Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Horvátországban jártunk, életünkben először. Pag szigetén voltunk, Pag városában, a nem túl szofisztikált nevű Pag apartmanban. Tehát Pago Pagón. Különleges táj, néhol tökéletesen kopár, egyes helyeken egy kis száraz fű aszalódik, és vannak helyek, ahol olajligetek, minifenyők váltják egymást. Ilyen volt az a tengerpart is, amit kinéztünk magunknak. Keveredve a tenger sós illatával igazi aromaterápiát jelentett. Kisfiam a zsebpénzéből búvárfelszerelést vett, amelyet vízálló óra (szintén zsebpénzből), dizájnos süncipő (az ő méretében csak a legjobb minőséget árulták, hiába az élethez kellegy kis szerencse), valamit a saját maga által, gumikarikákból, megfelelő tengerkék színkombinációban fűzött karkötők egészítettek ki. Csemetém addig kedveskedett, amíg hajlandó voltam a felszerelést felvenni és lenézni, hogy mi van a vízfelszín alatt – jobban szeretem azt képzelni, hogy csak én, de hát persze nem. Miután azt a rossz érzést is leküzdöttem, hogy én vagyok Darth Vader, legalább is, a lélegzésem a pipán keresztül úgy hangzott, kiderült, hogy egy másik világ, maga Narnia.

   A sziget legjobb hasznosításának – természetesen a turizmus mellett - a filmforgatást ítéltük, sokféle háttérként szolgálhat e táj. Winnetous, második világháborús partizános filmeket forgattak is szép számban a hajdani Jugoszláviában. A szürreális kopár dombok és a tenger kontrasztja alkalmassá tennék a szigetet a Csillagok háborúja egyes jeleneteinek (vö. Darth Vader) vagy más sci-fi és tengeri filmek (Narnia) forgatására is. Csak meg ne hallják ezt a filmesek, oda lenne a nyugalom, ami most még jellemzi a szigetet!

A helyiek is kieszeltek valamit. Bármilyen hihetetlen, de ezen a száraz füvön megél a juh, ami maga is olyan szürke színű, mint a sziklás talaj, amelynek köveiből épített kerítésekkel a sziget népe (amely, mint megállapítottam a kerítés népe is, még a tengerbe is elkerített részeket építenek maguknak sziklakövekből, hogy abban sütkérezzenek) jól elválasztott részekre osztja a tulajdonképpeni semmit. Látszólag semmit. Mert ebből a száraz szürkeségből juhtej terem, amiből kiváló, kemény sajtot készítenek, felhasználva hozzá a sót, amely a sziget gazdaságának évszázadok óta adja az alapját.

Szép darabot vettünk belőle, vörösbor mellé eszegettük esténként. És a klasszikus hármas, a sajtos-sonkás-paradicsomos részeként a tészta tetejére szórtuk. Azt hittem, marad belőle másnapra is. Tévedtem.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Hozzávalók

Kemény juhsajt

Füstölt, serrano-jellegű sonka (én fekete-erdeit vettem, csak hogy összekeverjem Keletet és Nyugatot, Északot és Délt a tányéromon)

Egy-két marok miniparadicsom

1 fej lilahagyma

2-3 gerezd fokhagyma

Oregánó

Bazsalikom

Olívaolaj

Spagetti tészta

 

A vizet feltesszük főni a tésztának.

Közben elkészítjük a tésztaszószt, egy akkora edényben, hogy majd a tészta is beleférjen.

Ehhez olívaolajon hagymát dinsztelünk. Átpirítjuk a sonkát, majd megfuttatjuk a serpenyőben  a fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égjen oda. Rátesszük a paradicsomokat. Az egyiket kinyithatjuk, hogy a leve elég nedvességet szolgáltasson addig is, amíg a többiek levet eresztenek (így nem ég oda a többi hozzávaló). Fűszerezzük, lehetőleg friss fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, hiszen a sonka eleve sós (én már nem szoktam utána sózni).

Ha átpárolódott a paradicsom, készen is vagyunk a szósszal.

A közben elkészült tésztát rámerjük a szószra és átforgatjuk benne.

A sajtot zöldséghámozóval vékony pelyhekre vágjuk, a tányéron meghintjük vele a tésztát.

Tojásmentes.

Az idegen ország, idegen nyelv, más kultúra sok beszélgetés kiindulópontja lett. Édesapa megemlítette, hogy a XVIII. században élt Magyarországon egy ember, az utolsó, aki még tudott kunul. Ez persze megragadta gyermekeim fantáziáját, már csak azért is, mert a kunság jelét, a kunfoltot ők is magukon hordják. Latolgatni kezdtük, hogy a magyar nyelvnek milyen esélyei vannak vajon. Kisfiam úgy értelmezte, hogy nem túl jók, és diadalittasan a levegőbe csapott:

-          Hurrá, mi leszünk az utolsók!

Azaz olyanok, akik egy különleges helyzetet élvezhetnek. Ez az igazi pozitív hozzáállás!

Rácponty vagyis csirke

 

Oh, sport!

No sport – mondta Churchill, amikor a hosszú élet titkáról faggatták. No sport – mondták mindenféle edzők és tornatanárok amikor a sportpályán véghezvitt ténykedésem láttán három perc alatt konstatálták, hogy belőlem nem lesz világbajnok, sem olimpikon. Abban az időben nem volt divat a mozgásért, egészségért való sport, vagy legalább is inkább papíron létezett. Így saját edzésprogramba fogtam, bicikliztem, fára másztam, lábtengóztam nyarakon át, korcsolyáztam, tollasoztam, sőt még kést is dobáltam homokba (bocs, Anyu). Akkor még csak éreztem, most már tudom is, hogy a mozgás tart életben. (Churchillnek meg valószínűleg olyan vasszervezete volt, hogy még ezt is kibírta).

   Szerencsére ma már sokféle sportot űzhet tehetségre való tekintet nélkül kicsi és nagy, csak győzzük pénztárcával. Kisfiam azzal állt elő januárban, hogy ő focizni szeretne. Az első osztályt úgy kezdte, hogy nem járt különórára, épp elég megterhelő a medvebocsok számára helytülni az iskolapadban, majd kialakul később, hogy milyen különóra jöhet szóba. Januárra eldöntötte, hogy focizni szeretne. Felmértem tehát a terepet – focis anyukák kikérdezése – és megtudtam, hogy a gyerekek nagyon jól érzik magukat a fociedzésen, jó kis csapat alakult ki és a fociedzés benne van a Bozsik-programban, tehát jelképes összeget kell fizetni érte. Nagyon sok kisgyerek szeretne ide járni, ezért válogatnak közöttük. Hááát, azt tudtam, hogy gyermekem nem sok labdaérzéket mutatott fel eddig, de hát ezért anya az anya: nagy levegő…..és becserkésztem a tanárnénit, aki az edzéseket tartja. Azt mondta, menjen le Macika az edzésre és majd meglátjuk. Vajon mért volt olyan ismerős érzésem? Mackóval megbeszéltük, hogy ez egy próba, ő is mondhatja, hogy nem szeretne járni, meg az edző néni is mondhatja, hogy nem fér bele a csapatba.
   Magam is megtekintettem a sportfoglalkozást és pont azt láttam, amit sejtettem: kisfiam a pályán való tartózkodást apropónak érzi a futkározáshoz. Amit imád, már akkor is futott, amikor még járni se tudott, csak háton feküdni, pont olyan mozdulatokat tett, mint aki helyben fut. A helyváltoztatásnak egyetlen értelmes formáját ismeri: a futást. Gyors is, apukája gyermekkorában többször is Budapest-bajnok volt. Hát szóval futkorászott az én gyermekem a pályán fel és alá, sebesen szedve a lábait, a labdát inkább zavaró tényezőnek fogva fel. Talán még a szemét is becsukta, ha felé szállt az ágyúgolyóbis.
   Edzés végén magam is szemlesütve somfordáltam az edző színe elé. Azt mondta, jöjjön fiacskám máskor is, egy edzés alapján nem tudja eldönteni. Mentünk hát rendületlenül. Közben aggódtam, mikor szólnak, hogy ne erőltessük. És azt is láttam, hogy a sportpalánta egyre ügyesebb. Nagyon sokat fejlődött pár hét alatt. Áprilisra eldőlt, hogy maradhat.
   Áprilisra ő is eldöntötte, hogy nem szeretne járni többet. Nincs barátja, és ő a legügyetlenebb a csapatban, ezek voltak az érvei. Szerencsére megint egy húron pendültünk mi, szülők, alapvetően nem szeretjük, hogy könnyen feladjon az ember valamit, amibe belefogott. Azt mondtuk neki, hogy rendben van, de ezt az évet már járja végig. Utána pedig másik sportot válasszon, mert sport az kell.
   Így hát állunk a falusi focipálya szélén, legeltetjük a szemünket a rendkívül aranyos minicsapaton. Kisfiunkban nincs meg az az agresszió, ami kellene ehhez a sporthoz. Igazi angol úriember, bárkit lefut, de aztán udvariasan átengedi neki a labdát: kérem, csak Ön után. Az edzés végén a gyerekek maguk értékelik egymást, gyakran elhangzik a mi gyermekünk neve is, mint jó játékosé. Szerintem ez sokszor a barátságnak szól, mert időközben megkedvelték őt és barátok is érkeztek a csapatba. És talán nem csak mi vettük észre, hogy sokat fejlődött. Hogy mit hoz a szeptember?

Ráccsirke

(Nem összetévesztendő a rácscsirkével. Pácsó nem kell hozzá.)

Az eredeti étel pontyból készül, amit helyettesíthetünk szépen kiklopfolt tarjával vagy akár csirkével is. Most ez utóbbira esett a választásom méghozzá római tálban elkészítve. Igazi nyári étel. Mennyiségeket nem írok, ez a sütőtál méretének a függvénye. Elrontani nem lehet.

Hozzávalók

Csirkehús

Bacon
Krumpli
Hagyma
Paradicsom
Paprika
Só
Tejföl
Pirospaprika

Felkarikázzuk a zöldségeket, és a hozzávalókat a következő sorrendben tesszük egy jénaiba, tepsibe, római tálba: bacon, krumpli, paprika, paradicsom, hagyma, és a végén a hús.

Az egyes rétegeket enyhén besózzuk.

Körülbelül egy órán át sütjük. Ha nem fedeles tálat használunk, a félidőnél megfordítjuk a hússzeleteket, hogy mindkét felén megpiruljanak. A római tál fedelét levehetjük az utolsó 20 percre, hogy a hús piruljon.

A tejfölt összekeverjük a pirospaprikával, és a hús tetejére halmozzuk. A sütőtálat visszatoljuk a melegre és még 10-15 percig sütjük.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Kisleányunk olyan sportot választott, ami szinte nem is az, másfelől meg nagyon is: a tánc szerelmese, hetente öt órát áldoz ennek a szenvedélynek. Hivatalosan, mert az összes fennmaradó idejében is táncol, én leginkább úgy főzök-mosogatok, hogy a fejem 180 fokos szögben kitekeredve van, mert épp a legújabb kunsztokat kell szemrevételeznem.

   Mimi születésnapjára biciklit kapott, nem sokat kellett rá várni, kerek két napot, hogy kifejezze abbéli óhaját, hogy a barátnőjével elmenjenek bicajozni. Abszolút érthető, nem kívánhatom tőle, hogy a kertben kőrözzön, ugyebár. Viszont sohasem biciklizett utcán, teljesen tapasztalatlan, az autóforgalom pedig igencsak megnőtt azóta, hogy én voltam gyerek. Videókonferenciát hívtam össze és családi tanácsra úgy döntöttem, legalább az első alkalommal velük megyek. Kerítettem a szomszédból biciklit is hozzá. Ha a vállalati edzőteremben megesett szobabiciklizést nem számítjuk, olyan 14 éve nem ültem drótszamár nyergében. És gondolom, hogy az sem számít, hogy legalább ugyanennyi ideje vagyok Tour de France rajongó, szigorúan fotelből nézve. Azzal bíztattam magam, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Azt nem is, de a tériszony nem kellemes útitárs akkor, amikor a túraútvonal úgy szól, hogy először is kerekezz le egy hegyről. (Igaz a folytatás meg úgy hangzott, hogy most pedig kerekezz fel egy másikra – hát nem is tudom, melyiket szeressem jobban).
   Maga a kerékpár is kihívás volt, hiszen én kontrafékes, nem váltós biciklikhez vagyok szokva. (Máig nem felejtem azt a kirándulást, amikor az összecsukható kempingkerékpárom folyton össze akart csukódni, jó félórás késéssel a többiek után érkeztem a célba). Szerencsére a gyerekek megmutatták, hogy hol a váltó – nem, nem az, az a csengő – és azt is, hogyan kell használni.
   Útközben többször eszembe jutott Kepes András, aki azt mondta, hogy amikor kiderült, hogy a lánya krisnatudatú hívő lett, akkor nem jajongani kezdett, vagy eltiltani, hanem vele ment a templomba. Hiába, a jó fej szülőktől néha nehezebb megszabadulni.
   A kirándulás nagyszerűen sikerült, gyönyörű tájakon kerekeztünk, igazi májusi időben. A túrát két „sérüléssel” abszolváltuk. Kislányom esett el végül, szerencsére nem nagyot, a tenyerét horzsolta fel. Másnap pedig azt konstatáltam, hogy izomláz lett – na nem a lábamban (lányom táncos szenvedélyét én is osztom, nem vagyok edzetlen) – hanem az alkaromban, a folytonos, görcsös fékezés következtében.

Folytatás:
A kirándulást megismételtük Anyák Napján. A lovardáig mentünk, estefelé volt, épp hajtották be a lovakat. Az egyik kis önfejű barnát épp úgy hívták mint az én önfejű barnámat: Mimi. Onnan értesültünk róla, hogy a lovász az egész völgyet bezengő hangon azt üvöltötte: Mimi, hol a helyed? Én is megismételtem a kérdést: Mimi, hol a helyed?
- Az anyukám mellett!

Epilógus: gyermekeim apjának számos diplomája közül az egyik tornatanári működésre jogosítja őt. Tulajdonképpen életem egyik nagy rejtélye, hogy mit láthatott bennem egy tornatanár, és főként hogy választhatott élete párjának? (a hátbatérdelős jelenetet ő sem hagyta ki – na, most itt rádtérdelek, és figyeld meg, hogy előre fogsz tudni hajolni – ez neki se jött be). 

 

Görög quiche

Első hallásra nyári ételnek tűnik – az is lehet - én mégis most télen ajánlom. Hogy emlékeztessen a meleg nyárra. Hogy könnyű ebédül szolgáljon Szenteste (mi legalább is ilyenkor valami egyszerűbbet eszünk délben, igaz, vacsorára is). Vagy a szilveszteri büféasztalt díszítse, hiszen hidegen is, melegen is jó. És mindent lehet kapni télen is hozzá.

Hozzávalók

Kész leveles tészta

3 egész tojás

30 deka tejföl

20-30 deka feta sajt

Egy marék koktélparadicsom

1 fej édes lilahagyma

1 marék fekete olajbogyó (a törökre esküszöm, és szeretem hogy görögök és törökök kibékülnek a sütőtálamban)

Frissen őrölt fekete bors

(oregánó)

A fodrosszélű jénait (vagy sima tortaformát, tepsit, ami akad), kikenjük margarinnal. Belefektetjük a leveles tésztát. A széleit levágjuk, kibéleljük az üres részeket. Ha sütőpapírral együtt árulják a tésztát, akkor azzal együtt tesszük a sütőedénybe, margarinozni nem kell.

Apróra vágjuk a lilahagymát, felkockázzuk a fetasajtot, félbevágjuk a koktélparadicsomokat.

A tojásokat felverjük, összekeverjük a tejföllel, belekeverünk egy kis feketeborsot is. Oregánóval is fűszerezhetjük.

Beletesszük a masszába a fetát, a hagymát, a paradicsomot, az olajbogyót.

Előmelegített sütőben (175 fok) 25 percig sütjük.

És mit mondott a Görög Quiche? Ne csak együnk, igyunk is. Mondjuk egy jóféle villányi vöröset.

Tél van, a korai sötétségben mi tagadás, végigkapcsolgatunk a tévékínálaton, hátha van valami érdekfeszítő. A választásunk többnyire valamelyik dokucsatornára esik, mint a még leginkább nézhető tévéműsort kínáló adóra. Mondjuk mi is lehetne jobb műsor, mint például Az elsüllyedt csatahajók nyomában? Most éppen a dínókról nézünk egy ismeretterjesztő filmet, a valóságnál is valóságosabbnak tűnő felvételekkel, elképesztő adatokkal. Kiderül belőle, hogy a legnagyobb valaha élt élőlény a földön az Argentínában megtalált Argentinoszaurusz, amely 35 méteres, 75 tonnás növényevő volt. Voltak napok, amikor ez a növőgép 40 kilót hízott. Még a lábnyoma is veszélyes volt a többi élőlényre nézve, mert a talajt olyan porózussá tette, hogy nem tudott kimászni belőle az, aki beleesett. Így esett, hogy találtak olyan argentinoszaurusz-lábnyomot, amiben másik 18 élőlény csontvázát lelték meg, akik számára örök csapdává vált az óriás sárkánygyík nyomvonala. Persze a korszerű dokumentumfilmben muszáj véres és naturalista részleteket is mutatni, tehát a történések jó része arról szól, hogy hogyan is ették meg egymást ezek a kedves lények. Mármint a húsevők a növényevőket és persze egymást. Vagy hogyan szorította ki a szuszt a kecses lábikójával az argentinoszaurusz a rátámadó vérengző fenevadakból. Akiknek nem sok esélyük volt vele szemben, valószínűleg csak darabokat téptek ki a hatalmas növényevőből, mintegy négylábon járó élelmiszerraktárnak használva őket – hát ennyit a naturalista részletekről, Önök ismeretterjesztő közszolgálati híreinket olvasták.

Kérdezem a kisfiamat:

-          Nem kéne inkább valami mást nézni, ez olyan félelmetes?!

-          ÁÁÁ, minél félelmetesebbet látok, annál jobban alszom! – tapint rá a dolog lényegére gyermekem.

A filmben látottak aztán többször is terítékre kerülnek. Mármint átvitt értelemben. Hogy milyen szerencse, hogy nem most élnek a dínók.

- Nem is tudtunk volna kifejlődni, ha nem pusztulnak ki. Az őscickány sosem kapott volna lehetőséget rá, hogy fejlődjön.

- Mért, én is cickány voltam? – kérdezi kisebbik gyermekem.

- Nem te, az ősöd. – mondja leánykám. – Az ük-ük-ük-ük. Nem is. Az ó-ó-ó-ó. Nem is. A szép-szép-szép-szép-szépnagymamánk.

Itt egy kis magyarázat következik arról, hogy azért ennél jóval több generáció esett meg az őscickány és köztünk. A lényegről azonban nem hagyja magát elterelni nagyobbik, erős fantáziával megáldott gyermekünk:

- Ha találkozunk, nem is tudtunk volna vele beszélni! (= értsd: nem tudunk cickánynyelven, pedig milyen közeli rokonok vagyunk….)

Vászon és terítő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

-          Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg. *

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió.

Cinema Paradiso

Kedvenc filmem. Ezért vele kezdem el ezt a sorozatot. Tornatore mozija a mozi mozija. Salvatore, Toto olyan kisfiú, mint az enyém, elvarázsolja a mozi. Más dimenzióba kerül, ha filmet nézhet. Szicíliában, a II. világháború után pedig tényleg szükség van a varázslatra. A háborúban elesett apa hiánya, a szegénység, a küzdelembe belefáradt anya – nem egy vágyott gyerekkor szereplői. A filmből mégsem a szomorúság sugárzik. Totó, amikor teheti, belopózik a moziba, végignézi a plébános háta mögött a filmeket, amikor az kicenzúrázza a belőlük a nemkívánatos jeleneteket (= meztelen vállak, csókok és ki tudja még milyen tűrhetetlenségek), beoson a vetítőszobába is, ahol Alfredo, a mozigépész barátja lesz, mondhatni fia, és kifigyeli a gépészszakmai rejtelmeit. Ott van az előadásokon, mint a falu összes lakosa, akik együtt sírnak, együtt nevetnek a szereplőkkel. Olyan közösségi élmény a filmezés, mint az ősközösségben a tűz körülülése. Totónak a film lesz az élete, a mozi leégése és Alfredo sebesülése után mozigépészként pénzkeresővé válik. A történet hátterében az európai film nagyszerű alkotásai jelennek meg a filmvásznon.

  A film másik időszála a mában játszódik, Salvatore híres filmrendező Rómában, aki 30 éve nem járt otthon. Üzenetet kap azonban Alfredo haláláról, és a temetésre Szicíliába utazik, ahol találkozik egykori élete szereplőivel. Alfredo búcsúajándékát Rómában nyitja ki. Ehhez a részhez az érzékenyebb nézők készítsék be papír-zsebkendőiket.

   A háromórás rendezői változatban a mozis szál mellett fontos szerepet kap a szerelmi szál is. Szicíliában Totó találkozik egykori és egyetlen igaz szerelmével, és megtudja, hogyan, hová tűnt el megmagyarázhatatlanul 30 évvel ezelőtt a lány.

   Egy letűnt világ meséjét látjuk, és azon kaphatjuk magunkat, hogy szebbnek tűnik, mint a mi kevésbé küzdelmes, de jóval üresebb életünk. Mert hol is vannak a tábortüzek mostanában? A laptopok nem melegítenek eléggé és pár poszt vajon okoz-e olyan közös élményt, ami a folytatást meghatározza?

Paradicsomos-juhsajtos pizzácskák

Bár triviális választás, mégsem tudtam ellenállni. A receptet egyébként az osztrák Kronen Zeitung vasárnapi mellékletében találtam (aminél színvonalasabb színes mellékletet nem sokat ismerek – már ezért megérni megtanulni németül), aminek azért örülök, mert szeretem az izgalmas párosításokat (osztrák-olasz-magyar hogy jön ez össze?)

Hozzávalók

A tésztához

35-40 deka liszt

2 deci langyos víz

1 cs. Szárazélesztő

1 tk cukor

1 tk só

3 ek étolaj

A feltéthez

Arany és piros mini paradicsomok

Juhsajt

2 gerezd fokhagyma

1 ek olívaolaj

Zöldfűszerek szárítva vagy frissen

A hozzávalókból kenyértésztát készítünk: a langyos vízhez hozzákeverjük a szárazélesztőt és a cukrot, majd az olajat. Végül belekeverjük a lisztet és a sót és a mixer dagasztókarjával addig gyúrjuk, amíg el nem válik az edény falától. Akkor jó halmazállapotú, ha egységes gömböt alkot.

Félretesszük és meleg helyen kb. 40 perc alatt a kétszeresére dagasztjuk.

Közben kettévágjuk a paradicsomokat és felkockázzuk a juhsajtot.

Egy tepsit kiolajozunk. A megkelt tészta felét kerekre kihúzkodjuk a tepsiben, az olajon, esetleg megfordítjuk, hogy mindkét oldala olajos legyen, úgy könnyebb nyújtani.

Elrendezzük a tetején a paradicsomokat, meglocsoljuk óvatosan az olívaolajjal, eloszlatjuk rajta a zúzott fokhagymagerezdeket és a zöldfűszereket, enyhén megsózzuk.

Előremelegített sütőben 175 fokon 20 perc alatt készre sütjük. Ha többen is esszük, előételnek, vagy nassolásnak, akkor szeletekre vágjuk, és egy nagy tálon csinosan elrendezzük.

Tojásmentes.

Gyermekeimmel vasárnap néztük meg a filmet*, de még kedd reggel is azt mondogatta a kisfiam:

-          Totó, Totó.

-          Igen, nekem is folyton az eszemben jár ez a film. És tudod Kristóf, hogy miért? Azért mert a szívünkig ért.- mondta a kislányom.

Ilyen a katarzis.

* A történetet Kosztolányi Dezsőné Karinthyról írt könyvében olvastam

** Itthoni filmklubot rendezek nekik, időről időre megnézünk olyan filmeket, amiket már megértenek, és amik nélkül nem lehet...

Paradicsomos-oregánós csirkemell sütőzacskóban

-   Azt tudtátok, hogy én mindenkinél előbb ébredtem fel? – rendszeresen ezzel a beköszönő mondattal érkezik a konyhába a jóízű alvás nyomait magán viselő ürgeszemű kisfiam a nyári reggeleken, amikor mi már többnyire túlvagyunk a reggelin, és épp a napi (elektronikus) sajtó átböngészésével, a harmadik bögre tea megivásával, kellemes fecserészéssel vagyunk elfoglalva, miután felkelésünk után kiságyában először is betakargattuk édesen alvó dedünket és úgy döntöttünk, hadd aludjon még. Leánykánk amúgy is be szokta jelenteni ágyban olvasási szándékát. Amikor rámutatunk arra a tényre, hogy a körülmények ennek némiképp ellentmondani látszanak, hevesen tiltakozik.

   Ennél is meglepőbb unokahúgom kijelentése, miszerint ő sohasem alszik. Bár ebben lehet valami logika, elvégre, amire vissza tud gondolni, akkor mindig ébren van.

   A kisfiam barátja is magabiztosan állította, hogy ő pontosan tudja, hogy mi fog történni a filmben, amit életében először látott nálunk.

   Szeretem, amikor a képzelet még annyira élénk, hogy tökéletesen valóságos az elképzelt világ.

Az úgy volt, hogy szomszédasszonyom gombatrágyával készítette elő a talajt a veteményesében és ez olyannyira jó megoldás, hogy rengeteg zöldség termett nála. Így mi is kaptunk egy nagy tál paradicsomot. A csodaszép arany és piros lampionparadicsomoknak nem lehet sem főve, sem nyersen ellenállni!

Hozzávalók

Csirkemell

Paradicsom

Fekete olajbogyó

Fokhagyma ízlés szerint

Újhagyma

Friss oregánó

Só

Szeretem a sütőzacskót, mert olyan finom puhára párolódnak benne az ételek. Viszont az előkészületek során kiderült, hogy amit a fiókban sütőzacskónak gondoltam, az valójában befőző fólia. Sebaj, kislányommal hajtogattunk alufóliából két tasakot.

 

Egy nagy tálban összekeverjük a zöldségeket: a félbevágott paradicsomokat (ha nincs apró paradicsomunk, akkor vágjuk több darabba), a karikákra vágott újhagymát, a préselt fokhagymát. Hozzákeverjük a sót, az oregánót és a fekete olajbogyókat. Olaj nem szükséges. Eredetileg akartam beletenni, de tökéletesen elfelejtettem és egyáltalán nem hiányzott!

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk és hozzákeverjük a zöldségekhez. Beletöltjük a tasakokba, majd 200 fokon 50-60 perc alatt készre sütjük. Rizzsel tálaljuk.

Ha 15 deka csirkemellet eszünk meg ebből az ételből, akkor az hozzávetőleg 250 kcal. Ezt 10 deka főtt rizzsel (130 kcal) elfogyasztva bőven az 500 kalória alatt maradunk!

Gluténmentes.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

A két kisfiú rendkívül érdeklődő, sokat is tudnak a világunkról, igaz az információk néha kicsit összekeverednek (vö. római harcosok és közben fapuskával lőnek). A vendéggyerek például elmagyarázta, hogy az egész világ molekulákból áll. Szemléltetni is szerette volna, amiről beszél, ezért példa után kutatva körülnézett:

- Például van függönymolekula is! – vágta ki a nagy tudományt.*

* Egyik kedvenc filmem, a Gyalog galopp jelenetére emlékeztetett, amikor a várban áll az ablaknál a várúr a fiával, körbemutat birodalmán és azt mondja:

- Egy szép napon ez mind a tiéd lesz, fiam!

- Mi, a függöny?

Húsgombócok bazsalikomos paradicsommal, mozarellával

 - Jajj, úgy félek, hogy nem fogok tudni úgy járni, mint korábban! – ezt mondja drámai vénával meglehetősen megáldott leánykám egy kisebb orvosi beavatkozás, talpról való szemölcseltávolítás után. Ettől nem kell tartani, bár nyilvánvalóan átvette rettegő anyai nyúlszívem félelmeit. Hiába is próbáltam összeszedettnek látszani, ha a mosdó felé fordulva remegő kézzel a világ négy égtája felé locsoltam a betadint a vattás pálcika helyett. Még jó, hogy az apjuk az ilyen ügyekben kellő határozottságot és kézügyességet mutat fel, és kezébe vette az irányítást.

   Na de mit is lehet csinálni a nyár közepén szobafogságra ítélt, szerencsére olvasni nagyon szerető gyermekkel? Többet, mint az első nekifutásra látszik. Neki lehet látni a még tavaly beszerzett 1000 darabos puzzle kirakásának, vendéggyereket hívni, kártyapartit rendezni, közösen szakácskönyveket nézni, majd süteményt sütni, zongorázásra fanyalodni, a gyerekszoba ajtaján levő festménygyűjteményt friss alkotásokkal feltölteni. És persze mindenekelőtt nézni az Olimpiát és a Sziget kiemelkedő eseményeit. Az Olimpia, persze, hogy magával ragad kicsit és nagyot egyaránt. Az egy dolog, hogy az ember már-már elviselhetetlennek érzi a feszültséget, amit átél, amikor azért drukkol, hogy gyorsabban, már csak egy karcsapás, lapátolás, még egy gól kellene. De vannak olyanok, akik ezt a nyomást azonnal ki is kell, hogy engedjék egy szelepen, ami jelen esetben a szájuk. Nincs felhatalmazásom rá, hogy részletesen leírjam a drukkolás körülményeit, annyit azonban elmondhatok, hogy az összes társasházban, ahol korábban laktunk, a szomszédok, tekintettel az sokéves jóviszonyra, a férjem amúgy szolid, rendkívül barátságos természetére és égszínkék szemére, annyi azért mondtak, hogy hallottuk, hogy drukkoltál, Vilikém! És az is biztos, hogy a vendéggyerek maradandó élményekkel ment haza.

   A sokféle esemény közötti kapcsolgatás során a csatornákat váltó kéz egy pillanatra megdermedt a Nóta TV adásán, amelyben egy fővárosi színművész a színpadon, tuják között éppen ott tartott Petőfi gyönyörű versének hmmm…..Fáy Miklós testi és lelki épségét veszélyeztetően megzenésített változatának előadásában, hogy „az éj közepén, s oda leviszem azt”. Nagyonművész és bonyóspityu mulatósát váró leengedett karú, hátulról is ledermedt látványt nyújtó közönség nem találtak egymásra. Kisfiam érdeklődését is felkeltette ez a ritkán hallható csoda:

- Ez a Sziget? – vétette el a művészi besorolást.

Az úgy volt, hogy miután összekevertem a töltött paprikába a darált húst, úgy éreztem, büdös. Hívtam a vadászkutya szaglószervével megáldott férjemet, aki szintén bizonytalan volt. Így hát úgy döntöttünk, hogy ezt nem használjuk fel, és leszaladt egy újabb adag húsért. Gyorsan befejeztem az ételt, és újra szagoltam az addig félretett masszát, de már nem éreztük azt a szagot. Ezért kifőztem ezeket a gombócokat is. Igenám, de a paradicsomszósz kevés lett volna a kétszeres adaghoz. Így szépen a hűtőbe tettem a jénaiba kimert kifőtt gombócokat. És szerencsés kézzel nézegetés céljából levettem egy Jamie Oliver könyvet a polcról, amiben szerepelt egy húsgombócos recept, persze teljesen másképp, de ötletindítónak jó volt.

Hozzávalók

A gombóchoz

fél kiló darált hús

egy marék rizs

fél fej vöröshagyma

só

bors

majoranna

Az öntethez

5-6 paradicsom

fél fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

olívaolaj

oregánó

só

friss bazsalikomlevél

A tetejére

Egy mozarella golyó szeletekre vágva

A vöröshagymát apróra vágjuk, összekeverjük a hozzávalókat. Gombócokat formálunk belőle, és forró vízben 30-40 perc alatt megfőzzük, és jénai táéba rendezzük.

Közben elkészítjük a paradicsomos öntetet.

A paradicsomokat megfosztjuk a héjuktól. Nem nagy ördöngösség, egy hőálló tálba (én levesestányérba szoktam) beletesszük a megmosott paradicsomokat, és leöntjük forró vízzel, pár perc múltán megfordítjuk, hogy a másik felén is elváljon a héja. Ezután könnyűszerrel le lehet húzni a paradicsomok héját. Félbevágjuk, majd felszeleteljük őket.

Az vöröshagymát apróra vágjuk, megdínszteljük az olívaolajon, majd hozzápréseljük a fokhagymagerezdeket, de épp csak elkeverjük, amíg az illatát megérezzük, és már keverjük is hozzá a paradicsomszeleteket. Megfűszerezzük a sóval, borssal, oregánóval, majd kb. negyedóra alatt puhára főzzük. Arra ügyeljünk, hogy maradjon leve. Amikor lehúztuk a tűzről, belekeverjük a friss egész bazsalikomleveleket. És az egész szószt a húsgombócokra öntjük.

A tetején szépen elrendezzük a mozarella-szeleteket, és 175 fokon kb. 20 perc alatt a sajt olvadásáig-pirulásáig sütjük.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Tejfehérjementesen sajt nélkül.

A röghözkötés röghözkötést jelent a testvérnek is. Szerencse, hogy jött a Legjobb Barát. A két kisfiú hosszas tanakodás után úgy döntött, hogy ők római harcosok. Mindketten választottak az arzenálból megfelelő kardot-páncélt-vértet, majd felköltöztették a kisasztalt és kisszéket a mászóka tetejére. Felvitték a málnaszörpöt és a Kossuth-kiflit. És órákon át tekerték a kormányt, miközben azt kiabálták, hogy tekerd, tekeeeeerd, itt van az Univerzum legnagyobb korallzátonya. Időnként pedig lemásztak és jól ellátták a fakarddal az ellenségnek képzelt felaprításra váró faágak baját. Nagy volt az egyetértés. Egyszer volt csak nézeteltérés afelett, hogy rókára vagy valami másra vadásszanak-e a hajlott végű faágakkal.

Sumák

Padlizsánsaláta szumákkal

A mindennel felszerelt igazi török bolt polcán megláttam a szumákot (sumac), és eszembe ötlött, hogy erről a fűszerről már mintha hallottam volna, hogy ez a Közel-Kelet kedvelt fűszere. Itthon utánanéztem, és valóban így van, sőt a padlizsánhoz is kifejezetten ajánlják. Milyen szerencse, hogy abból is éppen bevásároltam, hiszen a sokféle színben, méretben kínált csodaszép zöldségnek nem lehet ellenállni. Most halványlila, fehércsíkozású képviselőire esett a választásom.

A szumákot állítólag nálunk is többfelé lehet kapni. Ha letagadnák a boltban, mondjuk azt: semmi sumák, hol a szumák?

Hozzávalók

4 kisebb padlizsán

2 paradicsom

Fél citrom leve

1 csokor petrezselyem (mármint magyar csokor, a törököknél egy csokor akkor

a, mint nálunk egy egész bolt teljes kínálata, kevesebbet venni nem lehet)

Olívaolaj (hmmmm helyi termelőtől vásárolt igazi olívaolaj, ezt natúr kenyérrel mártogatni is isteni

Szumák

3 gerezd fokhagyma

Só

A padlizsánokat megmossuk, sütőben 180 fokon körülbelül fél óra alatt megsütjük, kihűtjük.

Közben elkészítjük az öntetet: az olívaolajjal összekeverjük a szumákot, a zúzott fokhagymagerezdeket, a sót. A paradicsomokat félbe, majd vékony szeletekre vágjuk. A petrezselymet törökösen durván felaprítjuk.

Ha kihűlt a padlizsán, felkarikázzuk, és egy tálon elrendezzük körkörösen úgy, hogy közéjük majd egy-egy paradicsomszeletet illeszthessünk. Meglocsoljuk a padlizsánszeleteket a citromlével, hogy meg ne barnuljanak.

Amikor kész vagyunk a zöldségek elrendezésével, megöntözzük a fűszeres olívaolajjal, majd megszórjuk a petrezselyemmel.

Lehetőleg hűtőben, letakarva érleljük még egy-két órát.

Nekünk erre most nem jutott időnk. Sajtos pirítóst ettünk mellé, és ayrant (sós joghurt ital) ittunk hozzá. Tehát egy kis natúrjoghurttal is megbolondíthatjuk művünket.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Kisleányomnak igen élénk a fantáziája. Most például azt mondta, hogy beszélget azokkal a kishalakkal, akiket a búvárszemüvegén át lát. Igaz eddig nem valami szószátyár népeknek ismertük a halakat, de hát sohasem lehessen tudni. Először még hallani vélte a hangjukat is (csicsergő), de aztán ez a verzió feledésbe merült, maradt a metakommunikáció. És ez igaz is, a halnézés technikája például az, hogy valaki viszonylag mozdulatlanul van a vízben, mert a kíváncsi halacskák köré gyűlnek, és a búvárszemüveggel rendelkező többiek (már aki be meri dugni a fejét a vízbe) megnézhetik a vidám és játékos halacskákat.

Magamban jókat kacarásztam ezen a halakkal való beszélgetésen, egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy a magam portája előtt is sepergessek. Történt ugyanis, hogy egy meglehetősen hosszú buszúton egy nem túl jól halló rokonom mellett ülve kitűnően elbeszélgettem vele. Ha kellett bólintott, volt, hogy a fejét csóválta, miközben persze az elsuhanó tájat nézte. Csak akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem hallotta, amit odáig beszéltem, amikor végül nem egy eldöntendő, hanem kiegészítendő kérdést tettem fel. Amit ugyanis egyetértő bólogatásnak, biccentgetésnek véltem, az csak a busz rázása volt…

Egy tökéletes csajos délelőtt

A Tökéletes Csajos Nap után jó dolgomban két Tökéletes Csajos Délelőtt is osztályrészemül jutott. Az elsőn Apukám magához vette a három lányát, és elhajtattunk egy általa már korábban kinézett ruhaboltba. A bolt ruhabeszerzője minden valószínűség szerint egy velem korban-ízlésben-méretben megegyező személy lehet. Mert a próbafülkéből egy jó adag olyan ruhát adtam ki, amelyik mindegyike tökéletesen megfelelt, már csak azt kellett eldöntenem, hogy melyiket válasszam. Vagyis dehogy kellett. Mire kijötem, a Húgaim már rá is beszélték Apukámat - nem is kellett olyan nagy rábeszélőke - hogy mindegyikre szükségem van. A második Tökéletes Csajos Délelőtt ma esett meg velem. Bécsben a Naschmarkton. Először is jól kibámészkodtuk magunkat az antik és kevésbé antik használt holmik között. Sajnos szembejött velem egy gyönyörű kékköves alpakka nyaklánc. Az a fajta, amiről érzi az ember, hogy ezt nem lehet otthagyni. A Húgom meg le is alkudott az árából. A költségvetésben viszont egyáltalán nem szerepelt ez a kiadás, így ezt egyelőre még nem mertem bevallani. Aztán áttértünk a zöldség-gyümölcs részre. Gyönyörű áru kínálja magát, mindent lehet kapni bioban is, nem lényegesen drágábban, mint a hagyományos termesztésű. És egyúttal arra is rá kellett jönnöm, hogy megtaláltam a Tökéletes Piacot is, itt ugyanis lehet kapni csokorban bazsalikomot és kaprot is. Meg egy csomó halfélét, amikről jobbadán csak olvasni szokott az ember. Aztán mindenféle kecske-és juhsajttal töltött apró paprikákat, padlizsánokat. Fetasajtból tornyot, wasabival bevont mogyorót, diónagyságú olajbogyókat, sosem látott tájföldi gyümölcsöket. És olyan önellentmondást is, mint a datolyába töltött krémsajtba ágyazott bacont - oh bocsánat specket-, dióval. Az arabok asszem ezt nem pont így készítenék el... Teával is megkínáltak az ismerős török teaárusok. A málnamurcihoz pedig pár lépés után visszafordultunk. Málnaőrülteknek kihagyhatatlan ajánlat. Durván málnaízű, enyhén alkoholos ital. Épp annyira, hogy az ember még gondtalanabb legyen, és a körülötte ülő vidám embertömeg jogos részének érezze magát. Németül Sturmnak hívják, nem elhanyagolható orvosi hatása miatt, melyről a nem csak a jó bevételt hozó délelőtt miatt feltűnően jókedvű tulaj hosszasan értekezett. Tulajdonképpen jogosan hívhatnák akár Sturm und Drangnak is, mint a Goethe vezette lobogóhajú, lánglelkű ifjak irodalmi irányzatát. Ha nem rémlik már az érettségi vizsgáról, akkor elárulom, hogy ez Vihar és Előretörés-t jelent. Orvosi nyelvre mindenki fordítsa le magának, mi is ez a gyógyital, a Naschmarkt Lehellete... A Megeszem a Naschmarkt-ot salátát viszont egy különleges, feketébe hajló lila színű paprika ihlette Hozzávalók többféle paprika (fehér, zöld, paradicsom, akár fekete) paradicsom uborka lila- vagy jelen esetben duci újhagyma fejessaláta olívabogyó bazsalikom só olívaolaj balzsamecet A zöldségeket értelemszerűen feldaraboljuk. A salátát csíkokra vágjuk. Egy mély tálban összekeverjök az összes hozzávalót. Tejefehérjementes. Tojásmentes. Gluténmentes. Paradicsomos-sajtos pirítós (bruschetta)

Betértünk egy sajtboltba is, az előttünk állók végtelennek tűnő redeléssorozatának köszönhetően hosszasan tanulmányozhattuk a sajtkülönlegességeket. Inspiráló volt a zöld színű sajt, a bazsalikomos töltelékkel csíkosan lerakott mascarpone, a trüffel-lel készült sajttorták. Amiről csak a második pillanatban esett le, hogy itt most a szarvasgombát jelenti, nem a csokoládés finomságot. A választásunk végül egy szarvasgombás keménysajtra esett, és a Stiltonra. Ez utóbbi mindannyiunknak jobban ízlett.

Hozzávalók kenyér paradicsom fokhagyma olívaolaj bazsalikom stilton sajt tejföl Kenyereket megpirítunk, fokhagymával bedörzsöljük olívaolajjal megkenjük őket. Megszórjuk bazsalikommal, tetejükre paradicsomszeleteket ültetünk, és megkenjük tejfölbe morzsolt stilton sajttal. A másik variáció szerint a pirított kenyeret megkenjük olívaolajjal, ráteszünk paradicsomkarikákat és valamilyen karaktersebb ízű kemény sajtot - mi most a szarvasgombásat - és a sütőben rápirítjuk a kenyérre. Ha ezután valakit a tenyerünkből etetünk cukorkával, mint a galambokat szokás, akkor arra is fényderül, hogy milyen ízű a gasztroblogger keze: bausalikomos, természetesen. Tojásmentes. Bécsi kirándulásunk nem csak hedonista elemeket vonultat fel, nagyon szeretünk múzeumba is járni. Kisleányunk egyből becuppantotta a Sissi-témát, pedig mi különösebben nem beszéltünk neki róla, de ez valahogy itt benne van a levegőben. Tavaly a Schönbrunni Kastélyt néztük meg, Erzsébet királyné gyönyörű parkkal körülvett nyári szálláshelyét. Kiafiunkat akkoriban nagyon izgatta az, hogy mi az, hogy élő, mi az hogy meghalás. Úgy vélte, közelebb kerülhet a problémához, ha alaposan szemügyre veszi a magyar huszáruhába öltöztetett embernagyságú bábokat: - Ezek élnek? Nagy nehezen megmagyaráztuk, hogy nem élnek, de nem is haltak meg, ezek bábok. A következő teremben a biztonsági őrhöz értünk: - Ez bábu? - kérdezte a még mindig mit sem értő cseppember. Még szerencse, hogy nem értették a szavát. Idén a Sisi Múzeumba mentünk a Hofburgba. Itt a császár és a királyné szobái, személyes tárgyai láthatóak. Többek között Ferenc József berendezett hálószobája. Egyszerű ágy, mellette szék. - Ott simizték a fejecskéjét. - állapította meg az együttérző aprónép. A kiállítás különösebben nem kötötte le, neki a Muzsika Háza tetszett, ahol azt mutatják például be, mit hallhat érezhet a kisbaba az anyukája pocakjában. Ezt még tavaly láttuk, de azóta is emlegeti. Kisnagylányunknak viszont felhőtlen boldogságot szereztünk ezzel a látogatással. Főleg, hogy a kiállítás utolsó terme a Shopba nyílik, ahol rögtön az első polcon rafinált marketingesek által éppen kislánymagasságon elhelyezve Sisi-babák láthatóak. Így aztán azonnal sikerült elkölteni a Bécsi Nagynéni által kapott zsebpénzt. Lapzárta után érkezett: Drága Férjem értesült már róla, hogy házasságkötésünk évfordulója alkalnából- ami holnap lesz, és amivel házasságunk nagykorúvá lép elő - egy gyömyörűszép nyaklánccal lepett meg.

Ez itt az igazi nyár

Ratatouille

Az igazi nyár az, amikor padlizsánt és sárgabarackot vásárolunk délelőtt, és sziesztaidő alatt a Tour de France-t bámuljuk, ami épp a dél-francia tájakon halad. Már több mint tíz éve űzzük ezt a szenvedélyt, még a nyaralást is megpróbáljuk ehhez igazítani. Sőt, január táján már visszafelé számolunk. Sokan csodálkoznak, ha mindez kiderül. Pedig felhőtlen szórakozás szájtátva csodálni a gyönyörű francia tájakat, élvezetes a két műsorvezető, Sipos János, egykori országúti kerékpáros és ifj. Knézy humoros és nagyon szakszerű kommentálása, izgalmas követni a verseny alakulását, a versenyzők sorsát.

A szenvedélyünk elég ragadósnak bizonyult, már gyermekeink is szeretik a túrdefranc-t (ahogy kisfiunk mondja). Kedvenc versenyzőjük a jelenleg sárga trikós Andy SCHRECK (Schleck), aki bármily érthetetlen is, de nem a Radio SCHRECK (R. Shack, a hétszeres győztes Armstrong csapata) versenyzője. Csodálkozva hallgatják, hogy a versenyzők eldobják kullancsaikat (kulacsok), és a szökevények az ő nyelvjárásukban a foglyok. Kisfiam számtalanszor megkérdezi, hogy a foglyok megadják-e magukat? (azaz hazaérnek-e a főmezőny előtt).

Ehhez a hangulathoz igazán illik a ratatouille, a francia, vagy mediterrán lecsó, már ha szeretjük az olyan jelzőket, mint például a magyar Alain Delon.

Hozzávalók

1 padlizsán

1 cukkini

1 kaliforniai piros húsú paprika

1 zöldpaprika

5 paradicsom

1 fej vöröshagyma

3-4 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyem

só

frissen őrölt bors

kakukkfű

olívaolaj

Az étel lényege, hogy a hozzávaló zöldségeket külön-külön pirítjuk meg. Először azt gondoltam, hogy ez macerás, de nem. Amíg az egyik zöldségfajta sül, addig a másikat vágom fel.

A padlizsánnal és a cukkinival kezdjük, felkockázzuk, megsózzuk, hogy a keserű levét kidobja.

A vöröshagymát apróra vágjuk, olívaolajon megdínszteljük. Ha kész, szűrőlapáttal áttesszük egy másik lábosba.

A lesózott zöldségeket lemossuk, a visszamaradt olajra dobjuk. Közben felszeleteljük, felkockázzuk a paprikákat.

Borsot tekerünk a megdínsztelt hagymára, ráhalmozzuk a megpuhult cukkinit és padlizsánt. Így a frissen őrölt bors aromája benne marad az ételben.

Amíg a paprikák dínsztelődnek, felnegyedeljük a paradicsomokat.

Amikor minden hozzávalót megpuhítottunk, áttettünk a másik lábosba és enyhén megborzoztunk, akkor hozzáöntjük még a visszamaradt olajat (ha kell, rásegítünk egy kicsit egy leheletnyi fehérborral, csakhogy egyszerűbben kijöjjön az edényből). Apróra vágott petrezselyemmel, egy teáskanál sóval, friss vagy szárított kakukkfűvel ízesítjük.

Negyedórát főzzük még.

A férjem első ránézésre megkérdezte, hogy nem raktál bele virslit??? Nos nem, de belátta, hogy ez így is jó volt.

Önmagában is ehetjük. Mi a maradék rizsre, illetve bulgurra halmoztuk. Kihűlve is ehető, akár pirítósra is kenhető (hasonlít a vega tatárbeefsteak-hez).

Gluténmentes.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

A szökevények és üldözők csatájának izgalmai megmozgatják mindenki harci szellemét. A tegnapi futamban a főmezőny behozta a szökevényeket.

- Holnap a foglyok nyernek! – mondja a kisfiam.

- Hát ezt meg honnan tudod? Mutatta a tévé?

- A szememben láttam. Becsuktam, és láttam.

Igazán láthatna öt számjegyet is...

Sütőzacskóban párolt tengeri hal

A férjem fejében a kímélő étel kifejezés összekapcsolódott a „párolt” szóval. És mivel kímélőt szeretett volna enni, ki is adta a jelszót: valami pároltat ennék. Én meg valami nyárias könnyűre vágytam, a két vágy legnagyobb közös osztója (vagy legkisebb közös többszöröse? mindenki ossza be magának) lett ez a villámétel. Hozzávalók tengeri halfilé 1 kaliforniai paprika 2-3 paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma friss bazsalikom 3-5 ek olívaolaj só sütőzacskó A tengeri halfiléket megmossuk, a sütőzacskóba tesszük. A paprikát felkockázzuk, a paradicsomot gerezdekre vágjuk, mindkettőt egy tálba tesszük, hozzáadjuk az olívaloajat, belepréseljük a fokhagymát, beleaprítjuk a bazsalikomot, hozzátesszük a sót és jól összekeverjük. A zöldséges katyvaszt a halra halmozzuk a zacskóban. Majd művünket lezárjuk, és egy tepsiben elhelyezzük. 175-200 fokon ¾ órát sütjük, addig, amíg látnivalóan megpárolódott a hal a sütőzacskóban keletkezett lobogva forró főzőlében. Petrezselymes újkrumplival tálaltam. Az egykilónyi halat négyen szépen el is tüntettük. Ja és persze a figyelmes olvasó észrevehette már, hogy ez az étel nem más, mint tengeri halas lecsó… ha már nem pörkölt, akkor legyen ugyebár lecsó… Tejfehérjementes. Tojásmentes. Gluténmentes. Mostanában több, valamilyen testrészre vonatkozó megfigyelését osztotta meg velünk kisebbikünk. A szomszéd kutyusra vigyáztunk, amíg a gazdái távol voltak. Vittünk neki vizet. Kisfiam csodálattal nézte, ahogy az eb a nyelve segítségével, varázsos ügyességgel kiitta a tálka tartalmát: - Vizes lett a szája, és a nyelve a törölközője. – nyugtázta a vízivás technikai részleteit. Nem hagy fel őrző-védő lovagi szerepével (szerencsére). Ezért most ezt találta ki: - Amikor elmegyek oviba, az egyik szemem itthon hagyom, és az fog vigyázni a házra. A miénk mindenestre kikerekedett az ötlet hallatán. - A lepkék is összeházasodnak! – újságolja örömmel az apónép. - Igen, és hogyan? – kérdem gyanútlanul. - Hát úgy hogy összeérintik a popsijukat és úgy repülnek. Az ügy további részletei nem érdekelték azonban, és én be is tartom az aranyszabályt, hogy akkor kell válaszolni, ha a gyerek kérdez. Azt hiszem nálunk nem a méhecske a virágporral lesz a kiindulási alap.

Takarékos lasagne

Gyermekeimet vásárolni vittem- Általában egyedül szeretek menni, de most úgy alakult, hogy őket is vittem, végül is tanulni kell az életet. Amikor annyi idős voltam, mint a nagyobbikom, már évek óta egyedül jártam Anyukám bevásárló kosarával a boltba. Édesanyám szépen felírta, mit kell vennem, fillérre pontosan melléírta az árát is, én meg nagyon szerettem lesétálni a boltba és vissza. Más világ volt az, nagyon más.

Nos a múlt heti nagybevásárlást az én kis majmocskáimmal együtt hajtottam végre. Vagy helyesebb lenne talán Mauglikat írnom, mert pont úgy viselkednek, mint a farkasok felnevelte embergyerek, amikor visszakerül a civilizációba. Nyilvánvaló dolgokra csodálkoznak rá, mint ahogyan mi tennénk, teszem azt egy dzsungelben. Ahogyan példának okáért a Rózsadombon, tehát nagyvárosi viszonylatban nem túlzottan szennyezett helyen levő Budai Gyerekkórház felé igyekeztünkben kisebbikem megkérdezte, hogy mi ez a furcsa szag. A benzin volt és a kutyakaki (oh bocsánat, ez nem tipikus része egy gasztroblognak). Hiába mégiscsak más, mint az őáltaluk beszippantott édes falusi levegő. No szóval két kis Mauglim csimpaszkodott a bevásárlókocsin és mindent megcsodáltak. Tudják a marketingesek a dolgukat, mert léprementek volna az összes csipsznek-cukornak-üdítőnek. A legjobban azonban a lasagne-t rejtő doboz tetszett nekik. Mondtam, hogy ilyen félkész ételport nem vagyok hajlandó venni, de otthon szívesen csinálok nekik. Meggyőződésem, hogy a NA-glutamát, amit ízfokozóként az ilyesfajta ételekbe tesznek egyfajta legális drog. Igaz nem annyira káros, de függőséget okoz, az ember elszokik az élő ízektől.

Tehát a hétvégi feladat a lasagne volt. A méregdrága lasagne tészta helyett lebbencs tésztát vettem, ugyanolyan jól betölti a célját, lényegesen olcsóbb és még magyar is. Sajnálom, hogy a szüleim olyan messze laknak, így nem hallhattam Apukám szokásos felkiáltását: - Az anyja, lazannya!!!

Hozzávalók

1 zacskó lebbencs tészta

80 deka darált hús 500 g főzőparadicsom (vagy paradicsomlé) 1 kis doboz paradicsomsűrítmény nyári időszakban friss, hámozott paradicsom 1 fej vöröshagyma olívaolaj

egy kis kolbász (lehet szétfővős is)

1 szál zellerzöld 1 szál sárgarépa só fűszerek: oregánó, kakukkfű, bazsalikom (ezutóbbi most frissen került a szószba) 15 deka sajt (Illene valami olaszosat írni, én azonban csakazérrrrtis trappistát tettem rá; volt szerencsém többször is tiszteletemet tenni Olaszországban, amit imádok, sokféle sajtot is kóstoltam, míg egyszercsak el nem érkeztünk valami fantasztikus állagú és ízű alpesi sajthoz, megállapítottuk, hogy sok jót ettünk már, de eeeeez - aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez tisztára olyan, mint a mi trappistánk....)

Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, vele egyidejűleg a lábosba dobjuk az apró kockára vágott sárgarépát is, kicsit később a kolbászt (nyamm, eddig majdnem olyan, mint egy jófajta magyaros rántotta). Rátesszük a húst, kifehérítjük. Hozzáöntjük a paradicsomlevet, a sűrítményt, sózzuk, fűszerezzük, beledobjuk a zellerszárat is.

Körülbelül 40 percen át rotyogtatjuk. Kissé levesebbre maradhat, hogy legyen a tésztának miben megfőnie.

A szögletes alakú jénai tál aljába öntönk egy kis olívaolajat, hogy a tészta le ne ragadjon. Ezután kilegózzuk a tésztából a tál alaprajzát, ráteszünk egy adag paradicsomos húst, majd megint egy tésztaréteg következik. Addig játszunk így, amíg a hozzávalók kitartanak, felülre hús jusson.

Betoljuk a sütőbe és 30-40 percig, tűpróbáig sütjük. Én most úgy jártam, hogy nem volt elég lédús a szaftos husi, és a teteje már pirult, de a tészta még nem volt kész. Nos, csaltam egy kicsit, és bevontam a kritikus pontokat tejföllel. Nem ártott az egyvelegnek, bár olasz gasztronómia szakértők most biztos a fejükhöz kapnak (na ne nagyképűsködjek, jobb dolguk is van nekik, mint hogy ezeket a sorokat olvassák). Ez azonban minket egy cseppet se zavarjon. A cél a legtöbb háziasszony és háziférfi esetében ugyanis nem az, hogy autentikus, bocuse d'Or esélyes ételeket készítsen, hanem hogy olyanokat, amiket pénztárcája megenged, és családja lehető legnagyobb örömére válnak. Meg a barátokéra és ismerősökére is.

Ennek a filozófiának a jegyében bátran szórjuk meg trappista sajttal a tetejét, és pirítsuk addig, amíg el nem éri azt a barnaságot, amit mi kedvelünk.

Barátaim, ne engedjétek, hogy az ízlésterroristák eluralják a lelketeket!

Kisfiam lovagolni jár, az óvoda szervezte ezt a lehetőséget. Kimennek a faluszéli lovardába a kis ovisok, hogy meglovagolják Villámot, a hatalmas hasú (kiscsikó van benne?), rendkívül békés fiú pónit. (a nomen est omen - bölcsességet erősítő kivételt). Miután mindenki meglovagolta a táltos paripát - némelyek még integetnek is az ovónéninek és a délelőttjét ebben a mesevilágban töltő, kivételezett helyzetben levő szülőnek -, répával etetik, vakaróval vakarják, kefével fésülik a mindent tűrő állatot. A lovardában nem csak gyönyörű telivérek vannak, akik a dús füvű mezőkön legelnek álló nap, hanem a gyerekek simogatásáért esedező ebecskék, egész nyúlfarm egészíti ki a képet.

Julika, a lovaglást tanító tündérlány nagy örömmel fogadta a kiscsoportot. - Megszületettek a kisnyuszik, mindenféle színű van! - Kék is? - reménykedett egy bátortalan hangocska. Sajnos kék azonban nem volt.

Meg kell még tanulni ezt a világot, tele kell írni a fehér lapokat, feltölteni az információkat az adatnélküli sofwerekre, amíg úgy működnek, ahogy annak lennie kell. Az Állatok és tulajdonságaik adathalmaz is hiányokat mutat fel tehát, mint ahogyan az az előző és a következő példából is látszik.

- Ez milyen állat bőréből van? - kérdezi reggel a pizsomáját simogatva fiú kicsinyem, ahogy ő nevezi magát. - Ez nem állat bőréből van, ezt az anyagot úgy hívják, hogy plüss. - Plüssállatból! - köt kompromisszumot a két információ között.

Ha az embernek már kellő számú adat áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a fenti párbeszéden jóindulatú mosoly kíséretében vihogjon, az élet akkor sem könnyű. Leckefüzetet kellett venni, de csak három féle mintájút lehetett kapni a papírboltban. Egy hercegnőset, és két kamaszfiúknak valót: az egyik valamilyen ismeretlen vadul kinéző fiúbandát, a másik pedig egy raftingos csapatot ábrázolt. Kislányom hosszasan vívódott, sejtettem miért. Próbáltam segíteni neki a döntésben:

- Válaszd a kajakosokat.

- Anyu, én igazából a hercegnőset szeretném. - Akkor válaszd azt. - De félek, hogy kinevetnek. - Tudod, mit? Vegyük a hercegnőset, bekötöm egy szép papírba és csak Te tudod majd, hogy ott vannak a hercegnők alatta. A hercegnőpalánta nagyon megörült ennek a javaslatnak. Az én szívem meg összefacsarodott, hogy milyen világ az, ahiol a gyerek nem vállahatja fel szabadon, hogy ő az....

Az imám elájult – Imam bayildi

Klasszikus török étel. Kicsit magyaros beütéssel, mivel egy lecsószerű képződményt kell tölteni a padlizsánba. Azaz a spárgalecsó után mondhatni itt a padlizsánlecsó receptje.
Volt szerencsém hosszabb időt eltölteni Törökországban, ott kifejezetten kedveltük azokat az ételeket, amik a magyar konyhára emlékeztetnek. Itt pedig kifejezetten kedveljük azokat az ételeket, amik a török konyhára emlékeztetnek. Tehát van egy legkisebb közös többszörös a két nemzet ételei között. És ez alkalmat ad arra is, hogy a zöldséget nem igen kedvelő, zöldségesbe a padlizsánról, cukkiniről adott részletes fajtaismertetéssel és gyomorgörccsel felvértezve elinduló társunkat (aki persze kifejlesztette már azt a túlélő taktikát, hogy felteszi a zöldségesnek a keresztkérdést, miszerint „fehér káposzta van?”, és kis szerencsével ezt nem a fehér káposzta hegy előtt teszi), tehát hogy beetessük a társunkat vele, azaz rákapassuk, hozzászoktassuk a zöldfélékhez. Amit maga se hitt volna. És még a húsfélét sem hiányolja belőle, bár kompenzálásként megkapta a sörikéjét hozzá.
Ez ugyan nem tipikusan török ital, de azért ott is kapható, olyannyira, hogy a család kedvence a leghíresebb fajtájáról nyerte el a nevét. És ráadásul nagyon egyszerűen lehet törökül rendelni, a különösebb nyelvérzékkel nem megáldott, idegen nyelveken megszólalni nem merő honfitársaink is örömmel rikkantják, ha kell, ha nem: BIR BIRA (egy sört).


Hozzávalók
1 nagyobb, vagy két kisebb padlizsán (60 deka= 162 Kcal)
3 paradicsom (30 deka= 69 Kcal)
2 fej vöröshagyma (20 deka = 80 Kcal)
1 kaliforniai paprika (10 deka= 55 Kcal)
1 csokor petrezselyem
4 evőkanál olívaolaj (360 Kcal)
2-3 gerezd fokhagyma
só
bors


A padlizsánok magos részét karalábévájóval kiszedjük. Csak rozsdamentes eszközöket használjunk a padlizsánhoz, különben megfeketedik. Megsózzuk, 20 percre pihenni félretesszük.

Közben elkészítjük a tölteléket. Gyakorlatilag egy lecsót. Az olívaolajon megdínszteljük a csíkokra vágott hagymát (nem kell apróra vágni), megfuttatjuk rajta a zúzott fokhagymát, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, paprikát, a felaprított petrezselymet. A törökök nem vágják túl apróra. Vártam is, hogy mi lesz, amikor a tematikus csatornán Jennyfer az Amerikába szakadt török lány azt mondja: és most nagyon apróra vágjuk a petrezselymet…hát khmmmm, nos nem lett apró. Sózzuk, borsozzuk, addig rotyogtatjuk, amíg a levét elfővi.

A padlizsánról lemossuk a sót, papírtörlővel megtöröljük, tűzálló tálba tesszük. Belehalmozzuk a lecsót, ha marad a töltelékből, köré is teszünk.

Egy fél pohár vizet öntünk még a tálba és 175 fokon kb. 40 perc alatt megsütjük, amíg a padlizsán vajpuha nem lesz.


Pide, azaz török lepénykenyér, vagy bulgur dukál hozzá. Vagy mindkettő.
A pide, az kenyérlángos (receptjét lsd. a Töki pompos leírásánál, kerekre nyújtva. Kicsit beirdalom a tetejét és megszórom feketeköménnyel.
A bulgurt úgy főzzük, mint a rizst (leírása a bulgursalátánál)

Persze rizst is lehet köretként főzni.


Tálaláskor a pidét háromszögekre vágtam. Az étel mellé feltétlen adjunk natúr joghurtot. A török joghurt sűrűbb, mint a magyar, az egészségesnek kikiáltott joghurtunk hasonlít hozzá.


Amikor megettem, úgy éreztem, ezt a nyár minden napján meg tudnám tenni.

Az egész étel kalóriatartalma 726 Kcal, köret nélkül. Tehát akár a felét is nyugodt szívvel belapátolhatjuk egy kis joghurt és 10 deka bulgur (172 Kcal) társaságában, alig túlhaladva az 500 kalóriát. Nagyon jó lehet lakni vele.

Kisleányom zongorázni tanul, gyakorol is szépen. Gyakorlás után kimentünk a kertbe, ahova felhallatszottak a falubeli rendezvény hangjai.
- Hallod, hogy zenélnek, lent a faluban?
- Igen – mondja ő. – De hogy-hogy felhallatszik? – kérdezi.
- A szél felhozza a hangot. – mondom én nem túl tudományosan. Fizikából mindig hülye voltam, enyhén szólva is.
- Anyu! Hát akkor lehet, hogy ez még az én zongorázásom hangja! – kiáltja vidáman. (Hogy milyen lesz a gyerek fizikából???)