Demoralizáló

A párnák, táskák és állatkák okozta gyönyörködés után kijár nektek egy kis vidulás is a magam által, 20 évvel ezelőtt készített takaró jóvoltából. :o) Jelezték nekem, hogy akkor nem is kezdő vagyok, ha már és egyszer, én meg azt mondom, hogy dehogynem. Ha megnézitek ezt a remek, A-vonalú takarót, láthatjátok, hogy akkor sem tudtam, éppen hová kell a következő sorban dugni a horgolótűt, hol kezdődik és végződik egy-egy sor, s a helyzet azóta sem változott. Mondhatnám, örök kezdő vagyok.

Ellenben a takarót (sokadszorra) visszahoztuk a padlásfeljáróban gyülekezett, kidobásra szánt lomok közül, kimostuk, használjuk, szeretjük. Örökbecsű darab ez, én mondom. :o)

Nem tudom,

hogy azt a két fantasztikus blokkot, amit alkottam, küldjem-e a takaróhoz vagy tartsam meg magamnak, szégyellem magam, ennyi telt tőlem. Elnézést, elcsúsztam mással. :o((((

Nagyi, de legalább nagynéni

Nem hiszem, hogy van még valaki, aki csak ennyi idő után tudta felmutatni a nagyiját, még azt sem mondhatom, hogy cserébe érdemes volt várni rám, de itt van, majdnem hogy vannak. Úgy másfél nagyi.

Ezzel a másfél nagyival viszont stabilizálom a pozícióm, na, nem azért, hogy lassan a ketteskék közé avanzsálódjak, sokkal inkább, hogy ne csússzak ki az egyeskék közül. :o)

Na most, ha azt mondjátok, hogy ez nem is nagyi, de nagynéninek is kevés, akkor tényleg dobom ki a horgolótűt.
Ha viszont megüti az elfogadhatónak minősített lécet, akkor szívesen küldeném én is, tekintve, hogy az első lépéseim hol máshol lennének jobb helyen, mint ott, ahová a profik is kerültek. :o)
Már csak a jó társaság miatt is, ugyebár.

Próba, eredmény

Egyrészről demoralizáló az előző bejegyzés után postot írni, de sebaj, másrészről hálátlannak tűnhetek, hogy nem veszek részt a takarókészítés folyamatában, de mindkettőre szolgálhat magyarázatul az alábbi fotó, melynek következtében akár az 1-es kategóriából is kicsúszhatok. Természetesen lefelé.

Már emlékszem, hogy gyerekkoromban is ez volt a bajom, vagyis, hogy rettenetesen szűkül össze a horgolt cucc, biztosan a fordulóknál csinálok valamit rosszul, nem értem. Pedig készítek magasságot is, de valahogy azt sem jól, úgy tűnik, de még az is lehet, hogy más a baj.
És akkor mindenek tetejében belefutottam ebbe az árkádmintába, ahol félpálcákat is ír, de ez az én könyvemben nem is szerepel, mi a frász az...
















Jobban szoktam örülni, ha valami sikeres projektet dobok az agórára, közszemlére, de mit tegyek, ez is én vagyok. Már gondoltam azt is, hogy ez nem nekem való, kihagyom, van élet horgolás nélkül is, nemdebár, de közben meg izgat is a dolog.

Hát, ez van. :o(

Nem nevetünk, örülünk!

Hosszan néztem az általatok ajánlott videót, majd ez jött ki belőle. A cím analógiájára még kikívánkozik belőlem ez a mondat: nem kérdezünk.... megismételhetetlen darab, na. :o)

Első bejegyzésem, első horgolásom, első csoport

Jövök hozzátok, mert már éppen kezdtem volna unatkozni, alig vártam egy (újabb) hobbit. :o))))

Az előző bejegyzések után kissé demoralizáló bemutatni a saját tudományomat, amellyel viszont máris az 1. kategória tagjai közé avanzsálódtam. Hát, innen szép a győzelem. :o)

Egy dolgot már tudok: részigazság az a mondás, mely szerint a horgolás gyorsabban megy, mint a kötés, viszont több fonalat is eszik, én az utóbbit már tapasztaltam, előbbit még nem.

Minden pálcát el tudok készíteni (úgy hiszem),viszont mindig meg kell néznem, mit is jelent a rövidpálca , vagyis az elnevezésekkel bajban vagyok, de majd csak rögzül. :o) Egyébként meg sekélyes vagyok az igényesség területén, kevéssel is beérem, nincsenek végtelen terveim horgolásilag, de ez talán csak a kezdők bátortalansága.:o)

És akkor a remekmű:

 

Hát, azt hiszem, sok szót nem érdemes pazarolni rá.