Kilenc hónapos lett

Ennyi időt töltött pocakban. Másfél éve, hogy velünk van, hogy tudom, egy igazi nyugodt baba, kislány, bújós, mosolygós.

Az elmúlt hónap a mozgásról szólt. Lassan telt el ez a harmincegy nap, engem pedig újra figyelmeztetett, türelmesnek és kitartónak kell lennem, ha szeretném elérni hogy ugyanúgy figyeljek mindkettejükre mint annak előtte, és ha azt szeretném, hogy Mikolt szép lassan behozza a lemaradását. Rengeteget tettünk és rengeteget kaptam. Nem bánom hogy így alakult, bár jobb volna biztosan tudni, minden rendben van.

Kilenc hónaposan ilyen kis Mikoltunk:

Nagymozgás
Alakul :) Egy hónap alatt eljutottunk oda, hogy a kizárólagos balra forgásból jobbra is forog, kúszik egyre lendületesebben, a jobb karjára már egészében támaszt ilyenkor, felhúzza magát négykézlábra, ami ritka, de megy, és felül, bal kézzel támasztva. Ma már ülésből szépen elfordult, visszafeküdt hasra, és elindult felfedezni a függőleges világot is, fejmagasságú dolgokba belekapaszkodik, és türelemmel vár, vajon emelkedik-e tovább a teste. :)



A mozgással egyidőben beindult a pakolás is, az egész lakást bejárja, ami tetszik neki, ott megáll, és dobálja szanaszét amit talál. A dobálás amúgy is megy, evés közben minden, ami a keze ügyébe kerül és ráun, a földön végzi. Hannával sokat "kergetőznek", ilyenkor nagyokat kacagnak, Hanna elbújik, Mikolt pedig megy utána és "keresi". :)
Esik is, illetve borul, ilyenkor aztán panaszkodik.

Finommozgás
Ebben a hónapban fejlődött ez is sokat, eddig igazán csak marokkal fogott, és bár két tárgy összeütögetése nem okozott gondot eddig sem, a cumi visszatevése, vagy a kölesgolyó szájba helyezése csak mostanra tökéletesedett. A varázsitatót még mindig nem fogja meg, ha inni szeretne és elé teszem, inkább kalimpál a kezeivel, semmint nyúlna, és megvárja, míg én adom. A motorozás ezekben a helyzetekben még erősen megvan, egyébként úgy látom, csökkent az intenzitása.

Evés
Elképesztő, hogy mennyire csak azt szeretné, amit mi eszünk. Hogy a négy fogacskájával bármit elcsócsál, és egyáltalán nem eszi már meg a pépeset. Nagyjából összenyomom villával, ha nagyobb darabok vannak a levesben pl., de bármit ügyesen eldolgoz az ínyével, szájpadlásával. A banánt úgy eszi, mint a nagyok. Reggelire rendszeresen rizspelyhet kap, de nem főzhetem meg, hanem száraztészta szerű állapotában "ropogtatja".
Háromszor szopizik egy nap, ha szerencsém van, reggel, alvás után és az esti lefekvés előtt. Hja és éjjel is találkozunk, kétszer... A többi szilárd, reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora. Tízórai nálunk nincs, mert sehova nem tudom beiktatni.

Alvás
Jóalvó. :) Viszont nem alszik sokat szerintem, éjjel 10, nappal 2-3 órát összességében. Altatnom nem kell, elég a cumi, meg a kiskendő a szemére. A takarótól ami eddig a fejecskéjén volt lemondott, ennek örülök, mert az egyre melegedő idő miatt tartottam tőle, hogy meg fog sülni, ha így folytatjuk. A cumi csak addig kell, míg elalszik, ha kiesik a szájából, nem ébred, nem keresi. Sőt gyakran ha éjjel felsír és vissza szeretném adni neki, nem fogadja el, elfordul, kiabál.
...

7400 gramm, 70 centi, 4 fogacskája van kizárólag alul, nő a haja, talán szőkül is kicsit. A szempillája elképesztő hosszú és fekete. Egy kis szeplő is megjelent az arcocskáján, nagyon szeretem. Vékony, pici, és elképesztően kedves.

Angéla a konduktor

A múlt héten mentünk volna Biatorbágyra a szokásos heti Kornélozásra, de Hanna is, Mikolt is újra taknyos, köhögős. Lehet, hogy az uszit kiiktatjuk egy időre az életünkből...

Keddre volt időpontunk Angélához, de nem jutottunk el hozzá, mint ahogy a fejlődés neurológiára sem (ide május 21-re kaptunk új időpontot...), sőt a prevenar oltás is elmaradt. A héten viszont mintha kicsit javult volna az állapotuk, ezért felbátorodva elindultam ma Biatorbágyra. Angéla nagyon kedves, türelmes és meggyőző. Mikolt eleinte hatalmasakat mosolygott rá, de amikor a hátát maszírozta, már nem volt túl lelkes. Úgy tűnik, jó helyen találta meg Angéla az izomjainak merevségét, szerinte a vállöv van letapadva kissé. A sokadik verzió ez, de amiben biztos vagyok, az az hogy,

1. Biatorbágyon jó kezekben van
2. Kell a mozgatás, a szakszerű még inkább
3. Elfogadom Kornél és Angéla véleményét és tartiom magam hozzá
4. Ahogy ők nyúlnak Mikolthoz, azon látom a koncepciót

Szerdánként csoportos tornára fogunk járni, ami ezen a héten sajnos még kimarad, mert holnap Hannát viszem homeosdokihoz egy hosszabb beszélgetésre, péntekenként pedig Kornél foglalkozik majd vele. Andit lemondom, (ez négyezer forint kiadást jelentett minden héten) Edithez pedig ha muszáj elmegyünk még. Ezzel remélem lassan végére érünk a számomra végeláthatatlan orvoslátogatásnak, és beáll egy rend, ami úgy fog kinézni, hogy hétfőn tücsökzenélünk, szerdán Mikolttornázunk, csütörtökön csiribirizünk, pénteken pedig Kornélozunk. A kedd szabad, és valahogyan jó volna megoldani, hogy Hanna ne mindig jöjjön velünk, mert sokkal szívesebben van játszótéren, mint bezárva velünk.

Arról pedig egyelőre csak ábrándozom, hogy mikor mondja valaki, hogy kész, mehet.

Hetedik

Ezzel a héttel megérkezett az émelygés. Nem keményebb mint eddig bármikor, leszámítva, hogy eddig nulla, vagy egy gyerekkel csináltam ezt végig. Szép azért, hogy ezzel együtt nem gondolom nehezebbnek, vagy megterhelőbbnek a hétköznapokat, mint eddig, bár pénteken már nagyon várom, hogy hétvége legyen, és ne egyedül kelljen felvennem, etetnem, cipelnem, megbeszélnem, végigmondanom, elmagyaráznom.

Mondjuk a gyerekek is lehetnének a hétvégére jobban tekintettel, de gyanítom ők meg a papával töltenének, szívesebben időt, mint az alvással. Így aztán korán kelünk, de legalább van időnk együtt sokmindenre. Leszámítva ha én épp nem tudok felkelni, de még a szememet kinyitni sem. :)

Jelenleg úgy festek, mint aki hetek óta nem aludt és mint akinek kilenc hónap sem volt elég, hogy a maradék súlyfeleslegtől megszabaduljon. Bizony, kerekedik a kis pocak, főleg délután látszik már egyértelműen.
És előkerült a kívánósságom is, nap közben szinte semmire sem tudok ránézni, a főzés gondolatától is rosszul vagyok, szegény Hanna... pedig neki muszáj adnom. Majd megpróbálom őt megkérdezni, mit csináljak ebédre, hátha az segít. Estére viszont meggylevet, epret, thai tésztát, csípős savanyú levest kívánnék, de negyed tizenkettőkor merre menjek ilyenekért? :)

Kétésfél év

Nézem Hannát, és egy kisóvodást látok. Hol vannak már az evés-alvás-pelenkatartalom gondjai... Nem nőtt nagyot, 93cm, nem is változott a súlya sem, 13 kiló, mégis alakul a teste, egyre kevesebb babavonást látok már rajta. A pocakja változatlan, mondogatja is, hogy nagy a hasam, van benne egy kisfiú meg egy kislány. :) De az arca megnyúlt kicsit, és az egész alakja inkább idősebbnek mutatja a koránál.

Azt gondoltam, túl vagyunk a hisztikorszakon, de két hete újult erővel tört elő, számomra teljesen váratlanul, emiatt gyakran nincs is jó eszközöm a kezelésére. Igazi magánkívül üvöltős, akarooom kiabálós, takony-nyál összefolyós dührohamok ezek, és láthatóan semmi sem képes közel kerülni hozzá, én a legkevésbé. Még formálom mit is tegyek, de nem egyszerű. Pláne, hogy emellett mintha megszűnt volna látni és hallani, semmi olyat nem tesz meg, amit kérek tőle, és mindazt, amiről azt gondoltam már megy, elfelejtette.

Vannak azért jobb pillanatok, amikor nagyszerűeket lehet vele beszélgetni, sztorizik, kitalál, játszik, épít. Énekel, mondókázik, öltöztet vetkőztet. Mikolttal például kivétel nélkül kedves, és még mindig szívesen játszik vele, pár napja kezdtek el bújócskázni, és Hanna nagyon élvezi, ahogy a kis sellőtestvére kúszik utána.

Egyre önállóbb, egyre jobban igényli a kortárs társaságot, emaitt lehet hogy minden meggyőződésem ellenére még idén beiratkozunk az óvodába, de mivel ősszel felújítják, és a kicsiket csak decemberben lehet beszoktatni, mi majd márciusban kezdjük. Hanna persze örül, hogy pontosan minek, azt még nem is tudja, de jó látni, ahogy magabiztosan meséli, hogy az óvodában tanulni, játszani, ebédelni és aludni fog.

A mozgása még mindig hihetetlenül jó, annak ellenére, hogy a napokban több baleste is érte, mert nem koncentrál eléggé, de nincs akadály és addig küzd mindennel, amíg végül sikerül. A legújabb a háromkerekű bicikli, amit hátrafelé már remekül hajt, előre pedig többé kevésbé. Hajmeresztő helykre mászik fel, be, át, és csak reménykedem, hogy nem töri össze magát nagyon.

Nyitott, vibráló, eleven, és újabban nagyon sokszor bújós is.
Az elmúlt időszak legnagyobb változása az alvás terén történt, azzal, hogy délután magától megy lefeküdni. Este még kellünk, de ha kérem, képes elengedni.

Sokszor próbálom felidézni, milyen volt kicsinek, és hihetetlen, de sok mindenre már nem is emlékszem. Hogy hogyan lett belőle ekkora lány... Nagyon gyorsan. Sokkal gyorsabban, mint gondoltam.

Majdnem fél,
majdnem másfél,
és majdnem kétésfél évesen.

Az elfoglalt

Hanna fürdés előtt ül a wc-n. Vár vagy három másodpercet, majd fel illetve leugrik. Kérdem tőle:
- Nem jön a pisi?
- Nem.
- Hogyhogy nem jön?
- Dolga van.

Oxigén

Szerdán voltunk a homeopátiás dokinéninél. Kicsit ziláltan sikerült megoldani hogy Mikolt negyed óra vizsgálat után anyai felügyeletem alól a nagymamáéba kerüljön úgy, hogy közben Hanna is megértse, nem megyek még, várnia kell. Földönfetrengős, üvöltős hisztivel adta tudtunkra, hogy nagy igazságtalanság ami történik. Aztán megreggelizett és elaludt a kocsiban, a nagymamát Dani elfuvarozta a munkahelyére, ők pedig hazamentek abban a hitben, hogy nemsokára utánuk megyek, de sajnos a kocsikulcs Daninál maradt. A Budakeszi-11. kerület-Óbuda-Budakeszi-11.kerület-Budakeszi távot még egészen jól viselték, de amikor itthon kiderült, hogy a lakáskulcsom Daninál maradt és megjártuk még a Lurdy házat is, akkor már eléggé kiakadt mindegyikünk.

Nade vissza az oxigénhez.
A homeosnéninél alapvetően azért voltam, hogy Mikoltról egy hosszabbat beszélgessünk. Amolyan terápiás ülés volt, sok kérdéssel, nekem is hasznos volt újragondolni mindazt ami történt, mióta a pocakomba költözött. És hasznos volt azért is, mert elkezdődött egy folyamat, amire nagyon régóta vártam, holisztikus megközelítése a gyerekeim egészségi állapotának, és annak megőrzése érdekében tett lépéseim egyike.
A burokrepesztés nem tetszett a doktornőnek, bármilyen gyorsan is érkezett Mikolt ezután. Már a múltkor is kapott emiatt az oxigén nevű szerből, lényegében pótlandó, amit a születése közben elvesztett. Most azt beszéltük meg, hogy kapja újra, este és reggel egy adagot.

Mikolt minden homeos szerre jól reagál. A chamomilla neki nyugtató, Hanna mintha meg sem érezte volna a hatását. Az eslő adag oxigénnél viszont nem érzetem különösebb előrelépést, és mert volt elég tennivalóm a napokban, csak tegnap este adtam neki a második adag első felét.

Éjjel egykor kipattant a szeme, szopott egy keveset, de elképszető éber lett és úgy tekergett a kezemben, mintha ki akarna ugrani belőle. Kicsit meg is ijedtem, mert ő ilyet még sohasem csinált. Végül egy óra tekergés, forgás, egy orrszívás és némi folyadékbevitel után sikerült lehiggadnia és elaludt.

Reggel kapta a másik fél adagot. A délutáni alvásból, az én nyugodt, hátonfekvős, kényelmes, mondjuk kis lusta kisebbikem életében először felhúzta magát négykézlábra, rugózott hosszasan, forgott, gurult, majd majdnem lerobogott a nagyágyról olyan tempóban kúszott, és végül többször egymás után felült. Olyan szépen, szabályosan, hogy Kornél jutott az eszembe, meg hogy nem jutottunk el ma hozzá, pedig biztosan megdícsérte volna Mikoltot érte. Támasztott, küzdött, igyekezett, eldőlt, újra próbálta. Nagyon jó volt látni, hogy mekkorát fejlődött pár nap alatt.

Délután a konyhaasztal alatt találtam, ücsörgött és orrot felhúzva vigyorgott elégedetten. Még a végén mászni is fog? :)

Figyelnék

Ha a másodiknál panaszkodtam, hogy nem jut rá elég, akkor most már nem is panaszkodom. Tegnap még az émelygésnek is megörültem, mert jel, hogy valami biztosan van vele, még akkor is, ha semmi mást nem tudok róla. Nehéz, hogy az állandó rohanásban nem jut időm elcsendesedni, figyelni rá, gondolni vele. Nyilván természetes ez, de tudom, ha nem a pajzsmirigy, és nem a ház, és nem Mikolt hurcibálása, akkor kicsit könnyebb volna.

Még négy hét és remélem megoldódik a fentiek közül legalább a házkérdés.
Orvoshoz egyelőre nem megyek, pedig már jó volna tudni, minden rendben. Nem siettetem az időt, de jó volna egy kis info. Amikor először látom a gyerekeimet, hallom a kis szívüket dobogni, elindul egy apró kötődés, és ez most úgy hiányzik.

Ez a hetedik hét, azt hiszem a kilencedikig kibírom.
Néha van kislány érzésem, de többnyire kisfiú. Érdekes, mert elképzelni nem tudom, hogy lehet kisfiunk is. :)

Hírek a pajzsmirigyről

Van lejjebb :):)
A múlt hét végén elég furcsa tüneteket produkáltam, mire végre rájöttünk, hogy mindaz, ami történik, nagyon hasonlít a hipertireózisra. Csütörtöktől vasárnapig három kilóval lettem kevesebb így vasárnap lementem az ügyeletre, hátha attól javul a helyzet, de inkább nem részletezem a stáb hozzánkállását. Saját elhatározásra végül még aznap abbahagytam a gyógyszer szedését, ettől estére sokkal jobban lettem.

Hétfőn déltől egyig vártam a két gyerekkel a háziorvost, hogy adjon beutalót, a gyerekek hiperrendesek voltak, nem kértek enni, nem nyafogtak, hogy aludnának, pedig mindkettő teljesen rendben lett volna. Kedden reggel vért vettek, délután pedig a kezemben volt az eredmény. Hipo. Akkor most mi van?

A gyógyszert hanyagolva felhívtam az immunológust, aki csütörtökön megnézett és megerősítette, hogy nem hiper, hanem hipo, mert nem a tünetek számítanak, hanem a kémia, és megemelte a gyógyszeradagomat.

Ma kezdtem újra a tiroxin szedését, egyelőre nem vagyok sem rosszabbul sem jobban mint nélküle, de én ezt akkor sem értem.

Na sziasztok!

A héten sokadjára kellett orvoshoz mennem, mennünk. A csütörtök csiribiris nap, és hogy Hanna oda eljusson, a doktorosdiból meg kimaradhasson, úgy gondoltam, megkérdem Katit mehet-e egyedül. Kati elvállalta, közben pedig Lencsi és Mariann is eljöttek Hannafelügyelőbe, tornapróbálásra.

Itthon kis hátizsákba pakoltam az úticsomagot, felöltöztettem Hannát, aki majdnem nekiindult Hidegkútnak egyedül, végül sikerült rávennem, hogy várjon egy kicsit, mert szívesen elviszem, gyalog messze lenne.

Amikor pedig leparkoltam a művház előtt, és kiszállt, megfogta a kis cókmókját és a válla felett futtában szólt nekünk:
- Na sziasztok!
:):) Alig értem utol, és szerintem nekem volt nagyobb szükségem rá, hogy bekísérjem. :)

Függőség

Volt egy játék, amiben arról kellett volna írnom, milyen függőségeim vannak. Nem nagyon vagyok lelkes játékos, de miután az elmúlt időkben többen kérdezték, honnan a lányok sok csinos ruhája, vallomással kell kezdenem.

Az egyik nagy függőségem a lányok ruháinak kiválasztása, beszerzése. :) Azt hiszem, nem vagyok igazán sznob, de az tény, hogy a ruhatárukban véges számú márka, szerintem (bár ezzel lehet hogy egyedül vagyok...) nem végtelen számú darabja található.

Hiszek abban, hogy egy jól kialakított dizájn bizonyos embereket vonz. Itt van mindjárt az egyik kedvenc példám, az ikea-kika ellentétpáros. Vannak akik az egyiket és vannak akik a másikat preferálják, olyannal nem nagyon találkoztam, aki mindkettőt egyformán kedvelte volna. Valahogy így érzem a kisruhákkal is. Példul a next számomra minőségileg teljesen rendben van, és mégsem a miénk. Vagy a méretezés miatt, vagy mert nekem sok a rávarrt húzott hímzett ezaz bennük.

Öröm ha jó minőségű, tartós és szép dolgaink vannak, szeretem hogy ha a gyerekeimre nézek, azt látom csinosak. Egyfelől lányok, másfelől pedig úgy gondolom, hogy az igényességet kicsi korban kezdi el kialakítani a szülő, és ez nekem vonatkozik arra is hogy mit eszik, mivel játszik, és arra is, hogy mit hord. Nem a márka számít, bárcsak lenne több, amiből választhatok, ezzel együtt mára úgy látom, megtaláltuk azt, amiben leginkább magunkra ismerek.

Hannával voltam várandós, amikor először nyaraltunk Spanyolországban, és találtam egy outletet. Igazi kis parndorf csak olyan márkákkal, mint gucci meg prada. Gyerekholmiból is volt bőven kínálat, én mégis a legjobban a Petit Bateau márkának örültem, amit egy régi barátnőm ajánlott mikor még nem is volt gyerekem, aztán idehaza a Momban kiderült, hogy elképesztő áron lehet beszerezni a ruháikat. Egy kisbody 6000 forint... Kint viszont olcsó volt és gyönyörű. Így aztán megvettem Hanna egy éves koráig az összes alsóneműt aztán egy évvel később a két éves koráig kitartó készletet, majd következő évben még két méretet. Idén kifogyunk belőlük sajnos.:) Egyszerűen azért szeretem, mert elnyűhetetlen, és szép. Volt pár próbálkozásom egyéb márkákkal, de mind megbukott. Pár hónap viselés után kifakultak, elnyúltak. Most épp Mikolt hordja amiket Hanna kinőtt és szerintem még két gyereket biztosan kiszolgál.

De ez csak nyáron látszik. Ami viszont mindig... Gap. És újra és újra. És soha nem csalódom... Néha Old Navy, ha nagyon romantikus hangulatban vagyunk, akkor egy egy darab Pumpkin Patch vagy Monsoon. Tetszenek az Oilily és a Mini Boden darabok is, de az valahogy mégsem mi vagyunk. Mára odáig fejlesztettem a gaphez fűződő viszonyomat, hogy címkevizsgálat nélkül felismerem. Rámtalált, egymásba szerettünk, és a lányoknak tényleg nagyon jól áll. Szerencsémre, vagy sajnos itthon nem lehet kapni, ahol meg igen, oda meg mi nem járunk. :)

Így aztán marad az aukciós intereneten is megoldható formája a vásárlásnak, vagyis kezdetben vatera és teszvesz, (a vaterán van egy nagyon kedves állandó eladónk, akinek egy évvel idősebb a lánya mint Hanna, így mindig egy évvel előrébb járunk a készletben, ami hasznos is, mert csak a dobozban kell keresnem a szekrény tetején, ha jön egy évszakváltás és épp kinőttünk egy méretet) aztán átpártoltam az e-bayre. Angliából és amerikából jön a posta, mosolygok is Hannán, amikor valaki megkérdi, honnan van az a helyes kabátja, és azt válaszolja, hogy: A postás Marika nénitől kaptam. :):) Még postával együtt is olcsóbb, mintha a c&a-ban vásárolnék új ruhákat, igaz, hogy így a készletünk majdnem 99% már volt valakin, de ezt a legtöbb esetben senki nem mondja meg.

Néha azért persze elcsábít egy drágább darab, de a legtöbb ruhájuk párszáz forintos. Van hogy akár háromezer forintba is belekerül mindennel együtt, de ez a ritkább. Ami pedig különösen kényelmes, hogy nem kell a boltokat járnom, hanem házhoz jön a ruhatár. :) Kevés kivétellel nem találkozunk azzal ami a lányokon van. :):)

Ps.: Kata Kedves, megnéztem neked, és a majmos overálból már csak 2-3 éves méretet találtam. :(

És felült

Sukorón jártunk ma, arborétumban, ami csak a körítés volt egy jó nagy pokrócozós, játszós, nyártervezgetős délelőtt-délután mellé, Sáráékkal, de erről egy másik bejegyzésben. Amúgy is el vagyok maradva egy halom Sárás barátos poszttal...

Nos a pokróc varázsa, ugyanazé, amiről tegnap áradoztam, ugyanazé, amin Hanna életében először felült, Mikoltot is megihlette. Kellett hozzá persze az is, hogy egy enyhe lejtőn terítsük le, de mindenesetre háton fekvésből oldalra gurult, aztán felhúzta a kis lábacskáit, majd kitámasztott alkarral, végül kinyújtotta az erősebb balt és felült!!! :):):) Kétszer egymás után, Misi tanuskodása mellett. Daninak sajnos csak az örömhírt tudtam elújságolni, mert a kis fókánk nem strapálta magát többször, illetve végül még egyszer bemutatta ugyanolyan tökéletes technikával mint az előző kettőnél, mielőtt összepakoltunk volna.

Kellett nekem panaszkodnom?

Fogak

Mikolt az elmúlt pár hétben három fogat növesztett. Szép csendben, talán csak az éjjelek lettek sűrűbben cicizősek miattuk, vagyis az egy ébredés háromra nőtt. Ahány fog... A negyedik helyén is érzem a dudort, lassan az is kibújik. Mind a négy alul, felül pedig egyelőre nyoma sincs effajta változásnak. Viszont az én szerencsém, hogy az esti szopi végeztével rendszeresített harapással felhagyott.

Biorandi

A jóidő beköszöntével újra rendszeres látogatói lettünk a biopiacnak. Abbéli hitemben, hogy Mikolt az én főztömmel is beéri, három hete még lelkesen vásároltam, majd miután a kis válogatósom kétszer egymás után szájcsukva fordult el ebédnél, (megkóstoltam, finomat főztem...) kicsit alább hagyott a lendületem. Ma pl. meg sem néztem, mennyi pénz van nálunk, ott derült csak ki, hogy egy ezer forinttal sikerült érkeznünk.

De a piac nem kizárólag a sok finomság miatt tart számot az érdeklődésünkre. Mikor Hanna kicsike volt, Sáráékkal, Mátéékkal, Gergőékkel itt randiztunk. Egy nagy pokrócon tanyáztak a gyerekek meg az egyik szülőjük, a többiek meg vásároltak. Itt 10 hónaposak :)

Azóta gyarapodott a létszám, kistesók érkeztek, Mikolt, Lilla és Míra. A kiscsajok eddig nem látták egymást élőben, csak képről ismerték egymást. Már épp indultunk volna egy rövid Gergőtalálkozást követően, amikor befutottak az ikrek is. Sáráék Margitszigeteztek, úgyhogy a nagy pléd ezúttal elmaradt, volt helyette két kisebb, bár a kicsilányok még nem merészkedtek hasra, Mikolt pedig csak egy ideig füvezett rajta. Volt viszont barátkozás, mosolygás Mikolt részéről, megfontolt szemlélődés az ikrek részéről. Épp olyanok, mint Máté. :)
Igazi közös képet nem sikerült készíteni, valamelyik "nagy" folyton szökésben volt... :)

Mocorgi

Amennyire két gyerek különbözhet, annyira mások a mieink. Amiben Hanna erős, abban Mikolt kevésbé és fordítva.

Egész biztos vagyok benne, hogy rengeteget számított, hogy eljutottunk Kornélhoz, hogy betartottuk, amit kért tőlünk, hogy Mikolt egyre többet van földön és egyre kevesebbet kézben. Amikor itthon felveszem, sokszor fordul már ki a karjaimból, és ez nagyon jó érzés. Egyre ügyesebben kúszik, bár a fókalábazás még mindig megvan. Kezd rendesen karon támasztani, bár hamar elfárad és leteszi a súlyt az alkarjára. Négykézlábra még nem húzza magát és mivel már megszűnt az a reflex, ami rávezetné erre, csak reménykedem, hogy egyszer rájön a mikéntjére. Ha felállítom négykézlábra, rugózik, és kiül oldalra, sőt a forgásból már igyekszik ezt a pozíciót megtalálni, de még láthatóan kell erősödjön a karja, hogy megtartsa magát.

Ezek az örömök, de persze jut aggódás is minden napra. Tegnap pl. azt játszottuk, hogy az ölemben a hátán feküdt és csiklandoztam, amire ő tele szájjal kacagott. Sosem néztem még a szájpadlását, ezért nem tudom, mindig ilyen volt-e mindenesetre megrémültem. A szájpadlása jobb oldalában van egy egészen mély vályat. Mintha nem csontosodott volna be rendesen az a rész. Este történt, így lehetőségem sem volt felhívni a doktornéninket. Nem mondom, hogy nyugodtan aludtam, reggel aztán kértünk időpontot, este hatkor fogadott bennünket. Mint mindig, most sem volt rendelés, csak miattunk vette fel újra a fehér köpenyét.

Nincs baj, bár tény, hogy van egy kis eltérés, de nem vészes. Adjam a D vitamint nagyon szorgalmasan, ennyi. Bennem pedig itt a kérdés... Vajon mi fog még kiderülni? Úgy szeretem ezt a kisgyereket... És nyiván amin nem tudok változtatni, azzal meg kell békélnem. De amíg kiderül, hogy tudok-e vagy sem...
Úgy döntöttem, elmegyünk fejlődés neurológiára, csak a magam megnyugtatása végett. Jövő keddre van időpontunk, a 11. kerületbe.

Amire álmomban sem gondoltam

Hanna Mikolt érkezése óta nagyjából rendszeresen átalussza az éjszakákat. Nagy mérföldkő volt ez mindannyiunk életében, én pedig mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy bár hosszadalmas az esti elalvás, legalább éjjel nem kell kelnem hozzá, kevés kivétellel persze.

Egy hete újabb nagy lépést tett az alvás terén. Ebéd után kis játék, ő mondja, hogy : Három perc, jó?, aztán ez a mondta hagyta el a kis száját: Aludjunk... Hú. Elsőre nem is hittem a fülemnek, de tényleg bemasírozott a szobájába, megkereste a kendőt, cumit, bebújt az ágyba és még be is takarózott. Igyekeztem visszafogni a hangos mosolyt, cseréltünk pelust, elköszöntem, és kijöttem tőle. Aztán letettem a kicsit is, és vártam. Aludtak. Hanna majdnem két és fél órát.

És ezt azóta is így csinálja, vannak variációk, pl. a kanapéra fekszik le és be kell vinni az ágyába, de az, hogy szól, idő van, aludni szeretne, változatlan. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan, hogy Hanna aludni akarjon... Önként. :) Nagyon örülök neki, és főleg annak, hogy látom, ez neki mennyire jó.

Kagylótéma

Az első trimeszteri rosszullétek nem ismeretlenek számomra, de fogyni még egyszer sem sikerült eddigi pályafutásom során ebben a nem is olyan rövid 12 hétben. Még csak most kezdtem a hatodikat de máris fél kiló mínuszban vagyunk. Csak tudnám, hogy ha minden kijön, amit bevittem a kis testembe, akkor mitől nő a picike. Csak reménykedem, és próbálom kitalálni, mi az, ami bennmarad. Mondjuk legalább nem hányok... És legalább nem 56 kilóról indultam, hanem 64ről...

Megint okosodtam

Kornélnál voltunk... :)
Hannát is elvittem magammal, két szoba van, tele érdekes eszközzel, játékkal, így kedvére jöhet mehet, ismerkedhet. A foglalkozás előtt Hanna mellettünk ült, figyelte Kornélt, ahogy telefonál. Aztán kiment.
Kornél első kérdése nem Mikolttal volt kapcsolatos. Azt kérdezte, hogy Hanna mindig a két térde közé ül-e. Bevallom, sohasem figyeltem erre különösen, de azt hiszem sokszor játszik így, és mivel kényelmesen teszi ezt, nem is tűnt föl. Kornél szerint azokra a gyerekekre jellemző ez, akik korán felállnak, előre felé esnek a lépéseik próbálgatásánál nem a popsijukra huppannak, és ezek közül a gyerekek közül a legtöbben elég későn kezdenek beszélni.
Nem is ismeri Hannát, mégis minden, amit mondott úgy van. És ezt csak ebből az ülésből... Na jó, neki ez a dolga. De nekem ki mondaná meg, ha nem lenne egy kis Mikoltom is?
És hogy miért nem jó ez hosszútávon? Egészség szempontjából azért, mert befelé dönti a lábfejet, lúdtalpat, süllyedést okozva, idegrendszerileg pedig azért nem, mert nem elég érett az IR még ehhez a mozgáshoz, ami miatt kimaradhatnak lépcsőfokok a fejlődésben, amik későbbi magasabb szintű feladatok megoldásának nehézségében köszönhetnek vissza, pl. iskoláskorban. Azt javasolta, majd öt évesen nézzünk részképesség tesztet, ha esetleg valami maradt nála, az 5 és 7 éves kor között még könnyedén korrigálható az iskola előtt. Nyilván nem törvényszerű, hogy bármi legyen, de legalább tudom, hogy dolgom van ezzel.
Addig pedig szépen rá kell vennem Hannámat, hogy előre nyújtott lábacskákkal üljön.

Nehezen

Pedig még csak épp észrevettem, már kezdődik is. A rosszullét, a pihenni vágyás, az érzés, hogy semmire sem vagyok alkalmas.
Tudtam én, hogy ez ilyen, mert mindegyiküknél ilyen volt. És mindegyiküknél kértem magam is, meg mindenki mást is, szóljon, hogy eszembe juthasson, mire vállalkozom. Nem segített. Erősebbek az ösztöneim, a vágy a babaillat, az újszülött a sok gyerek, a kistestvér után. Azért ha valaki mostanában megkérdi mennyit szeretnék, azt hiszem simán beérem hárommal...

És természetesen mint eddig mindig félelem is van bennem bőven, olyan nagyon az eleje még, és milyen messze van a 12. hét. Mintha utána már nem is történhetne semmi velünk. Nekem mégis ez a kritikus pont, most is. Fáj a lábam, hányingerem van, hulla vagyok, és a vitamintól azt hiszem olyan rosszul vagyok, mint amikor nagyon, de nagyon influenzás voltam.

Szeretnék mindegyiküknek annyit adni, amennyit kívánnak, Dani szegény az utolsó, de lehet, hogy én. Még nem fogtam fel, hogy vigyázni, törődni kell a belsővel, hiszen egy új élet kezdődött, ami a legnagyobb csoda. Igyekszem...

Kis váratlan

Úgy tűnik, újabb lépést tettünk a nagycsaládos létünk felé . Mikolt születése óta érzem, hogy akár jöhetne is a következő kicsi. Ebben nagyjából ki is merül a tervezés, hiszen olyan kicsi még a picike is.

Pár napja azt érzem, valami készül belül... Már háromszor éreztem ugyanezt, majdnem biztos vagyok a dolgomban, ennek ellenére nem bírtam megállni, hogy ne küldjem el Danit ma délelőtt a gyógyszertárba. Húsvét hétfő, szép tavaszi nap, ügyelet. Dani nehezen állt rá, mert nem mindegy hogy ma vagy holnap derül ki, hogy tényleg igazam van-e? Nekem nem.

Két csík. Kissé ijesztő, és majdnem fel és befogadhatatlan. Az ötödik hét, amikor még bármi lehet, amikor még olyan sérülékeny. Billeg mindkettőnkben az érzés, és persze nincs is kérdés a döntésünket illetően.

Este mikor Hannát altattam, mindenféle képek jöttek menetek, és szép lassan elindult bennem valami jó. Örülök hogy decemberi lesz, talán annak is, hogy lehet fiú is, lány is, bár most hihetetlenül fiú érzéseim vannak. És féltem a lányokat. Hannát, hogy újra háttérbe szorul majd, Mikoltot, mert ő még fel sem fogja majd, mi történik, és a Picikét is, hogy minden rendben legyen vele is, velünk is...

Süncsalád

A mai napot, ahogy a héten nagyjából mindegyiket, legalábbis a délelőttöket a házban töltöttük, a gyerekek legelésztek, Mikolt leginkább, Hanna pedig dacolva a milliónyi apró bogárral, akik a homokozó kissé elhanyagolt voltára való tekintettel ellepték azt, várat épített. Én szokom az új környezetet, vagyis a kapával, metszőollóval, gereblyével járom a zugokat és amit lehet rendbe teszek. Örömmel, hiszen a miénk, a gyerekeké, és jólesik az eredményben gyönyörködni.

Ma az egyik leggazosabb, legelburjánzottabb részt próbáltam csinosítani kicsit, van egy hatalmasra nőtt borostyánunk a garázs sarkában. A falra is fut, meg a ház mellett is, ezeket akartam visszavágni, a többit pedig az út melletti kerítésre terelni, ott lenne a legjobb helyen. Olyan volt, mintha egy dobozra futtatta volna az előző tulajdonosa, de csak magasra nőtt, amiből az is következik, hogy a doboznak hitt rész a vaskos szár, ami alatt viszont gaz, döglött béka teteme (brrr) és avar volt. Miután jól megfazoníroztam a bokrot, következett volna az avar. Amint kikotortam, egy ijedt és igencsak álmos sün bukkant elő alóla, és igyekezett nyugodt helyet találni magának.

A társa békésen szunyókált, őt nem sikerült felkölteni szerencsére, bár Hanna, miután felfedezte, hogy mekkora kincseket rejt a hely, minden áron szerette volna közelebbről is megismerni mindkettőt. Végül sikerült abban megegyeznünk, hogy a közelébe teszünk egy darab almát, és hagyjuk, hogy visszaaludjon, mert a sünnek este van fontos dolga.

Néhány dolog

Van néhány olyan használati eszköz, amit nagyjából ezer éve készülök beszerezni, mert elég intenzív ellenállással kell megküzdenem miattuk. Az egyik a kerti homokozó, amire remélem a húsvét megoldást hoz majd, a másik pedig a csúszda. Csak röviden egy lista, amikre szintén rengeteget kellett várnia Hannának, és persze nekem lett igazam, hogy nem csak három napig tartott a lelkesedése. Szóval.
- ugráló
- babaház
- konyha
- vasaló
- telefon

Hirtelen...
Nos szégyen vagy sem, nem vasalok. Úgy gondolom, a vasalás az egyik legidőigényesebb és legfeleslegesebb házimunka, amit valaha nőnek kitaláltak. Az egyetlen, ami miatt előkerül a deszka, meg a vas, azok Dani ingei és az egyetlen aki vasal az szintén Dani. Az ingek pedig vasárnap délelőtt, tv nézés közben szoktak rendbevasalódni, hacsak nem építkezünk épp, mert akkor tegnapról mára, az éjjel közepén. Az eredmény pedig természetesen a reggel is a nappaliban elmélkedő tartozékok.

Nos az egész sztori csak ezért volt érdekes:

És ha a csúszkát már megunta, jöhet egy kis szörfözés.

Végeláthatatlan, megunhatatlan, és természetesen nem én támasztottam a kanapénak a deszkát.

Majmonc

Most, hogy itt a nyár, megérkezett az overál, amit ijedtemben rendeltem két hete, mivel a mackóbunda kezdett igencsak feszessé válni. Épp jó hogy ideért, mert nagy szükségünk van rá... Viszont elég nagy, így remélem ősszel majd hordjuk is. Most akkor télleg kistrikók kellenek?

A mű kész

Vass Zoli olyan pozitív energiákat hozott, amire nem is számítottam. Gondoltam, hogy nagy lépés lesz a kemence, de hogy ennyire, azt nem sejtettem. Minden délelőtt megyünk a lányokkal, és mikor befordulunk a sarkon, izgatottan várom, vajon mennyit haladt, hogyan néz ki most az alkotás.
Két nappal a megérkezése előtt rajzoltam egy skiccet, valamit, ami tetszene, a fejemben pedig volt egy álom. Zoli pedig készségesen, alázattal az összes kicsiny hóbortom felé, épített. Kedden jött, szombaton megy. Négy nap alatt formálódott a keze alatt az agyag, és mára elkészült. Keresem a hasonlatot, milyen ez. Mint amikor babát vár az ember, és próbálja elképzelni az arcát, a kezét, a szemét, és amikor végre megérkezik, épp olyan. Amilyennek lennie kell.
Hát ilyen a mi kemencénk. Zoli úgy érzett ránk, ahogy kevesen, Bertát kivéve. Mintha kitalálta volna a gondolataimat, mintha belebújt volna egy kicsit a mi életünkbe. És helyettünk, nekünk épített olyat, amilyenről álmodtunk. Csak most kész, és kézzel fogható és ropog benne a tűz.
A kőművesünk, aki szintén hihetetlen jóember, tegnap azt mondta, hú ez nagyon szép...

Ma este, amikor utoljára megnéztük úgy, hogy Zoli is ott volt, úgy éreztem, ha semmi más nem készülne el a házban, akkor is készen volna. Maradni szerettem volna. És bánom, hogy Zolival nem találkozunk többet nap mint nap. Nagyszerű ember, és fantasztikus mester.

Néhány kép a majdnemkészről


És egy Zoltánnal.

Kornélnál jártunk

Ma délben újra Biatorbágyon voltunk, mind a négyen.
A tapasztalat ugyanaz, Kornél a leggyerekbarátabb ember, akivel valaha dolgom volt. Jó lenne persze, ha mindenki, aki kisgyerekekkel, csecsemőkkel foglalkozik ilyen volna, ezzel együtt nagyon örülök, hogy eljutottunk hozzá.

A lényeg, megnézegette Mikoltot, megbeszéltük, mi történt az elmúlt egy hét alatt, nagy labdán tornáztak, és egy fél óra múlva végeztünk is.
A történések az elmúlt hétről:
- Minden nap forgattam, hempergőztünk a nagyágyon.
- Minden nap igyekeztem rávenni, hogy a jobb oldala felé megforduljon.
- Igyekeztem kerülni az ültetést és a függőleges testhelyzetet.
Az eredmények:
- Tegnap először egyedül átfordult, játékból, és nem minden motiválás nélkül, de nekem ez is nagy szó.
- A jobb keze sokkal többször van nyitva, bár sokszor még ököllel támaszkodik.
- A motorozás mintha kevesebb volna, persze hason fekve kevesebb a lehetőség is a csuklóforgatásra.
- Egyre lendületesebben kúszik, a csípőjét emeli, de a lábát még nem hajlítja hozzá.
- Hason fekve oldalra tornázza magát, az egyik karját kinyomja, és billenti a csípőjét, mintha a felülés kezdeményei lennének ezek a mutatványok.

Kornél azt mondta, hogy bár nem lát semmi igazán aggasztót, hiszen a normál tartományba belefér, hogy még csak most kezd kúszni, szíve szerint még foglalkozna velünk, mert a forgásnak még rögzülnie kell, és a nyújtott kartámasz sem megy, amiből arra lehet gyanakodni, hogy nem csak ezzel a támasszal lesznek nehézségek, ezen pedig segíthetünk. Így két hét múlva megyünk újra, addig forgatnom kell, és segíteni ráérezni a könyék kinyújtására. Ezt nem nagyon szereti, de gondolom idővel, ha erősödik, sokkal jobb lesz.

Feltettem neki a kérdéseimet is, az albán csecsemőkről és a természeti népek hordozási szokásairól. Az ő válasza:
Sem az albán gyerekek esetén, sem a természeti népeknél nincs szükség olyan kifinomult intellektuális készségek használatára, mint a mi világunkban. Ott a szülők nem kívánják egyetemre küldeni a csemetéiket, Kornél megfogalmazásában az sem nagy gáz, ha egy egy felnőtt kiteker néhány kecskelábat, vagy odasóz a társának, amit nálunk pl. magatartászavarnak címkéznének. Ott nem szúr szemet, ha valaki nem tud megtanulni írni olvasni, vagy nem nagyon beszél. Náluk nem kell megküzdeni a diszlexiával, vagy nem érdekes, ha valaki autista. Plusz nincs köztük mozgássérült kerekesszékben mert sok népnél egyszerűen megoldják, hogy ne legyen...

Nos engem meggyőzött, és szeretném, ha Mikoltnak sem lenne gondja a későbbiekben valami olyan miatt, amin most tudok változtatni, segíteni neki. Úgyhogy "tornázunk". :) Játékból, ahogy Kornél kérte.

Az a vágyva vágyott udvar

Amikor télen először voltunk a házban úgy, hogy már a miénk volt, Hanna nem szívesen merészkedett kintre egyedül. Kellettem a felfedezéshez, bármilyen bátor is amúgy. Eltelt pár hónap, és mára egészen otthonosan mozog minálunk, bevette a mászókát, kezdi kipróbálni a homokozót is, ami némi kivánni valót azért hagy maga után, de legalább van egy kis bája, és lelkesen kóborol, nézelődik.

Nőnek a virágok, kezdi a kert a tavaszi arcát mutatni, nekünk pedig minden napra jut valami meglepetés, nőszirom, tulipán, nárcisz. Tegnap egy metszőollót kaptam, amivel el is kezdtem csinosítgatni a kiszáradt bokrokat, lassan de haladok.

Mikolt főleg kézben szeret lenni, nem is meglepő, de azért tegnap a nagymamival együtt egy pokrócot is vittünk magunkkal, amin Mimi egy pár percig el is időzött. Hanna közben sóderozott, lapátolt, hangyákat kergetett, bokrokat vizsgált.

Nekem pedig újabb felfedezés jutott, mégpedig, hogy a saját kertünkben mi vagyunk otthon egyedül, és senki sem zavar. Dani szerint igazi növényevő vagyok, aki csak akkor nyugodt, ha semmi zaj, betolakodó, vagy a veszélye sincs. És milyen igaza van...

Kis válogatós

Hanna mindenevészete után néha meglepődöm, hogy Mikolt mit és miért nem eszik. Azt már kitapasztaltam, hogy a darabosabbat szívesebben fogyasztja és hogy van egy két abszolút favorit, mint a gesztenyés-almás csirke. Viszont miután kiszámoltam mit jelent anyagilag a napi négy üveg bébiellátmány, dobtam egy hátast és sürgősen valami alternatív megolád irányába kezdtem el keresgélni.

A homeos dokinéni azt mondta, hogy az új gasztroirány szerint hét hónapos kortól lassan bevezethetők a gabonafélék, vagyis a teljes kiőrlésű ezaz, így arra jutottam, vacsorára főzök egy kis tejbegrízt, amihez rizstejet és tönkölyteljes darát vettem. Persze mondanom sem kell, hogy Mikolt fintorgott, rázkódott, (imádom ilyenkor, hihetetlen vicces, csak ugye nem lakik jól a grimaszolástól) és nem ette. Főzelékbe kevertem, úgy sem. Végül előkaptam egy üveges paszternák krumpli egyveleget, amit még sosem evett, a vége ugyanaz lett. Persze mit csodálkozom... Nem volt kedvem újabb adagot kinyitni, Hanna meg amúgy is nagy lelkesen ajánlkozott, így nekiadtam a kanalat és a nem mindennapi feladatot, segítsen megetetni a kicsit, hátha neki sikerül.

Amit láttam, attól teljesen elérzékenyültem. Hanna az én szavaimmal kedvesen bíztatta Mikoltot, aki pedig nyitotta, vagyis kiakasztotta az állkapcsát és nyelte a főzit. Volt benne vigyorgás, kacagás, maszatolás, de végül elfogyott az egész. Mi meg csak néztük őket, néha megtöröltem az egyiket vagy a másikat, és örömködtünk.

Ma a dédi krumplilevesével kínáltam meg a kis fiókát, összetörtem villával a sűrűjét, majdnem két decit evett belőle. Hiába a házi koszt az házi koszt...