Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Horvátországban jártunk, életünkben először. Pag szigetén voltunk, Pag városában, a nem túl szofisztikált nevű Pag apartmanban. Tehát Pago Pagón. Különleges táj, néhol tökéletesen kopár, egyes helyeken egy kis száraz fű aszalódik, és vannak helyek, ahol olajligetek, minifenyők váltják egymást. Ilyen volt az a tengerpart is, amit kinéztünk magunknak. Keveredve a tenger sós illatával igazi aromaterápiát jelentett. Kisfiam a zsebpénzéből búvárfelszerelést vett, amelyet vízálló óra (szintén zsebpénzből), dizájnos süncipő (az ő méretében csak a legjobb minőséget árulták, hiába az élethez kellegy kis szerencse), valamit a saját maga által, gumikarikákból, megfelelő tengerkék színkombinációban fűzött karkötők egészítettek ki. Csemetém addig kedveskedett, amíg hajlandó voltam a felszerelést felvenni és lenézni, hogy mi van a vízfelszín alatt – jobban szeretem azt képzelni, hogy csak én, de hát persze nem. Miután azt a rossz érzést is leküzdöttem, hogy én vagyok Darth Vader, legalább is, a lélegzésem a pipán keresztül úgy hangzott, kiderült, hogy egy másik világ, maga Narnia.

   A sziget legjobb hasznosításának – természetesen a turizmus mellett - a filmforgatást ítéltük, sokféle háttérként szolgálhat e táj. Winnetous, második világháborús partizános filmeket forgattak is szép számban a hajdani Jugoszláviában. A szürreális kopár dombok és a tenger kontrasztja alkalmassá tennék a szigetet a Csillagok háborúja egyes jeleneteinek (vö. Darth Vader) vagy más sci-fi és tengeri filmek (Narnia) forgatására is. Csak meg ne hallják ezt a filmesek, oda lenne a nyugalom, ami most még jellemzi a szigetet!

A helyiek is kieszeltek valamit. Bármilyen hihetetlen, de ezen a száraz füvön megél a juh, ami maga is olyan szürke színű, mint a sziklás talaj, amelynek köveiből épített kerítésekkel a sziget népe (amely, mint megállapítottam a kerítés népe is, még a tengerbe is elkerített részeket építenek maguknak sziklakövekből, hogy abban sütkérezzenek) jól elválasztott részekre osztja a tulajdonképpeni semmit. Látszólag semmit. Mert ebből a száraz szürkeségből juhtej terem, amiből kiváló, kemény sajtot készítenek, felhasználva hozzá a sót, amely a sziget gazdaságának évszázadok óta adja az alapját.

Szép darabot vettünk belőle, vörösbor mellé eszegettük esténként. És a klasszikus hármas, a sajtos-sonkás-paradicsomos részeként a tészta tetejére szórtuk. Azt hittem, marad belőle másnapra is. Tévedtem.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Hozzávalók

Kemény juhsajt

Füstölt, serrano-jellegű sonka (én fekete-erdeit vettem, csak hogy összekeverjem Keletet és Nyugatot, Északot és Délt a tányéromon)

Egy-két marok miniparadicsom

1 fej lilahagyma

2-3 gerezd fokhagyma

Oregánó

Bazsalikom

Olívaolaj

Spagetti tészta

 

A vizet feltesszük főni a tésztának.

Közben elkészítjük a tésztaszószt, egy akkora edényben, hogy majd a tészta is beleférjen.

Ehhez olívaolajon hagymát dinsztelünk. Átpirítjuk a sonkát, majd megfuttatjuk a serpenyőben  a fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égjen oda. Rátesszük a paradicsomokat. Az egyiket kinyithatjuk, hogy a leve elég nedvességet szolgáltasson addig is, amíg a többiek levet eresztenek (így nem ég oda a többi hozzávaló). Fűszerezzük, lehetőleg friss fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, hiszen a sonka eleve sós (én már nem szoktam utána sózni).

Ha átpárolódott a paradicsom, készen is vagyunk a szósszal.

A közben elkészült tésztát rámerjük a szószra és átforgatjuk benne.

A sajtot zöldséghámozóval vékony pelyhekre vágjuk, a tányéron meghintjük vele a tésztát.

Tojásmentes.

Az idegen ország, idegen nyelv, más kultúra sok beszélgetés kiindulópontja lett. Édesapa megemlítette, hogy a XVIII. században élt Magyarországon egy ember, az utolsó, aki még tudott kunul. Ez persze megragadta gyermekeim fantáziáját, már csak azért is, mert a kunság jelét, a kunfoltot ők is magukon hordják. Latolgatni kezdtük, hogy a magyar nyelvnek milyen esélyei vannak vajon. Kisfiam úgy értelmezte, hogy nem túl jók, és diadalittasan a levegőbe csapott:

-          Hurrá, mi leszünk az utolsók!

Azaz olyanok, akik egy különleges helyzetet élvezhetnek. Ez az igazi pozitív hozzáállás!

Ötletek Húsvéti sonka felhasználására

- Nem azért kaptad a titkos naplót, hogy innen kezdve stresszben élj! – ezt mondom a kisfiamnak, mert 1. magával vitte mindkét kulcsot a locsolásra, nehogy véletlenül, amíg nincs itthon, és a lányszakasz a locsolókat várja, beleolvassunk (holott tisztáztuk vele, hogy az az ő titkos naplója, én például azt sem tudom, hogy a lányomé hogyan néz ki, az az ő magánügye), 2. belerakta a kulcsokat egy üres kindertojás-dobozba és a feje alá tette, ami persze kicsúszott, amikor este bementem a szobájába betakargatni, a szörnyűző lámpákat lekapcsolni. Hát ez már szöget ütött a fejembe, hogy vajon mi lehet benne, amit ennyire kell titkolni. Hiába is mondjuk neki, hogy nem tehet olyat, ami miatt ne szeretnénk, nem történhet olyan, amit szégyellnie kéne. De hát a szív útjai kifürkészhetetlenek, nem bízza ránk ezt az egetrengető titkot. Na jó, akkor „ravasz” leszek:

- Szeretnél még más kislányhoz is elmenni locsolni? – kérdezem tőle, miután apjával a szomszédságban esett locsolásról visszatérnek.

- Anyu, tudod, hogy nem szeretek locsolni! – hát hogy ne tudnám, reggel is mondta, hogy nem szereti a locsolást, de az apja azt mondta neki, hogy ez nem a mi döntésünk, ma locsolni kell menni – ezzel vágta el a nyafogás további útját. (igen, talán azt kellett volna kérdeznem, hogy kihez nem szeretnél elmenni locsolni…)

Na de a locsolkodás becsülete helyreállt, amikor Nagyi a szokásokat megtörve Mozart-golyóval kínálta a „kötelező” mondóka után:

- Na, ezt kéne az országban bevezetni!

Én meglehetősen meg vagyok elégedve az országban bevezetett azon szokással, hogy Húsvétkor sonkát kell enni. Viszont van, amikor marad belőle: mit is lehet ilyenkor kezdeni vele?

Sonkás sajtkrém

A legjobb a házi, és ebben ráadásul még adalékanyagok sincsenek!

Hozzávalók
Főtt sonka

Tejföl

Kakukkfű

2 kocka natúr mackósajt vagy egyéb semleges ízű krémsajt (elhagyható)

A sonkát felkockázzuk, ledaráljuk.

Összekeverjük a többi hozzávalóval. Gazdaságosabb kiadásban a sajtot akár el is hagyhatjuk.

Rozskenyéren, petrezselyemmel, enyhén csípős paprikakarikákkal tálaljuk.

A tejfölös sonka a tölteléke a húsos haséként értelmezhető batyunak is, amelynek tésztáját juhtúró teszi különlegessé.

Rakott sonkás tészta*

Gyorsan elkészül, és semmi különösebb hozzávaló nem kell hozzá.

Hozzávalók

2 közepes fej hagyma

margarin

Mangalica szalonna (opcionális)

Maradék húsvéti sonka felkockázva

30 deka kockatészta

5 tojás

2 deci tejföl

1 kk só

A tésztát kifőzzük.

Egy tepsit kizsírozunk, zsemlemorzsával megszórjuk, hogy a tészta ne ragadjon bele.

Közben felkockázzuk a vöröshagymát, és a margarinon aranybarnára pirítjuk. Ha szeretnénk – már mért ne szeretnénk, - akkor az egészet lehet egy kis (de éppen csak íze kedvéért) mangalica-szalonnapirítással kezdeni, majd erre rá a margarin és a hagyma.

Felkockázzuk a főtt sonkát is. Ezúttal lehártyáztam, leszedtem a zsíros részeket is. (mint gyerekkoromban, amikor szüleim kerekre tágult szemeitől kísértve még a gépsonkából is kiszedtem a zsíros részt – aztán hozzászoktak).

Egy kicsit a sonkát is átpirítottam a hagymán.

A kifőtt tésztáról leöntjük a vizet, összekeverjük a hagymás sonkával.

5 tojást szétválasztunk, a sárgájukat összekeverjük a tejföllel és a sóval. A fehérjét felverjük habnak, és óvatosan a tejfölös sárgájához keverjük, majd az egészet a sonkás tésztához.

A tésztát belesimítjuk a tepsibe, a tetejére még szórunk a sonkakockákból.

175 fokon 31-40 perc alatt aranybarnára sütjük.

Friss salátával tálaljuk.

Epilógus: és akkor még nem is tudta, hogy a locsolásnak Nagyinál folytatása is van: sosem hallott róla eddig ugyanis – Nagyi ilyenkor külföldi állomáshelyén szokott tartózkodni, illetve ő maga az Ismerd-meg-hazádat mozgalomban vesz részt családjával a tavaszi szünetben, kivéve, amikor Apu szakdolgozatot ír, és akkor, amikor nem arra kell számítani, hogy mondjuk, látjátok gyerekek, azalatt a hókupac alatt van Veszprém, ugye milyen szép?! – na szóval nem is sejtette, hogy a locsolásért pénz is járhat. Pééééénz??? – megnyúlt az arcocskája a kis Harpagonnak. Még nagyobb lett a meglepetés a papírpénz láttán:

- Én azt hittem, hogy 200 lesz! – kurjantotta, miután elvégezte a gyors fejszámolást, hogy mivel is bővülhet vajon a kassza.

Erdei gombás gnocchi tejfellel, túróval

Ciki, nem ciki, azt hiszem ezért tanultam németül. A Schwarzwaldklinik miatt. Persze másért kezdtem el, családi indíttatás, személyes kapcsolatok, miegymás. De a ködös novemberi estéken ez az érzés vitt a tanfolyamra, tartott a tankönyv mellett. Hogy van egy erdő elérhetetlen messzeségben, ahol minden rendben van. Ahol közelről is makett a táj. Aszfaltszalag kanyarog a dúsfüvű mezők, ligetek között. Hömpölyög a muskátli, elvágólag állnak a fűszálak. Igaz, kicsit idiótán, de mindenki boldog. A gondokkal teli, rendszerváltás előtti, szürkére festett, hiánygazdaságos Magyarországon jól esett ezt nézni.
Aztán persze el is jutottam oda, és a két gyerekes elvált kórházi nővér valóban meg tud élni a fizetéséből arrafelé, nem is akárhogy, ötszobás lakást bérelve és a Cote d’Azur-ön nyaralva. Igaz, hogy szállásadónőmként elutazása előtt elébb befőző gumit tett a mosógép ajtajába ügyesen biggyesztve, hogy leellenőrizhesse, hogy használtam-e a masinát, míg ő távol volt. De hát nem mindig kell a dolgok mélyére nézni, ugyebár. Nem vagyok én Günther Walraff*, hogy álruhába öltözve mutassam fel a társadalom visszásságait.
I LOVE Bayern - a nemzeti eledel, a Brezel


Mi Asszonyunk és a muskátlik


Most megint arra jártam, illetve nem is arra, egy tartománnyal errébb, Bajorországban. Innen, távolról nézve elhanyagolható különbség, de a bennszülötteknek nyilván nem az. A bajorok különösen büszkék hazájukra, a fehér-világoskék kockás nemzeti színekbe öltöztetik, sőt egyiküktől azt is megtudtam, hogy Németország rövid neve, a BRD mit is jelent valójában: Bayern und Reste Deutschlands (azaz Bajorország és Németország Maradék Részei – ezúton is elnézést minden érintettől). Kíváncsi voltam hát nagyon, milyen is lehet München és környéke, ahová a jegyem szólt. Mit mondjak, lenyűgöző élményben volt részem. A Bajor Alpokban, egy alpesi legelő mellé épített egykori Kurort** helyén épült tanulmányi központban láttak vendégül. Tökéletes szervezésben és kiszolgálásban volt részem. Semmi sem zavarta az okulást, és minden rendelkezésre állt a kikapcsolódáshoz: mesebeli hegyek, kiépített gyalogos és kerékpáros turistautakkal, futópályákkal, az ember szinte várja, hogy egyszer csak elébetoppan Piroska kis köténykéjében, vagy netán a farkas. Helyettük pisztrángok toppantak elénk, akik az erdő közepén, egy hegyi patak mellett csinos kis medencéikben nevelkednek, és bár egyáltalán nem várják, de előbb utóbb fel is tálalják őket, sütve, ropogós kenyérrel, tejszínes friss tormával, pohár sörrel, 4 euróért. Elibénk toppant továbbá Münchenben a csodálatos koncert, amelyet az Operaház előtti téren tartottak az Operaház zenészei, a bajor zászlóshajó nagyvállalat, a BMW jóvoltából grátisz, az Alte Pinakothek, a híres gyűjtemény a régi festményeivel, amik megnézéséhez a kasszíros kisasszony szerint legalább tíz év szükséges (igaza van), valamint a belváros főterén, a Rathaus előtt rendezett leszbikus fesztivál.

Aranyos volt, lehetett vele fotózkodni

Aztán ott volt a bevásárló szombat, hömpölygő néppel, aki mindent vesz és esz. Így tettünk mi is, a piacon kezdtük a reggelt, friss süteményt majszolgattunk a tejeskávé mellé. Éppen gombaszezon volt, a piac tele rókagombával, és egyéb gombaterménnyel. Szert tettem erdei gombaporra, amit már régóta szerettem volna valahol beszerezni. A reggeliből kellő erőt merítettünk ahhoz, hogy felpróbáljunk fejenként vagy 50 ruhát és beszerezzünk szeretteinknek olyan dolgokat, amik nélkül nem is érthető, hogyan bírták eddig. Életem párja például egy focimeccseken használatos kürttel lett gazdagabb (ahogy e sorokat rovom, kisleányom megjegyzi, hogy ő nem is kapott focikürtöt, tisztáztuk, szerinte ő az életem párja.)
Aztán betoppantunk a Hofbräuhausba, sült kolbászra és savanyú káposztára. Nagyot néztek ugyan a kérésemre, de elém tették a vörösbort, igaz kétdecis üveges kiszerelésben. Tán nem bíztak benne, hogy ha kinyitnának egy hétdecis üveget, akkor az el is fogyna az este folyamán, bár a vendégjárásra nem lehet panaszuk, egyszerre 6000 embert lakatnak jól. Ebből a hatezerből mi egy fiatalokból álló társaság mellé kaptunk helyet. Egyikük meglehetősen kapatosan, folyton ölelgetve arról akart meggyőzni, hogy ő a kedvenc amerikaim.
Mi nem stimmel a képen?


Eső, Alpok, meleg, a logikus következmény pedig: gomba, gomba, gomba

A sör hazájában sikerült azért mindenhol bort is fellelnem (sajnos nem bírom meginni a sört), igaz vonakodva, de adtak mindenhol. A tóparti népünnepélyen is, ahol a német tanulótársaim is mélyeket sóhajtottak annyi gazdagság láttán. Népviseletben vonult a nép. A hölgyek méretre varratott drindliben, buggyos ujjú, bőszoknyás ruhában, csinos köténykével, ami mindenkinek jó alakot csinál. Amilyen szép a női népviselet, annyira vicces a férfi. Már eleve a bőrnadrág kötött zoknival…hmmmm…maradjunk annyiban, hogy nem tudom elképzelni, hogy James Bond valaha is felvegyen egy ilyet (és már megint bocsánat). És akkor ott van az egész tetejébe a zergetollas kalap. Amire az a szabály vonatkozik, hogy minél nagyobb a zergetollad, annál nagyobb a…..öööö…. BMW-d! A kisebbek darabját 2-3 ezer euróért mérik, de láttunk nem egy olyan pamacsot is, ami beborította az egész kalpagot, annak az ára bizony a tízezer eurót is elérheti! Nem tudom, hogy mennyire biztonságos néhány korsó legurítása után kedélyesen magunk mellé tenni a sörpadra, de ez nem is az én gondom. Az biztos, hogy az a nyugalom és megelégedettség, ami az arcokból sugárzott, hát az bizony hosszú évtizedek munkája. Ilyet kívánnék magunknak is. Nagyon tetszett, ahogyan ápolják a hagyományokat, a népzenét, a népviseletet, a hagyományos kosztot, a népi építészetet. Nem díszletszerűen, hanem a lehető legtermészetesebben, a midennapokba épülve. Jó volt vendégnek lenni arrafelé.

A gombaporból pedig a következőt főztem, hoppsz, ez nem is bajor koszt …

Erdei gombás gnocchi

Hozzávalók
2-3 deka szárított erdei gombapor
20 deka liszt
1 kiló héjában főtt krumpli
1 tojás
1 tk só

A tetejére
Bacon felkockázva és kisütve (ha BMW-nk van, akkor vigyünk haza benne fekete erdei sonkát is, kitűnő vele)
Juhtúró
Tejföl

A főtt krumplit megpucoljuk, összetörjük. Hozzákeverjük a tojást, a lisztet és a sót. Összegyúrjuk. Kis labdacsokat csípünk belőle és a villa hátával is meghengergetjük egy kicsit, hogy recésen csinos legyen.

Lobogva forró vízben kifőzzük, a szalonna zsírjával meglocsolgatjuk, hogy ne ragadjon össze.

A szalonnával, a túróval, tejföllel és friss salátával tálaljuk.


Itthonmaradt életem párjai nagyon vártak haza. Kicsi fiam így bókolt nekem:
-Anyu, te szépebb vagy, mint ahogyan a pocakodban gondoltam!

És még ezt is túlszárnyalta a csokifesztiválon tett megjegyzésével:
- Anyu, én téged jobban szeretlek, mint az édességet!

* G.W. újságíró. A nyolcvanas években álruhába bújva leplezte le a nyugat-német társadalom visszásságait. Különösen nagy vihart kavart Ganz unten (Legalul) című könyvével, amelynek megírása során török vendégmunkásnak öltözve egészen megdöbbentő élményeket szerzett.
** Fürdő, gyógyhely. Legismertebb a Thomas Mann Varázshegy című regényének hátteréül szolgáló davosi gyógyhely (igaz, az svájci).

Sváb spenótos derelye

Sváb spenótos derelye

Rómában edd azt, amit a rómaiak!

Svábországban meg amit a svábok – aktualizáltam a több ezer éves okosságot. És milyen jól tettem! Mert a freiburgi családias-házias, a belvárosban egy több száz éves épületben otthont kapott kisvendéglőben a Sváb derelyére, azaz a Schwäbische Maultaschéra – azaz sváb pofazacskóra – esett a választásom. Spenóttal töltött tésztatáskák, pirított hagymával-sonkával (közel van a Fekete-erdő) a tetején…hmmmmmmmm. És a szép tál ételhez még egy nagy adag saláta is járt (a számlát pedig egy itthoni étteremben is bevállaltam volna).

Találóskérdés: mi a jutalma a Húsvét után nem sokkal füvet nyírónak?

Megtalálja az összes, Nyúl által a zöld fűbe elrejtett, de a gyerekek által meg nem talált csokit-cukrot.

Mert a fű ilyenkor dús és magas tud lenni, a tavasz színe a zöld. És ha beleharapnánk egy jóízűt ebbe a sok zöldbe, akkor azt jóleső érzéssel tehetjük a spenótba például.

Hozzávalók

A tésztához

30 deka liszt

3 tojás

1 tk. olaj

só

A töltelékhez

20 deka spenót – püré vagy friss, ha frisset választunk, akkor forró vízben pár percig elő kell főzni, majd lecsepegtetni

1 fej vöröshagyma

5 deka füstölt szalonna

2 szelet kenyér

15 deka lángolt kolbász

2 tojás

Frissen őrölt bors,

Szerecsendió

bazsalikom

4-5 ek. tej

só

A tetejére

2 fej vöröshagyma

15 deka füstölt, húsos szalonna, vagy sonka

Pici olaj

A töltelékhez a szalonnát felkockázzuk, és zsírjára sütjük. A szalonnakockákat kihalásszuk a zsírból, a serpenyőt félretesszük, jól jön az még a hagyma pirításakor. A kolbászról lehúzzuk a héját. Az összes hozzávalót jól összekeverjük.

A hozzávalókból összegyúrjuk a tésztát.

A tésztát kétfelé osztjuk, mindkét felét vékonyra nyújtjuk. Egyenletes távolságban halmokat helyezünk el az egyik tésztalapon a spenótos töltelékből. Ráhelyezzük a másik lapot, a széleket lenyomkodjuk (esetleg a ráhelyezés előtt egy ecsettel benedvesítjük a tésztát a töltelékek között, hogy jobban ragadjon.

Egy derelyevágóval kivágjuk a derelyéket, és lobogva forró vízben addig főzzük, míg fel nem jönnek a víz színére. Akkor még várunk egy-két percet, és kimerjük őket egy tálba. Esetleg a szalonnazsírral egy kicsit meglocsoljuk, hogy ne ragadjanak össze. Csakis azért.

A tetejére megpirítjuk a hagymát és a szalonnát a félretett szalonnazsíron, és azzal tálaljuk.

Mea culpa, nem könnyű, és nem is túl gyors étel. Na de az íze kárpótolja ezen hiányosságokat.

A Nyuszi rikkant egyet, amikor megérkezik! – emlékezett vissza kisfiam a tavalyi évre, amikor a Húsvéti Nyuszi, a Nyúl, azaz Anyúl, már maga sem érti, hogy miért, de valóban elnyuszogta magát, jól hallhatóan, mintegy jelezve, hogy ki lehet fáradni a kertbe a keresgélésre. Nem sejtette akkor, hogy hagyományt teremt. Így hát mit volt mit tenni rikkantott idén is, böcsülettel. Az eufória pillanatai után, a jó megfigyelő kisfiú azt találta mondani:

- Megöregedett a Nyuszi! Tavaly sokkal vékonyabb hangon rikkantott.

Ha a tovasiető Nyúl ezt még hallotta volna, bizonyára kap egy kisebb szívinfarktust, mert ebben a Nyúlévben kerek évszámot ünnepelt amúgy is, ami kissé megrángatta az önbizalmát. Na de nem annyira, hogy ne akarja kijavítani a csorbát.

A Nyuszi mifelénk kettőcör jár, ahogy az egyszeri kisfiú szemrehányóan közölte, amikor kiderült, hogy idén nem tudnak jönni az unokatestvérek hozzánk Húsvétkor. A Nyúl ugyanis remek ráérzéssel mindig akkor jön másodszor, amikor az unokatestvérek itt vannak. Nos hát, mint említettem, a hagyomány nagy úr, tehát ha némi késéssel is, de megérkezett a család, és velük együtt a Nyúl is. Nemhiába dúlta-fúlta magát már egy hete, készült a nagy színrelépésre, egy gyönyörűt sikerült rikkantania.

- Na ugye milyen fiatal volt a Nyuszi hangja. – mondtam kisfiamnak örömmel.

- Igen, fiatal és csinos Nyuszi volt! – kontráztak rá a rokonok azon nyomban.

- Á nem is, a tavalyi sokkal fiatalabb volt. – hangzott a válasz.

A könyörtelen idő múlásával nem lehet vitába szállni.

Hosszú forró nyár

Bazsalikomos-fokhagymás spagetti

Na ez az, ami idén nem igazán volt. Viszont nekem egy panaszszavam sem lehet, egyrészt a forró hangulatot biztosította egy munkahelyváltás, másrészt az idő kegyes volt hozzánk, egyetlen félnapot leszámítva (amit végignyihogtunk, könnyünk folyt a nevetéstől), pontosan olyan volt a nyaralás alatt, amilyenre szükségünk volt.

A történet szálát jó pár hete ott ejtettem el (ezúton is köszönöm a kitartást Kedves Olvasóimnak), hogy a Naschmarkt-on jártunk, Bécsben. Olyan dús bazsalikomcsokrot sikerült beszerezni, hogy nem csak a korábban taglalt salátába és sajtos pirítósra, hanem a vándortábor második felvonásában, melyet a Magyar Tenger partján töltöttünk, elkészült balatoni „Mi is van az hűtőben?”-jellegű tésztába is jutott.

Abban pedig a következők voltak:

Hozzávalók

2 fej vöröshagyma

1 fej fokhagyma
1 nagy csokor bazsalikom
2-3 deci tejföl
1 (bio)leveskocka
Olívaolaj (enélkül ne indulj a Balatonra)
Spagetti (lehetőleg teljeskiőrlésű; és enélkül se)
Füstölt sajt

Feltesszük a vizet főni a tésztának.

Megpucoljuk a fokhagymát, a gerezdeket felszeleteljük, mondjuk 3 mm-es vastagságúra. Nagyon finom lesz szétharapni őket.

Elkészítjük a kockából a levest, úgy hogy körülbelül másfél deci legyen. Vagy kész húslevest használunk.

Olívaolajon megdínszteljük a hagymát, rádobjuk a fokhagymaszeleteket. Addig kevergetjük, amíg meg nem érezzük az illatát (1 perc). Hozzáöntjük a levest, gyakran kevergetve addig főzzük, amíg a hagyma megpuhul, és az elegyünk egy kicsit besűrűsödik.

Óvatosan hozzáadjuk a tejfölt, és a felszeletelt bazsalikomot (biocsalád tépkedje, állítólag a kés rosszat tesz neki). Sózni nem kell, a leves önmagában is sós. Még egy kicsit rotyogtatjuk.

Kész is vagyunk, a kifőtt tésztát beleforgatjuk. A tányéron még megszórhatjuk füstölt sajttal.

Tojásmentes.

Kisfiam tavaly vakondokra vadászott itt a Balaton partján. Idén a pókok kerültek látóterébe. Nem mintha otthon nem tanulmányozhatná ezt az állatot. Először is a valós pókokat vettük sorba. Az olyanokat is, mint a világ legnagyobb pókja. Meg az a pók, amelyik a legnagyobbat tudja csípni. Némi vívódás után (mondtam már, hogy biológiai ismereteim hiányosak? Még szerencse, hogy kéznél van egy nemsokáraállatorvos nagynéni.) a fekete özvegyet neveztem meg a világ legnagyobbat csípő pókjának. Persze még másnap is biztosítanom kellett gyermekeimet, hogy a fekete ŐZ nem nálunk él.
   Aztán következtek a mesebeli pókok. Kicsi fiam felsorolt vagy húszat belőlük. Olyanokat, mint például a gurran pók. Úgy sorolta őket, mintha könyvből olvasná. Kis póktani bevezetőt is mellékelt a póknevek mellé, ami abból állt, hogy megmutatta a lábán, mekkorát tud csípni az adott pókfajta. Közben érdeklődve figyelt a szeme sarkából, hogy vajon helyeselek-e hozzá. Azaz a reakciómból próbálta lemérni, hogy amit mond, az igaz lehet-e vajon. Mert ha igaz, gondolhatta ki okos fejében, akkor……FUSSUNK!!!!!! Így aztán időről időre mondtam neki, hogy ugye azért azt tudja, hogy ezek csak kitalált pókok, éppen ő találja ki őket. Persze-persze, mondta ő. Ha tehette volna, még magukat a pókokat is megkérdezte volna különleges képességeikről. Volt egy kis bibi azonban, erre ő is rájött hamarost:
- A pók olyan halkan beszél, hogy nem halljuk?

Takarékos lasagne

Gyermekeimet vásárolni vittem- Általában egyedül szeretek menni, de most úgy alakult, hogy őket is vittem, végül is tanulni kell az életet. Amikor annyi idős voltam, mint a nagyobbikom, már évek óta egyedül jártam Anyukám bevásárló kosarával a boltba. Édesanyám szépen felírta, mit kell vennem, fillérre pontosan melléírta az árát is, én meg nagyon szerettem lesétálni a boltba és vissza. Más világ volt az, nagyon más.

Nos a múlt heti nagybevásárlást az én kis majmocskáimmal együtt hajtottam végre. Vagy helyesebb lenne talán Mauglikat írnom, mert pont úgy viselkednek, mint a farkasok felnevelte embergyerek, amikor visszakerül a civilizációba. Nyilvánvaló dolgokra csodálkoznak rá, mint ahogyan mi tennénk, teszem azt egy dzsungelben. Ahogyan példának okáért a Rózsadombon, tehát nagyvárosi viszonylatban nem túlzottan szennyezett helyen levő Budai Gyerekkórház felé igyekeztünkben kisebbikem megkérdezte, hogy mi ez a furcsa szag. A benzin volt és a kutyakaki (oh bocsánat, ez nem tipikus része egy gasztroblognak). Hiába mégiscsak más, mint az őáltaluk beszippantott édes falusi levegő. No szóval két kis Mauglim csimpaszkodott a bevásárlókocsin és mindent megcsodáltak. Tudják a marketingesek a dolgukat, mert léprementek volna az összes csipsznek-cukornak-üdítőnek. A legjobban azonban a lasagne-t rejtő doboz tetszett nekik. Mondtam, hogy ilyen félkész ételport nem vagyok hajlandó venni, de otthon szívesen csinálok nekik. Meggyőződésem, hogy a NA-glutamát, amit ízfokozóként az ilyesfajta ételekbe tesznek egyfajta legális drog. Igaz nem annyira káros, de függőséget okoz, az ember elszokik az élő ízektől.

Tehát a hétvégi feladat a lasagne volt. A méregdrága lasagne tészta helyett lebbencs tésztát vettem, ugyanolyan jól betölti a célját, lényegesen olcsóbb és még magyar is. Sajnálom, hogy a szüleim olyan messze laknak, így nem hallhattam Apukám szokásos felkiáltását: - Az anyja, lazannya!!!

Hozzávalók

1 zacskó lebbencs tészta

80 deka darált hús 500 g főzőparadicsom (vagy paradicsomlé) 1 kis doboz paradicsomsűrítmény nyári időszakban friss, hámozott paradicsom 1 fej vöröshagyma olívaolaj

egy kis kolbász (lehet szétfővős is)

1 szál zellerzöld 1 szál sárgarépa só fűszerek: oregánó, kakukkfű, bazsalikom (ezutóbbi most frissen került a szószba) 15 deka sajt (Illene valami olaszosat írni, én azonban csakazérrrrtis trappistát tettem rá; volt szerencsém többször is tiszteletemet tenni Olaszországban, amit imádok, sokféle sajtot is kóstoltam, míg egyszercsak el nem érkeztünk valami fantasztikus állagú és ízű alpesi sajthoz, megállapítottuk, hogy sok jót ettünk már, de eeeeez - aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez tisztára olyan, mint a mi trappistánk....)

Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, vele egyidejűleg a lábosba dobjuk az apró kockára vágott sárgarépát is, kicsit később a kolbászt (nyamm, eddig majdnem olyan, mint egy jófajta magyaros rántotta). Rátesszük a húst, kifehérítjük. Hozzáöntjük a paradicsomlevet, a sűrítményt, sózzuk, fűszerezzük, beledobjuk a zellerszárat is.

Körülbelül 40 percen át rotyogtatjuk. Kissé levesebbre maradhat, hogy legyen a tésztának miben megfőnie.

A szögletes alakú jénai tál aljába öntönk egy kis olívaolajat, hogy a tészta le ne ragadjon. Ezután kilegózzuk a tésztából a tál alaprajzát, ráteszünk egy adag paradicsomos húst, majd megint egy tésztaréteg következik. Addig játszunk így, amíg a hozzávalók kitartanak, felülre hús jusson.

Betoljuk a sütőbe és 30-40 percig, tűpróbáig sütjük. Én most úgy jártam, hogy nem volt elég lédús a szaftos husi, és a teteje már pirult, de a tészta még nem volt kész. Nos, csaltam egy kicsit, és bevontam a kritikus pontokat tejföllel. Nem ártott az egyvelegnek, bár olasz gasztronómia szakértők most biztos a fejükhöz kapnak (na ne nagyképűsködjek, jobb dolguk is van nekik, mint hogy ezeket a sorokat olvassák). Ez azonban minket egy cseppet se zavarjon. A cél a legtöbb háziasszony és háziférfi esetében ugyanis nem az, hogy autentikus, bocuse d'Or esélyes ételeket készítsen, hanem hogy olyanokat, amiket pénztárcája megenged, és családja lehető legnagyobb örömére válnak. Meg a barátokéra és ismerősökére is.

Ennek a filozófiának a jegyében bátran szórjuk meg trappista sajttal a tetejét, és pirítsuk addig, amíg el nem éri azt a barnaságot, amit mi kedvelünk.

Barátaim, ne engedjétek, hogy az ízlésterroristák eluralják a lelketeket!

Kisfiam lovagolni jár, az óvoda szervezte ezt a lehetőséget. Kimennek a faluszéli lovardába a kis ovisok, hogy meglovagolják Villámot, a hatalmas hasú (kiscsikó van benne?), rendkívül békés fiú pónit. (a nomen est omen - bölcsességet erősítő kivételt). Miután mindenki meglovagolta a táltos paripát - némelyek még integetnek is az ovónéninek és a délelőttjét ebben a mesevilágban töltő, kivételezett helyzetben levő szülőnek -, répával etetik, vakaróval vakarják, kefével fésülik a mindent tűrő állatot. A lovardában nem csak gyönyörű telivérek vannak, akik a dús füvű mezőkön legelnek álló nap, hanem a gyerekek simogatásáért esedező ebecskék, egész nyúlfarm egészíti ki a képet.

Julika, a lovaglást tanító tündérlány nagy örömmel fogadta a kiscsoportot. - Megszületettek a kisnyuszik, mindenféle színű van! - Kék is? - reménykedett egy bátortalan hangocska. Sajnos kék azonban nem volt.

Meg kell még tanulni ezt a világot, tele kell írni a fehér lapokat, feltölteni az információkat az adatnélküli sofwerekre, amíg úgy működnek, ahogy annak lennie kell. Az Állatok és tulajdonságaik adathalmaz is hiányokat mutat fel tehát, mint ahogyan az az előző és a következő példából is látszik.

- Ez milyen állat bőréből van? - kérdezi reggel a pizsomáját simogatva fiú kicsinyem, ahogy ő nevezi magát. - Ez nem állat bőréből van, ezt az anyagot úgy hívják, hogy plüss. - Plüssállatból! - köt kompromisszumot a két információ között.

Ha az embernek már kellő számú adat áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a fenti párbeszéden jóindulatú mosoly kíséretében vihogjon, az élet akkor sem könnyű. Leckefüzetet kellett venni, de csak három féle mintájút lehetett kapni a papírboltban. Egy hercegnőset, és két kamaszfiúknak valót: az egyik valamilyen ismeretlen vadul kinéző fiúbandát, a másik pedig egy raftingos csapatot ábrázolt. Kislányom hosszasan vívódott, sejtettem miért. Próbáltam segíteni neki a döntésben:

- Válaszd a kajakosokat.

- Anyu, én igazából a hercegnőset szeretném. - Akkor válaszd azt. - De félek, hogy kinevetnek. - Tudod, mit? Vegyük a hercegnőset, bekötöm egy szép papírba és csak Te tudod majd, hogy ott vannak a hercegnők alatta. A hercegnőpalánta nagyon megörült ennek a javaslatnak. Az én szívem meg összefacsarodott, hogy milyen világ az, ahiol a gyerek nem vállahatja fel szabadon, hogy ő az....

Kipróbálatlan recept - Advent Bécsben

- Ötkor találkozunk Zsófival, de mért nem a Belvárosba jön? Hiszen mi ott leszünk. A Rathausnál. Sosem voltunk még, évtizedek óta szeretném megnézni.

- Ezt kérte, hogy menjünk 5-re az Alterlaa megállóhoz.
- De hiszen az a külváros már.
- Azt mondta meglepetés lesz. Évtizedek óta itt él, biztos tudja, mit érdemes megnézni.
- Nem szeretem a meglepetéseket.
És a kivilágított bécsi Belvárost legalább másfél évtizede szeretném megnézni. Azóta a félreértelmezett „kirándulás” óta, amikor a Shopping City Südből kihajtva, ahol is félszívvel nézegettem, hogy miket vásárolnak útitársaink, hiszen az erőimet az igazi látnivalókra tartogattam, a Bécs vége tábla után megkérdeztem, hogy milyen úton jövünk vissza Bécsbe. Megfagyott az autóban a levegő, majd valaki kényszeredetten azt mondta, hogy nem jövünk vissza. Ez volt Bécs.
És most megint romba dőlni látszik az adventi vásári séta.
A meglepetés végül jól sült el: A Schönbrunni Kastélyhoz mentünk, egy igazi adventi hangulatú vásárba, és ráadásul másnap mégiscsak megnéztük a Belvárost is. Így összehasonlító tanulmányokat végezve bizton állíthatom, hogy először a lehető legjobb helyre mentünk. Nagyszerű kínálat volt ételben-italban, áruban, és a puncs alkoholtartalma is messze felülmúlta a belvárosi puncsét. Az árak pedig megfizethetőek.
Bármilyen ínycsiklandó illatok szálltak is fel azonban, mi csak a nyálunkat csorgattuk és a látványban gyönyörködtünk, mert egy Heurigerben igazi osztrák vacsora várt még ránk.
Fotózni viszont lefotóztuk a gusztusos hatalmas lábososkat, és a recepteket is kikérdeztük. Bár még nem próbáltam ki őket, szerintem rossz nem lehet!

Spenótos-fetás pillangótészta



Hozzávalók

pillangótészta
olívaolaj
vöröshagyma
koktélparadicsom
spenót
feta
fokhagyma

A vöröshagymát megdínszteljük, rádobjuk a felcsíkozott spenótot és a koktélparadicsomokat, sózzuk, majd zsírjára sütjük (azaz addig főzzük időnként megkeverve, amíg a levét el nem fővi).

Megfuttatjuk rajta a fokhagymát. Összekeverjük a főtt tésztával. Borsozzuk ésa végén óvatosan belekeverjük a kockára vágott fetát.

Sült sonkás tészta



Hozzávalók

pillangótészta
főtt sonka, vékonyra szeletelve (lehet pl. prágai sonka is)
hagyma
paprika
koktélparadicsom
só
bors

Az eljárás szinte ugyanaz, mint az előző tésztánál: olívaolajon megdínszteljük a hagymát, rátesszük a sonkát, a paprikát, paradicsomot, sózzuk, borsozzuk. Ha összefőttek-értek az ízek, belekeverjük a kifőtt pillangótésztát.


Sonkakínálat

Nem próbáltam tehát ki a recepteket, mint ahogy a Bécsi Advent is újdonság volt és az az isteni currys csirke is, amivel a Húgom várt (recept jön). Nem bántam meg egyiket sem, sőt.

És még kipróbálásra váró finomságok:


Raqulette

Most sajnálom csak igazán, hogy nem szagos az internet. Őrjítő illatok szálltak fel innen. A fél sajtot satuba fogva melegítik fel, a héja tartja fel az olvadt sajtot, amiből késsel vesznek és egy kenyérre simítják.












A teleshopban lehetett venni évekkel (vagy évtizedekkel?) ezelőtt egy masinát, ami a krumplit spirális alakban vágta fel. Itt épp ez történik, így sütik olajban ropogósra.










És hogy mi várt ránk a tipikus osztrák vendéglőben?
Például kitűnően pácolt vaddisznószalonna













Magyarázom a gyerekeinknek, hogy mi, szülők Bécsbe megyünk, ők pedig itthon maradnak.
- Tudjátok, néha a szülőknek kell egy kicsit kettesben is lenni.
- És akkor titokban csókolózni fogtok? – kérdezi a lányom kuncogva.

Lapzárta után érkezett!!!
A spenótos-fetás tésztát megfőztük és azóta már háromszor is szerepelt az étlapon.

Brokkolis-tonhalas tészta

A gyerekeim szeretik a halat, főleg a tengerit. Egy nem túl nagy magyar helységben, hegyek között, egyenlő távolságra az Európa partjait nyaldosó összes tengertől viszonylag ritkán jutunk friss tengeri halhoz. Még jó, hogy van tonhalkonzerv.






Hozzávalók
1 szép fej brokkoli
240 g tonhalkonzerv (hozzávetőleg; szeretem a sós vízest, az nem annyira kalóriadús)
3 deci tejföl
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
oregánó
frissen őrölt bors
só
500 g orsótészta durumlisztből
A tálaláshoz reszelt sajt


Sós, bazsalikomos vízben megfőzzük a brokkolirózsákat. Olívaolajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, átfuttatjuk rajta az áttört fokhagymát. Pirítani nem szabad, mert akkor keserű lesz. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a tejfölt, az oregánót - ne sajnáljuk-, a frissen őrölt borsot, egy kis sót. Nagyon óvatosan belekeverjük a kifőtt brokkolit és a tonhalkonzervet, hogy össze ne törjön. Úgyis össze fog, de talán nem annyira. Végül belekeverjük a kifőtt orsótésztát. Ellenőrizzük, ha kell utánasózunk.

Tálaláskor megszórjuk sajttal. Bár a sajt és a hal talán furcsa párosításnak tűnik, de itt még sem az. A fúziós konyha jegyében – szeretem, ha a tányéromon több kultúra ad találkozót egymásnak – általában trappistával szórjuk meg, de a brokkolinak eddig még nem volt kifogása egy kis füstölt sajt ellen sem. Persze sajt nélkül is kitűnő az étel.

Nálunk száraz vörösbor járja hozzá, és a tonhal sem nyújtott még be Brüsszelnek petíciót, hogy ő fehérben szeretne úszni.

Tojásmentes.

Tejfehérjementesen: a tejföl helyett használjunk növényi alapú tejszínpótlót.