A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldborsó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldborsó. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 1.

Gombás göngyölt csirkecomb

Imádom, ha a tányéron sok szín van - ez most pont ilyen 😀 és ráadásul finom is!



Hozzávalók 4 db-hoz
4 nagyobb csirkefelsőcomb

frissen őrölt fekete bors
csirkefűszer-keverék
20 dkg barna csiperkegomba
2 evőkanál vaj
1 kis vöröshagyma
3-4 szál petrezselyemzöld
a körethez:
10 dkg basmati rizs
1 evőkanál vaj
1/2 piros színű kaliforniai paprika
15 dkg (fagyasztott) zöldborsó
2 kávéskanál só
frissen őrölt fekete bors
1 teáskanál rózsabors

A gombát megtisztítjuk, egészen vékonyra szeleteljük. 1 evőkanál vajon a finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük, rádobjuk a gombát, és tovább kevergetjük. Sózzuk, borsozzuk, és addig pirítjuk, amíg az összes folyadék el nem párolog alóla. Belekeverjük a petrezselyemzöldet, és hűlni hagyjuk.
A húsból a csontot eltávolítjuk, a bőrt felfejtjük róla úgy, hogy az egyik rövidebb szélén egy csíkban rajta maradjon. A húst enyhén klopfoljuk, hogy könnyebben formázható legyen. Sózzuk, borsozzuk mindkét oldalán. A kihűlt tölteléket a húsokra osztjuk, majd felgöngyöljük, és a bőrt köréje igazítva hústűvel megtűzzük. A maradék vajjal kikent tepsibe rakjuk, a tetejüket kevés csirkefűszer-keverékkel megszórjuk. 1/2 dl vizet öntünk alá, alufóliával szorosan lefedjük. 180 fokos, légkeveréses sütőben 30-40 perc alatt puhára pároljuk, majd a fóliát levéve a húst pirosra sütjük.
Közben a megmosott, lecsöpögtetett rizst a felforrósított vajon addig kevergetjük, amíg a szemek szétperegnek. Beletesszük a felkockázott paprikát, és további 1 percig pirítjuk. 2,5 dl vízzel felengedjük, sózzuk, a kétféle borssal ízesítjük, és megkeverjük. A tetejére szórjuk a borsót, az edényt lefedjük. Ha felforrt, kis lángra tesszük. és még 10 percig pároljuk. Az edényt továbbra is lefedve hagyjuk, hogy az összes vizet felszívja a rizs.

2018. december 29.

Savanyú zöldborsós karalábéleves



Hozzávalók
25 dkg zöldborsó
1 közepes fej zsenge karalábé
1 evőkanál (basmati) rizs
1 evőkanál vaj
1/2 csokor petrezselyemzöld
2 dl tejföl
1 evőkanál 6-10 %-os ecet

őrölt bors
őrölt gyömbér
kevés édesítő vagy 1 csipet cukor
1 teáskanál (zab)liszt

Nagyjából borsószem nagyságú kockákra vágjuk a karalábét. A felhevített olajon fedő alatt félpuhára pároljuk a borssal, gyömbérrel és sóval ízesített zöldborsót és karalábét, szükség szerint öntünk alá kevés vizet. Amikor kész, megszórjuk a liszttel, kevés hideg vizet öntünk rá, és hozzákeverjük a tejfölt. Fölengedjük annyi vízzel, amennyi legalább bő 2-3 ujjnyival ellepi. Beleszórjuk a rizst és a cukrot, sózzuk, borsozzuk, és kb. 10 percre újból fedőt teszünk rá, míg a zöldségek teljesen meg nem puhulnak.
Végül ecettel savanyítjuk, és aprított petrezselyemzölddel ízesítjük.

2018. november 27.

Fürjtojás zöldséges-kolbászos fészekben


Előételnek (ebben az esetben akár többfelé, kisebb formákba is oszthatjuk) vagy vacsorára, friss, teljes kiőrlésű vagy diétás péksüteménnyel kínálhatjuk.



Hozzávalók 2 személyre, 2 kisebb sütőtálhoz
10 fürjtojás
15 dkg sárgarépa (tisztítva mérve)
15 dkg zöldborsó
10 dkg füstölt kolbász
1 evőkanál vaj

őrölt bors
fokhagymagranulátum
morzsolt csili
20 dkg tejföl
5 dkg reszelt sajt

A sárgarépát zöldségspirálozóval vékonyra csíkozzuk vagy hosszában félbevágva hajszálvékonyra reszeljük.
A zöldborsót a vaj felén néhány perc alatt roppanósra dinszteljük, sózzuk, borsozzuk és késhegynyi fokhagymával ízesítjük. Tálba borítjuk. A maradék vajon ugyanezt megismételjük a répával is.
A kolbászt késes aprítóban ledaráljuk, és 2–3 perc alatt átsütjük. A keletkező zsírjából 2 evőkanálnyit kiveszünk, és a sütőtálak alját kikenjük vele. Hozzátesszük a zöldségeket. A tejfölt elhabarjuk 4 tojással, a csilivel, és alaposan elkeverjük a zöldséges-kolbászos eleggyel. A sütőtálakba osztjuk, és mindegyikbe – előzőleg kis fészkeket kialakítva – 3-3 tojást ütünk. A reszelt sajttal megszórjuk, és 200 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 10–15 perc alatt megsütjük. Azonnal tálaljuk.

Fetás póréhagymaleves zöldborsóval

Nem igazán látványos, de finom leves, és ilyenkor, télen is elkészíthető, a zöldborsó fagyasztottan is nagyon rendben van. 



Hozzávalók 4 személyre
25 dkg tisztított póréhagyma (a zöld részéből is kerülhet bele)
5 dkg feta sajt
2 dkg vaj
1 dl tejszín
6 dl húsalaplé

őrölt bors
a levesbetéthez:
1 teáskanál vaj
6-8 dkg zöldborsó (fagyasztott is lehet)
1 darabka piros színű (csípős) paprika  – igazándiból csak a színe kedvéért :)

A hagymát félbe-, majd vékony szeletekre vágjuk. A felforrósított vajon néhány percig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, és 1 dl alaplével felöntve, fedő alatt megpuhítjuk. 
Közben a borsót kisebb lábosban, a vajon megdinszteljük. Amikor kész, hozzákeverjük a kis darabokra szelt paprikát, és tálalásig félretesszük. 
A hagymát botmixerrel nagyjából pürésítjük, hozzádolgozzuk a fetát és a tejszínt, felengedjük az alaplével, és felforraljuk. A paprikás zöldborsóval tálaljuk. 

2018. január 2.

Húsgombócos zöldségleves tésztával

A decemberi Kifőztük magazinból, Szafis alapanyagokból készült. Tartalmas leves, alacsony szénhidráttartalommal, és még finom is :)



Hozzávalók 4 személyre
a húsgombóchoz:
25 dkg darált csirkemell
1 púpozott evőkanál Szafi Free fűszeres, gluténmentes zabköret
1 M-es tojásnak a fehérjéje
1 csapott kávéskanál só
1 csapott kávéskanál Szafi Reform paleo sárgarépapor
frissen őrölt fekete bors
a leveshez:
1 sárgarépa karikákra vágva
20 dkg zöldborsó (fagyasztott is lehet)
35 dkg karfiolrózsa (tisztítva mérve)
1/3 kávéskanál Szafi Reform paleo fokhagyma-granulátum
1 evőkanál Szafi Reform olvasztott kókuszzsír

frissen őrölt fekete bors
1,5 l húsalaplé
1-2 szál zellerzöld
1 teáskanál Szafi Reform szénhidrátcsökkentő gluténmentes rostkeverék
a tésztához:
2 dkg Szafi Reform galuska és házi tészta lisztkeverék (paleo) + a nyújtáshoz
1 M-es tojásnak a sárgája
8 g víz

kevés Szafi Reform kókuszzsír

A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, előkészítjük. A húsgombóc hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, a masszából vizes kézzel 16-18 gombócot formázunk, tányérra rakosgatjuk. A tészta hozzávalóit tálkában összedolgozzuk, folpakkal letakarjuk.
A leveshez a kókuszzsíron 3-4 perc alatt átforgatjuk a sárgarépát. Hozzáadjuk a zöldborsót, sózzuk, borsozzuk. Rászórjuk a lisztet, néhány keverés után felengedjük 1 dl vízzel, fokhagyma-granulátumot szórunk bele, simára keverjük, majd felforraljuk. Hozzáöntjük az alaplét, beletesszük a zellerzöldet, és az egészet felforraljuk. Beleengedjük a húsgombócot, és forrástól számítva 10 percig lassan főzzük a levest. Ezután belerakjuk a karfiolt. Lefedve addig rotyogtatjuk, amíg a karfiol teljesen puha nem lesz, közben, ha szükséges, utánízesítjük.
Közben a tésztát szilikonos felületen, kellő mennyiségű liszttel meghintve – hogy ne ragadjon – vékonyra nyújtjuk, és mini méretű kiszúróval szaggatjuk. (A leeső tésztára most nem lesz szükség, összegyúrjuk, és a folpakba csomagolva félrerakjuk. Bármilyen levestésztát készíthetünk belőle, illetve megszárítva eltehetjük későbbre is.) Enyhén sós, kicsit kókuszzsíros vízben 3-4 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük. A leves mellé kínáljuk.

2014. augusztus 30.

Hűsítő zöldborsóleves

Sajnos már nem kell annyira hűsíteni magunkat, de higgyétek el, a zöldborsó, a menta és a petrezselyem hármasa remekül bizonyított ebben a levesben:) A recept eredetileg az augusztusi Kifőztükben jelent meg. Nem mondom, hogy szénhidrátszegény, mert a zöldborsóban van rendesen, de ha jól választunk mellé második fogást - mondjuk egy sült csirkecombot cukkini- vagy karfiolkörettel  -, akkor néha ez is belefér.



Hozzávalók 2 személyre
25 dkg zsenge zöldborsó
1 kis vöröshagyma
1 csapott evőkanál liszt

őrölt fehér bors
3 evőkanál tejföl
1 evőkanál fehérborecet
néhány csepp édesítő vagy 1 csipet cukor
4-5 szál petrezselyemzöld
néhány mentalevél
1 evőkanál olaj

A felhevített olajon üvegesre sütjük a felaprított vöröshagymát. Rátesszük a zöldborsót, megszórjuk kissé bővebben borssal, sózzuk, és néhány kavarás után felengedjük kevés vízzel. Lefedjük, és pár perc alatt majdnem teljesen puhára főzzük. Rászórjuk a lisztet, és először a tejfölt beletéve, majd fokozatosan 6 dl vizet hozzáöntve simára keverjük a levét. Felforraljuk, majd sóval, borssal, édesítővel és ecettel ízesítjük; kicsit pikáns, savanykás ízű lesz. Beleszórjuk a finomra vágott petrezselymet és mentát, egyet forralunk rajta, és lehúzzuk a tűzről. Langyosra hűtve tálaljuk.

Ez az egyszerű, de mutatós kis tálka a SütniFőzni webáruházból van, imádom!:)

2012. május 27.

Gombagombóc leves



A márciusi Kifőztükben jelent meg Szamóca receptje, azóta már többször is elkészítettem ezt a finom levest. A lényeg a gombagombócon van, ami bármely zöldségleves finom levesbetétje lehet. Az én levesem hasonló, de nem pont ugyanolyan, hanem ilyen:

Hozzávalók 4 adaghoz

a leveshez:

3 sárgarépa
1 petrezselyemgyökér vagy paszternák
25 dkg zöldborsó
1 közepes fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1-2 szál zellerzöld
zöldpaprika szeletek (édes és csípős)

frissen őrölt bors
gyömbérpor
1 csapott evőkanál házi vegeta
1 evőkanál olaj

a gombóchoz:

25 dkg gomba
1 kis fej vöröshagyma
1 tojás
kb. 6 evőkanál liszt
1/2 csokor petrezselyemzöld
só 
frissen őrölt bors
1 evőkanál olaj

Én a gombóc előkészítésével kezdtem a munkát. Megtisztítottam a hagymát és a gombát, majd először a hagymát tettem a késes aprítóba. Felforrósítottam az olajat, és a finomra vágott hagymát üvegesre pirítottam rajta. A gombát is felaprítottam a géppel és hozzátettem a hagymához. 2-3 perc kevergetés után sóztam, borsoztam, majd hagytam, hogy elfője a levét.

Közben a leveshez a forró olajon megpirítottam a felaprított gyökérzöldségeket. Sóztam, borsoztam, gyömbért szórtam bele, felöntöttem kb. 1 liter vízzel. Beleszórtam a vegetát és 1 teáskanál sót, beletettem az egészben hagyott vöröshagymát és fokhagymát, a zellerzöldet és a paprikát. Lefedtem a lábost, és kis lángon 20 percet főztem a levest (ez az idő nagyban függ a zöldségektől, most majd a friss, új zöldségek gyorsabban puhulnak). Amikor roppanósak lettek a zöldségek, beleszórtam a zöldborsót, igazítottam a fűszerezésen, és még 10 percet főztem.
Ekkor befejeztem a gombóc összeállítását: a kihűlt hagymás gombához tettem az aprított petrezselymet, beleütöttem a tojást. Annyi liszt kell hozzá, hogy összeálljon a massza, puha maradjon, de ne folyjon. A kész levesből kiszedtem a paprikát, a hagymát és a zöldet, majd 2 teáskanállal gömbölygetve beleszaggattam a gombócokat. 10 percet hagytam még lefedve gyöngyözve főni a levest. 

2011. július 27.

Zöldborsós-csirkehúsos raguleves


A recept a júliusi Kifőztük magazinban jelent meg, amely ingyenesen letölthető az oldalról.

Hozzávalók

2 egész csirkecomb bőr és csont nélkül
40-50 dkg fejtett zöldborsó
3 zsenge sárgarépa
1/2 csomag petrezselyemzöld
1 teáskanál liszt

bors
őrölt gyömbér
1 evőkanál olaj

a vajas galuskához:

fél tojás
3-4 dkg liszt
1 teáskanál vaj
pici só és bors

A csirkecombokat kisebb kockákra vágjuk, majd az olajon fehéredésig pirítjuk. Borsozzuk, sózzuk, lefedjük, kis lángon kb. 20 percig pároljuk, amíg félpuha nem lesz. Hozzátesszük a darabokra vágott répát és a borsót, újabb borsozás és sózás következik, majd további 10-15 percre lefedjük, pároljuk.
A fedőt levesszük, rászórjuk a lisztet, elkavarjuk, majd felöntjük annyi hideg vízzel, hogy a ragut kb. 3 cm-re ellepje. Kicsit sózzuk és borsozzuk, szórunk bele őrölt gyömbért, beletesszük az összekötözött petrezselyemzöldet, majd felforraljuk.
Közben elkészítjük a galuskát. A tojást elkeverjük a liszttel és a vajjal; az állaga olyan legyen, hogy a massza a kanálról lassan folyjon le. A felforrt levesbe teáskanállal keskeny galuskákat szaggatunk, majd 10 percig gyöngyözően forraljuk. Amikor elkészült, kiszedjük a petrezselymet, és forrón tálaljuk a kiadós, nyári ízű levest.

Tipp: ha savanykás levest szeretnénk, akkor párolás után a liszt hozzáadása nélkül öntsük fel vízzel a ragut, majd amikor felforrt, habarjuk be 3 dl tejföl, a liszt és kevés hideg víz keverékével. A levesbe főzzünk galuska helyett 5 dkg rizst.

2010. április 16.

Zöldborsófőzelék (sült sertéslapockával)


Tegnap megint egyszerű ebédünk volt, nevezetesen az egyik nagy kedvencünk, a zöldborsófőzelék. Nagyjából fél óra kell elkészíteni, ez is a gyors és könnyű kategória.

Régebben másképpen készítettem, azután egy síelős vacsorán ehhez hasonlóan főzték meg a barátaink nekünk, ami nagyon ízlett. Kialakult az én verzióm, leírom, hátha valaki hasznát veszi.

Hozzávalók 2-3-4 személyre (étvágy, gyomorkapacitás és aszerint, hogy magában vagy leves után esszük...mi csak ezt ebédeltük, egy kicsi tálkával maradt belőle, ketten voltunk rá...)

90 dkg mélyhűtött zöldborsó
(15-20 dkg egészen kicsi darabokra vágott sárgarépa - opcionális, ma nem volt időm bajlódni vele)
5 dkg vaj vagy margarin
só, bors (őrölt gyömbér)
2 púposabb evőkanál liszt
kb. 5-6 dl tej
petrezselyemzöld apróra vágva

Egy nagyobb lábosban a vajat megolvasztom, beleteszem a borsót (és a répát). Néhány percig nagyobb lángon keverem, amíg a zöldségeket bevonja a vaj és felmelegednek. Akkor tekerek rá jó sok frissen őrölt borsot, gyömbért és megsózom, öntök rá egy kevés vizet, kis lángra teszem és lefedem, 10-12 percig párolom, amíg nagyjából megpuhul.
Ráhintem a lisztet, megkavarom, 1 dl hideg vízzel felengedem. Nagy lángra teszem, majd fokozatosan, keverés közben tejet öntök hozzá. Megkóstolom, sózom, borsozom. Felforralom, kb. 5 percig hagyom lassan forrni, már készen is van.
Szoktam rá petrezselyemzöldet szórni, de pont szakadt az eső és csak kint a kiskertemben lett volna, ezért sajnos lemaradt. Ha van benne répa is, akkor piros-fehér-zöld lesz, jól is néz ki!

Sült sertéslapocka volt hozzá. A fűszerezése sertéssült fűszerkeverék volt, plusz némi fokhagymával megspékelve. A húsdarab minden oldalán való átsütése után egészen kicsi lángon süldögélt a tűzhely tetején letakarva kb. 2 óra hosszáig, majd levettem a fedőt és zsírjára sütöttem. Finom, puha, omlós volt, némi pihentetés után nagyszerűen lehetett szeletelni.

Jó volt a kettő együtt!

2009. június 28.

A nagy vegetariánus kihívás 2. - Zöldséges zöldborsóleves


Ez volt a könnyebbik része az ebédnek, egyszerűen kihagytam a levesből a hagymákat. Itt a receptben zárójelben fogom jelezni, hogy egyébként miként szoktam elkészíteni.
A levesbetéttel voltam kicsit gondban; először úgy gondoltam, hogy durum spagettit fogok kicsire tördelni, de találtam a polcon még egy kevés pici durum levestésztát, így még könnyebb lett a helyzet.

Hozzávalók:

45 dkg zöldborsó, 2-3 répa, fél karalábé, 1-2 szál zellerzöld, 1 bio húsleveskocka, só, bors, kakukkfű, oregánó, (kevés hagyma, 2 gerezd fokhagyma), 2 ek olaj (vagy ennek megfelelő vaj vagy margarin), 1 kk liszt
4-5 kis marék levestészta (vagy vajas galuska, grízgaluska...)

A zöldborsót, ha friss, megtisztítom (akkor kb. 1 kg csöves kell belőle), a répát, karalábét kisebb kockákra vágom, (a hagymát és a fokhagymát nagyon apróra vagdosom).
A zsiradékot megforrósítom, hozzáteszem a répát (és a hagymát), kicsit átforrósítom, mehet bele a borsó és a karalábé, borssal megszórom, kavargatom, hogy mindenhol kicsit átsüljenek a darabkák. Akkor megsózom, (hozzáadom a fokhagymát,) kevés vizet öntök alá és fedő alatt majdnem puhára párolom a zöldségeket. Amikor kész, rászórom a lisztet, néhány kavarás után 1 decinyi hideg vízzel engedem fel, majd annyi melegebb vizet öntök rá, hogy kb. dupla annyi legyen, mint a zöldség térfogata. Akkor beleteszem a húsleveskockát, még sót és borsot, valamint a többi fűszert, felforralom. Belefőzöm a tésztát, és késznek nyilvánítom.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin