A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zeller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zeller. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 7.

Retekcsírás, sajtos zellersaláta



Hozzávalók 3-4 személyre
1 közepes zellergumó (25-30 dkg)
10-15 dkg maasdamer sajt
1-2 evőkanál citromlé

őrölt bors
őrölt bors
az öntethez:
1 kis pohár natúr joghurt (140 g)
2 főtt tojássárgája
1 teáskanál dijoni mustár
1 evőkanál olívaolaj
pár csepp folyékony édesítő

őrölt bors
1 kávéskanál csilipehely
továbbá:
3 dkg retekcsíra + kevés a tálaláshoz

A zellert meghámozzuk, vékony szeletekre, majd julienne-re vágjuk, és citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. A sajtot is ugyanígy daraboljuk fel, majd a zöldséghez adjuk. Sózzuk, borsozzuk.
Az öntet hozzávalóit simára keverjük, és előbb a sajtos zellert, utána a retekcsírát forgatjuk bele. A salátát 1-2 órát hűtőben pihentetjük, majd kevés csírával megszórva kínáljuk.

2015. február 18.

Zelleres rakott krumpli

Tudom, tudom, sok ember a zeller puszta említésétől is hidegrázást kap. Jómagam is nagyon sokáig ezt a tábort erősítettem, de mára buzgó híve lettem. Mostanában ez nagy szerencse: miután nagyon alacsony a szénhidráttartalma, a diétánkban remekül használható, ezért sokszor kombinálom más zöldségekkel. A következő Kifőztükös recept is így született, finom lett, többször volt már ismétlés belőle. 



Hozzávalók 2 személyre, kb. 20 x 20 cm-es sütőtálhoz

70 dkg zeller
30 dkg krumpli
10 dkg póréhagyma
4 főtt tojás
2,5 dl tejföl
1 dl tej
3 dkg vaj
20 dkg füstölt vagy lángolt kolbász

őrölt bors
morzsolt majoránna
petrezselyemzöld
a sütőtál kenéséhez:
zsiradék
a tetejére:
1 maréknyi reszelt sajt

A megtisztított zellert és krumplit hasonló vastagságú szeletekre vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a tejfölt, a tejet, kicsit sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük. A tojást, a kolbászt és a pórét felszeleteljük. 
A sütőtálat kikenjük, és a zelleres krumpli harmadát az aljára borítjuk. Sózzuk, borsozzuk, kevés majoránnát szórunk rá, és 3-4 evőkanálnyi tejfölös keverékkel meglocsoljuk. 2 tojást szeletelünk rá, sózzuk, és a kolbász felét is rátesszük. Erre kerül a zelleres krumpli második harmada, majd újra tojás és kolbász, végül a maradék zelleres krumpli zárja a sort. Ráöntjük a maradék tejfölös keveréket, megszórjuk a sajttal, és 200 fokra melegített sütőben kb. fél óra alatt átsütjük.

Tipp: ebből az ételből egy adag 38-40 g szénhidrátot tartalmaz; a sima rakott krumpli kb. 60 dkg krumpliból kb. 70-72 g....

2014. december 13.

Zeller és paszternák diós bundában

Folyamatosan próbálom pótolni a blogon azokat a recepteket, amelyek a Kifőztük magazinban már megjelentek, de ide még nem kerültek fel. Most ezt a receptet találtam; épp időszerű, vegetáriánusoknak karácsonyra finom fogás lehet, de nekünk, húsevőknek is nagyon bejött!:)



Hozzávalók

1 nagyobb zeller (kb. 40 dkg
1 nagyobb paszternák (kb. 20 dkg)
őrölt bors
1 csapott evőkanál házi vegeta vagy 1/2 bio zöldségleveskocka
a bundázáshoz:
3-4 evőkanál liszt
3 tojás
3 marék durvára vágott dió
3 evőkanál lenmag
3 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
tartármártás (elhagyható)
tetszőleges köret (elhagyható)

A zöldségeket megtisztítjuk. A zellert kettévágjuk, majd ebből és a paszternákból is 1 cm vastagságú szeleteket vágunk. Felforralunk bő 1 l vizet, sózzuk, borsozzuk és vegetával ízesítjük. Beletesszük a zellert, és újraforrástól számítva 2-3 percig főzzük. Ekkor szűrőre szedjük és lecsöpögtetjük. A paszternákot is megfőzzük, ennek újraforrástól számítva 5-6 perc kell; akkor jó, ha a közepébe hústűt szúrunk, és az ellenállás nélkül beleszalad. Amikor kész, ezt is lecsöpögtetjük.
A legalább langyosra hűlt zöldségeket kicsit sózzuk, borsozzuk, majd bundázzuk. Megforgatjuk a lisztben, az enyhén sózott, felvert tojásban és a dió-lenmag-zsemlemorzsa keverékében. Bő olajban, közepes lángon megsütjük. (Vigyázzunk, nehogy a dió megégjen!) Tartármártással és/vagy tetszőleges körettel tálaljuk. 

Tipp: húsok mellé köretnek is kínálhatjuk, vagy akár "zöldségburger" is lehet belőle, zsemlében, friss zöldségekkel, mustárral és majonézzel. A zöldségek főzővizét levesek készítéséhez felhasználhatjuk.

2013. február 23.

Lencsével rakott zeller


Nem vagyok vegetáriánus, mégis szívesen ajánlom mindenkinek! húsevőknek böjtös fogásként, vagy ha valaki egyszerűen csak valami könnyedebb, finom ételre vágyik.A vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy üde, világos színű zellert vegyünk hozzá, ami nem fás, összesen ez a titka az ételnek.
A recept eredetileg a januári Kifőztükben jelent meg, azóta már a februári újság is fent van az oldalon, sőt, nemsokára jön a tavaszváró márciusi számunk is!


Hozzávalók 4 személyre

70-80 dkg zeller
4 tojás
1 teáskanál citromlé
15 dkg lencse
2 babérlevél
1 kisebb fej vöröshagyma
5 dkg vaj
4 dkg liszt
5 dl forró tej
10-15 dkg reszelt sajt
reszelt szerecsendió

őrölt bors

A lencsét alaposan megmossuk, és annyi hideg vízben, amennyi ujjnyira ellepi, főzni kezdjük. Amikor a víz felforrt, ízesítjük a babérral, az apróra vágott hagymával, sóval és borssal. Lefedve addig főzzük a lencsét, amíg meg nem puhul. Közben – ha szükséges – kevés vizet öntünk hozzá. Ügyeljünk arra, hogy a végére ne legyen túl sok leve!
A tojást keményre főzzük, majd a héját eltávolítjuk.
A zellert meghámozzuk, és fél centi vastag szeleteket vágunk belőle. Bő, enyhén sós, citromlével ízesített vízben, újraforrástól számítva, kb. 8-10 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük. 
A vajat felolvasztjuk, a lisztet habzásig keverjük benne. Kézi habverővel beledolgozzuk a tejet, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük, majd a reszelt sajtot is hozzáadjuk. Amikor a sajt elolvadt benne, félretesszük.
A hozzávalókat enyhén kivajazott közepes tepsiben vagy hőálló tálban rétegezzük: zeller - amit még sózunk és borsozunk -, lencse, főtt tojásszeletek, kevés sajtmártás, majd ezt megismételjük. A tetejére öntjük a maradék sajtszószt, és 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje szép piros nem lesz (30-40 perc). 

Tipp: sütőből kivéve szaftos étel, kihűlve viszont szépen lehet szeletelni, majd újramelegítve tálalhatjuk. Ha a tojást elhagyjuk belőle, laktovega fogást kapunk.

2010. április 23.

Waldorf saláta kicsit másképpen, mint eddig:)

Kisebb fokú fogyókúra indult nálam, ezért most esténként salátázni kezdtem; vagy magában vagy némi sült hússal gondoltam ezeket elfogyasztani. Amik jól sikerülnek, azok ide fognak kerülni, még akkor is, ha - pont ebben az esetben is - nem készül róla fotó, illetve az esti fények miatt nem sikerül normális fényképet csinálni róla.

A hagyományos waldorf saláta majonézzel az egyik kedvencünk a férjemmel. Amikor készült, aznap este érkeztünk haza, nem volt itthon kész majonéz, készíteni meg nem akartam, így maradt a joghurt, kevés tejföl és mustár kombó, hirtelen ötlettel némi tökmagolajjal megöntözve. Talán ez utóbbinak köszönhetően lett egy kis diós íze, viszont könnyű maradt! Lehet, hogy lecseréljük az eredeti verziót?

Egyébként megvan még a zellerünk másik fele, lesz róla fotó is néhány nap múlva reményeim szerint.

Hozzávalók:

kb. 40 dkg zeller vékony gyufaszálakra vágva
10 dkg ementáli jellegű sajt vékony gyufaszálakra vágva
2 savanykás alma vékony gyufaszálakra vágva
1/2 citrom leve
kevés só, frissen őrölt bors

150 gramm joghurt
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál tökmagolaj
1 evőkanál mustár
pár csepp édesítő vagy kevés cukor
só, frissen őrölt bors, kevés chilipor

A zöldségeket kicsit sóztam, borsoztam, meglocsoltam a citrom levével.
Az öntethez valókat - a 2. csoportban lévő hozzávalókat - összekevertem, ízlésemre fűszereztem. Belekevertem a zöldségeket, fél órára hűtőbe tettem érni.

Ennyi! Magában ettem, ez egy elég laktató saláta még így könnyítve is.

2010. március 25.

Sonkás-zelleres metélt


Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha a levesünk kevésbé lett volna laktató. Akkor nincs fotó, nincs poszt. Kár lett volna érte, pedig ez is olyan "mi van otthon" tésztának indult. Miután húsvét körül járunk, biztosan sok mindenkinek lesz otthon puhább, nyers füstölt sonka vagy füstölt hús; ha abból lecsíptek egy szeletet, abból némi kiegészítéssel megvan az alapanyag, készülhet is a tészta!

Hozzávalók 4 személyre:

kb. 20-25 dkg nyers, füstölt sonka
25-30 dkg zeller
1 nagyobb lilahagyma
némi só (az enyémbe nem is kellett, mert a sonka elég sós volt)
frissen őrölt bors
chilipaprika ízlés szerint
petrezselyemzöld
1 citrom lereszelt héja
4-5 dl zsírosabb tej (lehet tej+tejszín keveréket is, nekem most csak házitej volt otthon)
némi olaj a sütéshez (függ a sonka zsírtartalmától)

40-50 dkg metélttészta

A sonkát apró kockákra vágtam, egy kicsi olajon sütni kezdtem. Közben a hagymát apróra vágtam, a zellert pedig aprítógépben felapróztam (vagy le lehet reszelni). Az alaposan megpirított sonkákat alapos nyomkodás után kihalásztam a zsiradékból, beletettem a hagymát, 3 perc után a zellert is, addig sütöttem, míg a zellernek megéreztem a kicsit édeskés illatát. Megborsoztam, tettem bele jó sok apróra vágott petrezselyemzöldet, chilipaprikát és citromhéjat. Kicsi vizet öntöttem alá, lefedtem, puhára pároltam. (Itt már lehet a vizet melegíteni a tésztának és ízlés szerinti puhaságúra főzni.)
Visszatettem a sonkakockákat, öntöttem bele tejet. Utánaízesítettem, letakartam, kb. 5 percig rotyogtattam kicsi lángon.
A közben megfőzött fodros metélttésztát leszűrtem, kis főzőlével együtt a szószba kevertem.

Nagyon érdekes, kicsit dióra emlékeztető ízű tészta lett, érdemes kipróbálni.

2009. december 5.

Ünnepi zellerkrémleves


Nemisbéka karácsonyi receptversenyére készítettem ezt a levest. Mások számára unalmas lehetek a zeller(es) leveseimmel, de rendkívül rá vagyok-vagyunk kattanva a férjemmel együtt. Hihetetlenül jó aromája tud lenni! Gyerekkoromban, sőt talán még a húszas éveimben is el lehetett volna kergetni vele, most pedig valószínűleg pótolom, amit akkor kihagytam:))

Ez most egy kicsit más, mint a többi krémleves. Igaz az alap hozzávalók ugyanazok, de extrák is vannak benne, a levesbetét és a jó kis fehérbor, nem is akármilyen, Maul-pincés chardonnay, mert éppen az volt a hűtőben. Hogy attól volt-e extra finom vagy mástól azt nem tudom, de nem cseréltem volna el semmire!

Hozzávalók:

1 jó nagy zellergumó
1 közepes vöröshagyma
2 nagyobb savanykás alma
1 púposabb evőkanál vaj
2 dl száraz fehérbor (vagy almabor)
2 dl tejszín
só, bors, (kevés chilipor), csipet cukor

olaj a sütéshez

A zellert, a hagymát és az almákat meghámoztam, a zeller 2/3-ad részét, a hagymát és az almákat felkockáztam. (10 perc)

A vajat megolvasztottam, beletettem a hagymát, kicsit pirítgattam, hozzátettem a zellert, majd az almát, sóztam, borsoztam, lefedve pároltam. (5 perc)

Ráöntöttem 6 dl vizet és a bort, pici sózás, felforraltam, puhára főztem a zöldségeket. (15 perc)

Amíg ez főtt, egy kisebb lábosban olajat forrósítottam. a maradék zellert gyufaszálnyi csíkokra vágtam, az olajban szép sárgára-ropogósra sütöttem, majd kiszedtem papírtörlőre, lecsöpögtetni.

A levest botmixerrel pépesítettem, a végén a tejszínt is beleöntöttem, visszatettem, felforraltam, kicsit utánaízesítettem borssal, chilivel és egy csipet cukorral. (10 perc)

A levest a zellercsíkokkal tálaltam.


Megjegyzés: időt lehet spórolni, ha előző napon a zellert és a hagymát megpucoljuk, a zellert össze is lehet vágni a megfelelő darabokra, és akkor csak elő kell venni a hűtőből; az alma pillanatok alatt készen van, a hagyma felvágásával sem kell sokat bíbelődni, hiszen úgyis turmixolva lesz.

/Forrás: Konyhamagazin 2002. december/

2009. november 6.

Paszternák-zeller krémleves


Na, sikerült megint egy nagggyon finomat alkotni! Zellerkrémleves volt tervbe véve, de az az igényekhez képest kicsinek bizonyult, ezért párt kerestem neki, amit meg is találtam egy szép nagy példány paszternák személyében. Aki kóstolta, mindenki dicsérte:)

Mielőtt lejegyezném, előtte írnék általánosan az általam kreált zöldséges krémlevesekről. Az én konyhámban mostantól ezeknek van szezonja. Nagyjából egyformán készülnek, a zöldség-krumpli-alma hármasa az alapjuk. Keresek egy alap zöldséget, ami megadja az alapízt, ahhoz jön egy közepes nagyságú krumpli, ami majd besűríti (és így kikerülöm a lisztet is), végül egy nagyobb alma, ami kicsit lágyítja az ízét és egy csipet savanyú ízt ad hozzá. Ezeket kockákra vágom, olajon vagy vajon vagy margarinon átpárolom, sózom, borsozom, annyi vízzel, ami éppen ellepi puhára párolom, leturmixolom, 1 pohár tejszínnel és vízzel+húsleves kockával (vagy ha van, húslevessel) felengedem, felforralom, utána ízesítem és kész is; teszek hozzá pirított kenyérkockát vagy levesgyöngyöt. Ezzel még nem tudtam melléfogni, mindegyik finom volt egytől egyig. Volt hogy többféle zöldség volt az alap, mert kevés volt mindegyikből, az is fincsi volt. Volt olyan is, hogy zöldség előtt egy hagymával indítottam, akkor is más lesz a végeredmény. Igaz, majdnem egyformán készülnek, mégis különfélék lesznek! Nem igazán szoktam túlfűszerezni őket, hogy érezzük maguknak a zöldségeknek az ízét.

Tegnap icipicit variáltam rajta, mert volt némi időm, no meg paszternákom. Ez utóbbi növény teljesen megbabonáz; olyan hihetetlen aromája van, hogy az csuda! Remélem, még tudok majd vásárolni belőle.

Tehát a hozzávalók:

1 kisebb zeller (kb. 2/5 rész)
1 jó nagy paszternák (kb. 3/5 rész)
1 közepes krumpli
1 savanykás alma
2 dl tejszín

1 kk cukor
2 ek olaj
1 dkg margarin
só, frissen őrölt (tarka)bors, petrezselyemzöld

A zöldségeket és az almát megpucoltam, kisebb kockákra vágtam.
Az olajat és a margarint egy lábosban megmelegítettem, a cukrot aranysárgára karamellizáltam rajta. Beletettem a zöldségeket és az almát, átfuttattam rajta, borsoztam, sóztam, annyi vízzel engedtem fel, amennyi éppen ellepte és fedő alatt megpuhítottam.

Leturmixoltam, ráöntöttem a tejszínt és felengedtem bő 1 liter vízzel + a húsleves kockával, felforraltam. Arra figyeltem, hogy ne legyen sem nagyon sűrű, sem túl híg. Utánaízesítettem a sóval és borssal, majd elzártam alatta a hőt, néhány perc után apróra vágott petrezselymet szórtam bele.

Pirított kenyérkockával ettük. Jó nagy adag lett, legalább 5-6 személyre elegendő.

Gyors és könnyű kategória, nagyjából 400-450 Ft-ba kerülnek az alapanyagok.

2008. november 12.

Szász zellerleves


Szerintem ennek a bejegyzésnek csak a címéig fognak sokan eljutni, a megnyitásáig már nem. Ráadásul meg is értem őket, mert 5-6 éve még engem is üldözni lehetett volna a zellerrel... Először megkóstoltam a nálunk már hagyományosnak mondható krémleves verziót - zeller vajon puhítva, liszttel megszórva, turmixolva, tejszínnel-tejföllel és húslevessel felengedve, jó sok borssal -, és ezt szívesen megettem, sőt én is főztem ilyet. Aztán amikor elkezdtem foodblogokat olvasni, Chili & Vanilia-nál olvastam a körtés-rozmaringos zellerlevest, akkor az utóbbi abszolút kedvenccé lépett elő, a mai napig listán van. Néha almával, máskor körtével, mikor mi van itthon, egyformán jó mindkét verzió.

Tegnap este olvasgatni támadt kedvem, elővettem régi főzős újságokat. A Kiskegyed Konyhájában találtam ezt a receptet, úgy gondoltam, újítok egyet. Úgyis volt a hűtőben 1 kisebb zeller, amit fel kellett már használni, fél adagra kettőnknek szemre elégnek tűnt.
Most az eredeti adagot írom be, ami 4 személyre szól.

Hozzávalók:

1 nagyobb zellergumó, 1 nagyobb fej hagyma, 2 evőkanál margarin, 2 (nagyon) csapott evőkanál liszt, 3/4 liter húsleves (lehet kockából is), 1/4 liter tej, só, bors, szerecsendió, 2 tojássárgája, 1 csokor petrezselyem (+magánszorgalomból még egy kis chilipehely)

A zellert és a hagymát megpucoltam, a zellert nagy lyukú reszelőn megreszeltem, a hagymát apró kockákra vágtam. A margarint felforrósítottam, beletettem a hagymát, üvegesre pároltam, majd ment bele a zeller is, amivel kb. 5 percig kellett pirítani (nekem közben kellett alá egy evőkanálnyi víz, mert a zeller rögtön felszedte az egész zsiradékot és túl akart pirosodni...). A lisztet hozzákavartam, de a kezem ügyében volt már a víz, amit pár kavarás után beleöntöttem, és tettem bele bio leveskockát, valamint a tej nagyobb részét is ráöntöttem. Sóztam, borsoztam, reszeltem rá szerecsendiót. Forrás után kb. 10 perc alatt puhára főtt a zeller.
Közben a tojássárgát elhabartam a maradék tejjel, a petrezselymet apróra vágtam. A levest levettem a tűzről, belecsorgattam a tojásos tejet, miközben a levest állandóan kevergettem. (Azt írták, hogy ezzel már nem szabed forralni, mert kicsapódik a tojás!) Visszatettem a tűzhelyre egy langyos helyre, beletettem a petrezselymet és a chilit, néhányszor megkavartam, és tálaltam.


Azt kell mondjam, nem rossz, sőt kifejezetten nem rossz! Viszont ehhez az kell, hogy szeressük a zeller ízét, mert ebben aztán intenzíven benne van. C&V körtés zellerlevesének megkóstolása után biztosan megszeretheted:))

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin