Beszélgetünk

Ma először eszembe jutott, megkérdezem Hannát, hol lakik. Már sok mindenről kiderült, tudja, vagy mondja, ha elkezdem, hátha ez is megy.
- Hol laksz Hanna?
- Ott.
Mosolygok magamban, épp az autóban ültünk az erdő közepén.
- Azért egy kicsit messzebb, nem?
- Messze...bb.
- A Konth Miklós utcában.
Csend, elmélkedés. Gondoltam elmondjuk együtt.
- Mondd Konth.
- Kont, vesszőcske.
:):)

Utólag elmondtuk az egész mondókát, és döbbenettel tapasztaltam, tudja. Pedig nem velem szokta ezt rajzolni, hanem Csillával, akit egy hete nem is látott.

Délután, mikor Mikolt nem volt éppen csendes, szemlélődős hangulatában, hanem konkrétan a pelenkázón kiabált jó hangosan, Hanna felmászott hozzá a fotelbe, ami a pelenkázó mellett áll.
- Ne sííírj Mikoot.
Persze a picinek ennyi nem volt elég, folytatta. Hanna újra bevetette magát.
- Ne síííírj.
Még mindig semmi...
- Mikoooot, ne síííírj...... légyszi.

:):)

Jó és rossz vegyesen

- Október 30-án reggel megszületett a pici Hanna. 3075 gramm és 55 cm.

- Tegnap úszni voltunk, Dani nélkül, a nagymami segítségével, aki bár a vízbe nem jött be, de volt két szabad keze az enyémek mellé. Mikolt élete első igazi babaúszását végigszemlélődte, nagyjából olyan volt, mint szárazföldön. Háromnegyed óra elteltével azért jöttünk ki a vízből, mert vége lett a foglalkozásnak. Hanna közben Zsuzsival "edzett" jól láthatóan sokat számít, hogy a múlt héten többször is volt vízben. A foglalkozás végén lefejelte a kapaszkodót, felrepedt a szája...

- Estére kicsit folydogált az orra, nem tudom, hogy ennek eredménye, hogy éjjel fél egyig szórakoztatott bennünket, majd több körös ki hol alszik futam után a mi szobánkban kötött ki a matracon. Mikolt közben kétszer evett és egyszer sírt egy keveset. A héten mintha a pihenés jócskán a mínusz irányába tolódna... Kicsit fáradt vagyok.

- Ma délelőtt a Vadasparkban voltunk, találkoztunk egy volt gimis iskolatársammal és a kisfiával Mártonnal, és ha rövid időre is, de nagyon jól éreztük együtt magunkat. Márton egy édes kisember, Hannával megnézték az összes állatot a háziaknál. Hanna mindenkit végigsimogatott a kecskéket meg is etette, aztán megnéztük, ahogy a szürke marhákat kiterelték a mezőre... Hatalmasak, és nem tudom pontosan hogyan állítanák meg őket, ha megindulnának. Azt gondoltam, nem véletlenül van náluk kitéve a tábla, hogy nem ildomos túlságosan közel menni hozzájuk...

- Márton mamája elmesélte, hogy Szendrei Júliának is kétféle színű volt a szeme :)

- Dani ma egész nap nem volt velünk, délután pedig a nagyszülőkhöz voltunk hivatalosak születésnapozásra. peti ma 22 éves, Isten éltesse sokáig. Az alvás után Hanna egészen jó passzban kelt, bár köhécselni is elkezdett, Mikolt viszont gyakorlatilag megállás nélkül sírdogált, nem lehetett megnyugtatni semmivel. Azt hiszem, a kétgyerekes lét legnehezebb pillanatai azok, amikor az egyik az egyik helyen nyafog, hogy inni, elég, kiszállsz, a másik a másik helyen üvölt, mert kakis, éhes, és megy le a nap. Én meg rohangálok a kettő között.

- Indulásra végül Dani is hazaért, és az este is jól telt, Mikolt Dani ölében ücsörögve egy legyezőt figyelt, amint kinyílik, összecsukódik, és annyira tetszett neki, hogy hangosan kacagott rajta. Életében először hallottuk így nevetgélni. :)

- A mai este sem jobb sokkal a tegnapinál, féléjfél, és Hanna még nem alszik, viszont köhög... :(

Tv mégegyszer

Nem szokásom "kiszólni" a blogból, nem célom, hogy vitát indítsak, sokkal inkább a gyerekeimről írok, és néha a saját dolgaimról, főleg azért, mert vannak, akik nem találkozhatnak velünk olyan gyakran, ahogyan szeretnének...
A tegnapi bejegyzésemmel viszont azt hiszem sikerült darázsfészekbe nyúlnom... Köszönöm a hozzászólásokat, bár nem tudom, hol volt eddig az, aki most írt először, miért pont most, miért pont ehhez...

A gyereknevelésben az a szép, hogy mindenki saját belátása szerint szabadon dönt, hogyan teszi. Ennek kapcsán persze alakulhatnak ki viták, de mivel ezek javarészt hitviták, nincs semmi értelmük. Csinálja mindenki szívből, belátással és kellő alázattal, és akkor nem bánt, rombol. Hanna és Mikolt nevelését rám bízták, örülök ennek, és igyekszem a lehetőségeimhez képest mindent megtenni, hogy elég széles skáláját ismerjék meg a világnak. Vannak dolgok, amik szerintem (ezt szeretném hangsúlyozni, mert mindenkinek szíve joga, hogy azt csináljon, gondoljon, érezzen, amit csak akar) valók, vagy nem valók bizonyos kor előtt. Van különbség felnőtt és gyerek között, fizikai, mentális és pszichés téren egyaránt.

Részemről nem erőltetek olyat, amit nem tartok még időben alkalmasnak egy kétéves, vagy egy három hónapos kisgyerek, csecsemő számára. A tv ezek közé tartozik, szerintem... Mellesleg jónéhány kutatást elolvasva támasztódott alá az elhatározásom, és én döntöttem. Hannával inkább mesét olvasok, gyurmázom, kirándulok, úszni viszem, gyerektársaságba, vagy nézek diafilmet, falva vetítve, könnyen emészthetőt, az ő igényének megfelelő tempóban. És még sorolhatnám. Hogy a tv és a mesenézés jelenleg, és egyelőre kimarad? Nem fog lemaradni semmiről, nem lesz tőle kevesebb, bénább, tájékozatlanabb. Szerintem... Nekem pedig van időm... Ezért kapom a gyedet...

Tv

Dani egyszer valahol olcsón megvette a Vukot dvdn, gondolván, az egyik kedvence volt, helyes, és jó, ha megvan idehaza is. Aztán leültette Hannát, melléült és legalább egy percig nézték. Ennyire érdekelte akkor Hannát a mozgó kép.

Aztán Mikolt érkezésével a tv egy kicsit többször volt alternatívája az itthoni játéknak, részben egy véletlen folytán, mivel egy csomagban ajándékképpen egy pompom dvd is mellékelve volt, részben pedig mert Hannának tetszik pompom. Hogy pontosan mi tetszik rajta, azt nem tudom, mert mondani még nem tudja.

Gyerekkoromban odahaza a fekete fehér készülék a nagyszüleim szobájában volt, rendes nappalink nem is létezett, és a tv nézése számomra elég sokáig tabu is maradt. Óvodás lehettem, amikor az esti mesét megnézhettem, (hétfőnként az sem volt... :)) és kisiskolás koromban, amikor színes tv cserélte fel a régi Oriont, Nils Holgersonra emlékszem, amit hetente egyszer, a tornáról hazáig futva épp nem késtem le teljesen. Ennyi. Talán ezért sem lett a tv a kikapcsolódás eszköze számomra, csak akkor ülök le elé, amikor nagyon fáradt vagyok, és mozgókép hiányom van... Inkább nézek filmet dvdn, de persze ennél is szívesebben mennék moziba.

Így nekem eszembe sem jutott Hannának lehetőségként felkínálni a bambulást, (hozzáteszem, mióta gyerekem van, heti egy óránál többet nem volt bekapcsolva a doboz) és ha Daninak nem támad ilyen ötlete, talán máig nem tudná, hogy a fekete üveg mögött képes világ elevenedik meg egy gombnyomásra. De támadt, és én nem hibáztatom érte, rengeteg gyerek néz tvt, és sok helyen alapzajnak használják, családtagként funkcionál. Én csendpárti vagyok, a zene is elfáraszt hosszú távon, Hannával cdt hallgatunk, egy nap egyszer lemegy valamelyik, és elég is. Viszont nem voltam elég direkt, amikor annyit tettem hozzá pompomhoz, hogy nem értek egyet vele.

Pontosan nem tudtam akkor megfogalmazni miért nem, és persze van különbség a csatornák közötti szörfözés, távirányítóval való játék és a mesedvd nézése között. Annyit viszont biztosan tudtam, nem szeretném, ha beszippantaná a forgatag és a pörgés. Pláne, hogy egyelőre a fűben csigaházak után kutatni is teljesen jó program, vagy egy képes könyvet is szívesen elnézeget hosszasan. Vagyis épp elég inger neki, hogy felfedezze a világot maga körül, annak általam "normálisnak" vélt tempójában, ráér még megismerni azt, ami ezen kívül van, majd...

A héten több helyen is belebotlottam a témába, és eléggé elkeseredtem. Először is attól, hogy nem hallgattam a belső hangra, másodszor pedig azért, mert tudom, nem egyszerű visszavonni azt, amit egyszer már megengedtünk... A legjobb összefoglalás Kulcsi blogjában olvasható, legalábbis számomra a legmeggyőzőbb forrás, összefoglaló arról, miért ne nézzen Hanna három éves kora előtt egyáltalán semmit a tvben. Nem szándékom ugyanazt leírni, így aki szeretné olvassa el, érdemes...

Viszont arra jutottam, hogy bár mostanában napi egyszer biztosan bekapcsoltuk Hannának egy vagy két mese erejéig, nem szeretném. Azért sem, mert már igényli, követeli, és hiszti tárgyát képezi. Nem örülök, és rossz érzés szembesülni azzal, hogy valamit elrontottunk. A stratégiák a következőképpen alakulhatnak ennek fényében. A,. kidobjuk a tv-t, B,. marad, de gyereknek nem nézhető...
Hogy ne legyen egyszerű, (kicsit szenvedjünk mi is... ) a B verzió mellett döntöttünk, Dani elpakolta a dvdket és a távirányítókat, és aludtunk egyet. Reggel Hanna harmadik kérése volt pompom, és kisebb harc árán sikerült lebeszélni róla. Cserében felülhetett a konyhapultra és kapott kakaót. (ez a másik nemszeretném dolog egyébként...)Hm... Délben újabb kis harc, de gyurmázással eltereltem a figyelmét.

Ahogy a dolgok most állnak, úgy látom, nem kell nagyon nagyokat harcolnunk, és bízom benne, hogy mikor elég érett lesz befogadni a mozgót, szépen fokozatosan, megbeszélve, de semmiképpen nem korlátlan szabadidős tevékenységként definiálva fogunk tudni bánni ezzel.

Pici Hanna születik

Ma este villámlátogatóba mentünk egy drága barátnőmhöz. Vittünk neki hastartót, meg bogyókat. Nagy pocakkal és kezdődő fájásokkal fogadtak. Nekem pedig végig lúdbőrözött a karom. Olyan csodaszép szülő nőt látni... És olyan csoda jelen lenni egy kis ember érkezésénél... Holnapra egy új Hannával lesz gazdagabb a világ!!! Nagyon szorítok nekik.

Mikolt három hónapja

Mintha mindig velünk lett volna...
Dani sokszor mondogatta, mikor még csak három tagú volt a családunk, hogy olyan jó lesz majd látni a második gyerekek nyugalmát, azt a tagadhatatlanul felismerhető különbséget, ahogy a második otthonosabban, beleereszkedőbben van a világban.

Lett nekünk egy ilyenünk. Nem mintha Hannával nem lett volna minden úgy jó, ahogyan volt, mégis nagyon jó megélni, hogy lehet ezt könnyedebben, megengedőbben, lazábban is csinálni, és a sok teendő, tanulandó mellett marad energia is, idő is befogadni a pici illatokat, érintéseket, a pihe puha hajacska simogatását, kivárni, ráhangolódni, és közben nem figyelni senkire és semmire, elfelejteni órát, dátumokat, elvárásokat.

Hálás dolog Mikolttal együtt lenni. És a másik oldalon bánt, hogy Hannával ezt nem éltük meg ennyiszer. Biztosan meg kell fizetni a tanulópénzt, és abban is biztos vagyok, hogy a lehető legjobbat adtam, tettem mindig... és mégis, jó volna vele is hasonlóan könnyedén lenni. Igyekszem.

Mikolt igazi könnyű baba. Könnyű megérteni, szeretni, megvígasztalni, és könnyű kizökkenteni, megbántani, megijeszteni is. Finom, gyöngylelkű, őt nem lehet csak úgy emelgetni, dobálni, és vigyázva kell pozíciót is váltani vele, mert elég egy kis nyomás, és máris sír. :) Jelzi minden szükségletét, pontosan dekódolható, mikor mire vágyik. Ha nincs miért, nem sír. És mindig van miért mosolyognia. :) Mosolyog, ha odamegyünk hozzá, ha megsimogatjuk az arcát, a fejecskéjét, mosolyog szopi után, és akkor is, amikor felébred.

Mióta kidolgoztuk a papagáj módszer, minden itthoni elalvás nagyjából 3 perc, nagyon ritka, hogy sír, az is inkább csak kiabálás. Az ok főleg az, hogy amikor átfordítja a fejét, a cumi nem marad a szájában, vissza kell adni. Altatni nem kell, kicsit kézben van, aztán elköszönök és leteszem. Persze az is segít, hogy egyértelműen látni ha fáradt, vagy álmos, és szívesen megy aludni. De ha nem teszem le időben, akkor akár a pihenőszékben is elszunyókál, de kézben is becsukja a szemét, és nem zavarja, ha zajlik körülötte az élet. A napi adag három részletben egy másfél órás délelőtti, egy három órás délutáni, és egy húsz perces felszínes esti alvás. Kilenc körül kerül ágyba, éjfél körül eszik, aztán négy felé mocorog először. Ez két evésnek számít? :) Reggel nagyjából fél kilenckor kel Hannával egyszerre, bár ma valamiért háromnegyed hétkor ébresztett, sírva... Éjjel még mindig mellettem alszik a nagyágyban, azt terveztem, hogy ma átteszem a kiságyába, de még nem vagyok készen rá, úgyhogy marad.

Szopizik, lelkesen, nem számolom hányszor és milyen időközönként, mert ha éhes, megetetem. A cicit evésre használja, elég gyorsan megtölti a pocakját. Cumizik, és a két "tárgy" között abszolút képes különbséget tenni. Délután például az evés végeztével azt szereti, ha cumival a szájában belémfúródhat. Nagyon ritka, hogy a cicin cumizzon, így ha ahhoz van kedve hagyom :):) Már nem fejek, nincs hozzá türelmem, és mivel kevesebb a tej is, mint az elején, ami összegyűlik, azt nem érdemes lefagyasztani. Csak bízom benne, hogy elég lesz még három hónapig, ami jön, és nem kell majd cumisüvegezni. A mumusom időpontja még két hét... Ha azt átlépjük, azt hiszem megnyugszom majd. Két mellből nem régóta szopizik, és nem is mindig, ami számomra azt jelzi, van tej még elég.

Olyan jó látni, ahogy kezdi felfedezni a világot, a pihenőszékében elég sokat és sokáig eljátszik, közben berreg a szája, és tiszta nyál mindene, amit Hanna előszeretettel törölget. Rengeteget dumál, ha ébren van ez a legjobb játéka. Szőnyegezünk is, hason magasra emeli a fejét, pár napja át is fordult a hasáról a hátára, többször is. Hanna az örök kedvenc, ha a közelében van, figyeli, követi a szemével, beszél hozzá, mosolyog rá, és bármit elvisel tőle. Ma például Hanna hozta, cipelte a pelenkázáshoz, Dani mellettük volt, de csak a kezét tartotta a pici alá, Mikolt pedig láthatóan nem élvezte, de hagyta magát.


Dörzsöli a szemét, nyújtózkodik, húzza magát ülésbe, a kezénél fogva fel lehet húzni akárhányszor úgy, hogy a feje nem billeg már. Tartja a hátán ha a karomon van, ölben ülve elnézelődik bármeddig. Kell neki a biztos bázis és a társaság, így aztán rengeteget kendőzünk, slingezünk, hordozzuk mindannyian. Megismeri a családot is, az idegenekkel óvatos, de mosolygásra rávehető idővel. Hármunkkal teljes biztonságban van, nagyon jó látni, ahogy igazi testvérek kezdenek lenni.

Nagyot nőtt, három hónaposan 5640 gramm és 61 cm. A szemei még mindig kétféle színűek, alkatra pedig nagyon hasonlít Hannára. A haja szőkül és hullik.

Megünnepeltük

Sajnos Mikolt végigaludta, én pedig végigfényképeztem, így olyan az egész archív, mintha egy apuka és egy kislány lenne az egész család... Pedig nemiiiis.

Szóval először is köszönjük mindenkinek az sms-eket, és a hozzászólásokat, mindet átadtam szóban az ünnepeltnek. Másodszor arra jutottam, hogy a születésnapon igenis az édesanyákat is fel kell köszönteni. :) Ugyanis a délutáni szieszta alkalmával a szüléssel álmodtam, és most pont nem esett jól :):) A végeredmény persze mindent megér, de akkor sem. :):) Harmadszor pedig külön nagyon köszönöm az aktív nagyszülők segítő közreműködését, ami nélkül nem lett volna ma torta, és egy adag játék sem. :) Szuper érzés volt újra mindenkit nagyszülői mívoltában érezni!!!

És akkor a lényeg. Az ajándékok, és a család ideális elosztása végett a mai napot négyesben ünnepeltük itthon, pénteken majd egy része a nagycsaládnak máshol, és szombaton a nagyszülők és még egy páran nálunk fognak fület huzibálni.

Ahogy tavaly is, most is a délutáni alvást követően köszöntöttük Hannát. Míg ő szundikált, mi rendet tettünk, és az ajándékokat a nappaliban a nagy szőnyegre pakoltuk. Aztán már csak a kisasszonyt kellett várnunk, amint kis segítséggel szépbe ötözve beront, és mindent egyszerre ki akar bontani, próbálni. A legnagyobb öröm persze a trambulin volt, ezt már nagyon régóta terveztük, de Dani sokszor megvétózta. Hiába, és alaptalanul. Alig lehetett leszedni róla, egész délután ugrált. Persze minden csoda három napig tart, de én kivárom. :)

Kibontottuk az összes csomagot, amikben a következő kincsek voltak:
1. könyvek (Cipelő cicák, Findus és Pettson)
2. fürdőkádba játékok
3. mese dvd Findusról és Pettsonról egyelőre magyarul, de keresem angolul...
4. esernyő
5. hajgumik
6. a zenei fejlesztés jegyében egy xilophon

Semmi baba, vagy babatartozék... Hannának az esernyő volt a második számú kedvence, nekem pedig az a könyv, amit már az első születésnapjára szerettem volna, egy igazi, kézbe fogható napló, róla. És mert a babaszobán vezetett blogunk majdnem 600 bejegyzést tartalmaz, és kinyerni szinte lehetetlen, mert iszonyat sok munka, úgy döntöttem, lejjebb adom. Csak 80 oldalnyi elmúlást szedtem ki belőle, zömmel a hónapok összefoglalóit, és egyéb apróságokat, így az első két év története megvan lapozható formában. Ezúton is örök hálám Misinek aki nélkül nem lenne kézbevehető a nyersanyag. Egyszóval gyönyörű lett... És bár Hanna nem volt különösebben elragadtatva, bár egy idő után lapozgatta, nézegette, majd sokára biztosan örülni fog neki.

Volt tortázás is tüzijátékkal, gyertyákkal, marcipánlovacskával, ekkor láttam igazán, mekkorára nőtt a mi kicsi pici lányunk egy év alatt!
Végül Hanna kibontotta Sára ajándékát is, amiben még fantasztikusabb vízijáték és két könyv volt. Olyan nagyon örült neki, hogy bekuckózott a kincse közepére és azonnal fel is hívta Ágit. :) A képen épp meséli, mi mindent kapott. A köszi már elhangzott ekkor :):)
Mikolt a drága nem sokkal ez után ébredt, nem is sejtve, mi történt míg ő aludt, ezzel együtt érdeklődve nézelődött a trambulinon, amire feltettük, és hogy jobban lássa, mit néz Hanna, gyorsan meg is fordult a hátára. :) Az igényes képekhez szokott kedves olvasóktól ezúton is elnézést kérek a silány minőség miatt, ezen csak a Jézuska segíthet... Mentségemre legyen, hogy 1. őt sem szerettem volna kihagyni, 2. olyan édes :), 3. igazán igyekeztem, de fény nélkül mozgást...

Ilyen Hanna két évesen

Mikolt ma kapta meg a három hónapos oltását, és ha már ott jártunk, megmérték Hannát is. Jól meglepődtem, mert egy ideje nem volt lényeges változás a paraméterekben, de úgy tűnik, igazam volt, hogy úgy láttam, rövid a nadrágja, amit két hónappal ezelőtt vettem...

Nos Hanna két évesen 91 cm, kicsivel több mint 13 kiló, és a jeles napra kibújt a 15. fogacskája.

Az elmúlt egy hónapban rengeteg új dolog történt, a leglényegesebb a beszéd rohamos fejlődése, aminek szívből örülünk, és minden egyes új szó, mondat, kifejezés mosolyt csal az arcunkra. A leltárral elkéstem már régen, mára már nem is tudnám számba venni, mi mindent mond, pedig milyen érdekes lenne... :) Na de akkor az összefoglalás, íme, ilyen a mi kétévesünk:

Alvás tekintetében igen színes hónapot tudhatunk magunk mögött. Volt ebben velünk alvós, hajnalban átköltözős, szivacsozós a mi szobánkban, és átalvós is egyre több, azt hiszem mostanra jutottam el odáig, hogy nagyjából mindegy, csak aludjon. Azért igyekszem meggyőzni, hogy van saját helye, szobája, és micsoda nagyszerű dolog ez, de a siker még várat magára. A nagy kutyát, amivel alszik, a Borobonos könyv nyomán Szuszinak nevezte el, és ha nappal a cumi vagy a nenn kikerül a szobából, Szuszi az egyetlen, akivel vissza lehet csábítani őket a helyükre.
A délutáni, sőt egyre gyarkabban az esti altatást is átengedem Daninak, ezt Hanna kezdeményezte, én pedig örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel elalszik. Nagyszülőknél eddig nem próbáltuk, nekem még korainak tűnik...

Evés... A kanalat, villát már nagyon ügyesen használja, bár mostanában a kézzel evés is nagy kedvenc lett, mondja hozzá: kézzel... :) Nagyjából mindent megeszik, vannak időszakos favoritok is, most épp az uborka(obó), husi, felvágott. Kenyérféléket nem szívesen, de üres kifőtt tésztát bármennyit. Inni még mindig vizet főleg, vagy szörpöt, ami után fogat is kell/llene mosni. A gyümölcsök kóstolgatása is elérkezett, almár egészben, héjjával együtt eszi, de eszik banánt, barackot, szőlőt, szilvát is, gyakorlatilag bármit. Az étvágya pedig változó, sokszor a tízórai is elmarad, sőt van, hogy a reggeli is csak néhány falat.

Mozgás. Várgesztesen olyan élményben volt részem, ami a sokat emlegetett sztorik közé fog kerülni. Dani is, én is nagy vizesek vagyunk, de amit Hanna művel, az túltesz rajtunk. Nincs félelemérzete a vízben, olyan otthonosan mozog ebben a közegben, hogy öröm nézni. Szárazföldön is ügyes, néha látom, mi a különbség egy egy évvel idősebb gyerekhez képest, de őszintén szólva nem sok. Páros lábbal ugrál, padon hason végighúzza magát, bordásfalra felmászik, és le is jön egyedül. Lépcsőn régóta biztonsággal jár le és fel is, a magasabb fokok miatt néha macerásabb a kivitelezés, de megoldja. Motorozik, rohan, és ügyesen esik. Ma kipróbáltuk a háromkerekű kisbringát is, és egészen ügyesen tekerte, de az erő még hiányzik az igazi száguldáshoz. Ebben a hónapban megtanult bukfencezni is, és a nagy kedvenc a trambulin, meg a forgás szédülésig.

Finommozgás tekintetében változatlan a helyzet, festeni kellene már, csak nem tudom, mennyire maszatolnánk össze mindent, így egyelőre a bátorságomat gyűjtöm hozzá. Inkább szabad téren krétázunk. De ahogy nézem, ahogy a kanalat villát fogja, nem hiszem, hogy gond lenne az ecsettel sem. Ceruzát szabályosan tartja, bár rajzolni nem szeret igazán... nem tud megülni egy percnél tovább. Gyurmázni szoktunk, ebből apró galacsinokat gyárt, és mostanában formázunk is belőle állatokat. A kis sordófával szépen kilapítja. Duplóból tornyot épít.

Játék... mi nem az? :) Babák, könyvek. Mikoltnak mesél, a babákkal anyukásat játszik, szoptat, öltöztet, főleg le, bár nem túl gyakran, de megesik, hogy fel is. Pelenkáz, cumisüvegből itat. Elkezdett építeni, leporellóbl udvart, kockákból tornyot. Énekel, mondókázik, egyre többről derül ki, hogy tudja kívülről. Ha mondom, mondja az utolsó szót. A pakolás még mindig nagy szerelem, mindent ki, és ha kérem vissza is. Mivel még mindig sokat vagyunk kint, a homok, hinta, csúszda és a motorozás a legjobb elfoglaltság. A délelőttök mindig kicsit nyüglődősebbek, ebben rám hasonlít, de délután eljátszik magában, akár másfél órán keresztül. Tegnap először mintha játék kezdeményt fedezett fel, a nagypapa mutatta neki, hogy a zuhanyrózsával le lehet fürdetni bárkit, ezt azóta is lelkesen teszi. De etet bennünket a játéktányérjából is. :)

Kommunikáció. Még mindig nem a szavak embere :), de aki figyeli, megérti, sőt a már beszélni tudó társakat se zavarja, hogy Hanna sokmindent inkább mutogat, vagy ráutal. Azért egyre gazdagabb a szókincs, mára már rövidebb mondatok is elhangzanak, az egyik kedvencem, amikor egy este a vacsoránál kimutat az ablakon, majd azt mondja: Nap alszik... A másik pedig, ha elég volt máshol azt mondja: Menni haza most. Ezzel a minap hazaküldte a nagyszülőket is...

Szociális. Könnyen barátkozik, a legnehezebb természetű gyerekektől sem riad vissza, ha megütik figyel, hogy mi a baja annak, aki ilyet csinál. Már eljutottunk oda, hogy nem ad oda mindent, de ha kérem, meg lehet vele egyezni. Finom, bár a csendes akarata mindig jelen van, nem lehet egykönnyen lerázni. Általában a középpontban szeret lenni, nem zavarja a tömeg, azokon a foglalkozásokon, amikre járunk kis segédként a nyomában van a vezetőnek. Ebből nyilván lesznek még problémái, de láthatóan fogja, ha nem lehet Kati ölébe ülni csiribirin, bár nem lelkes tőle. :) Egyelőre nem durvul, bár bőven lát példát erre a konfliktus kezelési módra a játszón, és remélem, hogy nem fogja megtanulni...
Úgy döntöttem, ebben az évben még mindenképpen marad tthon, aztán majd meglátjuk. :)

Temperamentum. Alapvetően könnyen kezelhető, jó természetű, kedves kislány, a nagy nagy akarata ellenére. Hiszti van persze bőven nálunk is, de ha nem a világ dől éppen össze, amire van példa, akkor lehet rajta segíteni. Ha megkérem, csukja szorosra a száját, megteszi, mostanában elég ha csak azt kérem, kicsit figyeljen rám. Kompromisszumkész, és ezt nagyon nagyra értékelem, és hálás vagyok érte. Rájöttem, ha időt hagyok neki, akkor sokkal könnyebben elenged bármit, legyen az apróság, vagy igazán fontos a számára.

Testvérség... Hanna jó testvér. Számon tartja a kisebbet, ha sír, megy hozzá, és igyekszik megvígasztalni, puszival, simogatással, cumival, és mondja hozzá: Mimi ne sírj. Ezt néha hangosabban teszi, de az is édes. :) Ha autóban utazunk, szól, ha elaludt, vagy felébredt, itthon pedig sokszor igyekszik már játszani is vele, ad neki is babát, Pista bácsizik vele, melléfekszik a szőnyegen. Ha gőgicsél, nevet rajta, a kis Mimi pedig látványosan nagyon figyeli. Egyelőre nem féltékeny, ne tudom ez így is marad, vagy sem, inkább velünk szemben lett kicsit más, mint Mikolt érkezése előtt volt.

Ja és a szobatisztaság. :) Még pelenkás, de vannak napok, amikor sikerrel végződnek kisdolgok bilibe is.

2 éves

Drága kislányom!

Két évvel ezelőtt épp elaludtam, gyanítva és várakozva. Egy éve pedig ugyanígy itt ültem a gép előtt, és írtam mindazt, ami történt veled, velünk abban az évben. Most, ha visszanézem ezt az elmúlt egyet, újra csak azt tudom írni Neked, hihetetlen. Az idő múlása, a fejlődésed, a változás kívül belül, és a csoda, hogy vagy, velünk, mellettünk. Önálló lettél, sok foggal, hosszú hajjal, csillogó, huncut tengerkék szemekkel. Kisgyerek lettél, kislány, testvér és egyben kicsi és nagy...

Ma este, amikor az ölemben ülve vártuk, hogy elaludj, elképzeltem, ahogy a pocakomban voltál, és megszültük egymást, hogy icipici voltál, és tágra nyílt szemmel néztél mindent, ami körülvett, hogy szoptattalak, hogy kendőben hordtalak, hogy fogtam a kis kezed, amikor sétálni kezdtél, hogy láttam mindent, ami az első volt az életedben. Eddig... És elfogadom, igyekszem elfogadni, hogy egyre nagyobb leszel, egyre önállóbb, és elrepülnek ezek a hónapok, és egyszer csak igazán nagy leszel, amikor már nem leszek melletted minden elsőnél.

Tanítasz engem. Megmutatod, nagyszerű ez is, az is. Szeretlek, és igyekszem ezt jól tenni.
Isten éltessen sokáig, járd az utad, és mutass még sok csodát!
Mama

És hogy ha szeretnéd, ezt is elolvashasd majd, így születtél.

Hasról hátra

Október 25-e nagy nap. Ekkor van Sára születésnapja, akinek itt is, és utólag is nagyon sok boldogságot és még sok együtt töltött évfordulókat kívánunk sok sok szeretettel. :)

A másik ok az örömre alább látható...




Kis Mikolt a kétévesek táborában annyira igyekezett hogy a nagyok nyomába érjen, hogy ezzel a nem mindennapi mutatvánnyal kápráztatott el bennünket. Ma először sikerült neki, amit egy hete próbálgat, átfordulni a hasáról a hátára. A jelenlévő négy felnőtt és két gyerek csendben-hangosan drukkolta végig a produkció, amit Mikolt háromszor ismételt meg egymás után. Várjuk a folytatást :):)

Várgesztes

Vannak olyan helyek, ahova többször is szívesen visszamegyünk. Nem vagyunk igazi visszajárósok, mert az újdonság sokszor felülírja a megszokott kiszámíthatóságát, de ha valamit megszeretünk, kétszer biztosan megnézzük.

Így van ez Várgesztessel is. Közel van, autóval autóúton egy óra tőlünk, megfizethető, jók a házak, a nappaliban akkora a hely, hogy egy nagy játszórészt is tudtunk kreálni Ágiék piacozós gigapokrócából, nagy a tér kint is, van kis füves rész minden házhoz, aszfaltutakon lehet bizonsággal száguldozni a motorosbetyároknak, és a medencés rész eddig Magyarország legjobbika Hanna szemmel. Nagy medence, a kisebben egy csúszda, a legkisebben jó meleg víz, egy térben, és bár sokan vannak, mégsem túlzsúfolt. Az ellátásra sem lehet panasz, és hiába a sok ember, csendes... Na ennyit a fényezésükről. :)

A hosszú hétvégére ide települtünk át Sáráékkal, Lénáékkal, így hat felnőttre jutott hat gyerek, ebből egy újszülött, egy csecsemő, három két év +- két hónap, és egy majdnemhét éves. A három kiscsaj, Sára, Léna és Hanna nagyszerű társaság voltak egymásnak, Maja és Mikolt pedig igyekezett a legjobb formát hozni, elkápráztató sikerrel, babasírást ez alatt a négy nap alatt nem nagyon hallottunk, legalábbis lényegesen kevesebbet, mint hisztit, vagy csicsergést...

Mivel nyáron a park területéről nem tettük ki a lábunkat, volt felfedezni való épp elég. Az idő nem volt a legideálisabb, és bár eső nem esett, kéréseinkre a nap épp süthetett is volna akár, így is nagyon jól éreztük magunkat. Minden napra jutott egy kis kirándulás, és egy kis lubickolás is.

Ez utóbbi alkalmakkor Mikoltot is felavattuk, belőle is vízibéka lesz a jelek szerint. Mint egy kis basa, elfeküdt a meleg vízben, a hidegebben pedig pici szemrebbenés után jót úszott, szabályosan tempózva a lábacskáival. Kaptunk persze felhúzott szemöldökös, arcvágós, szó nélkül is beszédes véleményezést hanyagságunkra vonatkozóan, de sebaj. :) Azt már mondanom sem kell, hogy hogyan néztek ugyanezek akkor, amikor Hanna karúszó nélkül a nyakig érő vízbe a csúszdán hason száguldott le, majd merült el a habokban. Pedig amikor felbukkant, a mosolygós arcát látva nekem nem jutott eszembe, hogy baja eshet... Amúgy pedig mellette voltam. :)

Holnap folytatom :):)

Mint a moziban

1. jelenet:
Indulnánk, de nem találom a pénztárcámat. keresem, mindenhol, kérdezem Hannát, aki eközben akkurátusan a lábam alatt lót fut, keres, hogy nem látta-e véletlenül. És válaszol:
- ....a.... papa....aaaaa.... Naniii....e...vitte....aaaaa...mama....péztárcáját.
??? múltidő? birtokos???

2. jelenet:
A pénztárca nem lett meg, mi pedig a csiribiri és a játszóterezés után jól megéhezve értünk haza majdnem délben, ahol üres hűtő várt bennünket, ebéd nélkül. Hannának gyorsan adtam üveges babakaját, (nem értem, hogy képes megenni...) majd hirtelen felindulásból összedobtam egy tonhalas tésztát. Az ehhez valók mindig vannak idehaza, végszükség esetére. Negyed óra alatt lett készen, Hanna még bevágott egy adag üres tésztát, (anyja lánya) majd nyújtotta az üres tányért:
- Kész, e (elég), alszik...
Mivel Mikolt épp jelezte, hogy ő is nyugovóra térne, Hannát bevittem a szobájába, Mikoltot letettem a pelenkázóra ugyanott, Hannának pelust cseréltünk, miközben a két lány egymás kezét fogta :):) és letettem a nagyot, lelkére kötve, hogy csukja be a szemét, míg a kicsit elviszem a saját ágyikójába.
- Jó.- mondta, és tényleg... Nélkülem aludt el, és két óra múlva jött csak...

3. jelenet:
Mikor délután egyedül vagyok a kettővel, Hanna rendszerint két órával előbb ébred a délutáni alvásból, mint Mikolt, vagyis mire kijutunk levegőre, Hanna már három órája vergődik bent. Nem szereti, ahogy én sem... Ma megkértem a szomszédokat, akiknek három éves lesz a kisfiuk, hogy ha mennek a játszóra, vigyék el magukkal Hannát, míg én összeszedem Mikoltot. Így is lett, majd amikor elindultam, hogy felváltsam őket, többször is elkerültük egymást, míg végül elintéztem Mikottal egy két Hanna ajándékot, és csak Danival együtt mentünk érte fél nyolckor. Addigra már hazaértek, megvacsoráztak és játszottak is egyet.
Csengettünk, Hanna szaladt az ajtóhoz, és ahelyett, hogy a széles mosolya annak szólt volna, hogy viszontlátja kedves szüleit, vigyorink tolta ránk az ajtót, mondván:
- Mooost, föl, szia. :):)
Kedvesen hazatessékelt bennünket, és csak rövidebb-hosszabb rábeszélés után volt hajlandó beengedni minket, a hazamenetelről pedig egyáltalán nem akart hallani.

4. jelenet:
Valami van a mi kazánunk aljában, ami annyira lenyűgöző, hogy bármelyik gyerekünk ha aláfektetjük, (itt áll ugyanis a mosógép, ami jelenleg két éve pelenkázó funkciót is betölt) azonnal elfelejti minden gondját, és csendben, megbabonázva szemlélődik. Jó hoszan. Hannánál egy egy kiakasztó üvölős délután, este után ez volt a jollyjokerünk. Mikolt békésebb fajta, de ugyanolyan bűvölettel van eziránt a tárgy iránt.
Mikolt így :)

Hanna így

és Mikolt komolyabban...


Mi pedig csak nézünk.... :)

Luca és Andris

Újabb ikrek érkeztek.
Október 16-án megszülettek Áron testvérei, Andris 3 kilóval, Luca pedig 2500 grammal. Gyönyörű nagyok, és már otthon is vannak. Luca szopizik, de Andris csak cumisüvegből akar enni, és mivel egyelőre (gondolom a császár miatt) nem elég a tejecske, Andris ezennel Mikolt újabb tejtestvérkéje lett. Reméljük hamarosan a mamájának is lesz bőven, de addig is adunk, amennyit tudunk.

Gondolkoztam rajta, miért olyan jó érzés tejet adni, és arra jutottam, hogy azért, mert a legjobb, ha egy újszülött anyatejet kap. És ha rend van a világban, akkor nyugodt a szívem. :)

Alszanak

... a gyerekeim...
... két és fél órája...

:):):)

Szülinap

Zsúr volt nálunk tegnap. A babaszobás kisbarátokkal ültük meg a 2. ilyen alkalmat. Tavaly még 12 volt a csapatlétszám, idén már csak 7en maradtak a leglelkesebbek. A partira végül 5 gyerek érkezett, és mindenki hozott, amit tudott. A helyszínt mi biztosítottuk, a tortáról Ágiék gondoskodtak, a gyertyákat Viki hozta, az ajándékot Krisz tervezte és Vikiék kivitelezték.

Egy kicsit átrendeztük a nappalit, ami egy tágas játszószobához hasonlított így, fújtunk szülinapos lufit, mindenkinek egyet egyet, és vártunk. 4re hívtuk a sereget, Soma, Sára, majd Máté érkezett, és végül Gergő is befutott. A testvérek növelték a számot, itt volt Kolos is, na és persze a kis Mikoltot sem hagytuk ki a mulatságból, bár ő evett és aludt is közben.

A lányok igazi gondoskodó növérkékként istápolták Mimit, aki néha meg meg szólalt, felkiabált. Annyira finoman bántak vele, hogy meg is nyugodott, ha a közelében voltak.
Máté kicsit lassabban oldódott a szokásosnál, ő az az igazi tudós típus, befogadó, nyugis természetű. Sajnos az ikerhugocskák ezalkalommal nem kísérték el, de reméljük a legközelebbi eseményre már őket is magával hozza.

Hogy legyen egy kis kézműveskedés program gyanánt, azt találtuk ki ajándéknak, hogy egy nagy lapra minden kézlenyomatát rápecsételjük ujjfestékkel, majd mindenki visz haza a remekművekből egyet. Hogy ne csak egy sima fehér papírlap legyen, Krisz tervezett rá egy kis mintát, minden gyerekről és családról egy kis fotóval, nagyon nagyon szép lett!!! Máté kivételével, aki a maszatolás alatt még az oldódás fázisban volt, mindenki élvezte, hogy kenhet, pecsételhet.

Volt persze elmaradhatatlan, és egyre nehezebben kivitelezhető közös kép készítés is. Miután Gergő hajlandó volt megörökíttetni magát, Mikolt megunta a sztárkodást.

Természetesen a gyertyagyújtás, majd elfújás, és a torták elfogyasztása sem váratott magára sokat.

Végül játék következett kifulladásig.

Szó szerint :):)

Hihetetlen édesek együtt, pedig a többség nem is találkozik nap mint nap. És fantasztikus, hogy már két évesek, az meg pláne, hogy ennyi időn keresztül sikerült megőriznünk egymást!!! Köszönöm, hogy eljöttetek, miután negyed kilenckor elintegettük az utolsó csapatot is, Hannával nekiálltunk elpakolni... De nem volt mit!!! :):) Köszi!!!

És végül Ági, Misi, a képek fantasztikusak lettek, azt hiszem karácsonyra kérek egy vakut a Jézuskától...

Ilyenek voltak tavaly :) A lányok épp takarásban... Balról jobbra: Máté ücsörög, aztán Kolos, Sára eszik, Domi figyel, az alagút előtt Hanna, őt Gergő takarja, aztán pedig Soma... Mekkorát nőtt Hanna haja :)

10 000

Bár ebben a látogató számban nyilván én is benne vagyok, azért elég megható, hogy bár titokban kezdtem el írni ezt a blogot, (akkor még rajtam kívül senki sem tudta, hogy Mikolt kislány, és hogy ez a neve... ) a napokban valaki a 10000. látogatást teszi majd nálunk. Olyan jó lenne tudni, ki mindenki olvas bennünket! :) Megteszitek, hogy beköszöntök? Csak hogy tudjam...
Előre is köszönöm!!! :):)

Annyira kedvesek vagytok!!! Köszönöm, megvolt a 10 000. :):)
Örülök, hogy rajtam kívül ennyien szeretitek nyomon követni a lányok fejlődését.

Hogy a picike se maradjon ki

Lehet, hogy még nem írtam? :) Úúúgy szeretem Mikolt szemeit. Nem csak azért, mert felemás színű, vagy azért, mert bogár, vagy mert olyan a szemöldöke, mintha rajzolva lenne, de amikor figyel, ha lehet fokozni a méretet, akkorára nyitja, hogy azt hihetnénk, kiesik rajta az egész gyerek. Ilyenkor felhúzza a szemöldökét, ami ettől még ívesebben keretezi a kis gombokat, és csak néééz, míg meg nem unja.


Egy ilyen hasonfekvős, könyöklős, kiesős bambulás végén, ma nekilátott újabb perspektívák keresésésnek. És mivel hason már mindent megfigyelt, oldal irányba tornázta magát. Hirtelen bevillant, Hanna is így kezdte anno a fordulás technikájának begyakorlását. Mikolt egészen odáig jutott ma, hogy az egyik lábacskája is elemelkedett a földtől.


Háton fekve hasból húzza magát gömbölyűre, és billen az oldalára. Olyan jó látni, ahogy egyre ügyesebb. :)

Egyik ámulatból a másikba

Épp hogy csak leírtam az ébredezős bejegyzést...

Dani délután, mikor a lányok aludtak, elment Petiért, hogy áthozza hozzánk Hannázni egy kicsit, míg mi a szülinapjával foglalkozunk. Általában ha nyílik a bejárati ajtó, bármilyen óvatos legyen is az, aki nyitja, Hanna felébred. Most is így történt, egy pillanattal később, mint ahogy Dani kilépett a lakásból, jött a kis torzomborzi a kendővel, cumival, majd eltűnt a nappaliban. Én a gépet püföltem, és egy darabig nem is törődtem a csenddel, de olyan nagy volt, hogy végül elindultam keresni Hannát. Sem a szőnyegen, sem a kanapén nem volt, kicsit meg is ijedtem, mert nem hallottam kimenni. Aztán ahogy fordultam, mit látok:

Elaludt Mikolt pihenőszékében. :):) Az én nemalvó gyerekemet sem a fény, sem a kényelem hiánya, de még a mosogatógép zaja sem zavarta, így aludt még egy órát!!!

A következő ámulatom: három szavas mondatokat mond, többszótagú szavakkal, teljesen tisztán, ragoz, múlt időt használ. Mindezt egy nap alatt. Hol volt eddig ez a tudás? A következőt mondta Petinek:
- Pepe, csinálj zenét. :)

És a sorban az utolsó... Este fürdés előtt vetkőztettem, kérdezem tőle, van-e a pelusban ez az, mondja, van. Megtörölgetjük, elindul a kádba, majd odabenn a lábait összeszorítva jelzi: - Pisi... Kérdezem, üljünk-e a wc-re, mire a válasz: - Jó. Kicsit hitetlenkedve kiveszem a kádból, felültetem, és láss csodát, csurog is. Ha sorraveszem, hogy ehhez mi minden kellett... hát igazán büszke vagyok rá!

És hogy még soroljam, ma délután szintén pelus nélkül kóricált, egyszercsak közli: - Pisi, megy a bilihez, ráül, és dolgát végzi. :) Csak a kis bodyja lett pisis, azt még nem tudja, hogy fel is kell emelni, ha leül a bilire. :) Lehet, hogy bugyikat kellene vennem szülinapjára?

Ébredezés

Ez az a fogalom, illetve tevékenység, ami Hanna számára születése óta nem létezik. Nagypapára, apukájára hasonlít abban, ahogy ébred, vagyis kinyitja a szemét, és már itt is van. Felpattan és teszi a dolgát, úgy, mintha sosem aludt volna. Danival sokszor kérleltük egy egy délutáni szunyókálás végén, tegye le a fejét még egy kicsit, nem muszáj azonnal elrohanni... Hiába. :)

Pár napja teljesen megdöbbentő módon, a délutáni sziesztából ébredve kiszalad a nappaliba, ahol vagy a szoba közepén a szőnyegen, vagy a kanapén ÉBREDEZIK... Alig hittem a szememnek elsőre, másodikra, harmadikra, aztán miután jópárszor kicsodálkoztam magam, ma eszembe jutott, lefotózom. Nos így fest az én kislányom, amint mozdulatlanul!!! pillog, pilleg 5-10!!! percet.

Kölcsöngyerek

Minthogy a dilemmás posztomhoz azonnal érkezett segítő szándék, tegnap kölcsönbe adtam Hannát. Történt ugyanis, hogy egyedül indultam el a két gyerekkel, hogy a János kórház egy cseppet sem családbarát laborjában vért vegyenek tőlem, majd a Margit körútra, Hanna szülinapi könyveinek egy részéért.

Közben jött a telefon, mi volna, ha Misoval játszótereznénk, hamár úgyis megdöntöttük az éves átlagtalálkozásszámot, legalább dolgozzunk rá még, míg itthon található. Nem jutottam el elsőre a "B" verzióig, azaz hogy ahelyett, hogy kettővel próbálok kart kinyújtva legalább egy percig nyugodtan ülni a rendelőben, majd meglepetést nem lerombolva átvenni néhány, Hanna számára feledtébb érdekes mesekönyvet, elviszem Hannut a játszótérre, és mindezt egy gyerekkel abszolválom.

Míg mi sorban álltunk, mert a nagy pocakosokat ugyan előre engedik, de a két hónapos csecsemőket (mondjuk az enyim a kendőben feltűnés nélkül szendergett épp) nem, aztán a 22-es buszon majdnem baleseteztünk, mert a vezetőbasi nem vette észre időben a nagy dzsippet igazoltató rendőröket, (még szerencse, hogy nem ültem le az egyetlen felkínált ülésre, az üvegfal elé, ahol egy embernek is elég szűk pocakban a hely, nemhogy egy kendőbabával) villamosoztunk, könyveztünk, majd mindezt vissza is, leszámítva a pikáns részeket...

Szóval Hanna jól mulatott. :) És mert készültek képek is, azt is tudom, hogyan :)
Bottal etették Bodzát...

Ittak, itatták egymást, cseréltek...

Még bújócskáztak is, bár az én mindenáron segítőkész kicsi lányom folyton elárulta, hogy "itt" van :):)

Pici sírás is volt, csak a próba kedvéért, amiről Misko gondoskodott, ma csak picit harapta meg :) És Andinak is sikerült elterelni ezek után Hanna figyelmét arról, hogy ilyen esetekben a mama kell. :) Úgyhogy köszönöm szépen!!! :) Andi szerint a gyermek közösség és óvónénikész.