- Na, ne ijesztgessen! – ezt
mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra
cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új
album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet
benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a
szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni,
legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért
Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg
az azzal járó bonyodalmak.
- Anyu, Te mit csinálnál a
helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el
velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!
Nemcsak engem, az apját is
megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:
-Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem
cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.
-Nem, nem adom vissza!
-Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell
viselned a következményeket.
Másnap a munkahelyi ebédlőben is
elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb
oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ
hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még
azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.
-Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a
napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag
haja szála sem volt meggörbülve.
-Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a
kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.
Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell
beiratkoznunk.
Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel
A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám
fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom,
hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A
gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne
ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves
formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.
Hozzávalók
Egy kiló sütőtök
2 kisebb-közepes szétfővő krumpli
10 borókabogyó
2 ek vaj
1 l
kockaleves (bio leveskockából)
Só
Frissen őrölt bors
1 ek alma- vagy borecet
Levesbetétnek
2 ek tökmag
1 ek apróra vágott snidling
4 ek tökmagolaj
3-4 ek olívaolaj
Pirított kenyérkocka
A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A
borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat
ráütöttem a vágódeszkán.
A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a
borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb.
15 perc alatt puhára főzzük.
Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az
ecetet.
A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk,
ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és
felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.
A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban
adjuk a leveshez.
Tejfehérjementes.
Tojásmentes.
Gluténmentes.
A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor.
Nagynénje is belelapozott.
- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta,
miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.
Sütőtök-krémleves gyömbérrel, olívaolajon pirított kenyérkockákkal és baconnal valamint fekete köménnyel
Valahogy az az érzésem ezzel az ünneppel kapcsolatban, hogy tükröződik benne Európa és Amerika lelkülete, de mindkettő alapkarakterei kissé túlhangsúlyozva jelennek meg. Itt mi Európában túl komorak tudunk lenni, túl ünnepélyesek, túl emelkedettek a sok-sok évszázados falak között, és néha elfeledkezünk attól, hogy élvezzük az életet. Amerika pedig néha túl gyereklelkű, infantilis, még a halálból is viccet csinál. Hát nem is tudom, melyik a jobb. Mindenesetre az amúgy is komor őszt, a nyomott hangulatot, az elmúlást hangsúlyozza a Mindenszentek. Talán ezért, talán egyszerűen annál a praktikus oknál fogva, hogy hosszú hétvégét jelent ez az ünnep, kialakult az a szokás, hogy a baráti társaság ezidőtájt összeül, összeáll, egy jó kis kirándulásra (az egészségtudatosabbak), és utána egy kiadós vacsorára, beszélgetésre (a hedonistábbak csak erre jönnek). Hamar akadt neve is az összejövetelnek: Halottak-napi buli. A túra után jól esik egy meleg leves – mondjuk sütőtök-krémleves, amivel egyenesen az őszi tájat merjük a levesestányérba (egészségtudatosabbaknak), vagy egy kiadós csülkös bableves, ami szintén az ősz színeit idézi (hedonistáknak). Ráadásul előre is el lehet készíteni, amíg a kirándulás után melegszik, addig a levesbetét is szépen elkészül.
Hozzávalók
Fél sonkatök (vagy halogéntök, ahogy egy neten keringő, vidéki piacon fotózott képen látható: a szép nagy sütőtökökre kiírták: halogéntök; gondolom a gyertya és a halogénlámpa áthallás is szerepet játszhatott a dologban – hihi, ahogy írom, látom ám, hogy a word helyesírás ellenőrzője például ismeri a halogéntök fogalmát)
Fél fej vöröshagyma
1 cső kápiapaprika
Olívaolaj
2 centi friss gyömbér, vagy 1 tk porított
1 tk só
2 deci tejszín
A levesbetéthez
2 szelet kenyér
4-5 szelet bacon
Fekete kömény
Olíva- vagy tökmagolaj
Hántolt tökmag (elhagyható)
A sonkatököt félbe vágjuk, és a magokat eltávolítjuk belőle. 175 fokos sütőbe toljuk. 20 percig sütjük.
Ez azért jó, meg sokkal könnyebb lesz a héjától megfosztani és felszeletelni, mint tökéletesen nyers és kőkemény állapotban.
Közben egy fél fej vöröshagymát és a kápiapaprikát felkockázzuk és olívaolajon megdínszteljük.
Ha kihűlt valamelyest a tök, lehúzzuk a héját, és nagyobb darabokba felkockázzuk. A hagymával még pirítjuk egy kicsit, majd ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje. Sózzuk, gyömbérezzük, és puhára főzzük.
Ha kész, a tűzről lehúzva botmixszerrel összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a joghurtot a szokott óvatos módon, azaz egy tálba öntjük, és lassan addig meregetünk hozzá a levesből, és keverjük el habverővel, amíg kellően nem lesz elég meleg ahhoz, hogy visszaönthessük a lábosba, Így nem ugrik össze a joghurt.
Amíg a levesünk fő, elkészítjük a levesbetétet. Kenyér- és baconkockákat teflonedényben folytonos kevergetés mellett, olajon megpirítunk. A tökös élményre ráerősíthetünk a tökmagolajjal, de nekem ez most nem volt itthon, így olívát használtam. A vége felé hozzáadtam a Mediterráneum kedvelt fűszernövényét, a fekete köményt is. Isteni lett az elegy, abbahagyhatatlan, jobb, mint bármelyik csipsz. A sütőtök édeskés ízéhez nagyon jól illik a sós, füstölt szalonna íze. És az tetszett benne a legjobban, hogy a tányéron randevút adott egymásnak Észak és Dél, kereszténység és iszlám, valamint a görögök (joghurt) és a törökök (kömény egyenesen észak-Ciprusról). Na és persze az amerikai Halloween és az európai Mindenszentek is.
Tojásmentes.
Gluténmentes.
Tejfehérjementesen tejszínpótlóval.
Olyan szép ez az ősz. Tudom, a természetnek nem jó ez a nagy csapadék-mentesség, de a léleknek nagyon is jót tesz a sok napsütés, a gyönyörű színek, a még mindig langyos idő. Pedig megállni, nézelődni, elmélázni nem sok idő maradt. Munka és munka, óvoda, egy kis tetű, iskola, különórák, megint kis tetű, rengeteg befizetendő csekk (mondtam már, hogy van az a furcsa szokásom, hogy rengeteg pénzért hülye kis sárga papírfecniket veszek a postán? – pedig nem is olyan szépek, mint az őszi levelek), és még egy kis tetű. Az anyja keservit. Tanulás, vásárlás, háztartás. Görög válság, leépítések. Megúsztuk. A frankárfolyam az egekben. Hát nem csoda, ha néha homokszem csúszik a gépezetbe, szerencsére ott, ahol igazán koncentrálni kell, ott nem. Álltam idén ősszel zuhogó esőben este nyolckor a kihalt parkolóban az autó mellett ernyő nélkül. Pedig nem is Buksi szökött ki, hanem nem volt nálam az autókulcsom. Életem Szerelme ugyan vett pár mély lélegzetet és nyelt néhány nagyot, ezt jól hallottam a telefon másik végén, de természetesen értem jött a pótkulccsal megmenteni. Addig is bebocsájtást nyertem az életvidám parkolóőr kuckójába. Neki lett igaza, mert másnap reggel, ízlésesen elrendezve megtaláltam az autókulcsot a munkahelyi íróasztalomon.
És ott van még az a történet is, ami egyfajta karmaként úgy látszik, minden generációnak kijut a családban. Történt még a nyolcvanas években, hogy Édesanyám sem tudván megülni a fenekén, a munka és a gyerekek mellett még esti egyetemre is járt. Elgondolkodtató volt az előadás, de a város fényeinek szépsége feltűnt azért Anyukámnak, amikor a villamos a Múzeum-körútról rákanyarodott a Szabadság-hídra. Micsoda, Dunában tükröződő fények? De hiszen nekem nem is kell átmennem a budai oldalra! – gondolta és a Gellért téren szépen átmasírozott a másik irányba tartó villamos megállójába. A Gellért Hotel előtt várakozó férfi nagyot nézett, de hát van ilyen, gondolhatta. Aztán a villamoson ülve megint feltűnt, hogy milyen szép is ez a város, például itt ez a Múzeum-körűt…Atyaég, már megint nem szálltam le, gyerünk vissza! Ezúttal még nagyobbat nézett a Hotel előtt még mindig várakozó férfi, mert azért erre nem számított, hogy még egyszer meglátja azt a szédült tyúkot, aki itt kereng a Gellért téri villamosmegállókban. Mert hogy másodszor is sikerült átmenni a Duna fölött, a Fővám téri megállót újra elhibázva. És igen, visszafelé sem sikerült leszállni, megint Múzeum-körút, újabb forduló. Harmadszorra a hotel előtt várakozónak már arcizma sem rezdült, csak a pupillái tágultak óriásira, egész rutinosan nézte végig, hogy az a vöröshajú újra csak megjelenik a Pestről érkező villamossal és megint csak újra beáll a Pest felé tartó villamos megállójába. De akkor már világos volt, hogy ez csakis átok lehet, és úgy lehet megtörni, ha erős koncentrációval, a Kálvin téren nem visszafordul az ember, hanem felszáll a 15-ös buszra. Otthon meg remélhetőleg csak elhiszik ezt az egész történetet, hogy mért is érkezik haza az ember lánya éjszaka az esti egyetemről.
Egy hasonlót sikerült produkálnom nekem is. Péntek este jöttem rá, hogy a saját számítógépemet kikapcsoltam ugyan a munkahelyemen, de a titkárságit, amit kivételesen bekapcsoltam (és amit amúgy senki sem használ), azt bizony úgy hagytam, körülötte az összes felszerelésemmel, ami még hétfő reggel előtt kelleni fog. Mit van mit tenni, esti puszi a gyerekeknek, férjnek, autóba be, munkahelyre megérkez. Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, hasított belém a gondolat, hogy mégsem a kényelmesebb kabátomat kellett volna felvennem, hanem a csinosabbikat, mert abban maradt a szobám kulcsa. Remegő lábbal közelítettem meg a portást, de ő sajnos segíteni nem tudott (legalább akkorát nézett, mint a hoteles fickó – hiába ebbe a történetbe kell ugye tanú is). Így hát mit tehetem mást, vissza az autóba, röpke másfél óra autózás után már itthon is voltam. Azonban éreztem, hogy ebből egy folytonos kerengés lesz, ha nem szakítom meg a láncot, így hát többekkel való konzultáció után úgy döntöttem, hogy el lesz úgy az a számítógép reggelig, és bedobtam egy gyógypálinkát. Másnap délelőtt pedig vígan újra beautóztam a munkahelyemre.
Azt hiszem nem véletlen, hogy a gyerekeim rögtön felhívták a figyelmemet arra, hogy a reklámban mutogatott slusszkulcs nélküli autó éppen nekem való lenne…
És ha valaki ért a karmához, magyarázza meg, hogy mit kell tennem, hogy levegyem a családomról a folytonos körbetekergés átkát????