A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 6., péntek

Mogyorós- csokis keksz

Az egyik kedvencem a mogyorós- csokoládés keksz, de valójában szívesebben eszem a házi változatát, mint bármilyen bolti terméket. Ezt a receptet mostanában többször is elkészítettük. A reggeli kávét jól elkíséri, de kínálhatjuk gyerekeknek is uzsonnára vagy iskola előtt. Mindenképpen ki fogom próbálni egyszer a diétásabb változatát is, de egyelőre csak az eredeti recepttel tudok szolgálni.





Hozzávalók:

– 15 dkg mogyoró
– 12 dkg étcsokoládé feldarabolva
– 3 nagy tojás
– 15 dkg nádcukor vagy nyírfa cukor
– 23 dkg liszt
– 3 dkg kakaó
– 4 dkg instant kávé
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– vanília



Elkészítés:


1. A mogyorókat egy tepsibe rakjuk, aminek az aljába sütőpapírt teszünk. 180 fokon pirítjuk 15 percig, majd kivesszük a  tepsit a sütőből és letakarjuk egy tiszta törölközővel 5 percen keresztül. Mikor letelt az idő ledörzsöljük a kezünkkel a mogyoró héját, nagyon könnyen le fog jönni. Ezután egy mozsárban nagyobb darabokra törjük vagy egy késsel vágjuk darabosra.
2. A darabokra vágott csokoládét és a cukrot egy késes aprítóban finomra daráljuk.
3. Egy nagyobb tálba leszitáljuk a lisztet, a kakaót, az instant kávét és a szódabikarbónát.
4. A tojásokat egy mixer segítségével felverjük és hozzáadjuk a vaníliát.
5. A felvert tojásokat a csokoládés cukorhoz adjuk, majd egyesítjük a lisztes keverékkel is. Jól összekeverjük, a végén pedig a mogyorót is hozzáadjuk.
6. Ezután belisztezett kézzel két hosszúkás rudat formázunk és egy sütőpapíros tepsi aljára tesszük.
7. 150 fokon 35- 40 percig sütjük, majd kivesszük a sütőből és hűlni hagyjuk 10 percig.
8. Felszeleteljük 1,5 – 2 cm-es szeletekre és felsorakoztatjuk újra a tepsiben.
9. 15 percig sütjük először az egyik majd a másik oldalát és készen is van.
Tartós sütemény, sokáig tárolhatjuk.


2013. február 16., szombat

Mogyorós- csokis keksz


Ahogyan a blogom neve is elárulja, nagyon szeretem a kávét, tulajdonképpen minden formában. Időnként készítek a reggeli kávé mellé valami aprósüteményt vagy kekszet, egyszerűen csak azért, hogy jobban induljon a nap. Ez a recept is kávé mellé készült. Az eredeti változata egy olasz nyelvű gasztro blogon található. (Fior di Frolla) A szerző angol tea mellé ajánlja ezeket a kekszeket. 






Hozzávalók:


 - 22, 5 dkg liszt
- 14 dkg cukor
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojás
- fél csomag sütőpor
- egy csipet só
- 10 dkg étcsoki feldarabolva
- 5 dkg tejcsoki szintén feldarabolva
- 6 dkg mogyoró durvára vágva




Elkészítés:

A lisztet, a sütőport, és a csipet sót egy tálba helyezzük.

A szoba hőmérsékletű vajat a szintén szoba hőmérsékletű tojással jól összekeverem.

Ezután beleszórom a lisztes keveréket, a legvégén pedig a kétféle csoki darabokat és a mogyorót.

Tésztát gyúrunk belőle, majd labdákat formázunk. Nekem körülbelül 20 grammosak lettek, de lehet kisebbeket is készíteni.  Egy tepsibe sütőpapírt rakunk és arra sorakoztatjuk a kekszeket.

Ezután egy órát a hűtőbe pihentetjük.

180 fokon sütjük 10 percig, majd további 2 percig legalább bekapcsoljuk a légkeverést, hogy kicsit megszáradjanak.

Igaz, hogy tartós sütemény, azonban szerintem frissen érdemes elfogyasztani. Ne süssük túl őket, mert akkor kiszáradnak, inkább legyenek egy kicsit puhábbak és törékenyek.




2012. december 18., kedd

Házi mogyorókrém

Nagyon szeretjük a Nutellát. Minden évben szoktam kapni egy kisebb zsák mogyorót és ilyenkor mindig készítek mogyorókrémet is. Már több receptet is kipróbáltam, ez tetszett eddig a legjobban. Igaz nem pont olyan, mint a Nutella, de nincs benne cukor, sem tartósító, tudom mit tettem bele, nem kell ragozni, hogy mennyivel jobb a házi és miért.
Karácsonyi ajándéknak is kitűnő, bár nem tartós. Én a hűtőben tárolom, míg el nem fogy.
 



Hozzávalók:


140 gramm mogyoró
100 gramm étcsokoládé
100 gramm tejcsokoládé
3 evőkanál földimogyoró olaj
2, 5 dl tej
1 vanilía rúd kikapart belseje
1-2 evőkanál méz


Elkészítés:

A mogyorót egy serpenyőben zsiradék nélkül megpirítjuk, majd ledörzsöljük a héját. Egyáltalán nem probléma, ha nem jön le az egész, ne vesződjünk vele feleslegesen.

A tejet a mézzel és a vaníliával felforralom.

A csokoládét egy gőzfürdőn felolvasztom.

Ezután összekeverem a tejet a csokoládéval, majd az apróra vágott mogyoróval.

Egy botmixerrel amennyire lehet simára törjük, majd a végén belekeverjük a mogyoró olajat.

Egy kifőzött befőttes üvegbe tesszük és a hűtőben tároljuk. 1-2 héten belül érdemes felhasználni. Kenhetjük tortára, süteményre, tehetjük palacsintába. Én a legjobban pirítós kenyéren szeretem.




2012. október 12., péntek

Mogyorós- csokis- kakaós keksz

Van egy kedvenc kekszem, amit sajnos nagyon ritkán lehet kapni, ezért megpróbáltam létrehozni házilag.
Szerintem a reggeli kávé mellé nagyon jó. Tömény csokoládés, kakaós, pont mint a boltokban kapható társa.
A recept a Csokoládé csodák című kötetben található, teljesen más összeállításban. Az eredeti receptben nincs mogyoró és kakaó sem, hanem mandulával van megszórva. A tésztájában is van darált mandula, azt azonban nem hagytam ki.  

Hozzávalók:

- 10 dkg liszt
- 3 dkg kakaó
- 12 dkg darált mandula
- 10 dkg cukor
- 10 dkg mogyoró
- 1 tojás
- 18 dkg étcsokoládé
- 12 dkg vaj
- fél teáskanál szódabikarbóna
- vanília kivonat
- fél teáskanál forró víz
- csipetnyi só


































A mogyorót 200 fokon megpirítom, majd ledörzsölöm a  héját.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A lisztet, a kakaót és a szódabikarbónát átszitáljuk. Hozzákeverjük a darált mandulát és a pici sót.

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojást, a vaníliát és a forró vizet.

Egy mixerrel alacsony fokozaton belekeverjük a kakaós lisztet.

A mogyorókat félbevágjuk, a csokoládét feldaraboljuk és hozzákeverjük a keksz masszájához.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és megkenjük vajjal. A masszából kör alakú kekszeket formázunk, majd megsütjük. Ha nagyobbak a kekszek, akkor 18- 20 percig sütjük. Amennyiben kisebbeket formáztunk 10 perc is elegendő ahhoz, hogy megsüljenek.






















Tipp:

Ezt a keksz alapot tetszés szerint variálhatjuk. Kihagyhatjuk a kakaót, vagy tehetünk hozzá tejcsokit is. Az én verzióm egy tömény csokoládés, mogyorós keksz. Ha úgy döntünk, hogy kakaó nélkül sütjük, akkor 13 dkg lisztet használjunk.

























































2011. december 2., péntek

Karácsonyi jégtorta- karamellás, mogyorós, narancsos mascarponés

Két évvel ezelőtt készítettem el ezt a desszertet a karácsonyi ebédre. Eddig nem szerepelt a blogon, gondoltam így Karácsony előtt esetleg hasznos lehet, mert még nem mindenki döntötte el a teljes menüsort.


Hozzávalók:

A karamellhez:

- 50 ml víz
- 10 dkg. cukor
- 250 ml mogyoró (megpirított, darabosra tört). Sajnos ml-ben van megadva, nem mértem le, hogy ez grammra mennyi is valójában.

A narancskrémhez:

- 3 dl frissen facsart narancslé
- 8 tojássárga
- 400 gramm cukor
- 2 dl víz
- 500 g. mascarpone
- néhány kanál konyak

További hozzávalók:

- babapiskóta a tortaforma kibéleléséhez
- kávé, konyak




















Elkészítés:

Fél dl vízből és 10 dkg. cukorból barna karamellt főzünk. Beleöntjük a mogyorót. Fontos, hogy eközben a tűzön van a lábos, mert ha félrehúzzuk, akkor azonnal megköt a cukor, s kezdhetjük elölről. Ezután egy tepsit megolajozunk és ráöntjük a karamellt. Amikor megkeményedett összetörjük.


Ezután elkészítjük a narancsot. A narancslevet addig főzzük, míg a negyedére csökken. Érdemes mellette maradni, mert könnyű elfelejteni.
Majd összekeverjük a tojássárgákat a cukorral, hozzátöltünk 2 dl vizet és gőz fölött kb. 5 percig elektromos habverővel keverjük. Amikor elvesszük a tűzről tovább keverjük, míg le nem hűl. Ezután beleöntöm a narancslevet, lehetőleg lassan csurgatva, majd a mascarponét, a konyakot és a széttördelt karamellt.

Kibélelünk fóliával egy tortaformát. A babapiskótákat méretre vágjuk. Beáztatjuk egy erős, jó minőségű kávéba. Ízlés szerint cukrozzuk a kávét, de nem kötelező. Hozzáadunk egy pici rumot. A babapiskótát addig áztatjuk, míg jó puha nem lesz. (Az eredeti recept instant kávéból szirupot készít, de nekem ez nem tetszett. A krém így is eléggé édes.) A forma alját és az oldalát is kirakjuk. A végén beleöntjük a krémet és a fagyasztóba tesszük.































Tálaláskor a tetejére lehet kakaóport szórni.

Lehet, hogy hosszadalmasnak tűnik, de megéri a fáradságot, Karácsonykor szerintem még inkább.





















(Váncsa Iván: Ezeregy recept)

2011. november 20., vasárnap

Sütőtökös sütemény csokoládéval és mogyoróval

Ennek a sütőtökös édességnek a története nagyon egyszerű. Van itthon sütőtök. A héten főztem narancsos sütőtöklevest, ezért most a változatosság kedvéért megint édességet sütöttem belőle. A receptet egy angol oldalon találtam. Picikét változtattam rajta. Az enyém nem volt annyira édes és én mogyorót használtam dió helyett. Természetesen dióval is elkészíthető.

Hozzávalók:

- 80 gramm vaj
- 2 tojás
- 260 gramm liszt
- 290 gramm sütőtök - megsütve, pürésítve
- 150 gramm nyírfacukor- vagy 200 gramm kristálycukor
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- negyed teáskanál őrölt szegfűszeg
- negyed teáskanál őrölt szerecsendió
- fél teáskanál őrölt gyömbér
- 1 teáskanál fahéj
- 60 gramm csokoládé- én fehéret és étcsokoládét kevertem hozzá
- 50 gramm feldarabolt mogyoró

Elkészítés:

Ha mindent kimértünk és kikészítettünk, akkor nagyon gyorsan össze tudjuk állítani ezt a süteményt.

A vajat és a cukrot krémessé keverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat és a sütőtököt is.

Ezután mehetnek bele a száraz hozzávalók: a liszt, a szódabikarbóna, a fűszerek, majd a csokoládé és a darabosra vágott mogyoró.

Egy őzgerinc formát kivajaztam és beliszteztem. 180 fokon sütöttem a süteményt 45 percig. Tűpróbával ellenőriztem.





A képen áfonyalekvár van mellette, de lekvár nélkül is nagyon finom, egyáltalán nem száraz.

2011. október 9., vasárnap

Anchoïade Niçoise- azaz mogyoró, szárított füge, szardella, olíva olaj és fokhagyma

Mielőtt rátérnék a receptre elmesélem, hogy a hétvégén egy 10 km-es futóversenyen vettem részt. 60 percen belül szerettem volna futni, de nem sikerült, mert sokat tartalékoltam az erőmmel. Abból is látszott, hogy a két 5 km-em egyforma lett. A verseny egyedüli hiányossága az volt, hogy nem volt jelzés az úton, csak az utolsó két km-nél tettek fel egy táblát. Az időeredményem 60 perc lett. 38 lányból, 11. lettem.
Életem első, és ezidáig egyetlen félmaratonja után rosszul lettem, emiatt most sokkal jobban figyeltem a futás előtti napon az evésre, a verseny közben pedig a frissítésre. Az ebédem pizza volt, mely otthon készült teljes egészében, nemcsak a feltét, maga a pizza is. Vacsorára gondoltam készíteni valami sütőtökös tésztás ételt, de végül diós, grízes tésztát ettem eperlekvárral. :)



Éppen készül a pizza a sütőben

Anchoïade Niçoise

A recept Provence- ból származik, Franciaország déli részéről. Sajnos nem jártam még ott, de szeretnék. Ha mondhatom, hogy van kedvenc krémem, melyet fokhagymás pirítós kenyérrel érdemes enni, akkor ez lenne az. Ez az étel James Beard receptje alapján készült.

Hozzávalók:

- 160 ml pirított mogyoró
- 240 ml szárított, cukrozott füge
- 60 gramm szardella filé az olajával együtt
- 3 gerezd fokhagyma
- 60 ml olívaolaj

A fügénél érdemes figyelni arra, hogy ne legyen az a nagyon kiszáradt füge, melyet karika alakú papíron árulnak, hanem lehet kapni finomabb egészen puha szárított fügét is tasakban. Mielőtt feldaraboljuk a fügét, a pici csücskét ollóval levágjuk, azt nem tesszük hozzá a krémhez.

Elkészítés:

A mogyorót zsiradék nélkül megpirítjuk. A fügét, az olajos szardellát, a fokhagymát kicsi darabokra vágjuk, majd egy botmixerrel összetörjük. A 60 ml olívaolajat lassan hozzácsurgatjuk, közben tovább keverjük. Mikor szép sima a krém, akkor készen is vagyunk.

Előételként érdemes kínálni fokhagymás pirítóson.

A krémet tehetjük terrine formába is, mi tálkába raktuk.

2011. szeptember 22., csütörtök

Nutellatorta

Ma születésnapot ünnepeltünk és az ünnepeltnek az volt a kívánsága, hogy legyen a tortában Nutella. Mivel én is nagy rajongója vagyok, szívesen sütöttem nutellatortát. Tegnap keresgéltem az interneten német és olasz oldalakon, végül rátaláltam egy receptre, mely úgy kezdődött: én egy nutellamániás vagyok. Gondoltam akkor nem lehet rossz a torta, biztosan sok Nutella kell hozzá. Bizony, ez a torta annyira Nutellás, hogy a tésztájában vaj helyett is Nutella van.

Hozzávalók:

A tésztához:

- 3 púpos evőkanál Nutella
- 160 gramm liszt
- 1 csomag sütőpor
- 3 tojás
- 200 ml tej
- 100 gramm cukor

A töltelékhez:

- Nutella a torta közepébe és a tetejére
- 200 ml tejszín, fél evőkanál cukor- felverve

Elkészítés:

A cukrot habosra keverem a tojásokkal, majd a Nutellát is hozzáadom. Tovább keverem, majd beleöntöm a tejet is.
A lisztbe belekeverem a sütőport, majd a Nutellás keverékhez adom.
A mixerrel homogénné keverem, majd beleöntöm egy tortaformába.
Ne ijedjünk meg, hogy a krémünk nagyon folyékony, egyáltalán nem baj.
Én szilikonos tortaformát használtam, amit kivajaztam előtte.
180 fokon sütjük körülbelül 35 percet.

Mikor kihűlt a torta, akkor egy hosszú recés késsel félbevágtam. Ha a teteje nagyon púpos, akkor levághatjuk, hogy sima legyen. A közepét megkentem Nutellával és tejszínhabbal, majd egymásra raktam a lapokat. Az oldalát és a tetejét is bekentem a mogyorókrémmel.

Tálaláskor tejszínhabot tettem a szelet mellé és mogyoróval díszítettem.


2011. január 2., vasárnap

Panpepato- Borsos kenyér

Umbria tartomány karácsonyi desszertje. A tartományon kívül kevés helyen ismerik. Dél- Olaszországban készítenek hasonlót fügével és barackpálinkával. Rómában pedig szintén nagyon hasonló létezik Pangiallo néven.
Egészen ősi desszert, már a középkorban is a karácsonyi asztalok éke volt.

Én szilveszterre sütöttem ezt a csokoládés kenyeret. Miután elkészül 10 napot kell állnia, utána érdemes megkóstolni. Napról- napra finomabb. Az elkészítése nagyon egyszerű, bár viszonylag költséges. Feltétlen kerül bele dió, mogyoró, mandula, fenyőmag, must és kandírozott narancshéj, méz és bors.

Hozzávalók:

- 100 gr mazsola
- 100 gr mogyoró
- 100 gr mandula
- 100 gr dió
- 50 gr fenyőmag
- 120 gr kandírozott narancshéj
- 150 gr méz
- 150 gr étcsokoládé
- 110 gr liszt
- kevés víz
- 1 ek keserű kakaó
- 1 ek szerecsendió
- 2 ek fahéj
- 1 ek fekete bors
- 100 ml must

Elkészítés:

1. A mazsolát egy kevés vízbe pár percig beáztatjuk.

2. Apróra vágjuk a magokat a fenyőmag kivételével. Feldaraboljuk a csokoládét és a kandírozott narancshéjat is.

3. Összekeverjük a mogyorót, a diót, a mandulát, a csokoládét, majd hozzáadjuk a narancshéjat, a fenyőmagot és a mazsolát.

4. Beletesszük a fent említett fűszereket és jól összekeverjük.

5. A mézet felmelegítjük egy edényben 2 evőkanál vízzel, majd forrón a keverékünkhöz adjuk.

6. Felmelegítjük a mustot, azt is hozzákeverjük.

7. Rászitáljuk a lisztet, megkeverjük, majd vagy egy hosszú rudat, vagy kicsi cipókat formázunk. Ebből a mennyiségből 4 picike kenyér jön ki.

8. 170 fokon 20 percig sütjük, majd 10 napig szárítjuk fadeszkán.



Forrás: www.cucinaconoi.it

Borajánló a Panpepatohoz:

Tokaj Nobilis késői szüretelésű Erzsébet napi hárslevelű 2008

Szilveszterkor kóstoltam Bárdos Sarolta és Molnár Péter borát. Intenzív kellemes illat, a hársfateára emlékeztet. Csodálatos íze van, emlékezetes marad számunkra ha megízleljük.

2010. november 28., vasárnap

Chilis, mogyorós csokoládé szelet

Már nagyon régóta szerettem volna készíteni egy chilis csokoládés süteményt, mert a csokoládét és a chilit nagyon szeretem. Tulajdonképpen a kedvencem a magas kakaótartalmú étcsokoládé chilivel. Könnyen elkészíthető recept és eddig mindenkinek ízlett, aki kóstolta. Én kiwivel és vaníliafagylalttal tálaltam.

Hozzávalók:

A karamellizált mogyoróhoz:

- 60 ml víz
- 45 g nádcukor
- 200 g darabosra vágott sózatlan mogyoró
- 1 tk chili
- egy csipet só

Egy serpenyőbe beleöntjük a vizet és a cukrot és körülbelül 4 percig közepes lángon kevergetjük. Ezután hozzáadjuk a mogyorót, a chilit és a sót. Addig pirítjuk míg a serpenyő száraz nem lesz.

A csokoládé szelethez:

- 150 g csokoládé (min. 75 százalék kakaótartalmú)
- 170 g nádcukor
- 3 nagyobb tojás
- 6 ml vaníliakivonat
- 160 g liszt
- 1 ek chili
- 1 nagyobb csipet só

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy tortaformát vagy egy tepsit kivajazunk. Megolvasztjuk vízfürdőn a csokoládét, hozzáadjuk a vajat. Hagyjuk kihűlni. A tojásokat a cukorral habosra felverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, a chilit és a csipet sót. Amikor a csokoládé megfelelő hőmérsékletű hozzáadjuk a masszához és jól belekeverjük. A legvégén beleforgatjuk a mogyorót, majd betesszük a sütőbe és körülbelül 45 percig sütjük. Azt hogy jó e már a sütemény tűpróbával ellenőrizzük.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)