A következő címkéjű bejegyzések mutatása: segítsüti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: segítsüti. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 14.

Segítsüti 2014. - brownie-torta

Tegnap átadtam az idei Segítsütit, és kérték a pontos receptet. 
Hát akkor legyen!:) Imitt-amott azóta is változtattam, a végeredmény nekünk és a licitnyertesnek egyaránt ízlett. Természetesen – már amennyire lehet – szénhidrátszegény!:)



Hozzávalók 22 cm-es tortához

10 dkg liszt
4 dkg mandulaliszt
1 csipet só
1 púpozott teáskanál sütőpor
3,5 dkg durvára vágott, pirított mandula

25 dkg túró
3 dkg xilit
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 leheletnyi só

15 dkg vaj
5 dkg cukrozatlan kakaópor

3 tojás
15 dkg xilit

3-4 evőkanál cukormentes sárgabaracklekvár (vagy más savanykás lekvár)

a mázhoz:
8 dkg 70%-os étcsokoládé
1 evőkanál olaj

a díszítéshez:
marcipánvirágok (elhagyható)


A száraz hozzávalókat összevegyítjük. A túrót a xilittel, a sóval és a vaníliával összedolgozzuk. A vajat a kakaóval összeolvasztjuk.
A tojást a xilittel legalább 10 percig habosra verjük, a langyos kakaós vajat – még mindig robotgéppel – hozzákeverjük. Kézi haberővel hozzáforgatjuk a száraz hozzávalókat.
A sütőpapírral bélelt tortaformába kanalazzuk a massza felét, kicsit elegyengetjük. A lekvárt rápöttyözzük, késsel elsimítjuk, hogy nagyjából mindenhová jusson belőle. Ugyanígy járunk el a túrós eleggyel, végül elosztjuk rajta a maradék kakaós masszát. 
180 fokra melegített sütőben, alsó-felső fokozaton kb. 35 percig sütjük; a tetejét ujjainkkal óvatosan megnyomva a szélén stabilnak, a közepét még kissé lágynak kell érezni. Ekkor a tortát rácsra téve hagyjuk kissé hűlni, majd a formából kivéve teljesen kihűtjük. 
A mázhoz az étcsokoládét óvatosan felolvasztjuk, az olajat hozzákeverjük, és a torta tetejére simítjuk. Marcipánvirágokat nyomhatunk a még képlékeny csokoládéba, azzal díszíthetjük.

Tipp: ha valaki még lágyabban szereti a brownie-t, akkor úgy vegye ki a sütőből, amikor még a széle is képlékeny picit. A próbatortán (a fotón is) még másfajta máz volt: porxilit, kakaópor, víz és olaj keveréke, de abból sosem lesz gyönyörű, fényes csokimáz; a 70%-os étcsokoládé kevés olajjal keverve biztos siker, az a kevés plusz szénhidrát szerintem megéri, hogy látványosabb lesz a sütemény:)

2014. március 30.

Segítsüti – Mandulás-túrós brownie-torta



Most indul 10. alkalommal a sütilicit!

30 gasztroblogger készül 30 süteménnyel, rászoruló gyermekek támogatására. A tavaszi licit a már hagyományosnak mondható időpontban zajlik: 2014. március 30-án, vasárnap fognak megjelenni a sütis bejegyzések a blogokban, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely 2014. április 2-án, szerdán 16:00-kor zárul.

A befolyt támogatási összegből most a SUHANJ! Alapítványt és rajtuk keresztül a sérült és fogyatékos gyerekeket, az ő sportolási lehetőségeiket támogatjuk, különböző sporteszközök vásárlásával.

Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért április 2-án 16:00-ig, és az egyeztetést követően friss süteményt kap majd kézhez.




Az én idei süteményem – az elmúlt évben felénk történt dolgok miatt – természetesen csökkentett szénhidráttartalmú. Az egyik kedvencünket dolgoztam át, de bizton állíthatom, hogy nem vált hátrányára. Az amúgy sem sok sima lisztet mandulaliszttel kevertem, és enyhén pirított manduladarabokat forgattam a tésztába. A cukrot xilitre cseréltem, a tepsit pedig tortaformára:) Ja, és kapott még pluszban egy vékony réteg lekvárt is;)

A torta mellé lesz majd egy kis meglepetés, és a vigaszágban is benne vagyok:) Várom a liciteket!:)

2013. április 8.

Mákos-narancsos pitetorta


Többen kérték tőlem a Segítsütire készített pite receptjét, eleget teszek a kérésnek.



Még egy plusz felajánlást is teszek: ha valaki kéri, akkor cukor helyett nyírfacukorral fogom elkészíteni!

Hozzávalók 23 cm-es formához:

a tésztához:
25 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
5 dkg cukor vagy 3,5 dkg nyírfacukor
12,5 dkg vaj
1 nagyobb tojás
csipet só
1 evőkanál tejföl (ha szükséges)

a töltelékhez:
3,5 dl tej
csipet só
4 dkg búzadara
10 dkg darált mák
7 dkg cukor vagy 5 dkg nyírfacukor

1 nagyobb tojás
1 evőkanál cukor vagy nyírfacukor
1 teáskanál vaníliakivonat
1 evőkanál frissen facsart narancslé
1 narancs reszelt héja
kevés őrölt szegfűszeg

továbbá:
1-2 evőkanál narancslekvár
kevés porcukor vagy őrölt nyírfacukor

Először a linzertésztát készítjük el. Összekeverjük a lisztet, a cukrot, a sütőport és a sót, majd ujjheggyel összemorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal. A tojással egynemű tésztává gyúrjuk; ha nem állna össze, tejfölt teszünk hozzá. Kör alakúra nyújtjuk, kibéleljük vele a forma alját és oldalát, és hűtőbe tesszük.

A töltelékhez a tejet közepes nagyságú, hideg vízzel öblített lábosban feltesszük főni. Amikor felforrt, kézi habverővel való folyamatos keverés közben hozzászórjuk a grízt, majd 2-3 perc múlva hozzáadjuk a mákot és a cukrot is; amikor felrottyant, levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk.
Amikor langyos a grízes-mákos töltelékalap, összeállítjuk a pitét. Kivesszük a hűtőből a formát, a tésztát villával néhány helyen megszurkáljuk és rákenjük a lekvárt.
Befejezzük a tölteléket. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A sárgához öntjük a narancslevet, azt is felhabosítjuk. A félretett mákos keverékbe előbb a narancshéjat, a vaníliát, a szegfűszeget és a tojássárgát tesszük hozzá, végül a tojáshabot forgatjuk bele óvatosan. Ezt a lekváros tésztaalapra öntjük. A felesleges/maradék tésztából rácsot teszünk a tetejére.

180 fokos légkeveréses sütőben kb. 40 percig sütjük a süteményt. Ha nagyon barnulna a teteje, 25-30 perc után fóliával letakarjuk.
Amikor kihűlt, a tetejét kevés porcukorral meghintjük.

2013. április 5.

SEGÍTSÜTI - 2013. tavasz!:)

Nagy-nagy örömmel, immár az ötödik alkalommal vehetek részt felajánlóként a Nemisbéka által szervezett Segítsüti tavaszi fordulójában.



Az idei évben a bevétellel a Magyar Gyermekmentő Alapítvány februárban - vétlen félként - totálkárosra összetört gyermek-mentőautójának pótlásához és/vagy átalakításához, felszereltségéhez szeretnénk hozzájárulni. Úgy gondolom, nemes a cél, szerintem sokan mások is így vélik, így reméljük, a finom sütik láttán, a tavalyi évekhez hasonlóan, jó néhány ember  megmozdul ennek érdekében!
A hagyományoknak megfelelően a sütemények kikiáltási ára 1.000 forint lesz. A liciteket az idén új oldalon, a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni. A sütemény nyertese az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja érte április 8-án 16 óráig. Most is lesz több helyen "vigaszág" - nálam egészen biztosan!;); ha a második (többedik) licit-helyezett is vállalja az általa felajánlott összeg kifizetését - a nyertes hozzájárulásával -, akkor megsütöm a pitét több példányban is. 
A licit április 8-án, hétfőn pontban 16 órakor zárul. Érdemes figyelni, mert a korábbi tapasztalatok alapján akár az utolsó pillanatban is változhat a helyzet! 


Úgy döntöttem, hogy az idén a blogom és a családom egyik kedvenc süteményét ajánlom föl a licitre. Persze kicsit átalakult, de az íze nagyon ott van! Mákos, de nem töményen; kis narancsos "beütéssel"; aki nem annyira mákhívő, még az is szeretni szokta. És nagyon finom, de tényleg!:) Megmutatom jó? Ez volt a kiinduló sütemény, hasonlít is rá, de nem teljesen olyan. Tortaformába tettem, és naranccsal megbolondítottam.



Lesz majd hozzá meglepetés is, de ezt nem árulom el:) A süteményt és a hozzá tartozó dolgokat leginkább személyesen adnám át, ez előzetes időpont-egyeztetéssel Békés megyében vagy Budapesten biztosan megoldható, de a licitálási időszakban is lehet tőlem kérdezni, hátha tudunk máshová is megoldást találni. Végső esetben futárral is elküldöm, de ugye érthető, hogy akkor nem tudok felelősséget vállalni a sütemény sértetlenségéért (habár több esetben jól működött ez a dolog is).

Akkor nincs is más hátra: licitre fel!:)
Segítsünk együtt, hogy az esetlegesen bajba kerülő gyermekek gyorsan kaphassanak ellátást!

2012. március 30.

Segítsüti 2012.



Elérkezett a 4. tavaszi forduló! Minden (fél)évben hatalmas lelkesedéssel és odaadással készül két csapat, lázasan kutatunk, hogy mi az a sütemény, amely lázba hozza a licitálókat is, és amellyel a legnagyobb segítséget tudjuk nyújtani a kiszemelt intézménynek. Örülök, hogy immár a 4. alkalommal részt vehetek ebben az akcióban!:)

Az idén a kedvezményezett a Gézengúz Alapítvány, a befolyó pénzből ők kapnak olyan eszközöket, amire szükségük van. A befolyó pénzt a Sose Közhasznú Alapítvány kezeli, és az akcióval összefüggő adminisztrációt és a beszerzést is ők intézik.

A szabályok a régiek: 27 sütemény kerül fel a honlap licitoldalára, és aki regisztrál(t) a weblapon, bármelyikre ajánlhat az utolsó érvényes összegnél nagyobbat. És aki a licitzárás pillanatában a legtöbbet ígéri, övé lesz a sütemény.
Lesz újra "vigaszág" is, tehát többen is hozzájuthatnak ugyanahhoz a süteményhez, ha a nyertes is hozzájárul, valamint aki készíti, ő is felajánlja. Nálam ez utóbbi nem lehet akadály, nyugodtan lehet majd jelentkezni!:)

Tehát segíts te is, ha megteheted! Szólj a barátaidnak, ismerőseidnek, oszd meg az idei sütikről szóló bejegyzéseket a facebookon, minél többen tudjanak erről a nagyszerű kezdeményezésről!

És akkor ennyi bevezető után jöjjön, mire lehet nálam licitálni. Omlós alapban ízes mazsola, sok-sok mogyoró és házi baracklekvár keveréke. A család véleménye szerint igazán nyerő lett, pedig több változatát is megkóstolták ennek a süteménynek.


Mogyorós-mazsolás pitetorta

Hozzávalók 22 cm-es formához
a tésztához:
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 egész tojás
1 tojássárgája
csipet só
1-2 evőkanál tejföl (ha szükséges)

a töltelékhez:
4 tojásfehérje
10 dkg porcukor
10 dkg mazsola
15 dkg darált mogyoró
2 evőkanál házi sárgabaracklekvár
1 citrom leve
1/2 dl rum
csipet só
a forma kenéséhez:
kevés vaj

A mazsolát alaposan megmossuk. Kis lábosba öntjük a rumot és a citromlét, beleszórjuk a mazsolát, és forráspontig melegítjük az egészet. Ha túl hamar szívná fel a mazsola a folyadékot, akkor öntünk még bele kevés vizet. Félretesszük, kihűtjük, közben néhányszor megkeverjük, hogy egyformán érje a folyadék a mazsolát.

Közepes nagyságú tálban összekeverjük a lisztet, a sót és a porcukrot. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott vajat, és ujjaink hegyével összemorzsoljuk a lisztes eleggyel. Gyors mozdulatokkal belegyúrjuk a tojást; ha nem állna össze a massza, teszünk hozzá kevés tejfölt. Cipót formázunk belőle, és fóliába csomagolva hűtőszekrényben pihentetjük minimum 1 órát.

Közben elkészítjük a tölteléket. A tojásfehérjét a sóval és a porcukorral kemény habbá verjük. A darált mogyoróhoz adjuk a kihűlt, leszűrt mazsolát és a lekvárt, majd először a hab negyedét keverjük bele, utána óvatosan beleforgatjuk a maradék tojáshabot.

A pite tésztáját kinyújtjuk akkorára, hogy a kivajazott formába igazítva túlnyúljon a szélén. Konyhai ollóval kb. 2 cm-rel feljebb körbevágjuk, a tetejét visszahajtjuk. A tészta alját villával több helyen megszurkáljuk, és visszatesszük még formástól a hűtőbe. A levágott tésztából vékony csíkokat sodrunk, ebből teszünk majd díszítést a pite tetejére.
Kivesszük a formában lévő tésztát a hűtőből, beleöntjük a tölteléket, elegyengetjük, majd a tetejére igazítjuk a díszítést. 170 fokra melegített sütőben, alsó-felső fokozaton 40-50 percig sütjük.
Legjobb, ha a kész sütemény áll egy napot fogyasztás előtt.

Megjegyzés: ha valaki szeretné, a mogyoró cserélhető dióra vagy mandulára.

Még annyit, hogy ez a sütemény küldhető; miután az ország délkeleti részén lakom, muszáj mindig ilyet válasszak. De az sem kizárt, hogy személyes átadás legyen, ha meg tudjuk beszélni a nyertessel az időpontot; volt már ilyen, nem is egyszer:)

2011. április 14.

Segítsüti átadás




Sikerült hamar egyeztetnem a nemrég lezajlott licitálás után a nyertesemmel, így tegnap meg is érkezett a süteményem a tőlem 265 km-re élő családhoz.

Örülök, hogy gondosan terveztem, mert valóban csak futárszolgálattal lehetett célba juttatni a csomagot. Kicsit aggódtam, de hála a Zsanettnak, nem hagyott sokáig kétségek között; amikor megkapta a sütit, rögtön elküldte a telefonomra a torta képét, sőt itthon az e-mail-ek között több fénykép is várt. A pici lány tegnap volt 2 éves, és a virágokkal díszített csokis-diós pite lett a szülinapi tortája:)

A levél szerint sikerült örömet szerezni a családnak és a gyerekeknek, az ő adományukkal pedig a Down-kóros gyerekeknek tudunk segítséget nyújtani. A liciten túl ajándéktárgyak vásárlására, valamint a recepteket tartalmazó füzet vásárlására nyílik lehetőség, amelyek az oldalon megtekinthetők. (Egy titok: én már láttam a receptes füzet majdnem végleges változatát; hát, ki ne hagyjátok, ha megtehetitek, mert csodaszéééééép!!!)

Zsanettől engedélyt kaptam, hogy betehetem az általa készített fényképet az ünnepeltről; Isten éltesse, éljen boldogan és egészségesen!:)


Végül szeretném megköszönni a Royal-Sprint futároknak, akik bevállalták és meg is tették, hogy "kicsit másképpen" kezelik a csomagomat, és épségben eljuttatják a címzetthez.

2011. április 3.

Segítsüti végeredmény:)




Véget ért a Segítsüti tavaszi fordulójának 1. része. Ragyogó eredmény született, összesen 1.224.553 Ft gyűlt össze, amit köszönök szépen én is, és a csapat is!:)
Mostantól pedig reggelente érdemes nézni az oldalt, mert különböző Segítsütis ajándéktárgyakat lehet még vásárolni, a jelentkezés sorrendjében, amíg a készlet tart!

Az én süteményemet Zsanettrp nyerte, egy huszárvágással éjfél előtt megelőzte pinter.tunde nevű licitálómat.

Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek a részvételt, és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy ha a nyertes hozzájárul, szívesen sütök vigaszágas sütit is, ha igény van rá.

2011. március 30.

Segítsüti az idén is:) Csokis-diós pitetorta





Eljött az idő, amikor is újból indul a Segítsüti-licit. Az akcióról, a többi tudnivalóról és a licitre szánt süteményekről innen lehet tájékozódni. Fontos információ, hogy a licit április 2-án 23.30-kor lezárul, addig lehet válogatni:)

Nagyon sok időt töltöttem az idei sütemény kiválasztásával, még többet, mint eddig bármikor.
Nincs könnyű dolgom, amikor a fővárostól 200 km távolságra szeretnék olyat sütni, amely messzire is szállítható, nem romlandó, jól is néz ki és nem utolsó sorban nagyon finom is. Eddig mindig keksszel készültem, az idén is azzal próbálkoztam először, de a mutatósnak nem találtam egyiket sem igazán. Ezért "pite-irányba" fordultam, és az egyik könyvemben végre találtam megfelelő receptet. Szerintem - és a család szerint is - nagyon finom, nem romlandó (dugdostam a konyhában 4 napig magunk elől), és jól is mutat.


Tehát akkor íme az én sütim, licitre fel, hogy ezzel is segíthessük a Down-kóros gyerekek életét!

Csokis-diós pitetorta

Hozzávalók

a tésztához:
300 g liszt
170 g vaj/margarin
4-5 evőkanál hideg víz
1 evőkanál cukor
1 mokkáskanál só

a töltelékhez:
200 g dió vagy mogyoró
60 g vaj
60 g étcsokoládé
100 g cukor
5 evőkanál tej
4 evőkanál mogyorókrém
3 tojás

a kenéshez:
1 tojás

Összeállítjuk a tésztát: a sóval és cukorral összekevert lisztet összemorzsáljuk a kockára vágott zsiradékkal, majd a vizet hozzáadva cipóvá gömbölyítjük. Minimum fél órára hideg helyre tesszük.
A diót vagy a mogyorót nagyobb darabokra törjük, száraz serpenyőben megpirítjuk. Közepes nagyságú lábosban összemelegítjük a vajat a csokoládéval. A tűzről levéve hozzáadjuk a cukrot, kézi habverővel összekeverjük, majd beletesszük a tejet, a mogyorókrémet és egyenként a tojásokat; alaposan összedolgozzuk. Végül a pirított dió/mogyoró kerül bele.
A tésztacipót két, nem egészen egyforma részre osztjuk. A nagyobbikkal kibélelünk 20-23 cm átmérőjű piteformát úgy, kissé lelógjon a széle. A felesleges részeket – egyszerűen konyhai ollóval – levágjuk úgy, hogy nagyjából 1 cm-rel legyen nagyobb a tészta, ezt egyszerűen visszahajtjuk.
A maradék tésztát 2-3 mm vékonyra nyújtjuk. Tetszőleges kicsi kiszúróval vagy késsel mintát vágunk a tészta szélére, amiket a vízzel megnedvesített tésztára kicsit rányomva rögzítünk. Nagyobb formákat is vágunk, ez kerül majd a töltelék tetejére; megkenjük felvert tojással ezt és a szélét is.
A formában lévő tészta alját villával megszurkáljuk, beleöntjük a tölteléket. Erre helyezzük óvatosan a nagyobb tésztaformákat.
160 fokosra előmelegített, légkeveréses sütőben 60-70 percig sütjük, amíg a beleszúrt vékony pengéjű késre nem tapad töltelék.

Tipp: ha a torta tetejére virág helyett fenyőfa alakú kiszúróval készítjük a díszítést, a sütemény karácsonyi desszertnek is megfelel.

2010. április 24.

Segítsüti átadás 1.


Érdekesen alakult nálam a vigaszágas süti sorsa; Pepecs, aki a 2. helyen végzett a licitben, nem Magyarországon él. Miután nagyon szeretett volna segíteni, ezért átutalta a teljes licitösszegét, de a sütit felajánlotta a 3. helyen végzett licitálónak, szavaival élve: "mert olyan jól licitált végig". Nagyon hálásak vagyunk neki, ha majd Magyarországon jár, feltétlenül szeretném kárpótolni!

Így hát előkerítettük tszabo69-et, aki elfogadta a gesztust, egyben felajánlott liciten kívül 10 ezer Ft-ot, hogy ezzel is segítse a nemes ügyet, nagy köszönet neki érte ezúton is:(

Sikerült összehozzunk egy találkozót, mert éppen Budapestre készültem. Nagyon örültem, hogy nem kellett a postára bízzam a dolgot, egyrészt így biztos lehettem, hogy a sütik épségben célba érnek, másrészt izgalommal vártam a találkozást.

Előtte való éjszaka sütöttem meg a kekszeket, mert igazán frissen szerettem volna átadni. Sajnos nem fényképeztem, egyrészt villanyfénynél nem nagyon lehet, másnap pedig a kialvatlanságtól eszembe sem jutott. Nagyon örültem, mert a licitáló fiatalemberrel együtt érkezett a felesége és tündéri kislánya is, akit véletlenül éppen Katának hívnak. Nagyon aranyosak, szimpatikusak voltak. Kicsit elbeszélgettünk, de igyekeztek haza 4 hónapos kislányukhoz, aki szerencsére időre és szép súllyal született a világra, de a kórházban látták az icipici emberkéket, akikre ráfér a segítség.

Igazán jó érzés volt találkozni velük, remélem, ők is így gondolják!

2010. április 22.

Segítfüzet rendelhető!


Mostantól rendelhető lett a segítsütis receptekből összeállított füzetecske. Ha ide rákattintotok, rögtön azon az oldalon lesztek, ahol a rendelés menetéről kaptok információt, illetve ott a rendelési űrlap is megtalálható. A rendeléshez - ugyanúgy, mint a licithez - regisztráció szükséges, de ezt természetesen most is megtehetitek.

Az akció keretében már most hihetetlen összegnél, több, mint 1,5 millió Ft-nál tartunk. Ebből sok hasznos és nélkülözhetetlen tárgy vásárlását tudjuk megoldani. A füzetek rendelésével is hozzájárulhattok a koraszülött osztályok megsegítéséhez. A füzetek száma véges (kb. 600 db), tehát aki szeretne hozzájutni, minél előbb rendelje meg!

2010. március 30.

Segítsüti! - Mákos-zabpelyhes keksz


Eljött az idő, amikor újból nekivágunk a csapattal. Szeretnénk, ha a ti segítségetekkel tudnánk újból segíteni anyák napja alkalmából, most két kórház koraszülött osztályának megsegítése a cél. Bővebben a konkrét célokról az akció honlapján tájékozódhattok, itt csak annyit írnék róla, hogy szeretnénk kicsit otthonosabbá tenni a környezetet, illetve vásárolnánk néhány olyan alapvető dolgot, ami megkönnyíthetné az említett osztályok mindennapi életét.

És itt jöttök ti a képbe, kedves olvasók! A csapat megsüti a süteményt - én azt, amit alant leírok -, ti pedig április 2-án éjfélig licitálhattok erre és a többire is az akció honlapján.

A sütemény kiválasztását gondosan megterveztem. Miután az ország keleti végében lakom, elég kicsi - de nem lehetetlen:) - a sütemény személyes átadását megszervezni. Ezért olyat választottam, ami feltétlenül kibírja a szállítást, illetve ha meleg lesz, nem fog elolvadni, tehát épségben meg fog érkezni a gazdájához. Többet kipróbáltam, mindet jóóól megkóstoltuk, kétségtelenül ez bizonyult a legfinomabbnak. Mákos, mert ez az én egyik nagy kedvencem, remélem, sokan szeretik rajtam kívül is. Zabpelyhes, mert az nagyon egészséges, van belesütve fincsi lemon curd (igaz, narancs és citromlé keverékéből), valamint tettem bele jó sok aszalt gyümölcsöt is, mert most annak van igazán szezonja. A végén pedig kettőt-kettőt összeragasztottam finom házi baracklekvárral. Ezekből állt össze az én segítő sütim, remélem, sokan fogtok rá licitálni:)


Először a narancsos curd-öt készítettem el, Millie-től lestem a receptjét.

Hozzávalók:

2 egész tojás
2 tojás sárgája
7,5 dkg cukor
7,5 dkg vaj
125 ml narancslé és citromlé keveréke

Egy kisebb lábosba tettem a hozzávalókat, közepes lángon melegítettem, folyamatos kézi habverővel történő keverés közben. Amikor besűrűsödött, akkor sűrűbb szitán keresztül átszűrtem. Kihűtöttem, hűtőbe tettem. Ez a gyönyörű, aranysárga krém kerekedett belőle!


Hozzávalók a kekszhez:

20 dkg liszt
5 dkg darált mák
15 dkg kristálycukor
csipet só
kevés szegfűszeg
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál sütőpor
1 citrom reszelt héja

12 dkg vaj kis kockákra felvágva
6 dkg zabpehely
5 dkg aszalt gyümölcs apró darabokra vágva
12 dkg lemon curd
1 teáskanál vanília aroma

Az összeragasztáshoz: baracklekvár
A szóráshoz: porcukor

A kekszhez az első 8 összetevőt jól elkevertem. Hozzátettem a felkockázott vajat, összemorzsoltam. Utána tettem bele a zabpelyhet, az aszalt gyümölcsöt, a narancsos curd-öt, a vanília aromát és a citromlevet, ezekkel összegyúrtam a masszát. Eredetileg nagyjából 5 cm átmérőjű hengert formáztam belőle, majd azokból vágtam nem túl vékony lapokat (kb. 5 mm-eseket), de azok nem bizonyultak fotogénnek és szépnek, ezért a következő adagot kinyújtottam lisztes deszkán és kiszúróval virágokat vágtam belőle. A beletett gyümölcsdarabok miatt nem lettek túl szabályosak, de mégis csak jobban mutatnak!

Sütőpapíros tepsiken 170 fokos, légkeveréses előmelegített sütőben 12-14 perc alatt sültek meg. Amikor kihűltek, összeragasztottam a lekvárral, a tetejüket kicsit megporcukroztam.

Tessék, tessék, eladó a sütemény!:)

2010. március 29.

Még néhány óra:)


... és elindul az idei Segítsüti akció. Kérem, aki megteheti, segítse licittel a kezdeményezést! Természetesen bárki licitálhat, aki regisztrál előzőleg a honlapon, az idén a téteket is ott lehet megtenni.

Reméljük, a tavalyihoz hasonlóan sikerrel zárunk majd. Mi sütjük a finom süteményeket, mindenki válasszon ízlése szerint:) A befolyt összegből icipici, koraszülött gyermekek és édesanyjuk körülményeit tesszük kicsit könnyebbé.

Fogjunk össze egy jó ügy érdekében!

A képet az interneten találtam, Hajas Orsolya fotóművész képe, ő 2 évvel ezelőtt képeivel hívta fel a figyelmet az "apró harcosokra".

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin