BÚÉK!

Az interneten találtam és nagyon megtetszett, ezért gondoltam, hogy idehozom és itt fogom olvasgatni majd időnként, ha szükségét érzem a mérlegelésnek.
Szükség lesz rá, mert az én lelkemben is vannak zavaros dolgok, amiket jó lenne tisztázni, ha..... Nem könnyű, cipelem tovább magammal az ÚJ ÉV-re is. Milyen igaz, hogy mindnyájan a magunk igazát véljük IGAZNAK! Nagyon sokat gondolkodom ezen. Megoldás továbbra sincs, csak belenyugvás a változtathatatlanba...
Azon is sokat töröm a fejem, hogy mi is az a megbocsátás? Hogyan lehet a rajtunk esett sebért megbocsátani? Meg tudok én bocsátani, megértem hogy mi miért történik, de elfelejteni nem tudom..... Akkor ez megbocsátás?! Az én nagy feladatom Asbóth Vanda utolsó bekezdésének feldolgozása, megértése, megvalósítása lesz!
A következő családi összejövetelünkre (nem muszáj karácsonynak lenni) bevezetem én is azt, hogy az ebéd végén mindenki mesélje el a legutóbbi együtt töltött alkalom óta mi volt az ő legemlékzetesebb története.

És akkor jöjjön az ígért cikk!

MÉRLEGELÉS

Pár nap híján elmondhatjuk, hogy ismét elillant tizenkét hónap. Véget ér a 2017-es esztendő, s mielőtt a szilveszteri pezsgős poharak koccintásával boldog új évet kívánunk egymásnak, rokonoknak, ismerősöknek, mérlegelünk. Talán nem egy fél órába sűrítve gondoljuk végig az év során történteket, magam például már decemberben gyakorta állok meg emlékeim sűrűjében. Hallottam olyan családról, akik a megélt esztendőről kis kiadványt készítenek, s ezt ajándékozzák az ismerőseiknek. Vannak, akik az asztali naptár bejegyzéseit olvassák végig, meg-megállnak jelentős eseményeknél. Aztán van tudomásom nagy karácsonyi családi ebédről, ahonnan akkor állnak fel, amikor a menüsor elfogyasztása után még ki-ki elmeséli a legemlékezetesebb történetét, mely megérintette valamelyik évszakban.

S milyen is az én mérlegelésem? A családom kapcsán – természetesnek gondolom – csupa kedves események kerülnek a mérleg serpenyőjébe. Büszkén nyugtázom, hogy mindenki odaadással küzd a jövőért, hogy gyarapodik a létszám, s egy kis jövevény aranyozza be a mindennapokat. A munkámban már kényesebb a jó és rossz dolgok arányának a fontolgatása, de nem szomorkodom, hisz égbe kiáltó szamárságot nem okoztam. Az emberi kapcsolataim lényegesek még e mérlegelésben. Hogyan lehet új, tiszta lappal kezdeni egy napot illetve most majd egy esztendőt? Rengeteg problémával küzdünk, önfejűen hisszük, hogy a megoldások mesterei vagyunk. Űzzük-fűzzük a cselekedeteinket, sokszor az ármánykodásainkat, s nemhogy egyszerűbbé lennének a dolgaink az igazságkeresésben, még zavarosabb vizekre evezünk.

Fekete Ágnes Adventi gondolatait olvasva találtam rá egy részletre, amit megosztok most kedves Olvasóimmal: „Egy történet szerint az ördög egyszer széttépte az igazságot, és a szeleteit szétszórta a világban. Mindenki felvesz egy-egy darabkát, és felkiált: Megtaláltam az igazságot! A másik is felveszi, mert ő is úgy hiszi, övé az igazság. Ebben a veszekedésben élünk. Csak egy másik, egy külső erő képes bennünket felemelni, hogy a magasból lássuk, részigazságok azok, amiket mi annyira teljesnek láttunk. Azt viszont csak az elengedés lelkével érhetjük el, hogy Isten felvegyen bennünket, és a magasból láthassuk világunkat. … Érdemes megállnunk egy pillanatra, és kérnünk Istentől az elengedő szeretetet.”

Próbáljunk meg ebben az évben az elengedés szeretetével mérlegelni: a kis és nagy pofonok helyét megsimogatni, az összetört, megalázott lényünket megvigasztalni, a bántásokon felülemelkedni, a jogos vagy vélt sérelmeket egy kattintással törölni, veszteségeinket elfogadni, minden kis és nagy rajtunk esett sebért megbocsátani. Szilveszter éjszakáján valóban tiszta lélekkel, szívvel kezdeni a 2018-as esztendőt, mely hozzon Mindannyiunknak békés, boldog, egészségben, örömökben, szeretetben, sikerekben, megelégedettségben gazdag 365 napot!

(Asbóth Vanda)

Advent idején

 

(Kép az internetről)

Volt idő, amikor ajándékozási lázban égtünk. Rohangáltunk beszerezni időben minden ajándékot, hogy aztán kezdődhessen a takarítás, főzés körüli őrület. Lassan eljutottunk ide, amit ez a kis kép is sugall. Már eljutottunk ide, nem ajándékozunk karácsonykor sem, más alkalmakkor sem. Ha valami megtetszik és tudom, hogy az ajándéknak örülne a másik, akkor megveszem, minden különleges alkalom nélkül. Ehhez meg kellett öregednem!

Egy nagyon kedves, utólag már sokat emlegetett karácsonyi ajándékozás sokszor eszembe jut. Le is vontuk a tanulságot! Csaba akkor (talán) 3-4 éves volt, mikor a keresztanyjától egy nagyon helyes kis együttest (nadrág+felső) kapott, amit rögtön fel is próbáltunk rá. A kanapén ugrándozott, örvendezett az új ruhának amíg én az enyémet bontottam ki. Nem volt különösen nagy dolog, 3 db Amo szappan különböző illatokban. Végtelenül örültem neki, boldogan puszilgattam Piroskát érte. (Akkor ezt csak ismerősön keresztül lehetett beszerezni.... Istenem! Ilyen időket is éltünk!) Csaba mikor látta az örömömet, csalódottan nézett, hogy ő mit kap ajándékba. Vigasztaltuk, hogy az ő ruhája milyen szép, milyen jól áll neki. Elkezdett keservesen sírni, hogy "Ez nem jándék, ez ruha!" Na, ezt a mai napig szoktuk mondani, ha ruha féleséget veszünk valakinek ajándékba.
Azokat az alkalmakat sem lehet elfelejteni, amikor a gyermekeink rácsodálkoztak a fára, amikor még a Jézuska hozta a karácsonyfát! Istenem, ki győzné felidézni azt a sok-sok örömet, azokat a csillogó szemeket, az ajándékbontás örömét, a csillagszórózásokat.....

.
.
.

https://www.youtube.com/watch?v=jhRV9-JuO1k&list=PLGdW1M6X4KYlonO1FYZCcMLCE_yxqO_vL&index=4

Ilyenkor advent idején szeretek templomi énekeket hallgatni, énekelgetni. Ilyenkor aztán előjönnek a gyermekkori karácsonyok hangulatai, régi szép emlékek.
Egészen kicsi voltam még, amikor hozzánk jöttek kántálni. Nem vagyok biztos benne, de halványan rémlik, hogy a falubeli szegényebb rétegből tevődtek össze, mert nagymamám diót, almát, és diós-, mákos kürtöt készített nekik némi aprópénz kíséretében. Akkor még nem fogtam fel, hogy mi is történik, csak izgatottan vártam, hogy mikor jönnek már. Kimentünk az udvarra és hallgatóztunk, hogy merre járhatnak. Annyira vártam őket, hogy a mi ablakunk alatt énekeljenek!
Egy másik régi, gyermekkori emlékem szinte minden karácsonykor előbukkan, jó érzéssel tölt el, és elgondolkodtat. Elgondolkodtat, hogy mennyivel másabbak voltak azok! Talán a távolság szépíti meg őket, de mindig meghatódva gondolok rá.
Nem tudom hány éves lehettem akkor (kb.6-8 éves), de ha nagyon akarnám,akkor utána számolhatnék...... Nem lenne ugyan könnyű, mert már senkit nem tudok sajnos azok közül megkérdezni, akik jelen voltak. Persze, igazából nem is akarom tudni, mert ennek nincs jelentősége.
Mi reformátusok vagyunk, és akkoriban szenteste 6 óra körül volt akkor az Istentisztelet. Együtt mentünk ide a családdal, és az Istentisztelet után a templom előtt a rokonsággal megálltunk beszélgetni, majd elindultunk együtt kántálni. Ha jól belegondolok, akkor ez nemcsak a vallásosság miatt történt (talán), hanem egyfajta tiszteletadás is volt, meg egy kis ünnepi rokonlátogatás is egyben, mert nem  adományért mentünk. Akkor voltak az unokabátyámék friss házasok, és a felesége szüleinél laktak. Hozzájuk indultunk a felvégbe. Emlékszem rá, hogy nagyon hideg volt, havas volt a táj, a frissen esett hó ropogott a lábunk alatt. Mi gyerekek vígan ugrándoztunk a nagy hóban, csak akkor szaladtunk közel a szüleinkhez, amikor egy-egy kutyaugatás megijesztett bennünket. A faluban akkor még nagyon gyér világítás volt, de nem is számított, mert a nagy fehérségben szinte úgy lehetett látni, mint nappal. Még most is elevenen él bennem, amikor megálltunk az ablakuk alatt és szépen elkezdtünk énekelni. Olyan jó érzés volt!
Utána aztán természetesen vendégül láttak bennünket, majd elindultunk a következő helyre az unokatestvérem nagyszüleihez. A továbbiakban történtek már kiestek a fejemből, úgy látszik, hogy az már gyerekként nem volt érdekes.
Ez a fajta kántálás aztán átalakult. Később már a templomból egy-egy csapat állt össze és indult el különböző irányban kántálni a hívek ablakához. Ekkor már a cél az volt, hogy adományokat gyűjtsenek az egyháznak. Lehet, hogy az előtte is volt ilyen, csak az én emlékezetemben ez így él.
Elkerültem a szülőfalumból, nem tudom mi maradt meg ebből a szép szokásból. Szeretnék hinni benne, hogy még ápolják ma is!
Minden évben karácsony előtt volt nálunk a disznóvágás, így aztán az ünnepi étkek biztosítva voltak. Természetes volt a töltött káposzta, a hurka, karácsony első napján a finom húsleves, a diós-, mákoskürt, szenteste a mákosbobájka. Nem kifliből készült, hanem anyukám sütötte a hozzávaló bobájkarudat. (Nem is emlékszem rá, hogy évközben készített volna ilyet. Ez kimondottan karácsonyi eledelnek számított nálunk) Hogy én mennyire szerettem ezt frissen kisütve! Meg kellene próbálni sütni nekem is, de most örülök, hogy egyáltalán mozogni tudok, és a legfontosabb teendőket el tudom végezni. Na, majd talán egyszer még lesz rá módom.....
.
.
.
Vannak nagyon vidám, de szomorú emlékeim is. Anyukám velünk töltött utolsó karácsonyán még együtt díszítettük az elmaradhatatlan mézeseket. Halála után évekig nem tudtam mézest sütni.... Most meg már a házi cukrászunk Ági vette át ezt a szerepet, ő süti, díszíti a szépséges mézeseinket. Én csak az elmaradhatatlan gyümölcskenyeret sütöm meg most.

A karácsonyi cipő

Nem fogok minden újra meg újra megnézett karácsonyi filmemről beszámolni, nem tervezek ilyet. Mivel nincs kedvemre való műsor a rengeteg tv-csatorna egyikén sem, marad a youtube és a karácsonyi filmek. Most pl. ez:

https://www.youtube.com/watch?v=R9JrmlyHeXs

Imádom a karácsonyi készülődést, mindent ami karácsony! Ilyenkor már ráhangolódom, zenét hallgatok, karácsonyi filmeket nézek, még a kedvenc török sorozataimról is megfeledkezek.
Ezt a filmet még nem láttam, és most úgy érzem, hogy ezt nem lehetett volna kihagyni! Aki rászánja magát, annak kell hozzá néhány csomag papírzsebkendő is! Megható, szép történet.


Azt terveztem, hogy elmegyek az adventi gyertyagyújtásra..... Sajnos, nem lett belőle semmi, de szerencsére a netről tudtam szerezni fotókat. Remélem, hogy a jövő héten nem lesz semmi akadálya, hogy közelebbről is megnézzem.

 

 

Egy kicsit több a villamosról:http://m.minap.hu/cikkek/nem-semmi-utjara-indult-miskolc-adventi-villamosa-kepgaleriaval

Arról sehol nem olvastam, hogy a várban is lesz gyertyagyújtás, így erről is lemaradtam, pedig ezt még a kapunktól is jól láthattam volna., Majd a jövő héten!

 

Diósgyőri várnál: http://m.minap.hu/cikkek/alomszep-advent-diosgyori-varnal-kepgaleriaval 

Áldott, békés adventi készülődést mindenkinek!

Gősi Vali

"Fel nagy örömre"!

Karácsonyi fohász

A legszebb örömről volna jó üzenni,
de csak álomként jön el ma már,
hiába fordítom ég felé az arcom,
egyre távolibb az a fénysugár.

Mégis megérint, s én szívrepesve áldom,
ha visszatükröződik a halvány remény,
mi felemel, éltet és úgy tart, karol,
ahogy anyám ölelt, míg bújtam ölén.

A legszebb örömről volna jó üzenni
a karácsonyváró csillagok felé,
arról, hogy gyönyörű szeretet éled,
és letérdelünk mind a jászol elé.

Mégis, mégis könnyes ez az áldás,
elkél a fohász így advent idején,
szeretet szülessen égen és földön,
mosoly ragyogjon az árvák szemén!