Mikulás

A Mikulás csak a tiszta cipőket szereti, legyen az gumicsimma, vagy bakancs. És a kemencén keresztül jön be, de rendes nagyon, mert kifelé feltakarítja a hamut.
És azok, akikkel az utcán találkozunk, nem igazi Mikulások, csak az igazi segítői, mert másképp az igazinak annyi dolga volna, hogy nem jutna el minden gyerekhez.

Idén már rutinból mosták a gumicsizmát, keresték a mi cipőinket, és tették a teraszajtó elé a kisszékeket.
Sőt, a táblát is. A kép a szívem csücske, négyfélearcostul, lyukaspizsistül.

Egyébiránt pedig, Mikolt olyan nótákat hoz az oviból, amiket még soha eddig nem hallottam. Nóra néni nagy kincs, Mikolt pedig kb olyan, mint egy végtelenre állított cd. Egész nap énekel, lassan megszámolom, de nagyjából tíz-tizenkét dal van a repertoárjában. És mind Mikulásos, meg karácsonyi. Odavagyok az altjáért. :)

Nincs is már kisbabánk...

Mert
1. Akinek ugyan csak két foga van, de minden reggel fogkefét követel, az már nem kisbaba.
2. Aki a sapkát a fejére biggyeszti, a zoknit a lábára próbálgatja, az akkor sem kisbaba, ha amúgy a babakocsiban mindkettőt egy mozdulattal rántja le és dobja a mélybe.
3. Aki ha éhes azt mondja amm, esetleg hamm, de ha bánata van, akkor kizárólag azt kiabálja mammmamama, az már nem kisbaba.
4. Aki bújócskázik velem, és érti, hogy ez mennyire vicces, az nem kisbaba.
5. Aki nappal méla undorral tolja el a cumisüveget, és veri ki a kanalat a kezemből, ha pépeset akarok adni, az akkor sem kisbaba, ha éjszaka hat deci rizstejet dönt le félálomban. Cumisüvegből.
6. És végül az, aki egyedül mászik a lépcsőn, és egymaga kifundálja, hogy lefelé tolatni a legcélszerűbb... nos az szerintem már nem kisbaba.

Hogy magamat meghazudtolva (fennen hangoztatom ám mindenhol, nyilván azért is, hogy én is elhiggyem, hogy ő az utolsó és rettenetesen jó is ez így mindenkinek...) ma reggel egészen elérzékenyüljek, mikor a pizsama alól előkerült az a kis napozó, amit még pocakos korában vettem, csak neki, akiről akkor még azt sem tudtuk, kislány lesz-e egyáltalán...

 

 

Picikének picike, de már nem kisbaba... Jajjnekem...

Selamat Hari Raya

Egész nyáron nem volt semmilyen ünnep, pedig Malajziára jellemzően három vallás összes nagy ünnepnapja és az állami ünnepek is szabadnapokkal tarkítják az évet, összesen 18 jut minden 12 hónapra...
Ebben a másfél hónapban viszont három nagyszabású megünneplendő is akadt, a kínaiak moon cake festivalt ünneplik jó egy hónapon keresztül, a malájok mint muzulmán népség pedig Ramadant ült eddig. Szép kontraszt ez a két hosszasan elnyúló eseménysorozat, mert míg a kínaiak étellel ünnepelnek, megvendégeléssel, addig a muzulmánok éheznek, szomjaznak egész nap, csak sötétedés után vehetnek magukhoz vizet, ételt. Épp ebben a trópusi hőségben elképzelni is fáj, mit élhetnek át...
A Ramadan végeztével következik a Hari Raya, ami olyasmi, mint nálunk a karácsony, legalábbis ekkor vannak a nagy evések, családlátogatás, utaznak... Mindenhol feldíszítik a mindent, van egy jellegzetes dísz, amit sárga és zöld színű szalagokból fonnak, és úgy néz ki, mint egy kis doboz.
A Hari Raya első napja hétfőre esik, ekkor fél napot dolgoznak a népek, kedden és szerdán pedig ünnepnap lesz.
Véletlen egybeesés, hogy a függetlenség napját is a jövő héten ünneplik, de mert az a Hari Rayaval egy időben lenne, így még egy nappal meghosszabbodik idén a munkaszünet, vagyis csütörtökön sincs munka. Sokan a pénteket (és hamár, akkor a hétfőt is) kiveszik szabadságképpen, így 9 napot nyernek. Az iskolákban ez a hét sszünet, a lányok sem mennek, és ahogy eddig a teljes naposoknak volt valami program, most ők sem kivételek. Megáll az élet nagyjából.

A múlt héten beszélgettünk auntie Juleeval, és kiderült, hogy pénteken ünnepelnek az ovisok... zárt ajtók mögött. Már jó egy hete készülődtek, tanultak táncokat, a himnuszt gyakorolták, és egy hatalmas maláj zászlót is készítettek, a piros csíkokat a gyerekek kézlenyomatai helyettesítették.
Csak azt nem értettem, ha ekkora dolog ez, akkor miért csak maguknak mutatják majd meg, miért nem hívják meg a szülőket. Mondjuk nincs nagyon min csodálkozni, mert az egyetlen családi napon kívül, ami inkább egy közös szórakozás volt, mint egy, a gyerekek mittudnak, mittanultak eddig bemutató volt, nem nagyon fáradoztak azon, hogy bármi effélével terheljenek minket szülőket.
Pedig én nagyon szerettem volna látni, mikkel készülnek, örültem volna, ha egyszer élőben is részese lehetek annak, amit szóban a lányok többé kevésbé hazahoztak bentről.
Megkértem Juleet, hogy ha lehetséges, engedje meg, hogy bemenjek, megnézzem őket.
Először elcsodálkozott a kérésen, aztán sure sure mondta, vagyis persze, menjek csak...

Nagyon örülök, hogy végül sikerült megoldanom, hogy ott legyek. Peti a két kisebbel itthon maradt (újabb örök hála esete... mert Áron meglehetősen rosszul viselte a távozásunkat...), én pedig bevittem a lányokat, és maradtam.
Igy végre először láttam őket angolul beszélni, énekelni, reggelizni (akkor pont zabkását kaptak, de érdekes módon csak az a gyerek evett, amelyik kért, aki nem, azt nem erőltették... fura), és még egy gyors szülinapozás is belefért az ünneplés előtti időbe. Még mindig azt gondolom, hogy (természetesen vannak itt is kivételes pillanatok) ez az ovi egy gyár, nem sok lélekkel működtetve. Van ugyan torta, meg ajándék, és még énekelnek is, de akár bárki is ülhetne ott, az volt az érzésem, hogy egyáltalán nem figyeltek arra a gyerekre, akiről épp megemlékeztek. Volt a szegény fején egy mókás papírcsákó, amit szeretett volna levenni, de minduntalan, amikor végre sikerült volna levennie, egy felnőtt ott termett és visszarakta a fejére... Az óvónénik melléültek addig, míg lefotózták őket egymással, de mosolyogni csak a kattanásnyi időre láttam őket...

Visszatérve a nemzeti naphoz...
Azért is volt nagy élmény ez nekem, mert minden gyerek a maga népviseletében jött, vagyis az indiaiak száriban, a malájok a hosszított blúzben és hosszú szoknyában, a kínaiak selyemruhákban... mondanom sem kell ugye, mennyire gyönyörűek voltak.
Volt egy kislány szingapúri viseletben is, és néhány gyerek jelmezben Freddie pl. pókembernek öltözött :)
Kicsit sajnáltam, hogy a mieinknek nincs még igazi magyar népviseletük, így egy nemzeti színű szalagot kaptak a hajukba, és egy kékfestő szoknyát adtam rájuk. Szépek voltak így is, és öröm volt látni, mennyire különböznek a többiektől. Büszke voltam a szalagra a hajukban...

Auntie Julee szárit vett, a kendő pedig egy öltözés erejéig lekerült a fejéről. Először (és nyilván utoljára) láttam hajastul :) nagyon érdekes volt. A lányok körülállták, és nézték a hosszú, fekete haját.
Elénekelték a himnuszt, amit mindenki állva hallgatott, kivéve az én Mikolt nevű renitensemet, aztán eltáncolták azt az egyszerű kis táncot, amit tanultak. Minden csoport egymás után, a többiek tapsoltak, örültek, vagy a helyükön mocorogtak a zenére. Édesek voltak. :)

Lesz még itt két kis video is, remélem már holnap...

Sorakozó a reggelihez, legelől Yu kimonóban.

A lányok várják a zabkását... meg a tortát.

Egy kínai, és egy indiai... no meg egy magyar :)

A kedvenc mazsoláim... indiai, maláj, még két indiai, meg a lányok... három kínai, egy indiai meg egy szinagpúri.

És végül Hanna és Mimi csoportja készül a fellépésre :)

A kék-narancssárga ruha az ovi egyenruhája... és vannak, akiknek nem jelent semmit a nemzeti nap... :)

Ágyő karika

Pár napja Mikolt megégette, vagy legalábbis elég melegnek találta a fürdőkádban a csapot, ami miatt annyira kiakadt, hogy ki kellett vennünk a kádból. A csap tényleg meleg volt, de nem borzasztóan, egy kis vígasztalás után cumival újra vissza lehetett tenni a vízbe, és bár elég bizalmatlanul meg feszengve csinálta végig a pancsolós programpontot, tűrt.

Másnap Dani jobban ügyelt rá, hogy ne maradjon meleg az a bizonyos, de ahogy a kis popsi a helyére került újabb cérnaszakadás. Újabb vígasztalás, ismét cumi, viszonylagos béke.

Aztán harmadnap gondoltam, megkérem Hannát, cseréljenek helyet, hátha a kínos emlék a feledés homályába vész ha nincs jelen a tárgy. Kicsit kénylemetlenül ücsörögtek, mert a kád apró, a karika meg nagy, de Hanna is tűrt, meg Mimi is elvolt a helyzettel.

Egészen tegnapelőttig, amikor a karikába érve olyan hangos tiltakozást kaptam, amilyet csak akkor, ha valami egetrengető hibát vétek mikoltszemmel. Rendben, oldjuk meg. Elraktam a karikát, Mikolt pedig az addig biztonságot adó kütyüje nélkül szállt vízre. És megnyugodott. Sőt, felengedett. Sőt, az sem zavarta, hogy billen, és támasztania kell. Sőt az sem, hogy jobb kézzel.

Tegnap azt hiszem eljutottunk egy újabb fordulóhoz, amikor a nagy pancsolásban, (Hanna megtanította neki a "repülnek a madarak, csattog a szárnyuk" mondókát a megfelelő mozgássorral, vagyis nagy pancsolás kézzel) hátra borult, elmerült, Dani kimentette, nyekkent kettőt, és csapkodott tovább. Ezt még egyszer megismételte, és bár alig hittünk a szemünknek, a víz alatt szépen csukta a szemét orrát, száját és várta, hogy valaki kisegítse. Az sem zavarta, hogy csurom víz lett az arca, a haja, mindene.

Készült videó, felteszem, amint tudom. Nagyon édesek. :)

Kilenc hónapos lett

Ennyi időt töltött pocakban. Másfél éve, hogy velünk van, hogy tudom, egy igazi nyugodt baba, kislány, bújós, mosolygós.

Az elmúlt hónap a mozgásról szólt. Lassan telt el ez a harmincegy nap, engem pedig újra figyelmeztetett, türelmesnek és kitartónak kell lennem, ha szeretném elérni hogy ugyanúgy figyeljek mindkettejükre mint annak előtte, és ha azt szeretném, hogy Mikolt szép lassan behozza a lemaradását. Rengeteget tettünk és rengeteget kaptam. Nem bánom hogy így alakult, bár jobb volna biztosan tudni, minden rendben van.

Kilenc hónaposan ilyen kis Mikoltunk:

Nagymozgás
Alakul :) Egy hónap alatt eljutottunk oda, hogy a kizárólagos balra forgásból jobbra is forog, kúszik egyre lendületesebben, a jobb karjára már egészében támaszt ilyenkor, felhúzza magát négykézlábra, ami ritka, de megy, és felül, bal kézzel támasztva. Ma már ülésből szépen elfordult, visszafeküdt hasra, és elindult felfedezni a függőleges világot is, fejmagasságú dolgokba belekapaszkodik, és türelemmel vár, vajon emelkedik-e tovább a teste. :)



A mozgással egyidőben beindult a pakolás is, az egész lakást bejárja, ami tetszik neki, ott megáll, és dobálja szanaszét amit talál. A dobálás amúgy is megy, evés közben minden, ami a keze ügyébe kerül és ráun, a földön végzi. Hannával sokat "kergetőznek", ilyenkor nagyokat kacagnak, Hanna elbújik, Mikolt pedig megy utána és "keresi". :)
Esik is, illetve borul, ilyenkor aztán panaszkodik.

Finommozgás
Ebben a hónapban fejlődött ez is sokat, eddig igazán csak marokkal fogott, és bár két tárgy összeütögetése nem okozott gondot eddig sem, a cumi visszatevése, vagy a kölesgolyó szájba helyezése csak mostanra tökéletesedett. A varázsitatót még mindig nem fogja meg, ha inni szeretne és elé teszem, inkább kalimpál a kezeivel, semmint nyúlna, és megvárja, míg én adom. A motorozás ezekben a helyzetekben még erősen megvan, egyébként úgy látom, csökkent az intenzitása.

Evés
Elképesztő, hogy mennyire csak azt szeretné, amit mi eszünk. Hogy a négy fogacskájával bármit elcsócsál, és egyáltalán nem eszi már meg a pépeset. Nagyjából összenyomom villával, ha nagyobb darabok vannak a levesben pl., de bármit ügyesen eldolgoz az ínyével, szájpadlásával. A banánt úgy eszi, mint a nagyok. Reggelire rendszeresen rizspelyhet kap, de nem főzhetem meg, hanem száraztészta szerű állapotában "ropogtatja".
Háromszor szopizik egy nap, ha szerencsém van, reggel, alvás után és az esti lefekvés előtt. Hja és éjjel is találkozunk, kétszer... A többi szilárd, reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora. Tízórai nálunk nincs, mert sehova nem tudom beiktatni.

Alvás
Jóalvó. :) Viszont nem alszik sokat szerintem, éjjel 10, nappal 2-3 órát összességében. Altatnom nem kell, elég a cumi, meg a kiskendő a szemére. A takarótól ami eddig a fejecskéjén volt lemondott, ennek örülök, mert az egyre melegedő idő miatt tartottam tőle, hogy meg fog sülni, ha így folytatjuk. A cumi csak addig kell, míg elalszik, ha kiesik a szájából, nem ébred, nem keresi. Sőt gyakran ha éjjel felsír és vissza szeretném adni neki, nem fogadja el, elfordul, kiabál.
...

7400 gramm, 70 centi, 4 fogacskája van kizárólag alul, nő a haja, talán szőkül is kicsit. A szempillája elképesztő hosszú és fekete. Egy kis szeplő is megjelent az arcocskáján, nagyon szeretem. Vékony, pici, és elképesztően kedves.