A rengeteg sok időmről

Minden gyerek elmegy reggel, és hetente háromszor csak délután látom őket viszont.
Ők jól vannak.
Nekem fél egykor már komoly elvonási tüneteim vannak.
De hogy a munka, tanulás, egyebek mellett nehogy azzal töltsem a délelőttöket, hogy a sorsom felett sopánkodom, kiválogattam a gyerekek szekrényeiből a kinőtt ruhákat. Meg azokat, amiket csak egyszer vettek fel.
És most van egy hatalmas kupac.
Gondoltam a jövő héten felteszem a Böngészdére...
Valakit érint? :)

Katica

Elment a kicsike óvodába.
És még egy rendes elsőnapos fényképet se csináltam róla, mert lemerült az akku...
Én még sosem sírtam, legfeljebb nagyon meghatódtam amikor a többiek elindultak, ez a mostani elválás volt az eddigi legnehezebb. Pont addig sikerült tartanom magam, amíg lelkesen integettünk egymásnak. Ők a kigördülő autóból, én a bejárat elől.

Dani vitte őt is, és pont ahogy a többieket, Lellét sem szoktatta.
Végülis két hónapos kora óta szokja, hogy egyszer ő is óvodás lesz.
Mikolt csütörtök óta várta, mikor lehet végre nagytestvér.
Ma reggel, míg Lellének épp hogy résnyire nyílt a szeme, már csacsogott mindenféle bennfentes dolgokról, Daninak azt sem engedte, hogy levegye a cipőt, azt is ő akarta. Aztán kézenfogta, és bevitte a csoportba, gondolom ahogy ígérte, babakonyházni.

Ebéd után megyek értük.
Dani, mikor hazajött, megölelt :), és azt mondta:
- Nnna, nyolc éve először fordul elő velünk, hogy egy gyerek sem a mi felelősségünk pár órára.

Gyorsan kitalálom honnan kezdjek neki a nagy csendnek, és futok, hogy megölelgessem.

...
Fél egy után értem értük.
Már mesét olvasott nekik az óvónéni. Lelle alig akart eljönni. Még megvárták a végét, aztán mintha ez lenne a mindennapos rend, elköszönt, és jött.
Egész nap játszott, evett, ebédből kétszer kért.
A hátizsákját haza akarta hozni, kicsit újra kellett terveznie, amikor mondtam, hogy az bent marad.
- Sziasztok hátizsákok!
Aztán szaladt kifelé a fakanál cicával, amit Nóra néni készített neki.

Mikolt meg a rrrrr

Lassan egy éve, hogy Hannára várva az iskolaudvaron két anyuka a logopédiáról, jobban mondva az r hang képzéséről, meg annak gyakorlásáról beszélgetett.
Itthon aztán kaptam is egy vékony műanyag rudacskát, és kb két perc alatt Áron már pergetett is. Mikolt is próbálgatta, de neki sehogyan sem sikerült. Pedig nagyon lelkes volt akkor is, meg azóta is, de a franciás torokhangú r-en kívül nem járt sikerrel.
Áront nem izgatta túlságosan a dolog, ő maradt a j-nél r helyett, és néha, játékból pergetett egy répát vagy retket.

Mígnem nyár végén, a Balatonnál Mikoltnak ismét becsípődött a gyakorolhatnék. Épp volt nálunk egy
jégkrémes pálcika, azt adtam a szájába, de az túl szélesnek bizonyult, viszont motivációnak megtette. A házban kerítettem neki egy hurkapálcát, és tessék. Pár perc után megtalálta a jó helyet.
Persze hátul még, és csak hosszan tudta akkoriban ejteni, de végtelenül örült, ahogy mi is, meg nagyon büszke volt, ahogy mi is.

Mostanra sokkal előrébb került a nyelve, és a nagyon bonyolult szavaknál még hosszan kell ropogtatnia, de pl az Áron már minden gond nélkül, csodásan jön a kis szájából.
Ahonnan azóta a második fogacska is kipottyant. Dátum szerint 09.04-én. Pottyant... az autóban ültünk, amikor előreszólt, hogy Mama, kihúztam a fogamat. És tényleg. Ismerek hasonlóan türelmetlen csajt a családban... :)

Gondoltam megosztom, hogy milyen amikor perget, és hamár, akkor úgy, hogy azt olvasás közben teszi.
Minden alkalommal meglepődöm, hogy Mikolt ekkora már. Hullanak a fogai, mesét olvas a testvéreinek... a héten mértük, 118 cm, és 21 kg. Mondjam, hogy iskolaérett?

Iskoláról, iskolásokról, óvodáról, óvodásokról

Hanna elfáradt.
Pedig ez még csak az első hét volt, és az úszáson kívül (jajj egyszer megmutatom, hogy milyen szépen, és nem vagyok elfogult, de pont olyan, mintha táncolna, tényleg :)) nem is volt más különórája, ha nem számolom a németet. Nem mondanám, hogy abból, amit eddig hallottam, nagyon meg lennék győzve arról, hogy ez az amire vágytam, de még adok egy pár alkalomnyi időt hogy konkrét véleményt formáljak.
Szerdán kiderült hogy a két szolfézs mellé mégiscsak befér a hegedű is, na ekkor érte el a szorongásom a tetőfokát.
Ez lesz a próbahét, kiderül, hogy sikerül-e megírnia a leckéjét egyáltalán, és marad-e ideje, meg főként energiája játékra vagy sem.
A logisztikáról nem is beszélve.

És akkor itt jönnek a képbe az ovisok.
Mikolt és Áron szerdától már voltak, gyakorlatilag közfelháborodás kísérte a keddi napot, miszerint ha Hanna mehet suliba, akkor ők mennek oviba. Mondjam, hogy már csütörtökön fáradtak voltak?
Lelle holnap megy először.
Eddig mindenkit elhoztam ebéd után, még Hanna elsős órarendje is egészen jól illeszkedett a napirendhez. Mostantól nagyon más minden, a héten többször álldogáltam Lellével meg a korgó hasával az aulában ezerféle ígéretet téve, Hannára várva...
Jajj nagyon nehéz, de úgy tűnik, a legjobb megoldás ha az ovisok bent alszanak.
Akkor legalább mindenki ágyban van egykor, háromkor meg már lehet értük menni.
Ha bentalvósak lesznek, akkor Hannának nem kell egyedül mennie hegedűre, meg onnan sem kell egyedül hazasétálnia. Amit azért nagyon nem szeretnék.
Meg persze azt sem, hogy a kicsik bentalvósak legyenek.
Azért hiába is negyedik, Lelle leválása épp olyan szívbemarkoló, mint az előző háromé volt. Ráadásul baba még...

És ha mindez nem lenne elég, itt van nekem ez a várvavárt főiskola.
Ahova a múlt hét csütörtökön elmentem beiratkozni.
És ahol az derült ki, hogy minden egyéb emlékemet felülírva, a rendszerben 400 (igen) ezer forint tartozásom van, még PPKs koromból. Konkrétan 2004ből 200 és 2005ből is 200.
Nem mondom, hogy nem érintett érzékenyen, mert ugye még emellett költségtérítéses is lennék...
Arról most nem is írok részletesen, hogy mennyire hihetetlenül abszurd az egész...
Több környi egyeztetés után a különböző helyeken székelő TOkkal úgy jöttem haza, hogy a legjobban akkor járok, ha találok befizetést igazoló csekket, számlát, bármit.
Haha...

Mondjuk csodák éppen vannak, mert találtam.
Pont azt, amit ők nem. Elég béna dolog, és adminisztrációs hibának meg durva, de radikálisan lecsökkent a követelhető összeg, viszont míg nem kapok választ a mai levelemre, hogy fussak beiratkozni, mert szabad nekem is, addig nem vagyok aktív főiskolai hallgató.
Ami azért nem túl jó érzés.
Viszont a TOn jó volt.
Ami pedig meglehetősen újszerű, és jó.

Megint iskola

Tele van a szívem Hannával.
Míg a többi csak ovis, megengedem magunknak, hogy egymás után mindenkire jusson figyelem az indulásnál, így most Hanna a kitüntetett. A többieknek még a héten nyári szünet lesz.
Egy hete még hallani sem akart arról, hogy iskolába menjen, ma meg alig tudott elaludni az izgatottságtól.

Ez már a második év.
Már nem ő a legkisebb az iskolában, sőt átköltöztek a nagysuliba, igazi nagyok közé, amitől persze féltem is, meg igyekszem elfogadni, hogy ismét lekerült róla egy burok.
Dóri néni változatlanul olyan amilyen tanítót szerettem volna mindig is, a múlt héten, amikor befizettem az ebédet (vállveregetős, mindig mi maradunk le ezzel), benéztem a termükbe ahol (azon kívül hogy kifestettünk) a padokra a szívecskék már fel voltak ragasztva.

Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy a sokminden ellenére, (ami zömmel az oktatás milyenségét jelenti most nekem...) jó helyre megy.
Annak ellenére nyugodt vagyok, hogy a programok tömkelege várja hogy megoldjam a logisztikát, arról mondjuk nem is beszélve, hogy vajon Hanna fogja-e bírni. Sosem voltam a túlterhelés híve, de ha menni fog, akkor majd megy. Ha meg nem, akkor várunk még egy évet valamivel.
Most úgy néz ki, hogy lesz egy úszás, két szinkronúszás, két síedzés, egy balettóra, két német, és két szolfézs. Egészen rettenetesen néz ki leírva... És hegedű még nincs is idén...

Mindenesetre holnap évnyitó. Ma felpróbálta az ünneplőt. A tavalyi még jó rá, csak cipőből kellett új. :) Pedig egészen biztos, hogy nőtt.
Jajj hát tele van a szívem vele.
Rövid volt ez a nyár...