A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bécs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bécs. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 19., szerda

Bécsi karácsonyi vásár

A múlt héten két napot Bécsben töltöttünk a barátainkkal. Az első nap este megnéztük a Városháza előtti vásárt. Mivel hétköznap voltunk egyáltalán nem voltak sokan. Érdekes volt és drága. Már nem minden házikó egyformán szép, akad giccs is, vagy egyszerűen csak haszontalan, felesleges dolog. Mi inkább ettünk és ittunk. Kolbászt, sült gesztenyét, kekszeket, gyömbéreset, fahéjas almásat. Mákos sátornak nevezett péksüteményt, ez nekem nagyon ízlett. Kevés omlós tészta volt, rengeteg mákkal. Ittunk puncsot persze. Erdei gyümölcsöset, almásat és gránátalmásat. Mikor fázni kezdtünk, akkor beültünk egy bárba vagy pub-ba. Nem is tudom minek nevezzem. Hangulatosan volt berendezve, érdekes tárgyakkal és bútorokkal. Néhány furcsa dolog is volt, mert az egyik polcon, egy szép antik bútoron egy bukósisak hevert, mondanom sem kell, hogy nem igen illet a képbe. A falon szinték antik, tükör volt. Itt forró csokit ittunk, ami tulajdonképpen egy híg kakaó volt, de ennek dacára nekem jól esett. Persze más elképzeléseim vannak a forró csokiról. Az én kedvenc forró csokoládém fűszeres, sűrűbb és nagyon csokis. Legalább fahéj és szerecsendió van rajta egy kis chilivel. Mindenesetre itt jól éreztük magunkat, majd meglátogattunk még egy helyet és hazamentünk.

Másnap Schönbrunnba mentünk, ahol sokkal szebb volt a vásár. Nem láttam giccset és kellemesebb is volt. Itt kóstoltunk többféle perecet és mézes kalácsot.
Ami nem tetszett Bécsben azok az árak voltak. Egy cappuccino majdnem 5 euro volt mindenhol, egy espresso pedig 3.50. Olaszországban 1.20-ért ittuk a Garda tó partján egy bárban babzsákokon, kényelmesen reggelente, a tóban gyönyörködve. Tudjuk az olasz kávé milyen jó mindenhol. Mondjuk nem sokat keseregtünk rajta, de nem lehetett nem észrevenni a különbséget. A vásárban automatából adtak kávét több mint két euro-ért. Mindent összevetve jó volt és máskor is fogunk menni.

   
Mozart ház



Perecek


























2010. december 8., szerda

Néhány óra Bécsben

Először is azzal kezdeném, hogy nem úgy sikerült, mint ahogyan terveztük. Öten vágtunk neki az útnak és aznapra nagyon hideget mondtak.

Vasárnap délelőtt megérkeztünk Bécsbe. Elhagytuk az autópályát és a Gasometer nevű megállónál Metróba szálltunk egészen a belvárosig. Először a Stephansdom-ot néztük meg, aminek egy részét éppen felújították. Hofburg  

Mariahilfer Strasse Megálltam egy csábító kirakat előtt. Sorakoztak a különböző halas, rákos szendvicsek. Sajnos nem kóstoltam, gondoltam, majd visszafelé, de már nem mentünk abba az irányba. Elértük az egyik vásárt, ami picikét kisebb volt. Itt ittunk kókuszos- narancsos puncsot, Apor pedig Kinderpunschot sok málnával benne. Ezután éttermet vadásztunk. A gond az volt, hogy nem volt egyszerű. Egy bécsi lakos ajánlott nekünk egy helyi közeli sörfőzdét, ahol lehetett volna enni csülköt, sült kolbászt és lehetett volna kóstolni jóféle házi sört. Míg mentünk a vendéglő felé az utunkba akadt egy másik, ahol végül megálltunk. A Kriterium nevű helyen ettünk. Ha pontozni kellene a helyet, akkor 8 alá csúszna szerintem. Ez egy sportbár volt, a tv-ben ment a síverseny. A pincér szimpatikus volt, kedves, ügyes, minden rendben volt vele. Az ételekre viszont több, mint fél órát vártunk. Volt adventi ajánlat: grillezett tőkehal lecsóval és vadrizzsel, burgonyaleves gombával, alma fahéjas porcukorral és vaníliaszósszal stb. Megkóstoltuk a Wiener Schnitzelt, a sült kolbászt, a szalonnával, gombával, hagymával töltött húst. Ittunk Almdudlert, és szüretlen sört. Az ételek nagyjából rendben voltak. A petrezselymes burgonya jó volt, a sült krumpli viszont gyorsfagyasztott. A tányéron a zöldségekből álló dísz száraz volt. Lehet már megjárt néhány tányért, nem lehetett tudni.  Megnéztük a vásárt, de csak átfutottunk rajta, mert a gyerek türelme fogytán volt és rettenetesen hideg is volt. A pereceket áruló standnál választott magának egy csokoládés- mogyorós perecet, melynek a külseje csokoládé volt, a belseje pedig szintén csokoládéval volt töltve. Itt árultak pizzás, marcipános, almás perecet és perec formájú fánkot is.   A pereces házikó  

A Wiener Schnitzel a mirelit krumplival 

 

2010. december 6., hétfő

Bécs

Vasárnap Bécsben voltunk az Adventi vásáron. Egy picit rövidebbre sikerült a látogatás, mint terveztük, mert nagyon hideg volt és nem akartuk, hogy Apor megfázzon. Holnap beszámolok részletesebben.






LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)