A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes süti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes süti. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 1.

Szilvalekváros sütemény




Hozzávalók 18 db-hoz
10 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidrát-tartalmú kenyér és péksütemény lisztkeverék + kevés a nyújtáshoz
4 dkg Szafi Reform eritrit
1/4 kávéskanál só
1/4 kávéskanál Szafi Reform őrölt szegfűszeg
1 késhegynyi Szafi Reform paleo bourbon vanília
3 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
1,2 dkg kókuszkrém
1  L-es tojás
1 L-es tojássárgája
1,5 dkg frissen facsart citromlé
továbbá:
18 kávéskanál cukormentes sütésálló szilvalekvár
a tetejére:
felvert tojásfehérje
durvára vágott dió
a díszítéshez:
porrá őrölt eritrit

A tészta száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd egybegyúrjuk. Fél órára félretesszük. 24x18 cm-es téglalappá nyújtjuk, és 18 részre osztjuk. Mindegyik közepére teszünk egy kiskanálnyi lekvárt, majd félbehajtjuk, és az ujjainkkal összenyomkodjuk.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. Tojásfehérjével megkenjük, kevés dióval megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Teljesen kihűtjük, majd kevés édesítővel meghintjük.


A Szafi Reform termékeket ITT tudod a legjobb áron megvásárolni.


2019. november 3.

Gyors kávés-mascarponés torta

Nem szépítem, ez a torta is a szokásos "gyorsan kell valami desszert" jegyében készült. Ehhez képest jól sikerült, és ami a lényeg, nagyon ízlett is, így megtartjuk a receptet :) 



Hozzávalók egy 18 cm-es tortához
3 tojás
6 dkg cukor vagy édesítő
4,5 dkg liszt
1,5 dkg kakaópor
1 csipet só
továbbá:
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
1/2 dl főzött kávé
4-5 dkg cukor vagy édesítő
1 nagyobb csipet vaníliapor
a tetejére:
kevés kakaópor
gyümölcs
mentalevél (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval habbá verjük. A sárgáját a cukorral fehéredésig habosítjuk, majd fakanállal hozzákeverjük a kakaóval elvegyített lisztet, végül óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot. Sütőpapírral bélelt formában, 160 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton készre sütjük, kihűtjük.
A mascarponét gépi habverővel a tejszínnel, a kávéval, a cukorral és a vaníliával alaposan elkeverjük. A kihűlt piskótát kettévágjuk, a krém felét a lapok közé kenjük, a maradékot – néhány evőkanálnyi kivételével – a torta tetejére és oldalára simítjuk. Kakaóporral meghintjük, majd a félretett krémet ráhalmozzuk. 2 órát hűtőben dermesztjük, majd tetszőlegesen díszítjük.

2019. július 7.

Szilvás lepény piteformában sütve



Hozzávalók 30 cm átmérőjű formához
3 tojás
10 dkg nyírfacukor
1,5 dl joghurt
1 dl olaj
20-22 dkg liszt (nagyobb tojásokhoz több kell)
1/2 csomag sütőpor (6 g)
1/4 teáskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál vaníliapor
1 csipet őrölt szegfűszeg
1 csipet só
a tetejére:
60 dkg felezett szilva
2 evőkanál nyírfacukor
1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
mandulalapocskák
a forma kenéséhez: 
zsír vagy vaj

Habosra verjük a tojásokat a cukorral és a vaníliával, hozzáadjuk a joghurtot és az olajat, ezekkel is jól összedolgozzuk. Összekeverjük a lisztet a sóval, a szegfűszeggel, a sütőporral és a szódabikarbónával, és kisebb adagokban a masszához adjuk.
Zsiradékkal kikent formába öntjük, a tetejét megrakjuk a szilvával. Összekeverjük a cukrot a szegfűszeggel, a szilvára hintjük, majd rászórjuk a mandulalapokat is. 180 fokra melegített sütőben 30-35 percig sütjük. (Tűpróba!)

Tipp: ha alacsonyabb a sütőformánk, akkor a tészta legszélére ne rakjunk gyümölcsöt, mert sütéskor kifolyhat a leve. Kerek forma helyett 20 x 30 cm-es tepsit is használhatunk.

2019. június 3.

Morzsás meggyes pite

Reformos alapanyagokból, morzsás tésztával a tetején – mi szeretjük ezt a változatot, a tágabb család is elfogadja, úgyhogy jó kompromisszumos megoldás.



Hozzávalók 30 x 22 cm-es tepsihez
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
25 dkg fehér tönkölyliszt
12,5 dkg zsír
5 dkg nyírfaporcukor
8 g sütőpor
1 csipet só
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 tojássárgája
kb. 1,5 dl tejföl
1 teáskanál vaníliakivonat
a töltelékhez:
2-3 evőkanál darált mandula, dió vagy mogyoró
75 dkg magozott, lecsöpögtetett meggy (tisztítva mérve)
3-4 teáskanál nyírfaporcukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
a tepsi kenéséhez:
zsír
liszt
a tetejére:
nyírfaporcukor

A kétféle lisztet, a nyírfaporcukrot, a sütőport, a sót és a fahéjat nagyobb tálban elvegyítjük, a zsírral elmorzsoljuk. A tejfölt, a tojássárgáját és a vaníliát alaposan elkeverjük, és a száraz anyagokkal összegyúrjuk. Jól nyújtható tésztát kell kapnunk, ha szükséges, adunk még hozzá kevés tejfölt. 2/3-1/3 arányban elosztjuk, külön-külön folpackba csomagoljuk, és a nagyobbik adagot hűtőbe, a kisebbiket mélyhűtőbe tesszük 2 órára.
A tepsit vékonyan zsírozzuk, lisztezzük. A nagyobbik tésztadarabot lisztezett felületen a tepsi méretére nyújtjuk, villával megszurkáljuk, a kisebbiket nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A tésztalapot megszórjuk a mandulával, elosztjuk rajta a meggyet, meghintjük a nyírfaporcukorral és a fahéjjal. A tetejére szórjuk a reszelt tésztát, és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. A pitét a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágva, nyírfaporcukorral meghintve tálaljuk.

2018. december 13.

Totus, bogyós gyümölcsös piskóta


A recept egy tavalyi Kifőztük magazinból van, a süti Szafis alapanyagokból készült.



Hozzávalók 20 cm-es piteformához
8 dkg Szafi Reform paleo süteményliszt-keverék
2,5 dkg Szafi Reform mandulaliszt
3 tojás
1 csipet só
2 dkg Szafi Reform kókuszolaj
3,5 dkg víz
1 kávéskanál (házi) vaníliakivonat
továbbá:
15 dkg totu (nem paleózóknak helyette rögös túró)
1 evőkanál kókusztejszín
1 kávéskanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
15 dkg bogyós gyümölcs
a kenéshez:
kókuszolaj
mandulaliszt
a tálaláshoz:
eritritpor
citromfűlevél (elhagyható)

A gyümölcsöt megmossuk, ha szükséges, kimagozzuk, lecsöpögtetjük. A totut a kókusztejszínnel és az édesítővel kissé krémesebbé dolgozzuk.
A tojást szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A kókuszolajhoz adjuk a vizet, a vaníliát, a tojások sárgáját, valamint a sütemény- és a mandulalisztet. A hab 3/4-ét belekanalazzuk, és a masszát robotgéppel alaposan eldolgozzuk. Végül óvatosan hozzáforgatjuk a maradék fehérjehabot.
A formába simítjuk, a tetejére osztjuk előbb a totut, majd megszórjuk gyümölccsel – kissé bele is nyomkodjuk mindegyiket. 180 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton kb. 30 perc alatt megsütjük. Rácsra téve kihűtjük, tálalás előtt eritritporral megszórjuk. Aprított citromfűlevéllel is meghinthetjük.

2018. november 27.

Gesztenyés muffin


Ki szereti a muffint? 😉



Hozzávalók 12 muffinhoz
4 dkg kókuszliszt
4 dkg nyílgyökérliszt
5 dkg (Maroni) gesztenyeliszt
1 púpozott teáskanál sütőpor
1 csapott kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 csipet só
3 L-es tojás
1 evőkanál rum (elhagyható)
5-7 dkg nyírfacukor
7 dkg olvasztott kókuszzsír
15 dkg villával összetört banánhús
10-15 dkg (fagyasztott) ribizli vagy más bogyós gyümölcs

A száraz hozzávalókat elvegyítjük. A tojást a cukorral – kézi habverővel – kihabosítjuk, belekeverjük a kókuszzsírt és a banánt. Beleforgatjuk előbb a száraz anyagokat, végül a gyümölcsöt. A masszát kapszlikba osztjuk, majd 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 18-20 perc alatt megsütjük. Nem szabad kiszárítani, de a sütemény tetejét megnyomva nagyjából szilárdnak kell érezzük. Rácsra téve kihűtjük.

2018. november 25.

Paleo diós-almás kosárka muffinformában sütve


Húúúú, ez isteni finom....próbáljátok ki, és meglátjátok :) Szafis hozzávalókból készült.



Hozzávalók 10-12 db-hoz
a tésztához:
6 dkg Szafi Reform kenyér- és péksütemény lisztkeverék 
2 dkg Szafi Reform szénhidrátcsökkentő rostkeverék
2,5 dkg Szafi Reform kristályos eritrit
1 csipet só
3 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
2,5 dkg langyos kókuszkrém
1 db M-es tojás (55 g)
1 dkg almaecet
a nyújtáshoz:
Szafi Reform bambuszrostliszt vagy kenyér- és péksütemény lisztkeverék
a töltelékhez:
1 L-es tojásnak a fehérjéje
2 dkg Szafi Reform eritritpor
8 dkg darált dió
1 kisebb alma reszelve (tisztítva 5-6 dkg)
1 csipet só
1 csipet Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
10-12 kávéskanálnyi Szafi Reform savanykás lekvár
a kenéshez:
(kókusz)zsír

Külön edénybe mérjük és keverjük össze a tésztához való folyékony és száraz hozzávalókat. Egybeöntjük, összegyúrjuk,  majd állni hagyjuk. 
A töltelékhez a dióhoz keverjük az almát – ha túl sok leve lenne, előtte kicsavarjuk. A tojásfehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd hozzádolgozzuk az édesítőt. Beletesszük a vaníliát, végül spatulával beleforgatjuk az almás diót.
A tésztát 2 felé osztjuk (így könnyebb lesz egészen vékonyra nyújtani). Külön-külön, lisztes felületen kb. 1,5 mm vékonyra nyújtjuk, 8 cm-es szaggatóval kiszaggatjuk; a maradék tésztát újragyúrjuk, -szaggatjuk. (Ha a tészta töredezne, vizes kézzel gyúrjuk össze.) Mindet a kizsírozott muffinforma egy-egy mélyedésébe igazítjuk. A kosárkákba adagoljuk a lekvárt, majd befedjük a diós habbal. 170 fokos, légkeveréses sütőben vagy 190 fokon, alsó-felső fokozaton kb. 20 percet sütjük. Rácsra téve kihűtjük.

2018. november 18.

Diós kifli

Ez megint csak nem diétás recept, de mint már írtam, a tágabb család kedvéért szokott készülni nálunk ilyesmi is. Aránylag egyszerű a kész tészta miatt, minimális munka van a töltelék összeállításával. Bátran állíthatom, hogy igazán finom.



Hozzávalók 12 db-hoz
1 csomag fagyasztott leveles tészta (50 dkg)
12 dkg darált dió
3 dkg mazsola
1 evőkanál rum
7 dkg (nyírfa)cukor
1 nagy csipet őrölt fahéj
1/2 alma
1 tojásfehérje
1 csipet só
a tetejére:
1 tojássárgája
1 kis marék dió durvára darabolva
a tálaláshoz:
(nyírfa)porcukor

A leveles tésztát a csomagoláson feltüntetett módon felengedjük. A mazsolát többször váltott, meleg vízben alaposan átöblítjük, majd a rummal leöntve állni hagyjuk. A diót kisebb lábosba tesszük a nagy lyukú reszelőn lereszelt almával, a fahéjjal, a rumos mazsolával és a cukorral. Közepes lángon, kevergetve összemelegítjük. Kihűtjük, majd összeforgatjuk a sóval felvert tojásfehérjehabbal.
A leveles tésztát kb. 45 x 36 cm-esre nyújtjuk, keresztben kettévágjuk, hosszában 6 felé osztjuk. Mindegyik téglalap aljára csíkban egy adag tölteléket halmozunk, feltekerjük, és enyhén patkó alakúra hajtjuk. (Ügyeljünk arra, hogy a dió a tészta szélei között maradjon.) Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. A tojássárgáját kevés vízzel elhabarjuk, megkenjük vele és dióval megszórjuk a kifliket. 190 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk.

2018. november 9.

Szilvalekváros minibukta

Ez a bejegyzés kicsit kilóg a sorból, nem diétás recept, de ezt is én sütöttem, és a család ifjai és vénjei szívesen fogyasztják. Ezeket a kis buktákat édesanyám sütötte hosszú éveken keresztül, a család hatalmas kedvence volt, mindig nagyon hamar eltűnt egy tepsivel. Azok ugyan sima fehérliszttel készültek, de ahhoz, hogy most mindenki legalább megkóstolhassa, kis kompromisszumot kötöttünk. De így sem panaszkodott senki :)



Hozzávalók 30 db-hoz, 22 × 32 cm-es tepsihez
30 dkg liszt
15 dkg rétesliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
1 kávéskanál só
2 evőkanál (nyírfa)porcukor
2,5 dkg friss élesztő
1 kis pohár natúr joghurt (140 g)
kb. 2 dl langyos tej
1 tojássárgája
1/2 dl olaj
továbbá:
sűrű, cukormentes szilvalekvár
zsír
liszt

1,5 dl tejben elkeverünk 1 kávéskanál porcukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és lefedve állni hagyjuk. A liszteket a gép keverőtáljába mérjük, elvegyítjük a burgonyapehellyel, a sóval, a maradék cukorral. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a joghurtot, a tojássárgáját, az olajat, és a dagasztóspirállal elkezdjük összedolgozni. Közben, ha szükséges, öntünk még hozzá tejet; nagyjából 10 perc alatt puha, könnyen formázható tésztát kell kapnunk. Letakarva a duplájára kelesztjük.
Enyhén lisztezett deszkán átgyúrjuk, hosszúkás, nagy téglalappá nyújtjuk, 30 részre osztjuk. Mindegyik szélére kb. 1 teáskanálnyi lekvárt kenünk, majd feltekerjük. A buktákat 3 sorban a zsírral vékonyan kikent, lisztezett tepsibe sorakoztatjuk úgy, hogy egymáshoz érjenek. Letakarva 1/2 órát kelesztjük, majd 180 fokos, légkeveréses sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. Kihűlve fogyasztjuk.

Tipp: aki édesebben szereti a süteményt, a tetejét megporcukrozhatja. A tésztába a cukor helyett kerülhet édesítő, de az élesztő felfuttatásához mindenképpen cukor (vagy esetleg fruktóz) szükséges.

2018. október 3.

Paleo őszi pite


A szeptemberi Kifőztük magazinból, Szafis hozzávalókból készült. Fincsi lett :)



Hozzávalók 24 cm-es piteformához
25 dkg Szafi Reform nyújtható édes kelt tészta helyettesítő liszt
4 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
22 dkg langyos víz
1 késhegynyi Szafi Reform őrölt fahéj
1 teáskanál házi vaníliakivonat
1 csipet só
3 dkg darált dió
a töltelékhez:
80 dkg alma
10 kisebb szem szilva
1/2 kávéskanál Szafi Reform őrölt fahéj
Szafi Reform négyszeres erősségű édesítőszer
a formához:
kevés Szafi Reform kókuszolaj
a kenéshez:
kevés tojásfehérje (elhagyható)

Az almát megmossuk, félbevágjuk, a magházat eltávolítjuk, a gyümölcshúst nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A szilvát félbevágjuk, kimagozzuk, negyedeljük.
A tésztához a vizet, a kókuszolajat, a fahéjat, a sót és a vaníliát összekeverjük, a liszttel összedolgozzuk, 10 percet pihentetjük. 15 dkg-ot félreteszünk belőle, a többit egyenletesen a kókuszolajjal kikent sütőtálba nyomkodjuk úgy, hogy a peremére is jusson. Az alját villával megszurkáljuk, a diót beleszórjuk. Az almából a levét kinyomjuk, a gyümölcsöt – ha szükséges, édesítjük, majd – a formába halmozzuk. A szilvát is beletesszük, az egészet elegyengetjük, és megszórjuk a fahéjjal. A félretett tésztát vékonyra nyújtjuk, csíkokra vágjuk, és a pite tetejét berácsozzuk vele. A felvert tojásfehérjével megkenjük, és 180 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton 35-45 percet sütjük. Kihűlve szeleteljük.

Tipp: ha nem kenjük meg a tetejét, akkor a süti tojásmentes lesz.

2018. június 24.

Ribizlis morzsasüti



A júniusi Kifőztük magazinból, gyors, egyszerű desszert, Szafis alapanyagokból készült.



Hozzávalók 18-20 cm-es piteformához
1 késhegynyi őrölt fahéj vagy szegfűszeg
1 csipet só
2,5 dkg Szafi Reform szilárd kókuszzsír + kevés a kenéshez
1-1 evőkanál kókuszkrém és víz keveréke
25 dkg ribizli
1 bő evőkanálnyi szeletelt mandula

A kókuszzsírhoz adjuk az édesítővel, fűszerrel és sóval elvegyített lisztek 2/3-át, és villával nagyjából eldolgozzuk. A ribizlit összekeverjük a maradék lisztkeverékkel, majd az enyhén kizsírozott sütőedény aljára szórjuk. A maradék tésztához keverjük a kókuszkrémes folyadékot, a tésztát a gyümölcsre morzsoljuk, majd meghintjük a szeletelt mandulával.
180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Langyosan a legfinomabb.


2018. május 30.

Mákos-szilvalekváros muffin


A muffin alapreceptje Szafi blogjáról való, felturbózva ezzel-azzal; nagyon finom lett, szerettük 😋




Hozzávalók 12 db-hoz
12 dkg Szafi Reform paleo süteményliszt
10 dkg darált mák
1/2 kávéskanál Szafi Reform paleo őrölt szegfűszeg
1/2 kávéskanál Szafi Reform paleo őrölt fahéj
1/2 citrom reszelt héja
1 csipet só
3 dl víz
1 L-es tojás
továbbá:
12 kávéskanál cukrozatlan, sűrű szilvalekvár
2 dkg paleo étcsokoládé
1 borsónyi Szafi Reform kókuszolaj

A tojást a vízzel kikeverjük, a száraz hozzávalókat beleszórjuk, az egészet összedolgozzuk, és 30 percet pihentetjük. A massza felét a kapszlikkal bélelt muffinformába kanalazzuk. 1-1 kávéskanál lekvárt teszünk mindegyikre, és lefedjük a maradék tésztával. 170 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Amikor kihűltek a muffinok, a kókuszzsírral összeolvasztott csokoládéval díszítjük.

Tipp: aki édesszájú, tegyen a tésztába 1 teáskanál édesítőt.

2018. március 26.

Grízkrémes torta

Többször estem neki anyukám mézeskrémes süteményének a reprodukálásához, olyat szerettem volna, aminek a lehető legkevesebb a szénhidráttartalma. Érdekes módon egy piskóta alapú süteményben találtam meg a hozzá legjobban hasonlító ízélményt 😊És hála istennek meg a Szafi-féle zabdarának, nagyon finom lett a krém is benne, úgyhogy szeretettel ajánlom mindenkinek ezt a finom desszertet. Most szólok, a leírt recept nem nagy adag – 10-12 szeletre vágható, viszont rendkívül laktató.
A recept eredetileg a Kifőztük magazin márciusi számában jelent meg, és Szafis alapanyagokból készült.




Hozzávalók kb. 20 x 15 cm-es tortához
a tésztához:
5 M-es tojás
5 dkg őrölt mandula
1 csipet só
6 dkg Szafi Reform eritritpor
1 púpozott kávéskanál Szafi Reform paleo mézeskalács-fűszerkeverék
a krémhez:
30 dkg (laktózmentes) tej
6 dkg Szafi Free gluténmentes zabdara
1 csipet só
5 dkg szoba-hőmérsékletű, laktózmentes vaj
1,2 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
továbbá:
1-1,2 dl cukormentes sárgabaracklekvár
a csokoládémázhoz:
3 dkg víz
2,5 dkg Szafi Reform eritritpor
1,5 dkg Szafi Reform kókuszolaj
2 dkg Szafi Reform cukrozatlan kakaópor


A tésztához a tojást szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A tojások sárgáját az eritrittel robotgéppel sűrű krémmé verjük, majd a gépet a legkisebb sebességre kapcsoljuk, a masszába szórjuk a mandulát, a fűszerkeveréket, és összedolgozzuk. Spatulára váltunk, a tésztát a hab 1/3-ával fellazítjuk, a maradékot óvatosan hozzáforgatjuk. Kb. 40 x 30 cm-es, az alján sütőpapírral bélelt tepsire simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső fokozaton nagyjából 15 perc alatt halványbarnára sütjük. Még melegen elválasztjuk a piskótát a tepsi szélétől, majd kihűtjük, és eltávolítjuk róla a sütőpapírt. Keresztben és hosszában megfelezve 4 felé vágjuk.

A krémhez a zabdarát és a sót lábosba szórjuk, a tejet fokozatosan hozzáöntve elkeverjük. Közepes lángon, továbbra is folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Teljesen kihűtjük. A vajat az édesítővel kihabosítjuk, és a főtt darát hozzákanalazva krémesítjük.

Összeállítjuk a tortát: a krémből 2 evőkanálnyit félreteszünk. Az egyik piskótalapot megkenjük a krém 1/3-ával, a következőt vékonyan megkenjük lekvárral, és azzal a felével a krémre borítjuk. Erre kenjük a krém következő 1/3-át, és így rakosgatjuk egymásra az összes lapot, majd a félretett krémmel bevonjuk a sütemény oldalát.

Elkészítjük a tetejére a mázat. Kis lábosban melegíteni kezdjük a vizet és az eritritet, és kézi habverővel addig kevergetjük, amíg az édesítő el nem olvad. Levesszük a tűzről, és előbb a kókuszolajat olvasztjuk fel benne, majd hozzáadjuk a kakaóport, és simára dolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel hígítjuk, éppen folyékony állagúnak kell lennie. A tortára csorgatjuk, késsel elsimítjuk, és hagyjuk, hogy lecsorogjon az oldalán is. A süteményt néhány órát hideg helyen pihentetjük.

Tipp: ha nincs otthon házi lekvár, Szafi lekvárral is készíthetjük.

2018. március 18.

Túrós-kókuszos minikenyér

Nos, ez a sütemény a kókuszos édességek között azon kivételek egyike, amelyik átment a házi rostán, mármint az uram nem vette észre a kókuszt benne, és megelégedéssel ette. A süti ilyen sütőformában készült, de nyilván kisebb tepsiben, egyben is jó lesz. A recept eredetileg a Kifőztükben jelent meg.



Hozzávalók 8 db-hoz
4 dkg kókuszliszt
1 dkg cukrozatlan kakaópor
1 kávéskanál szódabikarbóna
15 dkg túró
10 dkg eritrit
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál citromlé
3 tojás
1/2 dl (kókusz)tejszín
1 csipet himalájai só
továbbá:
1 kis marék aszalt gojibogyó
a kenéshez:
(kókusz)zsír
a tetejére:
poreritrit (elhagyható)

A gojibogyót megmossuk és lecsöpögtetjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A többi hozzávalót összeturmixoljuk, végül a masszába forgatjuk a fehérjehabot és a gojit. A sütőedény mélyedéseit kókuszzsírral kikenjük, a tésztát belekanalazzuk, és 180 fokos légkeveréses sütőben, a középső rácson 25-30 percig sütjük. Rácsra téve hűlni hagyjuk. Tálalás előtt poreritrittel megszórhatjuk.


2017. december 18.

Olasz rokokó keksz

Ez a recept is a novemberi Kifőztük magazinból való. Olasz karácsinyi keksz, mézes-feelinggel, de méz nincs benne, csak a hozzá tartozó illatos fűszerek. Finom, ráadásul szénhidrátilag is barátságosabb, ugyanis a fele lisztet őrölt mandula helyettesíti benne. A receptben leírt, autentikus 4 dkg-os tésztaadagokból jó nagy kekszek lesznek, én másodszorra 2 dkg-os adagokkal dolgoztam, így helyes kis sütik lettek belőle. Ha valaki kimondottan édes kekszeket szeretne, valamennyivel több cukrot tegyen bele.



Hozzávalók kb. 20 db-hoz
22 dkg fehér tönkölyliszt
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/4 teáskanál őrölt fahéj
1/4 teáskanál reszelt szerecsendió
1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/4 teáskanál só
1 csipet őrölt fehér bors
12 dkg nyírfacukor
25 dkg darált mandula
1 narancs reszelt héja
1 citrom reszelt héja
1 tojás elhabarva
80-120 ml víz
a tetejére:
1 tojássárgája
1/2 kávéskanál víz

A száraz hozzávalókat alaposan összekeverjük, majd beledolgozzuk a tojást. Fokozatosan öntjük hozzá a vizet, amíg a massza össze nem áll, és a tészta kicsit ragacsos nem lesz. Liszttel enyhén szórt felületre borítjuk, és 4 dkg-os darabokat szakítunk belőle. 15 cm-es csíkokat sodrunk belőlük, mindet karikává alakítjuk. Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, a vizes tojássárgával lekenjük. 180 fokra melegített sütő középső rácsára tolva 12-14 perc alatt világosbarnára sütjük. A tepsin hagyjuk kihűlni. Lezárt dobozban tároljuk.

2017. november 10.

Kakaós-mandulás sütemény


A recept az októberi Kifőztük magazinban jelent meg, Szafis hozzávalókból készült, igazán alakbarát desszert.



Hozzávalók kb. 15 db-hoz
15 dkg Szafi Reform mandulaliszt
1 kávéskanál foszfátmentes sütőpor
3 dkg Szafi Reform kakaópor
1 csipet himalájai só
10 dkg tisztított cukkini
1 L-es tojás
2 púpozott evőkanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
2 evőkanál növényi tej
4 evőkanál folyékony Szafi Reform kókuszolaj
a tetejére:
Szafi Reform eritritpor (elhagyható)

A cukkinit kis lyukú reszelőn lereszeljük, félretesszük. Elvegyítjük a szárazanyagokat: a mandulalisztet, a sütőport, a kakaót, a sót. A tojást a cukorral kézi habverővel alaposan kikeverjük, majd hozzáadjuk a kókuszolajat, a cukkinit és a tejet. A két tál tartalmát spatulával lazán összeforgatjuk, hogy mindenütt nedves legyen a massza, majd fagylaltoskanállal – anélkül, hogy tömörítenénk a tésztát – sütőpapíros tepsire halmokat rakunk belőle. 170 fokra melegített, légkeveréses sütő középső rácsán 12-16 perc alatt készre sütjük a süteményt. A tepsin hagyjuk teljesen kihűlni. Tálalás előtt kevés eritrittel megszórhatjuk.

2017. május 13.

Ananászos répatorta

Répatortát nem csak húsvétkor lehet enni, ugye? :) Igaz, a húsvéti Kifőztükben jelent meg a recept, de olyan finom volt, hogy bármikor megenném. Van már a blogon répatorta recept itt és itt, de ez most valamelyest igazodott a diétánkhoz; nem nevezném alacsony szénhidráttartalmúnak, de 1-1 szelet ünnepnapokon lecsúszhat belőle :)
A receptet a Russell Hobbs és a Fotókellék támogatta.



Hozzávalók 24 cm-es tortaformához
7,5 dkg Graham-liszt
7,5 dkg fehér tönkölyliszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
1 csapott teáskanál őrölt fahéj
1 csipet só
12 dkg nyírfacukor
65 ml folyékony kókuszolaj
70 ml tej
1 kávéskanál citromlé
1/2 citrom reszelt héja
1 L-es tojás
1 L-es tojássárgája
1 teáskanál vaníliakivonat
15 dkg sárgarépa
7,5 dkg dióbél
12 dkg leszűrt konzervananász (cukrozatlan)
1 marék mazsola
a tetejére:
10 dkg natúr krémsajt
4 dkg lágy vaj
3-4 dkg nyírfaporcukor
1 marék durvára aprított dió

Késes aprítóban pulzálva, külön-külön durvára aprítjuk előbb a diót és a mazsolát, majd a répát meg az ananászt finomabbra daráljuk. Félretesszük.
A kétféle lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával, a fahéjjal, a sóval és a cukorral elvegyítjük. Fakanállal hozzádolgozzuk a kókuszolajat, a tojást meg a tojássárgáját, a citromlevet és a -héjat, valamint a vaníliakivonatot. Végül hozzákeverjük a répát, a diót, az ananászt és a mazsolát. A masszát a sütőpapírral bélelt formába simítjuk. 180 fokos sütőben, alsó-felső sütésmódban 40-45 percig sütjük; akkor van kész, amikor a közepe enyhe nyomásra szilárdnak érződik. A süteményt rácsra téve kihűtjük.
A krémsajtot a vajjal és a cukorral kihabosítjuk, és a tortát bevonjuk vele. A tetejét durvára darált dióval megszórjuk.

2017. április 29.

Paleo almatorta


Az áprilisi Kifőztük magazinba annyi klassz receptem került be, hogy nem is nagyon tudtam eldönteni, melyiket szeretnem a legjobban - a győztes végül ez a recept lett :) Isteni (francia jellegű) almatorta kevés szénhidráttal, Szafi lisztekből; nagyon-nagyon finom!



Hozzávalók 18 cm-es piteformához
3,5 dkg Szafi fitt nyújtható édes lisztkeverék
2 dkg Szafi fitt szénhidrátcsökkentő lisztkeverék
1,5 dkg Szafi fitt kókuszolaj + kevés a kenéshez
1 L-es tojás
1/2 dl langyos víz
1 csipet Szafi fitt himalájai só
1 csipet Szafi fitt őrölt fahéj
a nyújtáshoz:
kevés bambuszrostliszt
a töltelékhez:
2 evőkanál darált dió
3-4 közepes alma
1 teáskanál Szafi fitt négyszeres erősségű édesítő
1 kávéskanál Szafi fitt őrölt fahéj
a tetejére:
1 alma
1 evőkanál cukormentes sárgabaracklekvár
1 kávéskanál citromlé
kevés poreritrit

A töltelékhez az almát megpucoljuk, a húsát kockákra vágjuk. 1 evőkanál vízzel, a fahéjjal és az édesítővel fedő alatt megpuhítjuk, majd fedő nélkül elpárologtatjuk a levét. Villával nagyjából pépesítjük, hűlni hagyjuk.
A tésztához a lisztkeverékeket, a sót és a fahéjat elvegyítjük, villával összemorzsoljuk a kókuszolajjal, majd a tojással és a vízzel összegyúrjuk, néhány percig pihentetjük. Közben a tetejére szánt almát megpucoljuk, és kétfelé vágva vékony cikkekre szeleteljük.
A tésztát bambuszrostliszttel szórt szilikonlapon vékony körlappá nyújtjuk, és a kókuszolajjal finoman kikent piteformába igazítjuk. Az aljára szórjuk a diót, belekanalazzuk a kihűlt tölteléket. Körben ráhajtjuk a szélén túllógó tésztát, a közepét kirakjuk almával. 180 fokos, légkeveréses sütőben 20 percet sütjük. A tortát kivesszük, a sütő hőmérsékletét 200 fokra emeljük. Az almát megkenjük a lekvár és citromlé keverékével, és 5 percre visszatoljuk a sütőbe. Fogyasztás előtt 2-3 órát állni hagyjuk, majd poreritrittel meghintve tálaljuk.

2017. április 28.

Kakaós sajttorta

Ez a torta hatalmas kedvenc lett, a márciusi újságban való megjelenése óta már kétszer ismételtünk belőle. Sütés nélkül készül, és ami még nagyszerű, hogy nincs benne túl sok szénhidrát sem :)



Hozzávalók 22 cm-es tortaformához
az alaphoz:
7,5 dkg mandulaliszt
7,5 dkg őrölt mandula
5 dkg olvasztott  vaj
1 csapott evőkanál nyírfaporcukor
a krémhez:
50 dkg szoba-hőmérsékletű mascarpone
3 dkg cukrozatlan kakaópor
1 teáskanál azonnal oldódó kávépor
15 dkg nyírfacukor
2 dkg zselatinpor
a tetejére:
2 maréknyi bogyósgyümölcs
1 tasak piros tortazselatin (12 g)
2-3 csapott evőkanál nyírfacukor
3 dl víz

Az alaphoz valókat összedolgozzuk, és a sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk. Hűtőbe tesszük, hogy összeálljon.
A kávét és a zselatinport 2 dl forró vízben feloldjuk, félretesszük. Robotgéppel, nagyobb keverőtálban a krémsajtot, a kakaóport és a nyírfacukrot elkeverjük. Apránként hozzáadjuk a még langyos zselatint. Ha egynemű a krém, az alapra simítjuk, és néhány órára hűtőbe tesszük.
A tortazselét a nyírfacukorral elkeverjük, fokozatosan adagolva hozzáöntjük a vizet, és állandó keverés közben forrásig melegítjük. Lehűtjük, amíg már éppen zselésedni kezd. A sajtkrémen elosztjuk a gyümölcsöt, majd óvatosan – hogy a krémet nehogy fellazítsuk – a tetejére kanalazzuk a piros zselét. Hűvös helyen még legalább 1/2 órát hagyjuk dermedni a tortát, majd tálalhatjuk.

Tipp: ha nagyon sűrű, kemény mascarponét használunk, akkor a zselatin mennyiségét megfelezhetjük.

2017. március 19.

Kókuszcukros puszedli

Könnyen összeállítható keksz, ami gyúrás után azonnal süthető. A hozzávalók jó részét a Magosbolt biztosította, a webshopból kényelmesen lehet rendelni tőlük is. A háttérért köszönet a Fotókelléknek! A recept eredetileg a Kifőztük gasztromagazinban jelent meg.



Hozzávalók
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg fehér tönkölyliszt
10 dkg kókuszvirágcukor
1 csapott evőkanál sütőpor
1/2 vaníliarúd kikapart magjai
2 kávéskanál őrölt fahéj
1 csipet só
10 dkg vaj
2 csapott evőkanál méz
a tálaláshoz:
porcukor (elhagyható)

A száraz anyagokat összekeverjük. Belemorzsoljuk a kis kockákra vágott vajat, végül összedolgozzuk a mézzel. Ha nem állna össze a tészta, kevés vizet adunk hozzá. Nedves kézzel 2,5-3 cm átmérőjű gombócokat formálunk belőle, és – kissé távolabbra egymástól – sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 10-12 percig sütjük. Akkor jó, ha a tetejét enyhén megnyomva már nem lapul le, de vigyázzunk, ne süssük túl. Kihűlés után lezárt dobozban tároljuk. Tetszés szerint porcukorba is forgathatjuk.

Tipp: aki diétázik, a kókuszcukrot cserélje nyírfacukorra.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin