A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pite. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pite. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 7.

Szilvás lepény piteformában sütve



Hozzávalók 30 cm átmérőjű formához
3 tojás
10 dkg nyírfacukor
1,5 dl joghurt
1 dl olaj
20-22 dkg liszt (nagyobb tojásokhoz több kell)
1/2 csomag sütőpor (6 g)
1/4 teáskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál vaníliapor
1 csipet őrölt szegfűszeg
1 csipet só
a tetejére:
60 dkg felezett szilva
2 evőkanál nyírfacukor
1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
mandulalapocskák
a forma kenéséhez: 
zsír vagy vaj

Habosra verjük a tojásokat a cukorral és a vaníliával, hozzáadjuk a joghurtot és az olajat, ezekkel is jól összedolgozzuk. Összekeverjük a lisztet a sóval, a szegfűszeggel, a sütőporral és a szódabikarbónával, és kisebb adagokban a masszához adjuk.
Zsiradékkal kikent formába öntjük, a tetejét megrakjuk a szilvával. Összekeverjük a cukrot a szegfűszeggel, a szilvára hintjük, majd rászórjuk a mandulalapokat is. 180 fokra melegített sütőben 30-35 percig sütjük. (Tűpróba!)

Tipp: ha alacsonyabb a sütőformánk, akkor a tészta legszélére ne rakjunk gyümölcsöt, mert sütéskor kifolyhat a leve. Kerek forma helyett 20 x 30 cm-es tepsit is használhatunk.

2019. június 3.

Morzsás meggyes pite

Reformos alapanyagokból, morzsás tésztával a tetején – mi szeretjük ezt a változatot, a tágabb család is elfogadja, úgyhogy jó kompromisszumos megoldás.



Hozzávalók 30 x 22 cm-es tepsihez
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
25 dkg fehér tönkölyliszt
12,5 dkg zsír
5 dkg nyírfaporcukor
8 g sütőpor
1 csipet só
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 tojássárgája
kb. 1,5 dl tejföl
1 teáskanál vaníliakivonat
a töltelékhez:
2-3 evőkanál darált mandula, dió vagy mogyoró
75 dkg magozott, lecsöpögtetett meggy (tisztítva mérve)
3-4 teáskanál nyírfaporcukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
a tepsi kenéséhez:
zsír
liszt
a tetejére:
nyírfaporcukor

A kétféle lisztet, a nyírfaporcukrot, a sütőport, a sót és a fahéjat nagyobb tálban elvegyítjük, a zsírral elmorzsoljuk. A tejfölt, a tojássárgáját és a vaníliát alaposan elkeverjük, és a száraz anyagokkal összegyúrjuk. Jól nyújtható tésztát kell kapnunk, ha szükséges, adunk még hozzá kevés tejfölt. 2/3-1/3 arányban elosztjuk, külön-külön folpackba csomagoljuk, és a nagyobbik adagot hűtőbe, a kisebbiket mélyhűtőbe tesszük 2 órára.
A tepsit vékonyan zsírozzuk, lisztezzük. A nagyobbik tésztadarabot lisztezett felületen a tepsi méretére nyújtjuk, villával megszurkáljuk, a kisebbiket nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A tésztalapot megszórjuk a mandulával, elosztjuk rajta a meggyet, meghintjük a nyírfaporcukorral és a fahéjjal. A tetejére szórjuk a reszelt tésztát, és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. A pitét a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágva, nyírfaporcukorral meghintve tálaljuk.

2018. december 28.

Sós-túrós pite

A pite nem csak édes lehet, hanem sós is :) Az alábbi változat alapja és fő összetevője a túró, ezért nagyon alacsony a pite szénhidráttartalma. Jó kis sör- vagy borkorcsolya.



Hozzávalók 22 x 15 cm-es tepsihez
30 dkg rögös túró
3 L-es tojás
5 dkg kókuszzsír vagy -olaj
4 dkg zabkorpa
1 kávéskanál sütőpor
2 púpozott evőkanál tejföl
5 dkg füstölt, húsos szalonna apró kockákra vágva, kisütve
néhány szem aszalt paradicsom
fűszerek: bazsalikom, oregánó, snidling, csilipaprika stb. (ízlés szerint)
1-2 kávéskanál só
a tepsi előkészítéséhez:
kókuszzsír
zabkorpa
a tetejére:
reszelt sajt

A tojást a zsírral néhány perc alatt felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a túrót. Fakanállal hozzákeverjük a sütőporos zabkorpát, a tejfölt, a szalonnát a zsírjával együtt, valamint a felaprított aszalt paradicsomot és a fűszereket. Óvatosan sózzuk. A masszát a kizsírozott, korpával szórt tepsibe simítjuk. Kevés sajtot hintünk a tetejére, és 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük.

Tipp: a só mennyisége a szalonnától függ; az általam használt szalonna eléggé sós, ezért 1 közepesen púpozott kávéskanálnyi mennyiség elég volt hozzá.

2018. október 3.

Paleo őszi pite


A szeptemberi Kifőztük magazinból, Szafis hozzávalókból készült. Fincsi lett :)



Hozzávalók 24 cm-es piteformához
25 dkg Szafi Reform nyújtható édes kelt tészta helyettesítő liszt
4 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
22 dkg langyos víz
1 késhegynyi Szafi Reform őrölt fahéj
1 teáskanál házi vaníliakivonat
1 csipet só
3 dkg darált dió
a töltelékhez:
80 dkg alma
10 kisebb szem szilva
1/2 kávéskanál Szafi Reform őrölt fahéj
Szafi Reform négyszeres erősségű édesítőszer
a formához:
kevés Szafi Reform kókuszolaj
a kenéshez:
kevés tojásfehérje (elhagyható)

Az almát megmossuk, félbevágjuk, a magházat eltávolítjuk, a gyümölcshúst nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A szilvát félbevágjuk, kimagozzuk, negyedeljük.
A tésztához a vizet, a kókuszolajat, a fahéjat, a sót és a vaníliát összekeverjük, a liszttel összedolgozzuk, 10 percet pihentetjük. 15 dkg-ot félreteszünk belőle, a többit egyenletesen a kókuszolajjal kikent sütőtálba nyomkodjuk úgy, hogy a peremére is jusson. Az alját villával megszurkáljuk, a diót beleszórjuk. Az almából a levét kinyomjuk, a gyümölcsöt – ha szükséges, édesítjük, majd – a formába halmozzuk. A szilvát is beletesszük, az egészet elegyengetjük, és megszórjuk a fahéjjal. A félretett tésztát vékonyra nyújtjuk, csíkokra vágjuk, és a pite tetejét berácsozzuk vele. A felvert tojásfehérjével megkenjük, és 180 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton 35-45 percet sütjük. Kihűlve szeleteljük.

Tipp: ha nem kenjük meg a tetejét, akkor a süti tojásmentes lesz.

2018. augusztus 29.

Trikolór pite

Az augusztusi Kifőztük magazinból, a Pink Cékla blog konyhájából. Meglátni és megszeretni pillanatok műve volt. Persze kissé átalakult az én hűtőm/kamrám készletéhez, de hát a (sós) piték már csak ilyenek :)



Hozzávalók egy 26 cm-es pitéhez:
a tésztához:
12 dkg Graham-liszt
10 dkg magkeverék (2,5 dkg lenmag, 2,5 dkg szezámmag, 5 dkg napraforgómag)
50 ml olívaolaj
50 ml víz
1 csapott kávéskanál só
a töltelékhez:
kb. 30 dkg tisztított cukkini kisebb kockákra vágva
1 csípős almapaprika
2 paradicsom kisebb kockákra vágva
1 nagyobb vöröshagyma vékonyra szeletelve
1 nagy gerezd fokhagyma szeletelve
1 camembert sajt (125 g)
1 evőkanál aprított petrezselyemzöld
15 dkg tejföl
2 tojás
olívaolaj
néhány szál friss kakukkfű, bazsalikom és oregánó levelei

őrölt bors


A zöldségeket megmossuk, előkészítjük.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd a piteforma aljába és oldalára nyomkodjuk. 180 fokos légkeveréses sütőben 12 perc alatt elősütjük.
A töltelékhez a zöldségeket kevés olívaolajon, nagy lángon 10-15 perc alatt megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, és megszórjuk a fűszerekkel. Elegyengetjük az elősütött pitetésztán. Elosztjuk rajta a feldarabolt camembert sajtot. A tejfölt simára keverjük a tojással, sózzuk, borsozzuk, és ráöntjük a zöldségekre. A sütőbe visszatéve 25 perc alatt megsütjük a pitét.

Tipp: hidegen a legfinomabb.

2018. január 27.

Húsos-gombás pizzalepény


A januári Kifőztük gasztromagazinból.....nagyon-nagyon finom :)

husos_gombas_pizzalepeny_fekvo.JPG


Hozzávalók 2-3 személyre, 20 cm-es piteformához
7,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
7,5 dkg fehér tönkölyliszt
1 dl langyos víz
1 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
1 kávéskanál só
1/2 evőkanál olaj
1 csapott kávéskanál szárított kakukkfű
a töltelékhez:
25 dkg csirkemellfilé
25 dkg gomba
1 kisebb, piros húsú paprika
1 evőkanál zsír
1 közepes lila hagyma
3 tojás
1 nagyobb gerezd zúzott fokhagyma
1 csokor apróra vágott petrezselyemzöld

frissen őrölt bors
morzsolt kakukkfű
csilipaprika
továbbá:
2 evőkanál zabkorpa
a tetejére:
1 evőkanál tej
2 evőkanál natúr napraforgómag
a formához:
zsír
liszt

Először a tölteléket készítjük el. A felforrósított zsíron üvegesre dinszteljük a megtisztított, apróra kockázott hagymát. Beletesszük a kisebb kockákra vágott húst, és fehéredésig pirítjuk. Rádobjuk a hasonlóra darabolt gombát, néhány keverés után borsozzuk, sózzuk, majd a fokhagymával és csilivel ízesítjük. Végül a csíkokra szelt paprika kerül bele, és letakarva az egészet puhára pároljuk. A fedőt levéve rászórjuk a kakukkfüvet, a petrezselyemzöldet, és a folyadékot elpárologtatjuk róla. Közben a tojást villával felverjük, 1 evőkanálnyit félreteszünk belőle, a többit sózzuk, borsozzuk, majd a húsos gombára öntve addig kavargatjuk, amíg meg nem szilárdul. Kihűtjük.
Amíg a ragu fő, hozzákezdünk a tésztához. Az élesztőt a cukros vízben felfuttatjuk. Kimérjük a liszteket, beleszórjuk a sót és a kakukkfüvet, majd a közepébe öntjük az élesztőt. Az olajat is belecsorgatva puha tésztát dagasztunk. Gömbölyítjük, és liszttel szórva addig hagyjuk pihenni, amíg a töltelék nagyjából ki nem hűl.
A tésztát lisztes felületen kb. 40 cm-es körlappá nyújtjuk. A piteformát kizsírozzuk, -lisztezzük, és beleigazítjuk a tésztát. Beleszórjuk a zabkorpát, rásimítjuk a tölteléket, majd a közepére hajtjuk a lelógó tésztát úgy, hogy „csomagot” kapjunk. A félretett tojást és a tejet elhabarjuk, megkenjük vele a tészta tetejét, majd villával megszurkáljuk, és meghintjük a napraforgómaggal. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük a lepényt. Langyosan tálaljuk.

2017. április 27.

Káposztás-sajtos pite

Mi ketten az urammal odavagyunk a sós pitékért (is). És ez ugyancsak rendben volt :) A Kifőztük magazin márciusi számában jelent meg eredetileg a recept.




Hozzávalók 4-6 személyre, 24 cm-es sütőformához
7,5 dkg fehér tönkölyliszt
7,5 dkg Graham-liszt
2 csapott kávéskanál só
1 teáskanál sütőpor
10 dkg túró
1 tojássárgája
1 evőkanál folyékony kókuszolaj
a töltelékhez:
45 dkg reszelt káposzta
1 vöröshagyma
5-7 dkg füstölt, húsos szalonna
1 cm hosszú bors finomra aprítva
1 kávéskanál zöld jalapeño csilipaprika
1 teáskanál borsikafű

frissen őrölt bors
2-3 evőkanál kókuszolaj
4 kissé púpozott evőkanál tejföl
2 L-es tojás
20-25 dkg reszelt sajt (vegyesen a legjobb)

A tésztához a kétféle lisztet, a sót és a sütőport elvegyítjük. A túrót, a tojássárgáját és az olajat kézi habverővel elkeverjük, majd a száraz alapanyagokhoz adjuk. Összegyúrjuk, ha szükséges, 1-2 evőkanál vizet teszünk bele. Nejlonzacskóba csomagolva félretesszük.
A szalonnát kisebb kockákra vágjuk, kevés zsiradékon kisütjük, tányérra szedjük. A visszamaradt zsiradékot kipótoljuk, és a finomra vágott vöröshagymát üvegesre dinszteljük rajta. A káposztát belerakjuk, sózzuk, borsozzuk, csilivel, hosszú borssal ízesítjük, és közepes lángon kb. 20 perc alatt, időnként megkeverve megpirítjuk. Langyosra hűtjük. 
A tojást a tejföllel csomómentesre dolgozzuk, enyhén sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a sajtot, a borsikafüvet, a káposztát, a szalonnát és a sajtot, amiből 1 maréknyit előzőleg félretettünk. 
A tésztát a forma méreténél 5-6 cm-rel nagyobb körlappá nyújtjuk, a formába emeljük, beleigazítjuk. A káposztás tölteléket belesimítjuk, majd légkeveréses, 180 fokos sütőbe toljuk. 30-35 percig sütjük, végül a maradék sajtot a tetejére szórva aranybarnára pirítjuk. Langyosan vagy hidegen tálaljuk.

2014. november 2.

Vaníliás-meggyes pitetorta

A keresztlányom születésnapjára kerestem tortát, ezt találtam Vikinél. Van némi vonzódásom a hasonló pitékhez (itt, itt és itt találhatók), így nem sokat gondolkoztam. Némi változtatással készült el, és nem volt rá panasz!:)

Viki, köszi!:)



Hozzávalók nálam 20 cm-es piteformához

23,5 dkg liszt
12 dkg vaj
1 csapott evőkanál porcukor
1 csipet só
25 ml víz
a töltelékhez:
1 tasak főzős vaníliás pudingpor
4 evőkanál cukor (ízlés szerint)
5 dl tej
50 dkg fagyasztott meggy, mag nélkül
2-3 evőkanál cukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 teáskanál vaníliakivonat
a tetejére:
1 tojássárgája

A meggyet lábosba rakjuk, és olvadni hagyjuk.
A liszthez vegyítjük a cukrot, a sót, elmorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal, és a vízzel rugalmas tésztává gyúrjuk. Ha nem áll össze, pici vizet öntünk még hozzá. Folpackba csomagolva legalább 30 percre hűtőbe tesszük. A pudingot a tasakon írtak szerint megfőzzük, a végén a vaníliával ízesítjük. Langyosra hűtjük; közben időnként keverünk egyet rajta.

A meggyet meghintjük a cukorral, és feltesszük forrni. Kb. 10 perc alatt jó sok levet ereszt, ekkor a lé nagyobb részét leöntjük (ez kihűlve finom üdítő:)), a sűrű meggyet pedig visszatesszük a tűzre. A keményítőt feloldjuk kevés hideg vízben, a gyümölcshöz tesszük, 1 percet kevergetjük vele, végül a szegfűszeggel ízesítjük. Hideg vízben gyorsan kihűtjük. 

A tésztát 2/3-1/3 arányban kettéosztjuk. A nagyobbik részét akkorára nyújtjuk, hogy a piteformát ki tudjuk vele bélelni úgy, hogy pereme is legyen; a felesleget körben levágjuk. és a másik darabhoz gyúrjuk. A formában lévő tésztára kanalazzuk a vaníliás pudingot, a fűszeres meggyet rásimítjuk. A maradék tésztát vékonyra nyújtjuk, derelyevágóval tetszés szerinti vastagságú csíkokat vágunk belőle, majd berácsozzuk vele a pite tetejét. Lekenjük a felvert tojással, és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük. Hidegen tálaljuk.



2013. április 8.

Mákos-narancsos pitetorta


Többen kérték tőlem a Segítsütire készített pite receptjét, eleget teszek a kérésnek.



Még egy plusz felajánlást is teszek: ha valaki kéri, akkor cukor helyett nyírfacukorral fogom elkészíteni!

Hozzávalók 23 cm-es formához:

a tésztához:
25 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
5 dkg cukor vagy 3,5 dkg nyírfacukor
12,5 dkg vaj
1 nagyobb tojás
csipet só
1 evőkanál tejföl (ha szükséges)

a töltelékhez:
3,5 dl tej
csipet só
4 dkg búzadara
10 dkg darált mák
7 dkg cukor vagy 5 dkg nyírfacukor

1 nagyobb tojás
1 evőkanál cukor vagy nyírfacukor
1 teáskanál vaníliakivonat
1 evőkanál frissen facsart narancslé
1 narancs reszelt héja
kevés őrölt szegfűszeg

továbbá:
1-2 evőkanál narancslekvár
kevés porcukor vagy őrölt nyírfacukor

Először a linzertésztát készítjük el. Összekeverjük a lisztet, a cukrot, a sütőport és a sót, majd ujjheggyel összemorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal. A tojással egynemű tésztává gyúrjuk; ha nem állna össze, tejfölt teszünk hozzá. Kör alakúra nyújtjuk, kibéleljük vele a forma alját és oldalát, és hűtőbe tesszük.

A töltelékhez a tejet közepes nagyságú, hideg vízzel öblített lábosban feltesszük főni. Amikor felforrt, kézi habverővel való folyamatos keverés közben hozzászórjuk a grízt, majd 2-3 perc múlva hozzáadjuk a mákot és a cukrot is; amikor felrottyant, levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk.
Amikor langyos a grízes-mákos töltelékalap, összeállítjuk a pitét. Kivesszük a hűtőből a formát, a tésztát villával néhány helyen megszurkáljuk és rákenjük a lekvárt.
Befejezzük a tölteléket. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A sárgához öntjük a narancslevet, azt is felhabosítjuk. A félretett mákos keverékbe előbb a narancshéjat, a vaníliát, a szegfűszeget és a tojássárgát tesszük hozzá, végül a tojáshabot forgatjuk bele óvatosan. Ezt a lekváros tésztaalapra öntjük. A felesleges/maradék tésztából rácsot teszünk a tetejére.

180 fokos légkeveréses sütőben kb. 40 percig sütjük a süteményt. Ha nagyon barnulna a teteje, 25-30 perc után fóliával letakarjuk.
Amikor kihűlt, a tetejét kevés porcukorral meghintjük.

2013. április 5.

SEGÍTSÜTI - 2013. tavasz!:)

Nagy-nagy örömmel, immár az ötödik alkalommal vehetek részt felajánlóként a Nemisbéka által szervezett Segítsüti tavaszi fordulójában.



Az idei évben a bevétellel a Magyar Gyermekmentő Alapítvány februárban - vétlen félként - totálkárosra összetört gyermek-mentőautójának pótlásához és/vagy átalakításához, felszereltségéhez szeretnénk hozzájárulni. Úgy gondolom, nemes a cél, szerintem sokan mások is így vélik, így reméljük, a finom sütik láttán, a tavalyi évekhez hasonlóan, jó néhány ember  megmozdul ennek érdekében!
A hagyományoknak megfelelően a sütemények kikiáltási ára 1.000 forint lesz. A liciteket az idén új oldalon, a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni. A sütemény nyertese az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja érte április 8-án 16 óráig. Most is lesz több helyen "vigaszág" - nálam egészen biztosan!;); ha a második (többedik) licit-helyezett is vállalja az általa felajánlott összeg kifizetését - a nyertes hozzájárulásával -, akkor megsütöm a pitét több példányban is. 
A licit április 8-án, hétfőn pontban 16 órakor zárul. Érdemes figyelni, mert a korábbi tapasztalatok alapján akár az utolsó pillanatban is változhat a helyzet! 


Úgy döntöttem, hogy az idén a blogom és a családom egyik kedvenc süteményét ajánlom föl a licitre. Persze kicsit átalakult, de az íze nagyon ott van! Mákos, de nem töményen; kis narancsos "beütéssel"; aki nem annyira mákhívő, még az is szeretni szokta. És nagyon finom, de tényleg!:) Megmutatom jó? Ez volt a kiinduló sütemény, hasonlít is rá, de nem teljesen olyan. Tortaformába tettem, és naranccsal megbolondítottam.



Lesz majd hozzá meglepetés is, de ezt nem árulom el:) A süteményt és a hozzá tartozó dolgokat leginkább személyesen adnám át, ez előzetes időpont-egyeztetéssel Békés megyében vagy Budapesten biztosan megoldható, de a licitálási időszakban is lehet tőlem kérdezni, hátha tudunk máshová is megoldást találni. Végső esetben futárral is elküldöm, de ugye érthető, hogy akkor nem tudok felelősséget vállalni a sütemény sértetlenségéért (habár több esetben jól működött ez a dolog is).

Akkor nincs is más hátra: licitre fel!:)
Segítsünk együtt, hogy az esetlegesen bajba kerülő gyermekek gyorsan kaphassanak ellátást!

2013. február 27.

Diós almatorta Citromhabtól

Meglátni és megszeretni pillanatok műve volt. Nem vártam sokáig az elkészítésével, és nem is bántam meg, mert nagyon finom! Annyit változtattam rajta, hogy csökkentettem picit a cukor mennyiségét, a töltelékbe tettem pluszban citromlevet, és nekem kellett még egy kis tejföl a tésztába. Az itthon lévő alma csak 75 dekát tett ki, így kicsivel nyilván alacsonyabb lett a sütemény, de ez nekünk nem okozott problémát.



Hozzávalók nálam 23 cm-es formához:


a tésztához:
25 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
7 dkg cukor
12,5 dkg vaj
1 tojás
reszelt citromhéj
csipet só
1 evőkanál tejföl (ha szükséges)
a töltelékhez:
75 dkg savanykás alma (tisztítva mérve)
3 evőkanál barna cukor
1/2 kávéskanál fahéj
1/2 citrom leve
1 csomag főzős vaníliás pudingpor
1-1,5 dl víz (az alma nedvességtartalmától is függ)
1 evőkanál búzadara
a tetejére:
kis marék durvára tört dió
1 evőkanál méz

A tortaforma alját sütőpapírral borítjuk.
Az almát meghámozzuk, eltávolítjuk a magházát, a húsát kis kockákra vágjuk. A cukorral, a citromlével és a fahéjjal félpuhára pároljuk. Közben kis tálkában a pudingporhoz - folyamatos keverés közben - fokozatosan hozzátöltjük a vizet, az almára öntjük, kevergetve besűrítjük, majd a tűzről levéve langyosra hűtjük.
A tésztához a lisztet, a sütőport, a sót és a cukrot elvegyítjük, elmorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal, majd összegyúrjuk a tojással. Ha nem állna össze, teszünk hozzá kevés tejfölt. Kerek lapot nyújtunk belőle, és kibéleljük vele a forma alját és az oldalát. Az alját villával megszurkáljuk, a búzadarát egyenletesen a tésztára szórjuk, ráöntjük az almatölteléket és elsimítjuk. (Oldalról a felesleges tésztát - nekem az is lett... - késsel körben levágtam róla; ebből lehet kekszet sütni.)
180 fokra előmelegített, légkeveréses fokozaton 35-40 perc alatt megsütjük a tortát.
Ezalatt a diót száraz serpenyőben kissé megpirítjuk. A mézet felforrósítjuk, és a sütőből kivett, forró torta tetejére kenjük, majd megszórjuk a pirított dióval.
Rácsra téve kihűtjük, majd szeleteljük.



2012. március 30.

Segítsüti 2012.



Elérkezett a 4. tavaszi forduló! Minden (fél)évben hatalmas lelkesedéssel és odaadással készül két csapat, lázasan kutatunk, hogy mi az a sütemény, amely lázba hozza a licitálókat is, és amellyel a legnagyobb segítséget tudjuk nyújtani a kiszemelt intézménynek. Örülök, hogy immár a 4. alkalommal részt vehetek ebben az akcióban!:)

Az idén a kedvezményezett a Gézengúz Alapítvány, a befolyó pénzből ők kapnak olyan eszközöket, amire szükségük van. A befolyó pénzt a Sose Közhasznú Alapítvány kezeli, és az akcióval összefüggő adminisztrációt és a beszerzést is ők intézik.

A szabályok a régiek: 27 sütemény kerül fel a honlap licitoldalára, és aki regisztrál(t) a weblapon, bármelyikre ajánlhat az utolsó érvényes összegnél nagyobbat. És aki a licitzárás pillanatában a legtöbbet ígéri, övé lesz a sütemény.
Lesz újra "vigaszág" is, tehát többen is hozzájuthatnak ugyanahhoz a süteményhez, ha a nyertes is hozzájárul, valamint aki készíti, ő is felajánlja. Nálam ez utóbbi nem lehet akadály, nyugodtan lehet majd jelentkezni!:)

Tehát segíts te is, ha megteheted! Szólj a barátaidnak, ismerőseidnek, oszd meg az idei sütikről szóló bejegyzéseket a facebookon, minél többen tudjanak erről a nagyszerű kezdeményezésről!

És akkor ennyi bevezető után jöjjön, mire lehet nálam licitálni. Omlós alapban ízes mazsola, sok-sok mogyoró és házi baracklekvár keveréke. A család véleménye szerint igazán nyerő lett, pedig több változatát is megkóstolták ennek a süteménynek.


Mogyorós-mazsolás pitetorta

Hozzávalók 22 cm-es formához
a tésztához:
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 egész tojás
1 tojássárgája
csipet só
1-2 evőkanál tejföl (ha szükséges)

a töltelékhez:
4 tojásfehérje
10 dkg porcukor
10 dkg mazsola
15 dkg darált mogyoró
2 evőkanál házi sárgabaracklekvár
1 citrom leve
1/2 dl rum
csipet só
a forma kenéséhez:
kevés vaj

A mazsolát alaposan megmossuk. Kis lábosba öntjük a rumot és a citromlét, beleszórjuk a mazsolát, és forráspontig melegítjük az egészet. Ha túl hamar szívná fel a mazsola a folyadékot, akkor öntünk még bele kevés vizet. Félretesszük, kihűtjük, közben néhányszor megkeverjük, hogy egyformán érje a folyadék a mazsolát.

Közepes nagyságú tálban összekeverjük a lisztet, a sót és a porcukrot. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott vajat, és ujjaink hegyével összemorzsoljuk a lisztes eleggyel. Gyors mozdulatokkal belegyúrjuk a tojást; ha nem állna össze a massza, teszünk hozzá kevés tejfölt. Cipót formázunk belőle, és fóliába csomagolva hűtőszekrényben pihentetjük minimum 1 órát.

Közben elkészítjük a tölteléket. A tojásfehérjét a sóval és a porcukorral kemény habbá verjük. A darált mogyoróhoz adjuk a kihűlt, leszűrt mazsolát és a lekvárt, majd először a hab negyedét keverjük bele, utána óvatosan beleforgatjuk a maradék tojáshabot.

A pite tésztáját kinyújtjuk akkorára, hogy a kivajazott formába igazítva túlnyúljon a szélén. Konyhai ollóval kb. 2 cm-rel feljebb körbevágjuk, a tetejét visszahajtjuk. A tészta alját villával több helyen megszurkáljuk, és visszatesszük még formástól a hűtőbe. A levágott tésztából vékony csíkokat sodrunk, ebből teszünk majd díszítést a pite tetejére.
Kivesszük a formában lévő tésztát a hűtőből, beleöntjük a tölteléket, elegyengetjük, majd a tetejére igazítjuk a díszítést. 170 fokra melegített sütőben, alsó-felső fokozaton 40-50 percig sütjük.
Legjobb, ha a kész sütemény áll egy napot fogyasztás előtt.

Megjegyzés: ha valaki szeretné, a mogyoró cserélhető dióra vagy mandulára.

Még annyit, hogy ez a sütemény küldhető; miután az ország délkeleti részén lakom, muszáj mindig ilyet válasszak. De az sem kizárt, hogy személyes átadás legyen, ha meg tudjuk beszélni a nyertessel az időpontot; volt már ilyen, nem is egyszer:)

2012. március 13.

Egyszerű morzsás túrós pite


Azoknak is ajánlom ezt a süteményt, akik nem igazán szeretnek tésztalapot nyújtani. Ennek a pitének csak az alja egybefüggő lap; ha nem sikerül szépen kialakítani, akkor meg is lehet „foltozni”, nem látszik majd a végén. A teteje pedig morzsás, így mindenkinek sikerülni fog.

A recept a január havi Kifőztükben jelent meg; és pár napja már letölthető a márciusi szám is!!!!!

Hozzávalók a süteményhez, kb. 30 x 22 cm-es tepsihez

25 dkg finomliszt
15 dkg rétesliszt
15 dkg zsír vagy vaj
1,5 dl tejföl
5 dkg őrölt xilit vagy porcukor
2 teáskanál sütőpor
1 tojássárgája
csipet só

a töltelékhez:

50 dkg tehéntúró
2 tojás
1 dl tejföl
15 dkg őrölt xilit vagy porcukor
1 csomag (12 g) vaníliás cukor
10 dkg mazsola
csipet só

A mazsolát alaposan megmossuk, és annyi vízbe áztatjuk, amennyi ellepi.
A tésztához összekeverjük a sóval, a porcukorral a liszteket. Összemorzsoljuk a zsiradékkal, majd a tejfölt és a tojássárgát hozzáadva cipóvá formáljuk. Hideg helyre tesszük 1-2 órára.

Közben elkészítjük a tölteléket. A sóval habbá verjük a tojásfehérjéket. Alaposan összekeverjük a tojássárgát a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd beletesszük a tejfölt és a túrót, végül óvatosan összeforgatjuk a fehérjehabbal meg a leszűrt mazsolával.

A tésztát kettéosztjuk: az egyik felét a tepsi méretére nyújtjuk, a többit még visszatesszük hideg helyre. A lapot sodrófa segítségével a forma aljába emeljük, és rákenjük a tölteléket. A félretett tésztát lisztes kézzel a tetejére morzsoljuk, de rá is reszelhetjük.

175 fokos légkeveréses vagy 190 fokos normál sütőben 40-50 percig sütjük. Fél óra eltelte után érdemes a süteményt tetejét fóliával letakarni, hogy ne égjen meg a teteje. Akkor jó, ha a tepsit óvatosan megrázva a töltelék puha, de nem lötyög.

Kihűlve szeleteljük.


2011. október 29.

Sütőtökös pite




Lassan beindul nálunk is a sütőtökszezon. Latsiánál jártam, és mivel volt itthon jó sok sült tök, egyből eldöntöttem a sorsukat:)

Igaz, szokás szerint nem lett ugyanolyan, mint az eredeti, de azért jó volt:) Ami nem annyira tetszett, hogy az alja - amit gyömbéres keksz híján darált háztartási kekszből és kicsit több vajból készítettem - rettentően morzsálódott. Habár nem csak ennél a sütinél, hanem s többi hasonló alapúnál is, úgyhogy valamit biztosan rosszul csinálok.... Azért a pite íze kárpótolt érte!;)

A piteformámba nem fért volna bele, így át kellett rakni a kekszalapot a tortaformába:(

Ráadásul észrevettem, hogy a Kifőztükös receptek jó részét fel sem tettem a blogra. Kerestem most itt a szirupos narancs receptjét - ami az idei áprilisi számban jelent meg -, de persze elfelejtődött:( Pedig méz helyett abból tettem a krémhez, és nagyon jól kiérzett belőle. Aki letöltötte az újságot, az tudja, miről beszélek...

Akkor ennyi bevezető után jöhet a recept, Latsiának pedig egy nagy köszönöm jár érte!:)

Hozzávalók nálam

az alaphoz:

25 dkg darált háztartási keksz
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
10 dkg olvasztott vaj

a sütőtökös krémhez:

70 dkg sütőtökpüré
2 nem túl nagy tojás
1 dl habtejszín
10 dkg barna cukor
2 evőkanál narancsszirup (2 evőkanál méz helyett)
1 teáskanál vanília esszencia
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1/4 mokkáskanál őrölt szerecsendió
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 mokkáskanál só

Összekeverjük a darált kekszet, a gyömbért és a vajat, belenyomkodjuk egy 22 cm-es kerek tortaforma aljába. 180 fokra melegített légkeveréses sütőben 10 percig sütjük, míg egy kicsi színt nem kap.
Közben összekavarjuk a krém hozzávalóit, és a tésztaalapra öntjük.
170 fokos sütőben - mert nekem a 180 fokosban nagyon hamar elkezdett barnulni a teteje - 50-60 percig sütjük, míg a massza össze nem áll, valamennyire szilárd nem lesz.

És amikor végre kihűl valamennyire, akkor megvághatjuk!:))

2011. március 30.

Segítsüti az idén is:) Csokis-diós pitetorta





Eljött az idő, amikor is újból indul a Segítsüti-licit. Az akcióról, a többi tudnivalóról és a licitre szánt süteményekről innen lehet tájékozódni. Fontos információ, hogy a licit április 2-án 23.30-kor lezárul, addig lehet válogatni:)

Nagyon sok időt töltöttem az idei sütemény kiválasztásával, még többet, mint eddig bármikor.
Nincs könnyű dolgom, amikor a fővárostól 200 km távolságra szeretnék olyat sütni, amely messzire is szállítható, nem romlandó, jól is néz ki és nem utolsó sorban nagyon finom is. Eddig mindig keksszel készültem, az idén is azzal próbálkoztam először, de a mutatósnak nem találtam egyiket sem igazán. Ezért "pite-irányba" fordultam, és az egyik könyvemben végre találtam megfelelő receptet. Szerintem - és a család szerint is - nagyon finom, nem romlandó (dugdostam a konyhában 4 napig magunk elől), és jól is mutat.


Tehát akkor íme az én sütim, licitre fel, hogy ezzel is segíthessük a Down-kóros gyerekek életét!

Csokis-diós pitetorta

Hozzávalók

a tésztához:
300 g liszt
170 g vaj/margarin
4-5 evőkanál hideg víz
1 evőkanál cukor
1 mokkáskanál só

a töltelékhez:
200 g dió vagy mogyoró
60 g vaj
60 g étcsokoládé
100 g cukor
5 evőkanál tej
4 evőkanál mogyorókrém
3 tojás

a kenéshez:
1 tojás

Összeállítjuk a tésztát: a sóval és cukorral összekevert lisztet összemorzsáljuk a kockára vágott zsiradékkal, majd a vizet hozzáadva cipóvá gömbölyítjük. Minimum fél órára hideg helyre tesszük.
A diót vagy a mogyorót nagyobb darabokra törjük, száraz serpenyőben megpirítjuk. Közepes nagyságú lábosban összemelegítjük a vajat a csokoládéval. A tűzről levéve hozzáadjuk a cukrot, kézi habverővel összekeverjük, majd beletesszük a tejet, a mogyorókrémet és egyenként a tojásokat; alaposan összedolgozzuk. Végül a pirított dió/mogyoró kerül bele.
A tésztacipót két, nem egészen egyforma részre osztjuk. A nagyobbikkal kibélelünk 20-23 cm átmérőjű piteformát úgy, kissé lelógjon a széle. A felesleges részeket – egyszerűen konyhai ollóval – levágjuk úgy, hogy nagyjából 1 cm-rel legyen nagyobb a tészta, ezt egyszerűen visszahajtjuk.
A maradék tésztát 2-3 mm vékonyra nyújtjuk. Tetszőleges kicsi kiszúróval vagy késsel mintát vágunk a tészta szélére, amiket a vízzel megnedvesített tésztára kicsit rányomva rögzítünk. Nagyobb formákat is vágunk, ez kerül majd a töltelék tetejére; megkenjük felvert tojással ezt és a szélét is.
A formában lévő tészta alját villával megszurkáljuk, beleöntjük a tölteléket. Erre helyezzük óvatosan a nagyobb tésztaformákat.
160 fokosra előmelegített, légkeveréses sütőben 60-70 percig sütjük, amíg a beleszúrt vékony pengéjű késre nem tapad töltelék.

Tipp: ha a torta tetejére virág helyett fenyőfa alakú kiszúróval készítjük a díszítést, a sütemény karácsonyi desszertnek is megfelel.

2010. július 9.

Gombával töltött pite



Édes és keserű blogjában találtam az ihletet; gyönyörű leveles tésztában sült pite, gombás töltelékkel. Először simán reprodukálni készültem, azután úgy döntöttem, az új pizzatésztámba csomagolom az eredeti tölteléket, mert nagyon tetszett a fűszerezése; a kedvenc gombalevesem is ilyen ízesítéssel készül. Végül mégis lett egy apró változtatás a tölteléken is, a végeredmény pedig még annál is jobb lett, mint amire gondoltam.
A tölteléket bátran kell fűszerezni, hogy jól érvényesüljön a pitében. Az adag 2-3 személyes, étvágytól függően.

Hozzávalók

a tésztához:

20 dkg liszt (nálam 17 dkg BL80 + 3 dkg Graham-liszt)
1,2 dl langyos víz
14 g élesztő
pici cukor
1 lapos teáskanál só
2/3 evőkanál olaj
1 lapos teáskanál szárított kakukkfű

a töltelékhez:

50 dkg gomba, megtisztítva és felszeletelve
1 evőkanál olaj
1 közepes vöröshagyma
1 nagy tojás + 2 tojásfehérje (lehet helyette 2-3 tojás is, de nekem sok fehérje van most a fagyik miatt)
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 csokor apróra vágott petrezselyemzöld
só, frissen őrölt bors, kakukkfű, chilipaprika    mondom, csak bátran!;)

- 2-3 evőkanál zsemlemorzsa a töltelék alá
- zsiradék és liszt a forma kikenéséhez, de lehet sütőpapírral kibélelni a formát

Érdemes a töltelékkel kezdeni. Az olajat felforrósítottam, üvegesre pároltam a hagymát rajta. Beletettem a gombát, néhány keverés után borsoztam, sóztam, majd a fokhagyma és a chili került bele. Pici vizet öntöttem hozzá és letakarva majdnem puhára pároltam. Levettem a fedőt, rászórtam a kakukkfüvet, és a rajta lévő folyadékot nagyjából elpárologtattam.
Közben a tojásokat villával felvertem, sóztam, borsoztam. Amikor már épp csak pici lé volt a gombán, ráöntöttem és addig kavargattam, amíg megszilárdult rajta, majd kihűtöttem.

Közben már lehet kezdeni a tésztához is; az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttattam. Kimértem a lisztet, beleszórtam a sót és a kakukkfüvet, majd a közepébe öntöttem az élesztős vizet. A dagasztógéppel kezdtem összedolgozni, adtam még hozzá kb. 2 ml vizet és az olajat, hogy elég puha tésztát kapjak. Amikor összeállt – kb. 10 perc –, kézzel összegömbölygettem és addig kelt, amíg a töltelék nagyjából ki nem hűlt (nem lehetett több ez sem 10 percnél).
A tésztát kb. 40 cm-es körré nyújtottam, de most úgy, hogy leginkább a szélét adjusztáltam, a közepét - nagyjából 20 cm-t, akkora a piteformám alja - hagytam egyenletes kb. 1 cm vastagra; kicsit egy kalapra hasonlított a tészta.

20 cm átmérőjű piteformát kizsíroztam és kiliszteztem. Belehelyeztem a tésztát, a forma alján lévőt megszórtam a zsemlemorzsával. Elosztottam a gombás tölteléket rajta, majd ráhajtottam a lelógó tésztát, a közepét megcsavartam. Villával megszurkáltam több helyen, hogy a gőz eltávozhasson belőle.



Hideg sütőbe tettem, 180 fokos légkeverésre állítottam, 28 perc alatt sült meg.


Utólag úgy gondolom, szebb lett volna, ha szurkálás előtt megkentem volna egy kis tejes tojássárgával, de ez most elmaradt. Az íze rendben volt frissen is, és hidegen is nagyon finom volt.

2010. május 18.

Hagymás-szalonnás pite


Volt egy rosszul sikerült kísérletem, a megszokott pitetésztámat szerettem volna reformosítani, de inkább siralmas lett, mint reformos, ezért másnap nekiugrottam az eredetinek még egyszer, nehogy rossz emlékünk maradjon. Érdemes volt! Annyit azért változtattam, hogy nem kicsi formában sütöttem, hanem egy 30 cm-es kerek pizzasütő tálat béleltem ki ugyanannyi tésztával. Meglepődtem, mert egészen más lett a kisült tészta állaga, finom ropogós, leveles hatású, tehát megtartjuk.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
18 dkg vaj (helyette most margarin, de nem érzek nagy különbséget...)
kevés só
1 tojás
1 evőkanál hideg víz

a töltelékhez:

15 dkg húsos füstölt szalonna szeletelve, darabolva
1 nagy lila hagyma, felezve, vékony szeletekre vágva
15 dkg fetasajt
2 dl zsíros házi tej (tejszín helyett tettem bele)
3 tojás
1 jó marék snidling apróra vágva
1 marék medvehagyma szeletekre vágva
csípős zöldpaprika
csipet só

A tésztához a liszthez szórtam a sót, belekockáztam a margarint, gyors mozdulatokkal összemorzsoltam, beleütöttem a tojást, beleöntöttem a vizet és néhány gyúrással cipót formáztam belőle. Folpackba csomagolva hűtőbe tettem 2 órára.

A töltelékhez a szalonnát serpenyőben félig megsütöttem, beletettem a lila hagymát, megfonnyasztottam, majd félretettem hűlni.
Egy kisebb tálban a fetát villával összetörtem, hozzátettem a tejet, a tojásokat, a snidlinget, a medvehagymát, a paprikadarabokat és a sót.
Lisztes nyújtódeszkán a tésztát kinyújtottam, és kibéleltem vele a formát. Az alját villával megszurkáltam több helyen, beleosztottam a szalonnás elegyet, ráöntöttem a sajtos-tojásos masszát.
200 fokos sütőben 40 perc alatt sült meg.

2010. március 29.

Friss sajtos-aszalt paradicsomos-morzsás pite levelestésztában




Felhőlánynál vendégeskedtem nemrégen, igaz, csak virtuálisan. Meglátni és megszeretni a ricottás pitéjét pillanatok műve volt. És persze ilyenkor azonnal, rögtön szeretne az ember ilyet vagy legalábbis hasonlót saját magának. Kezdtem nézelődni, hogy mi van itthon mindebből: leveles tészta a mélyhűtőben, kakukkfű, chilipaprika, parmezán van. Elvileg csak a ricottát és a paradicsomot kellett pótolni, de akkor már járt az agyam.

Legelőször kivettem a mélyhűtőből a leveles tésztát, mert tudtam, kell egy kis idő, hogy ketté tudjam vágni, csak a felére volt szükségem. A hűtőben volt még saját készítésű friss sajtom, kb. 15 dekányi. A múltkori vendégségre lecsöpögtettem 3,5 liter tejből készült joghurtot, aminek egy részéből ez a sajt lett. Van még szárított paradicsomom is, az teljesen jól helyettesíti a mostani frisset, sőt! Lemondtam a parmezánról, mondván, a tejtermék elég már benne. Eszembe jutott viszont a fűszeres morzsa, ami már többször bizonyított nálam. Ráadásul tudtam még csipkedni a rozmaringomból is, azért arra cseréltem a kakukkfüvet. Ezzel össze is állt az étel.

Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg leveles tészta
15 dkg friss sajt féle
kb. 2 evőkanálnyi tejföl
1 marék szárított paradicsom kisebb darabokra vágva
1 szelet szikkadt kenyér durvára morzsálva
(friss) rozmaring
só, bors
chilipaprika
olívaolaj


A tésztát kinyújtottam, a tepsibe igazítottam, megkentem az alját egy kis tejföllel. Rátettem sajtdarabkákat, közé pedig a paradicsomdarabokat. A morzsát összekevertem a fűszerekkel és a tetejére szórtam. Gazdagon megspricceltem olajjal.
Előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőbe toltam, kb. 30 perc alatt készen volt.

Leves után főételnek vagy vacsorára nagyon tuti. Felhőlány, köszi az ötletet!


Utóirat: van egy fényképem, amit valahova szerettem volna betenni, talán itt van a helye. A nevezett joghurt csöpögtetés másik terméke, amit nem sikerült rendesen lenyomatni, abból sajt helyett jó sűrű kence lett. Ezt a lányom vizes kézzel kicsit összegömbölygette, a tetejét megszórta egy kis zsázsacsírával, így került a vendégek elé...jól mutatott.

2010. január 6.

Sajtos pite otthoni készletekből


Mostanában sokat lógok a gasztroblogokon, meg is látszik, szinte csak onnan főzök. Rengeteg finomságot raktok fel, itt és most köszönet érte mindenkinek! Gabojszánál is jártam -nem először és nem is utoljára -, és elkészítettem a sajtos pitéjét, a tölteléket az otthon található hozzávalókból alakítva.
Szerintem nagyon finom lett, főleg hidegen, ami számomra nagy meglepetés volt, így nyugodtan lehet készíteni vendégségbe, nem muszáj lihegve asztalhoz ülni... Sajnos a férjem kevésbé lelkesedett nálam, inkább kelt tészta párti, így nem lesz olyan sűrűn, mint én szeretném, pedig Gabojszánál néztem utólag, hogy ő is sokat variálja, számtalan változatát lehetne sütni. Azért biztos lesz még nálunk is.
Egy valami azért van benne, ami kicsit szemet is szúrt és úgy éreztem, hogy nekem sem kell: a tésztában a cukor. Ugyan én alapból kevesebbet raktam bele, mint 2 dkg, de még így is kiéreztem, ezért azt legközelebb kihagyom, a receptet már így írom le.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
18 dkg vaj
csipet só
1 tojás
1 evőkanál hideg víz

A töltelékhez:

20 dkg-os sűrű natúr krémsajt (Lild-s)
2 tojás
1 evőkanál tejszín
kb. 3-4 dkg kecskesajt
8 szárított paradicsom csíkokra vágva
1 marék reszelt parmezánsajt
maradék felvágott
1 közepes lilahagyma fele apróra vágva
1 kis ág rozmaring
só, bors, kakukkfű

A lisztet, a sót és a hideg vajdarabokat az aprítógépben összemorzsáltam, hozzátettem a tojást és a vizet, gyors mozdulatokkal összedolgoztam, kb. fél órára mélyhűtőbe tettem, mert persze szokásom szerint megint sürgős volt a dolog... Normális emberek elkészítik 2-3 órával előtte, beteszik a hűtőbe, és kényelmesen előszedik felhasználás előtt. Nem normálisok pedig a fél óra alatt még elszaladnak a zöldségesbe is tojásért, mert az nem maradt már a töltelékbe...

Szóval a 2 frissen vásárolt tojást villával felvertem, hozzátettem a krémsajtot és a tejszínt - az utóbbit azért, mert túl sűrűnek találtatott az anyag. Beletettem a parmezánt, a hagymát, a paradicsomot és a fűszereket, a sót utoljára, mert inkább megkóstoltam kicsit, mint hogy elsózzam az egészet. A végén még találtam a hűtőben egy szelet árválkodó felvágottat, csíkokra vágva azt is hozzákevertem.

Sajnos még mindig nincs kis kör alakú piteformám, ezért a legkisebb négyszög kerámiaformámat használtam (nagyjából 12X22 cm-es). Ebbe csak úgy póriasan belenyomkodtam a tésztát (ígérem, legközelebb rendesen kinyújtom, mert azért a szélein meglátszott a nyoma). Beleöntöttem a kész tölteléket, a falatkákra szétszedett kecskesajtot szétosztottam rajta igazságosan.

180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kicsit több, mit 40 percig sütöttem, amíg szép piros lett a teteje.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin