A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejmentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 16.

Zöldfűszeres póréhagymaleves kölessel

Ez egy tartalmasabb leves, mint az előző, a kölesnek köszönhetően. Nekünk nagyon ízlett!

Update: ha kihagyjuk a kókuszzsírt, és kevés vízben pároljuk meg a hagymát, akkor a leves a TÉNÉ diétába is beilleszthető.



Hozzávalók 4 személyre
25 dkg tisztított póréhagyma (lehet benne a zöldes részéből is)
1 csapott evőkanál Szafi Reform kókuszzsír
2 gerezd fokhagyma
Szafi Reform himalája só
frissen őrölt fekete bors
1 kávéskanál Szafi Reform paleo kakukkfű
Szafi Reform őrölt csilipaprika
3 dkg Szafi Free hántolt köles
kb. 1 l zöldségalaplé
a tálaláshoz:
friss zöldfűszerek: snidling és/vagy petrezselyemzöld és/vagy kakukkfű

A pórét keresztben 4 felé vágjuk, vékonyra szeleteljük. A kölest szűrőbe téve alaposan átöblítjük, hagyjuk lecsöpögni.
A felolvasztott zsíron a póréhagymát átforgatjuk, majd kevés sóval és borssal ízesítve, kis lángon puhára dinszteljük. Belekeverjük a zúzott fokhagymát, majd felengedjük az alaplével. Amikor felforrt a leves, hozzáadjuk a kölest, kakukkfűvel és csilipaprikával ízesítjük, valamint ha szükséges, sózzuk, borsozzuk. Lefedve kb. 10 percig főzzük, amíg a köles meg nem puhul. Tálalás előtt friss zöldfűszereket keverünk bele.

A Szafi termékeket ITT lehet a legjobb áron megvásárolni.

2020. március 13.

Csirkecombfilé gombás-karfiolos hajdinával





Hozzávalók 2 személyre
1 csapott evőkanál kolbászzsír
25-30 dkg csirkecombfilé
1 kis vöröshagyma
1 kávéskanál őrölt római kömény

őrölt bors
a körethez:
1 csapott evőkanál kókuszzsír
1 dl hajdina (6,5 dkg)
25-30 dkg karfiol
1 evőkanál szárított gomba
2 dl víz

őrölt bors
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
néhány szál petrezselyemzöld

A hajdinát szűrőbe téve alaposan lemossuk, lecsöpögtetjük. A hagymát és a petrezselyemzöldet felaprítjuk, a gombát kávédarálóban porrá őröljük, a húst felkockázzuk. A karfiolt egészen kis rózsákra szedjük, a szárát külön feldaraboljuk.
A felhevített kolbászzsíron a hagymát kissé megdinszteljük, rádobjuk a húst, és addig pirítjuk, amíg ki nem fehéredik. Fűszerezzük, ha szükséges, vizet öntünk alá, majd lefedve, kis lángon megpuhítjuk, 
Közben a körethez a felforrósított zsiradékon a hajdinát addig kevergetjük, amíg a szemek szétperegnek. Hozzáadjuk a karfiolszárat és a gombaport, majd felengedjük a vízzel. Sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítjük. Elkeverjük, a tetejére szórjuk a karfiolt, a lábost lefedjük, és egészen kis lángon 25-30 perc alatt puhára főzzük.

Tipp: ha nincs kolbászzsír, 3-4 dkg elmorzsolt füstölt kolbászt kisebb lángon addig kevergetünk, amíg a zsírját ki nem engedi. Erre az alapra szórjuk a hagymát, és a recept szerint folytatjuk.

2019. december 2.

Pirospaprikás oldalas

Nálunk gyakran van ilyen vagy ehhez hasonló főtt/abált hús, a bolti felvágottak helyett remekül helyt áll. Most egy gyönyörű oldalasdarab ihletett meg az egyik üzletben, úgyhogy kora délután jött velem haza, és este már a hűtőben várta a dermedést.




Hozzávalók
kb. 1 kg-os vastag oldalasdarab
1 vöröshagyma
1 kávéskanál fokhagymapehely
2 babérlevél
5–8 egész fekete bors
3 borókabogyó

a tetejére:
édes fűszerpaprika
csípős fűszerpaprika
3–4 gerezd fokhagyma

A húst megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, és minden oldalán sózzuk. 1-2 órát állni hagyjuk.
Lehetőleg akkora lábosban, amekkorában éppen elfér a hús, vizet melegítünk a külső héjától megfosztott, kettévágott vöröshagymával, a fokhagymapehellyel, a borssal, a babérlevéllel és a borókabogyóval. Amikor már forr, beleteszünk 3 kávéskanál sót és az oldalast; ha nem lepné el a víz, akkor pótoljuk. Az edényt lefedjük, és lassú tűzön addig főzzük a húst, amíg puha nem lesz – ekkor már könnyen ki tudjuk húzni belőle a csontot, ezt meg is tesszük. A húst visszarakjuk a lébe, és hagyjuk langyosra hűlni. Kiemeljük, megszórjuk a kétféle pirospaprikával, megkenjük a zúzott fokhagymával, majd hűtőbe tesszük néhány órára.
Szeletekre vágva kínáljuk.

Tipp: a főzőlevet ne öntsük ki, kisebb adagokra osztva, mélyhűtőbe téve alapléként használható.

2019. november 3.

Sült lecsó


Lehet, hogy ezt a bejegyzést kicsit korábban kellett volna beírnom, de talán még nem nagyon késő, a hiperekben sokszor még mindig van ilyenkor csillagtök. Ez utóbbi helyettesíthető cukkinivel vagy akár padlizsánnal is, de az utóbbiak akár el is hagyhatók az ételből, csupán abban segítenek, hogy általuk kissé szaporább, laktatóbb fogást kapunk. Nálunk egymás után, kis kitérővel legalább 3x elkészült ez a lecsó, sok-sok friss zöldfűszerrel, amivel pazar volt :) Maga a lecsó paleo, viszont akinek belefér, csak szólok, hogy friss (kovászos) kenyérrel kitunkolva maga a mennyország :)



Hozzávalók 3 személyre
1 nagyobb vöröshagyma
2 közepes csillagtök (tisztítva mérve kb. 60 dkg)
5–6 zöldpaprika
4–5 nagyobb paradicsom (házi paradicsomlével helyettesíthető)
zsír

őrölt fekete bors
1 csapott teáskanál morzsolt vagy 4–5 ág friss oregánó
1 csapott kávéskanál morzsolt vagy 2–3 ág friss bazsalikom
1 csapott kávéskanál morzsolt vagy 4–5 ág friss kakukkfű
1/2 kávéskanál morzsolt vagy 5 ág friss zsálya
1/2 teáskanál csilipehely vagy 2 pici friss csilipaprika
továbbá:
kevés zsiradék

A zöldségeket megtisztítjuk. A csillagtök belét kikaparjuk, és nagyjából 1×1 cm-es kockákra vágjuk. A hagymát félbevágjuk, vékonyra szeleteljük, a paprikát vastagabb szeletekre vágjuk. A paradicsomot durvára darabolva a botmixer késes aprítójának kelyhébe téve simára dolgozzuk, majd belekeverjük a morzsolt vagy felaprított zöldfűszert.
1 evőkanál zsírt széles, nagy serpenyőben felhevítünk. A patisszont – végig nagy lángon – világosbarnára sütjük, a végén sózzuk, borsozzuk, és lapátkanállal tálra szedjük. 1/2 evőkanál zsíron a vöröshagymát néhány perc alatt megdinszteljük. Rádobjuk a paprikát, és kevergetve kb. 5 perc alatt megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, csilivel ízesítjük. Felöntjük a fűszeres paradicsomlével, és az egészet összekeverjük.
Vékonyan kizsírozunk egy tűzálló tálat, és belekanalazzuk a félkész lecsót. 180-200 fokra előmelegített sütőben addig rotyogtatjuk, amíg a paradicsom kissé be nem sűrűsödik. Melegen tálaljuk.

Tipp: minél több zöldfűszer lesz benne, annál illatosabb, finomabb lesz.

2019. szeptember 5.

Expressz házi tarhonya Szafi-lisztből


Régi tervem volt már kipróbálni, hogy a sima lisztes változatot alapul véve, vajon Szafis lisztből is meg lehet-e csinálni házilag pillanatok alatt a tarhonyát? Jelentem, működik, semmi bonyolultság, csak némi alapanyag és egy nagyobb fajta késes aprító kell hozzá.



Hozzávalók személyenként
a tarhonya készítéséhez:
6 dkg Szafi Reform galuska-lisztkeverék
1 L-es tojás (62-64 g)
1 csipet só
a főzéshez:
1 evőkanálnyi Szafi Reform kókuszolaj
1 csipet só
1 evőkanál aprított petrezselyemzöld
1,5 dl víz

A tarhonyához a hozzávalókat késes aprítóba tesszük. A gépet addig dolgoztatjuk, amíg a tarhonyaszemek kialakulnak. Legalább fél órát konyharuhán szikkasztjuk.




Az olajat közepes lángon, tapadásmentes edényben felhevítjük, a tésztát 2-3 percig kevergetjük rajta. Felöntjük a vízzel, sózzuk, és kis lángon, időnként megkeverve hagyjuk, hogy az összes vizet felszívja. Akkor egészen pici lángon (vagy elektromos tűzhelyen maradékhőn) hagyjuk még 3-4 percig, hogy nagyjából szétpörögjenek a szemek. Beleforgatjuk a petrezselymet, és köretként tálaljuk.

Tipp: minél nagyobb súlyú a tojás, annál kisebb szemű lesz a kész tarhonya. Természetesen meg is lehet szárítani, de akkor több víz kell a főzéshez.

A Szafi termékeket a legjobb áron itt lehet megvásárolni.



Grillezett brokkoli






Hozzávalók
1 brokkoli (kb. 50 dkg)
a páchoz:
2 evőkanál sötét szójaszósz
2 evőkanál (cukormentes) ketchup
1 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál citromlé
1/2 kávéskanál fokhagyma-granulátum
1/2 kávéskanál őrölt római kömény
1 késhegynyi őrölt koriander
1 késhegynyi currypor
1 késhegynyi gyömbér
kevés édesítő vagy nádcukor
csilipehely (ízlés szerint)

őrölt fekete bors
2 evőkanál olívaolaj
a tálaláshoz:
citromgerezd (elhagyható)

A leöblített, lecsöpögtetett brokkoli alján lévő fás szárat levágjuk, majd a zöldséget hosszában kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk, lecsöpögtetjük. (A leeső rózsákat más ételbe, pl. levesbe, rizottóba tehetjük.) Sózzuk, borsozzuk. Összekeverjük a pác hozzávalóit, enyhén sózzuk, borsozzuk, majd a zöldségre kenegetjük. Fél órát állni hagyjuk.
A grillsütőt maximum hőmérsékleten felmelegítjük, kevés olajjal mindkét lapját megkenjük. Az alsó lapra fektetünk annyi brokkolit, amennyi ráfér. Ráhajtjuk a felső lapot, a hőt visszavesszük 3-as fokozatra, és addig hagyjuk így, amíg a zöldség szára roppanós nem lesz – ez kb. 10 perc. Ezután visszatesszük 4-es fokozatra, és néhány perc alatt készre sütjük a zöldséget.
Önmagában vagy hús mellé kínáljuk, a tányéron kevés citromlevet facsarhatunk rá.

2019. augusztus 29.

Pácolt, grillezett csirkecombfilé




Hozzávalók 2 személyre
4–5 csirkecombfilé
szárnyas- és sültcsirke-fűszerkeverék
zöldfűszerkeverék
frissen őrölt fekete bors
olaj
a körethez:
50 dkg zöld spárga vagy más zöldség

A combfilét kettévágjuk, ahol vastagabb a hús, ott félig bemetsszük, hogy nagyjából egyforma legyen mindenhol. Lefedhető tálba olajat öntünk.
A húsdarabok egyik oldalát sűrűn megszórjuk a szárnyasfűszer-keverékkel, a másik oldalát a zöldfűszerkeverékkel. Mindet a tálba, egymás mellé sorakoztatjuk. Amikor megtelt egy sor, borsot hintünk rá, valamint olajjal óvatosan – hogy ne jöjjön le a fűszer – bővebben meglocsoljuk. Ha maradt még hús, azzal ugyanígy járunk el. A végén az olaj lepje el a combokat. Lefedjük az edényt, és legalább 2-3 napra, de akár 5-6 napra is hagyjuk hűtőben pácolódni a húst.
Sütés előtt 1/2 órával kitesszük a pultra, hogy kissé felmelegedjen. A megmosott spárga alját letörögetjük.
A kontaktgrillt a legmagasabb hőfokra melegítjük, és a húsokat – kevés olajjal együtt – elrendezzük a lapon. Ráhajtjuk a készülék tetejét, és 12-14 perc alatt megsütjük a combokat. Tálra szedjük, a helyükre sorakoztatjuk a spárgaszálakat (egyszerre kb. a fele fog beleférni), és 4-6 perc alatt roppanósra sütjük. Ugyanígy járunk el a maradék zöldséggel is.
A húst a sült spárgával tálaljuk.

Tipp: a pácolt húst serpenyőben vagy kerti grillen is megsüthetjük. 

2019. augusztus 24.

Paleo tortilla tojás nélkül


Hát ennél gyorsabban könnyű ebédet vagy vacsorát készíteni nem nagyon lehet :) Szeretettel ajánlom mindenkinek, ételallergiásoknak és normál étkezőknek is, mert mindenmentes vegán étel, mégis nagyon finom!



Hozzávalók 2 db-hoz
8 dkg víz
2 dkg Cocomas kókuszkrém
1 csapott kávéskanál Szafi Reform himalája só 
néhány tekerésnyi frissen őrölt bors
1 dkg frissen facsart citromlé
6,5 dkg Szafi Reform paleo kenyér- és péksütemény lisztkeverék 
a sütéshez:
kevés Szafi Reform kókuszolaj

A hozzávalókat a liszt kivételével elkeverjük, végül hozzádolgozzuk a lisztet is. Néhány percig pihentetjük, majd átgyúrjuk, és kettéosztjuk. Kevés liszttel szórt felületen mindegyiket 20 cm-es körré nyújtjuk.
A palacsintasütőt enyhén kiolajozzuk, és közepesnél kicsivel nagyobb lángon 2-3 perc alatt megsütjük a tortillákat. Tetszőleges töltelékkel fogyasztjuk.

A Szafi termékeket itt tudjátok a legjobb áron megvásárolni.

Citromos grillezett lazac

Az egyik új, kedvenc "játékszeremmel", egy George Foreman kontakt grillel készült ez a fincsi halétel.



Hozzávalók 2 személyre
2 szelet vadlazacfilé (25 dkg)
1 evőkanál frissen facsart citromlé
1/2 biocitrom reszelt héja
1 borsónyi méz
továbbá:
kevés olaj
1/2 citrom felszeletelve
vékonyra szeletelt zöldség (pl. sárgarépa, zeller)

frissen őrölt fekete bors

A citromlevet összekeverjük a mézzel és a citromhéjjal, majd a lazacszeletek mindkét oldalát megkenjük vele. Legalább 1/2 órát állni hagyjuk.
Közvetlen sütés előtt – a citrom kivételével – sózzuk, borsozzuk az előkészített grilleznivalókat.. A grillsütőt 4-es fokozaton felmelegítjük. Mindkét lapját vékonyan megkenjük olajjal, majd rátesszük a halat, a citromot, a zöldségeket, ráhajtjuk a készülék tetejét, és 7-8 percig sütjük.
Tetszőleges körettel azonnal tálaljuk.

Gombás csicserilepény

Rákattantam a csicseriborsóra... Nem véletlenül, ez is nagyon finom lett.
A felhasznált fűszerekért köszönet a Fűszerész csapatának!



Hozzávalók 8-10 kisebb lepényhez
20 dkg főtt csicseriborsó (konzerv is lehet)
1 L-es tojás
5 g szárított shiitake gomba porrá őrölve
2 teáskanál szezámmagliszt
1 púpozott evőkanál sörélesztőpehely (elhagyható)
1 kisebb vöröshagyma finomra aprítva
2 kis gerezd zúzott fokhagyma
1 teáskanál morzsolt bazsalikom
1 teáskanál morzsolt oregánó
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
1 csapott kávéskanál zöld tört jalapeño csili
1 púpozott kávéskanál só
1 evőkanál frissen aprított petrezselyemzöld
a sütéshez:
(kókusz)olaj
a tálaláshoz:
fűszeres paradicsomszósz vagy saláta

A csicseriborsót a tojással aprítógépben összedolgozzuk, majd hozzákeverjük az összes többi alapanyagot. Legalább 1/2 órát pihenni hagyjuk.
Evőkanálnyi mennyiségekből kb. 1 cm vastag lepényeket formázunk. Serpenyőben 1/2 cm magasan olajat hevítünk, és közepes lángon, oldalanként 2-3 perc alatt megsütjük. Melegen vagy hidegen, paradicsomszósszal vagy salátával kínáljuk.

Ecetes karfiolos krumplisaláta

Néha olyan jó dolgok lapulnak egyszerre a hűtő mélyén, hogy én is meglepődök a végeredményen. Ez a saláta még annál is finomabb lett, mint gondoljátok :)



Hozzávalók 2-3 személyre
2 közepes salátaburgonya
25 dkg karfiol kisebb rózsáira szedve
1/3 kaliforniai paprika
2–3 újhagyma
az öntethez:
1/2 l víz
3 csapott kávéskanál Himalája só
4–5 evőkanál almaecet
kevés édesítő vagy cukor
1–2 evőkanál olívaolaj
1 kávéskanál (fekete) mustármag

A krumplit héjastól lesikáljuk, enyhén sós vízben feltesszük főni. Amikor puha (kb. 20 perc múlva), kiszedjük. Bő 1 l vizet forralunk, beledobjuk a karfiolt, 2 kávéskanál sóval ízesítjük, és 10-14 perc alatt roppanósan puhára főzzük.
Közben az öntet hozzávalóit alaposan elkeverjük. A krumplit még melegen megpucoljuk, a lébe karikázzuk. A leszűrt karfiolt is belekeverjük. A megtisztított hagymát a zöldjével együtt karikákra (a fehér részét felezni is lehet előtte, ha vastagabb lenne), a paprikát vékonyabb csíkokra vágjuk, majd a salátába forgatjuk, és az egészet lefedjük. Legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Szűrőkanállal tálkákba szedjük, húsok mellé kínáljuk.

2019. augusztus 21.

Vegán falafel



Hozzávalók
25 dkg száraz csicseriborsó
1 kisebb vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2,5-3 púpozott kávéskanál só
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt római kömény
őrölt fekete bors
csilipehely ízlés szerint
1 csokor petrezselyemzöld
a sütéshez:
kevés olaj
a tálaláshoz:
tahini szósz
salátakeverék

A csicseriborsót szűrőben alaposan átmossuk, majd  legalább 12 órára beáztatjuk.
Még egyszer átöblítjük, majd késes aprítóba borítjuk. Hozzáadjuk a darabolt hagymákat, a fűszereket, és alaposan összedolgozzuk. A masszát átszedjük egy szélesebb tálba, és botmixerrel pépesítjük. Megkóstoljuk, ha szükséges, utánafűszerezzük. Kanállal összetömörítjük, és 3-4 órára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt kézzel lepényeket formázunk belőle, majd forró olajon, közepes lángon, oldalanként 2-3 perc alatt megsütjük. Tahini szószt és salátát kínálunk hozzá.

Tipp: a masszának jó fűszeres ízűnek kell lennie, akkor lesz finom a belőle készült lepény.

2019. május 11.

Paradicsomsaláta retekcsírával



Hozzávalók 2 személyre
4 paradicsom
1-2 szál újhagyma

őrölt bors
1 maréknyi snidling
néhány bazsalikomlevél
olívaolaj
a tálaláshoz: 
retekcsíra

A paradicsomot karikákra vágjuk, a hagymát, a bazsalikomot és a snidlinget felaprítjuk. A paradicsomszeleteket tányérra rendezzük, mindegyik réteget sózzuk, borsozzuk, meghintjük hagymával és zöld fűszerekkel, meglocsoljuk kevés olajjal. A tetejére szórjuk a csírát. 
A salátát azonnal is tálalhatjuk, de ha 1/2 órát állni hagyjuk, még finomabb lesz.

2019. május 6.

Nyári serpenyős csirkemáj



Hozzávalók 2 személyre
30 dkg csirkemáj
3 szál újhagyma
20 dkg apró szemű újkrumpli
1 kisebb zsenge cukkini
1 paradicsom

őrölt bors
csilipaprika (elhagyható)
morzsolt majoránna
néhány friss zsályalevél aprítva
1/2 dl száraz fehérbor
olaj
a tálaláshoz:
friss zsályalevél (elhagyható)

A májat és a krumplit alaposan megmossuk, megtisztítjuk, a nedvességet leitatjuk róluk.  Felforrósított olajon a krumplit kb. 10 perc alatt körös-körül pirosra sütjük, majd kiszedjük 
az edényből és félretesszük. Újabb adag olajon a májat is félpuhára pirítjuk, majd a serpenyőből kivéve szintén félretesszük. Még egy evőkanál olajat forrósítunk, és a vékonyra karikázott hagymát üvegesre sütjük rajta. Hozzátesszük a darabokra vágott cukkinit és paradicsomot. Fűszerezzük, aláöntjük a bort, beletesszük a krumplit, és lefedve puhára pároljuk a zöldségeket. Végül hozzátesszük a májat, és a ragut készre sütjük.

2019. április 12.

Vegán édes omlett

A márciusi Kifőztük gasztromagazinból, Szafis alapanyagokból készült. Különleges ismertetőjegyei, hogy szénhidrátcsökkentett, vegán, és nagyon finom is :) Aki nem hiszi, járjon utána :)



Hozzávalók 1 omletthez, kb. 18 cm-es palacsintasütőhöz
2 dkg Szafi Free hajdinás piskóta lisztkeverék
2 dkg Szafi Reform szénhidrátcsökkentett palacsinta lisztkeverék
1 pici csipet Szafi Reform rózsaszínű himalája só
1 pici csipet Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
9 dkg langyos víz
a sütéshez:
Szafi Reform olvasztott kókuszolaj
a tálaláshoz:
kókuszjoghurt
kevés édesítő
néhány csepp citromlé
bogyósgyümölcs (pl. málna, eper, ribizli, áfonya)

A joghurtot az édesítővel és a citromlével elvegyítjük. 
A serpenyőt kiolajozzuk, és közepes lángra téve felmelegítjük. Közben az omlett hozzávalóit kimérjük, kézi habverővel csomómentesre keverjük. A forró serpenyőbe öntjük, és megvárjuk, amíg a tészta alja meg nem pirul – ez 2-3 percig tart. Akkor az omlettet átfordítjuk, és készre sütjük.
Tányérra csúsztatjuk, majd az egyik felére kanalazzuk a joghurtos öntetet. Megrakjuk gyümölccsel, és kettéhajtva azonnal tálaljuk. 

Tipp: ez olyan piskótaszerű cucc, kissé vastagabb; úgy az igazi, ha kicsit dundibb. Nekem nincs itthon ilyen méretű serpenyőm, ezért az ilyen méretű tortaformámat tettem bele a nagyobb serpenyőbe.... És működött :)

2019. március 25.

Sültspárga-krémleves


A spárgaleves sült spárgából még finomabb, érdemes kipróbálni!



Hozzávalók 4 személyre
50 dkg zöld spárga
1 l húsleves
1 csomó újhagyma
2 evőkanál olívaolaj

őrölt bors
1 csapott kávéskanál édesítő
1 teáskanál borecet
a levesbetéthez:
2 keményre főtt tojás
1/2 csokor petrezselyemzöld
2-3 szem pirított dió

őrölt bors

A spárga végeit két kezünkbe fogva meghajlítjuk, eltörjük, és a felső részével dolgozunk tovább. Tepsibe rakjuk a megtisztított újhagymával együtt. Meglocsoljuk az olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, összerázzuk, és 35-40 perc alatt, 180-200 fokos sütőben megsütjük. Közben néhányszor megrázzuk a tepsit, hogy mindenhol egyformán süljenek a zöldségek.
A spárgát és a hagymát 4-5 dl húslevessel összeturmixoljuk. Lábosba öntjük, hozzátesszük a maradék húslevest, a cukrot, a borecetet, és felforraljuk. Végül szűrőn átpasszírozzuk. 
Petrezselymes-diós tojással tálaljuk, amelyhez a főtt tojásokat villával összetörjük, hozzákeverjük az apróra vágott petrezselymet meg diót, és sóval, borssal ízesítjük.

Tipp: húsleves helyett zöldséglevessel készítve húsmentes,  vegetáriánus étrendbe illeszthető levest kapunk.

2019. március 11.

Szalonnás-sütőtökös fusilli

Hatalmas meglepetés volt a számomra: kallódott a hűtő aljában egy darab sütőtök, és megpróbáltam, milyen lenne (az egyébként is otthon talált zöldségekből és szalonnából készült) feltét hozzávalói között. Az egyik legfinomabb téli tésztaétel lett, ha még találtok sütőtököt, feltétlenül kóstoljátok meg ti is!



Hozzávalók 2 személyre
15 dkg szezámfusilli
10 dkg füstölt, húsos szalonna
25 dkg sütőtökhús (tisztítva mérve)
1 kisebb kápia paprika
1 nagy gerezd fokhagyma
csilipehely ízlés szerint
1 csapott kávéskanál őrölt rozmaring

frissen őrölt fekete bors
a tálaláshoz:
reszelt parmezán
rukkola (elhagyható)

Nagyobb lábosban vizet teszünk fel melegedni a tésztának.
A szalonnát apró kockákra vágjuk, kiolvasztjuk a zsírját, és lapátkanállal kiemeljük a pörcöt. (Ha túl sok lenne a zsír, leöntünk belőle, és a főzés során – amikor szükséges – visszakanalazunk a serpenyőbe annyit, amennyire szükség van.) Az 1 cm-es kockákra vágott paprikát is megsütjük, és ugyancsak tányérra szedjük. A szintén 1×1 cm-esre kockázott sütőtököt átpirítjuk, majd enyhén sózzuk, erősebben borsozzuk, és a rozmaringgal ízesítjük. Közepes lángon megpuhítjuk, majd ezt is tányérra kanalazzuk.
A tésztát a forrásban lévő vízbe tesszük 2 kávéskanál sóval együtt, lefedjük, és újraforrás után kis lángon 10 percig hagyjuk főni. Közben a serpenyőbe tesszük a finomra aprított fokhagymát és a csilit, és egészen kis lángon néhány percig dinszteljük. Hozzáadjuk a félretett szalonnát és zöldségeket. A tésztát leszűrjük úgy, hogy a főzőlevéből egy kis bögrényit félreteszünk. A fusillit a serpenyőben lévő szalonnás zöldségekhez forgatjuk; ha kell, utánaízesítjük, illetve kevés főzővízzel felengedjük.
Azonnal tálaljuk, a tányéron parmezánnal (és rukkolával) hintjük meg.

2019. március 9.

Gombás-sonkás fusilli

Ez az étel alacsony szénhidráttartalmú paleo tésztájából készült, de persze aki nem diétázik, bármilyen tésztát használhat hozzá. Paleo tejszínnel és egy éven túl érlelt sajttal – persze a többi hozzávalót is gondosan összeválogatva – a fogás is paleo lesz.



Hozzávalók 2 személyre
15 dkg szezámfusilli
5 dkg füstölt, húsos szalonna
10 dkg puha füstölt (házi) sonka vagy füstölt, főtt sonka
25 dkg gomba
1/2 kávéskanál só
őrölt fekete bors
1 nagyobb gerezd fokhagyma
1 evőkanál paradicsompüré
1 teáskanál mustár
1 késhegynyi tört csilipaprika
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
1/2 kávéskanál morzsolt rozmaring
1 kávéskanál rózsabors késsel durvára vágva
2 dl (növényi) tejszín
a tálaláshoz:
reszelt parmezán

A zöldségeket megtisztítjuk. A tésztának vizet teszünk fel főni. Amikor felforrt, beletesszük a tésztát, és nagyon kis lángon 10 percig főzzük, majd leszűrjük úgy, hogy a levéből 1 csészényit felfogunk. A fusillit melegen tartjuk.
Közben a kis kockákra vágott szalonna zsírját kisütjük. Hozzáadjuk a felkockázott gombát, a zúzott fokhagymát, enyhén sózzuk, bővebben borsozzuk, majd lefedve, a saját levében puhára pároljuk. A fedőt levéve a zsírjára sütjük, hozzákeverjük a mustárt, a paradicsompürét, a vékony csíkokra vágott sonkát és a fűszereket, majd néhány percig pirítjuk. A tejszínnel felöntjük, pár percig kis lángon rotyogtatjuk. Végül beleforgatjuk a főtt tésztát; ha túl sűrű lenne, öntünk hozzá a félretett főzőléből.
Azonnal tálaljuk, a tányéron kevés parmezánnal meghintjük.

2019. január 20.

Csirkemell bazsalikomos tésztával


Fincsi ebéd- vagy vacsoraötlet.



Hozzávalók 2 személyre
2 csirkemellfilé (kb. 40 dkg)
Szafi Reform Himalaya kristálysó
frissen őrölt bors
cukormentes ketchup
6 bazsalikomlevél
érlelt cheddar sajt
1 evőkanál kacsazsír
a körethez:
10 dkg Szafi Reform rövid szélesmetélt
6–8 bazsalikomlevél

1 evőkanál Szafi Reform kókuszolaj

A tésztának nagy lábosban vizet forralunk.
A hús mindkét oldalát kés fokával megveregetjük vagy klopfolóval óvatosan megütögetjük, sózzuk, borsozzuk. A forró kacsazsíron oldalanként 2 perc alatt átsütjük. Kisebb sütőedénybe tesszük, a maradék zsírt mellé locsoljuk. A tetejét megkenjük kevés ketchuppal, megszórjuk a finomra aprított bazsalikommal és reszelt sajttal. Forró sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. Letakarva néhány percet pihenni hagyjuk.
Közben a főzővízbe sót szórunk, a tésztát megfőzzük. A kókuszolajat a felaprított bazsalikommal felmelegítjük, a leszűrt tésztát beleforgatjuk.
A bazsalikomos tésztát a felszeletelt hússal tálaljuk, a tetejét pecsenyelével meglocsoljuk.

Tipp: ha nincs friss zöldfűszer, 1-1 teáskanál morzsolt bazsalikomot használhatunk helyette.


2018. december 16.

Vörös lencsés karfiolleves



Hozzávalók 4 személyre
10 dkg póréhagyma (legyen benne a zöldes részéből is)
10 dkg vörös lencse
30 dkg karfiolrózsa
1 teáskanál római kömény
1/3-1/2 egész csili (ízlés szerint)
1,2 l húsalaplé

A póréhagymát kis darabokra aprítjuk, majd a felhevített olajon üvegesre pirítjuk. A római köménnyel meg a finomra vágott csilipaprikával még 1-2 percig kevergetjük, és felöntjük a húslevessel. Amikor felforrt, beletesszük a kisebb rózsákra szedett karfiolt, és 10-15 percig főzzük, amíg nagyjából puha nem lesz. Ha kell, még sózzuk a levest, beleszórjuk az alaposan átmosott lencsét, és addig hagyjuk a tűzön az ételt, amíg készre nem fő. Forrón tálaljuk.

Tipp: főzhetünk belőle nagyobb adagot, másnapra még finomabb lesz.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin