És akkor beköszöntött az ősz

Beindulnak a foglalkozások, ami főleg Mimit és Áront érinti majd, hiszen Hannát már óvodás... Ez a rész nagyon fura, és tény, hogy két gyerek, az nem három. Örülök, hogy Hanna az oviban hallgatja a mesét a szőnyegen ülve, és szilvát eszik közben. És még el sem kezdődtek a szervezett dolgok...

Áronnal a héten újra Kornéloztunk. Végre. Vagy egy hónapja próbálom elérni, időpontot kérni, de nem sikerült. Hétfőn viszont a régi időpontunkban mehettünk, és bár nem volt boldog attól, amit "vittem", aggodalomra semmi ok. Újra megerősödött bennem, hogy a legjobb helyen vagyunk mozgásfejlődés szempontból. Amikor én azon aggódom, hogy Áron gátülésben ül, és feláll miközben inkább mászni volna neki jó, Kornél legyint, és megnyugtat... Nem kell ám a tökéletességre törekedni, kontextusában legyen rendben a fejlődése, és persze igyekezzünk minél kevesebb lehetőséget biztosítani pl. a beülésre, de rendben lesz.
Szeretem, hogy nem egy módszer, amit ő csinál, és nem egyenfoglalkozás. Persze az alap az egy, de hogy melyik gyerek mikor és hol tart, az egyéni.

Hannának a héten vettünk salus cipőt, régi restanciámat tudtam végre magam mögött ezzel, ráadásul a nagyon csúnyák közül ez még szépnek is mondható. Hanna szívesen hordja, az oviban a benti cipője is ez lett. Eszembe jutott ennek kapcsán Mikolt, hogy vajon neki is befelé dől-e a lába. Megkértem Kornélt is, Angélát is, nézzenek rá, és mindketten azt mondták, teljesen rendben van, szép a lába, csak sokat járassam a szőnyeg alá helyezett tárgyakon, vagyis egyenetlen felületen, mezítláb. Örömhír! Az első igazolás számomra arról, hogy érdemes volt odafigyelni arra, hogy hogyan ül.

Pénteken már néptánc is van talán, szerdán délután lehet hogy eljutunk dalolkára, és ha lesz módunk, csütörtökön úszni is jó volna.

Hogy azért legyen egy kis emlékeztető is arról, miszerint a gyerekek kétszer betegek egy évben... Tegnapra én teljesen, Dani kicsit kevésbé, de kidőltünk. Influenza lehet, nekem olyan érzésem volt, hogy cseppfolyóssá válok hirtelen. Mára jobb, de minden porcikám fáj, a legrosszabb a hátam, mellkasom.
Hanna köhög, éjjel hiába párásítok, egyszer felkel és öklendezésig, hurutosan köhög.
Ma hajnalban méz, prospan és egy kis ivás után azt kérdezte:
- Mama, most akkor aludjak, vagy felkeljek?
- Szerintem inkább aludj.
- Hát... ha végre abbahagyom a köhögést, majd alszom is.
Szegény...

Így a mai délelőttöt a homeos doktornéninél is töltöttük, szerencsére semmi komoly, a tüdeje tiszta, kapott golyókat, én pedig megnyugodtam.
Márciusig csak meggyógyulunk... :)

Áron és a reflexek

Kornélozós napunk volt.

Minden alkalommal, amikor találkozunk, egy csomó kérdéssel bombázom, mert érteni szeretném a rendszert, tudni, hogy mit miért csinál. És azt is, hogy hogyan gondolkodik, az ő logikájával továbbgondolni a hallottakat, már ha megjegyzem. Mert persze közben az első Áron, vagy anno Mimi és mellettük sajnos a továbbképzésen nem tudok száz százalékban jelen lenni agyban.

A mai alkalom is beszélgetősebb volt, hála Petinek, aki a lányokkal játszóterezett, míg mi odaát okosodtunk, ügyesedtünk.
Kornél fogta Áront, ringatta, figyelte és közben válaszolt. Tulajdonképpen az ottlétünk háromnegyed órája alatt nem történt több, minthogy Áron Kornél karjaiban nézelődött, pár percet a labdán volt, majd a játszószőnyegen feküdt a hátán, a fejecskéjét és a csípőjét alátámasztva (ebben a pozícióban amit Kornél reflexgátlónak mondott, Áron középen tartotta a fejecskéjét). A hangsúly azon volt, hogy megmutassa azokat a helyzeteket, amikor Áron magától középen tartja a buksiját. Viszont nem volt semmi masszír, semmi hintáztatás, forgatás. Miért?

Kornél magától hozta szóba, hogy az Áronhoz hasonló, gyakorlatilag teljesen egészséges gyerekeknek nem is kéne járniuk ide, de nem meri elengedni őket. Mert tart tőle, hogy amit egyszer megmutat, azt elfelejti a szülő, vagy nem úgy csinálja, ahogy kéri tőle. Vagy továbbmegy valaki máshoz, aki nem ért igazán a mozgásfejlesztéshez. Így inkább hétről hétre szereti látni az érzékenyebb idegrendszerrel működő piciket, akiknél apró eltérések láthatók most (ezekből az aprókból később sokkal nagyobb gondok is lehetnek, ha azt nem, vagy nem jól kezelik), hogy személyesen győződjön meg arról, hogy jó irányba tart a fejlődés.

Ezért van az, hogy ahogy érik a baba, Kornél újabb és újabb fogásokat, apró, játékos gyakorlatokat mutat, amelyekkel segíthetek a babámnak a megfelelő úton maradni. De soha nem tesz ennél többet. Mert meggyőződése, hogy belenyúlni tilos, segíteni lehet. Ha van min.

Áron esetében például az (asszimetrikus) tónusos nyaki reflex az, ami jelen pillanatban túlműködik. Ez a reflex 2 hónapos korig váltható ki, és alapesetben azt jelenti, hogy ha a baba az egyik irányba fordítja a fejét, akkor az azonos oldalon a kezecskéje kinyúlik , a másik oldalon pedig behajlik. Ahogy a baba idegrendszere érik, adott reflexek gátlás alá kerülnek, míg mások aktiválódnak. Mindnek megvan a helye és ideje az érés folyamatában, és nyilvánvalóan nem túl jó, ha már nincs szükség valamelyikre és még mindig jelen van. (lásd Mimi)

Ugyenez a reflex az, ami miatt feszítheti magát hátra a gyerek kézben tartva, (de akár fekvő helyzetében is) és emiatt ül be a lába közé is. A feszítésen lehet segíteni azzal, hogy hason fektetve a mellkasa alá összegöngyölített plédet teszünk, háton a buksiját alátámasztjuk. És hogy nem tartjuk függőlegesen, míg magától erre nem képes.

Bizony a függőleges testhelyzet, mint a vesszőparipa ma is említésre került. Macerásnak és értelmetlennek tűnhet, pláne, ha a büfiztetésre gondolok. Kornél azt a példát hozta szemléltetésképpen, hogy képzeljem el, hogy a hónom alatt megfog valaki és megemel. Hogy reagál erre az én (felnőtt...) testem? Tónussal. Megmerevedek. Ha letesznek a lábamra, akkor tudok laza maradni, feszített testhelyzetben nem is nagyon lehet jól mozogni.
Babák esetében is így van ez, a függőleges testhelyzettel tónusba kerül a test (érzésre ez az, amikor a baba nem simul rá az ember testére, hanem kicsit hátrafeszíti magát, tartja a fejét, ami persze ettől még billeg, hiszen még nem elég erősek az izmai ahhoz, hogy maga megtartsa (amikor hason fekszik, akkor mennyi ideig bírja kitartani a buksit? Miért lenne több ereje függőleges helyzetben?)). Az idegrendszer pedig reagál. (és azt gondolom, ezt kellene itt nagy betűkkel írnom, mert itt lakik a lényeg...) Ha sokat ingerelik, akkor nem úgy, ahogy nyugodt körülmények között tenné. Pl. folyton jobbra tartja a fejét...

DE!!! Nyilván nem attól tartja jobbra a fejét, mert függőlegesen tartottam. Persze segíthettem a kis szenzitív IRnek sokféle módon, (bal oldalamon alvásával) de az alap a gyerekben van. Én erre csak rápakolni tudok, vagy jó esetben segíteni megtalálni a jó utat.

És természetesen nem mindenkire igaz az, hogy hosszútávú következményei lesznek a függőleges testhelyzetnek. Vagy mondjuk a bébihintáztatásnak. Az viszont nyilvánvaló, hogy aki kicsit is érzékeny, annál jobb odafigyelni alaposabban. És mindemellett azt is érdemes mérlegelni, hogy amennyiben azzal, hogy ha néhány alapszabályt betartok, elkerülhetőek későbbi magatartás vagy tanulási zavarok, mennyire éri meg kockáztatni. Kényelemből... vagy lustaságból. Szerintem például sokkal jobb megelőzni, mint később korrigálni.

Találtam egy cikket, amiben épp erről van szó. Márcsak azért is szeretném betenni ide, hogy levegyem Kornélról a sámán imiget. Ember, szak, jó. És nem hibanélkül való, de nem is ezért járunk hozzá.

Kornél, Áron és a korai fejlesztés

A hét Áron mélyreható és remélem mindenre kiterjedő tanulmányozásával telik. Illetve azt már most tudom, hogy lesz még egy körünk az ultrahangos vizsgálatokkal is, koponya, hasi és csípő vonatkozásban egyaránt.
A szemész doktornéni nem volt előre betervezve, de Kornélhoz már a múlt héten bejelentkeztünk. Ma délután volt időpontja.

Biatorbágyra szívesen megyek. Még akkor is, ha a gyerekekkel van tennivaló odaát. Mert kedvesek, örömmel fogadnak bennünket, hatékonyan és szépen segítenek, mindezt lélekkel, hozzáértéssel, elhivatottan és ráadásul nem pénzért. Ez több szempontból is fontos, de a leglényegesebb vonatkozása az, hogy biztosan azért kér, hogy jöjjünk, mert szükségesnek látja.

Mentünk, mert úgy vettem észre, Áron enyhén feszíti magát büfiztetésekkor, és mert (és ez volt a legerősebb ok) a buksiját szinte kizárólag jobbra fordítva tartja. Háton is, hason is, kézben is.

Ahogy megérkeztünk, olyan volt, mintha tegnap jártam volna ott legutóbb, ismerős illatok, ismerős arcok, kölcsönösen nagy volt az öröm, Kornél és Angéla egyaránt melegséggel fogadtak. Mikolt óta hálás vagyok nekik, mert úgy bántak vele, mintha a sajátjuk volna, olyan felelősségérzettel, hogy azt éreztem, nekik épp olyan fontos, hogy Mimi rendben legyen, mint nekem. Ez most sem változott egy fikarcnyit sem, Kornél második mondata Mikoltra vonatkozott: Azt hallom, hogy beül a lábai közé? :) (mindezt mosollyal) ... és igen, beül. Úgyhogy a jövő héten őt is szeretné látni. (azt hiszem azért is jó ide jönni, mert soha nem elmarasztal, soha nem azt érezteti, hogy valamit én rontottam el, hanem javasol, kér, megmutat, magyaráz)

Áron a legédesebb formáját hozta. Indulás előtt megetettem, az autóban elaludt és akkor ébredt mikor kivettem a hordozóból. Először Kornél nézte meg. Hang nélkül, érdeklődve figyelt, mosolygott is, Kornél pedig többször elmerengett a tekintetében. És minden ilyen elmerengésénél mondta is: Csak azon mosolygok, hogy milyen szép ez a gyerek, milyen szabályos kis arc... :) Ő is elfogult :):)

Kornél után Angéla is végignézte, megmozgatta.

Összesen egy órát tartott a "macerálás", ami alatt Áron zokszó nélkül működött közre, jó volt látni, hogy lehet ezt így is.
A diagnózis pedig:
Kornél részéről:
1. Örült volna, ha azt tudja mondani, hogy majd egy hónap múlva jöjjünk újra, addig pedig csináljuk az ezt meg az azt, de ennél többről van szó.
2. Tény, hogy nem tartja függőlegesen a fejét, hanem minden helyzetben jobbra fordítja.
3. Mivel képes balra fordítani fájdalom jelzés nélkül, és mégsem tartja egyenesen még olyan vizsgálati pozícióban sem, ami alapvetően ezt a reflexet váltaná ki, valószínűleg nem letapadásról, vagy feszességről van szó. Ezt később Angéla is így látta, nyaki tájékon nincs semmi feszesség.
4. Vagyis valószínűleg egy idegrendszeri apró hibáról lehet szó, ami a normál reflexet nem támogatja. Nem vészes, de foglalkozni kell vele rendszeresen.

Angéla részéről:
1. Nincs feszesség a nyaki izmokban.
2. Van viszont a bal csípőjében.

Teendők:
1. Hetente Kornél és Angéla.
2. A függőleges testhelyzetet kerüljük. (ezt kezdettől fogva így csinálom, kivéve a büfiztetésekkor, de most Kornél arra kért, hogy olyankor se legyen függőlegesen)
3. Összegömbölyítve tartsuk kézben, lehet a hátán, a hasán is, ezt megmutatta, már csak rögzítenem kell.
4. Simogassa Áron Dani borostás arcát... ezt hét közben elég nehéz kivitelezni :)
5. Hason fektetve a mellkasa alá tegyünk összegöngyölített takarót, háton fekve két centi magas plédet a buksija alá. Így elkerülhető, hogy feszítse magát.
6. Hason fekve hajlítsuk be a lábát és masszírozzuk a csípőjét, hogy lazuljon.
7. Csípőszűrés.

Adminisztráltunk, aztán elköszöntünk.
Hétfőn kezdődik az új élet, Mikoltot viszem reggel fél kilencre csoportos foglalkozásra, aztán fél tizenegyre Áront Kornélhoz. Vagyis ott töltjük a délelőttöt, Hannástul... Szerdán délre pedig Angélához megyünk masszíroztatni. Sűrű lesz ez így, de bízom benne, hogy hamar oldódnak majd a problémáink.

A tökéletes

Pénteken voltunk Biatorbágyon. Kornél ilyenkor kikérdez, mi történt a héten, hol tartunk. Meséltem hogy mászik, a lábát nyújtogatja, mire mosolyogva kérdezte:
- Akkor én még mit csináljak ezzel a gyerekkel? Tökéletesen működik.

Erre vártunk két hónapja, és olyan gyorsan fejlődött, hogy öröm volt nézni. Végigjártunk millió helyet és tény, hogy Kornélék voltak a legjobbak a legtöbb szempontból. Annyit csináltak, amennyit muszáj volt, de azt kitartóan.
Egy hónap múlva szeretne bennünket újra látni, vagy amikor Mikolt feláll. Szombaton meg is tette, így aztán kedden meglátjuk, hogy mennünk kell-e pénteken. :)

Az ácsorgás persze koránt sem tökéletes, egyelőre kis balerinához hasonló, egyik lába spiccben... Az alvására elég nagy hatással volt a változás, este nem fekszik le, nem alszik el egyedül, de leginkább a nagyágyban belémbújva jó. Mondogatom magamban, ez is csak átmenet, pláne, hogy Hanna is sokszor érkezik meg hozzánk az éjszaka közepén, aztán hajnalban váltják egymást. Szerencsére elég nagy az ágy kettejüknek, mi meg Danival két tíz centis sávra igyekszünk korlátozódni.

Angéla a konduktor

A múlt héten mentünk volna Biatorbágyra a szokásos heti Kornélozásra, de Hanna is, Mikolt is újra taknyos, köhögős. Lehet, hogy az uszit kiiktatjuk egy időre az életünkből...

Keddre volt időpontunk Angélához, de nem jutottunk el hozzá, mint ahogy a fejlődés neurológiára sem (ide május 21-re kaptunk új időpontot...), sőt a prevenar oltás is elmaradt. A héten viszont mintha kicsit javult volna az állapotuk, ezért felbátorodva elindultam ma Biatorbágyra. Angéla nagyon kedves, türelmes és meggyőző. Mikolt eleinte hatalmasakat mosolygott rá, de amikor a hátát maszírozta, már nem volt túl lelkes. Úgy tűnik, jó helyen találta meg Angéla az izomjainak merevségét, szerinte a vállöv van letapadva kissé. A sokadik verzió ez, de amiben biztos vagyok, az az hogy,

1. Biatorbágyon jó kezekben van
2. Kell a mozgatás, a szakszerű még inkább
3. Elfogadom Kornél és Angéla véleményét és tartiom magam hozzá
4. Ahogy ők nyúlnak Mikolthoz, azon látom a koncepciót

Szerdánként csoportos tornára fogunk járni, ami ezen a héten sajnos még kimarad, mert holnap Hannát viszem homeosdokihoz egy hosszabb beszélgetésre, péntekenként pedig Kornél foglalkozik majd vele. Andit lemondom, (ez négyezer forint kiadást jelentett minden héten) Edithez pedig ha muszáj elmegyünk még. Ezzel remélem lassan végére érünk a számomra végeláthatatlan orvoslátogatásnak, és beáll egy rend, ami úgy fog kinézni, hogy hétfőn tücsökzenélünk, szerdán Mikolttornázunk, csütörtökön csiribirizünk, pénteken pedig Kornélozunk. A kedd szabad, és valahogyan jó volna megoldani, hogy Hanna ne mindig jöjjön velünk, mert sokkal szívesebben van játszótéren, mint bezárva velünk.

Arról pedig egyelőre csak ábrándozom, hogy mikor mondja valaki, hogy kész, mehet.

Kornélnál jártunk

Ma délben újra Biatorbágyon voltunk, mind a négyen.
A tapasztalat ugyanaz, Kornél a leggyerekbarátabb ember, akivel valaha dolgom volt. Jó lenne persze, ha mindenki, aki kisgyerekekkel, csecsemőkkel foglalkozik ilyen volna, ezzel együtt nagyon örülök, hogy eljutottunk hozzá.

A lényeg, megnézegette Mikoltot, megbeszéltük, mi történt az elmúlt egy hét alatt, nagy labdán tornáztak, és egy fél óra múlva végeztünk is.
A történések az elmúlt hétről:
- Minden nap forgattam, hempergőztünk a nagyágyon.
- Minden nap igyekeztem rávenni, hogy a jobb oldala felé megforduljon.
- Igyekeztem kerülni az ültetést és a függőleges testhelyzetet.
Az eredmények:
- Tegnap először egyedül átfordult, játékból, és nem minden motiválás nélkül, de nekem ez is nagy szó.
- A jobb keze sokkal többször van nyitva, bár sokszor még ököllel támaszkodik.
- A motorozás mintha kevesebb volna, persze hason fekve kevesebb a lehetőség is a csuklóforgatásra.
- Egyre lendületesebben kúszik, a csípőjét emeli, de a lábát még nem hajlítja hozzá.
- Hason fekve oldalra tornázza magát, az egyik karját kinyomja, és billenti a csípőjét, mintha a felülés kezdeményei lennének ezek a mutatványok.

Kornél azt mondta, hogy bár nem lát semmi igazán aggasztót, hiszen a normál tartományba belefér, hogy még csak most kezd kúszni, szíve szerint még foglalkozna velünk, mert a forgásnak még rögzülnie kell, és a nyújtott kartámasz sem megy, amiből arra lehet gyanakodni, hogy nem csak ezzel a támasszal lesznek nehézségek, ezen pedig segíthetünk. Így két hét múlva megyünk újra, addig forgatnom kell, és segíteni ráérezni a könyék kinyújtására. Ezt nem nagyon szereti, de gondolom idővel, ha erősödik, sokkal jobb lesz.

Feltettem neki a kérdéseimet is, az albán csecsemőkről és a természeti népek hordozási szokásairól. Az ő válasza:
Sem az albán gyerekek esetén, sem a természeti népeknél nincs szükség olyan kifinomult intellektuális készségek használatára, mint a mi világunkban. Ott a szülők nem kívánják egyetemre küldeni a csemetéiket, Kornél megfogalmazásában az sem nagy gáz, ha egy egy felnőtt kiteker néhány kecskelábat, vagy odasóz a társának, amit nálunk pl. magatartászavarnak címkéznének. Ott nem szúr szemet, ha valaki nem tud megtanulni írni olvasni, vagy nem nagyon beszél. Náluk nem kell megküzdeni a diszlexiával, vagy nem érdekes, ha valaki autista. Plusz nincs köztük mozgássérült kerekesszékben mert sok népnél egyszerűen megoldják, hogy ne legyen...

Nos engem meggyőzött, és szeretném, ha Mikoltnak sem lenne gondja a későbbiekben valami olyan miatt, amin most tudok változtatni, segíteni neki. Úgyhogy "tornázunk". :) Játékból, ahogy Kornél kérte.

Pénteki rehab

Tegnap estére tetőzött a hét feszültsége, nyolc körül már úgy éreztem, ha állva becsuknám a szemem, el tudnék aludni.
De a lényeg.

Délelőtt Zelcsényi doktornőnél jártunk, egy éjjel kellett, hogy felkészítsem a lelkem az alkalomra. Mikolt is készült, kis ekcémát, némi orrfolyást és egy kis köhögést vittünk a mozgásdilemmám mellé. A doktornő teljesen emberi arcát mutatta, így megkövetem. Lehet hogy ma jó napja volt, vagy nem volt fáradt, mint a múltkor, vagy csak én számítottam nagyon rosszra. Egy órát voltunk nála, beszéltünk sokmindenről, megnézte a kisembert, és továbbküldött bennünket egy gyógytornászhoz, aki szerinte a legjobb szakember. Eredetileg Dévényes, de nem ez a leglényegesebb benne, hanem a készség, amivel a tudása mellett bír, legalábbis ezt mondják róla. Zelcsényi egyébként azt mondta, nem tetszik neki a kéztartása, de a lábán is látott némi eltérést.
Kaptunk golyót erre is, meg a náthára is.

Ami számomra az elmúlt idők legmegnyugtatóbb találkozása volt, az a délutáni biatorbágyi látogatás. Itt is kaptam fejmosást, mint ahogy délelőtt is, de ez belefér. Ami elgondolkodtató, az az egymásnak ellentmondó módszerek és nézetek. Kicsit olyan érzésem van, mint a pszichoterápiában, hogy a mód hitkérdés is a tapasztalat mellett, a gyógyulás pedig nagy részben nem nyomonkövethető folyamatok, egymásrahatások eredménye, sokszor semmi köze ahhoz, mit használunk.

Visszatérve Kornélékhoz. Alapítvány, amit a feleségével és néhány segítővel együtt vezetnek, a hozzájuk fordulóktól nem kérnek semmi ellenszolgáltatást, ránk bízzák, hogy támogatjuk-e őket vagy sem. Közvetlenek, kicsit az egyetemi bölcsészhangulatot éreztem a lendületükben, a közegben, amit teremtenek, közben pedig a mérhetetlen elkötelezettséget az ügyük mellett, és maximális alázatot a gyerekekkel szemben, valamint tudást és tapasztalatot.

Kornél egy halom kérdést tett fel, kezdve a születés körülményeivel, (pl. még soha sehol eddig nem kérdezték meg, repesztettek-e burkot és ha igen, mennyi idő telt el a születésig) a csecsemőkori szokásokon át a hétköznapi szokásainkig, ami Mikoltot illeti. Gyanítom, hogy standard kérdés, hogy volt-e pihenőszék, bébihinta, kendő. Volt. És szerinte ez a bibi.

Ő azt vallja, (és ez nyilván nem hit kérdése) hogy amíg egy baba nem képes önállóan függőleges helyzetben megmaradni, addig mesterségesen nem szabad ingerelni. Vagyis kendőben is csak fektetve, szék, ülés, hinta elfelejtve. Négy hónapos kor körül a babák elkezdik a fejüket elemelni a talajtól, ami az IR fejlettségére utal, de fiziológiai jelentőséggel nem bír. Ha fekszik, fel nem tud ülni ettől, de ha félig ül, akkor ha bármiben megkapaszkodik, akkor felhúzza magát, mint ahogy Mimi is tette. A legtöbb gyereknél ez nem biztos hogy hosszútávú problémához vezet, de érzékenyebb gyereknél okozhat galibát. Ebben az életszakaszban nem a húzóckodás a domináns, hanem a támaszkodás. Ha az rögzül, hogy fogni-húzni, akkor nem csoda, ha ökölben marad a kéz, kvázi markolja a levegőt, ahelyett, hogy nyitna, támaszkodna. Kornél szerint Mikolt korú babára a gravitáció is lehet olyan hatással, ami arra motiválja, hogy végezze a kezével az aktuális reflexes mozdulatokat, Mikolt esetében a kapaszkodást, ökölbeszorítást.

Mikolt ráadásul nagyon korán átfordult, ami szintén egy fajta szenzitívebb IR aktivitást mutat, bár érdekes módon Mikolt nem feszítette magát hátra, ami a korán átforduló babálnál jellemző, és feszességet jelent. Először balra fordult és ez azóta is csak ebbe az irányba megy neki. Kornél emiatt aggódott leginkább, azután az öklözés miatt, az összes többit normálisnak tarotta, ahogy én sem azért kerestem segítséget, mert nem kúszik még. Ami még korrigálásra vár, az az, hogy inkább a csuklóján támaszkodik, nem az egész tenyerén.

Jövő pénteken megyünk újra, addig azt a házi feladatot kaptam, hogy segítsem Mikoltot hogy ráérezzen, hogyan kell jobbra fordulni, gurítsuk játékból az ágyon és ne ültessük.

Az eredmény:
- Estére iszonyú fejfájás nálam és kis megnyugvás.
- Mikolt kúszik, szombaton vagyis ma már úgy, hogy a csípőjét is emelgeti, és néha már váltott kézzel is próbálkozik.
- Hason fekve az egyik lábát is igyekszik maga alá húzni, közben támaszt az ellentétes karjával.
- Kicsit kevesebbet láttam ma ökölben a kezét, illetve többször figyeltem fel a nyitott kis kezére, mondjuk inkább a bal oldalon, ami eddig is "ügyesebb" volt.

Örülök, hogy rátaláltunk erre a helyre, és persze nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy csak most, illetve hogy eddig van amit nem tettem jól.

Eredmények

A tegnap délutánt és a ma délelőttöt a föld megmozgatása jegyében töltöttem. Így sikerült:
- Kaptam egy időpontot a Telki Egészségcentrumba jövő kedden délutánra 20ezerért egy neurológushoz. Róla utóbb kiderült, hogy a Budai Gyerekkórházban is rendel, így ma reggel oda is kértünk egy időpontot, április 9-ére sikerült.
- Megpróbáltam elérni egy kedves ismerős gyógytornászt, aki ma visszahívott és a jövő héten szívesen megnézi Mikoltot. Ő a Gézengúz Alapítványt javasolta, jártak hozzájuk a kislányával, teamben dolgoznak, meglátjuk.
- Felhívtam a homeos dokit is, részben Kati rábeszélésére, részben egy régen le nem zárt körünket rendbe teendő, és megnyugodtam. Nem volt más, mint szokott, de mint mindig a szakmai tudása előtt most is fejet hajtottam. A Dévény módszerre azt mondta, nem jó nekünk. Pénteken megyünk hozzá.
- Viki segítségével találtam meg Surányi Kornél alapítványát, tőlük péntek délutánra kaptam időpontot Biatorbágyra, ez volt a nap legjobb híre.

Fejlesztő módszerekről egyéb okosságok még itt.

Kicsit megnyugodtam, este minden sokkal ijesztőbb, mint nappal. Mikolt nagyot aludt, és kipihenten sokkal kevesebbet forgatja a kis öklét, egész biztosan nyúl, és bár kúszni még mindig nem kezdett, a csípőjét picit emelgette hason. Várom a pénteket.