)
Ez az érdekes, lekerekített sarkú háromszögre hasonlító kerekeken gördülő járgány:
Ezt a legfelső emeletről fényképeztem, amikor Marci a legalsón légfúvóval próbált labdákat a megfelelő nyílásokba juttatni (annál a fekete alapon fehér pöttyös táblánál látszik messziről Marci)
Megint egy közös játék: csapj a falra ott, ahol kigyulladnak a lámpák, és kiderül, mennyi a reakcióidőd :)
Marci kezében itt már látható a varázspálca is, amit ott kapott, és már trükköket is tud vele :) A fényképen látottakon kívül vezetett még négyszögletes kerekű autót, próbált mindenféle kis kézi játékot, látta működés közben a hatalmas szikrákat, villámokat keltő és tiszteletreméltó hangot adó, körülbelül két ember magas Tesla transzformátort, és még sorolhatnám. Beültünk egy érdekesnek ígérkező előadásra is az Öveges terembe, de kijöttünk, mielőtt megkezdődött volna - akkor már látszott, hogy Regő nem fog annyi időt kibírni.
Az autóban mondtam Marcinak, hogy Esztergom felé indulunk, de ha nem úgy alakul, akkor csak egy autózás lesz belőle Dobogókőn át, az is szép. Szerencsére azonban úgy alakult - Regő rögtön elaludt az autóban, Esztergomba érve viszont felébredt. Hamar megtaláltuk a Duna Múzeumot, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, külön kiemelve az ott dolgozók kedvességét, barátságosságát, felkészültségét, gyerekismeretét.
A múzeum alsó szintjén időszaki kiállítás látható, mégpedig jelenleg, április végéig a Gőzerő című, amely gőzgépekről szól. Láthatunk a gyerekek által gombnyomásra működtethető gőzgépeket, kipróbálhatják, milyen lehetett szenet lapátolni, hallgathatnak különféle gépzajokat, sivításokat fejhallgatón, láthatnak falra vetített régi filmet, és hallgathatják egy nagyon kedves és mindenről sokat tudó bácsi kalauzolását.
Az emeletre vezető lépcső egy malomkerekekből, emelőkből, rudakból víz által működtetett, fából készült szerkezet mellett vezet felfelé, aminek - bevallom, csak a tájékoztató hölgytől tudtuk meg, de úgy már felismertük - Fehérváron áll a fémből készült eredetije. Ha a szerkezet beindul, a lépcsőn néhány fokot felfelé haladva a gyerekek lepecsételhetik vele a belépőjegyeket:
Marci nagyon lelkesen pecsételt :) A lépcsőn felérve egy hosszú folyosón találhatjuk magunkat, ahol a falon sok-sok kép és szöveg nyújtana érdekes információt, de esélyem sem volt olvasni és képeket nézegetni, hiszen a fiúkat a folyosó végén valami sokkal érdekesebb várta: az a terem, ahol egy fémből készült medencében mindenféle vízi eszközt és jelenséget lehet kipróbálni, és ha a tetején lévő forrást is bekapcsolják, folyó folyik benne, lehet vizet szivattyúzni, örvényt és hullámzást kelteni, kipróbálni, hogy működik a zsilip, és közben nyakig vizesnek lenni. A múzeum felkészültségét bizonyítja, hogy vízhatlan köpenyek lógnak az egyik sarokban, ha pedig vége a nagy pancsolásnak, törölközőket adnak, azokat a ruhákat pedig, amelyek mégis vizesek lesznek, szó nélkül viszik a radiátorokra.
Örvény:
Turbina:
Búvárharang:
Az arkhimédeszi csavar, a szivattyúk őse:
Víznyomás: ha néhány csövet befogunk, a többiből jobban jön a víz:
Ebben a teremben volt még egy akvárium, három kis vízinövény különböző megvilágítású edényekbe ültetve, ezzel modellezve, hogy melyik nő gyorsabban, és egy sorozat üvegpalack különböző mennyiségű vízzel megtöltve, kis dobverővel, kottás füzettel:
Természetesen Marcinak ez a terem lett a kedvence, vagy háromszor visszatért, és utólag azt mondta, az egész napban ez volt a legjobb :) Persze aztán még jöttek különféle érdekességek, repülőgépbe szállva felülről láthattuk az országot, diorámában nézhettük meg a folyópart madár- és növényvilágát, majd egy nagy teremben a másik fő attrakció: Magyarország műholdas képe 703 kilométer magasból fotózva, hatalmas szőnyegként a padlón, amit aztán lehet nagyítóval böngészni:
Megkerestük, hogy hol lakunk, megnéztük a folyókat, tavakat, hogy tényleg mennyire kanyarog a Tisza, és hasonlókat. Végül már csak egy terem volt vissza, ahol pedig az Andrássy út csatornarendszerét modellezték, benne patkánnyal (aki igen hasznos állat, jelzi a csatornában dolgozók számára a mérges gázokat) és csatornatisztítóval, felette csatornafedéllel, kúttal, tűzcsappal. A padlóban plexi alatt csövek vezettek a vízórához, és két különféleképpen berendezett (egy gazdag, egy szegény) fürdőszobához. Van még egy moziterem is, amit most nem vettünk igénybe, viszont Marci kedvéért újra beindították a lépcsőnél a malomkerekes szerkezetet, és a kísérő hölgy kérés nélkül adott a kezébe egy jegyzetlapot, hogy pecsételhessen.
Mindenkinek nagyon ajánlom a Duna Múzeumot, kihagyhatatlan élmény, és itt aztán nem kell félni, hogy zavaró tényező lenne a gyerek!
Innen hazafelé vettük az irányt, mégpedig Dobogókőn át, még világosban, bujkáló napsütésben, gyönyörű hegyek, erdők között, még havat is láttunk. Este fél hét tájban értünk haza, a meleg vacsora után nem sokáig kellett altatni a gyerekeket :)