Egy éve, hogy búcsú nélkül itt hagytál bennünket!

 " Wass Albert: Ha eljön majd a nap

Ha eljön majd a nap, amikor meghalok:Ti ne gyászoljatok.
Én mindig itt leszek, mindig közel leszek.
Megtaláltok napnyugtakor, a vízimadár esti repülésében,
Egy galamb szárny-suhogásában, s egy bagoly huhogásában.
Én itt leszek közel.
Őrt állok az erdő csendje fölött és
Álmotok felett is őrködöm.

Ha érezni akartok engem, lépjetek ki a természetbe,
És álljatok meg valahol a csendben.
Fák szelíd neszében, a suttogó nád halk zenéjében engem meghallotok.
Mosolyogjatok egy virágra, egy pillangóra, egy kis madárra,
Egy pislogó csillagra a messzi láthatáron,
Míg az estnek árnya köröttetek lassan bezárul.
Csak mosolyogjatok, és én az öröklét ragyogásában
Visszamosolygok rátok."

Hortenziák

Ezt már nagyon régen elkezdtem írni, mindig kicsikét hozzátettem, de nem akart sehogy se formálódni, csak átnéztem fölötte. Közben egyre jobban kezdtem rajongani a hortenziákért. (Nem mintha eddig nem szerettem volna őket!)

Ezek még tavaly őszi bejegyzések:

Az idén nem sok szerencsém volt hozzájuk! A két legnagyobb elfagyott tavasszal, annak meg külön örültem, hogy egyáltalán életben maradtak. Nem is hoztak ők egyetlen virágot sem. Ettől függetlenül szépségesek, most is díszítenek a lombjukkal.

A legfiatalabb tő, aki elég dzsumbujos helyen van, ő örvendeztetett meg néhány virággal.

Nyáron...

...és az őszi pompája.

Ami jelenleg elbűvöl az ő! Eleinte nem igazán szerettem, de most már egyre jobban kedvelem. Minden formájában szép, bimbós állapotában, virágosan, elvirágzásában.

Október végén

Ilyen volt, ilyen lett!

Őt ebben az évben kaptam születésnapomra, és úgy döntöttem, hogy meghagyom konténeresnek. Azóta már kétszer ültettem nagyobb cserépbe, mert csak terjeszkedik egyfolytában.

Még most is csodálatos!

Úgy döntöttem, hogyha egyáltalán még veszek virágot tavasszal, akkor csakis hortenziát. Annyiféle szépséges fajta létezik, hogy muszáj lesz bővíteni őket.

.............. Ezt is valamikor a nyár végén kezdtem el, de nem fejeztem be, vártam az őszi fotókat hozzá, mert nagyon szeretem a késő őszi színeit is.

Október közepén

És akkor jöjjenek az ezévi szerzemények!

Ugye hogy nem lehetett volna otthagyni?

Ekkora cserépből került át a nagy dézsába..... Jó helye lesz benne!

Imádom a kék virágokat!

Beleszerettem ebbe a hófehérkébe, meg kellett venni. Kicsike, de majd megnő! Csodálatosan hajtott, de gondoltam egy merészet és megváltam a zöldre váltott virágaitól, hogy a kis hajtások fejlődjenek.

...Azt hiszem, hogy jól döntöttem.

A következő ez a kúszó szépség lett, még ő is konténeresként éli világát. Szép terveim vannak vele

Ők ketten csak néhány naposak még. Szépen alakul a gyűjtemény!

Ezt az akciót nem lehetett kihagyni!

A kis fehér példáján felbuzdulva, rászántam magam egy kis nyírbászolásra:

"Megfodrászkodva"

Csak neki kegyelmeztem meg. Szépségem, hófehérkém!

Júliusi kert (Részlet)

Most csak ennyire vagyok képes....

Sárgaságok:

A begóniák az idén nagy csalódást okoztak, sorra elhagynak engem....

Sok éve várok erre a virágzásra (Rózsaszín ernyős liliom)

"Ments meg" növények

Egy kis kertrendezés.... amikor már ki kell irtani egyeseket (az ágyásszegély se marad...)

Ki nem mondott gondolatok....

Oly furcsák vagyunk mi emberek
a lelkünk sír, az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük,
hogy boldogok talán,
s irigykedünk is egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
hogy gondolatai tiszták és szabadok.
Nem vesszük, dehogy
vesszük észre,
hogy könnyek égnek lángoló szemében.
Különösek vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír, az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk,
ha nevetünk.

Dante