Török/Görög fánk, avagy lokma

Nem az iskolának

Témanap. Ilyenkor szokták bemutatni gipsz, ecet, piros tempera és még ki tudja, minek a segítségével, hogy hogyan működnek a vulkánok. Prezentálni, hogyan kel ki a kiscsibe a tojásból, behozni az iskolába a kis kedvenc tengerimalacot, akinek rémálommá fajul a napja a sok szerető simogató kéztől. Láttam én már gyufaskatulya aljába becelluxozott neonhalat is. Gondoltam ki ausztrál népviseletet, mert az osztály Ausztráliát húzta. (Rövid tanakodás után a fűszoknyát elvetettük és a marhapásztorlány-vonalat helyeztük előtérbe). Remek ötlet, körbejárni egy témát minden oldalról. Tulajdonképpen nem csak egy-egy napon kéne így működnie a tanításnak. Igaz, a természettudományos témák mintha kissé felülreprezentáltak lennének.

Nos, ezen most változtatott a budai gimnázium. Nem pontosan tudom, mi lehetett a vezérelv, de talán az, hogy a gyerekek ismerkedjenek meg a valósággal. Azzal, ami körülveszi őket, de nem tudnak róla igazán semmit. Utazás az ismeretlenbe, ami az iskola kapujánál kezdődik. Volt dramatizált előadás a hajléktalanok életéről, „író-olvasó”-találkozóval a hajléktalan nénivel, akinek a sorsa kibontakozott a színpadon. Beregisztrálták őket életmentő-tanfolyamra. És volt társasjáték is a társadalmi viszonyokról. A gimnazisták családokat képeztek. Attól függően, hogy hány fős csapatokkal játszottak, alakultak egy-, két- vagy többgyermekes családokká. Ennek megfelelően kapták a segélyt, a gyermekek utáni ellátást, és ehhez mérten alakultak a költségeik is. A cél: túlélni a hónapot. Ismerős? Gyermekem csapata nyert, nekik még maradt is a hónap végére 12 ezer forintjuk. A többiek mind mínuszba futottak. Hogyan volt lehetséges ez? Nem a mínuszba futás, arról vannak elképzeléseim, hanem a megtakarítás. Az opciók között szerepelt a feketemunka is, ezért a nyertes csapat csak azt vállalt. Sem adókat, sem járulékokat nem kellett fizetniük. Hát, na.

-          Mi volt ez a játék? Szociopoly? – kérdeztem, miközben hazafelé tartottunk a téli estén az autóval, így a lányom nem láthatta a megnyúlt arcomat.

-          Igen, az! Hogy találtad ki?

Hát hogyan is? „Ha nem tudom a választ, máris pálcáért nyúl, Élet Tanár Úr”. Nem tudom, hogy azt elmondták-e a nyertes csapatnak, hogy mi történik akkor, ha nem csak hónapokra bontva kell gondolkodni, hanem nagyobb távlatokban, évtizedekben, nyugdíjas években. Hogy a biztonságnak munkahelyi biztonságot is kellene jelentenie, munkavédelemmel, munkahelyvédelemmel. Hogy nem csak családi egységeknek kell célba érnie, hanem egy egész társadalomnak, megosztva egymás között a terheket, felelősséget viselve egymásért. Talán nem is a gyerekeknek kellene ezzel a játékkal játszaniuk. Nem csak nekik.

Szociopoly, Szürreality.

Nem az iskolának, az életnek.

Ehhez a poszthoz nem is illene más, csak egy Hóvégi sokadika rovatba illő recept.

És ugyan farsang már elmúlt, de jöjjön egy fánkrecept. Ha nem lakunk vele jól, akkor a nagyböjti előírásoknak is eleget tehetünk vele.

Török/Görög/Perzsa/ókori/egyiptomi fánk

Lokma, lukumadesz. Luqmat al-qadi, vagyis teleszájú bíró névvel illették már a 13. században, Bagdadban. Sőt, nagyon hasonló étel elkészítését dokumentálták az ókori egyiptomiak IV. Ramszesz sírján is.

Nem véletlen, hogy ennyi nép a magáénak tudja, hiszen kevés és természetesen összetartozó hozzávaló kell bele.

Eredetileg fűszeres mézes sziruppal öntik le. A magyar valóságba a fahéjas cukor is beleillik (és a közép-európai ízlésemmel amúgy sem szeretem a túl édes szirupokat). Sőt, cukor sem kell, és akkor szaftos húsok körítése is lehet. Na persze, ha jól gazdálkodtunk Szociopolyban.

Hozzávalók

A tésztához

½ kg liszt

1 cs. szárazélesztő

1 tk cukor

egy csipet só

langyos víz

A kisütéshez

olaj

A szóráshoz

cukor és fahéj

A tésztához valókat összekeverjük. Annyi vizet adjunk hozzá lassan adagolva, hogy folyós, de sűrű tésztát kapjunk. Lényeges, hogy a víz langyos legyen, de ne forró, csak így kel meg a tészta.

Letakarva, meleg helyen 40-60 percig pihentetjük.

Felmelegítjük az olajat, és vízbe mártott két evőkanállal beleszaggatjuk a tésztát. Az egyik segít a tésztának lekerülni a másikról. (Lusta Kevés idővel rendelkező háziasszonyok – mint én is – használjanak egy kanalat, lesz, ami lesz alapon). Az olaj bő legyen, hogy szépen úszkáljanak benne a fánkocskák és ne túl forró, nehogy úgy járjunk, hogy a közepe még nyers, de a széle már szénné sült.

Ha szép sárgák a fánkocskák, megfordítjuk és a másik felüket is átsütjük.

Szalvétát terítünk egy tálba, erre fektetjük a kisült fánkokat.

Még melegen megszórjuk fahéjas porcukorral.

Aki mégis sziruppal öntené nyakon, főzzön össze kb. 3 és fél deci vizet 20 dkg cukorral, egy evőkanál mézzel, fűszerezze fahéjjal, citromlével, és öntse le ezzel a sziruppal a fánkocskákat.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

A családfőt egy ideje üldözi egy befektetési tanácsadó egy nagyon jó ajánlattal. A családi szociopoly most úgy hozza, hogy egyelőre nem szeretnénk ezt, nem így, nem itt. A befektetési tanácsadó nem az a fajta, aki ezt meg szokta érteni, így hát már a telefon kijelzőjén megjelenő szám láttán „jaj, már megint!” kiáltást hallat a hívott fél. Kisfiam a rapid és hatékony megoldások híve, gyorsan elő is áll a javaslattal:

- Mondd ezt: én azt szeretném, ha a rokonaim tényleg szomorúak lennének, amikor meghalok!

Bár gyermekem ugyan egyelőre nem az életnek, hanem az iskolának tanul, azt hiszem, nem kell féltenem.

Nem ismertem ezt a játékot korábban, a nevére csak ráhibáztam. Akit közelebbről is érdekel, pontos neve: Szociopoly. Gazdálkodj,ahogy tudsz. A játékhoz kézikönyv is tartozik, amelyben bemutatják „azokat az adatokat, tudományos eredményeket, jogszabályokat vagy hétköznapi tapasztalatokat, amik segíthetnek megérteni, miért is fordul egy család az uzsoráshoz, milyen feltételekkel kaphat valaki közmunkát, miért kényszerül falopásra, hogy mennyi napszámért lehet ma feketemunkát vállalni, mennyi élelmiszert lehet ennyi pénzből megvásárolni.”

Kókuszos csokoládés pite

Észak-Amerika a Hálaadást, ezt a nagyon amerikai, mégis európai gyökerű ünnepet ülte a napokban, amely az Egyesült Államokban hagyományosan november 4. csütörtökjére, Kanadában pedig október második hétfőjére esik. A Hálaadás ünnepének története VIII. Henrik uralkodásának idejére nyúlik vissza. A reformáció, mely Henriknek a válást tette lehetővé, változtatni kívánt a számos egyházi ünnepen is. Ezekből 95 volt egy évben (régi szép idők!), amihez hozzávéve az 52 vasárnapot, nagyjából megkapjuk a mai kor szabad szombatjait és fizetett szabadnapjait is tartalmazó naptárát. Ez bizony soknak számított a reformátorok szemében, és az egyházi ünnepnapok számát 27-re csökkentették. A puritánok az összes egyházi ünnepet meg kívánták szüntetni – a Karácsonyt és a Húsvétot is – és olyan új ünnepeket hoztak létre, mint a Böjt Napjai (Days of Fasting), amelyek a váratlan, fentről elrendelt katasztrófákra reagáltak, valamint a Hálaadás Napjai (Days of Thanksgiving), amelyek az Istentől jövő áldásokért mondanak hálát. 

   Ezt a hagyományt vitték magukkal az Újvilágba a kivándorló puritánok. Az első írásos feljegyzés az első Hálaadás-napi ünnepről 1621-ből, az új angliai Playmouthból származik. Ezen a napon az ünneplők valóban átélhették a Hálaadás szó értelmét. Az egybegyűltek az előző évben, 1620. november 11-én érkeztek az angliai Playmouth városából a Mayflower fedélzetén. Már az utazás is kimerítő volt, betegségek pusztítottak az utasok között. A hajó a lehorgonyzás után télre az öbölben maradt. Az utasok a fedélzeten laktak, és élelmet kerestek a parton. Tavasszal a hajó visszaindult Angliába, az életben maradt 102 utas pedig megpróbált boldogulni, vagyis szó szerint életben maradni. Ebben segítették őket a wampanoag indiánok, megtanították nekik a helyi halászatot, vadászatot, a kukoricatermelést és a juharszirup kinyerését. Az első szüret után, 1621-ben ünnepelte meg az életben maradt 51 (!) telepes, közösen az indiánokkal az első Hálaadás napját amerikai földön. A területből azután a Playmouth-kolónia fővárosa lett. A Hálaadás mostani hagyományait, melynek szerves és elengedhetetlen tartozéka a sült pulyka és a sütőtökös pite, a XIX. század végén, a XX. század elején alakították ki, a polgárháború ütötte sebek begyógyítására, az egységes nemzeti identitás kialakításának segítésére.

  A Hálaadásnak, a szüret, a termények betakarítása utáni köszönetmondásnak Európában is vannak hagyományai. Ilyen a német Erntedankfest, amiből a mai Oktoberfest nőtte ki magát. Valamint a Márton-napi vigasságok, mert a hagyomány szerint ezen a napon fizették ki a cselédek, szolgálók, tanítók, papok, pásztorok éves munkadíját. A Márton-napi járandóság részét képezte a liba is.

   A puritánok jó helyre mentek, ha az Újvilág felé vették útjukat, hiszen az akkori körülmények talán még az 52 vasárnap munka nélkül való eltöltését sem tették lehetővé. Tartok tőle, hogy gyakran volt okuk Böjti Napokat tartani a rájuk törő katasztrófák miatt és igencsak hálásnak kellett lenniük a legkisebb jóért is. Mégis tudtak a kevésből is szépet alkotni, ennek a megnyilvánulása a maradékokból készülő foltvarrás, vagy a nagyszerű, kevés alapanyagból, kevés eszközzel (vö. hozzávalók kiméréséhez bögre, mint mértékegység) és lehetőleg gyorsan elkészült ételek is. Igazi népművészet az övék, felesleges cirkalmak nélkül. Tiszta forrás. Mint a népzene. Gyakran visszatérő beszédtémánk leánykámmal, hogy melyik zenei stílust választanánk, ha csak egy maradhatna a világon. Nagy csatát vív a swing a latinzenével, miközben a rock már-már becsúszással szereli a világzenét, mégis azt hiszem, ha csak egy maradhat, akkor a népzene lenne az.

Kókuszos, csokoládés pite

Szeretem az amerikai pitekultúrát, ebben is a népiesség, egyszerűség, praktikusság megnyilvánulását látom. Ezt a receptet egy amerikai blogban találtam. Az is igaz, hogy nem nevezném éppen puritán ételnek, de nagyon finom. 

Hozzávalók

A tésztához

2 bögre liszt

Csipetnyi só

¾ bögre vaj vagy margarin (kb. 12 deka, ha valaki hedoniosta módon tartana otthon konyhai mérleget)

6-8 evőkanál hideg víz

10 deka étcsokoládé

A pudinghoz

2/3 bögre kristálycukor

¼ bögre + 1 ek. kukoricakeményítő

Csipetnyi só (az eredeti receptben egy teáskanálnyi van, na ezt például sosem fogom megérteni)

3 bögre édesítetlen kókusztej (egy tejpótlásra szolgáló kókusztej-készítményt választottam, aminek egy része volt csak igazi kókusztej, de az íze így is elég kókuszos volt)

2 ek. vaj

½ bögre kókuszreszelék (ez nem volt benne az eredeti receptben)

4 tojássárgája

1 tk. vanília-kivonat (vaníliás cukor is megteszi)

A tetejére

5-6 deci habtejszín

Porcukor ízlés szerint

Habfixáló

Vanília-kivonat

3 ek. kókuszreszelék megpirítva

Összedolgozzuk a lisztet a sóval és a margarinnal. 3 evőkanalanként hozzáadjuk a hideg vizet. Tényleg összeáll tőle a tészta.

Kinyújtjuk akkorára, hogy szép fodros szélet tudjunk neki hajtogatni. Kizsírozott, lisztezett pitesütő tepsibe tesszük, és csinosan elrendezzük a széleit.

175 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Apróra vágjuk a csokoládét. Amikor a tésztát kivesszük a sütőből, a tetejére szórjuk a csokoládét és egyenletesen elrendezzük rajta. A forró tésztát a csokoládé először elolvad, majd a tészta hűlésével megkeményedik.

A tojássárgájákat egy külön edényben felverjük.

Összekeverjük a keményítőt, a sót, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a cukrot és a vanília-kivonatot egy vastagtalpú acéllábosban. Lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett főzni kezdjük. Mielőtt felforrna, meregetünk belőle a tojássárgájákhoz, összekeverjük, többször megismételve a folyamatot. Ha a tojásos elegye kellően meleg, az egészet visszaöntjük a lábosba és forrásig keverjük. Ekkorra be fog sűrűsödni. A tűzről levéve hozzáadunk 2 evőkanál vajat, majd hűlni hagyjuk.

Ha kihűlt a tészta és a krém, akkor a krémet a tésztára simítjuk.

A tejszínhabot keményre verjük a porcukorral, a vanília-kivonattal és a habfixálóval. A puding tetejére simítjuk, és megszórjuk a megpirított kókuszreszelékkel. Hűtőben hagyjuk összeállni.

A recept leírásáig jutottam, amikor gondolkodóba estem, hogy mi legyen a vége. Az élet megadta a választ, mely egy kisebb fajta, de hivatalosan is azzá nyilvánított természeti katasztrófa képében érkezett. Kis falumra sosem látott ónos eső szakadt, a fák pedig az elektromos vezetékekre. Trafóházak robbantak és máris tisztában lehettünk vele, hogy mit is jelent az elektromosság hiánya. Nagy szerencse, hogy van egy kis vaskályhánk és sok gyertyánk. Utolsó 3 szál gyufa is akadt. Aztán meg órás sorbanállás a boltnál, hiszen a faluból nem engedtek ki. Tulajdonképpen az is nagy szerencse, hogy tegnap este még beengedtek. Igaz, hogy tűzoltóautók sorfala közt, akik, mint indiánok a macsetével az őserdőt, úgy vágták a benzines fűrésszel az útra dőlt fákat előttünk.

Még nincs vége, de talán a kiengesztelő Böjtölés Napjai segíthetnének. És ha már túl vagyunk rajta, akkor meghímezhetjük a pólóinkra a „Túléltem a kisszakácsi ónos esőt” feliratot és megtarthatjuk a Hálaadás Napjait. De addig még ki kell élvezni ezt a természeti csodát, mert férjem meglátása szerint, lehet, hogy több ilyen sohasem lesz.

Mákos pite

- Főtt kukorica, Maaaais!!!!! – már a balatoni nyaralás előtt a fülembe csengett tavalyról az olyan sokat hallott két szó és a dallam, amin eléneklik. Kiszuperált-átalakított campingkerékpáron tolja a két fiú a műanyagdobozokat, és kínálja belőle a finom csemegét, miközben csilingelnek is. Ambivalensek az érzéseim: a szunyókálásomba-pihenésembe nem egyszer belerondítanak, ugyanakkor örülök, hogy ezek a fiatalok pénzkereseti lehetőséghez jutnak. A fél strand velük együtt énekli a két szót, a cocco, coccobello magyar változatát, mondom, hogy fülbemászó a dallam, még ha idegesítő is – mint a legtöbb sláger. Ráadásul számtalan humorizálásra ad alkalmat.

- A szakállas fiú mért csak magyarul mondja?

- Mert nem beszél idegen nyelveket. – szól szarkasztikus magyarázatom. Sőt, gondolatban számtalanszor eljátszom a jelenetet, hogy odamegyek a kétnyelvűhöz és megkérdezem: tessék mondani, hogy van a főtt kukorica németül?

- Mais, ma is! – incselkednek ki a vízből a magyar gyerekek az egyik árussal (nem az enyémek).

- Holnap is! Bizony! – mondja, és tényleg ott van, mindennap rendületlen lelkesedéssel tolja a bringuszt. Buzgalma indokolt, szerény számításaim szerint milliós nagyságrendű tétellel szállnak ki a szezonból (ami jobb, mint a tavalyi, ezt ő mondta, a mojito-árus pedig rosszabb évre panaszkodik). A kukoricát kissé borsos áron kínálják. De hát minden drága itt a magyar tenger partján, úgy kalkulálhatunk, hogy bármit veszünk, fagyit, jégkrémet, lángost, palacsintát, kürtőskalácsot, vagy kisfiam vágyainak netovábbját, azaz vattacukrot, az 400-500 forintba fog kerülni adagonként. Így hát a következő ajánlatot teszem gyermekeimnek:

- Akkor a Balaton-parton mindennap kérhettek valamit, de jól gondoljátok meg, hogy mit és mikor, mert ha kikértétek, akkor utána már legfeljebb a zsebpénzetekből vehettek mást magatoknak. Én pedig ezt jól meggondolnám, mert hazafelé bemegyünk Kapolcsra és hátha ott láttok olyasmit, amit inkább megvennétek.

A jól bevált hűtőtáska és a hazai biztosítják az ellátmányt amúgy. Nagymamájuk pedig induláskor a kezükbe nyomott még egy-egy kékhasút is vattacukrozás végett.

A megállapodásunk jó politikának bizonyul, a gyerekek alaposan végiggondolták, mit kérjenek, mire költsenek. Nincs felesleges sóvárgás, folytonos nyúzás. Az első választás mi más is lehetne, mint a vattacukor.

-        Na, itt a boldogság, Balaton és vattacukor? - kérdezem rózsaszínszakállú kisfiamat.

-        Nem azért örülök, hanem mert a családommal vagyok! – mondja ő. Mi pedig az apjával szépen olvadásnak indulunk, mint mojitóban a jég, és nem a majd 40 fokos melegtől.

Mi is lehet a kapocs a mákos pite és a kukorica között? Nos, nemrégiben láttam egy meglepő párosítást a gasztroangyalban: a tirpák vidék egyik hajdani finomsága volt a cukros mákkal megszórt főtt kukorica. Még nem próbáltam ki, de úgy képzelem jó lehet, végül is a kukorica is olyan, mint a gabona, azaz egy mákos tésztával állunk szemben plusz ízekkel. A kamrám polcain elterülő mákból azonban mégsem ezt, hanem egy jó kis mákos pitét készítettem.

Mákos pite

Hozzávalók

A tésztához

30 dkg liszt

22 dkg margarin

3 tojássárgája

1-2 ek. tejföl

A töltelékhez

40 deka darált mák

30 dkg cukor

3 tojássárgája

4-6 tojásfehérje

1 citrom

1 cs vaníliás cukor

5 dkg vaj

3 ek. baracklekvár

Nyári szezonban egy-két szem friss sárgabarack

A tészta összetevőit összegyúrjuk, hideg helyen pihentetjük.

Közben összeállítjuk a tölteléket: a mákot a cukorral és egy kis vízzel, valamint a barackokkal összefőzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, a tojások sárgáját, a citrom héját és levét, a vaníliás cukrot és a baracklekvárt.

Felverjük a tojásfehérjéket habnak és óvatosan azt is a töltelékhez keverjük.

A tésztát egy kisebb és egy nagyobb részre osztjuk.

A tésztacipókat kinyújtjuk, a nagyobbikat kivajazott tepsibe fektetjük. Ráhelyezzük a tölteléket, majd befedjük a vékonyabb tésztalappal.

Villával megszurkáljuk és 175 fokon 45-50 perc alatt világosra sütjük.

Tálaláskor porcukorral megszórjuk a tetejét.

Tejfehérjementesen Liga margarinnal.

Viszketett a pénz kisebbikem zsebében, viszketett nagyon. Így esett, hogy megnéztük a bazársori vízipisztolyokat és meg is vette zsebpénzének maradék részeiből a legnagyobbat. Ezen kicsit elfilozofáltunk, hogy jól tette-e vajon. Én azon az állásponton voltam, hogy az embernek el kell követnie hibákat, hogy megtanulja kezelni a pénzét. És hát az is egy szempont, hogy felnőttkorában majd elmondhatja magáról, hogy övé volt a Part legnagyobb fegyvere. Amit különben határtalanul megszeretett. Ez biztosan genetikus, a férfiaknak a fegyverekhez való kötődésük. Különben mi más magyarázná, hogy amikor megérkeztünk szálláshelyünkre, maga mellé fektette a vállról indítható rakétakilövőt és barátságos hangon (ahogyan a kezemből alakított aNyúlhoz szokott szólni amúgy, amikor elmondja neki a titkait) így szólt hozzá:

- Ezentúl itt fogsz lakni velünk!

És hogy mi lett a kapolcsi vásárban? Hát nem lett nyálcsorgatás. Mert sajnos úgy alakult, hogy oda se ballagtunk.

Csak gyorsan búcsút vettünk a Balatontól a kukoricaárus szavaival, mint ahogyan az, egy nehéz nap végén így köszönt el egyik utolsó vevőjétől:

- Cső!

Az élethez kell egy kis szerencse….

Utózönge: míg ezeket a sorokat róttam, és már-már meghatottság homályosította el a köztem és a képernyő közötti teret, oltári veszekedés zaja hallatszott a gyerekszoba felől. A szokásos koreográfia: az egyik idegesíti a másikat, az meg odacsap, odalök. Zokogás, könnyek. Fenn és lent az érzelmi hullámvasúton. Ilyen ez a popszakma.  

A receptet egy szuperjó receptgyűjteményből vettem, amit egy kedves barátnőmtől kaptam, arravaló tekintettel, hogy gyerekkorom ízei nyugat-dunántúliak. A Kisalföld receptjei a címe. 

Az élethez kell egy kis szerencse

- Nem, nem veszünk üdítőt. Sem kekszet. Sem gumicukrot. – ezzel higgasztom a kisfiamat a balettelőadás szünetében. Nővére szerepel a Diótörőben vagy a Négy évszakban, mindegy is, kisfiúk számára igazi embert próbáló program. Nem is tudom, mért kötöm az ebet a karóhoz. Talán mert nem szeretem az édességezést, a drága büfét, a sorban való lökdösődést. Igazán lehetnék egy kicsit megértőbb. Kisfiam fetreng a szünetben az üléseken, tekereg, mint a kígyó, utálja az egész helyzetet. Megpróbál rést ütni a falon, de nem megy.

- Nincs is nálam pénz – hangzik a végső érvem (és tényleg).

Szegény kisgyermek addig-addig kínlódik, hányja-veti magát, míg meg nem lát a földön egy kétszázast.

     -  Ez az én pénzem?

     - Hát persze, hogy a tiéd. – innen kezdve ugye nyert is.

     - Akkor azt csinálhatok vele, amit akarok.

     -  Igen. – mondom. Ez a játékszabály, elvégre honnan tanulná meg az önálló döntéshozást, ha nem hozhat       önálló döntéseket. A pénze felett maga rendelkezik.

Fergeteges vigyorral a fején vonulunk a büfébe Icateát venni. Bár a világ egyik legnagyobb átverésének tartom ezt a remek terméket – ahelyett, hogy az emberek maguknak csinálnának teát adalékanyagok nélkül, méregdrágán vesznek egy ihatatlan löttyöt – a szívem mélyén én is örülök. Mert ilyen az anyai szív, akkor örül, ha a gyereke is örül.

      -   Nem, nem ehetsz négygombócos fagyit. – mondom egy viharos széllel átszőtt koradélutáni sétán,               melyet egyik szép városunk belsejében teszünk meg.

      - Máskor ehetnék négy gombócot?

      -   Máskor ehetnél, de nem jó most az idő. És egyébként is mértéket kell tartani.

      -  Miért kell mértéket tartani? – itt egy anyai monológ következett az arany középútról.

Szerencsére épp szembejött a fagyizó, ami útját állta az egyik fél számára sem komfortérzetet biztosító csevelynek.

   Na és mi derült ki, miután megvettük a családtagok számára fejenként két gombócot? Csak itt, csak ma, csak Önöknek…. Aki két gombócot kér, az ajándékba kap egy minimagnumot (több mint egy gombócnyi fagyi). Ráadásul Édesapának ennyi elég is a jóból, a kiegészítő adag jégkrémre már nem tart igényt, eltenni nem lehet ugye. Milyen szerencse, hogy van rá vállalkozószellemű fiatal a körünkben. Csak lecsúszott hát a négy gombóc. A fergeteges vigyor és az anyai szív…lásd mint fent.

Mandulás-meggyes pite tojás nélkül

 

A mandula és a meggy remek párosítás, fokozzák egymás ízét.

Hozzávalók

25 deka liszt

1 csipet só

2 ek hideg víz

17,5 deka vaj vagy margarin

7,5 deka babapiskóta (vagy tojásmentes keksz)

7,5 darált mandula

50 deka meggy

Barna- vagy kristálycukor

Fahéj

A lisztet, a sót, a hideg vajat és a vizet összekeverjük. Ha van időnk, hűtőbe tesszük 1-2 órát pihenni (ez a fázis elmaradhat).

Egy fodrosszélű kerámiaedényt kivajazunk

A meggyet kimagozzuk.

A kekszet ledaráljuk.

A tésztát egy kisebb és egy valamivel nagyobb részre osztjuk. A nagyobb részt kinyújtjuk, kibéleljük vele a kerámiaedényt. Összekeverjük a darált kekszet és a mandulát, a tésztára tesszük. Ráhelyezzük a meggyet, megszórjuk fahéjjal és barnacukorral.

 

Kinyújtjuk a kisebbik részt is. Befedjük vele a tésztát. Virág- és levélalakzatokat szaggatunk a tésztából, és a tetejét kidíszítjük vele.

Megkenjük vízzel, és 200 fokon addig sütjük, amíg világosbarna nem lesz.

(Ehhez a recepthez az ötletet egy régi szakácskönyvem, a Dr. Oetker Gyümölcsös sütemények adta).

Tojásmentes.

Tejfehérjementesen Liga margarinnal.

Az a szokás nálunk, hogy a jó bizonyítványért az az ajándék, hogy bemegyünk a könyvesboltba és a gyerekek választhatnak maguknak könyvet. (Szinte látom magam előtt, ahogy a Tisztelt Olvasó csettint is, ekkora nagyvonalúság láttán – de higgyék el, a gyerekek örülnek neki). Eddig nagyobbikunk mindkettőjükért helyt állt, hiszen csak ő volt iskolás. Idén azonban kisebbikünk saját jogán választhatott a polcokról. Kiválasztotta a Kókusz Kokó c. könyvsorozat egy darabját. Igazán megfelelő olvasmány egy olvasni éppen megtanult tanulónak, aki második osztályba léphet.

-        Ez elég olcsó, válassz még egyet! – szól megint csak az a szív.

-        Jó, akkor kérem még A fekete kő titkát is!

És mi volt A fekete kő titka fedőlapján? Egy matrica, 1+1 felirattal. Ugyanis járt hozzá egy ajándékkönyv…

Epilógus: Kókusz Kokót már a hosszú hétvégére való odamenet kiolvasta a nebuló, A fekete kő titkából a 140. oldalnál jár. Nagyon büszkék vagyunk rá. Szerintem rá fog még kapcsolni, mert ma találkoztam a barátja anyukájával a villamoson, aki elmondta, hogy Viktor a Ruminit olvassa és már 230 oldalt elolvasott, sőt, a következő kötetnél tart…

 

Vászon és terítő - Citromos habcsókpite (Lemon Meringue Pie)

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

-          Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg.

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió.

Vászon és terítő

Mildred Pierce

 Ha egy film úgy kezdődik, hogy süteményt sütnek benne, az csak jó lehet. Ha ez a film ráadásul minisorozat, még jobb. Imádom a süteményeket és szeretem a minisorozatokat. Ezek ugyanis nem nyúlnak a végtelenségbe, a történet kerek egész tud maradni. Nem kell szembenéznünk a hosszasabb sorozatok alapvető hibáival: A) az eredeti sztori már tulajdonképpen feledésbe merül, sosem lesz megoldása, B) minden megesik mindenkivel, egyre vadabb verziókban, hogy a nézők ingerküszöbét újra átvigyék. A pár részes sorozat ráadásul elég részletes ahhoz, hogy sokféle aspektusát megismerjük a történetnek. Kedvelem hát ezt a műfajt, és azt sem bánom, hogy az egyes részeket kitűnő érzékkel és éles ollóval természetesen ott bontják részekre, ahol a lehető legizgalmasabb, hogy az meber alig tudja kivárni a folytatást.

A Mildred Pierce, az HBO minisorozatának alapjául egy családregény szolgált, ami nem meglepő módon a címszereplő életén keresztül mutatja be a 30-as évek Amerikáját. Itt rögtön muszáj megjegyezni, hogy nagyszerű a zene, a kosztümök és a látvány, valóban illúziókeltőek.

Mildred (Kate Winlet – Emmy- és Golden Globe-díjat kapott ezért az alakításáért) háziasszony – a nők sorsán keresztül nagyszerűen be lehet mutatni egy táradalom színét, fonákját -, olyan háziasszony, aki épp a gazdasági válság idején válik el. Életösztöne és veleszületett intelligenciája révén kiverekszi magát a fenyegető éhezés rémképe elől. Anyatigris mivolta is segíti ebben, hiszen gyermekeinek nem kenyeret, hanem kalácsot akar a szájukba adni. Sőt nemcsak kalácsot, hanem citromos, almás, tökös pitét ad nem csak lányai, hanem emberek ezreinek a szájába, révén hogy olyan vállalkozásba kezd, amihez a legjobban ért: éttermet és piteboltot nyit, amit két másik vendéglő megnyitásával tetéz.

Mildred a szabad lehetőségek hazájában él, ahol nem számít, hogy nő, sikeres üzletasszony, tárgyalófél. De a nők egyenlő jogainak itt mintha vége is szakadna, magánéletében nem ő az irányító. Akaratlan bábként hagyja, hogy férjei semmibe vegyék, lánya terrorizálja, sőt még pofon is üsse. A filmszereplők kapcsolatainak dinamikája végig leköti a nézőt. Mildred ahogy egyre sikeresebb az üzleti életben, úgy épül le egyre jobban a családi élete, mígnem majdnem tragédiába fullad kapcsolata nagyobbik lányával, a csodálatosan éneklő koloratúrszopránnal, Védával. És a baj persze nem jár egyedül: a magánéleti zűrzavar mellett nem jut kellő figyelem az üzletre sem, ami meg is bosszulja magát. A történet végén - feltehetjük a kérdést: körutazáson vett-e részt Mildred ahol a végállomáson leszállva a vonatról, azt konstatálhatja az ember, hogy éppen innen indult, vagy a „sajnáljuk, lépj vissza a kiinduló mezőre!”-üzenet egy megerősödött játékost szólít újra csatába.

A filmet, mely James M. Cain regényét hűen követi – még a párbeszédek is azonosak benne – számos egyéb jelöléssel és díjjal is jutalmazták.

Citromos habcsókpite
- Oh My, a lemon pie!

 

Ahogy megláttam a citromos pitét a film nyitójelenetében, rögtön tudtam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom.

A receptet egy arizonai gasztroblogger, BackCountryBelle oldalán találtam, aki nagymamájától egy levélben kapta meg. Együtt akarták megsütni, de erre nem került sor, ezért a nagymama tollat ragadott, hogy az unokája mindenképp megkapja azt a receptet, amit negyven éven át használt. Bloggerünk nagynénje a nagymama temetésének előestéjén összegyűjtötte családja hölgytagjait a házában és együtt megsütötték a nagymama híres süteményeit, hogy így is emlékezzenek rá.

Hozzávalók

A tésztához

1 1/2 bögre liszt

12,5 deka vaj

1 tk cukor

1 kk só

6-8 ek hideg víz

A citromos töltelékhez

1 ½ bögre cukor

6 ek. étkezési keményítő

2 bögre hideg víz

5 tojás sárgája

2 és fél citrom reszelt héja és leve

2 ek. vaj

A habhoz

5 tojás fehérje

5 ek kristálycukor

1/8 tk borkősav

A tésztához összekeverjük a liszttel a cukrot és a sót. Hozzáadjuk a kockákra vágott hideg vajat, és a mixer dagasztóspiráljával keverünk rajta párat. Ezután elkezdjük hozzáadni evőkanalanként a hideg vizet. Bármilyen hihetetlennek is tűnik eleinte, ettől szépen össze fog állni a tészta.

Folpackba csavarjuk, hűtőbe tesszük pihenni legalább 2 órára (akár kér napig is eláll).

A pihenőidő után alálisztezünk, kinyújtjuk és a kivajazott sütőformába fektetjük.

A fodrosszélű kerámiatálamat használtam, de nem véletlen a hagyományos piteformák ferdén dőlt oldala: ebben szépen a helyén marad a tészta széle, nem hajlik vissza.

175 fokon 20 percig elősütjük. Kivesszük a sütőből, kihűtjük.

Ráhalmozzuk a citromkrémet:

Az 5 tojás sárgáját kicsit felverjük egy acéllábosban.

  

Összekeverjük a cukrot és a keményítőt a vízzel, hozzáadjuk a tojássárgájákhoz. Állandó keverés mellett lassú tűzön felforraljuk, majd még egy percig főzzük. Valóban az utolsó percben sűrűsödik össze pudinggá.

Ekkor beletesszük a citromhéjat, a citromlevet és a vajat. Jól elkeverjük.

Langyosan ráhalmozzuk a tésztára.

A tojásfehérjéket összekeverjük a borkősavval és a cukorral, keményedésig verjük.

Ezt a puding tetejére tesszük, ízlésesen elrendezzük.

Van, aki egy nagy kúpot formáz, van, aki több kis halmocskát.

Visszatoljuk a sütőbe és még 10-15 percig sütjük.

A filmben nem sütötték át még egyszer, de a gyakoribb megoldás mégiscsak az átsütés – talán más is tart a nyerstojástól, épp úgy, mint én.

Isteni citromíze van. Mondogattam kislányomnak, aki a krémet keverte, hogy esetleg víz egy része helyett legközelebb lehetne beletenni összetört epret is, vagy más passzírozott gyümölcsöket. Ez csak addig tűnt jó ötletnek a számára, amíg meg nem kóstoltuk a krémet, azt mondta, hogy ez csakis citromos lehet.

Melegen-hidegen egyaránt lehet tálalni, sőt fagyit is kínálhatunk mellé.

Én melegen jobban szeretem, mint a legtöbb ételt. A szombat reggel a frissen vett kiskifli melegségét például mindenféle módokon próbáljuk megóvni, mert az a legjobb, amikor a tányérunkon kettévágva ráolvad az aranysárga vaj.

Tudja ezt a meleghez való vonzódásomat a kisfiam is, aki a kiránduláson a napsütötte tisztáson lelt tobozzal a kezében örömmel szaladt oda hozzám:

 - Még meleg!

A citromos habcsókpite pedig mától bevonul a családi kedvencek közé.

Húsvéti kalács helyett - Gyümölcskenyér

-        Anyu, én ám tudom, hogy nincs Nyuszi! – ezzel fogad a kisfiam az iskolában. Nyilván kiokosították egymást az elsősökből összeverődött Nagy Húsvéti Nyúlleleplező Tanács tagjai.

-        ÓÓÓ, nincs Nyuszi??? És akkor ki fogja nekünk az ajándékokat hozni??? – kérdezem én és gondolatban hozzáteszem, talán a Mikulás bevállalja a húsvéti fuvart is, szánon mégiscsak egyszerűbb lenne ebben a tavaszi zimankóban.

-        Én tudom, hogy ki hozza az ajándékot, Ti: Apu és Anyu!

Hm. Régóta tipródom már ezen a dolgon, hogy lelepleződjünk-e a gyerekek előtt. Nagylányom hallani sem akart róla soha, hogy a varázslatos lények nem léteznek. Hiába hagytam szerteszét számtalan jelét a valóságnak. Ő nem akarta tudomásul venni. És egy ideje pedig nem akar belerondítani a játékunkba, már csak kisöccse kedvéért sem. Aki meglehetősen racionális lény, és nem is okozna neki megrázkódtatást az igazság, mint ahogyan nekem sem okozott annak idején. Azért én megpróbálom megingatni az újdonsült hitében, hogy tényleg olyan erős-e vajon:

-        Szóval szerinted nincs Nyúl?

-        Hát nem is tudom, még gondolkodom rajta – mondja némiképp fellélegezve, hátha mégis igaz a mese.

Idáig rendületlenül hitt benne, két hete mindennap elmondja, hogy titkos naplót kér a Nyúltól. Lakattal, akihez kulcs van. Nem ám számkód, vagy más trükk. A titkos naplót elirigyelte a nővérétől, aki már évek óta vezeti.

-        És milyen titkot fogsz írni abba a naplóba?

-         Hát például azt, hogy Szilárdnak még egy testvére fog születni! – vágja rá rögtön a nagy rafinátor, aki szépen belesétált a csapdámba.

Ezt a titkot már én is lelepleztem magamban, de ezt nem árulom el. Annak pedig nagyon örülök, hogy naplót kér, mert ahhoz ugye írni kell, gyakorolni a frissen megszerzett tudást.

Biztosan Anyúl vezette a lépteimet, mert az első boltban, ahova betértem, meg is találtam az igazi titkos naplót, rendes lakattal, kulccsal és a sok hellokitty és barbihercegnő között volt egy példány egy bájos kiskutyával az elején, ami még kisfiúk számára is vállalható.

De mégis csak kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon milyen titkokat fog bele írni?

Gyümölcskenyér

Szerettem volna valami egyszerűbbet, gyorsabbat sütni, mint a húsvéti kalács, ami aszalt gyümölcsökkel töltve ínycsiklandóan kelleti magát a nagyszerű pékségünk üvegpolcain. Kóstolót is kaptunk belőle, kitűnő darab, egyetlen baja, hogy nem az én pénztárcámnak szól. Tehát valami egyszerű, de nagyszerűt kerestem, tekintve, hogy piárosan szólva tavaszi tisztító böjtöt tartok, de hát mit szépítsük, egyszerűen nevezhetjük fogyókúrának is. És hát a nyálcsorgató csábító részeken szerettem volna gyorsan túllendülni, mert a családomat nem kárhoztathatom arra, hogy ők se egyenek. És megint csak jobb az őszinteség, ne kerteljünk: a gyümölcskenyér annyira jól sikerült, hogy elvéreztem rajta. *

Hozzávalók

15 deka vaj vagy margarin

15 deka cukor

4 tojás

20 deka liszt

2 tk sütőpor

1 késhegynyi só

1 (bio) citrom reszelt héja

Egy jó marék aszalt gyümölcs, magvak, csokoládé, ami éppen akad otthon. Nálunk most volt aszalt barack, szilva, cukrozott narancshéj, dió, mandula és egy kis csoki még mikulásról – csak hogy tényleg keveredjenek az ünnepek

Felkockázzuk az aszalt gyümölcsöket, a magvakat és a csokoládét.

A vajat összekeverjük a cukorral, egyesével hozzáadjuk a tojássárgájákat. Belekeverjük a masszába a sót és a citromhéjat.

Felverjük kemény habnak a tojásfehérjét.

A tojássárgájás masszába gyors mozdulatokkal belekeverjük a lisztet és a sütőport.

Majd a tojásfehérje-hab egyharmadával fakanál segítségével fellazítjuk, óvatosan, hogy össze ne törjön, és hozzákeverjük a tojásfehérje többi részét is. A végén hozzáadjuk az aszalt gyümölcsöket, magvakat.

175 fokon 30-35 percig sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz

+1 TIPP: az aszalt gyümölcsöket, magvakat forgassuk bele lisztbe. Így az rátapad az oldalukra és a tésztában szépen egyenletesen osztódnak el, nem süllyednek le az aljára.

-        Gondolkodtam a Nyúl-dolgon – kezdi a társalgást másnap gyermekem. De nem tudom, hogy van-e, inkább nem hiszem.

-        Tudod, az úgy van, hogy annak létezik a Nyúl, aki hisz benne.

És persze ma is terítékre került a Nyúl, no nem a szó szoros értelmében, az én konyhámba nyúl nem jöhet alapanyagként:

-         Szerintem nincs Nyúl. Ti hozzátok az ajándékot.

-        Igazad van. – súgtam a fülébe, mert az úgy jó, ha az igazság ki van mondva.

És hogy a kislányommal mi lesz? Egy témába vágó írásom hamarosan megjelenik egy könyvben. Arra gondoltam, hogy a kezébe fogom adni.

* A megingás csak időleges és csak ennek süteménynek szól.

Körtepite

Nehéz dolog a szülői mesterség. Azzal még csak megbékél az ember, hogy háromszor kell hazamennie, hogy egyszer megérkezzen. Mert, hogy különórára hozni, onnan vinni gyermekünket, gyereknek öröm, szülőnek kötelesség, mégpedig olyan, ami a gyermekek létszámának és életkorának megfelelően exponenciálisan növekszik. Valóságos kis logisztikai szoftver kattog a szülők fejében, hogy ki, mikor hol legyen. Még az olyan feladatoknak is gördülékenyen kell teljesülniük, hogy kisleányunk időben érkezzen a különbalettre, ne túl korán, hogy kiderüljön, hogy egyáltalán megrendezik-e, és ne is túl későn, valamint édesanyja is odaérjen még a heti betevő tornájára. Semmi az egész, időzítés kérdése, csak jól kell belőni azt az 5 percet. Persze, hogy ilyenkor, indulás után jön egy telefonhívás, amelyet félkézzel rendezne le a logisztikus, ha ez nem ütközne a kresz előírásaiba. Azért hát leánykája veszi fel a kagylót. Amit ezután hall a bolygó hollandi, na az azonban már a rutinosabbjának adrenalinszintjét is nagyságrendekkel növeli meg:

-          A Beni és a Kristóf? Ma délután? Az iskolaudvaron? Úristen!  – ilyenkor tűnnek a másodpercek óráknak – Bogyót ettek???

Paff. Már megint az az érzés…amikor a csontokat kiszedik az ember lábából, és lassított filmnek tűnik minden mozdulata.

   Kiderült, hogy Beni a zsebeiből kipakolt otthon az ebédlőasztalra pár magot és mondta, hogy ő ilyen bokrot akar ültetni, mert ennek a bogyója nagyon finom. Végül is ősz van, a bogyónak a szezonja. A mi „tettesünk” leszállításra került az iskolaudvarra, ahol szembesítve lett a bokorral, amiről tárgyi bizonyítékként levelet és magot szedtünk. A google sok mindent szemmel tart, így a sombokrokat is. Mert azt ettek a fiúk, somot. Én eddig a somot nem ismertem túlzottan, azt a tényt leszámítva, hogy a dédnagymamámat Som Gizellának hívták kislánykorában.

   Kisfiam hüppögve zárta az izgalmas estét.

-          Megijedtél? – esett meg rajta a szívem, lehiggadva a haraggal vegyes ijedtség után (mert ugye, ha nem kismilliószor…”de a Dénes azt mondta, hogy ehető”…..jájjjj, a kútbaugrós részt nagy önfegyelemmel ugrottam).

-          Nem, csak nagyon félek, hogy holnap leesik a gesztenyém! – borult rám zokogva. Mert hogy menetközben a tanítónénit is felhívtam, hogy ő tudja-e, milyen bogyós bokrok vannak az iskolaudvaron, aki megígérte, hogy másnap ő is beszél a gyerekekkel a bogyóevés veszélyeiről. A gesztenyeleesés az erre a célra rajzolt fáról pedig a létező legnagyobb büntetés, ami elsős kisgyermeket érhet. Nagyobb veszedelem, mint ismeretlen bogyók elfogyasztása.

És akkor nézzünk egy igazi őszi sütit, amiben nincsenek bogyók!

Hozzávalók

25 deka vaj

20 deka cukor

egy csipet só

4 tojás

1,2 dl tej

30 deka liszt

3 tk. sütőpor

2 ek. kakaópor

10 deka darált mogyoró vagy dió vagy mandula

A tetejére

1 kg érett körte

Fél citrom leve

Barack- és/vagy szilvalekvár

2 evőkanál durvára tört pisztácia

Először a körtét készítjük el, szeletekre vágjuk, magházát kivágjuk, és a citromlével megöntözzük, hogy ne barnuljon meg.

Egy nagy tepsit kivajazunk.

A vajat összekeverjük a cukorral, hozzákeverjük egyesével a tojásokat, majd a sót, a kakaót, a darált diót, a tejet. Fakanállal hozzákeverjük a lisztet és a sütőport.

A tepsibe simítjuk a masszát. A körteszeleteket egymás mellé ráfektetjük.

Előmelegített (175 fok) sütőben 40 percig sütjük. Rákenjük a lekvárt, megszórjuk a pisztáciával, és még 5-10 percre visszatoljuk a sütőbe.

Nem tudtam dönteni a lekvárok között, ezért mind a kettővel megkentem. Az eredeti receptben baracklekvár szerepel, a család a szilvalekvárt ítélte jobbnak.

 Őszre esik a tojás világnapja is (minden év októberének második péntekje), erről a reggeli rádióműsorból értesülünk.

-          Biztos ma találták fel a tojást! – találja ki az okot fiacskám. De vajon ki? A tyúk?

Epilógus: kisfiam gesztenyéje nem esett le. Csak általánosságban beszélgettek a bogyóevés veszedelmeiről.

A receptet az Officina Nova Édességek című könyvében olvastam.

Két őszi muffin

A muffinos könyvemben*, amit Apukám hozott Amerikából, rátaláltam az alapreceptre…hiába is volt az első oldalon, ez nem volt színes, szagos, táncos darab. Viszont az volt mellé írva, hogy a kiadó ajánlásával. És most már az én ajánlásommal is, mert valóban nagyon egyszerű, és azzal lehet ízesíteni, ami éppen akad otthon. Ősszel például szilvával, pisztáciával, gesztenyével…

Szilvás-pisztáciás muffin

Az amerikai alaprecepten azért egy kicsit módosítottam, az összetevőkön nem, csak az arányokon. Zárójelbe odaírtam az eredeti recept mennyiségeit is.

 

2 bögre liszt

1 bögre porcukor (1/2 bögre)

1 egész tojás

1/3 bögre étolaj

¾ bögre tej

2 teáskanál sütőpor (3 teáskanál)

Csipet só (1/2 teáskanál…naná még fizethetek utána egészségtelenségi adót)

Eddig az alaprecept. A szilvás muffinhoz adjunk hozzá egy jó marék szilvát kimagozva, kockákra vágva, ha szeretjük, egy kávéskanál fahéjat, valamint 1/3 bögre apróra vágott pisztáciát Ez utóbbi nem az ősznek köszönhetően ugrott be a kamrapolcra, hanem a Húgomnak, aki élelmiszerlaborban töltötte a szakmai gyakorlatát egy hozzánk közel eső országban. Ebből is látszik, hogy ez egy igazi családi összefogásos globalizált muffin.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A muffintepsit margarinnal kikenjük, vagy beletesszük a papírformákat. A margarinozás tökéletesen elegendő megoldásnak bizonyult, a muffinok gyönyörűen kijöttek a sütőformából. Nem utolsósorban pénztárca- és környezetkímélő megoldás is.

A tojást összekeverjük a porcukorral, mixer segítségével, majd hozzáöntjük az étolajat, a fahéjat és végül a tejet, ezekkel is jól elkeverjük.

Fakanálra váltunk, a masszába gyors mozdulatokkal belekeverjük a lisztet, a sütőport és a sót.

Végül pedig a pisztáciát és a szilvát.

A muffinsütő mélyedésébe töltjük, és 35 perc alatt aranybarnára sütjük.

Csokoládés-gesztenyés muffin

Ehhez a muffinhoz gesztenyelisztet használtam, melyet a nature cookta jóvoltából ismertem meg, csakúgy, mint a tökmaglisztet. A gesztenyeliszt miatt a sütemény gluténmentes. És határozottan gesztenyeízű.

Hozzávalók

2 bögre gesztenyeliszt

1 bögre porcukor

1 egész tojás

1/3 bögre olvasztott margarin

¾ bögre tej

2 teáskanál sütőpor

Csipet só

12 deka étcsokoládé apró kockákra vágva

A tetejére

8 deka étcsokoládé

5 deka margarin

Mixer segítségével összekeverjük a sokrot és a tojást. Óvatosan hozzákeverjük az olvasztott margarint, majd a tejet.

Fakanállal belekeverjük a lisztet, a sót és a sütőport. Végül a csokoládét.

175 fokon, előre felmelegített sütőben 30 perc alatt késre sütjük.

A margarint és a csokoládét összeolvasztjuk, és a muffinok tetejét bevonjuk vele.

Gluténmentes.

Elkezdődött az iskola, és vele a nagy kérdés is, milyen különórákra járjon a gyerek? Mi azt gondoltuk, hogy az elsős elsősorban is legyen elsős, aztán majd meglátjuk. Csak hát mindig van egy szuper(nek látszó) ajánlat. A mostani az egy hegyikerékpár edzés volt, amire többen is szívesen jártak volna. Így az a régi ovistárs is, aki gyorsan fut, nagyon gyorsan. Kisfiam kicsit aggódik, hogy biciklizni is gyorsabban fog mint ő. Márpedig gyermekemben nagy a versenyszellem, ő akar lenni az első. A kis elsős. Hiába is győzködjük, hogy honnan tudja, hogy ki a gyorsabb, meg még fejlődhet, ezért is jár majd biciklizni.

-          Majd a jövő megmondja! – ez a végső érve, amivel két vállra akar fektetni minket. Hiszen a jövő nagyobb hatalom, mint mi.

-          A jövő nem beszél. – ezt meg a lányom mondja. Ezután tényleg nincs mit mondani.

* Pillsbury: Best Muffins and Quick Breads, New York 1999