Az altatásról

Niki kérdezte, és igaz, hogy nem nagyon boncolgattam ezt a témát mostanában. :) Pedig Hanna kétéves koráig szerintem kétnaponta volt bejegyzés erről, talán meguntam :)))

Komolyra fordítva a szót, az alvás szerintem az a terület, amiről mindig, mindenkinek volt és lesz véleménye, és bárhogy is történik, lesz olyan, akinek bizonyosság, másnak meg kötekednivaló, egy dologban biztos vagyok. Ahány gyerek és ahány család, annyi féle a mód, a rítus, és ezt csak azok tudják, akik benne vannak.
Hogy ez külső szemnek milyen, az századrangú.
És hogy belülről milyen, azt sem nagyon lehet objektíven leírni. Szerintem.
Számomra a kérdés az csupán, hogy jó-e benne lenni az altatás helyzetében, vagy sem. Ha igen, akkor mindegy, hogy az hogyan történik.
A jóban benne van az is, hogy bizonyos helyzetekben a cél szentesíthet eszközt is, és most eltekintek a hosszútávú következményekbe való belebonyolódástól, hosszú ideje nem hiszek abban, hogy el lehet rontani egy gyereket azzal, ha együtt, külön, szivacson, franciaágyban alszik.
A magunk példáján ez egyszerűen annyit jelent, hogy mindegy hogyan, csak nyugodtan és gyorsan aludjanak el.

A napokban hallgattam Feldmárt, aki azt mondja, hogy egy örök konfliktus szülők és gyerekek között az, hogy a gyerekek általában jobban szeretnének ébren maradni mint aludni, a felnőttek meg pont fordítva.
Emellett meg hányszor eszembe jut Nándor, aki egyszer azt mondta, amelyik gyerek álmos, az aludni fog.
Akkor még csak Hanna volt, és fejbevágott ez a mondata, többek között azért, mert akkoriban inkább Feldmárral értettem egyet.

Ma pedig, négy gyerekkel esténként úgy vélem, ez a kulcs.
Ha nekem nem az a fontos, hogy elaltassam, hanem az, hogy a fáradt és álmos gyerekemnek segítsek elaludni, akkor minden rendben.
Bármikor, amikor kizárólag magam miatt akarok valamit tőlük, a tökéletes radarjaikkal azonnal reagálnak. Teszik az ellenkezőjét. Legyen szó gyors elindulásról, időben történő evésről, vagy vendégek miatti elpakolásról.
Csak abban az esetben működnek közre, ha érdekük fűződik hozzá. Szívesen öltöznek például, ha azzal közelebb kerülünk a vágyott programhoz. Szívesen esznek, ha valóban éhesek, vagy ha a kedvükre valót kapnak. Szívesen pakolnak, ha azt együtt csináljuk. És bármit szívesen tesznek, ha azzal önmagukban is léphetnek egyet. Ez az utolsó mondat mostanában érik bennem, és hiszek benne, hogy jó irány az, hogy amit a saját érettségi szintjükön egyedül is meg tudnak tenni, azt nem teszem meg helyettük. Önmagunkra büszkének lenni az egyik legfelemelőbb érzés.

Visszatérve az eredeti témához.

Hanna akkor aludta át az éjszakát először, mikor Mimit hazahoztuk a kórházból.
Valószínűleg fáradt is lett hirtelen a sok újdonságtól, de abban is biztos vagyok, hogy az addigi folytonos huzavonánk egycsapásra megszűnt azzal, hogy már nemcsak ő volt a fontos, nemcsak az ő elalvása volt fontos, így egy halom elvárás kikerült ebből a szeánszból.
Tökéletes belső békével kívántam neki jóéjt a saját ágyában, és jöttem ki tőle.
Míg azon aggódtam, hogy elalszik-e, addig ő is azon görcsölt, hogy vajon sikerül-e elaludnia. Az én befeszülésemből neki is jutott.

Persze közel sem ennyire egyszerű ez, mert bár azt gondolom, hogy az egyik sarokpont éppen ez, az igazi receptet akkor tudnám megosztani, ha lennék olyan zseni, hogy megmondjam, hogyan kell rettentően lazának lenni.
Fogalmam sincs.
Mióta négy gyerekünk van, estére annyira fáradtak vagyunk, hogy mire ágyba kerülnek, már sehova sem siet egyikünk sem (jóesetben), nincs bennünk vágy arra, hogy aludjanak már mert dolgunk lenne, így nem teher, hogy fogni kell az egyikük kezét, a másik mellett meg ott kell lenni, és lám, egyszercsak alszanak.

A mostani rutin is csak egy átmenet, nem volt mindig így és gyaníthatóan nemsokára ez is megváltozik, viszont valahogy az idők során idomultunk ehhez a hullámzáshoz, és engem már csak nagy ritkán zavar, ahogy éppen van.
Ez most annyit jelent, hogy Lelle és Áron velünk, és az ágyunkban alszik, a lányok pedig a saját szobájukban, a saját ágyukban.
A változásra való igény néha erősebb, néha meg semmilyen, most épp Hanna szeretne nagyon velünk lenni, és ez okozz is némi fejtörést, meg lelkiismeret furdalást számomra, csakhogy a szép elméletemet jól fel is rúgjam.
Jöhetne, mert Áron ágya üres, de akkor reggel biztosan felkeltene mindenkit, mikor elindulnak lefelé Danival, és Mikolttal szemben sem fair, mert neki már nem nagyon jutna hely, hacsak nem Lelle ágya, ahová nagyritkán most is beteszem.
Így egyelőre Dani megy esténként és ücsörög mellette, és ez pillanatnyilag elégnek tűnik.

A rutin pedig emilyen:
Fürdés a zuhanyzóban, szorosan összepréselve. :) Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen jól működik. Hanna általában előbb kiszáll, mint ahogy Lelle bemegy, de van úgy, hogy négyen ülnek az egy négyzetméteren.
Vagy én fürdetek, vagy Dani, mostanában felváltva, sőt, mióta nem lesznek porosak, csak kétnaponta, ami pedig ismét egy önmagam meghaladása, az elmúlt hat évben egyszer sem volt olyan este, hogy ne fürdött volna mindenki. Lejjebb adtam az elvárásaimból ügyesen.
Nagyjából nyolckor kezdjük, és egy fél óra biztosan kell, mire végzünk.

Ezután mesenézés következne, de mióta a laptopomból asztali gép lett, bekuckózunk Mimi ágyába és előveszünk egy pár könyvet. Ennek a jó oldala, hogy mesélek, a kevésbé jó pedig az, hogy három félét kérnek, Lelle pedig kiabál, mert unatkozik. Dani ilyenkor szokott fürdeni, tehát velem van mindenki. Hanna meséje a kicsiknek sok, a kicsiké meg Hannának kevés, így valaki biztosan beszél, vagyis van egy jókora alapzaj. Ezt leszámítva szeretjük mind ezt a félórát. :)

Miután mindenki megkapta a kiválasztottat, és Dani is megérkezik, a lányoktól elköszönök, leoltom a lámpájukat, és kijövök tőlük. Van egy kis éjjeli fényük, enélkül félnek, de a jóéjtpuszi és az ölelgetés nekik már elég.
A kicsikkel átvonulunk a miágyunkba, mindenki megkeresi a helyét, Áron meglehetősen lassan, a karunkat simogatva alszik el, Lelle pedig cumizik, és fogja a paplanját, néha a kezemet. Ő viszonylag gyorsan elalszik, viszont mindenképpen mellette kell lennem, különben kiabál. Ezalól kivétel, ha nem vagyok otthon a fürdetéskor sem, mert ilyen esetekben Danival is remek neki.
Áronnak gyakorlatilag mindegy, hogy én, vagy Dani, csak valamelyikünk adja a bőrét. Ha egyikünk sincs, akkor Hanna a sorban a következő.

A lányok még egy puszira általában átjönnek, ilyenkor Dani megölelgeti őket, aztán egyedül vissza is mennek az ágyukba. Áron, ha elalszik, semmi sem ébreszti fel, Lelle pedig úgy is el tud aludni, hogy Áron még suttogva kérdez, vagy mocorog. Sosem hittem volna, hogy két gyerek simán elalszik egymás jelenlétében is, de működik.
A legkedvesebb képem erről, hogy a hátamon fekszem, Lelle feje a hasam egyik oldalán, kispárnának használ engem, Ároné a másik oldalon, és gyanús, hogy Áron nem birizgál. Nem akarok megmozdulni, nehogy ledőljön a kis kupacom, megvárom, míg egyenletesen szuszognak. Akkor megsimogatom Áront, akinek a keze Lelle karján van.
Úgy aludtak el, hogy Áron simogatta Lelle kezét. :)

A három nagy átalussza az éjszakát, senki sem költözködik (Áronnak nincs miért, a lányok pedig nem jönnek, kivéve Hannát, aki évente egyszer megjelenik hajnalban, de ez tényleg nagyon ritka), Lelle pedig változó okból és számban ébreszt. Mostanában volt, hogy büszkén néztem az órára reggel, hogy nocsak, már ő is, de ellenőrizve a cumisüvegét, kiderült, hogy csak nagyon felszínesen ébredtem fel éjjel, mert az üvegből hiányzik, de nem emlékszem rá, hogy odaadtam volna neki.

Minden igyekezetem ellenére visszaálltunk a tíz órás elalváshoz (ez az egyetlen dolog, amiről azt gondolom, rajtam múlik, és tudatosabban kellene csinálnom), cserébe reggel a lányok nyolckor, a kicsik pedig fél kilenc, kilenc tájékán kelnek. És ez igaz a hétvégékre is, amiért meglehetősen hálásak vagyunk mind.

A délutáni alvás hasonlóképpen történik, csak mese nélkül, és sokkal gyorsabban. Egyelőre mindenki alszik egyet ebéd után, ha elmarad, akkor elég elviselhetetlenek estére. Még van nyolc hónapunk, aztán ez is megváltozik, amint Hanna iskolás lesz.

Reggelek

Bagoly vagyok. Nehezen alszom el, későn is, és reggel jobb, ha egy ideig nem szól hozzám senki, időre van szükségem, hogy felébredjek, rácsússzak a napra, egyáltalán használható legyek bármire.
Dani, aki abban a pillanatban, ahogy kinyílik a szeme, már produktív, lassan öt és fél éve megragad minden alkalmat, hogy elmondja, milyen jó korán (értendő ez alatt a gyerekek előtt) kelni, a csendben ébredezni, kicsit még egyedül lenni, mielőtt érkezik a siserehad.
Biztosan igaza is van, én világ életemben az utolsó percig a meleg ágyat preferáltam, és még ma sem tudok (tudnék) órára kelni, abban bízva, hogy mire bármelyiknek kellek, már kisminkelve (hahaha), mosolyogva várjam az elsőt.
Így gyakran 11kor még pizsamában ér a postás, és cseppet sem haragszom Mikoltra, hogy sündisznóként puffog 10kor... sokszor az ágyából.
Bár kaptam már eleget kívülről, és tudom, minden megváltozik, ha mindegyikük közösségbe jár majd, egyelőre a ritmusunk mondjuk hogy nem klasszikusan gyerekbarát. Vannak mögöttünk sikeresebb periódusok, amikor huzamosabban mindegyik gyerekünk este tízkor már aludt, de nem kell sok, és billen ez a kényes rendecske.

Ezzel együtt szépen alakul mindegyikük ritmusa, legalábbis most látok valamiféle tendenciát. Biztos érdekes lesz majd egyszer visszaolvasni, és mosolyogni az ellenkezőn, kiből lett bagoly, és melyikük szeret inkább korán kelni. Most nem is az alvásról, inkább a reggeleink forgatókönyvéről írnék, ami legalább annyira jellemző ránk, mint az estéink.

A jelen állapot szerint Hanna ébred először, meglehetősen lassan. Sokszor Dani ébreszti, amit jól visel, de sokáig még csendes, elmélázó, nem szeret azonnal reggelizni, és nehezen kapcsol gyorsabb sebességre. Iszonyú édes, ahogy ül az asztalnál, és nyitogatja a messzibe révedő tekintethez tartozó szemecskéket, látni, hogy álomvilágban jár még egy ideig, leginkább a tündérek között. Keveset eszik, aztán nagyon nagyon lassan kezd öltözni, de mindezt finoman, bájosan, hangoskodás nélkül. Ha nincs ovi, vagyis ébresztés, akkor nem ő az első, és amint megérkezik a nappaliba, a játékokhoz megy, leül, és üveges tekintettel babázik, vagy könyvet nézeget.
Szeretem ezt a puhaságot, és igyekszem elfogadni, hogy nógatni kell, ha időre megy.

Ha maguktól ébrednek, akkor általában Áron az első, piros arcocskákkal szalad ki a szobából, ahol előbb meg kell szabadítani a hálózsákjától, a lépcső tetején hívja a Papát, és addig vár, míg valaki fel nem megy érte. Akkor felkéreckedik, és azonnal elkapja a fülünket, lent pedig még egy darabig töltődnek az elemei az ölünkben ülve, fület morzsolgatva. Neki nem kell sok idő, magához is tér, és indul a dolgára. Leginkább reggelizni. :)

Szeretem a pirosságát, a kócos haját, a sima bőrét, és a megfejthetetlen illatosságát, ami minden ébredését körbelengi.

Lelle általában a második reggel, de vannak kivételek, amikor számomra hajnalban ébred, és olyan is, amikor sokáig alszik. Ha kipihenten kel, akkor mosolyog, ha fáradt, akkor addig kiabál, míg le nem érek vele. Lent már elbővölik a fények, nagyokat hunyorog, rázza a fejét, szeretem ezt a nagyon elemi reakciót, ahogy igyekszik kiekrülni a fényárból, de a szemét altakarni mégsem lehet. :) Ha izgalmas játékot kap, azonnal jelen van, nála az ébredezéshez elég pár másodperc.

A legjobban azt szeretem, amikor mellettem berreg, játszik a sötétben, míg magamhoz nem térek.

A legkarakteresebb természetesen Mikolt. Ha tehetné, téli álmot aludna. Bekuckózza magát az ágyába, sokszor keresztben fekszik, és maga köré gyűjti a kellékeit, és senki kívánságára nem mozdul. :) Pár hete egyszer csak a legjobb alvónk estéink elnyújtójává vált, mellette kell lenni, és még éjfélkor is előfordul, hogy kijön. Tudja, hogy nem rajongok ezekért a kiruccanásokért, a múltkor átcsoszogott hozzám, és suttogva azt kérdezte, Mama, szereted, hogy kijövök? Nyeltem kettőt, de megértettem az üzenetet. Mikolt, én mindig nagyon nagyon szeretlek, de most villámgyorsan menj aludni. Visszacsoszogott. Tudom, hogy legjobb volna mindegyiküknek, ha szétszakadhatnék, és mindegyikük mellett eltölthetnék ugyanakkor ugyanannyi időt, nekem a legrosszabb, hogy ezt nem tudom megtenni...
Mimi éjjel is ébred mostanában, vagy pisilnie kell, vagy rosszat álmodik, de mindenhez kellek, és nehezen alszik vissza, Ezek mind okai annak, ahogy a reggelei indulnak.
Nagyon későn, nagyon morgósan, nagyon törékenyen.
Elég egy rossz mozdulat, és lavina indul.
Ha sikerül magától kikecmeregnie az ágyából, akkor a hálózsákját, mint a pillangó a bábját a felső szint előterében elhagyja, és már csak pizsamában érkezik közénk. Ha nagyon sokáig nem érkezik, Áron türelmetlenül felrobog, és feébreszti. :) Ő az egyetlen, akinek hagyja ezt, de még így is morgolódik, hogy aludni akarna... ejj.
Miután túl vagyunk az első fél óra ébredezésen, amiben benne foglaltatik mindenki idegeinek totális megtépázása, folyamatos szemöldökráncolással karöltve, elérkezik a pillanat, amikor leül reggelizni, és mire a pocakjába kerül az utolsó falat is, kivirul. :)

Íme egy nagyon jellemző kép. :) Tegnap Hanna szabadnapja volt, reggel talált egy ruhát, amit a pizsamájára húzott, a haját pedig összefogta (ez már egyedül is megy neki), majd leült játszani a babaházzal. Mikolt, aki este az egybepizsijébe volt csak hajlandó belebújni, pisilés után érkezett, anyaszült meztelenül. Leült a nővére mellé, és miközben elmélkyülten tanulmányozta Hanna játékát, arra is méltatott, hogy a kérdésemre, hogy Mimikém... meg fogsz így fázni tán... ezzel válaszoljon:
- Mama... nem fázom, a hajam melegíti a hátamat.
Naja.
A kép címe: Az ősember és a királylány.

Mimi hasonlít leginkább rám :):). Ennek ellenére az a másfél óra reggel, míg mind magunkhoz térünk, az egyik legkedvesebb nekem... még úgy is, hogy a nagy idill aztán elképesztő lemaradásokat eredményez, és a nap hátralévő részében csak próbálom utólérni magam, ami nagyjából a délutáni alvás utánig esélytelen. :)