Mikolt 11 hónapos

Lehet róla ilyet csinálni... és mert állandó mozgásban van, a legtöbb kép ilyenre sikerül. :)

Az az édes, babaillatú, mindenért mosolygós kisbaba lassan kisgyerek. Még mindig édes és még mindig babaillatú, és még mindig rengeteget mosolyog.
Emellett egyfolytában eszik, nagyjából annyit, amennyit adunk neki. Bármit. A kötelezően elkerülendőek kivételével mindent. Négy foga van változatlanul, de jobban rág velük, mint Hanna a maga huszonvalahány gyöngyével. Kettő épp bújik, azt gondoltam 11 hónapos korára már láthatóak lesznek, de egyelőre csak kínozzák.
Szopizik is, egyre kevesebbet, de mind a ketten kitartóak vagyunk, és remélem az első szülinapján is tudok még adni neki valamennyit.

A jóalvás a múlté, fáradtabb napokon felsejlik, milyen is volt az első néhány hónap. Különben pedig kis kiabálás, karban ringatás, simogatás után, negyed órán belül elalszik este, nap közben viszont sokszor a nagyágyban ér minket az álom. Az elmúlt napokban ebben is volt változás, kevesebbet szomszédolt, és esténként is könnyebben adta meg magát. Mesélek neki, mert ezt látja Hannától, talán ez is segít.

Mindent utánoz, fésül, etet, telefonál, egyedül próbál inni rendes pohárból, tolja a babakocsit (azt hiszem megvan a szülinapi ajándék...).
A labda, a baba, a könyvek, a lego és a pakolás. Ezzel telnek a napok, ha épp nem lehet homokozni. Délután levegőre vágyik, áll a teraszajtónál és reklamál.
Különben is elképesztő akarattal bír, és hihetetlen pontossággal tudja, mit szeretne. Ha megkapja, csend van, ha nem, hát nagy a hangja...

Lépcsőn mászik felfelé, gyakorolja a lefelé tolatást, több kevesebb sikerrel, feláll, mászik, és lépegetni próbál kapaszkodva. Hagyom, mert a lábfeje előre néz. Még mindig viszem Biatorbágyra, de már csak egy héten egyszer.

A puha játékokat nem kedveli, kivéve a Hanna ágyában megtalált jogos tulajdonú kiskutyát.
Érti, ha elkérek valamit, köszön integetve ha azt mondjuk, elmegy, szia, vagy elköszönünk.

A finommozgásban a leggyengébb, ökölbe szorított kézzel a hüvelykujját csippenti, a tenyerét nehezen nyitja még mindig.

A tegnapi mérés alapján 7,9 kiló és 73 cm, növeszti a haját, és édes, mosolygós, még mindig kicsibaba nekem. :)

A nevekről

Nehéz szülés ez :)
Hannánál egy szép nyári estén a teraszon ücsörögve, a csillagokat bámulva hamar konszenzusra jutottunk.
Mikolt magának választotta a nevét. Volt vele küzdelmem, de megérte.
Most is nagyon szerettem volna mielőbb nevén nevezni a legkisebbünket, de a megállapodás az volt, Dani választhat, ő pedig patópálurasan állt a kérdéshez. Amíg a nemét sem tudjuk, nem tud gondolkodni.
Aztán kiderült a nem is, de a névvel még mindig nem jutottunk előbbre. Nyilván van időnk eldönteni, és még az is előfordulhat, (bár én nagyon meglepődnék) hogy kislány lesz a kisfiúnkból.

Voltak javaslataim, de egyikkel sem voltam békében egy napnál tovább.
Kamasz voltam, amikor az Áron névbe beleszerettem, Hanna is Áron lett volna. Egyik álmatlan éjjel jutott eszembe, legyen Áron. Megnyugodtunk, egy dolog van csak, ami kompromisszum, a körülöttünk élő kisfiúk között 7 négy éven aluli Áron ismerősünk is van.
A Mór Dani dédpapája, eddig nem kötődtünk hozzá, most viszont ez az, ami biztos, a második név marad, Mór.

A hétvégén újabb köröket futottunk név ügyben, természetesen ami a család egyik felének tetszik, az a másiknak valamiért nem. Nem ők döntenek, de hatnak. Anyukám az Áronnal nincs kibékülve, Mari és Pali anno a Mikolttal nem tudott megbarátkozni. Vasárnap már nem is avattuk be egyiküket sem a jelen állapotba, ami elég képlékeny még mindig, de a kör szűkül.
Áron
Berény
Olivér
Simon
Itt tartunk, folyik az ízlelgetés.

A kedvenc képem

Gondolatok a Pocakról

Az első megérzésem kisfiú volt.
Nehezen hittem el, hogy nekünk kisfiúnk is lehet.
Nehezen fogadtam el, hogy kevesebb az energiám, (már megint) hogy türelmetlenebb, hullámzóbb vagyok, mint valaha.
Azt pedig végképp, hogy a lányokkal kevesebbet tudok foglalkozni.
Megszerettem a rózsaszínt, bár amikor Hannát vártam, még nem tudtam, ez is egy szép szín.
Megszerettem a hosszú hajat, a copfot, a csatokat.
Három éve lassan, hogy egyértelmű, tényleg lányos szülők vagyunk.
Nézem-nézem a fiúkat a játszón, a foglalkozásokon és örülök, hogy a mieink finomak, kedvesek.
Pedig vannak kedves és finom fiúk is...

És most hirtelen itt van valami egészen más.
Nem voltam rá felkészülve, hogy kisfiú is lehet... legalábbis azt hiszem.
Megriadtam a feladattól, a példáktól.

Két hete dédelgetem a gondolatot, Ő is a miénk, épp olyan, mint a lányok, csak fiú.
A múlt héten, amikor láttam, amikor belémbújt, felfogtam.
Egyre közelebb vagyok hozzá, és egyre közelebbi a vágy is, hogy megismerjem.
Pár napja, hogy azt érzem, jobb nem is lehetne, a legjobb, hogy kisfiúnk van.
Pár napja érzem, mindegy, milyen a többi kisfiú, Ő a mi gyerekünk, megismételhetetlen, egy.
Már nem félek, csak várok.
Ízlelgetem a gondolatot, az érzéseket, van bennem öröm, büszkeség, várakozás.
Érezni ahogy mozdul, figyelni, ahogy nő.

Állok a lányok szekrénye előtt, és nézem, mit adok majd rá. :)
Nézem a lányokat, és örülök, hogy lesz egy öccsük.
Azt hiszem a kék is szép szín... és a kiskendője már megvan.

Gönci Áron Mór
Legalábbis egyelőre, de ezt majd egy másik posztban...

Altató

Hanna a szokásos Anna és Peti helyett tegnap este az Altatót választotta. Mikolt előtti időkben volt ez nagy kedvenc, akkor Dani Balázs helyett Hannát mondott a versszakok végén.
A harmadik strófa után Hanna érdeklődve:
- Papa, ki az a kis Hanna?
- Hát Te.
- Én nagy vagyok!

Reggel újabb kör mesélés volt a "miágyunk"ban, ekkor már Mikolttal kiegészülve. Hanna előre leszögezte:
- Papa tudod... Kis Mikolt, nagy Hanna.

Hát így nőnek meg nálunk a lányok...

A szobatisztaságról, meg a biciklizésről

Hanna az elmúlt hetekben elképesztő iramban nagylányosodik, ennek hangot is ad gyakran:
- Mehetek óvodába, mert már nagylány vagyok.

A múlt hét végén zsúrban voltunk, az első igazi meghívás volt ez, Hanna pedig nagyon nagy örömmel ment. A régi lakásunk környékéről az összes kisbarátja hivatalos volt, nagyot játszottak, Mikoltnak is akadt társasága Andris és Luca.

Zita, az ünnepelt aki már régóta nem pelusos, megmutatta Hannának, hogy náluk a wc-be kell pisilni. Egy ideje próbálkoztunk itthon is a pelusmentességgel, több kevesebb sikerrel. Megbeszéltük, hogy az oviban már nem hordanak pelust a gyerekek, ő pedig elraktározta, de nem mutatott igazi hajlandóságot bugyira cserélni a pelenkát.

A héten egyik reggel úgy ébredt, hogy bugyit kér. Aznap 100% sikerrel ment minden a megfelelő helyre, és csak alváshoz kapott pelenkát. A második nap nem volt zökkenő mentes, harmadnap pedig inkább a pelust választotta. Tegnap fél napot bugyizott, és délben szólt, kakilnia kell. Először sikerült ezt a wc-be intéznie, és természetesen nagyon boldog volt tőle, mi pedig rettentő büszkék.

A tendencia biztató, ma is bugyis volt, és bár történnek még balesetek, lassan végleg megválunk a pelenkáktól.

A bringa... A nagymamáéknál van egy majdnem 20 éves háromkerekű. Egy ideje leér a lába a pedálig, nemrég már hátrafelé sikerült is mennie vele. Mostanában ráérzett a technikára is, és előre is tud már haladni. A lelkesedése pedig akkorára nőtt, hogy a múlt héten elkértük, és hazahoztuk. Azóta a motort nem is használta, ellenben mindenhová biciklivel megyünk. Óvatosan, egyre ügyesebben teker, nagy távolságokat megyünk vele.

Hallani sem akar arról, hogy visszavigyük, minden nap újra elkéri, és ragyog az arca, amikor a nagymama igent mond. :)

Egyelőre kisfiú

Tegnap délután voltunk hivatalosak az Istenhegyi útra a kombinált szűrésre. Már egy nappal előtte voltak szorongásos tüneteim, de aznap amikor beültem az autóba, remegett a lábam... Életem első 12. heti élménye annyira mély nyomot hagyott, hogy azt még a harmadik teljesen egészséges gyermekem sem tudja elfedni.

Első kellemes meglepetés egy régi tanítványom volt, aki tegnap Dr. Hajdu Krisztinának segített az ultrahangos vizsgálat során. (Dani viccelődött is, hogy hintettem elég magot a világba, ne csodálkozzak ha szembe találom magam egyik másikkal, én pedig örülök, ha tehetséges emberek jó helyre kerülnek) A doktronőről újra bebizonyosodott, hogy ő az az orvos, aki miatt érdemes kifizetni az amúgy nem kevés vizsgálati díjat. Türelmes, nem hümmög, beszél, kérdez, válaszol és emelett nagyon jó szakember.

Amikor megvolt a baba orrcsontocskája (Mikoltnál nem volt egyszerű megtalálni...) kicsit megnyugodtam, amikor pedig a nyaki redőt is rendben találta, fellélegeztem.

A mérések szerint 13 hetes, 7.5cm, és mindene megvan. :) Belémbújt, eleinte teljesen háttal a közönségnek, felhúzott lábakkal.

A doktornő mosolygott, mikor a nemét kérdeztük:
- Ez a gyerek úgy magába tapadt, mintha valaki egy bálteremben a kályha mögé kuckózott volna.
Aztán megfordult, a kis kezeit a lába között tartva :), majd végül megmutatta magát. Krisztinának hiszek, Dani szkeptikus, én pedig úgy gondolom kisfiút várunk.

Érdekes az érzés, szoknom kell a lányok után, egyelőre teljesen elképzelhetetlen, nem is tudom, mit kell csinálni egy kisfiúval. Fia másnak szokott lenni. :) Nézegetem a lányokat, figyelem a kisfiamat belül, olyan nagyon hasonlított hozzájuk tegnap ekkorka korukban. :) Tényleg lesz egy kis kukis is a kádban, akinek hasonlóak a vonásai, mégis egészen más?

Jó volt látni, és még jobb, hogy minden rendben. Az összes kockázati érték csökkent az életkoromhoz hasonlítva, az eredmény összességében negatív, de azért bizutonság kedvéért, meg még egy tizesért kérték, menjünk a 16. héten egy vérvételre, mert a down kór kockázata csak 1:817, és nem 1:1000. :) Na tessék...

És akkor képek a lehet hogy Áronunkról.


Valamint a bizonyság...

Megmászta

Kaptunk egy rácsot, ami egyelőre a nappaliban várja, hogy felkerüljön a lépcső tetejére. Mikolt, amikor fent vagyunk, előszeretettel célozza meg a szakadékot, ami nem túl megnyugtató. Eddig mindig megállt, sőt ha szólunk neki, akkor figyel is, és nem megy tovább.

Ma pedig úgy gondolta, lentről felfelé próbálkozik. Egy hete hogy felállt, aminek Kornél nem örült felhőtlenül, mert akkor még csak húzta a lábait maga alá. A szabályos felállás pedig támasszal kezdődik, az egyik talpat a földre kellene tenni, arról pedig feltolnia magát. Nos azt hiszem, ezt a felvételt látva már lenne mi mosolyognia. :)

Ez már a második kör, az elsőt végigasszisztáltam a háta mögött drukkolva, akkor feljutott egészen a lépcső tetejére.

Picikénk

Holnap lesz 12 hetes, az orvos számítása szerint. A napi alap még mindig a rosszullét, ennyire még soha nem volt nehéz várandósnak lennem, a terhesség igazán jó szó... mégha nem is szerettem soha. Nem panaszkodom, mert teljesen felesleges, és különben is, ami történik az nagyszerű és csodaszép és irigylésre méltó, mostanában ennek ellenére sokszor gondolok magunkra három gyerekes családként, és közben vigyoroghatnékom támad, hogy természetesen abban a pillanatban mikor megszületik szeretném újra hogy pocakom legyen, mert hiányzik, mert azonnal elfelejtek minden nehézséget... ez van.

A jelen kicsit más, nagyon jó, amikor valaki örül a legkisebbünknek, amikor tudom, látom, hallom, hogy másnak a szíve nehéz a vágyódástól, mert én egyelőre csak a pillanatnak megfelelni vagyok képes, néhány gondolattal e felé az apró élet felé, és nagyon, de nagyon várom, hogy lássam, érezzem végre, hogy tudjam rendben van, lesz minden.

Jövő héten lesz a kombinált szűrés a második számú mumus. Nekem fura, hogy ilyen későn kell mennem, de rábízom a dokira, remélem jól számolt. :)

Próbálom magunkat elképzelni három aprósággal, télben, overálban, egyedül, és elképzelésem sincs, hogyan fogom jól csinálni... Hát ez az első trimeszter... Tudom, hogy az az időszak a legtöbb kismama számára a tény elfogadásáról szól, néha mégis elszorul a szívem, mert ahogy Hannának, Mikoltnak, most pedig a Picinek is nagyon nagyon örülök, örültem, és már ilyen kicsinek is emberként gondoltam, gondolok rájuk, mégsem felhőtlen a várakozás. Hamar érkezett, mi pedig engedtük. Fel sem merült más lehetőség, csak ami mellette szólt. Próbálgat engem, a határaimhoz lök, remélem felnövök a feladathoz...

Nem rózsás, de ez is én vagyok. És közben nem győzök betelni a gondolattal, nagy család vagyunk...

A tökéletes

Pénteken voltunk Biatorbágyon. Kornél ilyenkor kikérdez, mi történt a héten, hol tartunk. Meséltem hogy mászik, a lábát nyújtogatja, mire mosolyogva kérdezte:
- Akkor én még mit csináljak ezzel a gyerekkel? Tökéletesen működik.

Erre vártunk két hónapja, és olyan gyorsan fejlődött, hogy öröm volt nézni. Végigjártunk millió helyet és tény, hogy Kornélék voltak a legjobbak a legtöbb szempontból. Annyit csináltak, amennyit muszáj volt, de azt kitartóan.
Egy hónap múlva szeretne bennünket újra látni, vagy amikor Mikolt feláll. Szombaton meg is tette, így aztán kedden meglátjuk, hogy mennünk kell-e pénteken. :)

Az ácsorgás persze koránt sem tökéletes, egyelőre kis balerinához hasonló, egyik lába spiccben... Az alvására elég nagy hatással volt a változás, este nem fekszik le, nem alszik el egyedül, de leginkább a nagyágyban belémbújva jó. Mondogatom magamban, ez is csak átmenet, pláne, hogy Hanna is sokszor érkezik meg hozzánk az éjszaka közepén, aztán hajnalban váltják egymást. Szerencsére elég nagy az ágy kettejüknek, mi meg Danival két tíz centis sávra igyekszünk korlátozódni.

Ágyő karika

Pár napja Mikolt megégette, vagy legalábbis elég melegnek találta a fürdőkádban a csapot, ami miatt annyira kiakadt, hogy ki kellett vennünk a kádból. A csap tényleg meleg volt, de nem borzasztóan, egy kis vígasztalás után cumival újra vissza lehetett tenni a vízbe, és bár elég bizalmatlanul meg feszengve csinálta végig a pancsolós programpontot, tűrt.

Másnap Dani jobban ügyelt rá, hogy ne maradjon meleg az a bizonyos, de ahogy a kis popsi a helyére került újabb cérnaszakadás. Újabb vígasztalás, ismét cumi, viszonylagos béke.

Aztán harmadnap gondoltam, megkérem Hannát, cseréljenek helyet, hátha a kínos emlék a feledés homályába vész ha nincs jelen a tárgy. Kicsit kénylemetlenül ücsörögtek, mert a kád apró, a karika meg nagy, de Hanna is tűrt, meg Mimi is elvolt a helyzettel.

Egészen tegnapelőttig, amikor a karikába érve olyan hangos tiltakozást kaptam, amilyet csak akkor, ha valami egetrengető hibát vétek mikoltszemmel. Rendben, oldjuk meg. Elraktam a karikát, Mikolt pedig az addig biztonságot adó kütyüje nélkül szállt vízre. És megnyugodott. Sőt, felengedett. Sőt, az sem zavarta, hogy billen, és támasztania kell. Sőt az sem, hogy jobb kézzel.

Tegnap azt hiszem eljutottunk egy újabb fordulóhoz, amikor a nagy pancsolásban, (Hanna megtanította neki a "repülnek a madarak, csattog a szárnyuk" mondókát a megfelelő mozgássorral, vagyis nagy pancsolás kézzel) hátra borult, elmerült, Dani kimentette, nyekkent kettőt, és csapkodott tovább. Ezt még egyszer megismételte, és bár alig hittünk a szemünknek, a víz alatt szépen csukta a szemét orrát, száját és várta, hogy valaki kisegítse. Az sem zavarta, hogy csurom víz lett az arca, a haja, mindene.

Készült videó, felteszem, amint tudom. Nagyon édesek. :)

10 hónap

Mikolt a telhetetlen hernyócskából telhetetlen kiskutyává nőtte ki magát. A jelző az étvágyára, az akaratára és a mosolyosztására vonatkozik leginkább. Elképesztő változásoknak voltunk tanui az elmúlt hónapban, eddig sokszor gondoltam, hogy Hannánál minden olyan dinamikusan történt, Mikolt pedig mintha mindig ilyen vagy olyan lett volna. Elmúlt, pótol, mindent egyszerre. Nem bánom, öröm nézni, ahogy egyre kisgyerekesebb, és persze kicsit fájó szívvel nosztalgiázunk a babakoron.

Enni bármit, de azonnal ha éhes és sokat. Míg Hanna mostanában igazi fejtörést okoz étel ügyében, Mikolt mindent megkóstol, megeszik, örömmel fogadja az új ízeket, ennek hatására pedig a hónapban majdnem hatszáz grammot hízott is, vagyis a nyolc kilót is elérte. KAp már kenyeret, joghurtot, nagy kedvenc a gyümölcs is, eszik meggyet, cseresznyét, almát héjastul akár, ha Hanna a közelében hagyja. De ugyanilyan szívesen eszi a főzeléket is, a levesekről nem is beszélve.

Az alvással kisebb küzdelemeink vannak, főleg délután nehezebb elaltatni, és ennek úgy látom, nincs köze a közös szobához, sokkal inkább a mozgása ugrásszerű fejlődéséhez. Hanna nagyon jól viseli amikor Mikolt még egy pár percet elnyűgösködik elalvás előtt, ezért külön hálás vagyok nekik. Öt perc az egész, míg elalszik, mégis szokatlan, hogy nem csak leteszi a buksiját és kész. Simogatás, puszi, és megnyugszik. Az esti lefekvés egész más, addigra annyira elfárad, hogy nem is kellek, csak a kiságy, és a cumi. Éjjel még mindig ébred, nagyjából három körül és sokat szopizik. Jó volna ezt elhagyni, de eddig egy sikertelen próbálkozás után elnapoltam, amikor mindenki felébredt ránk... Sokszor ér véget a hajnal a mi ágyunkban, ez van. :)

A játékról. Babás. Az élő az igazi, de ha az nincs, jöhet a játék is. Beszél hozzájuk, cipeli őket, vizsgál. Kicsit vehemens, amitől a legtöbb élő meg is ijed, de barátságos alapvetően, bár a simogatás még nem megy. A labda is nagy kedvenc, és bármi, ami épp Hannánál van. Hanna az utóbbi időben harciasabban védi a tulajdonának vélt dolgokat, Mikolt pedig nem enged, kiabál, szorít. Együtt is játszanak, nagyon jó hallani, amikor együtt kacagnak valamin, vagy együtt csinálnak bármit. Jó, hogy Hanna partnernek tekinti, főleg amikor nem fáradt.
És a cipők...

A mozgása beindult, mászik, felkapaszkodik térdre, egyre gyorsabban közlekedik a lakásban, nagy örömünkre. Ügyesen borul, tartja a fejét, tudja, ha Hanna ellöki, emelnie kell. A jobb oldlal még mindig sokkal gyengébb a balnál, felülni abban az irányban nem is tud, de ha dől, már kitámaszt legalább. A kúszás sokkal ritkább, és nem lett belőle szabályos kúszás sem, de mivel a mászás gyönyörű, nem szomorkodom miatta.

A finommozgás is sokat fejlődött, a poharat már megfogja, az alján megtámasztja, úgy iszik belőle. Sokszor kiveszi a kezemből a kanalat és próbálja a szájába venni az ennivalót, jó játék ez is. A kölesgolyót is eszi egyedül, tapsol, bár a lábaival ügyesebben. :) Integet, a kádban pancsol. Rajzolni még nem rajzol :)

Ismeri az ismerősöket, a nevét, Hanna nevét, különbséget tesz tetszik és nem tetszik között, legyen az játék, hőmérséklet vagy napszak. Megkedvelte a vizet, már várom, hogy mehessünk újra úszni, ez kimaradt az utóbbi időkben. Nem szereti a puha játékokat, a hideg tárgyakat. Iszonyú hangos. Kommunikálni is erőteljesen kommunikál, és ha valami nem jó, elképesztően zajos tud lenni. Erősödik az akarata is, ökölbe szorítja a kezeit, becsukja a szemét és feszít, közben pedig morog ha valamit akar és nincs. Kiabál ha kell, ha nem jó, ha nem értjük, nem nem vagyunk elég gyorsak.

Még mindig a legmosolygósabb kisgyerek, akivel találkoztam, bújós, kedves, figyelős, de bújik a kis csigaházból, és a kis nyuszi biztosan nagyot ugrik, mi pedig várjuk...

Négy fogacskája van, nyolc kiló és nemtudom hány centi. Nő a haja és szőkül is, van egy kis gribedlije és két kis szeplője.