Kapuvár 3 nap alatt

Hanna képe erről a kirándulásról.
A többivel hamarosan...

Készülődünk

Erre a maradék három napra megérkezett az ablakba a nyúlváró díszítés, mégha nem is maradéktalan egészben, és talán a lelkünkbe is a Húsvét, mégha egyelőre csak csírájában is.
Lelassulásról szó sincs persze, ennek oka a lázas készülődés.
Délután elutazunk, három napig csak lábat fogunk lógatni, és egymásra figyelünk majd.
Addig főzök háromfélét, és pakolok mindenkinek mindent, hogy ott már semmi tennivalónk ne maradjon.
Dani ma még dolgozik, mire hazaér útra készen szeretném várni. A gyerekek rettentő izgatottak, keveredik a tavaszi szünet öröme az utazáséval, és persze a nyúl körül is forognak a gondolataik.
Áron ma reggel elsírta magát, hogy miért nem megyünk most azonnal. A lányok lerajzolták amit elképzelnek, leginkább egy hatalmas medencét. Merthogy Kapuvárra megyünk, egy termálvíz mellé.
Én pörgök, közben peregnek a Húsvét képei a fejemben, és valahogy idén olyan régóta először megint értem, miről szól ez a gyönyörű, fájdalmas ünnep.

A nyúl szabásmintáját olyan sokan kérték már, és bár nem én vagyok a legjobb forrás, nálam sokkal profibb tildások és kreatívok vannak ebben a blogvilágban (köszönet érte...), Dóri jóvoltából íme egy egész kötet, amiben a liba is megtalálható, meg a nyúl is, és még sokminden egyéb is.
A papírnyuszik forrása pedig itt.

Hamár helyzetjelentek...

Megsült a mákos guba, kész van hozzá a vanília öntet, kisült két tepsi kakaós csiga is és megfőztem egy kondér tárkonyos csirkeragu levest is. Ja és közben ki is teregettem. Nem a tegnapit, a mait.
Tizenegykor kezdtem, mert addigra aludt el mindenki.
Fél háromkor, mikor épp az utolsó "kóstolásnál" tartottam Lelle felébredt és lefelé mutogatott.
Orrot szívtunk, felmenni nem akart.
Eddig.
Most viszont mehetünk.
Lassan kelhetek is. :) Nem lesz annyira vicces ez reggel, már látom, de legalább kész amit ma meg kellett csinálnom.
Jóéjt.

Csak mert

nincs kedvem kiteregetni, nem kellene kettőkor is ébren várnom a csodát... Szerintem.

A Malomban

Szentendrén van egy Malom.
Múzeum egyébként, és egy roppant izgalmas lépcsőn (is) meg lehet közelíteni, ha nem a kijárt, macskaköves utat választja az ember. No meg ha vannak bennfentes ismerősei, akik társulni ugyan nem akarnak kora reggel egy efféle kiránduláshoz, viszont nagyszerű ötletet adnak a parkoláshoz, majd a zegzugos, háztetőnézegetős útvonalat is megtervezik onlájn.

Szombat este tanácstalankodtunk egy sort a másnapi hovamenetellel kapcsolatban. Ami egyébként rekord, tekintve, hogy a közelmúltban nem emlékszem olyanra, hogy előre kiterveltük volna a következő nap táncrendjét, vagy ha igen, akkor abban másoknak volt oroszlánrésze.
Izgalmas is volt kutakodni, a lehetőségek tömkelege sejlett fel hirtelen, ahogy a keresőbe beírtuk, gyerekprogram.
Aztán gyorsan szűkre szabódott a végtelen, és maradt egy, izgalmasnak ígérkező.
Kicsit korán, kicsit messze, de mindenképpen kipróbálandó.

Meglehetősen büszke vagyok a gyerekekre, akik minden ellenkezés nélkül segítettek az elindulásban, pedig nem is keltettük őket nagyon korán, viszont reggelit is csak az autóban kaptak. Alig háromnegyed óra alatt készült el mindenki, és ebben benne van az ébredezés is.
Tíz óra előtt pár perccel parkoltunk le a Szamárhegy tetején, hogy szájtátva csodáljuk a szentendrei háztetőket, a zegzugos lépcsőn lefelé csorogva. A gyerekek alig tudtak betelni a látvánnyal, az izgalommal, ahogy kanyarogtunk lefelé.

A Malomban mi voltunk a második család, aztán sorra érkeztek a többiek is, és kétségtelenül a nap várt meglepetése volt találkozni Borival, és a családjával. Annyira úgy éreztem, hogy ha valamikor, valahol össze kell futnunk, akkor az ez az alkalom lesz, és lőn.
Nagyon jó volt látni őket élőben, az egyik legkedvesebb kép a napból, amin a hét gyerek mitsemsejtve ül egymás mellett a mesére várva.

Az esemény pedig a MalomMeseMatiné fantázianevű két órás gyerekprogram volt, aminek az első felében a kiállítóteremben mesét hallgattak a gyerekek, majd egy interaktív, mini tárlatvezetésen vettek részt. 
Személy szerint hálás vagyok ennek a kezdeményezésnek, mert igazi kiállításra ezt a mi négyünket még nehézkesen tudnánk csak elvinni, holott fontosnak érzem, hogy ismerkedjenek a művészetekkel, és ez az alkalom roppant jól kitalálva kedvet is csinált nekik a következő hasonlóhoz.
Pont annyit beszéltek, beszélgettek, ami még befogadható volt mindegyiküknek, bár Lelle nyilván sokkal jobban élvezte a bújócskázást a lábak között, azért az atmoszférából neki is jutott.

A program második fele az alkotásról szólt. Ceruzával, festékkel, zsirkrétákkal rajzolhattak, festhettek a gyerekek, az elkészült műveket aranypapírral be is keretezhették, majd a terem közepén felállított mobil múzeum-makettben egy rögtönzött kiállítás keretében be is mutathatták.
Szenzációs volt, ahogy az alkotásokból kiállítás kerekedett, és ahogy születtek sorra a remekművek, cserélődtek is a makettben, a leszedett darabokat pedig megkapták a büszke alkotók.
Természetesen mi is hazahoztuk mindet.

Íme az alkotók és alkotásaik. Lelle előkéje az előzőleg elfogyasztott narancs okán lóg a nyakában, nem a fotogénségének fokozása volt a cél. :)
Áron festményének címe Szentendrei vihar, Mikolt egy szivárvány szoknyás tündért festett (természetesen), Hanna pedig profán módon az óvoda kertjét rajzolta meg.
Lelle végre elmélyedhetett a vízfesték csodájában, nekem pedig minden perc ajándék volt, leginkább a felelősség alól való felszabadulás miatt.
Erre csak hazafelé jöttem rá, mikor végigpörgött a délelőtt bennem, és rádöbbentem, hogy semmi pakolnivalóm nem volt a nagy alkotómunka végeztével.

A fényképezőgép ezúttal otthon maradt, a képek telefonnal készültek, de a szívemnek így is kedves mind. :)
Sajnos a Malom honlapja nem elérhető, egy FB cím van, amin a következő szessönről tájékozódni lehet.

Fő a biztonság

Vagy a divat?...
Mimi művésznő nem bízta a véletlenre az outfittjét ma este sem.

A kellékek mindenesetre változatlanok, ami megnyugtató. Neki mindenképp. Sőt a haja is be van fonva, bár a képet elnézve a kibontott verziót is támogatnám. :))))

Hivatalosan tavaszi szünet

Valójában téli.

Elég sok kimondatlan, illetve befejezetlen mondat kavarog bennem ezzel kapcsolatban.
Leginkább az, hogy miért is csodálkozunk ezen?
Hát nem megmondták már rég, hogy ez lesz a vége a sok dezodorálásnak, nejlonzacskónak, miegymásnak?
Addig nem hisszük, míg a bőrünkön nem tapasztaljuk?
Vagy könnyebb kényelmesnek lenni, az árral szemben pedig kicsinek, kevésnek érezzük magunkat?
Nem szívesen mondogatom a gyerekeknek hogy Benedek a hibás, ha március végén nincs meleg, és a medvére sem tudok ferde szemmel nézni, ha visszabújt ugyan, de attól még ittmaradt a tél.
Bár extrém hideg nem volt, csak rengeteg csapadék, és vannak bizakodó tudósok, akik szerint nem jött még el a jégkorszak.
Mindenesetre számomra ijesztő a klímaváltozás egyre gyorsuló mértéke, ahogy az is, mennyire nem veszünk tudomást arról, mi mindent tehetünk kicsiben. Örök dilemma ez persze, mennyit ér, ha egyesével tesszük a keveset, aztán meg mindenki éljen a lelkiismeretével ahogyan kedve tartja.
Pedig két választásunk van.
Vagy teszünk, vagy nem teszünk.
Én pillanatnyilag a négy évszak híve vagyok ehelyütt, és hiszem, hogy a nem tudás nem mentesít. Információval tele a háló, mindenki válogasson kedvére. HR helyén az erkölcstant becserélném ennél égetőbb és használhatóbb tudás szórására... Vagy a környezetismeret erről szól?

Ma az oviban nyúlosztás volt. A lányok lelkesen szaladtak az ablakpárkányon sorakozó papírkosarakhoz, Áron pedig tágra nyílt szemmel sóhajtozott. Mikor Csilla megjelent az ajtóban, hangot is adott a sóhajnak:
- Csijja, én is szejetnék egy kajácsonyi nyuszit.
Kapott (földöntúli boldogság), aztán hazacsúszkáltunk.
Azóta is szállingózik. Szép, szép, de csillag nincs a homlokán.

Húsvéti nyúl szánkón jár

A délutáni alvásból ismét hólapátolásra virradtunk.
A tavasz számlájára kétségtelenül fel kell vésni, hogy a lapátolás ezúttal világosban megejthető volt elejétől a végéig, és közben még belefért a megmaradt remény is, ami az utca végén a harmadik piros lámpa után szertefoszlani látszott, ugyanis mi tényleg hitünk teljes birtokában útnak indultunk, hogy az állatkerti játszóházas kuponunkat lejárat előtt beváltsuk némi kacagásra, végül pici sírás és szentségelés kíséretében visszafordultunk... na ezután volt lapátragadás, aztán pedig hosszas papára várakozás.

És akkor a gyerekek azon tanakodtak, hogy hogyan is fog érkezni az a Nyúl.
Hanna mélységes sajnálatának adott hangot, miszerint még az is lehet, hogy megfagy szegény, és elmegy a kedve az egésztől. De Áron megnyugtatta. Jön, mert jönnie kell.
Mikolt pedig nagy tudományossággal magasba emelte mutatóujját, és leszögezte:
- Semmi vész, majd kölcsönkéri a Mikulástól a szánját.

Lelle tökéletes ühümmel nyugtázta az okosságot. Új szó, megjegyzem, vagyis fel.
Hó nélkül is öröm lett volna hallani. :)

Majdnemtavasz

Dani hazaért.
Azóta volt nálunk vendégség, egész napos ám, és mikor meguntuk, hogy itt legyünk, átmentünk a vendégekhez vendégeskedni. Szeretem az ilyen napokat.

Egyébként pedig változatosan telnek a napok, hol tél van, hol tavasz.
A kedvem sem egyforma, télen kicsit magambafordulósabb, mint tavasszal.
Mindenesetre a síelés mégtöbb munkát hozott a hétre, a kipihent Danit majdnem annyit látjuk, mintha síelni volna. Vagyis én egy kicsit többet, mert éjjelre azért mindig hazaér.
A héten kétszer viszem én a lányokat az oviba, ez is ritka. A hajuk legalább rendezettebb egy kicsivel a szokásosnál.
Mondjuk egy kis szabadságra igencsak szükségem lenne már, bármilyen komolyan és hatékonyan mondogatom, hogy meg tudom csinálni.
És tényleg. Bármit.
Viszont vagy két hete mindenkinek panaszkodom, pedig ez is ritka.
Ma meg azt gondoltam, hogy világgá megyek, aztán végül nem mentem, Áron meg meghallotta, és azt mondta, hogy:
- Mama, nagyon szeretlek, és ha világgá mész, nagyon fogsz nekem hiányozni.
:) Hát lehet így?


A Húsvétot mindenesetre várjuk már. Meg az óraátállítást. És a meleget. Kedves Benedek...
Addig pedig ilyesmikkel múlatom az időt.

Esik a hó 2.

Nincs tévénk, nem szól a rádió, az egyetlen ablak a világra az fb.
Eszembe sem jutott felszólalni holmi beígért havazás miatt a síelés elhalasztásával kapcsolatban.
Esik a hó. És tombol a szél is. Tegnap még elképzelhetetlen volt, hogy ma igazi, embertpróbáló télre ébredek.
Itt, ahol sosincs árvíz, és ahol télen is ismeretlen az elzártság, most az a hír, hogy nem lehet átmenni a szomszéd faluba, és kinyitott a nagytesco, hogy legyen hova menekülni az ítéletidő elől.

Ma havat lapátoltam, mitsemsejtve a kerítésen kívüli világ dolgairól, csak az volt szokatlan, hogy a kertben helyenként fél méteres kupacokat hordott össze a szél.

Egy ilyen télre emlékszem, akkor a szomszédok összefogtak, úgy tisztult az utca, s lett nekünk akkora sánc, mint soha előtte meg utána.

Reggel óta folyamatosan ömlik az emberség az fbn. Egész nap karácsonyi hálát érzek, és azokra gondolok, akik segítenek. Ez az igazi ünnep.

Dani Sopronban, barátoknál éjszakázik, holnap talán kiderül, mikor jön tovább. A kemencében pattog a tűz, sütemény is sült, festettünk a gyerekekkel, és ha már mást nem tehettünk, legalábbis gondoltunk azokra, akiknek nem jutott meleg.

Hálás vagyok.
Szép nekem ez a nap, a tragédiájával együtt.

Esik a hó

A járdán nem marad meg, úgyhogy felőlem eshet is.
És miután mindenki elutazott, köztük a Papa is, aki egy igen rövidke (kétnapos), ámbár megérdemelt síelésen vesz részt (7 éve volt utoljára, pedig nagyon nagy király a pályán, és ezt nem büszkeségből írom...), elmondom, hogy juszt se leszek szomorú.
Sőt.
Ma tornázni is voltam, és még az is lehet, hogy moziba megyek.
A gyerekek közben a nagyszülők szárnyai alatt mesét hallgattak, vagy ovis ünnepségen vettek részt, este pedig HVben időznek majd.
Holnap pedig, ha megmarad, építünk egy hóvárat, akkor szombatra minden bizonnyal visszatér a tavasz. :)

Ezt pedig Hanna rajzolta tegnap. Ez egy zászló. Fejből. Szerintem döbbenet.

20 hónapos

Volt valami hiányérzetem aznap, de megfogalmazatlan maradt.
Úgy látszik, Lelle most már igazi egyenjogú taggá cseperedett, neki sem jut már minden hónapban megemlékezés.
Azóta pedig ontja az újdonságokat, lássam, van miről posztolni.

Tegnap este jöttünk mentünk a lakásban, mondtam neki mindenfélét, ő pedig kitartóan válaszolgatott, csak úgy, az orrocskája alatt. Hosszú percek, és sok sok mormogás után kezdett gyanússá válni, hogy mindig ugyanazt mondja, a következőnél jobban füleltem, és tényleg. Lelle azt mondja:
- Ko.
Csendesen, rövid "ó"-val, de határozottan.
A minden gyerek más sémába tökéletesen beleillesztve, senkiéhez nem hasonlíthatóan megszületett a nem után, amire olyan régóta vártam, a helyeslés Lelle nyelven. Jó. Vagyis ko.
Kis betyár tudja, hogy mikor szeretném csak az öröm kedvéért hallani, olyankor sosem mondja, viszont minden helyzetben, amikor beleegyezéséről biztosít, elhangzik. Ko.
Én pedig minden alkalommal annyira örülök neki, hogy alig tudom megállni, hogy fel ne kapjam azonnal. :)

És hogy meglegyen egyben is a szószedet, íme Lelle hatalmas szókincs:
Papa (ami kontextustól függően papa, vagy paplan), mama, baba, Lelle (néha igazi Lelle, néha Jejje), hó, nem, víz, ammam (cumi), hamm, vauvau, kutyus, cica, cici, kaka (mindenkit lelkesen elkísér a dolgára, és nagyon tudományosan kifejti véleményét), és egy mai új, a kulcs, ami felismerhető, de mégsem tudom, hogyan mondja pontosan...
Minden más tádá.

A végtermékekről jut eszembe hogy immár hatos pelust hord éjszaka, míg nappal elég a 4+. Éjjel ugyanis annyit pisil, hogy még így is kétnaponta kell pizsamát cserélnünk az elázás miatt. Csak csendben írom, hogy ma a hatos sem bizonyult elegendőnek. :)

A múlt hónapban volt egy este 10től reggel fél 9ig tartó alvása is, aminek nagyon nagyon örültem, azóta sem történt ilyesmi. :) Sőt, az utóbbi napokban sokszor felsír éjjel, de fel nem ébred rá, vagy miatta, csak engem ijeszt meg nagyon. Gyanús. hogy fogat növeszt, mert ezzel együtt a nyála is csurog, pedig sosem szokott, és a sapkája kötőjét minden nap csuromvizesre rágja. Valamint igazi matricagyerek lett belőle ismét, ami édes teher.

84cm, vagyis sokat nyúlt, és lassan elhagyja a 10 kilót. A haja egyre hosszabb, igyekszem nem zaklatni csatokkal, gumival, néha azért bekerül a kis szőke tincsei közé. A frufruját nincs szívem levágni, így már jócskán a szemébe lógna... ha nem tudnánk eltűrni ügyesen csat nélkül is.

Ami nem változik, az a nagyok iránti rajongása. :) Mindenben utánozza őket, a játékaikban is. Sokszor ő a család kisbabája, míg meg nem unja. Babázik ő is, rajzol, táncol, épít és rombol.

A kire hasonlít kérdésben most épp Mikolt természetével vélek felfedezni elég sok összecsengést. Tegnap este ketten voltak fent velem, míg előkészítettem a mai napi szetteket (duplát, mert ma ünnepség is volt az oviban), és olyan egyetértésben játszottak, amit ritkán látok másokkal Lelle párosításban.
Külsőre Áron.

Egy igazi kis bohóc, akinek a mosolya mit sem változott születése óta... neki nincs kisebb testvére. Pedig ahogy lázba jön a kisebbektől, úgy tűnik nem lenne ellenére. :)
És nem, biztosan nem lesz kistestvére, épp úgy érzem magam mostanában a dacos Áronnal és a mindenlébenkanál Lellével, mint akinek pont elég ennyi. :)

Egyébként pedig a szívem egyik csücske. Ofkorsz.

Sóder

A gyerekekkel töltött idő legélvezetesebb része az, amikor beszélnek.
Meg a legfárasztóbb is, főképp, mert mióta beszélnek, folyamatosan beszélnek.
Viszont kétségtelen, hogy semmihez sem fogható az élmény, amikor belelátni a fejükbe, előtűnik a gondolatsor, ráadásul olyan formában, amit soha előtte és utána sem produkálnak.

Szép sorban.

Lelle.
Lelle beszédfejlődése sokkal inkább nevezhető kommunikáció fejlődésnek, mint konkrét szavak kibontakoztatásának, bár mostanában mintha elkezdte volna érdekelni, hogy amit mi mondunk, azt lehet utánozni is.
No nem sieti el ezt sem, hiszen bevált módokon tudja eljuttatni a mondandóját a célszemélyhez, nem kell hozzá más, mint két hatalmas szem, és néhány jól hangsúlyozott tádá. :)
Ma este az alszik szót próbálgatta, eljutott az ajzzz hangok megformálásáig, aztán huncut fordulattal kihátrált a helyzetből, szája elé tette a mutatóujját, és selypítve ugyan, de felismerhető s hangot hallatott. :)

A nem kiválóan működik, másra manapság nincs is nagyon szüksége, a mamát pedig ha kell, előveszi.

Hanna.
Az előszobában felöltözve várta, hogy a többiek az ajtó túloldalán végre magukra öltsék a kimenő darabokat. Mikor végre mozgolódni kezdtek a bentiek, Hanna kitárta az ajtót nekik:
- Hölgyeim!
:)))) Áron nem volt köztük.

Hanna mostanában minden nap mesél a többieknek. Az oviban is, itthon is. Néha fülelek persze, és somolygok magamban, hogy milyen kifejezést milyen szövegkörnyezetben használ. A legizgalmasabb most éppen ez, ahogy a felkapott szavakat beágyazza, néha teljesen rosszul, de az értelmezésében tetten érhető a felismerni vélt jelentés.
Ma épp a "megtörni az átkot" volt soron.
Kérdeztem is tőle, vajon szerinte mit jelent ez.
- Amikor a boszorkány meghal a mesében.
Beszéltünk erről pár mondatnyit, aztán fontos mesélhetnékje támadt,és fűzte tovább a népmese szálát:
- És akkor a tündér leszállt, egy varázsigét mondott, a boszorkány pedig annyira megijedt, hogy megtörte az átkot.
Talán mégsem sikerült keresztülhatolnom a bűvöleten. :)

Egyébként pedig nemrégóta, de egyre határozottabban fogalmazza meg a legmélyebb érzéseit, verbális tükröt tartva a szülői bukdácsolásunknak, és teret engedve az érzelmek kibeszélésének, amiben van némi szorongató is... ahogy én látom, a pszichológus gyereke mégiscsak a pszichológus gyereke. Csak érzékeltetésképpen egy belémégett mondata:
- Papa, nem érted, hogy az nekem milyen rossz, amikor azt látom, hogy mikor a Mamával veszekedtek, akkor a végén mindig kitaláljátok, hogy mi a baj, amikor pedig én mondom, hogy nekem mi a rossz, akkor nem értitek?
Volt ez azért, mert nem akartuk, hogy az emeletes ágyon aludjon.

Mikolt.
Macskalány.
Akit látszólag nem zavar, hogy vannak szavak, amik nem úgy hangzanak mások szájából, mint a sajátjából. Mert az picelni és kész. Valószínűleg így fogja majd írni is. Én pedig imádni fogom ezért is.
És aki a kreativitását megkérdőjelezné, az kezdjen el vele mitviszakishajó játékot játszani.
Az autóban két szójátékot játszunk mostanában, főképp Hanna kedvéért, ez az egyik, amikor a megfelelő kezdőbetűvel kell szavakat gyűjteni, a másik a barchoba.
Mimi az elsőben messze kenterbe veri Hannát, saját ötleteivel is, és mikor elakadnak, és segítek körülírással, akkor is. A barchobában is egyre jobb, a múltkor a szilvafára gondolt, és gyakorlatilag bármilyen kérdésre helyesen válaszolt. Komolyan döbbenetes ez attól a gyerekünktől, akire mindig úgy gondolunk, mint a legnagyvonalúbbra.

A versek, dalok szövegét ennek ellenére leginkább Mimi féle átiratban hallhatjuk, minden bizonytalanságot mellőző előadásban. :)

Áron.
Róla nincs kép. :) Egyelőre...
Ellenben ő a legeslegeslegszórakoztatóbb.
Délutáni alvásból felébredve nyafog a lépcső tetején:
- Mama, együnk gyorsan, mert már gyomrog a pocakom.

Barchobázunk. Ő gondol, Dani kérdezi.
- Élőlény?
- Igen.
- Tárgy?
- Igen.
Ilyenkor szoktunk szemet hunyni :).
- Ember?
- Igen.
- Felnőtt?
- Igen.
- Lány?
Nem rizikózunk...
- Igen.
- Budakeszin lakik?
- Igen.
- A mi házunkban?
- Igen és úgy hívják, hogy Mama.
:)))
Itt megragadom az alkalmat, hogy kiderítsem, tudja-e a nevemet. Tudja persze.
- Áron, hogy hívják a Mamát?
- Gönci Mama Róza.
:))))
- És a Papa hogy szokta hívni a Mamát?
Kis csend, Hanna válaszol:
- Édes.
:)))

Apropó barchoba. Áron egyszerűen tarkabának hívja, annak legalább valami csekély értelme van.

Áron szivacs. Egyszer kell hallania bármit, megmarad a kis fejében. A Lúdas Matyit hallgatjuk az autóban, ebből idéz sokszor játék közben. Persze a legizgalmasabb részeket emeli ki, úgy, mint csürhe banda, semmiházi gazemberek. Mindenesetre érdemes odafigyelnie mindenkinek a környezetében, ha nem akar ilyesmi kérdésekre válaszolni:
- Mama, ugye hogy olyan nincs, hogy kujva kutya?

És a fontos árnyalatokról is essen szó.
- Papa, nem becsukni, csak behajtani szerettem volna az ajtót.

Dacos-dühös-morgós-sírós-kiabálós pillanatában, a teljes kiborulás közepette rámnéz:
- Mama, most miért sírok?

Volt a múltkor egy elkezdett, be nem fejezett iromány, ami arról szólt, hogy Áronunk három évesen egyetlen színt nevez nevén helyesen, a többit vagy nem tudja, vagy nem akarja. Ez a kivételezett a rózsaszín. :)
Azóta megtörtént az áttörés, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Épp mielőtt aggódni kezdtem volna, hozta a kék pulóverét, és azt mondta:
- Mama, ma a kék pulóvert szeretném felvenni.
Elsőre csak fura volt valami, később leesett, onnantól kezdve pedig végigsoroltunk közösen minden utunkba kerülő dolgot, és mindennek tudta a színnevét.
Mondjuk simán be lehet csapni ha fáradt vagy el van foglalva. :)

 

Mégsem maradhat Áronkép nélküli ez a poszt, íme az első tavaszi ozsonna a teraszon. A tavasz második biztos jele nálunk, ha az előszobában meleg van. És van. :)

Egy kis India

Vasárnap a Május1 moziban voltunk.
Mindig a galériára vettünk jegyet, emlékszem, hogy huppanós székek voltak, olyanos, amiken kicsiként is lehetett úgy ülni, hogy jól lássak.
Szerettem a nagy előcsarnokot,a vaskorlátot a pénztáraknál, ahol lógtunk, míg a felnőttek megvették a jegyeket, a széles hosszú lépcsőt, a korlátot odafönt, a függönyt a vászon előtt.
Mindent.

Aztán bezárt, és azóta hogy újra be lehet menni egy kávéra, még sosem voltam.
Vasárnap az Indiai Nagykövetség által szervezett fesztivál gyerekprogramjára voltunk hivatalosak. Anna barátnőm hívott bennünket, ha ő nem szól, sosem tudtuk volna, hogy van.
Anna és Neelu végül nem jöttek, mi ellenben odacsődítettük az összes barátunkat, természetesen a nagycsaládosokat elsősorban. :)
Mert valami megmagyarázhatatlan vonzódás él bennünk az indiai kultúra, és minden indiai dolog iránt.
Már Malajzia előtt is volt, azóta pedig fokozottabb... a múltkor elővettem a szárimat, és újratanultam a tekerés technikáját.
Mint kiderült szárit kötni legalább ezerféleképpen lehet, de akárhogy is, ismét meg kellett állapítanom, mennyivel nőiesebb ez az öt méteres selyemdarab, mint bármi európai holmi. Ha pedig jól tekerem, kényelmes is.

Mindenesetre a délelőttünk a Május1ben sokféle élmény volt, keveredett a retro meg a modern, az ismerős meg az ismeretlen, a magyar meg az indiai.
A szervezés amolyan ázsiai volt, kis magyar beütéssel. Pici hely, túlzsúfolva, és mégis mindenkinek jutott minden, és ha el is tűnt néha a legkisebb, meglett, miközben a nagyok alkottak.
Lehetett fűszerek és ragasztó segítségével képet csinálni, hennával mintát festetni, színezni és vágni, gyöngyöt fűzni barátság jeléül (no ezt a magyar gyerekek nem tudták befogadni, ugyanis Indiában az a szokás, hogy egy olyan karkötőt adnak egymásnak a barátok, amin néhány gyöngy van csak, a lényeg, hogy valami piros legyen benne. a mieink addig fűzték a gyöngyöt, míg a madzag engedte, az indiai gyerekek pedig három-négy darabból megoldották...), illetve volt egy társasjáték is, amit főleg a nagyobb fiúk élveztek, a kisebbek meg tátott szájjal figyelték.

Meglehetősen éhesen és fáradtan, de sok sok élménnyel telve jöttünk el.
No meg megállapítottuk ismét, hogy ahová két gyerekkel simán elmentünk, oda most néggyel azért meggondoljuk párszor, hogy nekiinduljunk-e. :) Cseppet sem bánom, hogy ezt a délelőttöt nem hagytuk ki. Hazafelé a kezünket szagolgattuk, amin még délután is érezni lehetett az indiai fűszerek illatát.

Ma az az indiai étel volt az ebéd, amit Devi diktált le az utolsó napon, és aminek az íze sosem lesz olyan, mint amit ő főzött, de nagyon egyszerű, lehet tökéletesen csípősmentessé is tenni, és elég finom.
Devi szerint az étel neve Black pepper chicken :), de tartok tőle, hogy ez az ő névadásának eredménye, amire én késztettem... :) A miből mennyit kérdésemre is sokszor gondolkodott el, emiatt gyanítom, ezen is ízlés szerint lehet változtatni. Fahájból többet nem érdemes tenni bele szerintem, mert keserű lehet tőle.

Hozzávalók:
- egy nagy csirkemell (vagy lazac... :))
- egy nagy fej vöröshagyma
- 3-4 fokhagyma
- 1-2 egész fahéj
- 1 nagy evőkanál frissen reszelt gyömbér
- curry levelek (a kicsi zöld friss, amit én itthon még sosem láttam, de rákeresve sok helyen kapható)
- 3 evőkanál osztriga szósz
- 3 evőkanál paradicsompüré
- frissen őrölt feketebors

A csirkét felkockázzuk, besózzuk, olajban kisütjük.
A húst az olajból kivesszük, félretesszük, majd ebben az olajban pároljuk meg a hagymát, a fokhagymával (a fokhagymát ázsiában csak egy nagy késsel héjával együtt gerezdenként laposra csapkodják, én is így szoktam...), a fahéjjal, a curry levelekkel és a gyömbérrel.
Ha az ízük összeért, visszatesszük a húst, ráöntjük az osztrigaszószt és a paradicsompürét, és egy kicsit hagyjuk rotyogni. Végül kap az egész egy fél deci vizet és frissen őrölt feketeborsot, aminek mértékétől függ a csípősség is.

Az egész nagyjából negyed óra.
(Basmati) Rizzsel tálaljuk.

Épp időben

Szólok, hogy akit érint az ma délután 5kor a szokott helyen megtalálja az új ruhás töltést.
Kellemes böngészést. :)

Jövök később az idevalókkal... csak van még egy kis dolgom.