A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilva. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilva. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 18., kedd

Szilvás gombóc

Tisztában vagyok vele, hogy ez az az étel, melyet már gyermekkorunkban megtanulunk elkészíteni édesanyánktól vagy nagymamánktól. Hát velem nem így történt. Több mint 30 év telt el, hogy megfőzzem életem első szilvás gombócát. Gondoltam jobb később, mint soha, és lelkesen kezdtem hozzá. A receptet egy kedves barátnőmtől kölcsönöztem, aki sárgabarackkal töltötte meg a gombócot. Felkeltette az érdeklődésemet, mert teljes kiőrlésű lisztet is használt a tésztához.




Hozzávalók:

- 1, 2 kiló főtt, áttört krumpli
- 400 gramm liszt (100 gramm teljes kiőrlésű és 300 gramm búzaliszt)
- 1 tojás
- 1 evőkanál olaj
- 1 evőkanál dara
- só

Elkészítés:

A krumplit hajában megfőzzük, majd még forrón meghámozzuk. Egy krumplitörőn átnyomjuk, majd hagyjuk kihűlni.

Felteszünk egy fazék vizet forrni.

Egy gyúródeszkára teszem a krumplit, rászórom a kétféle lisztet, majd a többi hozzávalóval összegyúrom. Sót is teszek hozzá, de csak keveset, hogy a tészta ne legyen sótlan.

Amikor ezzel készen vagyok téglalap alakúra nyújtom és négyzeteket vágok belőle.

A szilvát megmossuk, majd óvatosan kimagozzuk. A közepébe tettem egy kevés cukrot és fahéjat.

Ezután megformázzuk a gombócokat. Mikor forr a víz, akkor belerakjuk és megfőzzük. Amikor feljöttek a fazék tetejére még hagyjuk egy kicsit, majd kimerjük.

Közben elkészítjük a morzsát is. Zsemlemorzsát összekeverünk cukorral és vajon serpenyőben enyhén megpirítjuk. Vigyázni kell nagyon, mert könnyen megég. Mikor elvesszük a tűzről még egy kicsit tovább pirul.

 Ebből a mennyiségből körülbelül 20- 24 gombóc lesz, a szilva méretétől is függ természetesen.


A recept eredeti változata Dana blogján található.

2012. január 4., szerda

Aszalt szilvás - diós golyók

Ildikó oldalán, a Szemirámisz függőkertje nevű blogon találtam egy zserbógombócok receptet. Nagyon megtetszett, de aszalt sárgabarack nem volt itthon. (Futás közben eszegetem, ha hosszabban edzem. :) ) Viszont találtam itthon aszalt szilvát, így egy kicsit másképpen, de elkészítettem. Még annyit változtattam rajta, hogy én nem használtam aromát.
Szerintem ajándéknak és vendégváró édességnek is kitűnő. Én a szilveszteri süteményestálra készítettem, de azóta megismételtem, mert nagy sikere volt és nem kóstolta mindenki. 

Hozzávalók:

- 150 gramm aszalt szilva kimagozva, apróra vágva
- 150 gramm darált dió
- 2 evőkanál porcukor
- 2 evőkanál konyak, rum vagy whisky
- 1 evőkanál víz
- 1 evőkanál szilvalekvár

A mázhoz:

- 150 gramm csokoládé, minimum 70 százalék kakaótartalommal
- 1 evőkanál olívaolaj


















Elkészítés:

A szilvát állni hagyom a whisky- vel és az 1 evőkanál vízzel. Legalább fél órát.
A darált diót összekeverem a porcukorral. Hozzáteszem a lekvárt és a szilvát, majd golyókat formázom belőle.
Picit a hidegre teszem, addig megolvasztom gőzfürdőn a csokoládét, hozzáadom az olajat.
A golyókat beleforgatom. Rácsra vagy tálcára rakom száradni. Mikor megkötött a csokoládé készen vannak.
Nem könnyen jön le, érdemes kést használni vagy rögtön díszpapírra tenni.


Az alábbi fotó sajnos csak így sikerült, férj nem ért rá. :)


2012. január 3., kedd

Amaretto mousse fahéjas szilvával

Ez volt a karácsonyi desszertünk. Nagyon finom volt, de egy kicsit változtatok a recepten (az eredeti egy német receptgyűjtő oldalon található), mert szerintem túl sok volt a habban a zselatin. Szerintem a panna cotta is akkor finom, ha lágy, krémesebb.
Előnye, hogy előre elkészíthető. 

Hozzávalók 5 személyre:

- 9 db. szilva feldarabolva, kimagozva, de minimum félbe vágva
- fahéj
- 200 ml száraz vörös bor
- 80 gramm cukor


- 3 lap zselatin
- 3 tojás sárgája
- 80 gramm cukor
- 75 ml amaretto likőr
- 200 gramm mascarpone
- 200 gramm felvert tejszín

- amaretto keksz a tetejére vagy bármilyen házi mandulás keksz




















Elkészítés:

Egy edényben a cukrot karamellizáljuk, majd felöntjük a borral és megszórjuk fahéjjal. Mikor felforrt a bor és elolvadt a cukor, akkor hozzáadjuk a szilvát is. A szilvákat nem főzzük puhára, hanem csak kicsit átmelegítjük. Ezután félrehúzzuk.

A zselatint hideg vízbe áztatjuk. A tojássárgákat a cukorral és a likőrrel gőzfürdőn krémessé keverjük. Amikor még meleg belekeverjük a zselatint és a mascarpone-t. Hideg helyre tesszük egy időre. Amikor megkötött, akkor hozzáadjuk a tejszínhabot. Újra betesszük a hűtőszekrénybe legalább 2 órára.

Én poharakban tálaltam fel. Belekanalaztam az amaretto habot, majd rátettem a szilvákat is, meglocsoltam a fahéjas borral és beleszórtam a mandulás kekszet.


2011. augusztus 14., vasárnap

Almás- szilvás cobbler


Sok szakácskönyv van itthon, időnként főzünk is belőle, bár legtöbbször ha inspirációra van szükségem akkor az olasz vagy a német nyelvű oldalakat böngészem tanulás céljából. Igaz a német recepteket különösen szeretem, mert bámulatosan precízek.
Ezt a receptet a BBC GoodFood magazin kötetében találtam a 101 csábító desszert című könyvben.

A cobbler egy amerikai édesség, mely úgy készül, hogy egy sütőtál aljába tesszük a gyümölcsöt, majd a tetejére kanalazzuk a tésztát. (Én rákentem) Majd megsütjük.

Hozzávalók:

- 500 gramm alma
- 500 gramm szilva
- 1 citrom leve
- 100 gramm nádcukor
- 1 evőkanál víz

A tésztához:

- 100 gramm liszt
- 1 mokkás kanál sütőpor
- 1 teáskanál fahéj
- 50 gramm vaj
- 50 gramm nádcukor
- 1 felvert tojás
- 4 evőkanál tej
- 50 gramm dió, vagy mandula

Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk, a magházat eltávolítjuk és feldaraboljuk. A szilvát megmossuk, kimagozzuk és negyedekre vágjuk.

Az almát belerakjuk egy lábosba, ráöntjük a frissen facsart citromlevet, a cukrot és az egy evőkanál vizet, majd fedő alatt 5 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a szilvát is és további 5 percig együtt főzzük.

A gyümölcsöt egy tűzálló tálba borítjuk. Én a biztonság kedvéért kivajaztam, de a recept nem írja.

A lisztet összekeverjük a sütőporral és a fahéjjal, majd belemorzsoljuk a vajat. Hozzáadjuk a cukrot, a felvert tojást és a tejet is. Egy mixerrel összekeverjük, lágy tésztát fogunk kapni.

A tésztát a gyümölcsre kanalazzuk úgy, hogy hagyhatunk lyukakat is. Megszórjuk a dióval vagy a mandulával.

180 fokon körülbelül 30 percet sütjük. Akkor van készen mikor aranybarna a teteje. Szerintem nagyon egyszerű, elrontani nem lehet.



2011. július 30., szombat

Tejfölös szilvás lepény

Erdélyi étel, tulajdonképpen szász eredetű, de a magyar konyhában is elterjedt. Eredetileg ünnepnapokon, főként lakodalmak alkalmával sütötték. Az étkezés egy fonott kaláccsal és e lepény evésével kezdődött. Németül: Hanklich. Többféle szilvás lepény létezik, én szeretném most bemutatni a Martha Liess félét.

Hozzávalók a tésztához:

- 500 gramm liszt
- 12,5 gramm élesztő
- 150 ml langyos tej
- 1 tojás és 1 tojás sárgája
- 50 gramm olvasztott vaj

További hozzávalók:

- 1 kg szilva
- 120 gramm cukor
- 1 citrom reszelt héja
- 3 tojás
- 5 dl tejföl

Elkészítés:

Kevés tejben feloldjuk az élesztőt, megszórjuk liszttel, megsózzuk és tésztát gyúrunk belőle. Ezt a pici gombócot meleg helyre tesszük és kelni hagyjuk.

Mikor megnőtt a kétszeresére, akkor az élesztős tésztánkat belemorzsoljuk a lisztbe.

A tojást és a tojás sárgáját összekeverjük a meleg vajjal és a meleg tejjel, majd az élesztős liszthez adjuk. Minden hozzávalónak langyosnak kell lennie. Ha a tojást a hűtőből vesszük ki, akkor meleg vízbe kell tenni.

Alaposan gyúrjuk egészen addig, míg hólyagos nem lesz és leválik a kezünkről és a tálról. Viszonylag kemény tésztát kapunk.



Amikor készen van letakarjuk egy konyharuhával és kelni hagyjuk.

Mikor megkelt a tészta egy lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, majd belehelyezzük egy tepsibe, melyet korábban kivajaztunk. Én készítettem a tésztának peremet is. Ezután egy fél órát megint pihentetjük.

Közben a tejfölt jól összekeverjük a tojásokkal, a cukorral és a citromhéjjal, majd ráöntjük a tésztánkra és megrakjuk az elfelezett szilvákkal.



200 fokon 40- 45 percig sütjük.

Az élesztő viszonylag kevésnek tűnhet, de a lassú kelesztés sokkal finomabb tésztát eredményez.





2011. május 15., vasárnap

Mandulakrémes szilvatorta

Néha bekapcsolom a tv-t, havonta egyszer körülbelül, nem szeretek tv-t nézni. Legutóbb a Paprika TV-n sütött valaki egy mandulakrémes szilvatortát. A receptet nem láttam pontosan, csak részleteket hallottam belőle, de gondoltam elkészítem én is hasonlóan. A fagyasztóban volt még szilva, így azt használtam fel.

A tésztája egy hagyományos omlós tészta.

Hozzávalók:

- 200 gramm liszt
- 2 tojássárgája
- 100 gramm nyírfacukor
- 125 gramm vaj
- 1 evőkanál hideg víz
- reszelt citromhéj
- egy csipet só

Mandulakrém:

A krémet Sajtkukac blogján találtam, állítólag Gordon Ramsay recept. Egy kicsit csökkentettem a cukrot és itt is nyírfacukrot használtam.

- 70 gramm nyírfacukor
- 100 gramm vaj
- 1 tojás
- 100 gramm őrölt, hámozott mandula
- 3 evőkanál liszt
- mandulalikőr ízlés szerint

További hozzávalók:

- szilva
- szilvalekvár
- esetleg fahéj

Elkészítés:

A tésztához kimérem a 200 gramm lisztet, majd elmorzsolom a szobahőmérsékletű vajjal. Megsózom, majd belekeverem a cukrot és a citromhéjat is. A végén hozzáadom a tojássárgákat és az egy evőkanál vizet. Összegyúrom a tésztát, majd a hűtőbe teszem minimum 1 órára.
Amikor letelt a pihentetési idő egy deszkán vékony karika formára nyújtom, majd sodrófával a tortaformába helyezem. A széleit leszedem. A formát előtte alaposan kivajaztam.

A krémhez a cukrot kikeverem a vajjal, majd hozzáadom a tojást és tovább keverem. Ezután belerakom a mandulát, a likőrt és a lisztet is. Mikor simára kevertük, készen is van.

A tortaformába helyezett tésztát megkenem szilvalekvárral, majd egyenletesen felviszem rá a mandulakrémet. Ezután következik a szilva, majd ismét szilvalekvár és egy kevés nádcukor a tetejére. Megszórhatjuk fahéjjal is.

190 fokos sütőben sütöttem 40 percet.



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)