A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 20.

Tojásos-majonézes zöldségkupola



Hozzávalók
1 doboz konzervkukorica
1/2 üveg konzerv-csicseriborsó
1 lila hagyma
2-3 szál újhagyma a zöldjével együtt
3 alma
1/2 piros húsú kaliforniai paprika
1 evőkanálnyi citromlé
a mártáshoz:
kb. 3 dl tejföl
1 dl majonéz

őrölt bors
5 dkg füstölt sajt
10 dkg gouda sajt
továbbá:
4-5 főtt tojás
petrezselyemzöld


A megpucolt almát kisebb kockákra vágjuk, citromlével megcsepegtetjük. A paprikát és a lila hagymát felkockázzuk. A kukoricát és a csicseriborsót lecsepegtetjük. Az újhagymát felkarikázzuk.
A tejfölt és a majonézt sóval, borssal összekeverjük, beletesszük a nagy lyukú reszelőn lereszelt sajtokat. A masszába forgatjuk az előkészített zöldségeket, ha szükséges, tejföllel tovább lazíthatjuk. Félgömb formában tálba halmozzuk, tojáscikkekkel lefedjük. Enyhén sózzuk, borsozzuk, és néhány órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt aprított petrezselyemmel meghintjük.

2018. december 14.

Töltött tojástekercs vöröshagymacsírával



Hozzávalók személyenként, kb. 28 cm-es serpenyőhöz
2 nagy tojás
1 teáskanál tejföl
1 teáskanál étkezési keményítő
1 evőkanálnyi reszelt sajt

őrölt bors
aprított petrezselyemzöld
a sütéshez:
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
5-6 dkg túró
3 dkg füstölt, húsos szalonna
1-2 teáskanálnyi tejföl
őrölt bors
vöröshagymacsíra (ízlés szerint)
a díszítéshez:
vöröshagymacsíra

Először a tölteléket készítjük el. A szalonnát késes aprítógépben felaprítjuk, elkeverjük a túróval és annyi tejföllel, hogy sűrű krém legyen belőle. Borssal ízesítjük, és ha szükséges, sózzuk. 
A tekercshez a tojást a tejföllel, a keményítővel és a sajttal felverjük, sóval, borssal, petrezselyemmel fűszerezzük. Serpenyőben, forró olajon elterítjük a masszát, és közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje is kissé meg nem szilárdul; ne süssük túl, mert akkor száraz lesz. Ekkor a lepényt óvatosan tálra csúsztatjuk, rákenjük a túrókrémet, gazdagon megszórjuk csírával, és szorosan feltekerjük. Kettévágjuk, tányérra helyezzük, a tetejére is hintünk kevés csírát. Azonnal, forrón tálaljuk

2018. december 8.

Tojásos-kolbászos salátaleves

Nem vagyok nagy salátaleves-rajongó, de így elkészítve még én is hajlandó vagyok megenni :) Régi Kifőztükös recept szintén.



Hozzávalók 6 személyre
2-3 fejes saláta (mérettől függően)
1 kisebb szál vékony kolbász (kb. 20 dkg)
6 tojás
3 dl tejföl
1 evőkanál liszt
2 l alaplé vagy víz + 1 húsleveskocka

őrölt bors
3-4 gerezd fokhagyma
a tálaláshoz:
ecet

A salátáról a sérült leveleket eltávolítjuk, a többit bő vízben alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük. A tejfölt kevés hideg vízzel és a liszttel simára keverjük. 
Nagyobb fazékban a szeletekre vágott kolbászt átpirítjuk, felengedjük az alaplével. Amikor forr, megkóstoljuk, ha kell, sózzuk, valamint frissen őrölt borssal és zúzott fokhagymával ízesítjük. Beleszórjuk a vastagra szelt salátalevelet. Amikor a lé újra felforrt, hozzáadjuk a meleg levessel elvegyített habarást, ezután egyenként, óvatosan beleverjük a tojásokat. Még 10 percig főzzük, majd tálaljuk. Ízlés szerint ecettel savanyítjuk.

2018. december 7.

Retekcsírás, sajtos zellersaláta



Hozzávalók 3-4 személyre
1 közepes zellergumó (25-30 dkg)
10-15 dkg maasdamer sajt
1-2 evőkanál citromlé

őrölt bors
őrölt bors
az öntethez:
1 kis pohár natúr joghurt (140 g)
2 főtt tojássárgája
1 teáskanál dijoni mustár
1 evőkanál olívaolaj
pár csepp folyékony édesítő

őrölt bors
1 kávéskanál csilipehely
továbbá:
3 dkg retekcsíra + kevés a tálaláshoz

A zellert meghámozzuk, vékony szeletekre, majd julienne-re vágjuk, és citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. A sajtot is ugyanígy daraboljuk fel, majd a zöldséghez adjuk. Sózzuk, borsozzuk.
Az öntet hozzávalóit simára keverjük, és előbb a sajtos zellert, utána a retekcsírát forgatjuk bele. A salátát 1-2 órát hűtőben pihentetjük, majd kevés csírával megszórva kínáljuk.

2018. december 1.

Karfiolkrémleves

Abszolút alacsony szénhidráttartalmú leves, ráadásul nagyon finom, aki szereti a karfiolt, ne hagyja ki. Könnyen elkészíthető, és a színes levesbetétnek köszönhetően jól mutat a tányérban.



Hozzávalók 4 személyre
1 karfiol (kb. 70 dkg)
1 közepes vöröshagyma
1/2 l tej + kevés, ha még szükséges
1 dl tejszín
őrölt fehér bors
szerecsendió

1 evőkanál vaj
a feltéthez:
3-4 tojás
1/2 csokor petrezselyemzöld aprítva

A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, megmossuk – a szárát is felhasználhatjuk kisebb darabokra vágva.
Felforrósítjuk a vajat, a felaprított hagymát megdinszteljük rajta. Rátesszük a karfiolt, azzal is kevergetjük néhány percig. Felengedjük kevés vízzel, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk rá, és lefedjük. Addig főzzük, amíg a karfiol puha nem lesz. Az edény tartalmát turmixoljuk, majd visszatesszük a tűzhelyre, és beleöntjük a tejet. Felforraljuk, és további folyadékkal – vízzel, tejszínnel vagy tejjel – beállítjuk a leves sűrűségét, valamint utánízesítjük. (Ha később fogyasztjuk, akkor kicsit hígabbra hagyjuk, mert ilyenkor még sokat sűrűsödik.)
Közben a levesbetéthez a tojást keményre főzzük, kihűtjük. Apró kockákra vágjuk vagy villával összemorzsoljuk, hozzákeverjük a petrezselymet, picit sózzuk, borsozzuk. Tálaláskor a leves mellé kínáljuk.

2018. november 7.

Tojáspörkölt zabgaluskával

Az októberi Kifőztük magazinban jelent meg, Szafis alapanyagokból készült. Nagyon fincsi, és a zabgaluska nagy szerelem lett! Azóta csak ezt a fajtát esszük, nem árt, ha kicsit több vagy kevesebb kerül bele valamiből, sosem esik szét, és nem lehet túlfőzni sem. És talán finomabb is, mint a fehérlisztes – aki nem hiszi, járjon utána 😉

(Az étel a zabliszt kivételével paleós hozzávalókat tartalmaz, de időnként megengedhető, kompromisszumos alapanyag.)



Hozzávalók 2 személyre
a tojáspörkölthöz:
5–6 keményre főtt tojás
1 nagyobb vöröshagyma
1 zöldpaprika
1 kisebb paradicsom
1 evőkanál őrölt pirospaprika

frissen őrölt bors
1 evőkanál Szafi Reform kókuszolaj
3 evőkanál házi totukrém (nem diétázóknak helyette tejföl)
a galuskához:
5 dkg Szafi Reform gluténmentes zabpehelyliszt
2 dkg Szafi Reform szénhidrátcsökkentett termékekhez rostkeverék
4,5 dkg víz
2 M-es tojás
1/2 kávéskanál só
kevés frissen őrölt bors
1 késhegynyi Szafi Reform paleo fokhagyma-granulátum
továbbá:
1 csapott kávéskanál Szafi Reform kókuszolaj vagy kacsazsír
a tálaláshoz:
aprított petrezselyemzöld
savanyúság vagy saláta

A felszeletelt tojást tányérra sorakoztatjuk egymás mellé/fölé, soronként sózzuk, borsozzuk, és állni hagyjuk. A kókuszolajon a finomra vágott hagymát üvegesre pirítjuk, hozzátesszük a kis darabokra vágott paprikát, paradicsomot, és lassú tűzön puhára, krémesre dinszteljük. A pirospaprikával és a totukrémmel eldolgozzuk, ha szükséges, utánafűszerezzük. Óvatosan beleforgatjuk a tojást, és az egészet összemelegítjük.
Közben a galuska hozzávalóit alaposan elkeverjük. Nagyobb edényben 2 l vizet forralunk, enyhén sózzuk. Galuskaszaggatóval vagy kanállal beleszaggatjuk a tésztát, és amikor a galuskák feljönnek a víz tetejére, még 1 percig főzzük. Hideg vízzel leöblítjük, leszűrjük, az olvasztott zsiradékra szedjük, összeforgatjuk.
A pörköltet a zabgaluskával tálaljuk, petrezselyemmel megszórjuk. Savanyúsággal vagy salátával kínáljuk.

2017. május 14.

Salzburgi galuska

Nah, erre a desszertre 10-15 éve készülök, de eddig mindig elvetettem az ötletet, mondván, nem sikerülhet ez nekem... De hála istennek elővettem a bátorságomat, és megcsináltam...és megcsináltam....és megcsináltam!! :) 
A recept eredetileg a Kifőztükben jelent meg, a Nyírfacukor ajánlásával, a csodás fotóhátteret a Fotókellék biztosította.



Hozzávalók 2-3 személyre, 20 x 20 cm-es (vagy picit nagyobb) sütőtálhoz
3 tojás
3 evőkanál nyírfaporcukor
1 csipet só
2 csapott evőkanál étkezési keményítő
reszelt citromhéj
továbbá:
2 evőkanál langyos habtejszín
vaníliás nyírfaporcukor

A sütőrácsot az alsó sínre toljuk, a tűzálló tálat üresen ráhelyezzük. A hőmérsékletet 175 fokra kapcsoljuk, légkeveréses üzemmódban.
A tojásfehérjét nagyon kemény habbá verjük a sóval és a nyírfaporcukorral. A tojások sárgáját, az étkezési keményítőt és a citromhéjat kevés habbal összekeverjük. Spatulával, nagyon óvatosan a habba forgatjuk, de nem szabad eldolgozni – úgy jó, ha kissé „csíkos” marad a hab. 
A tűzálló tálba öntjük a tejszínt. A tojásfehérjés masszából – lehetőleg mindegyiket egyben kanyarítva – 2-3 galuskát szedünk bele. Az edényt rögtön visszatoljuk a sütőbe, és a habot kb. 15 perc alatt aranysárgára sütjük. Nyírfaporcukorral hintve azonnal tálaljuk.

2017. május 12.

Olívabogyós-tojáskrémes szendvics retekcsírával

Szintén Kifőztükös recept, egyszerű, fincsi szendvics bármikorra. A hozzávaló csírát a Bioháló biztosította.



Hozzávalók
6 tojás
7-8 evőkanál majonéz
2 teáskanál dijoni mustár
1 evőkanál citromlé
1 csomó újhagyma
1 nagyobb marék (lehetőleg magozott) fekete olajbogyó

őrölt bors
1 csipet cukor vagy édesítő
csilipaprika (ízlés szerint)
továbbá:
5 dkg retekcsíra
péksütemény vagy kenyér

A tojást forrástól számítva 10 perc alatt keményre főzzük, hideg vízzel leöblítve kihűtjük, majd megpucoljuk, és kis kockákra vágjuk. Az olajbogyót feldaraboljuk. A majonézt a mustárral, a citromlével, a finomra aprított hagymával – a zöld részéből is kerülhet bele – és az ízesítőkkel eldolgozzuk, ezután beleforgatjuk a tojást és az olajbogyót. Péksüteménybe vagy 2 szelet kenyér közé halmozzuk, csírával megszórjuk.

2016. március 24.

Pácolt tojás

Húsvét révén halálra kerestem a pácolt tojás receptemet, amely kb. 3 éve jelent meg a Kifőztük magazinban, ééés nem találtam.... Így jár az, aki elfelejti feltenni a blogjára, most pótolom. Paleósok a tippben szereplő alapanyagokkal készítsék el.






Hozzávalók egy 720 ml-es üveghez
6 tojás
a pácléhez:
4,5 dl víz
1/2 dl 10%-os ecet
1 teáskanál egész fekete bors
2-3 szem borókabogyó
1 teáskanál cukor
1 teáskanál só
2 babérlevél
további ízesítők:
1 csilipaprika vagy néhány szelet csípős paprika
1 kicsi rozmaringág

A tojásokat 1 kávéskanál sóval ízesített, hideg vízbe téve, forrástól számítva 10 perc alatt keményre főzzük. Hideg vízben lehűtjük, majd a héjat eltávolítjuk róluk, és az üvegbe helyezzük. A többi ízesítőt is hozzátesszük.
Elkészítjük a páclevet: a hozzávalókat kis lábosba téve felforraljuk, és még 4-5 percig gyöngyöztetjük. A levet a tojásokra öntjük úgy, hogy egészen az üveg pereméig érjen. Átlátszó fóliával, majd kupakkal azonnal lezárjuk. Amikor kihűlt, 3-4 napra hűtőbe tesszük.
Sonka mellé vagy magában, zöldségekkel (újhagyma, paradicsom, paprika, retek) tálaljuk. Hűtőben tartva, az üveg felbontása után 3 napig fogyasztható.

Tipp: paleo szerint étkezők almaecettel és édesítővel készíthetik el.



2015. február 15.

Tojástekercs vöröshagymacsírával

Szupergyors, finom étel reggelire vagy vacsorára. A plusz ízt, illetve a különlegességét a Bioháló finom csírája adja, érdemes kipróbálni!:) Kifőztükös recept, a februári számból.



Hozzávalók személyenként, kb. 28 cm-es serpenyőhöz

2 nagy tojás
1 teáskanál tejföl
1 teáskanál étkezési keményítő
1 evőkanálnyi reszelt sajt

őrölt bors
aprított petrezselyemzöld
a sütéshez:
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
5-6 dkg túró
3 dkg füstölt, húsos szalonna
1-2 teáskanálnyi tejföl
őrölt bors
vöröshagymacsíra (ízlés szerint)
a díszítéshez:
vöröshagymacsíra

Először a tölteléket készítjük el. A szalonnát késes aprítógépben felaprítjuk, elkeverjük a túróval és annyi tejföllel, hogy sűrű krém legyen belőle. Borssal ízesítjük, és ha szükséges, sózzuk. 
A tekercshez a tojást a tejföllel, a keményítővel és a sajttal felverjük, sóval, borssal, petrezselyemmel fűszerezzük. Serpenyőben, forró olajon elterítjük a masszát, és közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje is kissé meg nem szilárdul; vigyázzunk, ne süssük túl, mert akkor száraz lesz. Ekkor a lepényt óvatosan tálra csúsztatjuk, rákenjük a túrókrémet, gazdagon megszórjuk csírával, és szorosan feltekerjük. Kettévágjuk, tányérra helyezzük, a tetejére is hintünk kevés csírát. 

Azonnal, forrón tálaljuk.

2012. augusztus 3.

Csáky rostélyos





Az utóbbi idők legfinomabb ételei közé sorakozott ez a rostélyos. A júliusi Kifőztük magazinba készült, a balatoni ételek közé. Az ételt a híres múlt századi séf, Csáky Sándor emlékére alkotta  egyik tanítványa. Több mendemondát lehet olvasni a neten az étel történetéről, az viszont tuti biztos, hogy az étel remek! Inkább időigényes, mint bonyolult, kis konyhai előélettel nyugodtan hozzáfoghat bárki ennek a finom ételnek az elkészítéséhez. A porhanyósra párolt marhahús közé csomagolt szép, sárga töltelék nagyon jól mutat!

Hozzávalók 4 személyre

70-80 dkg csont nélküli marharostélyos / hátszín / marhacomb 4 szeletre vágva

a töltelékhez:
8 dkg füstölt szalonna
1 közepes fej vöröshagyma
2 paprika
2 kisebb paradicsom
4 tojás
őrölt bors
1 kávéskanál pirospaprika

a szószhoz:
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 paprika
kevés csípős paprika
1 kisebb paradicsom
1 teáskanál pirospaprika
őrölt bors
2 evőkanál (szalonna)zsír
1 kis pohár tejföl (150 g)
1 teáskanál liszt

a vajas galuskához:
40 dkg liszt
7 dkg olvasztott vaj
2 tojás


Először a tölteléket készítjük el. Az apró kockákra vágott szalonna zsírját kiolvasztjuk. A szalonnát kivesszük, félretesszük. 2 evőkanál kiolvasztott zsírba szórjuk a felaprított vöröshagymát, üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a paprikacsíkokat és a felkockázott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk. Néhány perc alatt megpároljuk a zöldségeket, hozzáöntjük a szalonnakockát meg a sóval és pirospaprikával ízesített, felvert tojást, és 1-2 perc alatt közepes sűrűségűre sütjük. Levesszük a tűzhelyről, összekeverjük és hűlni hagyjuk.

A hússzeleteket kettévágjuk, alaposan kiverjük, hogy szép tenyérnyi szeleteket kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, megkenjük mindegyiket a töltelékkel. Henger alakúra tekerjük, hústűvel vagy erős cérnával rögzítjük. Lefedhető edénybe kanalazzuk a zsírt, a roládokat körben átsütjük rajta, majd kivesszük őket egy tányérra. A zsírba dobjuk az aprított hagymát, üvegesre pirítjuk, beletesszük az ugyancsak apróra vágott paprikát és paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, pirospaprikát szórunk rá, majd felengedjük kb. 2,5 dl vízzel. Visszatesszük a tekercseket, letakarjuk az edényt, és lassú tűzön - kb. egy óra alatt - puhára pároljuk a húst. Ha szükséges, a vizet közben pótoljuk. Amikor kész, a tejfölben elkevert liszttel besűrítjük a mártást. Kiforraljuk.

A galuskához a liszthez adjuk - egy evőkanálnyi kivételével - a vajat, a tojást, 1 kávéskanál sót és annyi vizet, hogy kemény tésztát kapjunk. Alaposan összedolgozzuk, és lobogón forró, sós vízbe nagyobb galuskákat szaggatunk, és megfőzzük. Leszűrjük, meleg vízzel leöblítjük, és a maradék vajba forgatjuk.

Tálaláskor a tekercseket kissé rézsútosan felszeleteljük, majd a mártással és a galuskával együtt tálaljuk.

2012. április 10.

Töltött dagadó

Ez az étel az idei húsvéti menü része volt, szerintem - és a kóstolók véleménye szerint is  - igen jól sikerült, így bekerül a családi recepttárba, még az is lehet, hogy nem csak húsvétkor:) Egyszerű, gyors és finom!


Citromhabnál leltem az alapreceptet, nagy köszönet neki érte, bár szokás szerint a vége kicsit más lett. Megmondom őszintén, nem tudok nagyon pontos receptet írni, mert egyrészt három különböző nagyságú dagadót kaptam, másrészt a zsemle helyett nekem összevágott kenyérdarabok voltak itthon, azt használtam fel. Tej nem volt otthon, így maradt a szokásos vízben áztatás, de én ha nagy ritkán tejben áztatom a kenyeret, akkor sem szoktam nagy különbséget észrevenni. Mindig szoktam nyers tojást is tenni a töltelékekbe, ebbe is belekerült. Nem sikerült pont annyi tölteléket készíteni, mint amennyire szükség volt, de nagy sikere volt a maradékából készített "pogácsáknak", amiket a hús mellé tettem a tepsibe, mikor levettem a tetejéről a fóliát.

A hentest a vásárláskor megkértem, hogy szúrja fel a dagadót. Neki biztos kézzel és tuti éles késsel pár másodperc volt ez a művelet, nekem biztos több lett volna; nem hiszem, hogy ne tennék ezt meg bárkinek, szerintem kár lenne vele küzdeni.


Hozzávalók a töltelékhez (kb. 1 kg-os dagadóhoz)

3 szikkadt zsemle vagy ennek megfelelő kenyér
10 dkg gyulai kenőmájas
2-3 főtt tojás
1 közepes fej vöröshagyma
1 csapott evőkanál zsír
fél csokor aprított petrezselyemzöld
majoránna
kevés só
frissen őrölt bors
2 nyers tojás

zsiradék a tepsi kenéséhez

A kenyérdarabokat beáztatjuk annyi vízbe, amennyi jól ellepi. A vöröshagymát apróra vágjuk és a zsíron üvegesre pirítjuk.
A dagadót megmossuk, majd sózzuk, borsozzuk és félretetesszük, amíg a töltelék elkészül.
A kenyérből alaposan kinyomjuk a vizet és nagy tálba tesszük. Hozzátesszük a kenőmájast, a pirított hagymát, az összetört főtt tojást és a fűszereket. Jól összekeverjük, majd megkóstoljuk, ha kell, még tehetünk bele, ami szükséges. Ekkor beleütjük a nyers tojást, és azzal is összedolgozzuk a tölteléket.
Az előkészített dagadóba kanalazzuk, amennyi kényelmesen belefér, majd a hús végét hústűvel megtűzzük.
Mélyebb tepsit kicsit kizsírozunk, beletesszük a töltött húst, aláöntünk kb. 1 deci vizet, és alufóliával befedjük. 180-200 fokos sütőbe tesszük, és kb. 1 órán át pároljuk, míg a húsba beleszúrt hústű könnyen bele nem szalad. Akkor fólia nélkül tesszük vissza a sütőbe, és ha maradt ki töltelék, akkor zsemlemorzsába forgatva azt is mellétesszük, kevés pecsenyezsírral megkenjük a tetejét. Addig pirítjuk a húst, amíg mindkét oldala pirosra nem sül, ez még kb. 25-30 perc.

Hidegen lehet a legszebben szeletelni.

2011. november 2.

Padlizsános-cukkinis rántotta



Ez a vacsora- illetve tízóraira való ötlet is a Kifőztükben jelent meg, még szeptemberben. Töltsétek le a szeptemberit és az októberit is, (sőt jön mindjárt a novemberi újság és a decemberi különszám is), nehogy úgy járjatok, hogy lekéstek a régebbiekről.

Ezt az ételt bátran megsüthetjük reggelire vagy vacsorára, és ha egy darabot meghagyunk belőle és kihűtjük, akkor szendvicsbe tehetjük; laktató tízórai lesz belőle.

Hozzávalók
a rántottához:
1 kisebb padlizsán
1 karcsú cukkini
1 kis fej hagyma (elmaradhat)
5-6 tojás
4 evőkanál olaj

őrölt bors
1 csapott evőkanál oregánó

a csukott szendvicshez:
2 szelet kenyér
vaj
snidling vagy salátalevél
szeletelt zöldpaprika

Hosszában négyfelé vágjuk, majd felszeleteljük a cukkinit. Ha szükséges, meghámozzuk a padlizsánt, kockára vágjuk. Tisztítás után kettévágjuk, majd felszeleteljük a hagymát.
Széles serpenyőben megforrósítunk 2 evőkanál olajat. Beletesszük a padlizsánkockákat, átforgatjuk, 4-5 percig pirítjuk. Öntünk még 1 evőkanál olajat, rögtön beleszórjuk a cukkini-darabokat és a hagymát, gyors mozdulatokkal átforgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk oregánóval, majd közepes lángon kb. 10 percig puhítjuk a zöldségeket, míg roppanósan puhák nem lesznek.
Közben kisebb tálban fölverjük kevés sóval és egy evőkanál olajjal a tojásokat, majd a zöldségekre öntjük. Addig sütjük – időnként lapáttal fölemelve a szélét, hogy a még híg lé aláfolyhasson -, míg a tojás teljesen meg nem kocsonyásodik.
Frissen puha kenyérrel, zöldpaprikával, paradicsommal fogyasztjuk. A szendvicshez megkenünk vajjal két szelet kenyeret, közé csúsztatunk egy darab rántottát, paprikával és snidlinggel (vagy salátalevéllel) béleljük. Szorosan alufóliába csomagoljuk.

2011. szeptember 23.

Krumplifőzelék zöldpaprikával, paradicsommal


Azt hittem, hogy van már egy krumplifőzelék a blogon, de tévedtem... Most másfélét főztem, ami lekörözte az előző - teljesen hagyományos - változatot, így ezt írom le. Az ötlet onnan jött, hogy a tökfőzelékem is hasonlóan készül, és arra gondoltam, ez sem lehet rossz; hát tényleg nagyon finom lett!:)

Hozzávalók 2 személyre:

50-60 dkg krumpli
1 nagyobb vöröshagyma
1-2 zöldpaprika
2-3 paradicsom
só, bors
2-3 babérlevél
4 tojás

3-4 evőkanál olaj
3 evőkanál liszt
1 teáskanál pirospaprika
2 dl tejföl

A krumplit megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk. A zöldpaprikát is felkockázzuk, a paradicsomról lehántjuk a héját, és felaprózzuk. A hagymát is apróra vágjuk. 6-7 dl vizet öntünk lábosba, sót teszünk bele, beleszórjuk a krumplit, a babérlevelet, a hagyma nagyobbik felét, a paprikát és a paradicsomot. Borsot tekerünk bele, felforraljuk, lassú tűzön puhára főzzük a krumplit.

A rántáshoz kis lábosban felforrósítjuk az olajat, beletesszük a maradék hagymát, és üvegesre pirítjuk. Hozzákanalazzuk a lisztet, néhány percig kevergetjük, míg egy kis színt nem kap. Beleszórjuk a pirospaprikát, 2-3 keverés után felengedjük kevés hideg vízzel, majd belekavarjuk a tejfölt, és félretesszük.

Amikor a krumpli puha, a rántáshoz öntünk 2-3 deci főzőlevet, majd a rántást a főzelékhez keverjük. Óvatosan beleengedjük az edénybe körben a feltört tojásokat, lefedjük az edényt, és néhány perc alatt készre főzzük az ételt, a benne lévő tojással együtt.

2011. március 9.

Tojásos brokkoli


Élek még!!!!!:) csak ilyen, a képen látható és hozzá hasonló, egyszerű ételeket eszünk, meg olyanokat, amiket már feltettem a blogra. A múlt hétvégén volt néhány fogás, ami majd felkerül ide, csak meg kéne írni a recepteket is mellé. Túl sok minden jött most össze, ami jelenleg fontosabb a blognál, de visszatér majd egyszer a rendszeresség is, legalábbis remélem...

A képen látható étel a mai ebédünk; fontos szempont volt, hogy előre összeállítható legyen, és minimális idővel később tálalható. Na, ez olyan, és ráadásul finom is! Az ötletet az unokahúgomtól loptam, köszönöm neki! Kicsit továbbfejlesztettem, tojás nélkül köret volt, így pedig egytálétel lett belőle.

Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg brokkoli
házi/bolti ételízesítő
5 tojás

4 dkg liszt
4 dkg vaj/margarin + kevés a tepsi kikenéséhez
5 dl tej
10-12 dkg reszelt sajt
őrölt szerecsendió
só, bors
1 tojás

A brokkolit kisebb darabokra vágtam, a vastagabb szárakat meghámoztam, feldaraboltam, az egészet megmostam. Vizet forraltam sóval és házi vegetával, a zöldséget roppanósra főztem benne, majd kivettem. (A levéből krumplikrémleves lett, kár lett volna kiönteni.)
A tojásokat keményre főztem.

Elkészítettem a sajtos besamelmártást. A vajat megforrósítottam, beleszórtam a lisztet, habzásig kevertem. A tejet közben felmelegítettem, hozzáöntöttem. Kézi habverővel simára kavartam, beleszórtam a sajtot. Sóztam, borsoztam, reszeltem bele szerecsendiót, kb. 5 percig lassan rotyogtattam, elzártam alatta a hőforrást. Levettem és gyors mozdulatokkal belekevertem egy egész tojást.

Kisebb tepsit (28 x18 cm) kikentem vajjal, beleosztottam a brokkolit és a szeletelt főtt tojásokat, picit megsóztam és megborsoztam. Ráöntöttem a sajtszószt, majd 200 fokos sütőben addig sütöttem, amíg a teteje szép piros nem lett.

2011. január 14.

Majonézes tojáskrém medvehagymával


Gyors vacsora- vagy reggeliötlet, téli napokra. Otthoni készletekből készült, pillanatok alatt; a leghosszabb idő az volt, amíg a tojás megfőtt:)

Hozzávalók

4 főtt tojás
2 púpozott evőkanál tejföl
1 evőkanál (dijoni) mustár
1 evőkanál majonéz
1 evőkanál sós, olajos medvehagyma (Ancsika ötlete alapján készítve) vagy néhány friss medvehagymalevél kevés sóval és olajjal késes aprítóban pépesítve
őrölt fehér bors

A hozzávalókat tálkába tesszük, és villával rusztikusra törjük. (Nekem nem kellett bele só, de meg kell kóstolni.)
Készen vett vagy otthon sütött pékárut kettévágunk, ha van, zöld salátát vagy retek-félét teszünk bele. Hozzákanalazunk némi krémet, és jó étvággyal megesszük.

Nagyon jól illik hozzá egy bögre aludttej!


Péksütemény receptek nálam, amibe bele lehet tenni különböző kencéket:

Rozsos riegel
Tejfölös kifli
Scali kifli
Sajtos kifli
Hagymás cipó
Medvehagymás-krumplis buci
Sajtos kifli
Magos zsemlekoszorú

2010. november 18.

Krumplis tortilla


Ez az étel is régóta készülődik fejben nálam. Áttanulmányoztam néhány netes receptet, és Hinyenc blogbeírására alapozva, persze végül Kata-módra:), el is készült tegnap vacsorára.
10 perccel később pedig hűlt helye volt!

Hozzávalók 2 személyre:

6 kis krumpli kisebb kockára vágva
1 közepes fej vöröshagyma
kb. 10-12 dkg házi füstölt kolbász
1 piros színű zöldpaprika
néhány karika csípős paprika
8 szem aszalt paradicsom
5 tojás
1/2 dl olaj


a tetejére: reszelt sajt

Széles serpenyőben az olajon megsütöttem a krumplit, időnként megkevertem. Amíg sült a krumpli, addig felaprítottam a hagymát, kisebb darabokra vágtam a kolbászt, felkarikáztam a paprikát és a paradicsomot.
A kész krumplit szűrőkanállal kiszedtem és megsóztam picit. A helyére került a hagyma és a kolbász, majd némi pirítás után a paprika és a paradicsom is. Eközben a tojásokat kevés sóval együtt villával felvertem. A hagymás-kolbászos keverékhez öntöttem a krumplit, szépen elosztva a serpenyőben, majd ráöntöttem a tojást. Nagyobb lángon pirosra sütöttem az alját...és utána jött a PRODUKCIÓÓÓ!

...ugyanis minden recept szerint itt megfordítjuk, hogy a másik oldala is megpiruljon; csak így lazán... Rémülten kezdtem keresni egy jó nagy tányért a szekrényben, hogy legyen mire átcsúsztatni, lesz, ami lesz alapon, mert persze a 28 cm-es serpenyőmben sült az egész. Találtam is egyet, szerencsésen rá is csúsztattam, csak némi (külső) serpenyőtisztítás lett az ára. Mély sóhaj után elvetettem azt az ötletet, hogy visszafordítom a tányérral a serpenyőbe, mert túl kockázatosnak tűnt; semmiképpen sem akartam, hogy széttörjön a lepény...
Letettem inkább a tányért, fölé fordítottam az üres serpenyőt; sütőkesztyűvel a tányér alá nyúltam, majd az egészet megfordítottam, és tadaaaaam! baleset nélkül, épen (a kajára, a tányérra és a kezeimre is érvényes!) megúsztuk a történetet:)

Innentől már csak a laza befejezés jött: visszatettem a lángra a serpenyőt, a lepény tetejére szórtam a sajtot, ami közben rá is olvadt kicsit, majd 4-5 perc múlva készen lett.

Jó étvágyat!

2010. október 5.

Tojásos-kolbászos zöldbableves


Vendégségben ettük ezt a finom levest, otthon azután elkészítettem én is. Nagyon tartalmas, finom leves, következő fogásként jól illik hozzá egy könnyű tészta.
A recept eredetileg a Kifőztük újság 7. számában jelent meg. Katt ide, ha még nem töltötted le!

(Update: új fotó készült, a háttérért köszönet a Fotókelléknek.)



Hozzávalók 4-6 személyre
80 dkg zöldbab megtisztítva
25 dkg füstölt kolbász szeletelve
4 főtt tojás
1 közepes vöröshagyma apróra vágva
3-4 gerezd zúzott fokhagyma
1 csokor kapor felaprítva
1 szál zellerzöld
2 dl tejföl
2 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál liszt
1 teáskanál pirospaprika
őrölt bors

Egy nagyobb lábosban 1,2 l vizet forralunk a vöröshagyma és a fokhagyma 3/4 részével. Amikor lobogva forr, beletesszük a zöldbabot és a zellerzöldet, sózzuk, borsozzuk, kisebb lángra tesszük, lefedve hagyjuk főni.
Elkészítjük a rántást: az olajat felforrósítjuk, a maradék vöröshagymát átforgatjuk rajta, beleszórjuk a lisztet és világosbarnára pirítjuk. Levesszük a tűzről, belekeverjük a félretett fokhagymát és a pirospaprikát, felengedjük előbb kevés hideg vízzel, majd a tejföllel is összekavarjuk, félretesszük.
Ha a bab nagyjából megpuhult, kivesszük a zellerszárat, beletesszük a kolbászkarikákat, a kaprot és a kevés meleg levessel felengedett rántást. Legalább 10-15 percig hagyjuk még lefedve enyhén rotyogni. Ha túl sűrű lenne a leves, tehetünk bele még egy kis vizet. Mielőtt elzárjuk, a cikkekre vágott tojást is belekeverjük óvatosan.
Finomabb, ha 1-2 órát áll fogyasztás előtt, de másnap lesz az igazi!

Tipp: a tojást nyersen is bele lehet engedni óvatosan a levesbe, kb. 10 perccel a főzés vége előtt.

2010. június 9.

Kolbászos-főtt tojásos rakottas


Ezt a receptet a sógornőmtől kölcsönöztem, néhány héttel ezelőtt ilyet (is) ettünk náluk. Megtetszett, megkérdeztem a receptet, és valamelyik nap vacsorára elkészítettem. Nem egy bonyolult ennivaló, könnyen összeüthető.

Hozzávalók 2-3 személyre:

12 szelet vastagkolbász
6 főtt tojás hosszában kettévágva
3 dl tejföl
valamilyen zöldfűszer aprítva - én most 2 evőkanál olajos medvehagymát tettem bele
pici só
törött bors
(opcionálisan el tudok képzelni benne paprikát vagy kevés paradicsomot felszeletelve, hagymát, stb.)
2 evőkanál zsemlemorzsa

Egy akkora jénai edénynek, amekkorába belefér a tojás, teleraktam az alját a kolbász szeletekkel. Ha nem fedi le teljesen, akkor a szeleteket huzigálva mindenhol be kell zsírozni. A vágási felületével lefelé fordítva rátettem a tojásokat. A tejfölbe beletettem az ízesítőket, megkóstoltam, utánaízesítettem. A tetejére szórtam a zsemlemorzsát.

200 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöttem.

Friss kenyérrel, zsömlével lehet tunkolni a levét:)

2010. március 31.

Tojással töltött hús karamellizált zöldségkörettel


Ezt az ételt már több éve kinéztem magunknak, valamiért mégsem készült el. Amikor a Kifőztük újságba terveztük a húsvéti menüt, akkor eszembe jutott, meg is főztem gyorsan. Nagyon jó lett, jobb, mint gondoltam. A tojás és a hús között levő füstölt réteg egybeolvasztotta az ízeket, egy nagyon harmonikus ízű húsétel lett belőle. A köretről meg nem is beszélve, az ilyen zöldségekért meg teljesen odavagyok. Bátran ajánlom mindenkinek húsvétra is!

Hozzávalók 4 személyre:

6 nagyobb szelet sertéstarja
6 db főtt tojás
12 szelet bacon vagy (húsos) szalonna
só, bors
1 kanál olaj vagy (kacsa)zsír
½ dl száraz fehérbor

a körethez:

40 dkg répa
4 kisebb hagyma (szép, ha színes)
1 csomag újhagyma
5 dkg cukor
1,5 dl víz
3 evőkanál fehérborecet
só, bors

A hússzeleteket vékonyra kiklopfoltam. Mindegyikre 2-2 szelet szalonnát, majd arra egy tojást helyeztem. Amelyik hús kisebb volt, ott megfeleztem a tojást. Tekercseket készítettem belőlük, hústűvel vagy fogpiszkálóval megtűztem. Kicsit megsóztam, bővebben megborsoztam.



Egy széles serpenyőben zsiradékot hevítettem, belehelyeztem a tekercseket, körben átsütöttem őket. Aláöntöttem kb. ½ dl vizet és a bort, lefedtem, kb. 30 percig pároltam. Amikor puha volt a hús, levettem a fedőt és zsírjára sütöttem. Amíg a hús sült, elkészítettem a köretet. A répát hasábokra, a hagymákat félbevágtam, az újhagymákat több részre vágtam.

Egy teflonedényben a cukrot óvatosan megkaramellizáltam, amíg világosbarna lett. A lángot kicsire vettem, a már készenlétben lévő vizet óvatosan az edény szélénél beleöntöttem – vigyázat, mert nagyon fröcsög!!!!



Hozzáadtam a borecetet is, beletettem a zöldségeket, lefedtem, kis lángon 15 percig pároltam. Utána nagy lángon fedő nélkül elpárologtattam a folyadék nagy részét, hogy épp csak egy kevés maradjon alatta. Roppanós zöldségeket kaptam eredményül.

A tányéron az ételt meglocsoltuk a hús szaftjával.

Az újság innen letölthető!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin